Délmagyarország, 1965. november (55. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-26 / 279. szám

találkozik a Szovjetunióban Ali Bhutto pakisztáni kül­ügyminiszter csütörtökön ha­zájának moszkvai nagykö­vetségén tartott sajtóérte­kezletén kijelentette: a pa­kisztáni és az indiai veze­tők taskenti találkozójára ez év végén vagy a jövő év elején kerülhet sor. Pa­kisztán elfogadta a Szovjet­unió közvetítési javaslatát, hogy semleges területen vi­tassák meg a pakisztáni— indiai viszony minden rész­letét. Diplomáciai kapcsolat Pakisztánnal A Magyar Népköztársaság és a Pakisztáni Iszlám Köz­társaság — a két ország kö­zötti kapcsolatok fejlesztése óhajától vezérelve — elhatá­rozták. hogy diplomáciai kapcsolatokat létesítenek és kölcsönösen nagykövetet akkreditálnak egymás orszá­gába. Katonai államcsíny Kongóban • réopoldvillc (MTI) Csütörtökön hajnalban a léopoldville-i rádió katona­indulókkal kezdte a műsort, majd több nyelven ismer­tette Mobutu hadseregfőparancsnok közleményét: Mo­butu megbuktatta a kormányt, eltávolította Kaszavubu köztársasági elnököt, az államfői tisztséget saját magá­nak adományozta, s hivatásos katonatisztet ültetett a miniszterelnöki székbe: Mulamba ezredest. Az üj hadse­regfőparancsnok Bobozo tábornok. Ismét Mobutu Csőmbe gratulál A választást elhalasztják Századokat átugorva Mongol távlatok Az AFP-hírügynökség je­Mobutu délelőtt magunla- lenőrizni fogja a hadsere­kásán — amely egyébként a get. Kifejezésre juttatta, léopoldville-i ejtőernyőstá- hogy bár elrendelte a poli­bor területén fekszik — saj- tikai foglyok szabadonbo- lentese "szerint Christopher toertekezletet tartott. Kije- csátását. ez nem vonatkozik Gbenye a száműzetésben lentette, hogy reggel óta ő az „ismert bűnösökre" — működő kongói forradalmi az elnök, s további^ öt évig vagyis azokra, akiket a for- kormány elnöke csütörtökön az is marad. A Jövő év ele- radalomban való részvéte- délelőtt Nairobiban nyilat­jére kitűzött elnökvalasztá- lért vontak felelősségre. Be- fcozaiot teH közzé a kontói •okat nem tartja meg. s in-: jelentette még. hogv házi államcsínyről. örömének lefedéseihez parlamenti ló- onzetebol csütörtökön reg- • adotf hangot'a^éópfeldville-1 váhagyast ker, amit kozicl- gel szabadonbocsatottak An- fejlemények miatt de hoz­kiáltással fog megkapni. Bi- toinoCizenga volt miniszter­zonyos alkotmánymódosítá- elnök-helyettest. Kaszavubu­sokat is emlegetett. (Azt ről szólva kijelentette: me­akarja, hogv a parlament el- het, ahová akar. Ha kívánja, törölje az alkotmánynak azt az alkotmány szerint, széná­éi tételét, amely életkorhoz torként működhet tovább, köti az elnöki tisztséget. Az A léopoldville-i rádió sze­alkotmany szerint az elnök rint Csőmbe Mobutuhoz in­csak 40 even felüli lehet, fézett táviratában a maga és Mobutu pedig 35 eves.) pártja „evében elégedettsé­záfűzte: a kongói felkelők tovább folytatják a harcot az ország teljes felszabadí­tásáig, s vezetői csak akkor térnek vissza, ha Léopold­vílle-ben kormányt alakít­hatnak. „A mi számunkra, forradalmárok és naciona­listák számára, Mobutu a Mobutu kijelentette, hogy gét fejezte ki, hogy a „bi- kongói nép balsorsáért épp­ezennol véget vetett a kü- zonyos politikusok becsvó­lünböző politikusok hatalmi gvai miatt kompromittált versengésének, ami állandó Kongóban a hadsereg intéz­jellegű politikai válságot kedéseket tett a rend helyre­okozott. Az általa kinevezett állítására". Mulamba-kormónyt szomba­tig bemutatja a parlament­nek. Közölte: ezután is el­úgv felelős, mint Kaszavubu és Csőmbe" — hangzik az AFP által idézett nyilatko­zat. Magyar jegyzék az amerikai követséghez A Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma no­vember 25-én jegyzéket intézett az Amerikai Egyesült Államok budapesti követségéhez, Rmelyben bejelentette, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya az ország bizo­nyos területeit zárt övezetté nyilvánítja a budapesti ame­rikai követség beosztottjai, valamint más amerikai hiva­talos személyek utazása számára. A jegyzék hangsúlyozza, hogy a magyar kormány lé­pese válasz az Amerikai Egyesült Államok kormányának egy korábbi intézkedásére, mellyel az Egyesült Aliamok területién működő hivatalos magyar képviseletek tagjainak a mozgását korlátozta. Atombombák az NSZK repülőterein STARTRA KÉ&r GÉPEK AM ERIKAI—NYUGATNÉMET ŐRIZETBEN © Bonn (MTI) törzsére szaréit bombát Mint emlékezetes, a New azonban csak amerikai tisz­York Times a közelmúltban »ek hozhatják — egy titkos jelentette, hogy egyes Bun- eljárás utján — bevetésre deswehr-egységrk máris fel alkalmas állapotba, btóka!' Met*1Ve •tombom- A Frankfurter Rundschau­Trtbb nyugatnémet lap ban kÖ2Ölt jelentG* szerint az most — a UPI jelentése alombombával felszerelt re­alapján — részleteket közöl pülőgépek sohasem végeznek arról, hogvan f«t a gyakor- g^orló repüléseket és a latban a helyzet. Eszerint a .' , Bundeswehr vadászbombázó hangarokat őrző katonaknak alakulatainak egy bizonyos parancsuk van, hogy a tilos számú repülőgépe, amelyet területre lépőket azonnal löj­atombevetesre alakítottak át, m hA előbb nem egyes katonai repülőtereken . .. . , . , . atombombával felszerelve igazolják felhatalmazasukat. állandóan készenlétbon áll nyugatnémet és amerikai ka­tonák által őrzött hangárok­ban. A gépeket állandóan startra kész állapotban tart­ják, úgy hogy azok adott esetben pillanatok alatt fel­repülhessenek. A repülőgép Pőlfy József © Saliabury (MTI) généi az ellen, hogy novern­Csütörtökón Salisburyben ben 24-én háron indiai kato az úgynevezett független na megsértette a Kínai Nép. rhodesiai parlament munká- köztársaság határát, hoz látott, az első negyed­óra alatt hatalmas botrány tört ki. Az egyetlen fehér ellenzéki képviselő, az egye­sült néppárti Ahrn Palley harsányan követelte az el­nöktől: mondja ki, hogy a Smith-féle alkotmány tör­vénytelen és semmis. A par­lamenti elnök ezután törvé­nyesnek mondta ki a kéthe­tes új alkotmányt és kiuta­sította Palleyt az ülésterem­ből. © Moszkva (TASZSZ) Stephen Rosenfeldet., a Washington Post tudósítóját kiutasították a Szovjetunióból. A szovjet külügyminisztérium döntése összefügg azzal, hogy a lap hasábjain az úgynevezett „Penykovszkij-iratokkal" kapcsolatban szovjetellenes propagandakampány indí­tottak. © London (MTI) Csütörtökön délután Lon­donba érkezett Von Hőssel nyugatnémet hadügyminisz­ter. Az előzetes bejelentés szerint az angol fővárosban a NATO atomproblémájáról fog tárgyalni Denis Haeley brit hadügyminiszterrel. © Peking (MTI) A Kínai Külügyminisztéri­um jegyzékben tiltakozott India pekingi nagykövetsé­TV ovember 26 a testvéri tek, köztük a darhani ipari­mongol nép történei- energetikai központot, amely mének egyik legjelentősebb az Ulan-Bator-i kombináttal dátuma: negyvenegy eszten- együtt a Mongol Népköztár­dővel ezelőtt, az 1921. évi saság iparának első két fel­júliusi forradalom győzclmé- légvára. Az országnak ma nek eredményeként kikiáltót- már 12 felsőoktatási intézete ták a Mongol Népköztársasá- és 10 technikai iskolája van. got. Több mint négy évtized A küszöbön álló negyedik öt­munkájáról vetnek számot a éves tervben az ipari terme­mai évfordulón, valójában ]és átlagos éta növekedése évszázadokról. Mert négy év- meghaladja majd a 13 szá­tizeddel ezelőtt még a feu- zalékot. dalizmus uralkodott Mongó- országaink baráti kapcso­ltban. a férfi lakosság fele latai gyümölcsözően fejlőd­lama, vagyis buddhista szer- npk Ermrk vo]t nagvszerfl zetes volt, akik nem vegeztek rlokumentuma a Kádár János termelomunkat, bűnnek tar- vezc.tte magvar párt. és kor­lottók a favagast, a tanulást, mánvküidöttsrg idei mongó­a termelőszövetkezetek szer- liai latPKatása. amely a két vezeset. ország népének és vezetőinek Nomád pásztorok országa- egységét és a nemzetközi ból agráripari állam lett, a munkásmozgalom kérdései­feudalizmus romjaira építik ben való egyetértését mutat­gyors ütemben a szoialista ta. Érdeklődéssel szemléljük társadalmat. Csupán a most a mongol nép alkotómunká­véget érő harmadik ötéves ját és kívánunk ezen az év. terv idején több, mint nyolc- fordulón is újabb sikereket van új ipari üzemet építet- a szocializmus építéséhez. A miniszter operál Amikor Borisz Petrovszkij professzort, a világhírű szovjet sebészt közegészségügyi miniszterré nevezték ki. Moszkvában, de másutt is sokan sajnálkoztak azon, hogy milyen nagy veszteség fogja érni a műtősebészetet. Az aggodalom azonban alaptalannak bizonyult: a Szovjetunió új közegészségügyi minisztere nem vált meg a sebészettől• Borisz Petrovszkij most is minden héten két napot a moszkvai klinikai és kísérleti sebészeti intézetben tölt, folytatja híres szív-, vese- és egyéb műtéteit, ugyanakkor a gyakorlatban ellenőrzi a betegellátás korszerűsítésében bevezetett új módszereket, kezdve a röntgentcleviziótól egészen a lyukkártyás kórtörténetektg ... Franciaország választás előtt Egy perc: egy autó — Éti csiga, béka, élő vad — Kik az „immigránsok"? — „Osztálybéke"? Nem enyhül az indonéz hadsereg baloldal-ellenessége # Djakarta (MTI) Az eszak-azumatrai Atjeh városában 5 kormányhtva­talnokot bocsátottak el az „október 1-i sikertelen ál­lamcsíny-kísérletben való FntoamstArAk flryelmcbe! Sieo nyíri felvételeiről ké­szíttessen nagyításokat a Frnykepésx Szövetkezet ametőr réselelében. Kérész mes IS. 6. 1B7T1 A MAV Szeeed-Rókus Szer­tárfónökérc ftiiWal munka­vállalókat alkalmaz. Jelent­kezés ugyanott reenel 8 órától 18 óráig. k. MM Megállapodás a berlini látogatásokról Tegnap, csütörtökön dr. nátusi tanácsos aláírta az új Kohl. az NDK államtitkára berlini passierschein-egyez­és Korber, nyugat-barlinl sze- ményt. Ez annyit jelent, hogy a Berlin két részében élő ro­konok a karácsonyi — újévi látogatási szakaszban kétszer találkozhatnak egymással. Ezenkívül az egyezmény ren­dezi, hogy a nyugat-berlini­ek sürgős családi esetekben jövő év március 31-lg külön látogatási engedélyt kaphat, nak az NDK fővárosába. Az új berlini passierschein­egyezmény szövege már hó­napok óta, pontosan: augusz­tus 16-a óta aláírásra készen állott, A nyugat-berlini fél, a bonni kormány illetéktelen beavatkozása nyomán azon ban visszavonta korábban már bejelentett beleegyezését az aláírásra. A két fél hamarosan, mar a jövő év januárjában új tár­gyalásokat kezd egymással, hosszabb lélegzetű egyez­mény kötéséről. Ugyanis a most aláírt megállapodás március 31-én lejár a addig énítenek. A lakók tisztvise­lők, kereskedők, orvosok, mérnökök. A franciaországi nagyvárosok politikai térké­pe változik. A Párizs környé­bünrészesség" vádjával — jelentette szerdán a djakar­tai rádió. A kabinet elnöksége ezer­dán jelentette Sukarno el­nöknek, hogy Indonézia kapcsolatai a baráti orszá­gokkal ismét normalizálód­tak az október 1-i esemé­nyek utáni átmeneti stag­nálás utón. A kommunistaellenes hisz­téria fokozását szolgálja a hadsereg csütörtökön kia­dott közleménye, amely azt állítja, hogy elfogtak egy kommunistát, akinek az volt a feladata, hogy meg­mérgezze D.iakarta lakólt a városi vízvezeték útján. Ugyancsak ez a közlemény jelenti, hogy fegyverrel ke­zükben elfogtak 35 személyt, akik ellen a vád a szep­tember 30 mozgalom támo­gatása volt. A Renault-művek Flins-i mennyiségben exporlálha- csak színes bőrűt lehet látni üzemében a munkaidő min- tunk Franciaországba. Párizs utcáin ... moszkvai I den percében legördül egv- A francia ipar nagyot fej- A munkások elelszínvona­egy gépkocsi a futószalagról, lödött a második világháború la — legalábbis Párizsban és Kilenc ora alatt készült el óta, termékei jórészt felve- a jobban fizetett ágakban — egy új autó, ennyi idő alatt szik a versenyt az amerikai viszonylag magas, a szomorú rakják össze a lassan tova- vagy a nyugatnémet, a japán munkássorsot sötét színekkel haladó szalagon az alváz, a vagy az olasz árukkal. De — elsősorban csak a bevándor­karosszéria, a motorberen- anélkül, hogy az elhamarko- lok jorészérö! festhetjük, akik dezés előregyártóit elemeit, dott általánosítás hibájába tizczerszám élnek a „bidon­de ebbe az időbe beleszámít esnénk — meg kell jegyezni, ville"-ckben, bádogból, ke­a lemezek présélése, vágása, hogy nem maradt nyomtalan ménypapírból, deszkából az összeállított kocsi festése az a régi francia ipar- és ke- összeeszkábált kunyhókban stb. is. reskedelempolitika, amely és megvonják a szájuktól a Két típust, az R—10-et és jórészt, megelégedett a hazai falatot, hogy a szűkös kere­az R—16-ot felváltva szerelik piaccal, a gyarmatbirodalom setükből az otthonmaradot­a szalagon, a két különböző piacaival, védővámokkal bős- taknak is küldhessenek. kocsin a munkások kétféle tyázta körül a franciaországi Az ilyen nyomortanyák vi­részműveletet végeznek, ez termelést és ezen belül va- szont mind kijjebb és kijjebb jelent csak változatosságot a lamelycst elkényelmesedett, szorulnak a nagyvárosokból, gépszerű munkában. Egy-egy A nem egészen 50 millió főt Az egykori munkásnegyedek villanás: itt hegesztenek, egy- számláló franciaországi piac házait majd mindenütt egy mozdulat a csavarhúzó- ma tnár persze szűknek bizo- bontják, helyükbe a bankok, val: beszerelnek ott. A néző nyul, a Közös Piac 170 mii- az ingatlanügynökségek szép, egy pillanatra arra gondol: a Hós felvevőterületén erős a új, szinte luxusbérháznkat 140 kilométeres sebességet is konkurrencia, a gyarmatbi­elérő autó szinte órák alatt rodalom széthullott, (ha a „áll össze", ezek után rá francia befolyás meg is ma­merje-e bízni az életét? Ki- radt a gyarmatok helyén ata­sérőink megnyugtatnak és kult új országok túlnyomó magunk is látjuk, majd min- többségében) — mindez ma- kén elterülő „vörös övezet"* den tizedik munkás minőségi gyarázhalja. hogy most a amelynek munkósnépe min­ellenőr, a szalagon nem ha- francia külkereskedelem is, dig munkáspárti jelöltekre ladhat tovább a készülő gép- kölcsönhatásban a de gaullei szavazott, tíz-húsz éven be­kocsi, ha hibát találnak raj- külpolitikával, új utakat ke- lül elveszítheti forradalmi ta ... res. (Egyesek a francia bel- színezetét. Néha a telckspe­Érdekes adatokat hallunk politikai helyzet egyik jel- kuláns Is politikát formájó a Renault szocialista orszá- iemzőjét: a „klasszikus jobb- tényez.ővé válik, amikor mí1­gokba irányuló exportjáról: oldal" szembenállását De Hókért veszi meg a munkás­tavaly Jugoszlávia 2300 ko- Gaulle tábornokkal, arra ve- nak a nagyapjától örökölt csit vásárolt, Románia ezret, vissza, hogy itt tulai­Csehszlovákia ROO-at, Len- donköppen a konzervatív gyelország 300-at, az NDK nagytőke és a monopóliumok 60-at. Ügy mondják, hogy ha- dinamikusabb elemei ütköz­zánk 1963-ban 30, 1964-ben „pk meg...) 40 Rcnault-gépkocsit impor- ^^ tált. Mcgis nagyon érdeklőd- ^^^ nek Magyarország iránt, a Nem felhőtlen az ég a fran- tudja megtéveszteni, a tőkés kooperációs lehetőségeket cia gazdaság fölött. Egyes rend igazságtalanságai más nagyra értékelik, főleg a iparágakban, így például a formákban újra jrtantkez­Diesel-motorok szállításában, hagyományos textilgyártás- nek, az osztályharcot a fran­mmm ban, stagnálás mutatkozik, cia munkások sem adják 'el, ha éppen nem Jelentkeznek hiába papol a kapitalista a válság jelei. Nincs szó propaganda .,jóléti államról'1 munkanélküliségről, de szín- és „osztálybékéről", te hónapról hónapra növek- A december 5-t elnökvá­szik a munkát keresők szá- Jasztáson a bonyolult franeia ma. Van munkaalkalom, ám belpolitikai helyzetben csak feltételeit. Az okoz gondot, sokszor nem megfelelő az közvetve kanhatunk választ hogv nagyban-egészben ha- űj állásért, új munkahelyért a baloldal egvsóaes jelöltjére sonió jellegű árukat kinél kopogtató számára. A nehéz adf>tt szavazatokban arra a egymásnak a magyar, meg a vagy piszkos munkát kül- kérdésre, hogy a későbbi francia külkereskedelem. S földről jött segémunkások harcokban kiknvácsolódha­arra azért mégsem lehet végzik. „Immigránsok" ér- tik-e a francia baloldal egy­építeni a szélesebb körű áru- keznek Algériából és Portu- sége. hogyan hódíthatnak po­,. , . - v ... gáliabol, Spanyolországból es litiksi teret a francia dol­már az uj egyezményt is ale cserei, hogy eti esigót, békut Törökországból egyformán... g<fek? kell Írni. és élő vadat szinte minden Utcaseprőt szinte kizárólag (Vége) lelkét, kis házát.. Az ipari vagy a paraszti proletariátust azonban a vi­szonylagos jólét, vagy a pil­lanatnyi, nemvárt előny sem A francia—magyar külke­reskedelmi kapcsolatokról gyakran hallunk Párizsban, itt is, ott is keresik az áru­csere-forgalom bővítésének ú j­2 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, 1965. november 25,

Next

/
Thumbnails
Contents