Délmagyarország, 1965. október (55. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-12 / 240. szám
INS. OKTOBER 12., KEDD NÉVNAP: MIKSA NÉHÁNY HELYEN ESO Várható i(Írtjára, kedd esti*: felhőátvonulások, legfeljebb szórványosan előforduló keves esővel, mérsékelt, helyenként megélénkülő és északnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12—16 fok között. (MTI) A Nap kél 5 óra 58 perckor, és nyugszik 17 óra 03 perckor. A Hold kél 18 óra 06 perckor, ás nyugszik 7 óra 46 perckor. vízállás A Tisza vízállása Szegednél hétfőn mínusz 68 centiméter. (Apadó.) hetven ÉVE, 1805. október 13-én halt meg Szarvas Gábor. Fiatalon tekintélyt vívott ki nagy nyelvészeti felkészültségével. Az Akadémia ót bizta meg nyelvtudományi folyóiratának, a Magyar Nyelvőr megindításával és szerkesztésével. A folyóirata körül csoportosuló kiváló nyelvtudósok segítségével kíméletlen, és eredményre küzdelmet folytatott a nyelvújítás korcs szaval, túlzásai és a magyar nyelvbe furakodott németes kifejezések és egyéb Idegenségek ellett. Emellett slkresen egyengette a tudományos stílus magyarosságának útját. A sajtó és Irodalom is felkapta a nyelv magyarossá tételének Jelszavát, eredményeképpen nyelvünk közvetlenebbé vált. Életének egvlk főműve, a Slmonyl Zsigmonddal együtt alkotott. háromkötetes Magyar Nyelvtörténeti Szótár. Mire e nagy munka számára összegyűjtött hatalmas anvag feldolgozására sor kerülhetett, szeme annyira elgyengült, hogv már ma»a nem olvashatott és csak hallás után rendezhette sajtó alá a magvar nyelvészetnek ezt a mindmáig nélkülözhetetlen segédkönyvét. NEMZETI SZTNHAR Qsté T érakor: Norma. n. Opera-bérlet. Vége kb. 10 órakor. KAMARASZTNHA7 Ma nincs előadás. KITLTOSPARK Ma szünnap. MOZIK Szabadság: a ..lord- és bandája. (Negyed 4. fél 6 és háromnegyed 8 órakor.) — Vörös Csillag: Útitársak. (6 és negyed » órakor.) — Fáklya: Fekete szárnyak. (Háromnegyed 6 és 8 órakor.) Tömörkény I. Művelődési Otthon Petőfitelep: Randevú Koppenhágában. (7). Dán íllm. Korhatár nélkül. INSPEKCIÓ* ÁLLATORVOSI szolgalat Szeged város területére Október 8-től 16-ig este 6 órától reggel 6 órále (vasár- és ünnepnap nappal is) elsősegély és nehézcllés esetére ügyeletes: dr. Domonkos Gábor főállatorvns. Lakása: Lumumba u. 4. Telefon: 34-18. Az állatorvos kiszállításáról ( hivő fél köteles gondoskodni. KÜLÖNÖS AJANLAT Latin-amerikai főpapok elhatározták, hogy eladnak egy arannyal súlyosan diszított templomot, „mielőtt a Vatikán rátenni a kezét.". MOGYORÓHÉJBAN MOERTÖ — Mily keblek, csípő, lábak és kezek, akár a márvány: egy-egy műremek! S addig dicsérte Kedvesét a jámbor, — amíg ledőlt a „Mű", talapzatáról. NEHÉZ EMBEREK Mennyi ba.1 van e fura alakokkal, kik ..aktabunkeruk-mögött" dekkolva mérgezett kis „paragrafusnyllakkal" lövöldöznek a jámbor dolgozókral MEGOLDHATÓ — Ml volt előbb: a tojás, vagy a tyúk? találgattuk a menü előtt ketten, de míg a társam holtpontra jutott: a komplexumot rég megemésztettem! Októberi orgona Küsz Jené — TÖBB MINT HÁROMSZOR ANNYI EXPORTOT bonyolítanak le az idén a Kisipari Szövetkezetek Csongrád Megyei Szövetségéhez tartozó ktsz-ek. mint tavaly. A múlt évben a megtermelt 486 millió forint értékű áruból 25 milliót, az idén 506 millióból 80 millió forint értékű árut exportáltak. — Napon t-t 300—400 tonna olajat töltenek négytengelyes tartálykocsikba a rókusi vasútállomáson. Az olaj a tápéi kúttól érkezik. Mennyiségét tovább lehetne növelni, de ehhez a tervezett, külön vágány mie'/bbi felépítésére lenne szükség. ELLOPTAK A SZENT FOGAT A közép-olaszországi Fumone kastély kápolnájából ellopták az ezüst és arany ereklyetartót, amelyben egy XXII. századi pápa, V. szent Celesztin fogát őrizték. Szent Celesztin remete volt és 1194-ben választották meg pápának. de már öt hónap múlva lemondott magas tisztségéről és folytatta remete életét. Dante Isteni Színjátékában ls találkozunk alakjával, méghozzá — a pokolban! A költő őzért utasítja oda, mert lemondott a pápaságról, nem vállalta a vele Járó felelősséget. — MA JOGI TANACSADAS. A szegedi nőtanács jogi és családvédelmi bizottsága ma, kedden délután 5-től 7-ig jogi tanácsadást tart a népfront városi bizottságónak Vörösmarty utcai székházában. A felmerült kérdésekben dr. Bálint Gáborné és dr. Kecskeméti Anna adnak tanácsot. MEGKEZDŐDÖTT A BELGYÓGYÁSZKONGRESSZUS Tegnap a Magyar Tudományos Akadémián megkezdődött a III. magyar belgyógyász-kongresszus. A négynapos tanácskozás napirendjén az emészt őszervek megbetegedései szerepelnek. A hazai szakembereken kívül 20 országból csaknem 300 külföldi vendég vesz részt. A 180 előadás nagyobb részét is neves külföldi szakemberek tartják. (MTI) DUPLA - A VILLAMOSON Ezt az érdekes újítást vezették be az NSZK Duisburg városának egyes villamosvonalain. A több kocsiból álló villamos egyik kocsijában étkezőt rendeztek be, ahol korán reggel a munkába sietök kávét és süteményt fogyaszthatnak. parkban Amor: — Legalább az orkánját adja kölcsön, uram! (Somogyiné íelij Az idei ősz igazán hosszú és kellemes, s a meleg napsugár a májusi virágát is kicsalta október elején. Erről tudósít bennünket a Puskás utca 22/a számú kis házból Karácsonyi Sándorné, akinek udvarában egy kis orgonafa az idén másodszor pompázik illatot virágokkai, mintha csak tavasz •tlna. Képünkön Karácsonyi Sándorné egy csokor októberi orgonával. CSEMEGE NAPOK Október 18-tól 23-ig Szegeden „Csemege napokat" rendeznek. Szeged két csemegeboltjában, az Annakútiban és a Klauzál téri üzletben október 18-án és 19-én (hétfőn és kedden) hús, konzerv és hentesáru bemutatót rendeznek kóstolóval egybekötve. Szerdán és csütörtökön kerül sor a gyümölcs és édességbemutatóra, pénteken és szombaton pedig a fővárosi cukrászati különlegességek és hidegtálak bemutatójával zárul a rendezvény-sorozat — SZÁSZ KÁROLYT, a Szegedi Nemzeti Színház rendezőjét meghívták a szabadkai szinházhoz Gyárfás Miklós Egérút című vígjátékának színpadra állítására. /.ap readasvet e l IS q lucernaszéna és 35* kéve kukoricaszár eladó. Agyagos u. 22,-h. x 900-as Wartburg eladó. Londoni krt. t IV. lépcsőház. II. emelet 6. MúKŐlepcsŐ-készítést vállalok. Tápé. Dózsa György u. 118. X Kirlnusinagot magas áros vásárol a Gyógyszertani Intézet. Dóm tér 12. X Jótállással levő vadonatúj. Novatux villanytűzhely eladó. Klauzál tér 5. sz. Érd.: házfelügyelönél egész nap. x Bőrkabátját most ilakn lássa. Javíttassa vízhatlan festéssel. Csordás bőrruhakészltő mesternél, Szent Miklós u. 7„ Felsővárosi templom mögött. x Egy üvegtető eladó. Újszeged. Töltés u. 3. Érd.: délután 3tóL X Világos hálószobabútor és egyéb tárgyak haláleset miatt sürgősen eladók. — Érd.: naponta délután 2—6 óráig. Lenin krt. 33„ fszt. bal 1. x Egyszemély es rekamié sürgősen eladó. Arany János u. 1. Egy nagy. Jó santottos kályha eladó. — Üzlethelyiségben ls megfelel. Othalom u. i/b. fszt. 3. Egy fehér csehszlovák mélykocsi eladó. Érd.: délelőtt 9—13-ig. Lenin krt. 36.. II. emelet l/a. Jó somottos kályha. 6 db. matracpárna, keveset használt, eladó. József Attila sgt. ». 1 hold kukoricaszár eladó. Dobó u. 67. Kifogástalan állapotban négyszemélyes és kétszemélyes rekamié sürgősen eladó. Bakay Nándor a. 31. 50* kéve kukoricaszár Tarjánban eladó. József Attila sgt. 163. Fodortelep. F.ladó kisméretű konyhagamltúra-bersndezés. 5 db és 1 db asztal) tűzhely, kitűnő állapotban. Imre u. 3/a. délelőtt 9-lS órakor. Erőszakoskodás és vérbosszú Rádió- és tv-műsor Valahol a koriátok közé nem szorított ösztönök világában játszódott le az a bűntény, amelynek résztvevői felett most ítélkezett a Csongrád megyei Bíróság. A vádlottak: Németh János (Balástya, tnnva 48) MÁV kocsirendező. (özvegyen maradt anyja gyerekkorában mákgubó főzetévcl itatta, hogy dolgozni tudjon. Emiatt szellemileg visszamaradt. Alkoholista életmódot íolvtat.) És ifi. Szilágyi István (Sándorfalta, Petőfi u. 96) vizsgázott szobafestő és mázoló, de az utóbbi évben alkalmi munkákból éit. Ifj. Szilágyi István másodrendű vádlott körülbelül két évvel ezelőtt ismerkedett meg Németh János feleségével. Ekkor ugyanis az egyik szomszédasszony lakását festette és szóba került, hogv esetleg Ncmethéknéi is vállat munkát. Ezután hosszú ideig nem talá'kISztak. Ez év március 29 én ifj. Szilágvi István részegen beállított Némcthné szomszédasszonyához, s munkát kert. Már távozóban találkozott össze a 42 éves Németh Janosnévai, akinek ajánlatot tett. Az asszony visszautasította, erre a fiatalember erőszakoskodni kezdett, majd elmének ült. Egy hónappal később az italboltban akadt össze a két férfi: ifj. Szilágyi István és Németh János. Italozás közben Németit felelősségre vonta társát felesége megsértése miatt. Az utcán Szilágvi arcul ütötte Ncmeth Jánost, aki hazaindult. Otthon magához vett egy konyhakést, és visszament az italbolthoz. Az elszenvedett sértések miatt felindult állapotban a gyanútlanul álldogáló ifj. Szilágvi István hátába szúrt. A fiatalember sérülése nyolc nap alatt meggyógyult. A Csongrád megyei Bíróság Németh Jánost emberölés kísérlete miatt háromévi, ifj. Szilágvi Istvánt erőszakos nemi közösülés kísérlete miatt kétévi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. Kedi Kossuth-radló Tejhamis'tók A sorozatos ellenőrzések során a kiskundorozsmni piacon is les leplezte1 a teihamisítókat. Soós Dezső. Üilés, Árpád dűlő 7. .'ím alatti lakos 40 százalékban lefölözött tcict árusított tclics teiként. 500 forintra birságolták. s kötelezték a vcgyvizsgálati díj megfizetésére i«. Ugvanilyen mértékű tcjhamlslrást követett cl Tóth Sándorné Zsombó, Bába dűlő 46. szám alatti lakos is. A hamisításért 600 forintra bírságolták; Teljesen lefölözött tejet hozott forgalomba a piacon, s azt teljes tejként árusította Bálint Lajosné, Bordánv, Seregélyes dúló 50. szám alatti lakos. Ezer forint bírság megfizetésére kötelezték. Vincze Sándor, Csengéié, Tanya 677. szám alatti lakos a tejhegyűjtő állomásra olyan tejet szállított, amelyet előzőleg 55 százalékban felvizezett. 1500 fo rintra bírságolták. 4.30 Hírek. 4.32 Hajnaltól reggelig ... 4.45 Falurádió. 5.09 Hírek. 5.30 Reggeli Krónika. 6.00 Hírek. 6.30 Hirek. 7.00 Reggeli Krónika. 7.30 Oj könyvek. 8.no Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Porgy és Bess. ü.55 Kérjük, jegyezze fel! 9.00 Harsan a kürtszó! 9.40 Tóth teld.: A Duna mentén. 10.00 Hírek. 10.09 A nagy automata gramruatlzAtor. 10.40 A csodatíikör 11.00 Iskola-rádió. 11.36 Mozart-művek. I2.no Hírek. 12.15 Tánczenei koktél. 12.57 A budapesti színházak műsora. 13.00 Törvénykönyv. 13.15 Lantos Vince népi zenekara játszik. 13.45 Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 14.00 Hírek. 14.05 Operarészletek. 15.05 Könynyűzene Varsóból. 15.40 A tengerszemű hölgy. 16.00 Hírek. 16.15 Zenekari muzsika. 17.05 RáClióiskola. 17.55 Műsorismertetés. 18.00 Mi történt a nagyvilágban? 18.15 Hazánk hírei. 18.20 Az elvált asszony. 18.45 Munkásszemmel. 18.39 \ kamarazene remekeiből. 19.25 A Szabó család. 19.55 Jó étszskát. gyerekek! 20.00 F.sti Krónika. 20.25 Magvarnótaés népdalcsl. 21.10 A vezír elefántja. Rádiójáték. 2148 Verdi: Simoné Borcanegra. 22.no Hírek. 22.15 Sporthírek. 22.20 Mai szemmel . . 22.30 Hangverseny a Fültörő manft itrttnek. 23.30 Klaszszíkus onerettrészletek. 24.00 Hírek. 0.10 Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—10.58 Azonos a Kossuth rádió műsorával. 14.05 Időjárásjelentés. 14.20 Kórusok és népi zenekarok műsorából. 13.00 Hírek. 15.05 Iris. 15.23 Cseonkőorsz.ig titkai. 15 38 Zenekari muzsika. 16.15 Ezerszínű hnngosúisáe. 17.00 Hírek. 17 05 Tánczene. 18 00 Uoncif-.iezeyilitők húsznerce. 18 20 Különös históriák. 18 50 Az Au-imi Orosz Énekkar énekel. 19 00 Hírek. 19.05 Verbunkosok. to.38 AZ Üzemi demokrácia uzükcvcszertl konfliktusairól. '0 Z5 Rnrtaoestí Zenet Hetek. !9S5 20 95 T.egU„rt"eeeWb verseim. 21.25 Hírek. 21.30 Könnyűzene. 22.30 IrőR munka közben. 22.45 A dzsessz kedvelőinek. 23.06 Hirek. TELEVÍZIÓ Magyar televízió 8.05 Iskola-tv. Környezetismeret — olvasás, ált. isk. n. oszt. számára Oszl munkálatok a gyümölcsösben. 9.00 Szimtanmértan, ált. lek. V. oszt. számára. Mérési és statisztikai adatok ábrázolása és leolvasása. Grafikonok. 9.56 Történelem, ált. lsk. V. oszt. -zámára. Az egyiptomi állam. 13.35 Környezetismeret — olvasás. (Ism.) 14.30 Számtanmért an. (Isin.) 15.25 Történelem. (Lsm.) 17.33 Hírek. 17.40 Házunktája. 17.45 Menetközben. 18.10 100 kerdes — száz felelet. 18.50 Belépés csak tv. nézőknek! Félóra a Kőbányai Sörgyárban. 19.20 Esti mese. 19.55 Mai történet. BerkesI András! Matematika. 20.35 Zenés képeslapok. 20.45 Budapesti Zenei Hetek, 1965. Közvetítés a Zeneakadémiáról. 21.30 Lottó-rejtvénysorsolás. 21.35 Tv-híradó — 2. kiadás. (MTI) Jugoszláv televízió Nincs közvetítés. Román televízió Nincs közvetítés. 2 db fűrészporos kályba eladó és egy Pannónia. Megtekinthető délelőtt. Cserepes »or 18/3. — Erősék. Kétszemélyes, négyszemélyes rekamlék. fotelok, párnázott székek, sezkm. szép háromajtós szekrény. négyszemélyes garnitúra eladó. Dugonlcsu. 10. Kombinált berendezés. rádió magnóval eladó. Érd.: este 6 után Dáni u. 15. Otrsón eladó 2 db 2 méteres citromfa, nagy kaktusz, délelőtt »—10-ig. Tápéi sor 13. 106 cserép. 20 duda-* cserén, kisebb ablak eladó. Szél u. 48. Príma fűrészporos kályha eladó. Bakay Nándor u. 28. Érd.: délután. Prima állapotban levó Alba Regia eladó. Alföldi u. 54.. emelet. 407-es Moszkvics eladó. Erd.: 6 órától 15-ig mindennap. — Szeged. Petőfi Sándor sgt. 70. sz. Szép új kétszemélyes rekamié, két fotel, négy szék. két asztal helyszűke miatt olcsón eladó. — Újszeged. Torontál tér 6 . az udvarban. Eladó négyszemélyes és kétszemélyes rekamié. asztal. székek. ruhásszekrény, sezlon. sparhelt, tükör. konyhakrcdenc. ÚJ vaskapu, ágysodrony. matracok, vaságy. éjjeliszekrény. ágyak. Teleki u. 6. Nyolcéves kisleánynak kifogástalan irhabundát vennék. — Dózsa György utca 7. Hajóssy. Tűzhely eladó. Megtekinthető délelőtt fél 10-lg. Juhász Gy. u. 34. Rekamié 1700-ért eladó. Vadász u. 3. sz. Szabó. 3 hangszóró* nyugatnémet Philips lemezjátszó igényesnek eladó. Újszeged, Kczépktkötő sor 3.. Szirákyéknál. Érd.: egész nap. Parketta 4,5 mJ, kályhacsempe, 26 db különböző átméretü eternltcs'ivek. törpe villanytűzhely, mély gyermekkocsi olcsón eladó. Szécsi u. 7. (6 után.) Megvételre keresek kisméretű biedermeyer szekretert. — „1515" Jeligére a Sajtóházba. Eladó halványlila velúrbársony pongyolaanyag és 60 dkg gyapjúfonál francia anyagok, használt Kalor kályha és használt dívány. Dugonics tér 11.. I. 3.. délelőtti órákban. Sezlon olcsón eladó, bérbe kiadó. Jóslka u. 14„ fszt. 1. balta; Kitűnő állapotban levő S6/B harmonika. 42 boxcslzma eladó. Dugonics u. 15/b. érd, délután. Eladó Slmca 1000-es Orosháza. Székács. József u. 49. Dzsessz kisdob eladó. Érd.: minden Időben. Lakatos István. Kölcsey u. 4. x Eladó 6 személyes 560 cm-es Chevrolett gépkocsi üzemképes állapotban. — Érd.: Orosháza. Bajcsy-Zsilinszky u. 24. Tel.: 464. Nagyméretű Paris kályha és Neó-perpetem kályha eladó. Szeged. Jakab Lajos u. 13. Jó állapotban levő hálószobabúlor eladó. Újszeged. Alsókikötő sor IL sz. Gálőrhőz. írógép, ezüst evőeszközök. télikabát, eladók. Széchenyi tér 16.. L 3. 3—6 éra kőzött. Jó állapotban levő 5 személyes Skoda gépkocsi eladó. Érdeklődni: 3 óra után. Dorozsmai út 7L Női kerékpár, szputnyik mély babakocsi eladó. Megtekinthető bármikor. Bem u. 36. Olcsón eladók régi fotelok, antik óra, vásárosláda. utazókosár. tükörkeret, üvegek gyümölcsösládák. Tábor u. 7/b, X. 3. Fekete Pannónia eladó. Kiskundorozsma. Tolbuhln utca 87.. Érd.; délután. x Eladó 13. 14 éves gyermekre való hosszú borjúbőrkabát és vennék készpénzért Delta televízlót. Püspök utca 3.. fszt 2. x Földieper-palánta ..Madame Mouttó" kapható úlszegedi templom mellett. — Székelv sor 3. x Négyszemélyes rekamié. politúros haló. konyhaszekrény, ágyak, sezlon. fotelok eladok. Hunyadi tér 5. Hegedűket minden nagyságban vásárol megbízói részére Steiner hangszerkészítő. Somogyi M. 19. 8Z. Politúrozott dióháló sürgősen eladó. Bakay Nándor u. 14. 1 db négyéves pejpőripa eladó. Mihálytelek. Felszabadulás út 33. Vitrines tv-szekrény. könyvszekrénynek is alkalmas, eladó. Oszu. 33. 60 darabból álló gyomnövénygyüjteményt vennék. — ..Sürgős 6654" Jeligére a Hirdetőbe. Irhahunda (egy nól és egy 9—12 éves gyermek részére) eladó. Érd.: Kecskeméti u. 3/a. felső csengő, délután 6tól. Konyhakredene használt. eladó. Zákány u. 25.. bal 1. Kiadó fehér ágy sodronnyal, matraccal, éjjeliszekrény. Dózsa György u. 7.. IL 6, Eladó 2 nagy tükör. 2 intarziás szekrény, íróasztal redőnyös, ebédlőasztal, kisebb asztal, sezlon. egész konyhabútor. porszívó gép, mosógép, vnságy éjjeliszekrénnyel. vaskályha snmottos. székek, hokkedük. képek, festmények. Érd.: lehet Nagyállomás. II. emelet. Nagy lakás. házasság Jómegjelenésű technikus leány megismerkedne házasság céljából szerény, független, vagy özvegy férfivel 28—36ig. „Napsugár 6709" jeligére a Hirdetőbe. Megismerkednék házasság céljából 30— 40 éves nővel. Egy gyermek nem akadály. Lakással rendelkező 46 éves szakmunkás vagyok Leveleket ..Napsugaras ősz" 1445 Jeligére a Sajtóházba. EG YEB Épitészszakérté vállal tervezést, tanácsadást. becslést, kitűzést, földmérést. Telefoni 33-33. Zongora bérbe kiadó. Eladók: Falitükör. tűzhely, vas kályha. kamrapolc. zsírosbödön. demi zsonok. befőttes üve gek. kis asztaL — Kremserné, Leni: krt. 74.. délután 3 éra után. Szélsalak ingyen elhordhatő. Honvéd tér 7/b. Kérjük azt a becsületes megtalálót ki 3-án délután 2-es villamosban rózsaszínű gyapjúkardlgánt talált, i utalom ellenében szíveskedlen elhozni Petőfllelep, Benczúr u. 23 (Délutáni órákban.) Zongorát, harmóniumot töteletesen hangol. Javít vidéken is Rakovszky. Jósika u. 31. Telefon 40-06. x OTP-hilellevélre árusltunk minden nemű bútort, rádiót, fényképezőgépet, televíziót. Bővebb felvilágosítást az üzletben adunk. Szeged. Bizományi Arabáz V. x Készpénzért is vásárolunk bútort, szőnyeget. háztartási cikkeket. porcelánkészleteket. Hívásra házhoz mérvünk. — Szened. Bizományi »r,,h.-,7 v x Kárnétl kénkeretező, ói üzlet.2 Lenin krt 77 (Volt trafik.) Gyermeks/.erclő asz»zonv kisgvennek condozáoát vállalja otthonában 2 éves vnri-ól. ..Mátyás tér 67<u" jeligére a Hirdetőbe. Közlemény ÁratHsxurtcf Az áramszolgáltató vállalat közli, hogy 1965. okt- 13-án 7—-16 óráig Szabadsajtó u„ Földművcn u„ Sárkány u.. Majdani sor, Horgosl u„ Szt. mihálytelek: sor, Ballaglíó sor, Hattyas sor, továbbá okt. 14-én 8—11 óráig Fodortelep, Tarjántelep, Baktó, ÜJ-Petőfltelep területén áromszünet lesz, valamint okt. t4-től okt. 19ig 7—16 óráig Felső Tiszapart. Etelka sor. Tápét u., Római krt. által határolt területen időszakos áramszünet lesz. k. 1519 \ x A Délraagyarországi Áramszolgáltató Vállalat felhívja a lakosság figyelmét, hogy a Teréz u.-ban a Pulcz u.-tól a Cserzy Mihály utcáig, a Cserzy Mihály u.-ban a Teréz u.-tól j, Marx térig terjedő szakászt. valamint a Hámán K. utcai transzformátorállomástól a Bem tábornok utcában levő transzformátorállomásig levő szakaszt, a Damjanich utcában az Erőműtől az Öthatom utcáig terjedő szakaszt, n Zákány utcában a Hunyadi téri transzformátorállomástól a Pacsirta utcáig és tovább a Pacsirta utca és Árvíz utcában a Klapka téri vasházas transzformátorállomásig. onnan a Klapka téren végig megkeresztezve a Párizsi körutat, a Tejüzem transzformátorállomásig terjedő szakaszt az Aradi vértanúk terén a Lenin krt-ig és Lenin körúton az Aradi vértanúk teréről Vízmű oldalán a rakpartig. és tovább a vosúti lúd mellett levő 20/6 alái'omásig terjedő szakaszt, a Jogi Egyetem transzformátorállomásától a Kölcsey utcában a Kárász utcai transzformátorállomásig onnan a Kárász utcán a központi egyetem transzformátorállomásáig fektetett 10 kv-os kábelhálózatot 1965. október 12-én feszültség alá helyezit A fonti villamosberendezések érintése ezidőponttól kezdődően ÉLETVESZELYES és HAL AI-OS! A berendezéseken végzett bárminemű rongálás törvénybe ütköző cselekmény, mely büntetést von maga után. Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat szegedi üzletigazgatósága. xS. 6«7s Gyászközlemény Mély fájdalommal tudatjuk. hogy szeretett édesanyánk és nagymama, IIOLIK ISTVANNÉ Klsa Ilona, életének 65. évéhen. rövid szenvedés után elhunytTemetése f. hó 13-án délután 15 órakor lesz áz Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. X. 65 6 Oii-MAGT A AORSZAG Kedd, 1965. október M.