Délmagyarország, 1966. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-23 / 45. szám

Cikkeink visszhangja: Ma tanácsülés dönt a szőregi autóbuszjárat ügyében Irapunkban két alkalommal foglalkoztunk a szőregi autóbuszjárat útvonala megváltoztatásának problémájával. Kifogásoltuk, hogy a szőregi községi tanács végrehajtó bizottsága, illetve annak egyes tagjai önhatalmúlag megváltoztatták a szőregi községi tanács döntését. A cikkünk indította vizsgálat eredményéről dr. Ábrahám Antal, a járási tanács vb elnökhelyettese levélben értesítette szerkesztőségünket. A hivatalos vizsgálat megállapítása szerint Emberek, akik vért kaptak a szőregi tanácsülés határozatát törvénysértően változtatták meg, és a községi tanács vb elnöke hatáskörét túllépve helytelen intézkedést tett. A törvényesség biztosítása érdekében február 23-án, szerdán a községi tanácsülés napirendjén szerepel az Árpád utcai és a Petőfi utcai autóbuszközlekedés végleges rendezése. A tanácsülésen részt vesz az Autóközlekedési Vállalat képviselője, valamint a járási tanács vb építési- és közlekedési csoportjának szakelőadója is. Új verseskötetek a költészet napjára Költák találkozója olvasóikkal Szegeden Egy sor új verseskötetet küldenek az üzletékbe a könyvkiadók április 11-re: a költészet napjára. Az újdonságlista tartalmas, szép kiállítású könyveket ígér; időrendben és a szerzők tekintetében egyaránt színes lesz a választék: Fazekas Mihálytól Komját Aladárig, s a mai költők doyenjétől, Gellért Oszkártól, az első kötetével jelentkező fiatal Bella Istvánig. Hamarosan nagy példányszámú prospektust jelentet meg a Könyvkiadók és -Terjesztők Tájékoztató Központja a tavaszi könyvújdonságokról és a közelmúltban megjelent lírai kötetekről. A Szépirodalmi Könyvkiadó a költészet napján — József Attila születésnapjára emlékezve — Szegeden nagyszabású költő—olvasó találkozót, irodalmi estet rendez majd fővárosi és szegedi lírikusok részvételével. A járási tanács és a néptronibizottság együttes ülése Kedden tartott ülést a szegedi járási tanács a Hazafias Népfront szegedi járási bizottságával együtt Elsőként a tanács és a népfrontbizottság együttműködésének tapasztalatairól szóló beszámolót vitatták meg a tanácstagok, népfrontbizottsági tagok Kalapig István járási népfronttitkár referátuma alapján. A beszámolót igen élénk vita követte; a felszólalók az együttműködés módszereiről, tartalmi kérdéseiről szóltak. Elhangzott, hogy a kommunális feladatok mellett a politikai felvilágosító munka ls kerüljön az együttes tevékenység középpontjába. Végül az együttes ülés a beszámolót elfogadta, s megfelelő határozatot hozott Ezután az ásotthalmi tanács munkájáról hangzott el beszámoló, melyet Sági János, községi vb-elnök ismertetett. Majd a határőrség és a lakosság kapcsolatáról Mohos Imre őrnagy, járási tanácstag tartott tájékoztatót. Kiemelte, hogy a szegedi járásban igen jó az együttműködés a határőrség és a helyi szervek között — Mórahalmon százötvenhármán adtak vért a minap, kitűnő eredmény — mondja a véradóállomás szervezője. — A múlt héten a színészek közül húszan, a tervező irodán pedig negyvenen segítették önkéntes véradásukkal a gyógyító munkát. A véradómozgalom ma már igen elterjedt: üzemek, intézmények dolgozói, a falvak lakói egyre nagyobb számban vesznek részt benne, s akik vérüket adják, tudják, hogy nemes tettük sok ember szenvedését enyhíti, nemegyszer életet ment. Három olyan beteget látogattunk meg, akiknek gyógyulását az utóbbi időben jelentős menynyiségű vér alkalmazásával segítette elő az orvosi tudomány. Együtt a család F. J. még fiatalember, harmincöt éves csupán, tsztag, hónapok óta fekszik súlyos betegen. Vérében nagymértékben megszaporodtak bizonyos káros anyagok, (két esetben volt művese kezelésen!), s egészsége érdekében jelentős vércserét kell nála alkalmazni. Látogatói vannak éppen: az édesapja, a felesége, a sógornője és a szomszédja. Mind a négyen vért adtak, mielőtt a látogatáson megjelentek. — Természetes — mondja az apa —, hiszen mi igazán tudjuk, hogy a vérre milyen nagy szükség van a gyógyintézetekben. A beteg magyarázatként teszi hozzá: — Az én esetem különösen érdekes. Olyan vércsoportba tartozom, amely a legritkábban fordul elő. December eleje óta több mint tizenkét liter vért kaptam, legutóbb Szegeden kívül három városból, Hódmezővásárhelyről, Szentesről és Békéscsabáról tudták csak biztosítani azt a mennyiséget, amelyre éppen szükségem volt. Most a gyógyulás útján vagyok már és tudom, hogy az életemet köszönhetem sok-sok névtelen véradónak. Együttérzés K. I. 74 esztendős plébános súlyos műtéten esett át a közelmúltban. — Az emberi együttérzés egyik legnemesebb megnyilvánulása az önkéntes véradás — mondja. — A magam esete is bizonyítja a Vöröskereszt áldásos munkáját. Betegségem alatt már eddig is több liter vért kaptam. Felgyógyulásom után sokat fogok erről beszélni az emberek között. Altalános iskolai tanár T. L. Még csak 32 éves, de betegsége miatt már 1964 óta nyugdíjas. Gyermekkora óta hemofiliás (vérzékenységre rendkívül hajlamos), életét teljes egészében a másoktól kapott vérnek — s természetesen a gondos orvosi kezelésnek — köszönheti. „Megmentett" Ezeket mondja el: — Emlékszem, kilenc éves koromban kihúzták egyik fogamat, ami elindított egy három hétig tartó erős vérzést. A gyermekklinikára kerültem akkor, nem tudták csillapítani a vérzést, állandóan pótolni kellett a vérveszteséget. Volt akkor is néhány véradó, akikre támaszkodhatott a klinika. Ezeket már mind behívták akkor, azután a rokonaim is adtak vért, kezelőorvosom, s az ápolónők is. Szinte teljesen reménytelen volt az állapotom, mégis megmentett a vér, mert végül is megszűnt a vérzés. — Tizenhat éves korom óta évenként jelentkeztek belső vérzéseim is, főleg vesevérzés. A különböző gyógyintézeteknek, főleg a szegedi klinikáknak szinte állandó lakója lettem, össze sem lehetne számolni, mennyi vért kaptam. — Olyan a betegségem, hogy 1960 óta — megszakításokkal — évenként 80—120 napot vagyok intézeti kezelés alatt. Van úgy, hogy csak pár napig, de néha négy-öt hétig is naponta kell kapnom friss vért, illetve az utóbbi időben vérplazmát. Csak én s a hozzám hasonló betegségben szenvedők tudják, még ilyen állapotban is mennyit jelent a szervezett véradómozgalom kiterjesztése. Tiszteletet érdemeinek Százakról lehetne még írni, akiket a véradók áldozatkészsége gyógyított meg, adott vissza a családnak, a társadalomnak. (A napokban egy súlyos közlekedési baleset sérültjét is több liter vér átvitelével lehetett csak életben tartani.) Tiszteletet és még fokozottabb megbecsülést érdemelnek tehát a véradók, akik lehetővé teszik, hogy mindig kéznél legyen, a legválságo- I sabb pillanatokban is ren- j delkezésre álljon a gyógyító, j életet adó vér. Kondoros! János Népművelési táj értekezlet Szegeden Tegnap délelőtt három megye; Bács, Békés és Csongrád, valamint Szeged város főhivatású népművelői részére kétnapos tájértekezlet kezdődött Szegeden a megyei tanács székházában. A tanácskozás első napján elméleti problémákkal ismerkedtek a résztvevők. A megnyitó előadást dr. Horuczi László egyetemi adjunktus tartott, Harc a burzsoá eszmei áramlatok, az imperializmus fellazítási politikája ellen címmel. Délután a mintegy százhúsz résztvevő Bezerédy István könyvtárigazgató vezetésével a Somogyi-könyvtárban tett látogatást. Este a Szegedi Nemzeti Színházban a Pillangókisaszszony előadását nézték végig. Az értekezlet ma szemináriumi foglalkozásolckal folytatódik. A konzultációkat Bodnár István, dr. Kátay Ferenc, a Népművelési Intézet munkatársai és Kirschner Márton, a megyei könyvtár igazgatója vezeti. SIMÁNDY JÓZSEF JUBILEUMÁN A napokban ünnepelték a budapesti Operaházban Simándy József Kossuth-díjas, kiváló művészünk 25 éves operaházi tagságát. E jubileum alkalmából nagyon szépen emlékezik meg a Film Színház Muzsika is ez évi 7. számában, melyben a cikkíró többek között így ír: Negyedszázada lett Simándy József az Operaház tagja, előbb a. kórusé, a tenor kettő szólamban. Majd ő lett — a magánénekesi ,tenor egy'ben — az új meg új főszerepeket meghódító, egyre elmélyültebb, s mind emlékezetesebb élményeket szerző tenoristája dalszínházunknak ..." Nem akarunk ünneprontók lenni, de valahogyain úgy érezzük, hogy ezen szép jubileum alkalmából adott interjújában valószínűleg elfelejtette a művész (avagy a cikkíró) megemlíteni, hogy ebből a 25 évből egy hónap híján két évet (1945. szeptember l-től— 1947. augusztus 31-ig) a szegedi színháznál töltött, s itt vált tulajdonképpen szólóénekessé „magánénekesi tenor egyben". A teljes igazság kedvéért hadd idézzem még Simándy Józsefnek a Tiszatáj 1963. augusztusi számában közölt „Régi szegedi színészek — szegedi emlékeiről" című interjúmban tett nyilatkozatának egy részét: „... — Hogy mint jelentett számomra Szeged? — ismételte a kérdést a kiváló tenorista. — Mindent, pályafutásom kezdetét... Hogy is volt csak? Az Operaház énekkarában énekeltem. amikor egyszer a színészbejárónál összetalálkoztam Vaszy Viktorral. Azt kérdezte tőlem, hogy a komoly, vagy a könnyű zenéhez van-e kedvem? „Csak a komoly zenéhez — feleltem. Így kerültem 1945-ben Szegedre, s mondhatom, alapító tagja vagyok a szegedi operának..." Mindettől függetlenül a szegedi évek akár beleszámítanak az operaházi tagságba, akár nem, a mostani jubileumhoz — anélkül, hogy lokálpatrióták lennénk — mi is őszinte szívből gratulálunk. Jenő István szörnyet láttam, amely a Notre Dame tetejéről kaján tekintetével uralkodik Párizson. Jakról Szentgotthárdra vezetett az utunk. Az út mentén mindenfelé hatalmas, jól megművelt szántóföldek, a termelőszövetkezeti csoportok udvarán nagy libasereg, a tarlókon hatalmas disznócsordák és a karámokban gondozott üszők, tinók tűntek a szemünk elé. Szentgotthárdon a selyemgyárat néztük meg. önműködő gépek tekerik fel csövekre a rendkívül finom selyemszálakat, s csövekről legörgetett fonalat pedig széles, hosszú egysoros rétegbe rendezik a különböző gépsorok. Onnan az anyag a szövőgépbe kerül, amely automatikusan végzi el azt a műveletet, amelyet valamikor anyáink és nagyanyáink két kezük és két lábuk állandó és váltogatott használata mellett végeztek el. Ha jól emlékszem, több mint 600 gép működik egyszerre Szentgotthárdon a nagy szövőcsarnokban. Mindegyik mellett ott áll és őrködik egy munkás, rendszerint nő, de vannak férfiak is. ök vigyáznak arra, hogy kellő időben igazítsanak a gépen. Elképzelhetetlenül érdekes az ilyen nagy szövőcsarnoknak a megtekintése, de még elképzelhetetlenebb a zaj, amit a különféle gépek okoznak s amely reggel kezdődik és 8 órán keresztül tart. Ahogy néztem ez a hatalmas, több százra menő embersereget, amelynek mindegyike nagy figyelemmel és rátermettséggel állott helyt a vártán, arra gondoltam, hogy bizony itt a mindennapi kenyérért bőségesen kell fizetni. Egy kis figyelmetlenség, egy kis tévedés, egy-két szükségtelenül elejtett szó és már hiba van a szövetben. Az ellenőr pedig rendkívül gondos, orra hegyére tűzi a szemüveget, nézi a kész anyagot, minden apró hibát megtalál és ha hiba van, ezért a munkást vonják felelősségre és a selejtért levonnak a fizetésből. Természetesen, ha a szövés kitűnő és teljesen hibátlan, akkor a prémium nem szokott elmaradni. A szövőmunkás nemcsak kézzel dolgozik, hanem főleg az eszével és az idegrendszerével és talán az utóbbiakkal többet, mint az előbbivel. Ezeknek a használatánál az egyformaságot is tekintetbe kell venni, amely az érzékszervek és az idegrendszer működését erősen lefokozza. Ami sokszor ismétlődik, megszokottá válik és az éberséget erősen csökkenti. Pedig ha valahol, akkor Itt igazán szükség van erre és ennek az éberségnek a fenntartásához az idegrendszernek fokozott munkát kell végeznie. Amikor láttam a selyemszövésnek gépekkel felfokozott hatalmas termelési menetét, gyermekkorom emlékei elevenedtek meg bennem, amikor mindezt mi otthon házilag végeztük el, részben kenderfonálból, részben pamutfonálból, ami a falu vegyeskereskedéséből került a házba. Minden megvolt otthon, a csöllökerék fából, a csövek szintén fából, a szövőszék fából, a vetélő fából, a nyist gyapjúból a borda fából, spárgából, festékből és ragasztóanyagból s a fonálkenöcs, amely kendermag pogácsából készült. Mindezek szépen. ízlésesen, okosan és célszerűen voltak megszerkesztve, úgy, hogy gondos használat mellett a legszebb, a legfinomabb és a legtartósabb anyagot meg lehetett szőni kenderből és pamutból éppúgy, mint gyapjúból, amely utóbbinak a megmunkálása attól fogva, hogy a juhnak a testéről lekerült, szintén házilag ment végbe. Az így elkészített szövetek mind finomak, erősek és főleg tartósak voltak és az olyan emberek számára, akiknek a szántóföld és az erdő adta a mindennapi kenyeret, hasznosak és szükségesek voltak, mert a gyárilag készített anyagok abban az időben részben gyengék voltak, ami pedig jó volt, ahhoz az anyagi fedezet hiányzott. Főleg olyan vidéken volt nagy szükség a házi szövésre, ahol — mint ott, ahol én is születtem — a természet mostohaságával harcoló erdő és mező rettentő szűken fizetett. Az, amit a gyárban láttam és a beszélgetés, amit a művezetővel és a munkásokkal folytattam, abbeli elgondolásaimnak a helyességét erősítette meg, miszerint nagyon jó és szükséges volna, hogy azok, akik a gyárak fülsiketítő zajában és az idegrendszert őrlő munkájában keresik meg a mindennapi kenyeret, többször találkoznának azokkal, akik az irodákban, a Laboratóriumokban és az iskolákban élnek, mert a kölcsönös megismerés, az egymás munkájáról való bővebb tájékozódás, nagyobb megértéshez, egymás munkájának a fokozottabb értékeléséhez és anyagi juttatások elosztásának még igazságosabb és méltányosabb formájához vezethetne. Szentgotthárdról, Zalaegerszegen és Keszthelyen keresztül Balatonfüredre mentünk. Zalaegerszeg központjából kiindulva gyönyörű új palotasorok között vezetett az utunk. A szépen, ízlésesen megépített, jól elosztott parkokkal és terekkel kellőképpen ellátott új városrész az olajváros, ahol a zalai olajmező dolgozói laknak kényelmes, modern, jól felszerelt és jól megépített lakásokban. Keszthelyen áthaladva, egy lomberdővel borított Balaton-parti terasz mellett egy kilátónál álltunk meg. Ez az a kilátó, amelyet minden Balatont járó ismer és amely, munkatársaim elbeszélése szerint, Európának a legszebb kilátóhelye. Ez a hely az. ahonnan a Balaton összes vulkáni kúpjai, amelyek félkörben sorakoznak egymás mellé, kiindulva Szigligettől, el a Badacsonyig, egyszerre láthatók. Balatonfüred után a tihanyi félszigeten élveztük a gyönyörű környezetet, a csodaszép kilátást, amelyet északról a Balaton tükre, délfelöl a felsziget szolgáltatott. Az utóbbin, mindjárt a kis, ma már erősen épülő és szépülő halászfalu tövében, ott csillog a belső tó, régi vulkánikus idők késői maradéka. Valamikor a tó környékén sárvulkánok működtek, és ezeknek a vize folyt bele a belső tóba. A sárvulkánoknak a feltörési helye még jónéhány esztendővel ezelőtt sok helyen volt látható. Tudomásom szerint ina csak egyetlen ilyen feltörési hely van épségben és ez az aranyház a belső tó alsó nyugati szöglete fölött. Itt szikladarabok közé zárva, ma is szépen látható az a hely, ahol valamikor víz tört fel a földből és folyt le a belső tó felé. A félsziget alsó csücskéről felénk tekintgetett a Csúcs-hegy és ennek tövéről a már régen leszüretelt levendula mező. Ennek a helyén még jónéhány esztendővel ezelőtt bozótos, bokros, köves, terméketlen birkalegelö volt. Dr. Bittera Gyula barátom és tanársegéd kollégám volt az, aki 30 esztendővel ezelőtt ezt a területet bérbevette, megműveltette, levendulával és mandulafákkal ültette be, s az addig kietlen, köves hegyoldalt Európa legszebb levendula telepévé változtatta. A szántódi kompon a Balaton másik oldala, majd Lellén keresztül folytatva az utat Kaposvár, s végül Pécs s a Mecsek következett. Aznap délután egy órát Mohácson időztünk és este, már Szegeden az egyetem Dugonics téri épülete előtt bezárult a kör ... Elmúlt négy ragyogóan szép nap és egy kirándulás, amely tele volt szépséggel, érdekességgel és a tanulságoknak véghetetlen sokaságával. Életemben sokat utaztam, voltam Ausztriában, Németországban, Olaszországban. Angliában, Franciaországban, Indiában, Romániában, Csehszlovákiában, Bulgáriában és Amerikában. Sok szépet láttam, sokat okultam, de mindenünnen azzal a tanulsággal és azzal a lelkülettel tértem vissza, hogy Magyarországnál szebb ország nincs. Ezt a meggyőződésemet és hitvallásomat erősítette meg ez a kirándulás is, amelyben bejártam azokat a dunántúli tájakat, melyek tele vannak szépséggel, értékkel, emlékkel és gazdasággal. Külföldi utaim alatt és itthon is többször hallottam, amikor valaki azt mondta, hogy ugye nekünk ilyeon, vagy amolyan nincs. Amire azt feleltem hogy nekünk is van, sőt talán szebb is és jobb is, csak az a ba.i, hogy te is és én is külföldön megnézünk sok olyant, amit otthon nem szoktunk megnézni. Természetesem ez az út, és minden Magyarországon megtett út, fényesen demonstrálja azt is, hogy hazánk a népek országútja volt és mint ilyent sokszor megtaposták, sokszor felégettók, sokszor kifosztották és elpusztították. Ezért nincsenek kincseink,. nincsenek ritkaságszámba menő emlékeink, amelyek messze századok elejéről tekintenek reánk, de van bőségesen és változatosan termő, aranyat érő földünk, vannak gyönyörű tájaink, van eszünk és van munkás két kezünk. De. ha valaki erre rá akar jönni, ezen el akar gondolkozni és erről meg akar győződni, annak körül kell néznie ebben a szép hazában, annak látnia kell tájainkat, városainkat, üzemeinket, s ezekben a dolgozó embereket, s ezeket ott, ahol dolgoznak és úgy ahogy dolgoznak... VEGE Szerda, 1966, február 23. OEL-MAGYAAORSZÁ4 5