Délmagyarország, 1965. október (55. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-16 / 244. szám
fiafal rersbaráfok Október 211 ankétja Andrássy Lajos, Lődi Ferenc és Papp Lajos mutatkozott be tegnap este az Ifjúsági Könyvtárban a Versbarátok Köre fiatal publikuma előtt. A műsort Angyal Ágnes a debreceni tanítóképző utolsó éves népműveléskönyvtár szakos hallgatója rendezte, s ő is mondta az összekötő szöveget, mely során röviden ismertette a három szegedi költő életútjának, költői feilődésének fontosabb állomásait. Az elhangzó verseket részben a kör tagjai — Gelencsér Éva, Lantos Edit és Szabados Margit, a Húsipari Technikum hallgatói — részben maguk a jelenlevő költők olvasták föl. Ezek nyomán vita alakult ki, mely leginkább a költészet és poétika kapcsolatának témájánál sűrűsödött. A Versbarátok Köre fél éve alakult az Ifjúsági Könyvtár olvasóiból, s kettős célt tűzött maga elé. Az egyiket Papp Lajos fogalmazta meg a péntek esti ankét során: „Megpróbáljuk a versek szakszerű élvezetéhez közelebb hozni as olvasókat", a másik elgondolásuk szerint pedig — ezzel összefüggésben — Szeged költőit akarják bemutatni az ifjú versbarátoknak. így került eddig fiatal közönsége elé Rigó Béla, Veress Miklós és Kelemen János, volt egyetemi költők, továbbá Simái Mihály, Németh Ferenc és Polner Zoltán. A tervek szerint decemberben Bárányi Ferenc, Buda Ferenc és Soós Zoltán debütál. A program további részéből a szerelmi költészet, a költészet és a társművészetek kapcsolata, valamint a mai szovjet és nyugati líra egy-egy kiemelkedő alkotásainak prezentálása emelkedik ki. Az évszázad legnagyszerűbb Mihail Solohov Vobel díjas egi esemenye Az évszázad legnagyszerűbb égi eseményét várják a csillagászok október 21-re. Ekkor éri el a Nap környezetét az az üstökös, amelyet három héttel ezelőtt fedezett fel két japán amatőr csillagász, Széki és Ikeya. A Szovjetunió Tudor,ár,yos Akadémiája Elméleti Csillagászati Intézetében Szamuil Makover és munkatársai elektronikus számítógéppel megállapították, hogy az üstökös jövő csütörtökön körülbelül 500 000 kilométernyire lesz a Nap középpontjától. Ez pedig azt jelenti, hogy mivel a Nap rádiusza kereken 700 000 kilométer, az égi vándor szovjet számítások szerint a Napba becsapódva pusztul el. Az amerikai számítások eredménye is csak némileg tér el a szovjet megállapításoktól. A kaliforniai Berkeley-i Egyetem csillagásza, dr. Leland Cunnlngham szerint ugyanis az üstökös október 21-én valamivel több mint 480 000 kilométer;,yirc lesz a Nap középpontjától, sebessége viszont a Nap közvetlen közelébe érve is „csupán" 482 000 kilométer lesz másodpercenként. De akármelyik számítás közelíti is meg jobban a valóságot — amint dr. Kulin György, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatója elmondotta — kétségtelen, hogy a jövő héten olyan esemény Ma kezdődnek a Műszaki Könyvhetek Nagy érdeklfidés a leszál Holt árú ttfnyvík iránt zajlik le a naprendszerben, amilyennek a megfigyelésére a csillagászoknak mindez- f ideig soha nem volt lehetőségük. Növeli a dolog érdekességét, hogy ha az üstökös tömegét a Föld tömegénél csupán tizmilliárdszor kisebbnek vesszük is, az üstökös annyi energiát visz magával, mint amennyit a Nap másodpercenként sugá- , roz ki. Bár Cunningham szerint a kritikus napon az üstökös a Nap és a Hold után a legfényesebb égitest lesz, optikailag — sajnos — nem lesz megfigyelhető, hiszen a Nap fénye tökéletesen elnyomja . majd az üstökös fényét. De ! abból, hogy a Nap közelébe érkezvén az üstökös miképpen módosítja a Nap színképét, illetve rádiósugárzását, a csillagászok és a rokontudományok művelői olyan adatok birtokába juthatnak, amelyeknek megszerzésére a tudományok történetében most lesz először lehetőségük. (MTI) Az elmúlt hetekben megélénkült a forgalom a könyvesboltokban: az olvasóközönség nagy érdeklődéssel fogadta a könyvek 50 százalékos árleszállítását. Szegeden egyedül a Kárász utcai Móra Ferenc könyvesboltban — mint Vos Szabó Gábor, az üzlet vezetője elmondotta — az árleszállítás ideje alatt mintegy hatezer kötet könyvet forgalmaztak. Különösen nagy érdeklődés mutatkozott a szakkönyvek iránt. Közülük is elsősorban az orvostudományi müvek voltak keresettek. Nagy kereslet nyilvánult meg a többi között például Kopács Arisztid A kísérleti orvostudomány vizsgáló módszerei. Bugyi István Gyakorlati sebészet, Fekete Sándor A szülészet és a nőgyógyászat haladása, valamint dr. Fekete László A diétás gyógykezelés alapjai című műve iránt. Igen sokan vásároltak zenei könyveket is. Mindenekelőtt a különféle ismeretterjesztő munkák, opera- és hangversenykalauzok voltak kapósak. Sokan vásárolták meg Kodály Zoltán 75. születésnapjára kiadott Emlékkönyvet is. A művészeti könyvek közül Baktay Ervin India művészete, továbbá a Drezdai Képtár modern alkotásai című tartalmas és dekoratív kiadványokat vásárolták. Az árleszállítás egyébkent ma befejeződik. De újabb árleszállítás is kezdődik a ma induló Műszaki Könyvhetek keretében. A mától november 6-ig tartó könyvhetekre a Műszaki Könyvkiadó egész sereg jelentős műszaki könyv árát szállította le 50 százalékkal. A Svéd Tudományos Akalemia Nobel-díj Bizottsága Mihail Alekszandrovics Solohov szovjet írónak ítélte oda az 1965. évi irodalmi Nobel-díjat. Solohov az első szocialista realista író, akt ezt a díjat 1901-beli alapítása óta megkapta. Az orosz prózairodalom kiválóságát rekordszámú — 89 jelölt közül választotta ki a bizottság. Az esélyesek között emlegették még az ugyancsak irosz Konsztantyin Pausztovszkijt, valamint Miguel \ngel Asturias guatemalai írót. A bizottság elnöke Anders 'sterling a döntést indokola hangsúlyozta, hogy Solohov azzal a „művészi erővel és feddhetetlenséggel" érdemelte ki a díjat, amelylyel „a Donról szóló eposzában alkotó módon fejezte ki az orosz nép történelmének nagyfontosságú szakaszát". Nem kétséges — mondotta Osterling —, hogy a Csendes Don egymagában is méltó lenne a díjra, amelyet talán későn, de még nem tűi későn kap meg „korunk egyik legkiválóbb írója". (MTI) píramisok Tizenöt évi szabadságvesztésre ítélték a 21 évvel előtti tömeggyilkost ítélet Bene János Ferenc és társai ügyében Háborús bűntettek ügyé- háborús bűntettben mondta a bíróság tekintettel volt arben hirdetett ítéletet péntek kl bűnösnek, mivel tevékeny- ra, hogy a bűncselekmény délután a Fővárosi Bíróság, ségével segítséget nyújtott a elkövetésekor fiatalkorú volt, Az ügyben felelősségre vont nyilas hatalom megtartásá- és az elmúlt húsz évben teBene János Ferenc 51 éves hoz, s ötévi szabadságvesz- vékenyen kivette részét az hegesztő-csoportvezető, bu- tésre, a közügyektől ötévi építőmunkából. Dr. Stirling dapesti lakos, Kiss Árpád 38 eltiltásra és 5000 forint rész- Károlynál a bíróság enyh tő éves darukezelő, miskolci la- leges vagyonelkobzásra ítél- körülményként értékelte Időkos és dr. Stirling Károly 62 te. Kiss Árpádot emberek sebb korát, s azt, hogy az eléves nyugdíjas, volt vállalati törvénytelen kivégzésével el- múlt két évtizedben nem főkönyvelő, pécsi lakos a követett háborús bűntettért merült fel kifogás magatarbűncselekményeket 1944— egyévi .szabadságvesztésre tása ellen. 1945 telén Kassa környékén ítélte. A bíróság ítéletében Az ügyész tudomásul vette követte el. többek között figyelembe „ . , ....... o .. „„,,„ .„„,. •.,„„ txL„„ a bíróság ítéletét. Bene JáA tárgyalásról szóló beszá- vette> b?gy Janos.,Fe- nr>, Fprpnp Ar ot1rlins mólónkban már említettük, Pinc' bág fendkfyul, 8Űly08 f"? ff.., f ™ hogy dr. Stirling Károly a bűncselekményeket követett Karoly és védőik enyhítésért Keleti Arcvonal Bajtársi Szö- el- az elmuItu húsz ,éY.^en fellebbeztek, Kiss Árpad és vétségétől fegyveres terror- ^ff embermódjáraél vedoje haromnapi gondolkoalakulat szervezésére kapott dolgozott. Kiss Árpádnál dasi időt kért. (MTI) megbízást Ezt teljesítette, s ajánlására a Nyilaskeresztes Pártban tevékeny szerepet játszó Bene János Ferencet bízták meg az alakulat vezetésével. A terroralakulat több akciót hajtott végre a partizánok felkutatására és megsemmisítésére. Ezek során még a polgári személyekkel szemben is a legkíméletlenebbül járt el. Az elfogott partizángyanús személyeket átadták a magyar és a német katonai egységeknek, egyeseket pedig a Benecsoport is fogva tartott, megkínzott, sőt ki is végzett Nem voltak kíméletesek a nőkkel szemben sem. A terroralakulat több embert meggyilkolt. Kiss Árpád többek között tagja volt egy osztagnak, amely három embert kivégzett. A b'róság bűnösnek mondta ki Bene János Ferencet, mint felbujtót és bűnsegédet, emberek törvénytelen megkínzásával és kivégzésével elkövetett háborús bűntettben, s 15 évi szabadságvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte, továbbá 10 évre eltiltotta a közügyektől. Dr. Stirling Károlyt ugyancsak Süt még a nap a hatalmas bogrács alakú felhőtlen égről, de a sugarak lehelletében ott lebzsel már az ősz nyomában settenkedő tél is. A születése óta is barna, de a nyár tüzétől feketére égett mezítelen felső testű férfi tiporja a sarat, s a hátán verejtékcseppek gyöngyöznek. De a sár már hideg. Cifra kis ostor van a kezében, s mintha önmagát trenírozná vele, ütemesen csattog. Közben elmondja, hogy ha lehet itt maradnak még egy hónapig. Kell a pénz, a gazdáknak meg a vályog. TháA. kifrimáitdk a daiat A fehér fólia tetejű sátor előtt asszonyok heverésznek, most ráérnek, mivel hogy kiformázták már a kész sarat, az újra pedig várni kell még. Tucatnyi aprócska, nagyobbacska fiú, kislány sündörög körülöttük. Bele-belesandítanak a friss vályogból összedobott katlan tetején ülő fazékba: kellemesen jószagú fejlábpaprikás rotyog benne. Közben olyan önfeledten nevetnek, hogy csengő nevetésüknek valóságos muzsikája, varázsa van. Egy szép arcú kislányt szeretnék lefényképezni, s ez neki annyira tetszik, hogy egy igazi hercegnő — kinek mesekastély tornyosul a feje felett — sem tudna ennyire örülni az életnek. Távolabb két fiatalasszony beszélget. Láthatóan mind a kettő erősen várandós. Az egyik mondja: valószínű, Az építőipar veszélyes munkahelyein Kötelező a fejvédő sisak és az acélbetétes bakancs viselése Az Építésügyi Minisztéri- Az Építésügyi Minisztéri- egyetlen munkást sem enum vállalatainak munkahe- um az Építő-, Fa- és Épí- gednek dolgozni, ha bebizolyein évente csaknem kétezer tőanyagipari Dolgozók Szak- nyosodik, hogy munkakezdés balesetet okoznak a magas- szervezetével egyetértésben előtt vagy munkaidőben álból lezuhanó szerszámok és új rendelkezést dolgozott ki, koholt fogyasztott. Ezenkívül különböző anyagok. Az ese- amelynek megfelelően 1966. a munkától ittasság miatt eltek túlnyomó többségében a január 1-től kezdve a vészé- tiltott dolgozót fegyelmi úton dolgozók lábán és fején üt lyes munkahelyeken már kö- is felelősségre vonják, sebet a leeső tárgy Különö- telező a műanyag fejvédő si- ^ rendelkezés aiapján sen veszelyesek a fejserule- sak es az acelbeletes bakancs sek. A baleseti statisztika viselete. Ugyanebben a ren- 8 vallalatok közvetlen írászerint évente öt-hat építő- delkezésben előírják, hogy nyitó hatóságai és a szilikátés építőanyag-ipari dolgozó meg kell kezdeni az alkohol- ipari nagyvállalatok vezérveszti életét fejsérülés kö- szondás vizsgálatokat is. Igazgatói határozzák meg, vetkeztében. Ezért néhány Elsősorban a gépjárműveze- melyik munkakörben és miÉM-vállalat saját kezdemé- tőket, a gépkezelőket és a lyen sorrendben térjenek át nyezésére már ellátta mű- magasban dolgozókat kell az új munkavédelmi eszköanyag fejvédő sisakkal a alávetni az alkoholszondás zők felhasználására. A hozlegveszélyesebb munkakör- vizsgálatnak, mert ezekben závetőleges szám'tások szeben dolgozó munkásokat. A és a hasonló munkakörökben rint a következő két évben sisakok szélesebb körű fel- az alkoholos befolyásoltság mint ötvenezer dolgozó használására viszont a ko- „„„„„„,, _ . kap fejvédő sisakot, és rábbi beszerzési nehézségek nemcsak maguk' hanem ma" ugyancsak több tízezer munmiatt csak most kerülhet sok testl épségét is vészé- kásnak kell viselni majd az lyeztetL Természetesen acélbetétes bakancsot (MTI) már a jövő héten szülni fog. — A szülésre hazamegy? — kérdezem tőle. — Az nem biztos — mondja természetcsen — inkább majd bevisznek a szegedi klinikára, de az is lehet, hogy itt látja meg a világosságot a baba a vályograkások között. — Ilyenkor hideg már a sátor szülőanyának — vetem neki közbe. — Dehogyis — hárítja el a gondolatot — a sátor, ez a fólia, nagyon is meleg, ebben tán még a telet is ki lehetne bírni. A sárban táncoló legénytől azután megtudom, hogy 22 éves, de már nem legény, hanem családos ember és amióta itt vannak a rúzsai pusztán, jó negyvenezer vályogot vetett Háromszáz forintot kapott ezréért, azt mondja: most lehet keresni, nem úgy mint azelőtt. JX legna^-cM- ktuándág. — Mit szeretne legjobban? — kérdeztem tőle hirtelen, ami eszembe jutott. Elnéz a megszámlálhatatlanul sok kis fehér piramis felett. Várom, hogy kikottyantsa az öttalálatos lottót. Végül azonban csak annyit mond hangjában érző sóvárgással: — Szeretnék dolgozni a télen is! — Mit? — Bemennék Szegedre a paprika gyárba. — Akkor nem menne haza Kiskunhalasra? — Minek? Ott télen nincs munka a mi számunkra. Búcsúzóul egy asszony arra kér: ha bemegyek a tanácshoz kérdezzem meg az elnököt, hogy amióta itt vannak, még egy cső paprika sem veszett el a környéken. Hangjában egy kicsi büszkeség és egy kicsi fájdalom van. Büszkeség afelett, hogy nekik van munkájuk, önálló keresetük ós fájdalom afelett, hogy ha „lábra kel" valami, azt először mindig a cigányoknál keresik. Csak most veszem észre: a vályograkásokon túl szép kövér süldők heverésznek pányván, lehetnek egyenként 80 kilósak. tídfyan {okádják? Tulajdonképpen eddig tart a riport. Mint mindig, gyorsan továbbmegyek, s nem találok falut, melynek határában nem ragyogna ott a sok kis fehér piramis. Késő már az ősz, de sok helyen még ott vannak közöttük a készítők is. Máshol már csak elnyűtt rongyokat, szétdobált fólia-, meg papírdarabokat zörget az őszi szél. Mesélik, hogy itt jártak, s ebből a sok-sok vályogból, amit itt hagytak meleg családi otthonok épülnek majd. Hány kis mezei téglát készítettek a nyáron Csongrád megyében a cigányok? Egymilliót, kétmilliót, vagy tán még többet? Tény, hogy annyit még soha, mint az idén. Az épülő új falusi házsorok, utcák falainak sarát leginkább ők gyúrják a szocializmus formáiba. A kóborló, szilaj, viharedzett nép együtt alakul, formálódik a meszes agyagból gyűrt vályogokkal. A munka nemesíti, acélozza őket. Nem tudom, Kolompár László elérkezett-e már a szegedi „paprikagyár" kapujához, ha nem, akkor már biztosan úton van. Vajon hogyan fogadják? Csépi József sor. Kitűnőre vizsgázott a jugoszláv rizskombájn A kevés munkaerővel rendelkező állatni gazdaságokban és tsz-ekben mind nagyobb probléma a rizs betakarítása. A gabona aratásánál használatos kombájnok ugyanis nehezek, a mély talajokon lesüppednek, s legfeljebb akkor vehetők igénybe a rizstáblákon, amikor azok már teljesen felszikkadtak. Ez pedig a rendszerint esős őszi időszak miatt nagyon ritkán fordul elő. Ezért a mostani idényben a Csongrád—Békés megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságához tartozó területen, Szarvason erre a célra konstruált speciális jugoszláv kombájnt próbáltak ki, amely kitűnőre vizsgázott. A fél-lánctaloas megoldással késüftett arató-cséplő kormányzó kerekei gumival borítottak, kapaszkodója pedig lánctalnas. Jó negyven mázsával könnyebb a gabonakombájnnál. Kipróbálták vízzel borított és frissen lecsapolt táblákon, s mindkét helyen tökéletesen, megbízhatóan dolgozott. Óránkénti teljesítménye körülbelül egy hold s nem csupán learatja és csépeli, hanem szemnagyság szerint osztályozza is a termést. Csütörtök, 1965. október 14. DÉL-MAGYARORSZÁG 95