Délmagyarország, 1966. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-11 / 35. szám

Kiterjesztett vagyonbiztosítás a tsz-eknek 1364. FEBRUÁR 11.. FENTE* NÉVNAP: BERTOLD A tavalyi árvíz egyik ta­nulsága volt, hogy a t»z-ek lagyonblztosításának ecdigi feltételed nem e'égítettók kl «z árvízbiztositasi i^enyeket. Az 50 százalékai térítés csak részben nyújtó*: anya­gi alapot n károsult közös gazdaságok talpiaollásÉ­hoz, újjáépítéséhez. Az Ál­lami Biztosító a tapasztala­tok alapján átalakítc*ta * kiszélesítette az árvizWzto­•itá*t. Az Állami Biztosíté~az összevont Vagyonbiztosítás­sal rendelkező tsz-ek szá­mára bevezette « 30 száza­lékos kiegészítő árvízbizto­sítást. Ennek alapján a nö­vények lábonálló, illetve le­szedetlen termésében, va­lamint az állóeszköznek Hosszú. vásott női hajat v«sz • Szegedi Színház, Nemzeti xK. 61. nem tekinthető vagyontár­gyakban keletkező árvízká­rok esetén nem 50, hanem 80 százalékos kártérítésben részesülnek. E kiegészítő ár­vízbiztosítás díja a növény­termelés összértékének 2 százaléka. A buzgárok, töltésszivár­gások, csurgások és más, az árvízzel összefüggő károk­ra az árvízbiztositás nem terjedt ki. Most azonban kü­lön díj ellenében a tsz-ek ezekre is köthetnek 50, il­letőleg 80 százalékos kiegé­szítő biztosítóst. A 80 szá­zalékos biztosítást csak azok a gazdaságok vehetik igénybe, amelyek a 30 szá­zalékos kiegészítő árvízbiz­tosítassal is rendelkeznek. A vízkárbiztosítás díja a nö­vénytermesztés összes érté­kének 4, Illetőleg 6,4 száza­léka. Az Állami Biztosító lehetővé tette, hogy a tsz­ek február 15-ig jelentkez­hetnek, hogy árvíz, vagy vízkár biztosítással kíván­ják-e kiegészíteni vagyon­biztosításukat. MELEGEDÉS VARHATO Várható Időjárás ma estig: felhőátvonulások, többfelé eső. A reggeli órákban pá­rásság, egy-két helyen köd. Mérsékelt, időnként élénk szél. A nappali felmelege­dés nyugaton gyengül, ke­leten erősödik. Várható legmagasabb nappali hó­mérséklet 5—10 lok között. (MTI) Látcső a Luna—9 Két férfi beszélget a Z6Úfolt villamoson nagyszerű teljesítményéről. -Azt, kérem, B bolondnak mondják, hogy az a rakéta leszállt a Holdon — szólt közbe egy idóö bácsi. — Tegnap este legalább fél óráig figyeltem, nem láttam én ott semmit. — Látcsővel keltett volna nézni, papa — jegyezte meg valaki tréfásan. — Naná — kapott a szón az öreg -, csak nem gondol­ja, hogy szabad szemmel néztem? ^ ^ — Tehergépkocsival neki- Szabadegyetem nyílik suüadt egy előtte megálló másik tehergépkocsinak teg- A TIT Szeged városi nn'i­SZAZHARMINC ÉVE, nap délben Szegeden, a Tol- \ eszeli szakos/.! á'ya rende­18M. február ii-én született buhin sugárút 90. számú ház résében ma, pénteken cs­mady™Győz6'"üriku»Kés^mü^oí- előtt Katona József Kiskun- te fe. 7 órai kezdettel óy! dl tó. Fordított angot. francia éi dorozsma, Zentai utca 1. uk a Junasz L/Uia A Nap kél 6 óra 51 perckor, és nyugszik 17 óra 01 perckor. A Hold kél 6 óra 00 perckor. és nyugszik 9 óra 52 perckor. VlZALLAS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön 197 cm. (Áradó) HETVENÖT ÉVE, született Komlát Aladár neves forradalmár költó. ÉVE, Vállalatok figyelmébe! Szabad kapacitását hirdesse a FIGYELŐ« 99 gazdaságpolitikai hetilapban. A „Figyelő" kapacitás­keresletet is meghirdet. Küldje be ez irányú hirdeté­seit a „Figyelő" kiadóhivatalának Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 139-292. „Figyelő" Kiadóhivatala L. 4. Keveréktakarmány — több tojás — nagyobb bevétel, ha tojásértékesítési szerződést köt a FÖLDMŰVES SZÖVETKEZETTEL! Kitűnő minőségű keveréktakarmány kapható cseretakarmány ellenében. „L" 4 ADASVEIEL * db nyolchónapos hússertés 110—120 kg-os súlyban el­udó. Újszeged, Asz­ulosu.Jfl._sz. x 400-as Moszkvicsot veszek. „Azonnali" 6215 Jeligére szegedi Ssjtóhá/bii. x (ipofcstés minden színben készül Csor­dás bőrruhakészltö­mesternél. Szent Miklós u. 7 X Vásárolok konyha­bútorokat. hármas­szekrényeket, uszla­lckat. székeket, ágyakat. varrógépet, rekamiét. ágybeté­tet, sezlont, rosszat le. Teleki u. 6. x Akácfa kitermelőara kiadó Vágány utca 4. sz. Hizlalda mü­Kiitt. x 140—160 kg-os hús­sertés eladó. Alsó­nyomás sor 4, x 210-330 kg-os hízott sertés eladó. Ne­me«ln!:-'es v. :'4 IíTartő 2 )"-<-; Jawa, bőrruha és magnr­tolon. Érd.: délután 3-tól. József Attila Pannónia motor el­edó. Jósika ulca 26. Érd.: házfelügyelő­nél; x Wartburg nofl cm* elndó. Megtekinthe­tő: Bocskai u. t/b. x Alig használt eaeh atéppelt mély baba­kneal kifogástalan áltnnotban eladó. — Jósika u. S.. H. 3 17-tffi. X Ilnr eladó, elsrtren­ihl fehér. 16 - Ft li­terje. Forráskút. Ovaojaa diilö 116. ­Német Nándor. v Diófa hálószobát lí­tor Igényesnek el­adó. Juhász Gyula u. 10. Érdeklődni 4 órától. El Égy tuti-na. ITT kar­ban levő héjóa*'vha­hülor és küton énvak sTstfráp", tü­kör eladó. Frzal-I lut. 77 r, rtertó v 57évSZ'"'"-' h'lssl'V sez.lon né""»»*rr*­Íves rekstnlé 7 fo­tal. t azékVfC. több. félék. költözködő végett. kombinál', arekrénv e'sdé. T)u­geotea u. 10. az. 200 kg-os hizott ser­tés fele ls eladó. — Tápé, Kossuth u. se. sz. Hzcp háromajtós szekrény sürgősen eladó. Arany János u. l. TUzhely cs samottos kályha eladó. Sze­ged, Nemestakács u. 27,a. Csőitarniiaira kom­binált szekrények éiadók. Hóblárt ba­sa u. 3. Garancia- rádió leg­újabb típus, eladó. Lengyel u. 33. I Kitűnő mlnósvgú ! széna eladó kb. 60 q zákányszék, I. ker. 40. sz. Erd.: Ktakun. dorozsmán. Nádor u. 13. 140 kg-os fehér ser­1 tés eladó. Tompa Mihály u. 10. Opel Kekord sze­mélygépkocsi sürgő­sen eladó. Osz u. 49 Takarmányrépa, cementvályú olcsón eladó. Pacsirta u. 10. az. HIUOOK: viilanytüz­hely, gyermekke­tekpar 4—6 évesnek, t bodlókredenc, ebéd­lőasztal. párnázott székek, érdeklődni Jakab Lajos u. 6. szánt. (Klapka tér­nél.) Tacskók eladók. Bé­k( telep. Galgóczl u. 8 b. Eladó 300-US. 500-HS tölgyfa mázsák, mo­ltgágyl ablakok, ­Horvátnál, Tolbu­hln sgt. ál Mindenáron eladó masánoatól ebédlő, kc nyhakredenc, szekrények, ágyak, betéttel, asztalok, székek. Kizárólag szombat délután Liszt u. L Kiadó egy Slnger­férflvarrógép, elöre­háira varr. Bercsé­nyl U. 13.. I. 8. Wartburg 1000 el­adó. Megtekinthető szombaton s-5, va­sárnap 10—12. Le­nin krt. 57 r. 5. Kát modem ágy, két éjiellszekrény olcsón eladó. Ér­dék*! ódni délután vasárnap agész nnp. Lakatos Dezsöné. Szeged. Szűcs utca II. Veszek Javításra szoruló kiemotorke­rékpárt. Ajánlato­kat „Armegtflrtláa­S<1" 5421 jeligára a Saltóházba. Budapest rádió, he­verő. áttvnenlűtarto. dei.ányzóssz'al el­ndó, Arorv János ". 15,. T. 3. Pl szovtrt táskará­dtó eladó. Széebenvl tér 5., TI. emelet 3. "rv telles m úi P«n­nőnls motorkerék­pár 14 OOO-ért eladó, "oosevelt tér 3., I G-oneréH| set 34 Rózsaszín plkárdl qlndioluszhagyma eladó. Utszeged, Ró. zsn Ferenc sgt. 91. Hégerek. Modern, Jó állapot­ban levő konyhabú­tor es dunyha el­adó. Róna u. 4. — Erd.: vasárnap. Könnyű lapos kocsi eladó. Közép u. 11. Alsóváros. Eredeti Slnger elő­re-hátra varró sza­bógép Igényesnek eladó. Petöfitelep, Pápai u. (IX.) 8. Egy fehér mély gyermekkoca! el­adó. Lenin kid. 37., I 4. Tuknrmáuyrépa és széna eladó. Csong­t ádi sgt, 133. Különleges fajtájú vágó és kertdlazitö őszirózsa magjaim szállítását meg­kezdtem. Értesítem kedves megrendelői­met, most minden szinből kurlatle.nul szállítok. Orlásvlrá­gúak: halványlila krémközéppal, ezüs­tös szirommal. Hó­fehér. Rózsaszín boglyos zzlrommal. Kármlnplroa krám­középpel, ezüatös szirommal. Krém­aárga, fehér túszl­rommal. Ez evl Új­donságok: csodi'ln­t< san szép francia tüsztrmú és bog­lyos. a legszebb pasztellszínek válto­zókéi. 'Utánvéttel grammonként < — Ft. Godóné, Siajol. llálószobabútor el­adó. Gép u. 14. az. Wiirtbttrg 1000-as 40 im km-re) eladó. Orosháza, Bajcav­Zsülnszkv u. 65., telefon 303. Ü SzabóUzhtherendc­zé«, na»v tükör, asz­tnl eladó, Aprilia 4. útla 49. x íooo-ea Wartburg el­adó. Papdi, Balás­tya 48. * ____ _ _ __ Mii­német* kFltóktőT "victö"'Hugcű szuTn alatti lakos A~ figyel- velődési Otthon klubhélyisc­Cteíne^*'Gort*he" Burris metlen.se, következtében ke- ^ben ^Eur^nw' kép­Versel egy időben külföldön is letkezett anyagi kar mint- tóraa cimu b/ai>au„eyeiei,i. népszerűek voltak. 3500 f in, Az ügyben A nyitoeloadast dr. Bod­KiLBNCVENOr ÉVE. fn,vtk nár Éva. a Magyar Ncmze­született Bokányi Dezső. a ma- vizsgalat toiyik. Galéria tudományos iő­kí5ő aT.wlí 5mOÍ8 - A remegő váras. Japán- munkataraa tartja „Kemck­HARMINCOT ÉVE. ban Matsushiro városa állán- müvek a Magyar Njmceti 1031. február ii-én halt meg dó<tn „remeg": az elmúlt hat Galériában'" címmel. Az «oi"rm*™öí*nlonróu"r^!l!.v.,a.,ít hónapban százezer miniatűr előadást színes diapozit/vek nagynyomású gőzturbln"' falta- földrengést észleltek itt a bemutatásával kísérik. Min­íáloja. 1883-ban készítette el első műszerek, de egytizedük volt den érdeklődőt szívesen lát­klaérlett turbináiét. amallyal tsak annyira erős hocv az nak. dlnamógépeket hallott meg. E aniiyua etera^ iiwsy « század elején a gőzturbinák ro- emberek is megéreztek. A . . . , _ hámos térhódilaaa az ó követ- lakosság nyugodtan éli to- *Tla »czuoaneK a jogos/.­vább rendes életét abban a napok. Szegeden ma, pente­reményben, hogy a szakértők k«n kezdődnek a Csongrád Este T'órakÓ'r- R.r- véleménye beigazolódik, a Jogasznapok. ame­E»te 7 órakor. Rlgoletto. Bér- fefe^^ nem erosödnek. 'yek kereteben fontos, tdő­sőt, tavasszal a remeges szerf temákat vitatnak meg. A jogásznapokat a Magyar kezetcs alkotó tehetségének kö­szönhető. NEMZETI SZÍNHÁZ i 7 letazünet. Vége kb. 9.30 órakor. KAMARASZÍNHÁZ Ezte 7 órakor: Tévedesak víg­játéka. MOZIK Vörőz csillag: Játék a múze­umban. mondások kezdese: ne­gyed 6 és fél 8 órakor. — Fák­lya: délután 2 és 4 órakor: Az alattvaló, cate 8 éa I órakor: Csak neked. Tömörkény I. Művelődési Te­rem, Petőfitelep. UJ. u.: Tan­kes kapitánya. (6) n. rész. Ma­gyar film. _____ _____ Móricz Zsigmond Művelődési U^n" 9ln"7i7~ai 1 Otthon, Mihálytelek: Nem. (6) w-aKan. J4U m, 41,b m es óö.l Magyar film. INSPEKCIÓ* ÁLLATORVOSI SZOLGALAT végleg megszűnik. A Jogasznapokai a Napon la razperante ^ Sí?öldt X hakniban ^^ ny°1C bevezette az eszperantó adu­Meghalt Szabó Ernő színművész Szabó Ernő. a Román Szocia­lista Köztársaság állami díjas és a Magyar Népköztársaság ki­váló művésze, a József Attila Színház nyugdíjas tagja csütör­tökön, 66 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Aki látta színpadon, sokáig fog emlékezni rá. a kisemberek megtestesítőjére: a rádió hall­gatói nem felejtik el a kedves Szabó bácsit, a film barátai pe­dig a félszeg Hannibál tanár urat. Szabó Ernőt gyászolja a magyar színházi társadalom, az ország művészei, a színház és a fKm közönsége, mindazok, akik tisztelték, szerették. Temetéséről később történik intézkedés. íMTI) — A Beatlesek Angliáért. Az angol képviselőház egyik tagja kijelentette: a Beatle­sek jóval többet tettek az angol export fellendítéséért és az angol tekintély öregbí­téséért az Egyesült Álla­mokban. mint Margit her­cegnő, aki férjével tavaly 31 ezer angol font költséggel többhetes körutat tett a» Egyesült Államokban. — Ittas gépjárművezetés miatt másodszor állt a sze­gedi járásbíróság előtt Ör­dögit József, Balástya. Gaj­gonya 385. szám alatti la­kos. A budapesti műúton it­tasan vezetve a tompított vi­lágítás mellett elütött egy sokat. A naponkénti adások időtartama negyedóra. Az adások este fél lú lene tói há­— Eltörölték az inkvlzltu­ri hivatalt. A Vatikáni év­romnegved kilenc oraig terta- ^ most megjelent köte­nak a kővetkező hullamhosz- — ' . .. . pon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Ördögh Józsefet 10 százalékos bércsökkentés mellett nem jogerősen 8 hó­napi javító-nevelő munkára ítélték. — Feltalálók vására. Már­tében olvasható, hogy a . Szentszék eltörölte az egy­, 1X kor rettegett tnkvizitori hi- cius ll-én nyílik meg Brüsz­— Dante pokla — mulató. vaüUt amelyet IX. Gergely szelben a feltalálók nemzet­San ! r-anc.scoban van egy a 70() éve aiap(tott, utód- közi vására, melyen ezúttal na"ta nevű ~ ja pedig már a pörbe fogott húsz FJ­ország feltalálóinak Szeged város területére Február 5-től 12-is este 4 órá- „Dante pokla fS»S'3E - iSfivr ­dr. Rosti Ince állami állatorvos. t«k fel, azóta a tulajdonos 3 " Lakása: Szeaed, Gogol u. 8. sz. így csap reklámot a válla­Az. ^állatorvos kiszállításáról tótnak: „Dante pokla, első­a hívó fél köteles gondoskodni, rendű szelloztetessel '. Előadások, rendezvények Betétkönyvvel nyert Moszkvics 408-ast, vagy utalványt ven­nék. „Készpénzzel megegyezünk 29 448 jeUgére a Hirdető­be. x Névnapra, izületés­napra cserepes és vágott virág állan­dóan kapható. Sze­ged, Ságváritelep, Csantavérl u. 14. x Takarmányrépa el­adó. Gyálarét. Kos­suth u. 3. Mdfhár Jánoi, x riadó harmasszek­iény, fényezett há­ló, könyvszekrény, Íróasztal, varrógép, rádió, kredenc, sez­lon, asztal, Hunya­dl tér 3/a. Lemezes harmoni­kus lenykepezogc­pet yennek, rvuvr, uercsenyl u. l». innyezctt háloszo­babutoc eladó. Kls­kundorozama. Ár­pad u, 13, Erdek­lódnl: 17 orátó,. Zongora Hoíímann, becsi gyánmányú, kürpancelos. pancál­tokcs, angol inecha­nlkas, Jó állapotban igényesnek, kárpito­zott székek, kana­pé, toldok eladó. Lengyel u. 28. Eladó sima háloszo­babútor igényesnek is. Rigó u. 14.. eme­lel. Külföldi bélelt feke­te férfi fól-mübőro kabát. - használt szürke férfifelöltö, női kabátok és bő­rözött cseh cekkel eladó. Szivárvány u. 7.. magiisióldsztnt. Nagyobb mennyisé­gű trágya, kigfias tehén eladó. József A. sgt. 108. Gitárt jó karban le­vőt vennék. Értesí­tést kérek. Juhász Gyula u. 26. Sütő. Bzép estélyi ruha. ezüstszínű, igényes­nek elndó. Megte­kinthető: délután Gogol u. 28., n. 7. Első borjas tehén és közel eUős te­hén eladó. Kiskun­dorozama. Maros ű. 4. 180 kg körüli fehér hússertés eladó, Ár­víz U. 78/h Mély gyermekocsl nagy kerekű, eladó, Attila u. 1.. II. 2. Sxép rény konyhaszek­eladó. Mérey utca 20.. n, 3, Konyhabútor igé­nyesnek eladó. Ba­rát utca 17. Oldalkocsit vennék. „Pannónia 3* 596" jéllgora a Hirdctö­Klfogástalaa bécsi zongora eladó. Esz­perantó u. l/b. II. 8. Alig használt szput­nyik gyermekkocsi és egy zöld tűzhely eladó. Dr. Borosa József u. 7., I. 6. ajtó. Szlráczky. Propán-butángáz ketkarikás rezsó el­adó. Szeged, Török u. llja. Elcserélhető szép uj haront lángú bu­tántűzhaly kiseb­bért. árkülönbözet­tel. Rigó u, 14., eme­let. Jonatán alma 4,— Fi-tiA kapható ég vennék egy banzt­neshordót. Oskola u, 23., II. 3. Wartburg úc Luxa 1000-ci 26 ooti km­rel eladó. Erd.: dél­előtt és 17 óra után Orosháza, Táncsics u. 34. 4i)7-es Moszkvics ki­tűnő állapotban el­adó. Varga József, Domaszék .>69 sz. Kossuth-küt mellett. Villanymotor, 5.5 ló­erős. 380 '660. Dauer­gép 220 voltos el­udó. Arány János u. I. sz. M t/ftiMr. Reksmlék, modern heverők, fotel, ágy­betét készen és len­.lelére Dudás kár­Ditos. Sajka u. 12. _x A/ EM. 44. sz. Al). Építőipari Vállalat azonnal felvesz ­budapesti munkahe­lyekre — burkoló szakmunkásokat, könny űgépkezelé­ket (ÉM-vIzsttávsi). kubikosok «t és tér­ti segédmunkásokat. I fsa léd fenni ártóknak napi u, — Ft. nem családfenntartóknak napi 10.— Ft külön­élési dijat fizetünk, amennyiben vidéki lakásbe Jelentésiéi rendelkeznek és ál­landó lakóhelyükre naponta nsm tér­nek haza. Munkás­szállást ét napi két­szeri étkezést — té­rítés ellenében — biztosítunk. Tanácsi igazolás és munka­ruha szükséges. Je­lentkezés: Budapest V., Kossuth Lajos tér 15-13. ez., töld­szint. _x Bútorjavítást, alakf­iást vállalok, ágy­ból rekamiét készí­tek. Tural asztalos, Csongrádi sgl. 9. Kémia—fizika koi­repetálást vállalok. „Rgyetemists" 5451 Jeligére Sajtóházba, 31 éves elvált fiatal­ember meglsmer­kódne 25—27 ével magányos nőve:, vagy elvált asz­azonnyal házasság céljából. Fényképes levelekre válaszo­lok. „Tavasz, se 707" Jéligóre a Hlrdető­30 évei nőtlen dol­gozó férfi megis­merkedne házasság céljából hozzáillő dolgozó leánnyal. ­„Tavaiz 29 381" jel­igére a Hirdetőbe. CGTIR Permetesd rézcső készítését. gépek készítését, Javítását, szakszerűen végzem. Csúcs rézműves. Jó. zwef Attila sgt 38 x Béimdves munitá' kst. szeszfőzdék ja­vítását. hegesztése­ket. szakszerűen ké­szítem. Csúcs réz­műves, József Atti­la sgt. 38. Telefon: 44-78. X — Utazás Koreában és Viet­namban címmel tart vetitettké­pes előadást dr. Pénzes ván egyetemi docens ma teken délután 8 órakor az egye­tem Ady téri épületének bioló­giai elóadöjábnn. Az előadás után levetitlk a Vietnam az én hazám ctmű kisfilmet. — Bertolt Brecht Carrar asz­I szony fegyverei cimü színmű­vét mutatja be a Tömörkény gimnázium Irodalmi színpada ! Iiolnap. szombaton délután 5 orakor, s Móra Ferenc Művelő­dési Otthonban. — A vásárhelyi irodalom est­jét rendezi mett a hódmezővá­sárhelyi városi tanács vb mű­velődésügyi osztálya és R Vö­rös lobogó utcai iskola tantes­tülete ma. pénteken este 6 óra­kor az iskola előadótermében. A műsorban Németh László, Ká­rász Józser. Szűcs András, Pepp Lajos. Moldvsy Győző, Kiss La­jos és Pákozdy Ferenc művel szerepelnek. Bevezető és össze­kötő szöveget Szigeti János mond. — A szocialista humanizmus címmel dr. fialocsay Dezső Ist- rgyeteml tanszékvezető docens pén- tart előadást ma. pénteken dél­után 5 órakur a megyeházán. — Szalagavató bált rendez sz Erdészeti és Mezőgazdasági Technikum holnap, szombaton este 7 órai kezdettel a Tisza Szállóban. A szalaRtűző ünne­pély szombaton délben fél I órakor lesz az Iskolában. — A József Attila Tudomány­egyetem Ságvárt Endre gyakorló gimnázium tanulólból alakult dzsesszzer.ektr, az Astorla­quartet holnap, szombaton dél­után 4 órakor dzsesszkoncertet rendez a gimnázium nagyter­mében. — Táncvizsga bált rendez a KISZ február 13-án. vasárnap délután 5 órai kezdettel a Ti­sza Szálló nagytermében. A táncvizsgán részt vesznek a Ró­zsn Ferenc gimnázium, a Tisza­r.arti gimnázium, a Vízügyi Szakiskola és a Körösi József közgazdasági statisztikai tago­zat növendékei. Köz-eműködik a Kristály zenekar. Közlemények x A reumás lói címmel dr. Domokos József főorvos tart előadást a Postás Művelődési Otthonban február U-én, pén­teken este 6 órakor, Előadás után filmvetítés. S. 29'15 x A szegedi Liszt Ferenc Ze­neiskola f. hó ll-én, pénteken délután fél 6 órákor növendék­hangversenj't rendez zongora, hegedű, cselló, klarinét, gitár és énekszámokkal. Érdeklődőket szívesen lát a vezetőség. XS. 29 373 x Világnézeti nevelés a csa­ládban címmel a szülők akadé­miája 7. előadásaként dr. Tural Géza tanár tart előadást a Juhász Gyula Művelődési Ott­honban f. hó ll-én. pénteken IC órai kezdetlel. A belépés díj­talan. « Kisgyermek gondo­zásátlakásomon vál­lalom. „Rókus" 3408 jeligére u Sajtóház­ba; Motorkerékpár, sze­méiygepkocFi tást. szervizt jalok javí­vál­Szeberényi gépjárműjavító, Ba­léstya. x Nyugdijai asszonyt keresek gyerek mel­lé, Arviz utca 12. szám. 2. ajtó. Ba­loíthjnénál. Gimnazista leány matematikatanárt keres „Korrepetá­lás 29 696" Jeligére a Hirdetőbe, Megbízható nyugdí­jas nénit keresek kétéves fiam mellé, csak bentlakással. „Lakást biztesltok 18 793" jeligére a Wlrrtetrthe. Matematikából, fizi­kából korrepetálok . Rgyeteml oklntó" 5918 lellgére a Saj­tóházba. Matematikából, fízü kából korrepetálást vállalok. Lavelekat Sajtóházba. „Ta­nárjelölt" 5438 Jel­igére. Értesítjük Utazó közönségünket, hogy Irodánkat Klauzál tér 2. szám alól — Ideiglenesen Takaréktár u. 8. szám alá hcáyezzük. (Volt MAVAUT-állomás.l IBUSZ utazási iroda SZEGED XS. 29 971 Gyászközlemények A Szegedi Sütőipari Vállalat vezetőaége és dolgozói mély fáj­dalommal tudatják, hogy sze­retett munkatársunk és elvtár­sunk, BÉKEFI JENŐ 1964. II. 8­én hosszas betegség után, 52 évei korában elhunyt. Munka­társunk emlékét kigveletlr.l megőrizzük. Szegedi Sütőipart Vállalat vezetősége és doleozől. K. 68. Tudatjuk, hogy BERENYI GERGEI.YNÉ elhunyt. Temeté­se folyó hó 12-én délelőtt fél 12 órakor lesz az alsóvárosi te­mető ravatalozójából. A gyá­szoló cialád. T. 1255. Mély fájdalommal tudatjuk, hogv szeretett férj, édesapa, nagvapa, PRISZTAI PAl.. ele­tének 86. évéhen hosszít beteg­ség után elhnnvt. Temetése fo­Ivó hó 12-én 10 órakor lesz a Gyevl-iemetó ravatalozójából. A gyászoló család. T. 1254. Mély fájdalommal tudatluk, hogv szeretett testvérünk. KO­ROM MARIA életének 47. évé­hen rövid betrgség után el­hunyt. Temetése folvó hó ll-én 13 órakor lasa n Dugonles-ta­meló ravatalozójából. Gvás-Mó testvére. T. 1252. Ezúton mondunk köszönget mindenkinek, aki szeretett leié. ségem, anyánk, nagyanyánk el­hunyta alkalmával velünk érez­tek. segítségükkel erősítettek, részvétüket éreztették, bánatun­kat enyhíteni Igvekczek. Pomá­zi család, Szőreg. S. 25 652. 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Péntek, 1966. február 11.

Next

/
Thumbnails
Contents