Délmagyarország, 1965. december (55. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-10 / 291. szám

Szkopje 28 milliárd dinár segitséget kapott a földrengés sújtotta ma­kodon főváros eddig 17 mil­liárd dinár összegű belföldi és 11 milliárd dinár összegű külföldi segítségben részes­sült. Ezt az utóbbi 11 mil­liárd dinárt 76 ország adta össze. Ebből 8,5 milliárd di­nár különféle anyagokból tevődik össze, 2,5 milliárd dinárt pedig valutában ka­pott meg a varos. A segít­ségnyújtó országok között a Szovjetunió áll vezető he­tven 2 milliárd 246 millió dinárral, utána Nagv-Bri­lannia következik 1 milliárd 650 millió dinárral, majd az Egyesült Államok 991 mil­lió dinárral. Bírósági ítéletek NEM TANULT A BÜNTETÉSBŐL Király János Szőreg. Móra Ferenc utca 19. szám alatti lakost alighogy elitélte hiva­talos személy elleni erőszak miatt a szegedi járásbíróság 3 hónapra, újabb bűncselek­ményt követett el. üt korsó sör elfogyasztása után haza­felé tartott kerékpáron. Út­közben megállította a rend­őrjárőr. mert szabálytalanul közlekedett. Az öt korsó sör hatása is meglátszott rajta. Király a helyszínen, majd ezt követően a rendőr­őrsön ls szidalmazta a rendőröket. Ezért újabb kéthónapi szabadságvesztés­re ítélte a szegedi járásbíró­ság. ITTASAN VEZETTE GÉPJÁRMÜVÉT Gunczer Andor Szeged, Jankovich utca 3/a. szám alatti lakos motorkerékpá­ron ment egv ismerősét meg­látogatni. Visszafelé jövet azonban betért az újszegedi Vigadóba sörözni, majd foly­tatta útját, ugyancsak mo­torkerékpáron. Szegeden a Széchenvi téren igazoltatta a rendőrjárőr. Vérvételre állí­tották elő. maid megállapí­tották, hogy alkoholtól be­folyásolt állapotban veze­tett. Súlvosbító körülmény­ként értékelte a szegedi já­rásbíróság közlekedési taná­csa, hogy Gunczer Andor­nak máskor is okozott már kellemetlenséget a szeszes ital. Ezért 2 ezer forint pénz­büntetésre ítélte, s kötelez­te a bűnügyi költség megté­rítésére is. MEGI OPT A ai.béri.ütarsat Rattai András csorvási la­kos Szegeden dolgozott a gu­migyári építkezéseknél. Kis­kondorozsmán együtt lakott albérletbon két munkatársá­val. Amikor azok nem vol­tak odahaza, egyiknek ellop­ta zsebóráját, amelyet érté­kesített s az érte kapott pénzt elitta. Ratlainak ko­rábban is volt hasonló bűn­cselekménye. amelyért 4 hó­napi felfüggesztett szabad­ságvesztést kapott. Űjabb bűncselekményét a próbaidő alatt követte el. Most össze­sen 8 hónapi szabadságvesz­tést kell letöltenie. ítéleté­ben a Csongrád megyei bí-i róság kötelezte Rattnit kény-i szerelvonó kezelésre is. j S7.AB MK ^C.VFSTITÉS A T ARTÁSDÍJ FIZETÉSÉ-1 NFK ELMULASZTÁSÁÉRT Dékány Jánosnak két he­lyen is volt lakása, egyik Szatymazon, a III. kerület 184. szám a.att, a másik Szőregen, a Kolozsvári utca 45. szám alatt. A fellebbvi­teli tárgyalásra kiküldött idézőket azonban mindkét helyről visszaküldte a posta azzal, hogy Dékány András ismeretlen. Korábban a Sze­gedi Közlekedési Vállalatnál dolgozott, amikor két gyer­meke után a bfróság havi 480 forint gyermektartási díj megfizetésére kötelezte. Ezt ennél a vállalatnál le is vonták. Dékány azonban később kilépett erről a mun­kahelyről és máshol helyez­kedett el. hogy ne akadja­nak a nyomára. Két kiskorú gyermekét nélkülözésnek tette ki. nem fizetett meg 3648 forintot. A Csongrád megvei bíróság Dékány Já­nost 4 hónapi szabadságvesz­tésre ítélte. Mérlegen az atlétika A jövő évi feladatok Befejeződött az atlétikai idény, elcsendesedtek a sa­lakpályák. A versenyzők rö­vid pihenőre tértek, de las­san megkezdődik az alapozó idtszak. Elérkezett az értéke­lés munkája, tegyük tehát mérlegre Csongrád megye at­létikáját. Álütő sikernek számított, hogy az SZVSE, a SZEAC és a Szegedi Spartacus verseny­zőiből álló férfiegyüttes Sze­ged néven veretlenül nyer­te meg az NB I/B egyesületi bajnokságot. Ezzel bekerül­tünk az ország legjobbjait felvonultató NB I-be. Elis­merést érdemel a szegedi női csapat is az I'B-ben hármas holtversenyben elért 2—4. he­lyével. Az országos vidéki bajnok­ságon a tavalyi ötödik hely után idén a negyedik, a Bé­ke Kupa versenysorozatban pedig a tavalyi hatodik hely­réi idén ugyancsak a negye­dik helyre kerültünk. Tavaly tizenegy elsőosztályú és nyolcvanöt másodosztályú at­létánk volt. Idén Huszár Já­nos személyében egy érde­mes, tizenhét elsőosztályú és hatvannégy másodosztályú versenyzővel dicsekedhetünk. Az 1964. évi huszonhét me­gyei csúcseredmény helyett most harminc új megyei re­kordot értek el atlétáink. Ez képezte az érem fényes ol­dalát. Ha azonban vizsgáljuk a tömegek, s így az utánpót­lás erejét feltüntető legjobb ötös és tízes átlagokat az egves versenyszámokban, a kép cseppet sem megnyug­tató. Az 1964. évivel össze­a szegedi sportakadémia első előadásán Rádió- és tv-műsor Péntek _ KOSSCJ I U KADIQ 4.30 Hírek. 4.12 Hajnaltól reg­St-'lig . .. 5.00 Hirek. 5.30 lieRseli krónika. «.uo Hirrk. k ..o Hírek. . 00 Ucggc.i krunika 11. KO. 7.30 U.l kuu> vek. 8.00 Hírek. 0.05 Mj­sorísmertetes. 8.20 Operai őszie­tek. 8.33 Kérjük. juKyc.v.o lel! Ipari információk, ü.oo Fiatalok stúdiója. Niklal Adum Hullám­törő cimü vei kötetének bemj­ti.tása. 9.20 Tánczene. 10.00 Hi­rek. 10.10 Mott Jöttem Becs­biVi... 10.30 Édes anyanyel­vünk. 10.35 Kórusok, hangszer­szólók. 10.39 Lottóeredmények. U 00 Iskolarádió. 11.30 Burai Bet só néni zenekara latszik. 12.80 Hfrek. tt' 15 Zenekari mu­zsika. 12.37 A budapesti színhá­zak műsora. 13.00 Ami a lövő hét zenei mflsoratbM kima­rad ... 14 00 Hfrek. 14.05 A k< rszerfl gazdálkodásról. 14.20 FMsnbrth S"linmart8 Wuif-dalu­kat énekel. 14 10 Zsibongó. Mű­sor napköziseknek. 15.00 Üzene­tek. 15.40 Beszélgetés Kurtte .74­nossat. az Fpit.'stigvt Minisztéri­um főosztályvezetőiével a ma­gdnházépitésről. in no Hfrek. 18.13 A bdgóestes titka — és más ér­dekességek. 18.25 Filmzene. 18.45 Marad-e n Inga-dívány? 17.00 fl'­órat tea. 17 88 Műsorismertetés. 18 00 AT' tőrtént a nam-vOláeban? 18 15 Hazánk birei. 18 "0 U1 ze­nei lliság. 18 55 Pódium 85. Ftermerzsák a nűttbrtl Közben: 19 24 Tó éjszakát. gyerekek! "0.nn-"0 20 FsM Krónika. Knert. 2140 Adóm .Tenó ntodnlfotdol­eozásnlhól 2" 00 Hfrek. 22.-o Zenei önirekén "3.12 Offenbneh operettirtbm. 24 00 Hfrek. 0.10— 0.25 Síi zrne. pftofi RániP műsorából. 15.00 Hírek. 15.05 Mo­ha bácsi, a törpe. 15.25 Halász Gitla énekel. 15.50 Iskolarádió. 16.05 Mahler: IV. szimfónia. 17.00 Hírek. 17 05 Hangverseny a stú­dióban. 11.40 Az ember — mint fogyasztó. 17.55 Bartók: Gyer­mekeknek. III. I8.lt Ifiúsági ze­nekarok műs irábúl. 18.25 Nóta­csokor. 19.00 Hirek. 19 05 Bayre­ttthy Ünnepi .Tát kok. 1985. Wagner: Az istenek alkonya. 21.83 Hfrek. 21.08 Könnyűzene a Litván Bádió műsorából. 21.48 Láttuk, hallottuk. 22.00 Ami a Jövö hét zenei műsoraiból kima­rad .. . 23 00—23.15 Hfrek. renvHio 4 20—10.58 Azonos a Kossuth rádió műsorával. Közben: 8 20— 8 28 Torna. 10 00—10.10 Hírek. 10.10 11."9 Zenés műsor. 12.00— 1-.10 Hfrek 13'5 Tdőlírás. és vízállásjelentés 1100 A Szev­letunló Honvédelmi Minisztériu­mának fűvószenekara látszik. 14 "5 Ré'--ffC'Ű1lőfl- őtperep. 14 70 Az. Al9ami Néni Fsyfltt-s Masryar televízió 8.20 Iskola-tv: Angol nyelv a középisk. 1T. oszt. számára. Wal­ter a kórházban. (Ism.) 9 05 Élű­vi'lAg az ált. isk. v. oszt. ré­szére. A zöldségfélékről tanul­tak összefoglalása. 9 20 Matróz a rakétában. Angol film. (Tsm.) 11.10 Hoeyan lehetne több és főbb? Riportfilm. (Tsm.) 11 40 Teles port. (Tsm.) 14.70 Élővilág. (Tsm.) 10.15 Angol nvelv (Tsm.) 17.10 Fizika a középisk. IT. oszt. részére. Szabadesés. (Tsm.) 10.10 Az iskolatelevf7tó nostáta. Mű­srrknlnuz — pedagógusoknak. 19.20 Téli falust esték: A mező­gazdasági termelés nébánv anyagi-műszaki feltételéről. Flő­adó: Hont .Tánns. a földműve­lésügyi miniszter első helyette­se. Jugoszláv televízió 10.00 Tákol.-I-1V. 10.10 Orosz nvelvokt.Hás. 17 00 Angol nvelv­okiotás. 17 70 Teko1n-1v. '3.00 Ke­resztül-kasul. 18.30 Tv-ű1donság. 10 73 Szemafor. 19 15 Néni mu­zsika. 19 50 Reklám műsor. 19.54 •Tó élsz.skéi g'-erekek' 70 no Tv­hfradó. 20.30 Tűz a P.aeffik fe­lett. Amerikai látékfilm. 72.00 A Nobel-dfl átadása. Képfelvétel. 2.7.20 Hfrek. Román televízió 18.09 Tv-hfradó. 18.15 Gver­mrkműsor. 19.90 TTeti szemle. 20 00 Bemutató előtt 20.18 TTar­míne nere Trina Rakit"anu-S1r1­nnu művésznővel, afl.15 OaF.am­ról dallamra 21.20 Tv-hfradó. időjárásfelentés. Kamenec elégedet­ten sétált a napsuga­ras utcán. Szabadna­pos volt. A gáz-, vil­lanyszámlát s a lak­bért kifizette — nem voltak problémái. Ment, mendegélt, egyszer csak erős rúgást érzett a hátsó részén. Villámgyor­san megfordult. Egy kék ruhába öltözött, ifjú szőke huligán kajánul vigyorgott rá. — ön rúgott en­gem fenéken? — kérdezte Kamenec Az szemtelenül megvonogatta a vál­lát — Még egyszer kér­dezem — kiáltott fel Kamenec —, ün merészelt engem fe­néken rúgni'' Az ism. retlen le­nézően hallgatott, s rágyújtott egv ciga­rettára. Kamenec körülnézett, segítsé­get keresve. A járó­kelők. akik felfi­gyeltek az esemény­re. nem avatkoztak bele a vttába Az esemény — Ez. az ember — mondotta Kamenec — minden ok nélkül fenéken rúgott. A legkisebb ok nőikül. A kékruhás úgy viselkedett, mintha Kamenec szavai nem rá vonatkoznának. A járókelők kétkedő arcot vágtak. — Még ha neki mentem volna, nem szólnék semmit — mondotta Kamenec —, de én elöl men­tiem, ő meg utánam. — I/ehet. hogy ud­variatlan volt vele szem Km — próbál ­kozot az. egyik já­rókelő helyes gondo­latra téríteni Kame­necet — Én és az ud­variatlanság?! Kivel szemben? — hábo­rodott fel Kamenec. Ebben a pillanat­ban megérkezett a rendőr. — Uram — mon­dotta Kamenec —, én békévm haladtam az utcán, s abban a pillanatban ez az ember minden to­vábbi nélkül fené­ken rúgott. Eskü­szöm, hogy semmit nem vétettem elle­ne, s szeretném tud­ni. hogy tulajdon­képpen miért rúgott belém. A rendőr a tett. embere volt. — Kérem a sse­mélyi igazolványát — mondotta Kame­necnek. Miután kiírta az adatokat, így szólt hozzá: — Miről is van tehát szó? — Azt szeretném tudni, miért, rúgott meg — kiáltott fel Kamenec — Miért. rúgta meg ezt az embert? — kérdezte a rendőr a kékruhástól — Ok nélkül — válaszolta az illető, és eltávozott. — Ok nélkül rúg­ta meg önt — ismé­telte meg a rendőr Kamenecnek —, most már érti? — Tudtom — mondotta Kamencc —, hogy ok nélkül történhetett. Nem le hetett rá oka, mivel a.z az ember teljesen idegen számomra. Sőt, nem is beszél­tünk egymással. Kö­szönöm az eset. megmagyarázását. — Vigyá/zon, hogy a dolog ne ismétlőd­jék meg — mon­dotta hangsúlyozot­tan a rendőr és tá­vozott. Továbbálltak a járókelők is és Ka­menec egyedül ma­radt a napsugaras utcán. Még egy pár pillanatig mélázott, s utána elindult haza­felé. A. Rumian hasonlítható férfi és női baj­noki szám ranglistáján az ötös és a tízes átlagot fel­tüntető 64 mutatóból idén huszonhat volt jobb és har­mincnyolc rosszabb. Ez érzé­kenv visszaesést jelent. Ez az érem másik oldala ... összevetve: amilyen örven­detes az élvonal kiugró fej­lődése. olyan aggasztó a tö­megsport visszaesése. A fi­atalság nevelésére minden rendelkezésre álló erőt igény­be kell 5'enni. hogy az után­pótlást jövőre megerősítsük. Monostori Tibor Tegnap rendezték meg a szegedi sportakadémia első előadását, amelyen Teré­nyi Imre, az MTS elnök­helyettese az 1966. évi fel­adatokról számolt be. Beszéde első részében « tömegsport problémáival foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy az egyesületekben ma már nem elég a régi, ha­gyományos szervezés, mert a szakosztályok mellett szükséges a tömegsportcso­portok létrehozása is. Nem­csak az eredmények, az új rekordok a fontosak, hanem az is, hogy a sport révén egészséges és vidám embe­reket neveljünk. — A jövő év legnagyobb hazai sporteseménye a má­sodik országos sportnapok műsora lesz — mondta a to­vábbiakban Terényi Imre. — Ezek megyei szinten már áprilisban megkezdődnek, majd az ünnepi programot augusztus 14-e és 20-a kö­zött Budapesten a Népstadi­onban bonyolítják le. A központi ünnepségeken tíz­ezer fiatal, közöttük ezer­ötszáz vidéki sportoló vesa részt. Befejezésül a jövőre sor­ra kerülő világversenyekről beszélt az előadó. 1966-ban 17 sportágban rendeznek Európa-, 16 sportágban pe­dig világbajnokságot. A labdarúgó-világbajnokság­gal kapcsolatban szólott az előkészületekről. A nyugati túrán levő válogatott csapat gyenge eredményeit főleg a bajnokság utáni fáradtság­gal és az elbizakodottsággal magyarázta az előadó. Szólt a Budapesten sorra kerülő atlétikai Európa-bajnokság­ról is, amelyet nagy körül­tekintéssel, kis olimpia módjára akarnak megren­dezni. Hogyan lehetne segíteni ? VITA Hogy hol van, vagy volt a hiba. azt konkrétan meg­határozni igen nehéz fel­adat lenne, de azért megkí­sérlem összefoglalni. B hibák forrása 1. A legnagyobb hiba ta­lán az, hogy Szeged város sportja szétforgácsolódott, és ez maga után vonja az anyagi szétforgácsolódást is. Nincs szükség hatvan egye­sületre. 2. Nagy a klubsovi­nizmus, amely szintén ká­ros. 3 A csapatok összeállí­tásánál nem érvényesül az edző elgondolása. Az edző tekintélyét minden körülmé­nyek között biztosítani kell. 4. Sportolóink egy része nem él sportszerűen, és fegyel­mezésük sem kielégítő. 5. Egyesületeink egy részénél nincs meg a jó kollektív szellem, külön a játékosok között és külön a játékosok és edző. valamint a vezető­ség között. 6. A közönség magatartására is sok kíván­nivalót hagy maga utan. A közönség egy kisebbik ré­sze igen elfogult és úgy gondolja, hogy befizette a belépőjegy órát, most már mindent szabad. A társada­lom összefogásával felétlen nevelni kellene a közönség elfogult részét. Nem tartom helyesnek, ha a közönség akkor hagyja cserben ked­venc csapatát, amikor a legnagyobb szükség volna a támogatásra. Jgen elítélem és a pálya látogatásától el­tiltanám azokat, akik nyom­dafestéket nem tűrő jelzők­kel illetik a játékosokat, ha rosszabbul játszanak, mint szoktak, vagy a bírót, ha tévedett, vagy ha nem is té­vedett. Sovinizmustól mentes sportbizottságot A megoldás: 1. Felszá­molni fuzionálással a mű­ködő egyesületeket úgy, hogy 8—10 egyesületnél nem len­ne több Szegeden. 2. Célul tűzném ki. hogy egy egye­sület labdarúgó-csapata visszakerüljön az NB I-be. Egy másik egyesület fel­jusson az NB I/B-be, egy pedig az NB II-be. A többi csapat az NB III-ban és az alacsonyabb osztályokban =S=0=R=0=K=B=A=N= A magyar labdarúgó vá­logatott szerdán délután Pe­ru fővárosában, Limában lépett pályára. A válogatott ellenfele a két perui élcsa­patból, az Alianza-ból és az Universitario-ból összeállí­tott. vegyes csapat volt. A találkozó 0:0-ás félidő után 2:2 arányú döntetlen ered­ménnyel végződött. • A Dél-Amerikában por­tyázó szovjet labdarúgó vá­logatott szerdán este Chilé­ben, Santiagóban a Colo­Colo, a chilei bajnok ellen mérkőzött. Colo-Colo—Szov­jet vál. 3:1 (2:1). * Szerdán este a madridi Bernabeu-stadionban 30 000 néző előtt került sor az Anglia—Spanyolország ba­rátságos labdarúgó mérkő­zésre. Az angol csapat biz­tos győzelmet aratott: Ang­lia—Spanyolország 2:0 (1:0). * A Skandináviában portyá­zó kínai asztalitenisz-válo­gatott Göteborgban s\'éd— angol vegyescsapat ellen 5:1 arányú győzelmet aratott. • A Santos nyerte a bra­zil labdarúgó-bajnokságot Szerdán este a döntő visz­szavágóján 1:0 (0:0) arány­ban győzött a Vasco de Gama ellen, s a mérkőzést eldöntő gólt Pele rúgta. Az első találkozón 5:l-re győ­zött a Santos. * Peter Daland, az ismert amerikai úszóedző „úszóta­lálkozót" rendez 1966 janu­árjában Los-Angelesben. A találkozóra Európából a Do­bay-házaspárt, az olasz Den­nerleint, a svájci Ulrichot és Kurt Sundquist-et, a fin­nek edzőjét hívták meg. A Teheránban tartózkodó Vasas labdarúgó-csapatának iráni szerepléséről újabb hírek érkeztek. A piros-ké­kek december 3-án 2:l-re győztek a Taj ellen, majd két nap múlva ilyen arányú vereséget szenvedtek a Ghahan csapatától. A Vasas Teherán válogatottja ellen játssza utolsó mérkőzését, és szombaton reggel érke­zik a ferihegyi repülőtérre. Don Schollander, az ame­rikaiak négyszeres aranyér­mes olimpiai bajnoka, aki tanulmányai miatt féléves szünetet tartott, ismét el­kezdte az edzéseket. Vera Caslavska, a cseh­szlovákok kiváló tornásznő­je, a sokszoros olimpiai- és Európa-bajnoki aranyérmes, rövidesen mint író mutat­kozik be a nagyközönség­nek. „Élményeim" című könyve Prágában és Tokió­ban egy időben jelenik meg Szombaton éa vasárnap rendezik meg a szegedi te­rcmkézilabda-ba jnokság má­sodik fordulóját. A Rókusi Tornacsarnokban előrelátha­tólag egcsz sor izgalmas mérkőzésre kerül sor. Hol­nap délután fél 2-től 5 óráiR Ifjúsági mérkőzések lesznek, majd 5 órától este 8 óráié több első osztályú férfi é« női találkozóra kerül sor. szerepelne. 3. Az összeg egyesületek felsőbb elvi irá­nyítását egy soprtbizottság venné át. A sportbizottság a kluhsovinizmustól mentesen­járulna hozzá a játékosok átigazolásához a felső három NB csapatok stabilitásának figyelembevételével. Az egyesületekben működő játé­kasoknak feltétlen biztosí­tani kellene ugyanazon sze­mélyi fizetést és egyéb jut­tatást. mint hasonló buda­pesti egyesületben működő játékasoknak biztosítva van. Ugyancsak ez vonatkozik a külfödi túrákra is. B gumigyárral karöltve Egy; sületek fenntartását az alábbi elgondolás szerint javaslom megoldani: 1. Az NB l-es egyesületet fenn­tartaná Szeged össz-egye­teme. főiskolája a gumigyár­ral karöltve. 2. Az NB I/B egyesületet fenntartaná a MÁV az összes közlekedési vállalattal, vagy a karhata­lom. 3. Az NB Il-es egyesü­letet fenntartaná a kai hata­lom (honvédség, rendőrség) vagy a MÁV összes közle­kedési vállalatokkal. 4. To­vábbi egyesületek fenntar­tásával a legnagyobb vál­lalatokat kellene megbízni vállalati csoportosítással. Elgondolásom szerint a textilipari, a faipari, a vas­ipari. az élelmiszeripari és az építőipari vállalatok tar­tanák fenn a csapatukat Az ide nem sorolható vállala­tok, tanácsi s-'ervek a játé­kosok elhelyezésével és anyagilag támogatnák az ar­ra rászoruló egyesületeket. Ügy gondolom, a 60 egye­sület fenntartása igen ko­moly költséget jelent nép­gazdaságunknak és kevesebb eigyesületnek a jobb fenntar­tása nem kerülne többe, és nagyobb megrlégedéit 5'á1­tana ki mind h<Myi. mind országos viszonylatban. Id. Mari Kálmán Szeged. Bécsi krt 23. DÉL-MAGYARORSZÁG 0 Mitvai 1/artatlala Munkás­párt csnnzráfl mpgvei áz Szeeed városi blzntr.ál* "« • tanár. mpl«. Mceieler ik nvei-iov. mlrú-T.rap. Szerkeszti a MprKo.ve r>lzott««e El8szvrk=szt« át l «kft. Zoltán. Szerkesztőség szeged Maevai ra nársk ártér­aeaíB ati» io Telefon tv io tp-os Rnzakfl' telefon ivo» Kíad'a s. nerád Megvan L»ok:adr vállalat v Honn- Kovára IJtazír Kiadóhivatal: Szeqed Maevai Tanácsköztár­saság Otta 19 7elet< n: 35-oti l)-i« 'Beküldött kéziratot nnm OrzOnk meg e* nerr adunlr "Issza.1 A lepni nvomia • Szreedi Vv.rrda Vállalni Szeged Kárász u 3 fNDKX 25 H3> Periesztil. a sorúi xo megvet postahivatalok ElOflzceai dtt egv hOnaora 12 Ft Előfizethető bármely posishivaialnál es k«9» besltflnáL 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Péntek. 1963. decembt* IM. \

Next

/
Thumbnails
Contents