Délmagyarország, 1965. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-05 / 209. szám

ORAVEC JÁNOS AZ ANYATEJ Az asszonynak kevés volt a teje. A gyerek sírt, a férj káromkodott, az asszony szégyenkezett, az orvos tápszereket ajánlott. Tóni feltápászkodott az ágyból és szédülő-álmosan karjára vette a gyereket. Sétált vele a besötétített szobában, rázogatta és kínjában régi bakanótákat énekelt neki. A gyerek azonban tovább sírt, arcbőre vérpiros volt és ráncos, mint az összegyűrt szaloncukorpapír. Tóni kiment vele a konyhába, onnan az udvarra. Otzit a mosótcknő mellett találta. Haja homlokára hullott, vizes köténye alatt még duzzadt volt a hasa. Keze vöröslött a mosástól. A teknő egyik oldalán a szennyes tornyosult, másik részében a szürke, szappanhabos víz verte vissza halványan mozdulatalt. Mikor meghallotta a gyerekslrást, felnézett. Abbahagyta a mosást. Tenyerét kötényébe törölte, aztán kezefejével végigsimította homlokát Fáradtan elmosolyodott — Mit nevetsz? — kérdezte mérgesen Tóni. — Inkább csinálnál valamit ezzel a gyerekkel. Állandóan bömböl. Nem tudok tőle aludni. — Ne morogj — mondta még mindig mosolyogva az asszony. — A te fiad. Elvette a férfi karjaiból a gyereket Tóni felcsattant — De te vagy az anyja. Neked kéne szoptatni! — Nem tehetek róla, hogy elapadt a tejem — válaszolta csendesen Gizi és még jobban magához ölelte • gyerekel. — Hát kl tehet róla? Csak nem azt akarod mondani, hogy... — Nem te akartad annyiszor a gyereket? — csattant kl most már az asszony is. — Nem te küldözgettél az orvoshoz? — Füröazthettek volna azok ítéletnapig, ha ón nem csinálok semmit... A hangos szóváltásra a gyerek még jobban felsírt. Tóni nem bírta tovább. Kikapta az asszony jcezéből a csecsemőt Eltartotta magától, erősen megrázta és rákiáltott: — Az anyád Krisztusát Mit bömbölsz? Egyél kenyeret krumplit, szalonnát, babot mint én... Az asszony visszavette tőle a gyereket és besietett a konyhába. Tóni álldogált még egy darabig a teknő mellett aztán dühösen belerúgott a földre szórt pelenkahalomba. Szeme egy koszos munkásingen akadt meg. Az ujján hosszú szakadás látszott Emlékezett rá, hogy a múlt héten a bányában akadt bele egy kiálló azögbe. A bőrét is felsértette. Felemelte a földről, nézegette, közben a konyha felé fülelt Bent csend volt Visszaejtette az inget rápakolta a pelenkákat és felesége után ment Mikor öltözködni kezdett az aszszony csendesen megkérdezte: — Hová készülsz? — Készítsd az üveget. Gálékhoa megyek. — Nem akarom I — Nem akarod, nem akarod — dörmögte Tóni, de leszakadt egy gomb a kabátjáról és idegesen felordított: — Nem akarod, ügye, mert Qálné nem a mi fajtánk. Pusztuljon el inkább a gyerek? Minek szülted meg, ha nem tudod táplálni? Egyszerre kezdett el sírni az anya és a csecsemő. — Pénzt adjál! — kiáltott még egyet Tóni. Az asszony a síró gyerek fölött reszkető kézzel bontotta ki a pén»tárrát. M

ielőtt benyitott volna az italboltba, a kabátzseb mélyére süllyesztette az újságpapírba csomagolt tejesüveget Az első féldecit egyből felhajtotta. A másodikat maga elé tette a pultra és körülnézett Régen Járt Itt Most, hogy az új bérházban lakik, nemigen kerül útjába az Italbolt. A klubba járnak szórakozni. Milyen szegényes ez az Ivó — ötlött az eszébe. — Pedig azelőtt pezsgett Itt az élet. Fizetéskor még cigány is került. Akkor volt különösen nagy a forgalom, amikor munkásokat toboroztak a bányába. Sok mindenféle ember jött. meg nők ls... Klári is, aki most Gál né. A szép félvér cigánylány. Sok férfinek megakadt rajta a szeme, meg a keze. De csak este. a sötétben ölelgették. Az utcán nem mert vele végigmenni senki. Féltek a telep szájától, ö. Tóni elhozta egyszer ide, a kocsmába. Mindenki őket. nézte. Büszkén feszített a lény mellett. Klári meg tüntetően belekarolt. Irigykedtek a cimborák. Később. mikor kint besötétedett és dugig telt a kocsma, mikor már nagy lett a zaj és a füst, mikor már nemigen flcveltek egymásra és magukra az emberek, munkatársai odajöttek az asztalukhoz. Hoztak italt is. sokat. Kedveskedtek, hízelegtek Klárinak. Nagyzolva mondták el kis életük kts eseteit, történeteket találtak kl és virtuskodva énekeltek. De a lány csak őt, Tónit nézte ragyogó, fekete szemeivel ... Gyors mozdulattal felhajtotta a második féldecit is. Szemével megkereste az asztalt a sarokban, melynél akkor ültek. Most nem volt ott senki. A koszos terítő úgy lógott róla, mint az árboctört hajó vitorlája. Kihalt és csendes volt az Italbolt. Az ajtón besütött a nap és hosszan megvilágította a korhadt, agyonolajozott padlódeszkákat, Mintha napoztak volna rajta az eltaposott cigarettavégek. A falakról lekopott a festék, a vakolat ls hullott már néhány helyen, A nagy tükör poros volt és légypiszkos. Pálinkától bódultan fordult kl a kocsmából. Ballagott az úton ós magában az anyját okolta, mert akkor nem engedte be Klárit a házukba. Egyszer neki is ment a lánynak a boltban. Otzit ls anyja választotta Tóni asszonyául. Ezért nem akarja a felesége, hogy Kláritól hozzon tejet. Persze, nem azt mondja, hogy féltékeny, hanem azt hajtogatja egyre, hogy a cigányasszonyoknak fekete a tejük. C

álék a telep másik végén laktak, saját házukban. Tóni figyelmesen nézegette a gondozott kertet, a tisztára söpört téglajárdát. Felment a lépcsőn. Kopogtatott a nyitott konyhaajtón és belépett. Ketten néztek föl a viaszosvászonnál letakart asztaltól. Gál Józsi álmosan, íésületlenül, Klári, a felesége főzéstől kipirult arccal. Jó étvágyat! — köszönt Tóni. Gál kezében félúton megállt a kanál. A tányér fölé hajolva fogadta: — Köszönjük... — Ülj le, Tóni, ha már Itt vagy — szólt óvatosan az asszony, miközben a férjét nézte és közelebb húzott egy hokkedlit Aztán föl-fölpUlogva tovább kanalazta ó is a levest Tóni nézte az ebédlőket Klári nem sokat változott Szép moat is, de mintha megnyugodott volna egy kissé. Már nem olyan szilaj és vad a mozgása. Ahogy á tányér fölé hajolt duzzadó melle megfeszítette könnyű, nyári ruháját. Tónlnak a tej Jutott az eszébe: „Hogyan lehet az. hogy az egyik asszonynak van, a másiknak nincs? Klári most levest eszik, s tej lesz belőle. Tej lesz a kenyérből, a húsból, a süteményből... még a borbél ls. De hogyan? Tudja ezt valaki egyáltalán?... Gál közben végzett a levessel. A kanalat a mosószappanszínú tányérra tette és Ténlra nézett: — Mi szél hozott? Tóni elővette zsebéből az üveget és lebontotta róla az újságpapírt. Bátortalanul szólalt meg: — Tejért jöttem volna. Ha adnátok. A zöldkeresztes nővér mondta, hogy nektek... hogy Klárinak,,. Gál szigorú mozdulattal maga elé húzta a főzeléket Tóni megértette ezt a mozdulatot S

lállt visszacsomagolta az üveget csendesen ezt mondta: — Megfizettem volna... Oál az asszony felé pillantat Klári a tűzhely felé fordult Tóni nézte őket. Oál Józsi fiatalabb volt nála egy-két évvel. Gyerekkorukban sokat játszottak együtt Később egy csapatban dolgoztak a bányában. Lassan körülnézett a konyhában. Ugyanúgy van berendezve, mint nz övéké. Csikósparherdt, kredenc, asztal, hokkedllk, dikó és a polcon rádió. Rend van és tisztaság, mint náluk. Csak Itt az ajtón süt be a nap délben, nálunk meg az ablakon. Klári szólalt meg, de közben as urát nézte: — Akkor is Ide jönnél tejért Tóni, ha az anyád még élne? Tóni nem válaszolt. — Akkor is? — ismételte meg a kérdést Gál, és úgy fogta meg a kanál nyelét, mint ahogy a ceruzát szokás. Tóni menni készült. Zsebébe sülylyesztetto az üveget. De az asszony újabb kérdése elállta az útját: — Nem félsz, hogy az én tejem fekete? Tóni elpirult. Megbánta, hogy eljött. Mozdult ls mái az ajtó irányába, miközben zavarton motyogta: — A tej fehér... Minden anyatej fehér.,. A tiéd is. — De jól tudod, a fene egyen meg! — nézett fel Gál és megtörölte izzadó homlokát. — De Jól tudod I Tóni zavartan elmosolyodott. Moat már érezte, hogy nem jött hiába. — Adjál annak a gyereknek — mondta Gál a feleségének. — Anynylt adjál, hogy az apjának is jusson — és elnevette magát. — Te meg mit állsz itt? — szólt rá Tónira. T

óni nyomban visszaereszkedett a hokkedlira, és minden átmenet nélkül beszélni kezdett: — Éjszakás vagy te ls, Józsi, ugye? —Tudhatod — válaszolta kurtán Gál. — Nem jó ez a bagolyműszak — folytatta Tóni, miközben az üveget átadta Klárinak, aki aztán bement a szobába. — Nem tud az ember nappal rendesen aludni. A meleg, a legyek.., — Kevés az asszonynak a teje, ml? — Kevés. — Tej kell neki, anyatej. A fiúgyerek jobban követeli, mint a lány... Klári lépett ki a szobából. Almos kisfiát és a tejesüveget hozta magával. Mind a kettőt a vendég keoébe nyomta. Tóni meglepódött. A gyereknek tejszaga volt és a teste meleg. Enyhén melea tapintású volt as üveg is. Együtt indultak el Józsival. Klári még előbb meleg vizes ruhába csavarta az üveget, azt meg leterítette száraz kendővel, hogy kl ne hűljön a tej. Már a kapunál voltak, amikor utánuk kiáltott: — Mondd meg Gizinek, 6 is eljöhet, ha te nem éifcz rá. Az italboltban sört ittak. Spiccesen ért haza. Gizi sokáig nézegette az üveget, a? üvegben a tejet Meg akarta kóstolni, de undorodott tőle. A gyerek nem. Türelmetlenül szívta magába az üveg tartalmát. Tóni Jókedvűen felnevetett: — Jóllakott. Lásd. jóllakott... Később Tóni lefeküdt Besötétítették az ablakokat A szoba hűvös volt és csendes. A gyerek mellette feküdt a pólyában és szuszogva aludt. Gizi az ágy szélén ült és csendesen-kedvesen korholta a férjét; — Te, te részeges. Még Jó, hogy hazataláltál... Tóni a párnán lassan elfordította a fejét. Körülnézett a szobában és csendesen szolt: — Van már csóbűtor. Rekamié meg fotel, meg rádió, meg kombinált szekrény, meg belevaló... meg egy fiunk. Még egy lány is kéne. Egy leánygyermek. Annak úgy sem kell annyi anyatej.,, A

z asszony elmosolyodott és tenyerét a férfi szájára tapasztotta. De Tóni így is elmotyogta még, amit akart. Félálomban, amikor lazult Gizi tenyerének a szorítása: — Mert krumplit, kenyeret, babot, szalonnát még nem ehot... Anyatej kell neki... anyatej... Klári azt mondta, te is elmehetsz a tejért... Az anyatej fehér... minden anyának fehér a teje... VINKLER LASZLÖ: NÖI ARCKÉP F. TÓTH PAL Vállalni kell Vőrős rózsáink új utakra nyíltak, mint vágyaink is — messziről jött fényre, teli voltunk még forró lobogással, harmat-hitünket vihar meg nem tépte. Vállalni kell! — csak ez munkált mibennünk — dalunkba szőve cseng „üllő-kalapács" — a pesti utcán emberfolyam áradt, emberfolyam, mely szívünket fogta át Vörös rózsáink új utakra nyíltak — s újra hajt ma mindegyik virág, húsz év után sem hervadó reménnyel mutatják utunk ives vonulatát... Kát évtizednyi gondunkat, esendő botlásainkat is meglesték talán — és a dacot, a mindig újra kezdőt, csalatkozva is a „nagy csaták" után. Vörös rózsáink új utakra nyílnak, í mi csak megyünk konokul tovább, gúny nem riaszt és kudarc meg nem állit, csendben ránk köszönt e hűséges virág: Vállalni kell! — s mert holnap sem lesz könnyebb, nem fogyhat bennünk az ifjú lobogós, eszméink és hitünk vérvörös rózsái elkísérnek bízón — egy életen át. BÓZSÖ JÖZSEF Nyárutó Napkohóban izzik még a reggel... A hullámokat csiklandozza nevetve s a langyos szél lustán nyújtózhodón csókot lopott a tenyerembe... Arnyékpaplant húznak fejükre a fák! Egyre vastagabbat s egyre korábban, aranyra csókolt levelük lehullik s lesz törzsük csupasz, koronátlan... Minden emlék a sárba gyülemlik..,! Gesztenye hullik az útra kopogva, mintha vén zenész a múló nyárnak hangszerén most indulót dobolna... I Go Gombó Pál I

náj sén ME VASIDEGZET Tömör Loránd a fővárosig követte a betörőbandát. Az volt a célja, hogy leleplezi értékesítési kapcsolatalt is - felgöngyöll az egész vonalút. A vonaton fregoll bajuszát viselte, belül az ősz, kívül a szőke felével, így még két átváltozás! lehetősége maradt — szerette, ha a döntő pillanatokban Jelenik meg saját arcával. A banda kettévált, ö a két férfit kísérte, mert náluk maradt a csomag. Ekkor már este volt. A budai hegyekbe hajtattak, egy télen szinte üres lakótelephoz. Nehogy a taxi feltűnjék, Tömör az Ördögorom csárdánál kiszállt, a szinte meredek sziklatalon feltornázta magát, úgy követte a banda autójának fénysávját, • megindult arrafelé, ahol az kihunyt Fél óra múlva ott volt ő is, belesett az ablakon. A bőrönd tartalmát az ágyon látta, szortírozták — nyilván a fényképezőgépeket más orgazdához akarták eljuttatni, megint máshoz a karórákat, egy harmadikhoz a tranzisztoros rádiókat. Mivel mindent hallani és látni szeretett volna, egy létra segítségével feltornázta magát a padlásra. Százbetétes késének fúrórészével lyukat mélyített a mennyezetbe és figyelt. Sajnos, nem vette észre, hogy némi kis mészhulladék a Balkezes levesébe esett, aki tüstént kikombinálta, hogy detektív van a padláson és amikor a Nő meg a Töpürtyű megérkeztek, kiment az udvarba, felóvakodott a létrán és Jobb kezével a reflektort, bal kezével a revolvert szegezte Tömörre, elkiáltotta: „Fel a kezekkel!" Tömör fekvő testhelyzetében hiába is próbált volna védekezni, igy nemsokára összekötözve ült egy széken. A reflektorral a szemébe világítva faggatta a banda. Megvető mosoly volt a válasz. A Nő gyengéden szálkákat szúrt a körme alá, de a szeme sem rezzent meg. Ekkor a férfiak vették kezelésbe és nemsokára teljesen fölöslegessé vált, hogy bármiféle álöltözetet öltsön, mert az anyja sem ismert volna rá. Ám a megvető mosoly nem hervadt le dagadt ajkairól, még akkor sem, amikor szemfogait köpdöste. — Szó, aml szó, vasldegzete van — áuttogta Töpörtyü a Balkezesnek és az így válaszolt: — Kemény fickó. Ezekután belökték az ágy alá és nyugovóra tértek. Hah, de könnyelműen cselekedtek! Tömör röpke fél óra alatt bal keze mutató és kisujjával elérte százbetétes kését, újabb fél óra alatt zépfogaiva! kicsattintotta a ráspolyt s megkezdte kötelékei átvágását. Még éjfél sem v«>lt, amikor hozzáfogott a kúszáshoz. Csak milliméterről milliméterre, zajtalanul, .-ehogy a banda felébredjen. Hajnali négy órakor ott állt a ttalkezes ágytejénél, egy gyors mozdulattal kihúzta revolverét annak párnája alól. Ebben a pillanatban a Nő felébredt és mhe ő elklá'totta: „Fel a kezekkel!" — már fejbe is vágta a székkel. Irtózatos bunyó kezdődött. Négyen egy ellen! Kísértést érze t, hogy a revorveret használja, de mert ellentételnek nem volt és ezért a bíróság jogtaton fegyverhasználatot állapíthatott meg, — megállta, hogy nem lőtt. Egy pillanatra sem veszít tte el az uralmát Idegei fölött. L'zsúdóval brillírozott és tiajnali bt órára már íz egész bandát ÖS3Z skótitáta, hármukat alélt állapotban. Ezután saját kezét is bekötözte — a nőn »k eies fogai voltak. Beclpelte a tagokat az autóba és hat őrakjr már kezében tartotta a főkapitányság ellsmervényét a négy bűnözőről és a zsákmányról. Jóleső érzéssel Indult el kiérdemelt pihenését élvezni. A szállodában utcai szobát kapott. Remek! — mondotta, zuhanyozott és álomra hajtotta felét. Ekkor a ház előtt autóbusz fékezett és Indított a farmotoros. Süvítettek az idegei. Hiába, vidéken ilyen nincs. Este nyolcig erőltette az alvást — nem ment. Ekkor, bár kissé hiányosan, felöltözött. kezében revolverrel lerohant az utcára és teljes tölténytárát egy éppen akkor Indító farmotorosba engedte. Mikor letartóztatták, megtagadta az igazolást, tudta, hogy igy hamarabb végeznek vele. A kapitányságon egyetlen kérése volt: helyezzék őt egy csendes udvari cellába. Ilaá'- • u 4 Oii.-H\AGYAROIlSZA<i Vasárnap. 1965. szeptember&.