Délmagyarország, 1966. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-04 / 29. szám
A magyar kormány nyilatkozata a VDK elleni amerikai terrorbombázások felújításáról A Magyar Népköztársaság népe és kormánya felháborodással értesült arról, hogy az Egyesült Államok kormánya, néhány hetes taktikai szünet után, január 31-én felújította a Vietnami Demokratikus Köztársaság területének bombázását. Az amerikai kormány ezen újabb agresszív lépésére néhány nappal azután került sor, amikor a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya ismételten tanújelét adta a vietnami probléma igazságos megoldására irányuló eltökéltségének. Ho Si Minh elnök a világ számos államés kormányfőjéhez intézett üzenetében megjelölte a vietnami kérdés békés rendezésének útját: erre az előremutató javaslatra az Egyesült Államok kormánya kalandor módon az agesszió nyelvén válaszolt. Népünk érzéseit kifejezve, a Magyar Népköztársaság Sármánya a leghatározottabban elitéli az Egyesült Államok kormányának a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni bombatámadások felújítására vonatkozó döntését. E lépés a maga teljességében mutatja a képmutató amerikai „békemanőverek" értékét. A diplomáciai sakkhúzásokat spanyolfalnak használva, az Egyesült Államok 13 ezer fővel növelte katonai egységeinek létszámát Vietnamban, hadianyaggal töltötte fel raktárait, folytatta kémrepülését a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe felett. A világ népei szemében az agresszió felújításának minden következményéért az Egyesült Államok kormányát terheli a felelősség. A Magyar Népköztársaság kormánya, az egész magyar wép követeli a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni brutális amerikai agresszió azonnali megszüntetését. Teljes támogatásunkról biztosítjuk a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányát és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Frontot. Helyeseljük és támogatjuk Ho Si Minh elvtársnak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnökének ez év január 24-én a szocialista országok vezetőihez, az 1954. évi genfi egyezmények résztvevőihez, valamint más, a vietnami helyzet iránt érdeklődést tanúsító államok vezetőihez intézett levelében foglalt javaslatokat. Meggyőződésünk, hogy a világbékét oly súlyosan veszélyeztető konfliktusban az igazság, a jog a vietnami nép oldalán van. Az Egyesült Államok csak embertelen, barbár agresszióját, csak jogtalan, szégyenletes intervencióját tudja ezzel szembeállítani. A vietnami nép hősies harca, a világ haladó erőinek támogatása kudarcra kárhoztatja a betolakodók minden manőverét. A Magyar Népköztársaság kormánya, a dolgozó magyar »ép a jövőben is internacionalista kötelességének tekinti, hogy erőihez mérten minden politikai, erkölcsi, anyagi és egyéb segítséget megadjon a hős vietnami népnek az amerikai agresszió visszaveréséhez. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEKI MAGIAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPjA 56. évfolyam. 29. szám Ara: 50 fillér Pcntek, 1966. február 4. Összeomlott amerikai akciók Barátok találkozója Homályos ablakszemek Sima leszállás a Holdon A Hold felszínéről ad rádiójeleket a Luna—9 Mi van a csend mögö # A felelősségre vonás Csütörtökön, magyar idő szerint 19 óra 45 perc 30 másodperckor a Luna—9 automatikus űrállomás, amelyet január 31-én bocsátottak fel, simán leszállt a Hold felszínére, a Viharoktengere térségében, a Reíner és a Maria kráterektől nyugatra. A Hold felületén levő űrállomással szilárd a rádióösszeköttetés. A rádióadás a 183,538 megahertz frekvencián folyik. Az űrállomáson elhelyezett műszerek kifogástalanul működnek. A legutolsó rádiókapcsolatot tegnap az űrállomással magyar idő szerint 22 óra 15 perckor vették fel. A UPI jelentése szerint az angliai Jodrell Bankban jelzéseket fogtak fel a Szovjetunióban felbocsátott Luna— 9-ról. A nagy nyugati hírügynökségek gyorshírben közölték, hogy a Luna—9 szovjet űrszonda csütörtökön este simán leereszkedett a Holdra, és onnét továbbra is rádiójeleket sugároz a földi megfigyelőállomások számára. A Reuter hírét e sorokkal kezdi: ,,A Luna—9 szovjet űrszonda ma este történelmet csinált, amikor első ízben ereszkedett le simán ember készítette űrhajó a Holdra". A UPI tudományos hírmagyarázója röviden ismerteti a sima leereszkedést a Holdra. A fékezőberendezéseknek pontosan az előre megállapított ezred másodpercben és az előre meghatározott erővel és irányban kellett működésbe lépniök ahhoz, hogy a hihetetlen sebességgel a Holdhoz közeledő űrszondát lefékezzék, megakadályozva azt, hogy a Luna—9 rázuhanjon a Holdra. Valamennyi nyugati hírügynökség kiemeli a mostani szovjet űrkísérlet nagy tudományos jelentőségét. A Reuter hangsúlyozza, hogy a szovjet tudósok az űrkutatás fejlődése jelenlegi szakaszának egyik legbonyolultabb feladatát oldották meg a sima holdraszállás megvalósításával. A Luna—9 holdraszállása a szovjet tudósok új győzelme, amely fontos lépést jelent az ember holdutazásának előkészítésében. A Szovjetunió a Hold meghódításáért folyó versenyben az élre került. A UPI amerikai hírügynökség moszkvai tudósítója kiemeli, hogy a Szovjetunió lehagyta az Egyesült Államokat a Hold meghódításáért folyó versenyben. Magyar-egyiptomi megállapodások Kairóban Kállai Gyula meghívására Magyarországra látogat az EAK miniszterelnöke Az EAK sajtója, rádiója pes tudósításokban adnak és televíziója részletesen beszámol a magyar kormányfő látogatásának eseményeiről. A csütörtöki lapok fénykéÜlést tartott a Minisztertanács A kormáry Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Megtárgyalta és tudomásul vette a külkereskedelmi miniszter első helyettesének beszámolóját az 1966—1970. évi magyar—román hosszúlejáratú árucsereforgalmi és fizetési egyezmény, valamint az 1966. évi árucsereforgalmi jegyzőkönyv aláírásáról. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője jelentést tett a tavaszi belvíz- és árvízvédekezésre való felkészülésről. A kormány a jelentést elfogadta és határozatokat hozott. A kormány tudomásul vette a Minisztertanács tanácsszervek osztálya vezetőjének tájékoztatóját a fővárosi, megyei és megyei jogú városi tanácsok vb elnökeinek január 21-én tartott értekezletéről, majd egyéb ügyeket tárgyalt. Közös erővel a tavaszi ár- és belvízveszély ellen Az Országos Vízügyi Főigazgatóság jelentése megállapítja: a tavaszi hóolvadás megindulásával az országban az általánosnál nagyobb belvízi elöntés várható, és számolni kell a kisebb vízfolyások kiöntésével is. Ezt a rendkívüli helyzetet a szokatlanul csapadékos időjárás idézte elö; a talajvízszint már az öszi esőzések előtt meghaladta a sokévi átlagot, novemberben es decemberben pedig még tovább emelkedett. A belvízzel borított területek nagysága a védekezési munkák hatására valamelyest csökkent, de a január közepe óta lehullott csapadék tovább rontotta a helyzetet. Az eddig hozott intézkedések az állami főcsatornák és szivattyútelepek teljesítőképességének határáig biztosítják a belvizek elvezetését, azonban ez nem elégséges a várható veszélyek elhárítására. A pelvizkárok csökkentese, a helyi árvizek elleni védekezés elsősorban egyes mezőgazdasági és ipari üzemek, a lakosság érdekeit szolgálják. Ezért a kormány felhívja az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek, az ipari üzemek és a vízi társulatok vezetőit és tagjait, az ország érintett területeinek lakosságát, hogy a belvizek és a tavaszi olvadások esetén jelentkező kezest öntevékenyen, elsősorban saját erejükből, késedelem nélkül végezzék el. Az üzemeken belüli és a települések belterületén levő csatornákat, árkokat stb. a tisztogatási, karbantartási és felújítási munkák elvégzésével tegyék alkalmassá a belvizek levezetésére. Ebből a célból ideiglenes csatornákat és árkokat is létesítsenek. E munkálatokhoz vegyék igénybe a területileg illetékes vízügyi szervek szakmai irányítását. A kormány intézkedéseket hozott, hogy a védekezéshez nélkülözhetetlen anyagok és eszközök — s amennyiben szükséges — pénzügyi fedezet a munkálatok elvégzéséhez rendelkezésre álljanak. Felhatalmazta a megyei tanácsok vezetőit, hogy a belvízvédelem és a helyi vízkárelhárítás érdekében szükség esetén közerő kirendelesével is elvégeztethetik a munkálatokat. A jelenlés a továbbiakban beszámol arról, hogy az Or32 szagos Vízügyi Főigazgatóság a jeges árvizek elleni védekezéshez szükséges intézkedéseket megtette. A légnek a Dunán való megjelenésétől kezdve a magyar és a jugoszláv vízügyi szervek a közös együttműködési szabályzat alapján végzik a megfigyeléssel és a jégrombolással kapcsolatos feladatokat. Január közegozik a Dunaföldvár—Vukovár közötti Duna-szakaszon. Az esetlegesen képződő álló jégmező és jégtorlaszok robbantására a honvédségi és belügyi alakulatok, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Építésügyi Minisztérium kőbányáinak robbantó részlegei, továbbá az árvízvédelmi készenléti szervezet osztagai felkészültek. (MTI) hírt a hivatalos tárgyalások megkezdéséről és Kállai Gyulának Nasszer elnöknél tett látogatásáról. Az Ahram kiemeli, hogy a két ország újabb együttműködési egyezményeiről is tárgyalt a két kormányfő. A lapok ismertetik Mahmud Riad külügyminiszter nyilatkozatát a két ország tárgyalásairól. Az EAK külügyminisztere közölte, hogy a Kubbeh palotában megkezdett megbeszéléseken a két ország kapcsolatainak és a nemzetközi helyzet alakulásának kérdéseit vizsgálják meg. Hozzáfűzte, hogy Kállai Gyula az első ülésen ismertette kormányának álláspontját a nemzetközi kérdésekről. nevezetesen a leszerelésről, a vietnami helyzetről, a faji megkülönböztetés ellen vívott harcról, az antiimperializmusról, a békés egymás mellett élésről és az ENSZ szerepéről. Ezután megvizsgálták a magyar—egyiptomi kapcsolatok fejlesztését egész sor területen. Mahmud Riad közölte, hogy megállapodás jött létre új kulturális, idegenforgalmi, tájékoztatási és légiKállai Gyula (balról) és Zakaria Mohieddin, az EAK miniszterelnöke helyi árvizek elleni véde- pe óta tíz jégtörő hajó dolVéget ért a KGST állandó bizottságának ülésszaka A KGST gépipari állandó tet egy országban gyártabizottságának most lezárult ülésszakán végzett munkáját értékelte a sajtónak adott nyilatkozatában Karel sek specializált Polácek miniszter, a bízott- is. nak majd. Határozat született a geológiai kutatásoknál alkalmazott berendezégyártásáról ság csehszlovák elnöke. Az ülésszakon egyébként megvitatásra került a tagállamok 1961-től 1965-ig terjedő időszakban megvalósított gépipari termelésének elemzése, a következő ötéves tervidőszak feladatainak megtárgyalása és a tervek egyeztetése során felmerült legfontosabb problémák megvitatása. A bizottság ezenkívül több ajánlást vitatott meg, így a termelés szakosításának egyes kérdéseit 61 technológiai — elsősorban gépipari A miniszter elmondotta még, hogy az ülésszakon — amelyen a jugoszláv delegáció is jelen volt — foglalkoztak Jugoszlávia fokozottabb bekapcsolásával az állandó bizottság és szerveinek munkájába. A jugoszláv küldöttség javaslatot terjesztett elő az együttműködés bővítésére a megmunkáló, hajóépítő, valamint mezőgazdasági gépek és traktorok, továbbá gépkocsik és hengercsapágyak gyártásában. A jugoszláv javaslatot az állandó bizottberendezések gyártása- ság egyhangúlag elfogadta, ban. Ezek közül harminche- (MTI) közlekedési egyezmény megkötéséről. Az egyezmények végrehajtására a két kormány vegyesbizottsága ügyel majd fel. — A magyar kormányfő meghívta Zakaria Mohieddin miniszterelnököt, látogasson el Magyarországra — folytatta Mahmud Riad. — Az EAK miniszterelnöke elfogadta a meghívást. Magyarországi látogatásának időpontját utóbb határozzák meg. A külügyminiszter közölte a sajtó képviselőivel, hogy a következő hivatalos megbeszélés vasárnap lesz. A magyar delegáció csütörtökön reggel a Kairó közelében fekvő iparvárosba, Heluánba utazott. Heluánt valaha az angol gyarmati tisztviselők üdülőjének tekintették. Ma arról nevezetes. hogy itt épült meg az egyiptomi ipar sok új létesítménye: Heluán az EAK ötéves tervének fellegvára. Kállai Gyula és a magyar küldöttség az EAK kormánya által kinevezett díszkíséret tagjaival előbb a vasés acélműbe, majd a Miszr textilgyárba látogatott. A magyar vendégek megismerkedtek a két nagy kombinát történetével, vezetőivel és munkásaival. Csütörtökön délután Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke látogatást tett Ali Szabrinál, az EAK alelnökénél, az Arab Szocialista Unió (ASZÚ) fótitkáránál. A megbeszélésen jelen volt dr. Szolimán Huzajén, a kulturális ügyek minisztere, a magyar kormányfő mellé kinevezett díszkíséret elnöke és Rácz Pál, hazánk kairói nagykövete. Ez a látogatás az első kapcsolatfelvétel az MSZMP és az Arab Szocialista Unió között. Kállai Gyula és AliSzabri eszmecserét folytatott a párt és a népfront tevékenységéről, szervezeti kérdéseiről, tapasztalatairól. A baráti légkörben lefolyt eszmecsere során Kállai Gyula meghívta az ASZÚ küldöttséget, tegyen látogatást Magyarországon. Ali Szabri a meghívást az ASZÚ nevében elfogadta. Kállai Gyula csütörtökön délután a Kummeh palotában levó szállásán fogadta Gardinert, az ENSZ afrikai gazdasági bizottságának főtitkárát, aki a jelenleg Kairóban tanácskozó afrikai iparfejlesztési értekezlet alkalmával tartózkodik Egyiptomban. A magyar kormányfő eszmecserét folytatott a főtitkárral Magyarországnak az afrikai iparfejlesztési tervekben való részvételéről. Csütörtökön este Kállai Gyula és a magyar delegáció a Kairói Operaházban megtekintette a Reda és a Nemzeti Népi Együttes műsorát. (MTI)