Délmagyarország, 1966. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-18 / 14. szám

ÍRÓ—OLVASÓ TALÁLKOZÓ, GAZDAG MŰSOR MIHALYTELEKEN Az új művelődési ház első »munkanapja« (Somogyiné felv.) Móricz Virág (balról) az új művelődési otthonban Erdei András igazgatóval és teleségével Nagyon sokan szorongtak vasárnap délután az „egy­napos" mihályteleki műve­lődési ház első író—olvasó találkozóján az emeleti klub­szobában. Az idősebbek a kályha mellé húzódtak. a fiatalok az asztalt ülték körül, s szinte talpalatnyi hely sem volt, amikor meg­érkezett a vendég: Móricz Zsigmond leánya, Móricz Virág írónő. Bezerédy István, a Somo­gyi Könyvtár igazgatója nyi­totta meg a meleg hangu­latú találkozót. A beszélge­tés azonnal Móricz Zsig­mondra terelődött, s az író leánya készségesen vála­szolt, beszélgetett a felve­tett kérdésekről. A frissen felavatott Mó­ricz Zsigmond Művelődési Otthonban, Móricz Virággal beszélgetni Móricz Zsig­mondról: ez rendkívüli al­kalom. Hát még az elhang­zottak! A beszélgetés köz­ben az is kidéi-ült, hogy ez egyik részt vevő, Kriska né­ni is ott taposta a papri­kát. azok között, akikről Móricz Zsigmond ezt irta: „A paprikataposó lányok lá­bát csípi a paprika, nem tudnak aludni tőle". Az idős. szemüveges néni meg­hatódva emlékezett szemé­lyes találkozására az íróval. Azóta minden könyvét el­olvasta. Az ankétot a nagyterem­ben műsor követte. A Gár­donyi Géza Altalános is­kola alsó- és felsőtagozatos tanulói, a művelődési ott­hon tánczenekara — Nagy István, Szalma János és György, Kátai Ince — és a szegedi Móra Ferenc Mű­velődési Otthon táncklubja mutatta be tudását. Nagy taps fogadta a helyi KISZ­esek előadásában Móricz Zsigmond Lélekvándorlás cí­mű darabját is, melyben a szerepeket Kotogán Ilona, Hegedűs József és Acs Sán­ta Miklós játszották. Jól srikeriilt a szombaton felavatott új művelődési ház első „munkanapja". N. I. 29 millió méter film A Budakeszi úti űj film­laboratóriumban az elmúlt esztendőben mintegy 29 mil­lió méter filmet dolgoztak fel. többet, mint bármikor is a korábbi esztendőkben. Ebből 12 millió méter kes­kenyfilmet a falusi keskeny­fllmszínházak számára. A la­boratórium exportra is dol­gozik: kapcsolatban áll Euró­pa és Ázsia valamennyi je­lentősebb fimgyártó országá­val, nagy mennyiségű filmet dolgoznak ki Kína számára, s jelenleg 15 színes libanoni film kidolgozásáról tárgyai­nak. A gyár most megkezdte a 15 milliméteres pozitív és negatív filmek kidolgozását is. Ezzel Magyarországon hosszabb ideje egyetlen la­boratórium sem foglalkozott. Ilyen filmekkel segítik a ku­tató- és óktatóintézetek mun­káját is. Közgazdasági szabadegyetem ICépeihyS ktsz-vezetőknek Tegnap megkezdte műkő- adáson Szegedről és a megye dését az a szabadegyetemi más városaiból mintegy 70 tagozat, melynek keretében a szövetkezeti vezető jelent Csongrád megyében működő meg. A nagy érdeklődéssel kisipari termelőszövetkezetek kísért előadás keretében a párttitkárai és műszaki veze- tervezésről, a tervhivatal tői kapnak hasznos ismerete- szerepéről, a gazdaságpoliti­ket gyarapító előadásokat a kai elgondolásaink összhang­ktsz-eket érintő tervezési, járói, a közvetlen és közve­műszaki fejlesztési kérdések- tett gazdasági irányítás kér­kel, a munkatermelékeny- déseiről, a népgazdaság je­séggel, az anyagi érdekelt- lenlegi helyzetéről, a II. öt­séggel, a szövetkezeti demok- éves terv eredményeiről, ez­ráciával, a szocialista bri- zel összefüggő problémákról, gádmozgalommal foglalkozó továbbá a párt Központi Bi­kérdésekről. zottságának 1964. decemberi A TIT és a KISZÖV közös és 1965. december 8-i határo­szervezésében indított sza- zatában foglalt kérdésekről badegyetemi tagozat tegnapi szólt. első előadása keretében Űj- A SOrozat keretében össze­helyi Gyula, az Országos sen 8 előadást tartanak 1966. Tervhivatal főelőadója tar- április 25-ig. A sorozat elő­tett előadást „Tervgazdálko- g^ggŰg das és az 1966. evi népgazda- szakemberei köréből kerül­sági terv" címmel. Az elő- nek ki. Már az új árakon kötik az áliathizlalási szerződéseket Nagy az érdeklődés a háztá/i gazdaságok körében Lobkovitz Sándor, a Csong­rád Megyei Állatforgalmi Vállalat igazgatója arról tá­jékoztatta szerkesztőségün­I ket, hogy az állatfelvásárlási árakat szabályozó kormány­intézkedések hatására egész Csongrád megyében ugrásszerűen növekedett az állattenyésztési és áliathiz­lalási kedv. : Ezt bizonyítja többek között : az is, hogy a tsz-ek és a ház­| táji gazdaságok az utóbbi napokig már 75 ezer 384 ser­tés meghizlalúsára kötöttek szerződést a vállalattal. Ez a mennyiség mintegy 15 ezer­Pedagógiai könyvújdonságok A Tankönyvkiadó Vállalat gondozásában az idén szá­mos új pedagógiai mű, kézi­es segédkönyv, nyelvkönyv, egyetemi tankönyv jelenik meg. Régi igényt elégít ki az Olvasni-írni tanul gyer­mekem című könyv, amely megismerteti a szülőkkel az I. osztályosok munkáját, részletes útmutatást is ad az otthoni segítéshez. A peda­gógia legújabb eredményeit dolgozzák fel a szerzők a Neveléselmélet címmel nap­világot látott kézikönyvben. Többféle kutatási módszer­rel végzett vizsgálatok anya­ga alapján készült a Nevelés­lélektan. Számos nyelvkönyv is napvilágot lát 1966-ban. így például a gyermekeknek szó­ló képes angol és francia nyelvkönyv 2. kötete. Az olasz társalgás a korszerű nyelvoktatási elvek alapján készül, az orosz nyelvkönyv tanfolyamok és magántanu­lók szamára nyújt könnyebb­séget. Az új kapitány <?/ halászat, pontosan úgy, aho­gyan várni lehet, nem fog­nak semmit. De csak egy ideig. Aztán megjön a sze­rencse és a hajó gyorsan az első lesz a flottában. A romantikus hangvétel a későbbiekben még tovább erősödik. A hajó különös pa­rancsot kap: újfajta hálót kell kipróbálniok. A legény­ség felháborodik: kísérletez­ni az idény kellős közepén? De a parancsot teljesíteni A rigai filmstúdió 1964­ben készült filmje a balti halászok életét viszi vászon­ra. Főhőse Nul kapitány, aki a film kezdetén kerül a ha­jóra; azelőtt matrózként dol­gozott. A hirtelen összeto­borzott legénység bizalmat­lanul, sőt ellenségesen fo­gadja. egyvalaki pedig, Bau­ze, az első tiszt, aki azt re­mélte. hogy ő lesz a hajó parancsnoka, egyenesen gyű­löli Ennyi a kiindulópont, ez az alaphelyzet. De máreny­nyiből is érződik, hogy a film hangvétele romantikus. A továbbiak megerősítik ezt. A legénységgel a kapitány hamarosan megbékél. Mi­előtt a hajó elindulna, só­szállítmány érkezik, de nincs, aki kirakja. A kapi­tány maga gyürkőzik neki a Minden rendbe jön rakodásnak; erre a többiek szerelmesek ügye is is hozzálátnak. Később pe­rel több annál, mint ameny­nyi leszerződött hízott ser­tés 1965 azonos időszakában volt megyénkben. Figyelem­re méltó, hogy a többlet na­gyobb része a háztáji gaz­daságokból ered. Hasonló­képp emelkedett a háztáji­akban és a tsz-ekben a már leszerződött hízó marhák és különféle tenyészállatok szer­ződéses értékesítése iránt is az érdeklődés. Ez is azzal magyarázható főleg, hogy Ja­nuár 1 óta már az új Arak szerint kötik a szerződése­ket, a felvásárlás is ezek alapján történik. Csupán azo­kat az állatokat számolják el a régi árak szerint, me­lyeknek szerződés szerinti átadási határidejük 1965­ben lejárt. Lobkovitz Sándor igazgató elmondotta, hogy az új ár­rendszer konstrukciójában is sokkal jobb, mint a korábbi volt. A leggazdaságosabb takar­mányfélhasználásra ösztö­nöz, 6 ez haszon az állam és a termelők javára egyaránt. Például korábban a nagy sú­lyú sertéseket vásárolták magasabb áron, most a 100— 115 kilogramm közötti súlyú sertéseket részesítik előny­ben. Az a tsz vagy háztáji gazdaság, mely például 150 kilogramm átlagsúlyra hiz­kell. Meg is érkezik az új háló, Szabinával, a tervező-1 lalt eddig, most lényegesen • •„„ „„,„ „„ •, „ . • | rövidebb idő alatt két sertés jével együtt, akit a kapi- tt hármat ^ moghiz_ tány már ismer. A folytatás dig, amikor megkezdődik a Nagy tartalékok a rét­es legelőgazdálkodásban MEZŐGAZDÁSZOK TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA A DÉL-ALFÖLDI MEZŐGAZDASÁGI KÍSÉRLETI IN­TÉZETBEN Az ország mintegy 2 mil­lió holdnyi rét- és legelőte­rületének ma még csak egy kis hányadán folytatnak tu­dományosan is megalapozott gazdálkodást. Pedig a kor­szerű rét- és legelőgazdál­kodás számos helyen a szarvasmarha-tenyésztés és a juhászat hozamainak hat­ványozott növekedését tenné lehetővé. Ebből a tényből kiindulva rendezte most meg a Dél-alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet igazgatósá­ga kéthetes mezőgazdasági mérnök és technikus tovább­képző tanfolyamát. A hétfőn nyílt tanfolya­mon Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megyék tsz-ei­ből összesen 35-en vesznek részt. A tanfolyam során az agronómusok megismerked­nek az alföldi rétek és le­gelők javításának új és be­vált módszereivel, melyekel az intézet kutatói kísérletez­tek ki. Megtanulják a gye­pek telepítésének, felülveté­sének korszerű eljárásait. Üj módon tárgyalják az üze­meken belüli takarmánygaz­dálkodás kérdéseit, a rét- és legelőöntözés lehetőségeit. Két hét múltán újabb tan­folyam kezdődik az intézet­ben, melyen a burgonyater­mesztés legjobb módszerei­nek ismeretei kerülnek napi­rendre. nyilvánvaló: a kísérletek nem járnak sikerrel, de köz­ben Bauze, felhasználva a legénység elégedetlenségét, munkába lép és le akarja váltatni a kapitányt. Végül kudarcot vall, lelepleződik. hát, a - mert hiszen kétséges lehet-e ezek után, hogy a kapitány és Szabina egymásba szeret­tek? A film érdekessége nem ebből a romantikus hangvé­telű érzelmes cselekményből adódik, hanem abból, hogy sok mindent elmond a balti halászok életéről. De vég­eredményben kevés ahhoz, hogy ilyen keretben igazán hatni tudjon. 0. I>. Közületek figyelmébe: A Marx téri nyomtatvány­bolt átköltözött és megnyílt az odesszai papírbolt helyén. Csongrád megyei Iparcikk Kisker. Vállalat S. 2» M3 lalni. A hízott sertés felvásárlási alapára 1 forinttal növeke­dett, s ezzel együtt alacso­nyabb súlyra történő hizla­lás esetében a háztáji gaz­daságok 18 forint 50 fillért kapnak kilogrammonként. Ugyanakkor 1 forint 50 fil­lér takarmány os felár to­vábbra is megilleti a háztá­jiakat, amennyiben nem ve­szik igénybe a kedvezményes állami takarmányt. Ezt az árat kapják a tsz-ek is azzal a különbséggel, hogy a közös gazdaságokat még nagyüzemi felár is megil­leti a nagytömegű hizlalásra, ér­tékesítésre való tekintettel. Azokat a termelőket sem ér­heti károsodás, akik koráb­ban nagysúlyú sertésekre kö­töttek szerződést. Azt az árat kapják meg. amely szá­mukra előnyösebb. Január l-től az állami szabadfelvá­sárlási árak is átlagosan 1 forinttal emelkedtek. Meg­változtak a süldőfelvásárlási árak is. Az 1966 második ne­gyedévre szóló szerződé­sekre átadandó süldőkért 18 forint helyett 19-et fizet­nek ki. A kedvezményes ta­karmány igénybe vétele nél­kül pedig 21 forintot. To­vábbra is lehetővé teszik, hogy a süldőnevelési akció­ban leszerződött állatokat hizlalásra szerződtessék. Eb­ben az esetben a süldőnként utalványozott 80 kilogramm kedvezményes takarmányt pluszként kapják a terme­lők. Az átszerződés után újabb 150 kilogramm ked­vezményes takarmányra Jo­gosultak a gazdák, vagy pe­dig kívánságra az 1 forint 50 fillér kilónkénti felárat kapják meg. Legnagyobb mértékben a vágómarha árak növeked­tek. Az „A" minőségű hízott bi­ka. tinó szerződéses ára 19— 21.50 forint között váltako­zik. Az extrém minőségért 16. illetve 19 forint 50 fil­lért fizetnek. Az elsőosztá­lvú minőség árait pedig 15.50, illetve 17,50 forintban állapították meg. Az extrém minőségű növendék üsző ára 16—17 forintra emelkedett. Az elsőosztályú növendék üszőkért pedig 14,50—15.50 forint kilónkénti árat fizet­nek. A vágómarhaár nagyobb súly és jobb minőség esetén emelkedik. A felnőtt marha­hizlalási akcióban ismét van extrém minőség. Ennek ki­lónkénti ára 16 forint, míg az elsőosztályúé 14,50, a má­sodosztályúé pedig 12,50 fo­rint. A tsz-eket a felemelt hízottmarhaárak mellett is megilleti a nagyüzemi felár, míg a háztáji és egyéni gaz­dák a kedvezményes takar­mányt. vagy a takarmányos felárat vehetik igénybe. Ja­nuár l-től többet fizetnek a vágóborjúért is. Hetven ki­logramm súlyig 10—12 fo­rint. 70—160 kilogramm súly között pedig 11—16 forintért történik a felvásárlás. A nagyobb tenyésztési i kedv érdekében emelkedtek ; a tenyészüszök árai is. így az „A" minőségű vemhes­üszö ára 9500-ról 12 000 fo­rintra, a „B" minőségűé pe­dig 8500-ról 10 500 forintra emelkedett. Nagyobb a kedvezmény a tenyészüszök kihelyezésénél is. A háztáji és egyéni gaz­daságok 3000 forint árkedvez­ménnyel kaphatnak tenyész­üszőket. Például a 10 500 fo­rintos tenyészállatot a ter­melő 7500 forintért kaphatja meg. A vásárláshoz szükség esetén az OTP több éves le­járatú kedvezményes hitelt is folyósít. Az új árak — fejezte be nyilatkozatát a vállalat igaz­gatója — most már rentábi­lissá tették a szarvasmarha­és a sertéstenyésztést és hiz­lalást. Ezek után feltétlenül sokkal nagyobb árumennyi­ségre számolhat a népgazda­ság és a fogyasztók. A haladó nyugati művé­szet — magyar származású — ismert egyéniségét, Ame­rigo Tot szobrászművészt mutatta be a Barangolás vendégkönyve című műsor a nézőknek. A római villájá­ban készült riportban a négy évtizede hazánkból el­vándorolt parasztgyerek, Tóth Imre. hitvallásszerűen számolt be élete, művészete legfontosabb állomásairól, politikai állásfoglaláséról. A baloldali indítású, Kassák munkáskörét látogató fiatal grafikus nagy utat tett meg, amíg művészete kivívta a megillető elismerést. — Re­mélem hamarosan Budapes­ten is látják majd műveimet — mondotta befejezésül a művész. Mi is reméljük. * Szombat estére jutott egy kis izgalom. A nyomok az Irodalmi Színpad műsorához vezettek. Ki a tettes? cím­mel a bűnügyi irodalom szí­ne és fonákja került színre. A Morgue utcai kettős gyil­kosságban E. A. Poe, a de­tektívregény atyja megdöb­bentő okfejtéssel állapította meg az elvetemült gyilkos kilétét. Az izgalomból azon­ban itt csak a szereplőknek jutott a nézőknek alig. K. Kesselring: Arzén és leven­dula című detektívregény paródiája Gobbi Hilda nagy­szerű alakítása révén a bűn­ügyi irodalom fonákjára te­relte a figyelmet. A kedves kis család 24 gyilkossággal dicsekedhetett. A ház hem­zsegett a hulláktól. A de­tektívfelügyelő. miután a gyilkosságok felét felderí­tette. a ház asztalához te­lepszik és így még neki is jut egy kis arzén. Dürenmatt írói élmény-ben a köny­velőből lett magándetektív. Latinovits Zoltán minden részletében kidolgozott pom­pás alakítása az előadás fénypontját jelentette. Gál Péter rendezése elsősorban a Dürenmatt-darabban te­remtett megfelelő légkört a színészi játéknak. * Irodalmi séták címmel új sorozatot indított a televízió. Most a budai vár irodalmi emlékeit tárta a nézők elé. Politikusok. írók. költők, színészek tartózkodási helye volt hosszabb-rövidebb ideig a szűkebb értelemben vett Várnegyed. Irodalmi emlékei Mátyás korától számítódnak. Bonflni, Martinovics,' Ka­zinczy, Czuczor. Kossuth, Táncsics, Eötvös József, Tóth Árpád és Móra Ferenc neve jelzi a különböző százado­kat. Az érdekes kezdemé­nyezés számos történelmi, művelődéstörténeti és irodal­mi anyaggal illusztrált a be­mutatott műveszek életét, munkásságát. Pr. Z. Magyar ália'gyogyszergyar MongoiianaK Budapesten befejezték Ázsia legnagyobb éllatgyógy­szei-gyártó üzemének terve­zését. A Mezőgazdasági Ter­vező Vállalat szakemberei, építészek, biológusok és állat­orvosok előzetesen a hely­színen, Mongóliában tanul­mányozták a körülményeket. A biológiai kombinátot Ulánbátortól 25 kilométerre építik fel. Tizenkét hektárnyi területen 28 épületet emel­nek, ezekben rendezik be a vágóhidat, a szérum-izoláló és ellenőrző üzemeket, a la­boratóriumokat és az egyéb kiszolgáló létesítményeket. Az itt előállított állatgyógyá­szati termékek teljes mérték­ben kielégítik majd Mongólia szükségletét. A gyártási tech­nológiát ugyancsak hazánk­ban tervezték, a legújabb ku­tatási eredmények és tapasz­talatok alapján. A Szegedi Városgazdálkodási Vállalat alkalmi hómunkásokat naponta fél 7-től 7 óráig az alábbi he­felvesz. Jelentkezés Íveken: Szeged: Mikszáth Kálmán u. 3. (Püspök u. sarok), Rákóczi u. 1. (Vasutas Művelődési Otthon), Pacsirta u. 1. szám. xS. 29 038 Kedd, 1966, január 18. DÉL-MAGYARORSZÁG 5

Next

/
Thumbnails
Contents