Délmagyarország, 1966. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-27 / 22. szám
Közéletünk hírei ELUTAZOTT AZ NSZEP KÜLDÖTTSÉGE A Német Szocialista Egységpárt pártmunkás-küdöttsége, amely Siegfried Göhmnek. a Központi Bizottság osztályvezetőjének vezetésével látogatást tett hazánkban, szerdán elutazott Budapestről. HAZAÉRKEZETT BIRÖ JÓZSEF KÜLKERESKEDELMI MINISZTER Bíró József külkereskedelmi miniszter és Darvas László külkereskedelmi miniszterhelyettes szerdán Bukarestből hazaérkezett Budapestre. LOUIS SAILLANT BUDAPESTEN Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára, jugoszláviai és bulgáriai látogatása után hazatérőben, szerdán átutazott Budapesten. Ez alkalommal baráti megbeszélést folytatott Gáspár Sándorral, a SZOT főtitkárával és Brutyó Jánossal, a SZOT elnökével. Járhatók az utak Törik a Duna jegét A KPM közúti főigazgató- méter. A magyar jégtörőhaság szerda esti tájékoztatása jók két csoportban dolgozszerint az országban — két nak, az egyik Dunaszekcső borsodi bekötő út kivételével térségében vág csatornát, a — mindertVít járható. A me- másik jégtörőhajó-csoport a gyei igazgatóságok tovább Sió torkolattól felfelé bontfolytatják a torlaszokba vá- ja az álló jeget. (MTI) gott folyosók szélesítését, hogy lehetőleg mindenütt két nyomvonalon közlekedhessenek a gépkocsik. Éjjel-nappal több mint 300 teherautó szórja salakkal a síkos utakat. A vízügyi szervezet tájékoztatása szerint a Duna felső szakaszán megszűnt a zajlás, csupán az osztrák duzzasztóknál áll a jég, törését azonban megkezdték. A viszonylagos enyhülés érezteti hatását a magyar szakaszon is. Rajkától Madocsáig a víztükör 30—80 százalékát fedi jégtábla, lényegesen kevesebbet, mint egy-két nappal ezelőtt. Madocsától a jugoszláv Daljáig, kisebb-nagyobb megszakításokkal, körülbelül 200 kilométer hosszan áll a jég. Vastagsága Madocsa térségében 15—20 centiméter, lefelé egyre erősödik. Dalja térséMagyar rízűgyi segífség Jugoszláviának Szerdán már második napja folyt a harc a jég ellen a Duna jugoszláviai szakaszán Gombos és a Vaskapu között. Nagy tétről van szó: a gombosi Duna-kanyarban 15 kilométer hosszú, hat méter vastag jéggát képződött, amely akadályozza a víz szabad lefolyását és árvízveszélyt jelent. Magyarország és Jugoszlávia ezúttal is összefogott a természeti csapás megelőzésére: Magyarországról január l6-án két, egyenként hatszáz lóerős jégtörő érkezett Jugében a jégvastagság 2—31 goszláviába. TERJED A GÁZFŰTÉS FILLÉREKBE KERÜL A FÜTÖGÁZ MIÉRT NINCSENEK MEGFELELŐ GÁZÉGŐK? 2 MILLIŐ FORINT ÜJ VEZETÉKEKRE Hal" kérdés — hal" felelet" A Szeged környékén fel- tói. tárt gazdag földgázlelöhe- rosi lyek bőségesen fedezik Szeged gázfogyasztását. Mint korábban lapunkban megírtuk, a Szegedi Gázművekben ezért is álltak le a szénalapú gázgyártással. Arról is beszámoltunk már olvasóinknak, hogy Szegeden hogy úgynevezett vá- nevezett várakozási időt vagy földgázt kapnak nem tartják be, amíg a kémajd a fogyasztók. mény kihúzza a kályhában O Van-e megbízható égö- felgyülemlett gázt. A Paraszerkezet, amely a cse- pett-kályhák esetében virépkályhákba beépíthető? szont a vezetéken levőcsap- Sajnos, a jelenlegiek semmiképpen sem szameg nem egeszen tokeletesek. Hazánkban kétféle be- bad hozzányúlni. a rendezés kapható lakószogázt lakásfűtésre is lehet bák fűlésere. Egyik a zárt igenyelni, sőt szép számmal égésterű Parapett-kályha, vannak már lakasok, ahol a más néven konvektor. Ez a cserépkalyhákat átalakítót- szabadból kapja az égéshez ták gáztüzelésre. Olvasónk, szükséges levegőt, s ugyanCsanyi Ferenc gépészmér- csak a szabadba távozik az nök, Madach utca 9<b szám égéstermék. Ennek hasznáalatti lakos a gázfűtés beve- iatahoz nem szükséges kézetesével kapcsolatban írt mény. Ennél a kályhánál is szerkesztőségünknek levelet, vannak korszerűsítési kiváA levélben szereplő kérdé- naimak, elsősorban a biztonsek mindegyike közérdekű, ^gi berendezésnél, ezért is kerestük fel Galam- _ A cserépkályha gázégők bosi Istvánt, a Szegedi Gaz- köziil típus van forgamüvek főmérnökét, hogy választ kérjünk tőle. L. F. Eg y kis kalkuláció az új felvásárlási árakkal A baksi Űj Élet Tsz-ben azonban már bizonyos, hogy sa állami hitelekből történt, jó vezetéssel' immár hosszú a sertéshizlalás ismét vesz- Most már évente mind naévek óta kiegyensúlyozott teséges lesz. Ilyen ingadozó gyobb részleteket kell viszgazdálkodást folytatnak. A jövedelmezőséggel tehát alig- szai'izetni. Jellemző, hogy gazdák fegyelme is példás, ha lehetne a jövőben stabi- 1964-ben az Új Élet Tsz lupédig személyi jövedelmük lizálni a sertéshizlalást. teltörlesztése még csak félkorántsem tartozik a me- Bakson a búza holdan- millió forint volt. A most gyében a magasak közé. Az kénti hozama már több év készülő zárszámadás pedig eddigi különféle felvásárlási átlagában túlhaladja az or- már 993 ezer forint törleszárak mellett — saját sza- szágos színvonalat. Tavaly tóssel számol. A bemutatott vukkal szólva — alig tud- 905 holdról 15 mázsa 80 kiló számok önmagukért beszéltak ötről a hatra jutni. átlagtermést takarítottak be. nek. Bizonyítják, _ hogy a Az egyik legnagyobb áru- Még nem végleges adatok legfontosabb mezőgazdasági forgalmat jelentő munka itt alapján az egy mázsára jutó áruk termelési költségei soka szerződéses sertéshizlalás, önköltség megközelíti a 200 szor a fogyasztói árak felett Ha azonban az egyik esz- forintot. Tehát a búza 1965. voltak. Ha az egyik ágazat tendő hasznot hajtott a hiz- évi termesztése bizonyos jó időjárás, vagy más kedlalásban, azt a másik leg- nyereséget mutat. De nem vező körülmények miatt többször elvitte. Megbízható így alakult a búza jövedel- nyereséget hozott, azt okvetadatok igazolják ezt. me 1964-ben. A tavaszi szá- len megnyirbálta a másik T , razság miatt csak 11,15 ma- ágazat deficitje. JNegy forint rahzetes zsa átlagtermést érhettek el, A főkönyvelő adatai szes ebben az évben minden rint az új árrendezés folyIme a számok: 1963-ban mazsa búzára 244 forint 57 tán az Üj Élet Tsz közösaz egy kilogramm sertés- fiiiér önköltség jutott. Míg sége 900 ezer forint évi húsra jutó termelési költség az aiiami felvásárlási ár a többletjövedelemhez jut. Eb19,32 forint volt a tsz-ben. különféle nagyüzemi fel- bői legalább 600 ezer forinUgyanakkor ezért a sertés- arakkal együtt csupán 240 tot az amortizációs alapra húsért csupán 15 forint 32 forint volt. kell tartalékolni. Ugyanis a fillér jött be a közös kasz- Érdekesen vallanak a ko- gépek, berendezések felűjiszába. 1964-ben (amikor lé- rábbi felvásárlási árak alap- tása, az elhasznált eszközök nyegesen kevesebb takar- jan Bakson a közös szarvas- kicserélése most már napimányt kellett vásárolni, marha-hizlalás adatai is. rendre kerül. Erre a korábmert jobb volt a termés) mar például 1963-ban egy kilo- bi árviszonyok mellett nem sikerült a sertéshús terme- gramm hízott marhahús ön- volt lehetőség. A fennmaralési költségét 13,84 forintra költségi ára 28,31 forint volt. dó 400 ezer forint nagyobb csökkenteni. Ez már bizo- 1964-ben már „csak" 22,59 része pedig a hitelrészletek nyos nyereséget jelentett, forínt. Még ez is csaknem könnyebb fizetését segíti, és mert ebben ciz évben kilo- kétszerese volt az állami fel- anyagi alapot jelent a tergrammonként a különféle vásárlási áraknak, felárakkal együtt 16 forint 71 fillér jutott. Tavaly a tsz A rév és a vám éppen a korábbi szerény Mricf a„ ma„hQ haszonra számítva 1200 sertésre szerződöttle. Csakhogy ára az üj termelői árak sze_ séges. közben a termes ismét rint minteg 3 forinttal ma_ Íme, mennyire nincs igagyengebb lett es újra csak bb Jesz A baksi szám_ zuk az ágáióknak, akik úgy nagy mennyisegu takar- adások mutatják: ilyen kö_ magyarázzák a kormány ármányt kellett vásárolni Fe- rülmények között már meg_ és bérpolitikai intézkedéher Nándor, a tsz fokony- szüntethető a szarvasmarha_ seit. hogy ezek csak a paveloje mondotta el, hogy az hizlalás gazdaságon ^mn 1965. évi önköltségek ugyan vesztesége, még nem ismeretesek, az A tenyésztés megalapozámelós bővítéséhez. A személyi jövedelmek fokozatos növekedése szinte kizárólag a többtermelés és az önköltgrammonkénti felvásárlási ség csökkentése révén lehetlomban. Egyik az úgynevezett Héra-típus, a Fővárosi Gázkészülékek Gyára terK^IÍ méke. A másik típust az i^L Ull^L: h:; Épületlakatosipari Ktsz A gázműveknél szól.vett azt kérik, hogy igényt írásban jelentsük be, s arra majd válaszolnak a helyi adottságok megvizsgálása után. Miért szükséges ez? — Az írásbeli kérelem azért szükséges, hogy annak alapján vizsgáljuk meg: az utca és a ház, amelyben az igénylő lakik, technikailag tudja-e fedezni a szükséges gázigényt Az igényléshez csatolni kell a kéményseprő igazolását a kémény felülvizsgálatáról. Ila a kémény állapota megfelel a követel gyártja. Jelenleg mindkettő beépítését felfüggesztették, mert egyik sem felel meg a teljes követelményeknek. Az előbbinél i« a biztonsági berendezést kell korszerűsíteni, a mások pedig még nem kiforrott konstrukció. Ami a már beépített cserépkályhaégőket illeti, azokat garanciában javítjuk, ha elromlanak. O Vannak-e eredeti jó gázkandallók lakásfűtésre? — Nincsenek, de nem is menyeknek, akkor a kérel- szükségesek. A modern lamező befizet 25 forint költségvetési díjat, s ezt követően fogunk hozzá a tervezéshez, majd a munkához. Közbevetőleg a főmérnök megjegyezte, hogy olyan utcákból is futottak be igénylések, amelyekben egyáltalán nincs gázvezeték. 1965 októbere óta mintegy 300 lakásban 400 égőberendezést szerelt be a gázművek. A januárban befutó igénylések is száz fölött vannak már. Megnőtt tehát az érdeklődés a gázfűtés iránt. kasokban ez a beépítés már nem célszerű és nincs is rá igény. O Van-e a gázmüveknek elegendő nagyobb teljesítményű gázmérője? — Van, a kisteljesítményű órákat a gázfűtés beszerelésekor azonnal kicseréljük. o Tcrvez-e a gázmű erre az évre nagyobb fokú csőhálózat-bővítést? — Igen. Az idén 2 millió forintot költünk gázvezetékek felújítására. UgyanakO Várhatóan mennyi lesz kor felkészülünk Üjszegeden a fűtőgáz egységára? a tisztán földgáz-szolgálta— Az érvényben levő ren- tásra is. A gázmű a jelendelet értelmében havonta 74 leg» igényeknek 50 szazaiéköbméterig a díjszabás vál- kos novekedese eseten is tozatlan marad, köbméteren- meg tudja termelni bontásként 1 forint 14 fillér. Ezt Ral a szukseges gazmennyia mennviséget a háztartások seget. ha ne1an ll-ví>n u8vas" a tűzhellvel es gázboylerrel szeru emelkedés állna be használják el. Amennyiben akar eS>'lk napról a maa havi fogyasztás fölötte van síkra. a 74 köbméternek, s azt a A főmérnök válaszában gázt már fűtésre használ- kitért arra is, hogy a gazják, akkor köbméterenként 54 tüzelésű _ cserepkalyhak előliért kell fizetni. Ez az ár szaporodasaval nyilvanvaakkor sem változik majd, lóan növekszik a robbanasi amikor a fogyasztók tisztán veszély olyan helyeken, ahol csak nagy kalóriatartalmú a készülék kezelesere vonat, ... , , , - kozo oktatast, utasitast nem földgázt kapnak. Ezer kalo- tartják be IIyen ^ ak_ riankent ugyanis 16 fillért kor fordulhat elő, ha sikerkell fizetni, függetlenül at- telen begyújtás után az úgyNyugati élmények Külföldi árók tapasztalataiból Az utóbbi években sokan Nápolyba vezető út képét, kai kapcsolatban — veszi a utaztak Szegedről is Nyu- Vagy húsz kilométeren át szót Solti osztályvezető. — Az gatra, tókésországba. Leg- földbe vájt kunyhók sora egyik Rómából, a Via Vetöbben talán Ausztriába, szegélyezte az utat, s ahogy nettóról való. Arra lettünk Olaszországba. Ha nem is közeledtünk a városhoz, úgy figyelmesek, hogy egy hól'ekutatták a két világ közti váltották fel őket a villák, hér, nyitott sportkocsi szákülönbségeket, akarva-aka- kis luxuspaloták. A kunyhók guldozik fel s alá. Vezetője ratlanul is észrevettek egyet- előtt rosszul öltözött embe- egy alig pelyhedző kölyök maist. rek őgyelegtek, a villák előtt volt, a „dolce vita" neveltje Ezekről a keresetlen meg- csodaszép autók parkíroztak, és örököse... A másik élfigyelésekről beszélgettünk Az már köztudomású, hogy mény Firenzéből való. Két három ruhagyári dolgozóval: milyen nagyok az árdifferen- ng sétált, később kiderült, Poór György főkönyvelővel, ciák, ugyanaz a cikk a belvá- hogy amerikai turisták! dr. Solti Jenő igazgatási osz- rosban mennyivel drágább, olasz huligánok keringtek tályvezetővel és dr. Klonkay mint néhány sarokkal kij- körülöttük, beszéltek hozzáGyula vezető statisztikussal, jebb. De a fényes üzletek juk molesztálták őket, vé. többnyire panganak az üres- gül' szabályosan beléjük kö41 mi nincs az étlapon ségtol. Nemcsak Rómában, töttek Mi mentünk oda. ka- A turista-út eleve bizo- Becsben is- ronfogtuk őket, hogy a két nyos korlátokat jelent — ~~ Vob- viszont egy meg- nő bántatlanul kereket oldkezdte dr. Solti. - A három rendítően szép élményem is hasson. hét sűrített programja so- Rómában, 1964 augusztusá- _ számomra nagyon tanúikat láttatott meg, s mégis ban. ~ meséli dr Klonkay ságos volt a külföldi út. keveset. A gazdasági össze- Gyula- — ,feta, közben , egy" Mert igaz ugyan, hogy töbfüggések természetesen nem szerre csak azt vettük eszre, bet láttam meg Olaszország tárultak fel, de az utcán sok h°gF ri'ku'- . majd megszu- vagy AuSztria múltjából, apróságot észrevett az em- nik, a kbzuti forgalom, fe- mint jelenéből, de azért ber. ketebe öltözött, piros nyak- meggyőződtem róla, hogy ko- Például az étkezés! Har- Kendős emberek csoportjai intsem olyan szép a gyerek, madrendű vendéglőben kós- leptek el az utcakat. Bezárt mint amilyennek mondják, toltuk meg az olasz nemzeti minden üzlet. Nem tudtuk, valljuk be, sokan idehaza is. ételt, a spagettit. Az étlap mi lehet míg meg nem lat- megjöttünk részleteszerint két ariat ára 500 líra tuk 0,asz kezeben az uj- AlmKUI megjonunK., volt kideréll azután hogy meghalt Togliatti. A sen elmeséltünk mindent iskülön felszámolják a kiszól- temetésére gyülekeztek. Mi, menüseinknek, munkatársagálást. a teritéket is. Végül magyar turisták a magunk jnknak - fejezi bc a beszél750 lírát, körülbelül 35-38 szemével győződhettünk meg forintot fizettünk ezért az c véletlen altal egy tőkesoregyszerű ételért. Ehhez ha- sza* kommunistáinak hatalsonló bécsi „emléket" is tu- mas erejéről. Lenyűgöző feldok mondani. Egy olyan vonulás volt. szintű vendéglőben mint a . . ,. . Az aranyifjú és a huligánok szegedi Búza, 8—9 forintot fizettem egy ebéd utáni kisfröccsért. Mit bizonyít ez a két eset? — Elmondok még két él— Szerintem azt, hogy egé- ményemet, az olasz fiatalokszen egyszerűen téved, aki azt hiszi, hogy odakint minden olcsó. Az iparcikkek egy része valóban az, de az élelmiszer Olaszországban kifejezetten drága. Lenyűgöző felvonulás — Még a narancs is — veszi át a szót Poór főkönyvelő. — Azt hittem, hogy majd jól eltelek vele, s végül nem is ettem. De, hogy más témára térjek: Olaszország, tapasztalatom szerint tipikus tőkésország, a legteljesebb végletekkel, bizonytalansággal. Sosem felejtem el a getést Poór György. — A gazdasági elemzések, összehasonlítások, a politikai tények ismerete természetesen többet mond, mint egyszeri tapasztalatunk, de azért úgy éreztük, volt hitelük a szavainknak is. Fehér Kálmán mi Iparművészeti bemutató Szegeden Az Iparművészti Vállalat, az Üveg- és Porcelán Értékesítő Vállalat, valamint a Csongrád megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat közös rendezésében tegnap délelőtt iparművészeti bemutató kiállítás nyílt Szegeden, a Klauzál téri bemutató teremben. A kiállításon — amely 3 napig lesz nyitva — negyven iparművész ötszáz alkotását láthatják az érdeklődők. A most bemutatásra került kerámia és más iparművészeti tárgyak a második negyedévben már a kiskereskedelmi forgalomba kerülnek. A kiállításon több, szegedi vonatkozású tárgy is látható. rasztság malmára hajtják a vizet. A valóság az, hogy az árak és az önköltségek legalábbis országos szinten többé-kevésbé megközelítik egymást. így a tsz-ek a jövőben nem szorulnak olyan mértékű hitelfelvételre, mint eddig. Nagyobb önállóság A baksi szövetkezeti gazdák — mint közülük többen is elmondották — őszintén örülnek ennek az intézkedésnek. Azért is örülnek, mert nem kell tovább félniük a mértéktelen eladósodástól, másrészt pedig nagyobb lesz a termelés irányításában az önállóságuk. Panaszolják, hogy a gépvásárlás eddig állami hitelből kiutalásra történt, és csak ritka esetben jutottak hozzá olyan gépekhez, amilyenekkel olcsóbbá tehették volna a termelést. Például 48 soros vetőgépek kellettek volna már eddig is, de amolyan „eszi, nem eszi" alapon csak 24 sorosakat kaphattak. A traktorok vonóerejét emiatt a vetésben csak félig tudták kihasználni, pedig néhány forinttal ezáltal is csökkenthették volna a búza termelési költségeit. Ugyanígy nem gyárt a mezőgazdasági gépipar trágyáié feldolgozásához szükséges szívókocsikat sem. A jövőben, amikor az amortizációs alapok felhasználásra kerülnek, a baksiak is megtakarított pénzükért csak azt a gépet veszik meg, amelyikre leginkább szükségük van. Máris mutatkozik bizonyos valószínűsége annak, hogy az elavult 24 soros vetőgépek a gyár „nyakán" maradnak. Ügyszintén a szükségletnél nagyobb mértékben gyártottak eddig különféle hengereket is. Ugyancsak a baksiak panaszolják: ha magtakaró fogasokat keresnek, gyűrűs hengert kapnak. Ügy látszik, a gyürűshengergyártás a gyár számára kifizetődőbb, mint a boronák készítése. Az ors/.új; javára Az űj intézkedéseknek tehát többek között ilyen, az egész ország számára áldásos közvetett kihatásai is lesznek. Lehetővé válik, hogy a termelőerők gyorsabb fejlődése révén még több jó minőségű áruhoz jussanak hozzá a fogyasztók. A baksi szövetkezeti gazdák őszintén törekszenek erre. Cscpi József Csütörtök, 1966. január 27. DÉL-.MAGYARORSZÁG 3