Délmagyarország, 1965. október (55. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-02 / 232. szám
^^^^ VILÁG PROLETÁRJAI; EGYESÜLJETEK? dMmnomo •4 MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 55. évfolyam, 232. szám Ara: 60 fillér Szombat, 1965. október 2. Ma befejeződnek a magyar-mongol tárgyalások Megnyílt a Legfelső Tanács ölésszaka Kádár János, az MSZMP KB első titkára a mongóliai látogatáson tartózkodó magyar párt- és kormányküldöttség vezetője és Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. J. Cedenbalnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Minisztertanács elnökének a meghívására pénteken vadászaton vett részt. Küldöttségünk többi tagja: Kovács Imre élelmezésügyi miniszter, Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes és Andrásfi Gyula, hazánk mongóliai nagykövete az ulánbátori malomipari kombinátba látogatott el, majd megtekintette az állami egyházügyi múzeumot. A magyar—mongol tárgyalások szombaton befejeződnek. A tanácskozásokról közös közleményt adnak ki. Küldöttségünk mongóliai programja szombaton este nagygyűléssel, majd J. Cedenbal ünnepi fogadásával zárul. A nagygyűlésen Kádár János és J. Cedenbal mond beszédet. Helyi idő szerint vasárnap délelőtt 10 órakor (magyar idő szerint hajnali 3 órakor) a magyar delegáció különrepülőgépen hazaindul Budapestre. (MTI) BETAKARÍT ASI PROGRAM — KÉSŐBB ÉRIK A KUKORICA — MEGFESZÍTETT M IT NKAT IGÉNYEL A SZÁLLÍTÁS — TÖBB EMBER A R1ZSARATASBAN - A ROZS JÓRÉSZÉT MÁR ELVETETTÉK — KÉT MŰSZAKOT A T RAKTOROKNAK Oszi a szegedi haj ra határban Az ősz tán kárpótolni akar a szegedi határban. A tsz-ek az eltékozolt tavaszért Ra- traktorai szántanak, vetnek, gyogó. meleg napsütés kö- t—njet fi5 „á^iékán megszönt minden reggel. Kell is a ^^ 65 szazaleKan meg a jó idő. hiszen ezernyi te- történt a talajelokeszités. A endö vár a földművelőkre a rozs jó részét elvetették, a szántóföldeken. Szeged város határában tsz-ekben a munkák jó ütemben haladnak, ennek ellenére hasznos lenne a traktorok egy részét két műszakban foglalkoztatni 3635 hold termését kell betakarítaniok a szövetkezeti gazdáknak. Az előzetes számítások szerint 55 ezer munkanap szükséges elvégzéséhez. Van-e elég erejük a tsz-eknek ahhoz hogy idejében betakarítsanak? Az idénymunkákat tervező-szervező asztalnál tatták: tervezett 1900 hold őszi ár- Hiszen az eddig kitűnően vipából is mindössze 300—350 selkedő ősz könnyen „magahold vár a vetőgépekre. A tartást" változtathat. Szüretelik a borszőlőt Csongrád megyében a cse- rosan sor kerül a híres megeszőlő szüretelése után csongrádi kadarka, azután a kimu- megkezdődött a borszőlő kövidinka és a neves puszsziedése is. A termés a pe- tamérgesi rizling szüreteié.4Lefr,mUnkanaS?titelÍr ronoszpóra általános pusztí- sére is. Allamcsmykisériet Indonéziában Az emberek is „tüzet fogtak" Az egész társadalom céljaival összhangban Megyei párlaktivaiilés Szegeden Komócsin Zoltán elvtárs tartott tájékoztatót Az MSZMP Csongrád megyei bizottsaga pártaktívaülést tartott tegnap, pénteken délután Szegeden a Szabadság Filmszínházban. A pártaktívaülés elnökségében foglalt helyet Komócsin Zoltán elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság ttitkára, dr. Komócsin Mihály, Rózsa Ist-ván és Siklós János elvtársak, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkárai. Török László elvtárs, a Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, és Nagygyörgy Mária elvtársnő, az MSZMP Központi Bizottságának póttagja, a szegedi kenderfonógyár igazgatója. Az ülést Rózsa István elvtárs nyitotta meg, majd Komócsin Zoltán elvtárs tartott tájékoztatót időszerű nemzetközi kérdésekről. A művelődési otthonokat az ismeretterjesztés központjává kell tenni Aranygyűrűs doktorok... Firos tárcsával az niakon A Hazafias Népfront Szeged városi bizottságának elnöksége tegnap délután ülésezett. Az MSZMP ideológiai irányelvei alapján tárgyalta a népfront szerepét az ismeretterjesztés feladataiban. Részt vett és felszólalt a tanácskozáson Katona Sándor, a népfront megyei bizottságának titkára is. Az ismeretterjesztés sokrétű, a népművelés fontos része. A népfrontnak esődleges és alapvetően o lakóterületen jelentkeznek tennivalói, ám javaslattevő funkcióját az egész ismeretterjesztésben érvényesítenie kell. A népfront városi bizottsága együttműködik a TIT-tel, a városi tanács művelődési Megkezdődtek Czinege Lajos és Gosnjak tanácskozásai Pénteken délelőtt a jugo- élén Ivan Gosnjak honvészláv Honvédelmi Miniszté- delmi miniszter, a jugoszláv rium épületében megkezdőd- fegyveres erők helyettes főtek a hivatalos jugoszláv— parancsnoka áll. mp«"ar katonai tárgyalások. A megbeszélések szívélyes A magyar küldöttséget Czi- és baráti hangulatban zajnege Lajos vezérezredes, lottak le honvédelmi miniszter ve- A magyar katonai külzeti._ A tárgyalásokon részt döttség ellátogatott a belgvevő jugoszláv delegáció rádi katonai akadémiára. osztályával, s e kapcsolatok ban már vannak eredmények. Ez a munka tartalmi és formai tökéletesítésében jelentkezik, de még útkeresésnek számít. A TIT — többek között — az idén felújítja a szabadegyetemek rendszerét, anu egyik formája a széleskörű ismeretterjesztésnek. A népfront a TIT-tel közösen időszerű politikai kérdések• ről előadássorozatot indít. A népfront városi bizottsági o népek barátságának fontosságáról rendez előadásokat. A tanácskozás rámutatott hogy az ismeretterjeszti munkát jobban koordinálnioU kell a különféle szerveknek Az a helyes, ha egy-egy te rületen a lakosság érdeklő dési körének megfelelő elő adásokat tartanak. A müve lődési otthonokat lehet is. és kell is gazdagabban az ismeretterjesztés lakóterületi centrumává tenni Megállapították, kezdeményezni kell azért, hogy rt falusi ismeretterjesztésben jobban vállaljon szerepel Szeged. A napirend második pontjaként az ülésen Tari János, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója számolt be á játékok idei tapasztalatairól, a jövő évi szabadtéri produkciók előkészületeiről. síthetnek a szegedi tsz-ek, ezerrel pedig besegítenek az iskolások. A városi tanács mezőgazdasági osztálya és művelődési osztálya már megbeszélte ennek a programját. A diákokat elsősorban a kertészeti növények szedésénél foglalkoztatják. Eddig mintegy 13—14 ezer mázsa különféle növényt takarítottak be a tsz-ek, még 20—21 ezer mázsa várja a szorgos kezeket. A Móra Ferenc Tsz-ben tása és a helyenkénti jégverés miatt a közepesnél is gyengébb. A mostani szép napsütéses ősz — közölte ezt is Király Ferenc, a Csongrád—Szolnok vidéki Állami Pincegazdaság igazgatója — kedvez a borszőlőnek. A cukorfok a jó idő hatására növekszik, így minőségben jó bor lehet a különféle fajtájú szőlőkből. Jelenleg A szüretre az idén is jól felkészült a Csongrád—Szolnok vidéki Állami Pincegazdaság. Több feldolgozóüzemét korszerűsítette. A kisteleki feldolgozóban 110 ezer mázsa, míg a-mórahalmi új üzemegységükben 25 ezer mázsa szőlőt képesek feldolgozni. A régi és hagyományos szőlőpréseket kia szerdán megkezdték a kuko- ,, . rica törését Az esős tavasz ezerJó 0p0ct0 miatt kitolódott érési ideje, fajtákat így a négy szegedi közös gazdaság 1700 hold kukoricáját októberben takarítják be. Az őszi teendők megfeszített munkát kívánnak a szállításokat végző szövetkezeti gazdáktól. Mintegy 3100 vagon terményt kell behordaniok a határból. Ehhez 233 ezer tonna/kilométer szükséges. A négy szegedi gazdaság a szállítások túlnyomó többségét maga végzi. Mintegy 13—15 ezer tonna/kilométerrel kell kisegítenie a szállítási operatív bizottságnak. Tervezik, hogy szükség esetén a gumis traktorokat nappal szállító munkára. éjjel pedig szántásravetésre fogják. Vratják a rizst a Felszabadulás Tsz-ben. 640 hold termését október közepéig betakarítják. A gazdaság idén kedvezőbb feltételek között vegezheti ezt a munkát, több embert foglalkoztathat a rizsaratasnál. A szegedi tsz-gazdák egyik legfontosabb teendője most az őszi vetések elvégzése. A tervek 4 ezer hold veté'ct írjak eló cserélték. Most már jórészt mézesfehér, automatizált berendezésekborszőlő- kel nyerik a finom italt, szüretelik Puszta- Csongrád megyében bormérgesen, Kisteleken, Csöng- szőlőt 14 ezer holdról szürerádon és környékén. Hama- telnek. Megnyílt Szeged első ÁBC áruháza Tegnap délután a város vezetői, ma reggel 6 órakor pedig az újszegedi lakosok vették birtokukba Szeged első ÁBC áruházát. Az Ogyessza-városrészben felépített és be, rendezett áruházban több mint 1 millió forint értékű, 1568 féle áruval várták a vásárlókat. Az új ÁBC áruház átadásával az újszegediek régi kívánsága teljesült. A Szegedi Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat vezetői beváltották Ígéretüket: 45 féle felvágottat, tökehúst, konzerveket, sokfajta péksüteményt, s korszerű akváriumból halat is árusítanak. Az áruk frissen tartását, higiéniáját biztosítja a három norvég hűtőpult, s a három Mirelit mélyhűtőberendezés. Az élelmiszerek gazdag választéka mellett megtalálható az „ezer aprócikk", háztartási áruk, papír- és írószer, műanyag holmik, villanyégők és minden egyéb, amire a háztartásban sürgősen szükség lehet Az átruház mindennap reggel 6-tól este 8 óráig árusít Képünkön: az ÁBC áruház egyik szép részlete. Magyar—szovjet TIT utazáscsere A TIT meghívására pénteken Budapestre érkezett a Szovjetunió Össz-szövetség} Ismeretterjesztő Társulatának 42 tagú küldöttsége. A tudósokból, társadalom- ói természettudományi, valamint műszaki szakemberekből álló delegáció tagjai Bu dapesten és vidéki városokban számos művelődési intézményt keresnek fel, s megbeszéléseket tartanak a szovjet és a magyar népművelő intézmény együttműködéséről. Ugyancsak pénteken utazott el a Szovjetunióba a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat harminc tagú küldöttsége az ottani testvérszervezet meghívására a szovjet ismeretterjesztés eredményeinek megismerésére és módszereinek tanulmányozására. (Somogyiné felvétele) Illést tartott a KNEB A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság pénteken ülést tartott A KNEB elnöke tájékoztatta a bizottságot a papíripar fejlesztésének tavalyi vizsgálata óta kiadott intézkedések eredményeiről. A Jelentés felhívja az illetékesek figyelmét, hogy az ország vegyes-lombos faállományát a papíripar fejlesztésénél fokozottabban vegyék számításba. A bizottság a tájékoztatást tudomásul vette, majd megtárgyalta és elfogadta a vidéki közegészségügyi helyzet egyes kérdéseinek vizsgálatáról készült jelentést (MTI)