Délmagyarország, 1965. október (55. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-22 / 249. szám

Az alro-ázsini csúcsértekezlet érdekében • Algír (Reuter. AFP) Az nfro-ázsiai csúcsérte­kezlet 15-tagü előkészítő bi­zottsága csütörtökön hajnal­ban közleményt adott ki, amelynek értelmében a bi­zottság felkérte Algériát, va­sárnapig tudakolja meg az érdekelt államoktól, javasol­jék-e, hogy a csúcsértekez­letre november 5-én, a ko­rábban megállapított Idő­pontban sor kerüljön-e. A közlemény felhívja az afrikai és ázsiai államokat, a lehető legnagyobb szám­ban vegyenek részt az érte­kezleten. Algíri diplomáciai körök­ben az előkészítő bizottság közleményét úgy értékelik, hogy az elutasítását Jelenti annak a kínai álláspontnak, amely az értekezlet elhalasz­tását javasolta. Nagy változások vanaak folyamatban Befejeződött a beszámolók feletti vita az SZVSZ VI. kongresszusán # Varsó (MTI) Az SZVSZ 6. kongresszu­sának csütörtök délelőtti ülé­sén folytatódott a beszámo­lók feletti vita. Az elnök a vita előtt felolvasta a szov­jet küldöttségnek az elnök- élésért, a séghez intézett levelét, Köztudott amelyben tiltakozását fejezte ki a kínai küldött szerdai szovjetellenes kirohanásai miatt P. Pimenov, a szovjet szaktanács titkára beszédé­ben kijelentette, a szovjet küldöttség nem hagyhatja szó nélkül hogy a kínai küldött e szónoki emelvényt szovjetellenes rágalmainak megismétlé­sére használja fel. Az egész világon ismert a Szovjetunió imperialistaelle- tetű határozathozatal elve nes politikája; köztudomású, mellett. hogy a Szovjetunió a nukleá- A viszontválasz jogán utol­ris fegyverek elterjedésének jára a szovjet küldöttség megakadoályozásáért és azok tagja szólalt fel. Kijelentet­betiltásáért, a békés együtt- te, hogy a jelenlegi bonyolult békéért harcol, nemzetközi politikai helyzet dolog, hogy a ellenére. Szovjetunió minden segítsé- bár viták és nézeteltérések közepette, de az egység je­gyében folyik a kongresz­szus és azt a kínai ds az albán fel­szólalók sem tudták megza­varni. Ezután Louis Saiilant, az segítséget SZVSZ főtitkára mondta el záróbeszédét. A határozatok­get megad a vietnami nép­nek és a VDK igazságos har­cának támogatásához — foly­tatta a szónok, majd a kong­resszusi küldöttek nagy tap­sa közepette felsorolta, hogy a Szovjet­unió milyen nyújtott Gromiko találkozása kubai vezetőkkel Andrej Gromiko, az SZKP Központi Bizottságának tag­ja, a Szovjetunió külügyminisztere, aki jelenleg Kubában vendégeskedik, szerdán találkozott a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjaival és véleménycserét folytatott velük » két lelet érdeklő kérdésekről. Képünk Gromiko cs Fidci Castro találkozóján készült Szabadságharcosok támadásai kiképzőtáborok ellen Álparliiánok Vietnamban — 20 eier amerikai fiatal mozgalma • Saigon (AP) Tovább tartanak a súlyos harcok a Pleiku közelében levő Plei Me-i különleges kiképzőtábor körül, ahol ­mint nyugati hírügynökségek jelentik - dél-vietnami kor­mánycsapatok és amerikai •.kiképzők" kedd óta elkese­redetten védekeznek a pur­tizánok megújuló támadá­saival szemben, A szabad­ságharcosok az amerikai re­pülőgépek tömeges harcba­vetése ellenére egyre szoro­sabbra vonják a gyűrűt a tábor körül és előretolt egy­ségeik olyan mélyen előre hatoltak, hogy már a tábor központjának területét is el­érik kézigránátjaikkal. Az amerikai repülőgépek a vé­dőket élelmiszerrel és hadi­anyaggal látják el, de — mint az AP jelenti — a tábor területén már nem tudnak leszállni, hogy a sebesülte­ket elszállíthassák. A szabadságharcosok Hué városától mintegy 48 kilo­méterrel északnyugatra meg­támadták a kormánycsapa­tok Bao Cong-i táborát, be­hatoltak a védők egyik tü­zérségi állásába és felrob­bantottak egy lőszerekkel te­li bunkert. Ugyancsak meg­támadták a partizánok a kormánycsapatoknak az Észak- és Dél-Vietnamot el­választó határtól 37, illetve 45 kilométerrel délre, Quang Trl tartományban levő két táborát. A szorongatott hely­zetben levő kormánycsapa­tok támogatására az ameri­kaiak tömegesen harci re­pülőgépeket vetettek be, mi­re a szabadságharcosok elvo­nultak. * Stephen M. Young Ohio állambeli demokratapárti szenátor szerint a CIA ame­rikai hírszerző szervezet egyik Vietnamban működő tagja közölte vele, hogy a kémszervezet Dél-Vietnam­ban „dolgozó" több ügynöke partizánnak álcázva kegyet­lenkedik a polgári lakosság­gal szemben, hogy így kelt­sen hangulatot a szabadság­harcosok ellen. * Diákszervezetektől szárma­zó értesülések szerint eddig mintegy 20 000 amerikai fia­tal jelentette ki, hogy a vi­etnami háború miatt külön­böző eszközökkel ki akar tér­ni a behivási kötelezettség elöl. világszerte a gyarmati sor- kai kapcsolatos szavazásokra bői felszabadult népeknek. utalva Saiilant megállapf­Az egyik ceyloni szakszer- totta. még nem tudni, hogy vezet küldötte támogatásáról az egyöntetűség vagy a több­biztositotta az SZVSZ-t ségi elv lesz-e érvényes. Az Az albán küldött ismét a egyöntetűség hívei most Szovjetuniót és a szakszerve- minden esetre hitet tehetnek zeti világszövetséget gyalázó elveik mellett Egész konti­kijelemtésekre ragadtatta nensünkön — mondta végül — magát. nagy változások vannak A kínai felszólaló a válasz folyamatban a szakszerve­jogán szintén az SZVSZ zeti mozgalomban, irányvonalát és a Szovjet- A munka konkrétebbé válik uniót támadta. és a 6. kongresszus hozzájá­A román felszólaló tovább- rult. az SZVSZ egységre irá­ra is állást foglalt az egyön- nyúló munkájához. Megválasztották az SZVSZ új vezető szerveit A kongresszus délutáni ülé­sén az SZVSZ új vezetészer­veinek megválasztására ke­rült sor. A főtanácsot egyhangúlag választották meg, amelyben ötven ország és tizenöt nem­zetközi szakmai szövetség nyolcvanhat taggal és het­venöt póttaggal van képvi­selve. Magyar részről a fő­tanácsnak tagja lett Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára és Brutyó János, a SZOT elnö­ke: póttagja lett Vaswitteg Miklós, a SZOT alelnöke és Geréb Sándorné, a SZOT titkára. A Vegyipari Dolgo­zók Nemzetközi Szövetsége Megnyílt az afrikai csúcskonferencia részéről tagja lett a főta­nácsnak Szilágyi Sándor, a Magyar Vegyipari Szakszer­vezet főtitkára. A végrehajtó bizottság het­venhat rendes- és póttag­ból áll. Magyar részről a végrehajtó bizottságnak Gás­pár Sándor lett tagja. A számvizsgáló bizottság tagja lett Földvári Aladár, a Ma­gyar Közlekedési és Szállí­tási Dolgozók Szakszerveze­tének főtitkára. Ezután a főtanács első ülé­sén egyhangúlag ismét Louis Saillant-t választották a Szakszervezeti Világszövet­ség főtitkárává. Húsz oktatási intézményt zártak be Indonéziában A légierő biztonsági parancsnokságot alakított Sukarno szombaton fontos bejelentéseket tesz # Djakarta (UPI, Reuter, AFP) A djakartai rádió közlése szerint az indonéz légierő biztonsági parancsnokságot és nyomozócsoportot alakí­tott „a törvényesség és a rend helyreállítására''. A biztonsági parancsnokság tu­lajdonképpen már október elején megalakult és a nyomozócsoport letartóztatta a légierő több tagját, aki ellen az a vád, hogy részt vett a szeptember 30-i ak­cióban. A UPI a hadseregnek a baloldali szervezetek ellen irányuló intézkedései között felsorolja azt, hogy Djakar­ta kikötőjében a haditenge­részeti hatóságok megtil­tották a SORSI indonéz szakszervezet működését. Az ültetvények ügyeivel foglal­kozó miniszter elrendelte az ültetvények dolgozói szak­szervezetének „felfüggesz­tését", az oktatásügyi mi­nisztérium bezáratott továb­bi hat egyetemet, s így húszra emelkedett azoknak az indonéz oktatásügyi in­tézményeknek a száma, amelyeket bezárattak azért, mert rokonszenveztek a szeptember 30-i mozgalom­mal. A Sukarno elnöklete alatt, továbbá katonai és polgári vezetők részvételével mű­ködő legfelső hadműveleti parancsnokság csütörtökön folytatta tanácskozásait a helyzet rendezéséről. Megfi­gyelők arra számítanak, hogy Sukarno elnök a tar­tományi vezetők szombatra összehívott értekezletén fon­tos bejelentéseket tesz Indo­nézia további politikájáról. # Accra (MTI) Csütörtökön este Nkrumah ghanai elnök beszédével ün­nepélyesen megnyílt az Af­rikai Egységszervezet harma­dik csúcsértekezlete. A kon­ferencián az A ESZ 36 tag­állama közül 13 képviselteti magát az államfővel, 6 a kormányfővel, másik kilenc pedig miniszterrel. Nyolc or­szág — Elefántcsontpart, Felső-Volta, Niger, Dahomey, Ogo, Madagaszkár, Gabon és Csád - bojkottálja a találko­zót U Thant, az ENSZ főtitká­ra üzenetben üdvözölte az accrai értekezlet részvevőit. Kifejezésre juttatta azt a re­ményét, hogy a küldöttek be­hatóan tanulmányozzák majd mindazokat a lehetőségeket, amelyekkel hozzájárulhatnak a béke és a népek közötti egyetértés megszilárdításá­hoz. Magyar államférfiak üdvözlete Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke és Kállai Gyula, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt kormány elnöke táviratban üdvözölte az afrikai állam- és kormányfők harmadik konferenciáját „Szívből kívánjuk — hangzik többek között a távirat —. hogy a konferencia járuljon hozzá a még gyarmati sorban szenvedő népek felszabadulásához, az afrikai né­pek egységének megszilárdításához, az imperializmus, a régi és új gyarmatosítás elleni küzdelemben, hatékonyan szolgálja az afrikai népek hősi harcokban kivívott függet­lenségének megvédését, gazdasági és kulturális előreha­ladását. Jó erőt, egészséget és újabb sikereket kívánunk felelősségteljes, nemes munkájukhoz. Koszigin távirata Koszigin szovjet miniszter­elnök is táviratot intézett az AESZ-közgyúléshez, megálla­pítva, hogy az accrai találko­zó annál is jelentősebb lesz, minthogy bebizonyítja, le le­het győzni azokat a nehézsé­geket, amelyeket az afrikai népek összeforrása megerősö­désének útjában állnak. Az afrikai egység további erő­södése elősegíti a fajgyűlölő és gyarmattartó rendszerek maradványainak felszámolá­sáért, valamint az imperialis­ta, koloniallsta és neokolo­nialista fenyegetés ellen, az államok belügyeibe történő beavatkozás ellen vívott har­cot. Kölcsönös vádak India és Pakisztán levele U Thanthoz • New York (MTI) Az ENSZ-ben szerdán köz­zétették Sasztri indiai mi­niszterelnök válaszát U Thant felhívására, aki ok­tóber 14-én őt és Ajub Khant arra kérte, találkoz­zanak egy ENSZ-megbízot­tal és készítsenek tervet a kasmíri túzszüneti vonalról történő kölcsönös csapatvisz­szavon ásna. Sasztri U Thanthoz intézett válasz­üzenetében ezt a javaslatot elutasította. A tűzszünet in­gatag voltáért Sasztri Pa­kisztánt tette felelőssé. Sasztri egyébként szerdán az észak-indiai Allahabadban kijelentette, hogy feltételez­hető az ellenségeskedések kiújulása, mert a pakisztá­niak 14 000 gerillát képez­nek ki. Pakisztán ENSZ-képvise­lóje szerdán szintén levelet intézett U Thanthoz, s eb­ben Indiát vádolta azzal, hogy támadni készül. A pa­kisztáni nemzetgyűlést no­vember 15-re összehívták, hogy megtárgyalják az in­diai—pakisztáni hadihely­zetet. Washingtonban a Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy Johnson elnök „öröm­mel találkozna" Sasztri in­diai miniszterelnökkel és Ajub Khan pakisztáni el­nökkel bármilyen időpont­ban, amit Johnson műtét utáni állapota lehetővé tesz. Megkezdődött a Varsói Szerződés országainak közös hadgyakorlata • Moszkva (TASZSZ) Batov hadseregtábornok, a Varsói Szerződés egyesült fegyveres erőinek vezérkari főnöke nyilatkozatot adott az Izvesztyijának azokról a hadgyakorlatokról, amelyek több európai ország fegyveres erőinek részvételével most folynak a Német Demokratikus Köztársaság területén. A tábornok kijelentette, hogy ezeket a hadgyakor­latokat a harci feltételeket megközelítő körülményék kö­zött bonyolítják le. Harcászati-hadászati feladatúk biz­tosítani Közép-Európa térségének védelmé: esetleges ag­resszív támadással szemben. A szocialista országok had­seregei egységes kiképzési rendszerébe szervesen beleil­leszkedő hadgyakorlatok elősegítik a csapatok irányítási rendszerének további tökéletesítését a harci bevetés vi­szonyai között — mondotta a tábornok. A tábornok kijelentette: meggyőződése, hogy a most folyó hadgyakorlatok tovább erősít'k ma.id a Varsói Szerződés országainak fegyverbarátságát. (MTI) Wilson Rhodesiába repül # London (Reuter, UPI) Csütörtökön délelőtt Lon­donban és Salisburyban egyaránt minisztertanácsi ülés volt A Reuter jelentése szerint Wilson megküldte válasz­üzenetét a rhodesiai fehér vezetőknek. Jól tájékozott londoni körök közölték: a levél szerint Wilson hajlan­dó hamarosan Rhodesiába utazni, és tárgyalásokat folytatni Smith szerdai aján­latának alapján. Smith ugyanis közölte, hogy kormá­nya biztosítaná az 1961-es alkotmány előírásainak be­tartását. Ez az alkotmány rendkívül homályosan és a távoli jövőre utalva, olyan előírásokat is tartalmaz, hogy a fehér kisebbség „fo­kozatosan" átadja majd a hatalmat a színes bőrű több­ségnek. l apzártakor érkezett: Az UPI jelentése szerint Wilson brit miniszterelnök csütörtökön bejelentette, kész pénteken vagy szomba­ton Salisburybe repülni, hogy tárgyalásokat kezdjen Smith miniszterelnökkel a rhodesiai függetlenség prob­lémájáról. Wilson kifejezte reményét, hogy küldetése elősegíti a tragikus következmények el­hárítását, amelyek elkerülé­sére nem lát módot, ha Rho­desia egyoldalúan kikiáltja a függetlenséget. Összeesküvés Szíriában # Damszkusz (AP) összeesküvést fedeztek fel a szíriai hatóságok - közli az AP — tizenkilenc sze­mélyt letartóztattak Szíriá­ban. Az A1 Ahram című lap szerint az összeesküvéssel kapcsolatos „rejtélyes" kül­földi hatalom nem más. mint Nyugat-Németország. Ugyan­is a nyugatnémet Concor­dia vállalat volt az egyetlen olajtársaság, amelynek ér­dekeit sértette az olajkiter­melés államosítása. A letar­tóztatások után az összees­küvés többi tagját is kere­sik. A Csongrád megyei Mezőgazdasági Gépjavító i Vállalat Hódmezővásárhely, Erzsébeti út 5., ' felvételre keres • esztergályos szakmunkásokat, betanított eszter­gályosokat, betanított esztergályos munkakör betanításra segédmunkásokat. Bérezés teljesítménybérben. Napi egyszeri ét­kezést, térítés ellenében biztosítunk. Munkás­szállás nincs. Jelentkezés a vállalat munka­ügyi osztályán. Útiköltséget nem térítünk. H 8622 2 DEL-MAGYARORSZAG 1965. október 22.

Next

/
Thumbnails
Contents