Délmagyarország, 1966. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-11 / 8. szám

^^^ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK: dii-MAmmsm A M A G Y A R SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 56. évfolyam. 8. szám Ara: 50 fillér Kedd. 1966. január 11. Szovjet—vietnami barátsági nagygyűlés Hanoiban dii W A tájékoztatás nyílt fóruma .•*> Szükségük van egymásra :{F: Milliókat termel a „milliomos" ktsz Ötven vállalat fiataljai segítik a legnagyobb erőmű építését Több mint ötven vállalat fiataljai segítik februártól az ország legnagyobb erőművének: a Gyöngyösvisontai Hőerőmű és az itteni külszíni fejtés építését. A nagy je­lentőségű megmozdulás kiindulópontja: a KISZ Központi Bizottsága védnökséget vállalt az építkezés felett. A fiatalok kétszer akkora beruházás támogatását vál­lalták, mint a Dunai Cement- és Mészmű. A körülbelül 7 milliárd forint költséggel épülő erőmű első gépegységei a tervek szerint 1969 februárjáig kapcsolódnak be az ország energiahálózatába. A következő időszakban ifjúsági épí­tőtáborok létesülnek majd a helyszínen, itt helyezik el az építésben részit vevő fiatalokat A Gyöngyösvisontai Hőerőműn túl védnökséget vállal a KISZ egy Szovjetunió és Magyarország között épülő 400 W-06 távvezeték építése felett is. Tűzhely, hűtőszekrény, tv és rádió A cél: selejt nélkül Fokozott anyagi érdekeltség ösztönöz gondosabb munkára A rossz minőségű munka dolgozott az öntödei Vál- Az idén magasabb értékű zsebbe vág. Elsősorban a lalat szegedi üzeme, mint termelést ír elő a terv a ta­népgazdaságnak, az üzemnek 1964-ben. Még a megenge- valyinál. A központból rövi­veszteség, de ahol már meg- dett határt is átlépték. Igaz, desen kibocsátják az új anya­találták az ellene folytatott így is a többi öntöde átlaga gi ösztönzési feltételeket, küzdelem ösztönző formáit, alatt maradtak, de ez nem melyek még inkább jó a prémiumot vagy a kárté- vigasz. A múlt év új gyárt- munkára serkentenek. A vál­rítést, ott az egyén is megér- mányok kialakításával telt lalat valamennyi gyáregysége zi, ha selejtet okoz. A jó el, a termelés mennyisége is feladatul kapta idén a se­minőség szöges ellentéte, a növekedett, ezek következté- lejt nélküli, minőségi mun­selejt, mindenütt jelen le- ben szaporodott fel a selejt, kát. het, ahol dolgoznak, azon- A szentesi Kontaktának töb­ban el is lehet kerülni bé nem szállítanak öntvényt, mindenütt. A cél: selejt nélkül, viszont az orosházi üveg­vagy legalábbis minél keve- gyárnak üvegkokillót készí­sebb selejttel. tenek, az Egri Finomszerel- A , , vény Gyár számára a Lehel gedi üzeme 1965-ben 38 mil­Megjelelobb eljárások hűtőszekrényekhez való al- lió forint értékű árut ter­. ,, . , , „ „ katrészeket öntik, hegesztő- melt, de a termelésnek kö­Kar szepiteni: tavaly 0,9 pálcákat pedig „^gog el. rülbelül két százaléka se­százalékkal több selejttel látásra gyártanak. A termé- lejtesnek bizonyult. Meglehe­• kek fele kicserélődött, s tősen sok gondot okozott a most már nemcsak egy, ha- kohóművektől kapott gyen­nem háromféle minősítésű ge minőségű alapanyag, azon­vasat öntenek. ban bent a gyárban is gyak­Az idén nem lesz újabb ran került veszélybe a minő­profilrendezés: elérkezett az ség az úgynevezett meleg­ideje a selejt alapos leszórt- üzemben és az öntödei for­tásának, melyhez intézkedési makészítésnél Az edzés üi tervet is készítettek. A leg- makeszitesnei. AZ eazes uj többet az úgynevezett forró technologiaja viszont csak­szelas kúpolókemencék üzem- nem kizárja, hogy e mun­be helyezésétől várják, me- kaművelet a selejtet gyara­lyek az eddig használatos fts ^ indukciós edzéssel Iromonoí-íl'nal /ifiolmnjv! nnnt 4 Munkaverseny segítségével Kéziszerszámgyár kemencéknél csaknem száz Celsius-fokkal magasabb csa- készült kéziszerszámok, egye­polási hőt biztosítanak. Ezek temes fogók kitűnően bevál­márciusban készülnek el. A tak. hűtőgép-alkatrészeket ezen- . , , . túl nem homokkal, hanem A szegedi kéziszerszámgyár héjformával készítik. S mi- 1966-ra többek között azt a vei az üzemben prémium és célt tűzte ki, hogy a selejtet kártérítési kötelezettség te- 15_18 százalékra csökkenti. Eredményes volt a taskenti találkozó Indiai—pakisztáni közös nyilatkozatot írlak alá Alekszej Ko<zigin beszélgetése szovjet újságírókkal A TASZSZ jelentette a taskenti indiai—pakisztáni zárólalálkozóról: A felek megbízása alapján a találkozó befejező ülését Koszigin szovjet kormányfő nyitotta meg. A zá­rótalálkozón ismertették egy közös indiai—pakisztáni nyilatkozat szövegét. Ajub Khán és Sasztri miniszterelnök aláirta a kö­zös nyilatkozatot. A nyilatkozat ünnepélyes aláírása után Koszigin szovjet kormányfő beszédet mondott, s kifejezte azt az óhaját, hogy a taskenti nyilatkozat „India és Pa­kisztán örök barátságának szimbólumává váljék". Pakisztán és India vezető államférfiainak taskenti találkozója ezzel véget crt. (Telefoto — MTI Külföldi KépszolftAlat) Sasztri indiai miniszterelnök (balról) és Ajub Khan pa­kisztáni elnök (jobbról) elbúcsúzik egymástól a „semle­ges villában" folytatott fontos tanácskozás után Idén is marad bosszúságot ebben az évben is. (MTI) Jobb ellátást igér a kereskedelem hiánycikklista A Belkereskedelmi Minisz- kávéfőző. A szerelési anya­térium vas-müszaki föigaz- gok, az úgynevezett egész­gatóság vezetőinek tájékoz- ségügyi berendezési cikkek tatása szerint 1966-ban vil- és a szerszámok — mind­lanytűzhely lesz elegendő, s ezekből százhúszmillió fo­nagymértékben javul a gáz- rinttal kevesebbet ad az ipar készülék-ellátás. A tavalyi — sajnos lassan már klasszi­pvolcvanezerrel szemben az kus hiánycikké válnak, idén 180 000 gáztűzhely és ugyanúgy, mint a lakat, a boyler kerül forgalomba, zár, a kulcs. A hiány mind­gázkályhából viszont a nő- össze hétmimó forint, de vekvo ígenyek ellenere csalt , , , . . a tavalyi mennyiségre, négy- százezreknek okoz majd ezerre lehet számítani. El­sősorban importtal és válasz­tékcserével javítják a zo­máncedény-ellátást, hiszen a hazai ipar 650 tonnával ke­vesebbet ad a megrendeltnél. Több alumínium főzőedény, ezen belül százötvenezer „kukta" kerül forgalomba. A hűtőszekrény összmeny­nyisége már elegendő lenne, azonban ezeket egész évben egyenletesen elosztva és nem olyan összetételben kapja a kereskedelem, mint ahogyán a lakosság igényli. Egész évben folyamatos lesz a hetven literes Lehel és Szaratov. A mintegy 162 000 televízió elegendő­nek ígérkezik. Főképpen a Favorit, Horizont és Sztár készüléket talál a közönség az üzletekben. S lesz vala­mennyi Delta is. Nagyjából elég lesz a mintegy 160 000 rádió is. A kereskedelem mintegy húszezer magneto­font kért, a KGM mindösz­sze négy és fél ezret ígért A hiány enyhítésére tárgyal­nak a baráti országokkal. örvendetes viszont, hogy évek óta először kielégítő­nek ígérkezik az izzólámpa­ellátás, az eddigieknél hét­millióval többet kap a ke­reskedelem. Kerékpár és zseblámpa izzóból viszont még mindig csak több mil­liós importtal sikerül az igényeket kielégíteni. Kevés lesz az unipress elektromos Ehhez megfelelő intézkedési tervet is kidolgoztak. A leg­többet mégis a most ismét megkezdődő éves munkaver­seny hozhatja, hiszen első­a termelést közvetlen irányító műszakiakon múlik a minő­ség alakulása. szi érdekeltté a dolgozókat, ők is sokat tehetnek a se­lejt ellen. Csak első osztályú áru A Tisza Bútoripari Válla­lat szegedi gyárában csupán sorban a munkásokon és a selejt fogalmát ismerik, selejtes, leértékelt készárut már hosszú évek óta nem adtak ki kezükből a dolgo­zók. Az üzem tavalyi 18 millió forint értékű termelé­sét egyetlen forinttal sem csökkentette elszabott, rosz­szul megmunkált, hibás áru. A selejt elleni küzdelem a szabást megelőző anyagvá­logatással kezdődik, s tart valamennyi technológiai fo­lyamaton át, egészen a ter­mék átadásáig. A munkások minőségi prémiumot kaphat­nak. A gyár első osztályú árui legfeljebb szállítás köz­ben sérülnek meg, de erről ők nem tehetnek. A taskenti nyilatkozat így hangzik: India miniszterelnöke és Pakisztán elnöke a taskenti találkozón a két ország je­lenlegi kapcsolatainak meg­vitatása után ezennel kije­lenti : szilárd elhatározásuk, hegy helyreállítják országaik normális és békés kapcsola­tait és előmozdítják népeik kölcsönös megértését és ba­ráti viszonyát. E célok el­érését életbevágóan fonlos­Ot és fél milliónyi biztosított Mennyit fizet az SZTK táppénzre, gyógyításra, nyugdíjra, családi pótlékra ? A SZOT elnöksége elfő- jelentősen, több mint 970 gadta a társadalombiztosí- millió forinttal emelkedik a tás 1966—1967. évi költség- nyugdíjak összege, vetését. Az előirányzat a A költségvetés itt egyrészt társadalombiztosítás további figyelembe vette a nyugdí­fejlődéséről tesz tanúbizony- jak rendezésével kapcsolatos ságot. 1966-ban a biztosítot- intézkedéseket és azt, hogy tak száma 1965-höz képest a nyugdíjasok száma még mintegy 40 ezer fővel nő- évről évre mintegy 40 ezer vekszik. és ezzel a biztosi- fővel emelkedik. Másrészt, tottak összlétszáma — ide- mivel az új nyugdíjasok ál­számítva a nyugdíjbiztosí- falában magasabb alapfize­tásra kötelezett kisiparoso- téssel mennek nyugdíjba, kat is — előreláthatólag el- ezzel is növekszik a nyug­éri az 5 millió 416 ezret, díjak átlagos összege. Ezen belül a táppénzre jogo-4 Az újabb intézkedések sult munkavállalók száma nyomán 1966-ban lényegesen meghaladja a 3 millió 460 emelkedik a családi pótlék­edet. ra kifizetett összeg. Az elö­A költségvetés a többi kö- irányzat megközelíti a 2500 zött táppénzre 2240, gyógy- millió forintot, 'szerekre 1570, gyógyászati A megnövekedett munka segédeszközökre 110, terhes- és feladatok ellenére a tár ségi és gyermekágyi segé- sadalombiztosítási igazgatás­lyekre 352 millió forintot költségek fedezésére lénye irányoz elő, temetkezési se- gében az 1965. évivel azonos ( gelyekre 47,8, anyasági se- költséget irányoznak elő, sőt, IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIll gélyre 67. betegek útiköltsé- a főigazgatóság több mint 50 gének térítésére pedig 57 fővel kevesebb létszámmal millió forintot. végzi feladatát a tavalyra 1965-höz képest az idén engedélyezett létszámnál Növekvő export A Szegcdi Szalámigyár, figyelem­be véve a keresletet. 1966-ban 250 vagon csemegeszalámi gyártását ter­vezi exportra. Ez a mennyiség évi kapacitásának majdnem fele és 30 vagonnal több, mint amennyit 1965­ben külföldre szállított. A gyár ve­zetősége a termelés növelését első­sorban a munka jobb megszervezé­sével. a termelékenység növeléséyel kívánja megoldani. Képünkön: Csomagolják az cx­portszalámit. nak tartják India és Pakisz­tán hatszázmilliós népének jóléte szempontjából. India miniszterelnöke és Pakisztán elnöke megegyez­nek abban: Mindkét félnek minden erőfeszítést meg kell tennie India és Pakisztán jószom­szédi kapcsolatainak meg­teremtéséért az ENSZ alap­okmányának megfelelően. Megerősítik, hogy az alapok­mány értelmében kötelesek tartózkodni az erőszaktól és vitáikat békés eszközökkel kell megoldaniok. Ügy talál­ták, hogy a két ország kö­zötti feszültseg további fenn­állása nem szolgálja a béke érdekeit, sem az országaikat környező térségben, sem az indiai—pakisztáni szubkonti­ncnsen. nem szolgálja India és Pakisztán népeinek érde­keit. Ennek figyelembevéte­lével vitatták meg Dzsammu és Kasmír kérdését és mind­egyik fél kifejtette a maga álláspontját. A két ország fegyveres erőit legkésőbb 1966. feb­ruár 25-ig visszavonják azokba az állásokba, amelye­ket 1965. augusztus 5-ig fog­laltak el és mindkét fél be­tartja a tüzszüneti feltétele­ket a tüzet szüntess.'-vona­lon. India és Pakisztán viszo­nya az egymás belügyeibe való be nem avatkozás el­vén fog alapulni. A felek nem támogatnak semmiféle propagandát, amely a másik ország ellen irányul, és elő fogják moz­dítani azt a propagandát, amely a két ország közötti i baráti kapcsolatok fejlődé­sét szolgálja. India pakisztáni főbiztosa és Pakisztán indiai főbizto­sa visszatér helyére és a két ország diplomáciai képvise­letei újra megkezdik normá­lis tevékenységüket. Megvizsgálják az India és Pakisztán közötti gardasági és kereskedelmi kapcsolatok, közlekedés, kulturális csere helyreállítására teendő in­tézkedéseket. továbbá lépé­seket tesznek az India és Pa­(Folytatas a 2. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents