Délmagyarország, 1965. november (55. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-25 / 278. szám
mi. NOVEMBER IS., CSUTÖHTÖK NÉVNAP: KATALIN ELŐRELÁTÁS — Bőven biztosítottunk pótalkatrészt. Százötvenhárom éves fl Újabb hóakadályok Dunántúlon asszony Örményország egyik szovhozában a napokban ünnepelte 153. születésnapját Aszmar Szalahova. Az 1812-ben született asszony gyermekei már nem élnek, 8 unokája, 26 dédunokája és 13 szépunokája ünnepelt vele. Aszmar Szalahova az orosz—török háború idején Törökországba került, azután jóidéig Iránban élt, majd 137 éves korában Azerbajdzsánban telepedett le. Innen költözött át 1956-ben Örményországba, amelyet most is hazájának tart. Szalahova még elég jói Iát és hall, fogai is szép számban vannak, ezek azonban ismerősei tanúsága szerint 100 éves kora után nőttek ki, a korábban kihullottak helyén. — NÉGYES IKREK. A 36 éves Grace Kle nigériai aszszony négyes ikreket szült. Az édesanya korábban már egy ikerpárnak és hármas ikreknek adott életet. Közlemények x A Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat munkásszállás céljából bútorozott szobát keres egy nődolgozó részére. Ajánlatokat kérjük Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat központja. Kölcsey u. U. sz. alá beküldeni. xS. 18 895 x Egyén és társadalom címmel dr. pspp János egyetemi adjunktus tart előadást a Juhász Gyula Művelődési Otthonban f. hó 2fl-án. pénteken 6 órai kezdettel. Előadás után filmvetítés. Belépés díjtalan. xS. 18 848 Gyászközlemények Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek. akik felejthetetlen édesapánk, nagyapánk. JÁVORI ISTVÁN temetésén megjelenésükkel, vlrágadományalkkal és koszorúikkal fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csaiad. k. 2979 Köszönetet mondunk nlndazon rokonoknak. Ismerősöknek, kik szeretett haloltunk, özv. BAI.LA PALNÉ temetésén részt vettek, koszorú- és virágadományukkal mély fájdalmunkat envhltenl Igyekeztek. A gyászoló család. T. 479 A KPM közúti főigazgatóságának szerda délelőtti tájékoztatója szerint a Pápa—Jánosháza, a Lövő—Fertőszentmiktós és a Jánosháza—Sümeg közötti utakon a hóakadályokat sikerült megszüntetni, ellenben a szerdára virradó éjszaka újabbak keletkeztek, így a 827-es csórna —szombathelyi úton Hegyfalu és Vasegerszeg között és a 843-as úton Sárvár—Vát között. Győr-Sopron, Zala, Vas, Veszprém és Fejér megyében összesen 32 összekötő út járhatatlan. Nehezen járható a 7-es út Nagykanizsa előtt, a 87-es (Kám—Szombathely—Kőszeg) út Rum és Szombathely között, a 61-es dunaföldvár-sásdi út több szakaszon. A közúti igazgatóságok az utak felszabadítására útnak indították a hótakarító gépeket. Kitüntetés társadalmi munkáért A Kossutány Tamás-emlékplakettel tüntette ki a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület elnöksége dr. Benedek Lászlót, a mezőgazdasági tudományok kandidátusát, az egyesület Csongrád megyei csoportjának elnökét sokéves társadalmi munkájának elismeréseképpen. — ÜLÉST TART a népfront Szeged városi bizottsága holnap, pénteken délután 4 órakor a népfront Vörösmarty utcai székházában. A bizottság a népfrontmunka időszerű feladatairól tanácskozik. JOGI TANÁCSADÁS Szakszervezeti tagok részére Ingyenes jogi tanácsadást tartanak minden csütörtökön délután 5-től 7-ig Szegeden, a nyugdíjasok kultúrotthonábaa. (Kossuth Lajos sgt. 53.) MEMÓRIAGYÓGYSZER Két chicagói kutató. N. Plotnikoff és A. J. Glasky olyan készítményt dolgozott ki. amely állítólag fejleszti az ember emlékező képességét. Mint a „Science" nevű amerikai tudományos folyóirat közölte a két tudós a Berkeley Egyetemen még ez év végén, a Tudományos Előrehaladás Amerikai Társaságának évi kongresszusán beszámol eredményeiről. A folyóirat nem közöl részleteket a készítményről, csupán annyit, hogy a két amerikai tudós sikeres kísérletei nem váratlan eredmények, hiszen a legutóbbi években a biokémikusok az egész világon behatóan foglalkoztak az idegsejtek kémizmusával. A hollóstetői sérültek egy részét hazaengedték A Hollóstető környékén történt súlyos autóbuszbaleset okának felderítését szerdán folytatta a Borsod megyei rendőrkapitányság. A helyszíni szemle alkalmával a havas, csúszós országút úgynevezett „halálkanyarában" féknyomokat nem találtak, s ezért elrendelték a 41 utasával szakadékba zuhant farmotoros autóbusz műszaki vizsgálatát. A mintegy 60 méteres mélységbe zuhant autóbusz kiemelését a rendőrség irányításával a Ma, az őszi Vendéglátó Hét iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiHnimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuitmiiniiniutii keretén belül az ALFÖLDI ÉTTEREMBEN (Széchényi tér 9.) disznótoros vacsorát rendezünk. BARKA ÉTTEREMBEN (Kálmány Lajos U. 6.) flecken, razsnyica, vargabélesből vacsora LIGET VENDÉGLŐBEN (Népkert sor 1.) bácskai ételkülönlegességekből vacsora BÚBOS ÉTTEREMBEN (Mérey u. 15. sz.) pincérbál JÉGKUNYHÓ ESZPRESSZÓ (Lenin krt 53.) tánczenei est Háry Ferenc vendégzongorista, Szigeti Rita budapesti táncdal énekesnő műsorával. ALSÓVÁROSI ÉTTEREMBEN (Hámán Kató u. 3.) magyaros vacsora minőségi italok, hangulatos zene S. 18890 Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat HIDEG IDO Várható időjárás csütörtök estig: többfelé havazás. Mérsékelt helyenként élénli szél. Hideg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1. mínusz 4 fnk kösiitt. f\TTI) APASVETFt, Belyeget legelőnyösebben vásárolhat értékesíthet Falus bélyep.kereskedés. Kelemen u. 4. x honvédség és az AKÖV dolgozói már megkezdték. A miskolci kórházak jelentése szerint a 26 sebesült — köztük 13 súlyos, nem életveszélyes — állapota változatlan. Szerda reggel 12 könnyebben sérült utas, akiket a helyszínen részesítettek elsősegélyben, elutazott Miskolcról. A baleset körülményeinek tisztázására — az autóbusz műszaki berendezéseinek szakszerű átvizsgálásán kívül — kihallgatják Gáspár János békéscsabai lakost, az autóbusz vezetőjét. — Talált tárgyak. A Szeged városi és járási rendőrkapitányság igazgatásrendészeti alosztályára a következő talált tárgyakat vitték be a megtalálók: 9 férfikerékpárt, 1 női kerékpárt, férfiszandált, zippzáras kulcstartót, női és férfi pénztárcát, két karikagyűrűt, férfiöltönyt, ingeket, gyermek balet.truhát, női bőrkesztyűt. karórát, tamburát. aktatáskát, művezetőnaplót és egy paplant. A felsorolt tárgyakat igazolt tulajdonosaik átvehetik a kapitányságon. TÉLI SZÜRET Havas, novemberi télben fejeződött be a szüret Tokajhegyalján. A rekontrukció során újonnan termőre fordult területekkel együtt mintegy 9090 holdon szüreteltek az Idén. A szüret befejeztével több mint 100 900 hektoliter tdet must került Sátoraljaújhelyen. Tolcsván, Mádon. Bodrogkeresztúron, Tarcalon és másutt az egyént szőlőtermelők. a hegyközségek, valamint az állami gazdaságok pincéibe. A szüret 'legtovább a tareali szőlészeti kutató intézet történelmi nevezetességű szarvas szőlőjében tartott. ahol ezen a héten szedték le az utolsó fürtöket. Ezek a fürtök, amdlyeken aszusodást Is megfigyeltek, 34 fokos mustot adtak. A Nap kél 7 óra 03 perckor, és nyugszik 15 óra 59 perekor. A Hold kél 9 óra 28 perckor, és nyugszik 17 óra 28 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 32 centiméter. (Áradó.) SZÁZHUSZONÖT ÉVE. 1840-ben vezette be Justus Liebig német természettudós, a tudománytörténet legeredményesebb kísérleti és gyakorlati vegyésztehetségeinek egyike a mesterséges trágyázást. Sokágú kutatómunkája során foglalkozott az élő szervezetek — növények, állatok — táplálkozásával és anyagcse-éjük kémiájával. Nagyfontosságúak a termőtalajra vonatkozó vizsgálódásai. Ezen a réven lett az agrokémia egyik megalapítójává. A művelés alá fogott talajok kimerülését tanulmányozva. a talajból kifogyott növényi tápanyagok kutatása vezette az első műtrágya, a szuperfoszfát feltalálására. További munkásságával megalapozta a modern trágyázástan és takarmányo7ástan tudományágait. Az általa bevezetett ásványt trágyázás úi alapelveket hozott a mezőgazdaságba. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Lili bárónő. Ady-bérlet. Vége kb. 10 órakor. KAMARASZÍNHÁZ Ma nincs előadás. MOZIK Szabadság: A nagyravágyó asszony. (Fél 6, háromnegyed 8.) — Vörös Csillag: Egy kis csibész viszontagságai. (6 és negyed 9.) — Fáklya: Folytassa nővér. (Hárcir negyed 6 és 8 órakor.) Postás Mozi: Egv nyáron át táncolt. (Fúl S. fél I.) 18 éven felülleknek. INSPEKCIOS ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére November 20-tól 27-ig este 6 órától reggel b óráig (vasár- és ünnepnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Rosti Ince állatorvos. Lakása: Gogol u. 6. Telefon: 36-48. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. SABIN PROFESSZOR AZ MTA TISZTELETBELI TAGJA Albert Sabin profeszszornak, a gyermekbénulás elleni védőoltás megteremtőjének ünnepélyes keretek között nyújtották át a washingtoni magyar követségen a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagságáról kiadott oklevelet. Sabin professzort az Akadémia 125. jubiláris közgyűlése választotta a tiszteletbeli tagok sorába. " Elásta újszülött gyermekét. A Szolnok megyei rendőr-főkapitányság előzetes letartóztatásba helyezte Farkas Lágzlóné 30 éves, jászfényszarul lakost. Farkasné a közelmúltban egészséges kislánynak adott életet. Újszülött gyermekét nylonba burkolta és háza kertjében elásta. A gyilkosság okának felderítésére a rendőrség folytatja a nyomozást. Előadások, rendezvények — A téliesltés gazdasági problémáiról tart előadást ma, csütörtökön délután 3 órai kezdettel a Csongrád Megyei Építőipari Válla'lat Bocskai utcai székházában Kovács Béla, a Beruházási Bank főelőadója. — Előadóülést rendez az Eötvös Loránd Fizikai Társulat ma, csütörtökön délután > órai kezdettel a Kísérleti Fizikai Intézet. Beloiannisz tér 9. szám alatti termében. Az előadóülésen dr. Tarnóczy Tamás, a fizikai tudományok kandidátusa, az MTA akusztikai kutatócsoportjának vezetője tart előadást a budapesti, stockholmi. New York-i és torinói beszédkórus-vizsgálatokról. — Az alapfokú kibernetikai tanfolyam mai, csütörtöki előadását délután 2 órai kezdettel a Bolyai Intézet Haar-termében Hunya Péter, a tudományegyetem kibernetikai laboratóriumának tudományos segédmunkatársa tartja „Ciklikus programok" címmel. — Vörösmarty-emlékestet rendez a Szegedi Irodr'imi Színpad november 20-én, hétfőn este 7 órai kezdettel a Móra Ferenc Művelődési Otthonban. A költő halálának 110. évfordulója alkalmából rendezett iroda'lmi esten dr. Csetri Lajos irodalomtörténész tart előadást. Közreműködnek az Irodalmi színpad tagjai. Rendező Csikós Gábor, a Szegedi Nemzeti Színház művésze. Nyulc vagon takarmányrépa eladó. — Szegedi Haladás Tsz. Alsó Tisza-part. BalAth-canat. x Eladó költözködés miatt kombinált szekrények, rekamiék, sezlon. párnázott székek, asztalok. konyhakredenc, vaságyak, sparhelt, hálószobabútor, álló fogas, kályhák, ágyak, éjjeliszekrények. Igényesnek varrógép. ágysodrony. ágybetétek, tükör. matracok, csögarnltúra, keveset használt. Teleki u. 6. x Modern ebédlő, asztal. kárpitozott székekkel. szekrény eladó. Petőfi Sándor sgt. 7.. T. jobb. X 2 fotel. 4 szék újszerű állapotban eladó. Fraknói u. 0. Szél u. át. x Egy lapos gumikerekű kocsi és egy homokfutó kocsi, lószerszám eladó. — Többféle alma kisebb mennyiségben kanhalő. Naponta 8 —16 óráig. Gróza. r.umumba u. 13. sz. (Volt Anáca n.) v Üj állapotban levő 2 rekamié, ágyneműtartó eladó. Hunyadi János sgt. 39—41. Zöld épület. A. lépcsó. [I. 2. Szép fonott kerti garnitúra. 2 vaságy. zománcos tűzhely. dunyha eladó. Somogyi Béla u. 5. 1 mázsa morzsolt ékukorica eladó. — Béke u 3. Jawa Ideál eladó. — Hunyadi sgt. 14. sz. Húsholt. Üvegajtók tokkal együtt eladók. Tisza Latos u. 38 ft). 110 literes sózódézs.i. vaságy Rex kályha eladó. Petőfi Sándor sgt. 72. KERESÜNK megvételre 2.5—5 tonnás olajemelőt. Ajánlatokat: Postariók 5re kérjük. x OTP-hltellevelre is árusltunk mindennemű bűtorokal. rádiót. televíziót, íényképezőgéneket. szőnyegeket. Bővebb felvilágosítást az üzletben adunk. Bizományi Áruház V.. Szeged. x Készpénzért is vásárolunk rádiót, televíziót. fényképezőgépet. villany ház-artási gépeket, porcelánt. esves darabokat Is. Bizományi Áruház Vállalat Szeged. x Eladó hosszú férfibőrkabát. férfi és női télikabát. egy állólámpa. Párizsi krt. 38/b. x Asztalos gyalupadok. 4 db szoritóbak. ló karban levő fűrészooros kályha olcsón, snarhelt. .709 db Bon-féle cserép eladó. Groza. Lumumba u. 13. (Volt Apáca.) x Kék zománcozott tűzhely eladó. Cs°repes sor TI. sz. x Egy- és kétszemélyes rekamié eladó. Arany János u. 1. x Kitűnő Orion Tisza televízió eladó és egv férfi krombl télikabát. Megtekinthető 8—30 óra között Üiszeged, Bal fasor 29. sz. x Cseh sportkoesl, te* nott, használt eladó. Deák Ferenc a. 2*— 26.. rn. lépcső. L emelet 2. Karikahajós varrógép. rövid deszkák eladók. Szatymazi u. 15.. gázgyárnál. 175-ös Jawa eladó. Pusztaszeri u. 12. — ..Kiss". Erd.: csak délután. Jó nagy fűrészporos kályha eladó. Retek ti. 43. Eladó i db Audio' 191 Tvp. erősítő. 1 db 4 csatornás keverő erősítővel, hangszóróval. Cfm: Üiszeged. Egresi Béni utca 23. Vince. HÁZASSÁG 28 éves barna elvált nö megismerkedne házasság céljából lakással rendelkező, józan gondolkodású, értelmiségi, 35 év körü'li. 170 cm magas barna férfival. ..2E35" Jeligére hódmezővásárhelyi Hírein eb e. 24 eves fekete leány. társaság hiányában megismerkedne házasság céljából 29 körüli. 180 cm magas értelmiségi szőke férfival. — ..Komo'lv gondolkodású" jeligére hódmezővásárhelyi Hlrdetóbe. 55—60 éves férjet keresek. ..Szerény" jeligére makói Hirdetőbe. EGYÉB Singer szabógép eladó. Rókusi feketeföldek 249.. délután 3 órától. Kisipari gázolajkálvha 26-os női kerékpár eladó. Érd.: csütörtök. péntek délután 5 után. Katona u. 11. Gombos. Gázrezsó, kálvhacsövek, konyhaasztal, fehér, mély gyermekkocsi. 3—5 évesnek fehér báránvbunda eladó. Dugonlcs tér II..- n. T.M Cserépkályha készl, tő és javító műhelyemet megnyitottam. Palotás Ferenc, Szeged Kandó Kálmán u. 2. (Ságváritelepl ú: iskolánál.) x Orajavílásokat felelősséggel vállalok. Koltai Sándor órás. Horváth Mihály u. 7 Fáklva Mozival szemben. x Rádióját javíttassa az ünnepekre még idejében torlódás előtt szakszerűen. Olcsón, gyorsan rádiószerelő. Petőfi S. sgt. 91. X Valasztási malacok, anvakoca és hízónak való eladó. Petőfitelep. Sirály u. 19. sz. Eladó konvhagarnitúra. fürdőkád rézhengerrel, tűzifa, sezlon. kisméretű jégszekrény. asjtalok. bután-gázt (ízhely (jugoszláv), cserépkályha. Alföldi ti, 26. X Dunvha, párnák, nanlan elköltözés miatt sürgősen eladó. Janko-ich a. 3 Újszeged. AZ LM 44. sz. Ali. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyre, könnyűgépkezelőket (ÉM vizsgával). vasbetonszerelőket. kubikosokat és férfi segédmunkásokat. álunkásszállást és napi kétszeri étkezést — télit és ellenében — biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15.. fszt. X Kárpátiné képkeretező új üzlete Lenin krt. 77. (Volt trafik.) x November 26-án, pénteken az Őszi VENDÉGLÁTÓ HÉT keretében a HAGI ÉTTEREMBEN (Kelemen u. 3.) törzsvendégek vacsorája ,Pethes-leves", „hétvezér" tál — dorozsmai bicskás pecsenye — „polpetti" olasz ételkülönlegességeket szolgálunk fel FELSŐVÁROSI ÉTTEREMBEN (Brüsszeli krt. 32.) üáziteszta-bemuíato árusítással egybekötve de. 10—18 óráig. Farsangi fánk — kapros túrós lepény — tepertős pogácsa — diós-, mákos-, almás réteseik, kürtös kalács HALÁSZCSÁRDA (Takaréktár u. 4.) halkalöalegességekből vacsora Kocsonyázott ponty, halászlé bajai módra, rántott harcsa, halkolbász RÓKUSI ÉTTEREMBEN (Kossuth Lajos sgt. 84.) műsoros est „pacalból készült éteikülöníegessegek" aszpikos pacal, pacalpörkölt, pacal párizsiasan, pacal vadasain, töltött pacal. Fellép: Szegedi Ábrahám Antal népdalénekes, kísér: Vaja.s Ferenc és cigányzenekara. 3.18891 Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat Öltöztető szabót felvesz a színház K. 513 Női és férfi segédmunkásokat palackválogatási és átvételi munkára alkalmaz a Pincegazdaság. Jelentkezés: Szeged, Tábor utca 3. K 327 ÉRETTSLGIZOK FIGYELMŰBE! A torlódások elkerülése miatt a tablófelvétcíck elkészítését elkezdtük. Fényképész Szövetkezet. Kárász utca 7.. Széchenyi tér 7., Lenin krt. 44. sz. S. 18 770 4 OÍL-/VtAGrARORSlAG Csütörtök, 1965. novemberZS