Délmagyarország, 1965. november (55. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-27 / 280. szám
Műtét a képernyőn A Belgrádi Nemzetközi Vásár csarnokában 2500 szakértő és orvos jelenlétében a televízió a belgrádi I. sebészeti klinika műtőjéből egyenes adásban közvetített néhány, a legismertebb jugoszláv szakorvosok által levezetett sebészi beavatkozást. A szakemberek végig figyelemmel kísérhették a bonyolult műtétek egész menetét, mintha maguk is részt vettek volna azok végrehajtásában. Jól láthatóvá váltak azok a részletek is, amelyeknek megfigyeléséhez egyébként mikroszkópot használnak. LAM Erdei cirkusz Matild, odasüss!, \ „ Csúcsforgalom " Röszkén Új színjátszó csoport — Az ismeretterjesztő előadások sikere A nagyszéksósi népház A nyárra már csak a ka- talán nem nevezhető a kí- szociális-kulturális alapjá1 r 1 r 1 1 r * . V-X-'.l A *T r'i I n , ; rtf A r> r- -r amI nÁU ból. Azóta ugrásszerűen nőtt meg a látogatottsága. A népház gondnoka Márki Pál szinte társadalmi munlendárium lapjairól emlé- vüiálló számára érdekeskeznek Röszkén is a község nek — körülbelül 40, taparasztemherei, akik a hü- nyán pedig 60—70 hallgavös idő beálltával egyre tója volt S ez minden kugyakrabban szorulnak be a lönösebb szervezőmunka kaban tartja rendben: jamelegre A tanyavilágával nélkül! Az előadásokat he- vítja. a berendezést, kitisz együtt több mint' 4 ezer lel- lyi ismerettel éá szakismeket számláló falu lakosai nettel rendelkező idevalósi zömmel a mezőgazdaságban emberek tartják, s szo van dolgoznak. Érthető tehát a növény- és állatta- ziojat a tanyaiak rendelhogy a község központjá- nyésztés kérdéseitől kezdve kezesére bocsátja, s amióta ban levó művelődést ott- tsz-jogi problémákon <-<«>—"»- - —-- títja a termeket, befűt, A községi pártszervezet felajánlotta, hogy saját televíhonban most van csak iga- resztül muveszettorteneti zán élet: míg tavasztól beszámolókig sok mindenöszig jóformán alig látogat- röl. Utána csaknem minják, télidőben sűrűsödik den alkalommal a témával össze lényegében egész évi rokon tárgyú filmet, gvakprogramja. A szép, emeletes nan ismeretterjesztő szaképület, mely a tanácsháza «lnxet mutatunk be, mely ke- kihozták ide a tévét, tovább nőtt a népház vonzereje. Azóta már keskenyfilmet, is vetítenek csütörtök esténként. mögött emelkedik, hangulatos parkjával már csak sejteti a nyári hangulatot. Homlokzatán két felírás: Űj Élet Mozi, arrább pedig: Petőfi Művelődési Otthon. Tekintsünk be ennek a téli „csúcsforgalmat" lebonyolító kultúrháznak belső életébe. Karácsonyra készülnek Persze azért nem olyan rózsás a helyzet, amint ahogyan ezek után valaki is gondolhatná. Megítélésünk szerint a két — helyi viszonyokat tekintve reprezentatív — épület nincs Nem is olyan régen még eléggé kihasználva, nagabonát tároltak a nagy- Krébb, teljesebb berendezést szeksósi népházban, moly ^ megerdemelne! Arinál ineredeti rendeltetése szerint kább> mivel « három csak fokozza az előadások iránti érdeklődést Kis lak... a röszkei művelődési otthon kei fosztermelőszövet kezet amolyan tanyára kihelyezett 0,1 régi he'yzete meglehetőfiókja. Pedig szép, takaros ®fn ta: egy munkaegységre épület évekkel ezelőtt á Négyféle szakkör műkő- Kezdőkör klubja volt —, dáR: a képzőművészeti, zenei, színjátszó és a sjjkkkör. Legtöbben a képzőművészeti fglaLkozásokat látogatják, szám szerint 23an. Többségükben gyerekek, akik tavasszal kiállításon mutatkoznak be. Akvarelleket és szénrajzokat készítenek, s ez utóbbiak érdekessége, hogy maguk készítette eszközökkel dolgoznak: konzervdobozba mogyoróíavesszőt tesznek, azt kemencében hevítik, s azzal rajzolnak. A színjátszók alig egy hónapja léteznek. Azelőtt szinte minden környező falu színjátszó csoportja adott itt műsort, de saját együttesük nem volt. Most a helyi tszek több KISZ-fiatal ja aktív közreműködésével mintegy 17 tagú csoport készül a karácsonyi premierre, amikoris vidám jelenetekkel fogják szórakoztatni a közönséget. Köztudomású, hogy a kultúrotthonok életének perspektivikus formája a klubélet. Ilyen jelleggel működik a sakk-kör, melynek tagjai hetente két alkalommal — rendszerint könyvtári napokon — kedden és csütörtökön este összejönnek, beszélgetnek, sakkoznak, mások kártyáznak az emeleti helyiségben. most látszik csak, hogy tavasszal bevezették a villanyt, átalakították, „kipofozták" az Aranykalász Tsz 45—50 forintot is fizetnek, tehát elég magas a szociárs-kulturális alapjuk. Megérné, ha fokozottabb anyagi támogatást nyújtanának. Nikolényi István Sablonok nélkül Egy kiváló pedagógus-pártszervezetről Közismerten kevés „ráérő" valósítják: a politikai neveidővel rendelkező, elfoglalt lő munka számtalan lehetőséemberek lehetnek-e példamutatóak a társadalmi munkában? Hogyan lehetséges, hogy épp egy pedagógusokból összetevődő pártszervezet dolgozik színesen, sablonoktól mentesen, tartalmasan? gét aknázzák ki okos leleménnyel. Gondosan ügyelnek például arra, hogy a hozzájuk kerülő gyakorló tanárjelölteket a szaktárgy világnézeti lehetőségeinek kiaknázására késztessék. — Hajlandók erre a tanárjelöltek? — Többségükben igen, küT, . .. , , , , , . lönösen a leányokban lobog Ilyenfajta gondolatok, ker- hivata,érzet a Viatalemberek dések bokrozódtak bennem, , 8 ... , ' 1 kozott inkább akad cinizmikozben az egyetem gya- . ... naavon korló altalános iskolájának fo^ hogy a sraktargy és SSSftíSÍjSdSrAz í « LrekaSásI csípős, xeiei jeizo szemen, az . <»,tm.i«vh«n .-.(„(•„ Lelkes hozzáértéssel lével végzik a gyerekek világnézeti nevelését. Még 1963-ban határozatot hoztak arról, hogy az ószi tanítást követő harmadik hónapban a IV. osztályosok volt nevelői és az V. osztályokban tanító összes pedagógus közös értekezleten beszéli meg az oktatási-nevelési tapasztalatokat. Ez a felső" tagozatba való átmenet minél zökkenőmentesebbé tételét szolgálja. A tanárképzés gyakorlatlanabbá tétele érdekében rendszeres kapcsolatot tartanak azokkal az egyetemi előadókkal, akik a tanárjelöltek képzésével tudományosan foglalkoznak. E kapcsolat egyik gyakorlati eredménye, hogy ma már a tanárjelölteknek is kell személyiségrajzot készíteniük — ezzel is Ságvári Endre gyakorló ál- fizikai munka megszeretteté- ténvteges* eveik feladataid™ (alános iskola nártesonortia . , ... . , .. tényleges eveiK ieiaaatait. senek feladata. Ezzel összefüggésben igyekeznek rend- Arányos elosztás szeresen informálni a szülő- . , , , ... , , A munkatervi pontok megket arról: gyermekükben mi- valósítását a gyakorlóiskola lyen pálya iránt mutatkozik párttag pedagógusainak A személyesen tapasztal- hajlandóság. Ezt rendszerint mindmáig sikerült úgy végtak egybevágtak mások . már a VI. osztályban „el- ittltT^JZZi tobb esztendős tapasztalatai- árulja" a tanuló, s így természetesen világos volt előttem, hogy röpke pár óra leforgása alatt nem kaphatok teljes képet pártcsoportjuk tevékenységéről, hiszen ehhez évek állandó munkája, szakadatlan megfigyelése szükséges. Épp ezért — a talános iskola pártcsoportja vezetőivel s tagjaival való beszélgetést követően — megkerestem azokat is, akik huzamos idö óta kísérhetik szemmel tevékenységüket. már a gyakorlóévben szinte vérükké váljon. A fizikai munka megszerettetése Fokozott hangsúlyt kap a munkatervben évről évre a val. Sok nevelőtestületben megfordultam már, de ilyen pedagógusokkal, akik valóban nem gépiesen végzik a mozgalmi feladatokat, ha- dekében emberre nehezedjék a fela adatok zöme, hanem arányoirányitani képes a gyereket a helyes pályaválasztás érnem lelkesedései, büszkén s imponáló hozzáértéssel — kevésszer volt alkalmam együtt lenni... A lényeg: a cselekvés Mi is a lényege ennek a tevékenységnek, melyet bát- szemmel tartására. Az úttörőran állíthatunk példaként foglalkozások nagyrészt szakmások elé — anélkül, hogy köri keretek kőzött zajlanak ezzel bárkit is meg akar- , nánk sérteni? Mindenekelőtt aít, hogy semmiben Időről időre felmérik szülő — a nevelőktől kapott san oszoljék el a tennivaló a tanács alapján — jóelőre ta8°k között. Így aztán kivétel nélkül mindenkit aktivizálnak, hozzáértésének, felkészültségének megfelelő területen. Szécsi Imréné, Nagy Fá!né, Berecz Árpád s a többiek mindezt rtem azért végzik, hogy őket bármilyen oldalról valamiféle elismerés illesse. Egyszerűen nem is tudnának másként dolgozni. Amint mondják: a „légkör" teszi mindezt, a megfelelő Az úttörőmunkával öszszefüggésben valamennyien aktívan részt vállalnak a feladatokból; gondjuk van a rajvezetök munkájának nem maximalisták, nem osztályfőnöki munkaközösség atmoszféra ... díSaí^mZáZrZf- tevékenységévei kapcsolatos - Egy kikötésünk volna fogó közhelyeket — hanem eredményeket és hiányossá- Jegyzik meg bucsuzóul. — inkább cselekszenek, minden gokat. Munkatervi feladat- Éspedig az, hogy ne tessék ként tartják számon a szü- rólunk írni... lök körében végzett politikai . , , , felvilágosító munkát. A csa- Ezt a kívánságot majd ládlátogatási naplók egyik csak akkor teljesíthetjük, ha leglényegesebb s legizgal- minden pedagóguspártszermasabb része annak rögzíté- vezet ilyen eredményesen tevékenységüknek az erők reális felmérésére alapozott, szerény, mégis differenciált munka az alapja. Évről évre nem csupán összeállítják tartalmas, szűkszavúan tömény fogalmazású munka- se: milyen ideológiai hatás tervüket, hanem annak minden pontját rendre meg is éri a tanulót családja körében? Ennek figyelembevétemunkálkodik. Dér Endre Szabadságos — Búzás Pálnak. — Milyen istened van? — Csak olyan, mint másnak. KATONA — No, no, az még nem egészen biztos! Katpli- jeik érkezését. Amen! vesztek el. A feltámadás napján ott láthatjátok majd őket a mennyei trónus körül, amint glóriával a fejükön, mosolyogva várják szeretettkus hitű vagy? — Református, instálom. — Na lám, máris kibújt a szög a zsákból. Állj csak a sor végére, rendelkezett a tizedes. A Sötétedni kezdett, mire Szalmáékra is sor került. Őket kettesével fogadták. Elmondták nekik, hogy aki 500 korona hadiadót jegyez, 6 nap szabadságra méhét, aki pedig nagyobb összeget Bajusz Mátyás őrmester egy öldöklő éjszakai többiek csak a fejüket csóváltak. Most rájuk is írat, tovább maradhat 'otthon, és visszajövet a tát WVv*»ti5 n a n/\n IrOlrtv, — :, 1 R/Yr 1/OT-l \ 1 Szalma Cvnrffv 1 „ nntt a! r\rt, nvítvánne naranrorirtU rí 1 -.árai Wz,„ i-ácaaclil csatát követő napon külön parancskiadásra szólí- ^ kerül. Szalma György lépett előre, totta a század életben maradt legénységét. Le- ~ Kendnek is külön mérték szerint készült ishettek vagy százan a könnyebben sebesültekkel tene van? — kérdezte a századparancsnok. Ahol „megy* Röszkén TIT igen népszerűek az ismeretterjesztő előadások. Ezek túlnyomó részét a művelődési otthonban tartják, filmvetítéssel egybekötve. Erről beszélt a kultúrház fiatal igazgatója Kozma Gyula: — A felmerült igények és a járási tanács végrehajtó bizottságának határozata alapján az idén először szervezünk — november 19-töl február 10-ig —mintegy 23 TIT-elftadást. Hogy a lakosság ezeket valóban igényli, arról meggyőződhettünk, hiszen az olyan témáknak is, mint például a nagyüzemi gazdálkodás problémája — mely egyálegyütt. - Emberek! - mondotta - jól figyeljenek, mert egy szó nem sok, de én annyit sem ismételek. Az ezredparancsnok nagyon megörült, hogy az éjjel kétszer is megfutamítottuk a túl— Katolikus vagyok, jelentem alássan. — Akkor te menj ki, veled "később beszélünk. Szalma megingott. Szótlanul nézett maga elé, aztán hirtelen elhatározással megszólalt: * — De az anyám kálvinista volt, amíg megvolt, erőben levő ellenséget. Ezért külön szabadságot — nyugodjék. Jutka húgom pedig máig is az. engedélyezett a századnak. A szabadságoltak cl- — Es? — kérdezte a százados. — Miért mondső csoportja már holnap útraindulhat, a többi ja ezt? — Semmi, semmi, csak azt akartam jelenteni, hogy nekem nagyon mindegy, melyik istent tetszik nekem meghagyni... — Nem szaporítsuk a szót, küldd be a következőket. Lelépni. Szalma azzal tántorgott ki a fedezékből, hogy ri és királyi hadsereghez méltón, aztán gyertek bizonyára nem jó istent választott magának. pedig folyamatosan megy majd. Meg vagyunk értve? ' — Igenis — hallatszott a halk moraj. Bajusz Mátyás krákogott még egyet, kifeszített mellel, aztán folytatta: — Pingáljátok ki magatokat sebesen, a császáel tízesével ,az ezredirodába. De gyorsan ám, még meg nem gondolom a dolgot. Most pedig Még jó, hogy idejében tett mellé egy másikat is. Egy óra elteltével két részre különült odakint aszolj! De csendesen, nehogy észrevegyen ben- a legénység. Nagyobb része a Szalma sorába, a neteket a talján. Szalma György békési tartalékos nagyon félt minden írástól, most is erős szorongással vett nyilvános parancsnoki dicséretben részesül. * Közeledett Péter-Pál, a búzaérés napja, amikor egy forró délutánon az Iskolás korú Szalma-gyerek fuldokolva lökte be a pitvarajtót: — Jön, itt lesz!... — kiabálta levegőre szomjas szájjal, szaggatottan anyja felé. — Jön-jön, déli irányból a fekete felleg — mondotta amaz. — Támaszd ki jól az ajtót, és bújjatok be az ágyba, imádkozni szépen, mert mindjárt ideér a vihar. — Apuka is vele jön, meglátod — erősködött a fiú, boldog könnyek között. A Tomi bácsi mondta nekem, akivel együtt indultak eV a háborúból, csak később valahogy elkerülték egymást. Szalmáné erre megdöbbenve úgy állt a helyén, mintha kővé meredt volna, majd egy alig hallható sikítással, zokogva az ágyra esett. Elvonult már a vihar, amikor valaki türelmetlenül kopogtatta njeg az ajtót. A fiú ugrott oda többiek pedig velük szemben álltak fel, hogy els(5neki hogv kinyissa Szalma Györgv szabadsá sorsukat várják bizakodva vagy remenyt veszt- gos katona előtt az ajtót. Egy ugrással az öléát egy levelet az őrmestertől. Pedig az csak egy egérre ST^ he termeJt hogy megcsókolhassák egymást, kedrozsaszínű elnyűtt tábori lap volt. A felesége irodába, ahol leterített asztalkánál jobbról a ' * írta hazulról. számvevő, középen a századparancsnok, "balol- . . . . .... . „...csak az a szerencsénk a nagy szegénység- dalt pedig a lelkészek tábori ornatusába öltözött .,"agy .a ra'u natara Deime TOPD Olyan •n - irta az asszony -, hogy a Rúzsa tehén a pap állt fényes feszülettel a kezében. Ő törte fényes uf haz. ahol a gazdagok vidám hanguben — irta az asszony —, hogy a Rúzsa tehép a pap gyenge eleséstől is úgy önti a tejet, mintha tud- meg az áhítatos csendet és egy-egy távoli lövés né, hogy most 6 a család fönntartója. Nélküle tompa zaja: még bőr sem lenne már a két gyerek gyenge — Tudom — mondotta —, hogy most olyanok latban ültek még a dúsan terített asztalokhoz, de hogy valamennyinél a legboldogabb Szalma György vot, arról ő maga tanúskodott. Azt sem tján. Nem is válunk meg tőle*' pedig^okan állanak előttem, _ akik bizonyára csak a tegnap tudta?™ Ö1 „ ^ anükor leütt^c kérik, nagy pénzért. De mintha csak az életemet kérnék. Azt pedig nem adom, nem én!" éjjeli véres fergetegben látták meg lelki szemeikkel először a mennyei birodalomba vezető utat. „Lám, milyen jó a mindenható, adott egy jó Akik eddig úgy bolyongtak a földön, mint kiettehenet, és még engem is hazavezérelt." Ifey el- len mezókön az eltévedt bárányok. Tudom, hogy mélkedett, hálákodott Szalma rezormista. Mon- csak hosszabb töprengés utón határoztátok el, dogatta volna tovább is magában, halkan, ha hogy az égieknek egyedül tetsző hitre, a katollnem szólt volna közbe az őrmester, az első sorra mutatva: kus vallásra tértek át. Ehhez kéritek most az én közbejárásomat áz úrnál, és én megadom. — Először te, te meg te, és a többi, összesen Meg is áldalak benneteket. Ti most rövidesén eltízen gyertek el az irodába. Odafent a tágas fedezékben a századparancs indultok haza, én pedig útravalóul azt adom, hogy hazaérve első utatok a templomba vezesmegszegett katonakenyér és egy tál gőzölgő friss tej mellé hálákodni, hogy megérhették ezt a boldog percet. Vacsora után az asszony megkérdezte, meddig szól a szabadság? — Az attól függ, rózsám, hogy mennyi háborús adót jegyeztetünk lehet, egy hét, vagy kettőnél is több, ha — teszem föl, ezret jegyezhetünk ... — Akkor annyit jegyzünk, kedves párom. — Annyit ám, de tudd meg, hogy azt meg is nok, a tábori lelkész és egy számvevő tizedes sen, megháláni azt az isteni segítséget, amellyel kell fizetni. Pénzünk pedig, úgy gondolom, ninfogadta a jelentkezőket. Az utóbbi szólalt meg le tudtátok- győzni eddig az ellenséget. És tud- csen\ játok meg kedves testvéreim, hogy — miként írva vagyon: akik elestek közületek; azok sem elsőnek: — Hogy hívnak? — Nem baj eladjuk a Rúzsát. 11 ORMOS JÁNOS 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, 1965. november 25,