Délmagyarország, 1965. október (55. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-15 / 243. szám
A békés egymás mellett élés szálltak síkra a szakszervezeti világkongresszus felszólalói 0 Varsó (MTI) A VI. szakszervezeti világkongre szus csütö.tök délelőtti ülésén folytatta a vitát a napirend első három pontjáról. A felszólalók többsége szenvedélyes szavakkal védelmezte a békés együttélés politikáját. Erről beszélt a többi között az ecuadori szakszervezeti küldött, aki hangoztatta: senki Mm állíthatja, hogy az Imperializmus természete megváltozott volna, u nemzetközi erőviszonyok változtak meg, s ezek lehetővé teszik as Imperialista agresszió megfékezését, a pusztító világháború elkerülését, s történelmi közelségbe hozzák a szocializmus világméretű győzelmét. A görög demokratikus szakszervezeti mozgalom képviselője ls hasonló szellemben beszélt, majd beszámolt a görög munkásosztálynak és szakszervezeteinek az udvari államcsíny ellen, a Papandreu-kormány védelmében folytatott harcáról. Kiemelte a július 27-1 általános sztrájk jelentőségét, amely húez év óta a görög munkásosztály első Ilyen nagyszabású megmozdulása volt A kongresszus küldöttel nagy érdeklődéssel hallgatták Lazaro Penának. a Kubai Szakszervezeti Központ főtitkárának felszólalását Pena hangsúlyozta, hogy a szocialista Kuba léte 120 kikllométernyire az Egyesült Államok partjaitól az Imperializmus vereségének jelképe. Kiemelte, hogy a szabadságukért harcoló népek és az elnyomott dolgozók az októberi forradalom óta bizton számíthatnak a Szovjetunió támogatására, sőt ma már a többi szocialista ország és a világ dolgozóinak támogatására ls. Szembeszállt azokkal, akik azt kívánják, hogy az SZVSZ írja elő, hol és mikor kell fegyeveres harcot kirobbantani. Ezt nem lehet egy nemzetközi szervezetben eldönteni. Méltatta a gazdasági követelésekért folytatott szakszervezeti harc je- j és antiimperialista politikát folytatott. Qulmo Kocani, az Albán Szaktanács titkára támadta a békés együttélés politikáját és az amerikai lmeprializmussal való együttműködéssel rágalmazta a Szovjetunió vezetőit. Beszédének ennél a részénél a küldöttek nagy többsége, köztük a magyar küldöttség ls, elhagyta az üléstermet. A kongresszus megválasztotta a határozat-szövegező bizottságokat a különböző napirendi pontokhoz és a kongresszus többi munkabizottságát. Az első napirendi ponttal foglalkozó bizottság tagjai között a magyar szakszervezetek ls helyet kaptak, képviselőjük Péter Ernő, a Pedagógusok Szakszervezetének fótitkára. Ugyancsak helyet biztosítottak a magyar szakszervezeteknek a munkásturisztika kérdéseivel foglalkozó bizottságban is. Muhri moszkvai tárgyalásai • Bécs (MTI) Franz Muhri, az Osztrák Kommunista Párt elnöke a napokban tért vissza Moszkvából, ahol — a szovjet testvérpárt meghívására — megbeszéléseket folytatott az SZKP több vezető személyiségével, Brezsnyewel, Szuszlovval és PonomarjovvaL A csütörtöki Volksstimmeben megjelent interjújában Muhri méltatta a nemzetközi helyzet Időszerű kérdéseire is kiterjedő eszmecsere szívélyes, őszinte légkörét. „Az a benyomásom — mondotta a többi között —, hogy a szovjet elvtársak a Vietnamnak nyújtott segítségről keveset beszélnek ugyan, de sokat tesznek. A VDK rendkívüli mértékben kap mind anyagi, mind katonai segítséget, pontosan a vietnami elvtársak tervei és kívánságai szerint. Mindent megkapnak, amit kívánnak, köztük a legkorszerűbb védelmi fegyvereket E segítség növekvő mértékben érezteti hatását s ez — vietnami szakemberek kiképzésének eredményeként — tovább nő majd". Kimba megkezdte kormányalakítási tárgyalásait • LéopoldvíUe (MTI) államtitkárból áll majd. Hírügynökségi jelentések 2i„h„ .n* K-,, Kimba azt ígérte, hogy a le- utalnak arra, hogy jóllehet, Evariste Kimba, akit Ka- het(J legrövldebb ldőn belül Léopoldville-ben csütörtökre szavubu elnök a menesztett összeállítja kormányát, és virradóan eltűntek az utcákCsombe utódául nevezett ki, bizalmat kér a parlament- ról a katonai járőrök, Eliszerdán este megkezdte tár- ben. sabethville afrikai negyedeicvalásalt a nolitlkai nártok Diplomáciai megfigyelők ben minden eshetőségre kegyaiásalt a politikai partok valószínűnek látják, hogy szen, megerősített rendőri képviselőivel. Este rövid rá- Csőmbe nem vállal táicát az alakulatok cirkálnak. A ktdlóbeszédben fordult az or- új kormányban, hanem el- alakult politikai helyzetben szág lakosságához, majd csü- lenzékbe vonul, és jelölteti nem lényegtelen, milyen áltörtök délelőtt nyilatkozatot magát Kaszavubu ellenjelölt- láspontra helyezkedik a hadadott a kongói tájékoztató jeként az öt hónap múlva sereg élén Mobutu táborirodának. Nyilatkozatában esedékes választásokon. nokkal. közölte, hogy az új kongói, úgynevezett nemzeti egység kormányban Kaszavubu elnök a hadügyminiszteri tárca mellett a tájékoztatásügyi tárcát is magának tartja meg. Politikai tevékenysége fő céljának jelölte meg, hogy biztosítsa mind az ország lakossága, mind pedig az ország területén tartózkodó külföldlek számára a békét és a biztonságot. Kijelentette, hogy az új kormány, amelynek az alkotmány értelmében 30 napon belül kell bemutatkoznia a parlamentben, a miniszterelnökön kívül 15 miniszterből és három A bekerítési műveleiek kudarcai lott: a szabadságharcosok kibújtak a gyűrűből, viszont, mint az amerikai tisztek maguk is beismerték, a partizánok most már bármikor völgybe. II Saigon (MTI) Egy saigoni amerikai szóvivő csütörtökön este közölte, hogy megkezdték az amerikai és dél-vietnami csapatok kivonását a Suoi La visszatérhetnek Tinh völgyből ahol a hét elején nagy erőkkel megpróbálták bekeríteni a partizánok két zászlóalját A Reuter és az AFP egyaránt úgy értékeli a hadműveletet, hogy az teljes kudarcot valAz 1965. évi orvosi Nobel-díjasok # Stockholm (MTI) fedezéséért, amelynek az a Odaítélték az 1985. évi or- funkciója, hogy szabályozza vosi Nobel-díjat. A stockhol- más gének tevékenységét", ml Caroline Intézet orvosi A hivatalos közlemény rákollégiuma csütörtökön be- mutat, hogy a felfedezésnek jelentette, hogy a 282 000 egyelőre még nincs gyakorlentőségét, de hangsúlyozta, j svéd korona összegű dijat lati haszna, de nagy szerepet nem szabad csalt ezekre a | megosztva három francia játszhat a további kutatátudós: Francois Jacob, André sokban, beleértve a rákkutaLwofí és Jacques Monod, a tást is. párizsi Pasteur Intézet mun- A Nobel-díjat 85 jelölt kökatársai kapták „az emberi zül egyhangúlag ítélték a test egy új géncsoportja fel- három francia tudósnak. Sukarno elnök politikai megoldást ígér a válság rendezésére Suharto as indonéz hadsereg főparancsnoka 0 DJakarta (MTI) harto tábornokot nevezte ki lalhat magában gyújtogatist A djakartai rádió csütör- miniszteri rangban az indo- és rombolást, tökön közvetítette Sukarno néz hadsereg főpararnesno- Suharto tábornok a sajtónyilatkozatát, amelyben az kává. Suharto az október 1-i értekezletet követően közölelnök bejelentette, hogy Su- államcsínylysériet során te az újságírókkal, hogy „az megölt Jani tábornok tiszt- országok biztonsági helyzete ségét vette ét. Sukarno még korántsem nevezhető ugyanakkor közölte, hogy normálisnak". „Még Igen Pronoto tábornok, aki október nagy mennyiségű fegyver l-e után átmenetileg átvette van veszélyes elemek kezéa föparancsnoki tisztséget, a ben" — mondotta, továbbiakban nem tölti be Ugyancsak a djakartai ráezt a funkciót dió közölte, hogy Sukarno elnök a csütörtöki nap folyakorlátozott célokra szorítkozni. Lazaro Pena felszólalása végén hangsúlyozta, hogy az SZVSZ mindig osztályharcos mán számos politikai vezetőU Thant újabb felhívása # New York (MTI) U Thant, az ENSZ főtitkára Kasmír kérdésében újabb üzenetet intézett India és Pakisztán vezetőihez. Felszólította őket tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a szembenálló katonai egységek vonuljanak vissza az augusztus 5-c előtt tartott állasaikba. Zavargások Nigériában # Ibadan (MTI) Csütörtökön folytatódtak a tüntetések Nyugat-Nigéria fővárosában a hivatalos közlemény ellen, amely szerint a napokban lefolytatott váSukarno nyilatkozata bel- és külföldi újságírók Vel tárgyalt, fogadta Subandelőtt hangzott el a Merdeka- rio miniszterelnök-helyettes, palotában. külügyminisztert is. lasztásokat a Nemzeti DeSukarno a kizárólagos in- já^^m^O^ 'S^JK**^*™? terjú során ígéretet tett ar- tüntettek. Hangoztatták hűra, hogy hamarosan politikai ségüket Sukarno iránt, de megoldást talál a válság ren- követelték, hogy az elnök dezésére. Elképzeléseit nem oszlasson fel minden olyBn részletezte, hangsúlyozta szervezetet, amelynek része azonban, hogy ez a megöl- volt az államcsíny-kísérletdás semmiképpen sem fog- ben. (MTI) Mészáros Ottfi: Egy korszak kapujában hozta létre, a Szovjetunió a történelem energiát termelő atomerőmüvét A különbség nem kíván különösebb Kommentárt... Az atomerőművek termelte villanyáramnak mind nagyobb szerep Jut, különösen az energlaszeclőzve az Egyesült Államokat ls. Az ENSZ számításai szerint 1070-re a világon mintegy 15 milló kW villanyáramot termelnek majd a magenergiával működtetett erőművekben. A világ első, a Moszkva melletti Obnyinszkban felépült erőművét eyors ütemben követte a többi. A Szovjetunió 1964-ben 900 mW villamos energiát termelt már atom-erőmű vakbon, Anglia 1956-ban építette fel az első — a világon a második — erőmüvet Calder Hallban, az USA csak 1957-ben helyezte üzembe Shippingportban, Pittsb'urg mellett az első atomerőmüvét, 100 mW teljesítménnyel. HAJÚK fiS KONFERENCIÁK Nyugati lapok kedvelt kifejezése a „nukleáris versenyfutás." Versenyfutás? De — hová? A Szovjetunió az atomenergia felfedezése óta állandóan javasolja; a hallatlan erejű energia hasznosításának békés változatában versenyezzenek! A terjedelmi adottságok miatt nem váltakozhatunk arra, hogy az elmúlt tíz-tizenkét év legjelentősebb magfizikai és magkémiai eredményeit akárcsak címszavakban is felsoroljuk, Uszen e tárgykör könyvtárakat tölt meg. Sikerrel alkalmazzák a gyógyászatban — például kobaltágyú formájában, a rosszindulatú daganatok ellen —, a mezőgazdaságban a különböző Izotópokat talajvizsgálatra, vetőmagvak kezelésére, az 1 arban nemcsak a villamos energiát hasznosítják, hanem — például — az izotópokat is, olvasztókemencék falának kopásvizsgálatára. 1955. augusztus 5—20 között Genfben 73 ország 1400 tudósa tartott konferenciát, amelyet tudományos kel is, de mindjobban leszűkíti - "'"nböző országok tűjét javaslatok és tettek képeznek, s amelyek célja az atomenergia békés felhasználásának biztosítása. ŰJ ENERGIA Alig múlik el nap, hogy az újságok valamilyen formában ne közölnék az „atomkorszak" híreit. Kísérletek űrrakétákban működő atomreaktorok megalkotására. Kísérletek atommeghajtású repülőgépek megépítésére. Elsülylyedt az atommeghajtású Tresher nevű amerikai tengeralattjáró, 16 tiszt, 96 tengerész, 17 polgári személy életét vesztette. A Leninszklj Komszomol nevű szovjet atommeghajtású tengeralattjáró Zsilcov kapitány parancsnoksága alatt hetekig tartó utat tett az északi sarkvidék jege alatt, s jelentős tudományos méréseket végzett... Az atomenergia kétarcúságának hírei ezek. Az embereken múlik, melyik arcát akarják látni! Az atomenergiának, s annak az energiának, amely még a:. atomenergia eddig megismert alakján ls túltesz. A termonukleáris reakciókor két könnyű Az 1954-e esztendő nemcsak az amerikai hidrogénbomba robbanásaitól volt hangos. A kényszerűségből katonai kutatásokat is folytató Szovjetunió bebizonyította, az atomenergia nem az ember ellenfele, hanem nagyszerű segítője, mérhetetlen Jólétet biztosító energiaforrása. A TÖRTÉNELEMBEN AZ ELSŐ 1954. június 27-én este a moszkvai rádió híreiben többek között elhangzik: „A Szovjetunióban a szovjet tudósok és mérnökök befejezték az első, ipari célokra szolgáló, atomenergiával működtetett villanyerömű tervezését és megépítését. Az erőmű hasznos teljesítménye: 5000 kilowatt." ...... azóta több ilyen is követett. A | Az JSA a történelem első atombombájár 2ta]at ha lassú lé tekkel j -de atommagból - miközben energiájukat leadják ' — egy nehéz keletkezik. E folyamathoz azonban rendkívül nagy, többmillió Celsius-fok dósai között ma még meglevő távolságot. hőmérséklet szükséges. Ez megy végbe a hidAz atomenergia betört a hajózásba is. A vi- rögén bomba robbanásakor, ahol a nagy hőnr„wkh»n Nem véletlen ho2v a nvu- lófí első, atomerővel hajtott hajóját az Egye- mérsékletet egy „közönséges" atombomba szolcati ^taí^k közül Tngna vott a« £4ly ri- sült Államokban alkották meg; rakéták kilő- ^Itatja, de földi körülmények között, tehát elíőkénYSret^^ vésére elkalmas tengeralattjáró volt... 1959. lenőrzés alatt ezt addig nem sikerült megoldas ' szeptember 12-én a leningrádi kikötőbe vonta- nl- Szaharov és Tanún szovjet fizikusok voltak tott Lenin atommeghajtású jégtörő forradal- a világon 82 elsők, akik a gázkisülések felmat jelentett a felszíni hajózás történetében, használásával biztosították ezt a hőmérsékletet. Egy óceánjáró a London—Nev York közötti Az "j energia hasznosítása természetesen még úton kb. 5000 tonna nyersolajat használ fel. 08811 8 kísérletek kezdeti szakaszában van, de Uránból az út megtételéhez mindössze két rendkívüli Jelentősége már most felmérhető, kilogramm kell. Ez egyben érzékelteti a Le- Atomkorszak — sűrűn hallott, használt kinin jégtörő jelentőségét ls. A hajót Alek- fejezós. Valóban, az emberiség új korszak, az szandrov akadémikus Irányításával ötszáz vál- atomkorszak küszöbére jutott, sőt, megtette már lalat együttműködése alapján építették. A 134 ezcn bőiül az első lépéseket Hová vezetnek méter hosszú, 30 méter széles hajó atom- „mo- 8 további lépések7 Az egyetlen lehetséges utat torjainak" teljesítménye 44 ezer lóerő, s két 82 1963 augusztusában, a hirosimai atomméter vastag jégpáncélon is áttöri magát! Az támadás tizennyolcadik évfordulójának «l«esEgvesült Államok Itt is csak második lehetett: téjén Moszkvában aláírt atomcsendegyezmény, első, atommeghajtású kereskedelmi hajóját, a Az egyezmény csak az elsó lépés volt, amelyet 22 ezer lóerős Savannahot 19G0-ban bocsátot- továbbiaknak kell követnie. Mert csak akkor ták vízre. lehet végleges és biztató választ adni arra a . , , .. . . , . , ... kérdésre, hogy atomkorszak, de ez a korszak Az első atomerőmű, az első atommeghajtá- pusztuláshoz vagy békés, gazdag jóléthez vesú, békés célra használt hajó — mindez csak zet?! két szeme egy hosszú láncnak, amelyet a szov- (Vége.) őrség több izben könnyfakasztó gázbombákkal verte szét a tüntető tömegeket. A hivatalos szóvivő elmondotta. hogy Ibadanban letartóztatták Adegbenrot, az Egyesült Nagy Haladó Szövetség vezetőjét és az általa létrehozott ellenzéki kormány két tagját. Adegbenro öt párthivét ugyancsak csütörtökön bíróság elé állították azzal a váddal, hogy a hétfői választás során nem megfelelő magatartást tanúsítottak. Saragat Lengyelországban 0 Varsó (MTI) Edward Ochab, a Lengyel Államtanács elnöke meghívására csütörtökön háromnapos hivatalos látogatásra Lengyelországba érkezett Oiuseppe Saragat olasz köztársasági elnök. MA ESTE 20 órai kezdette. szüreti vacsora Hági éttereinken Ételkülönlegességek: birka, borjú, (halételek: harcsa, zUUö) felszolgálása. Muzsikál: Dankó Pista zenekar. ld. Lakatos Géza vezetésével. CSM. VENDtGLATO VALLALAT S. 6816 2 dél-magyarország péntek. 1905. október 15. t