Délmagyarország, 1965. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-21 / 222. szám
Kislányoknak — iskolába Egy kis kalapismeret Rádió- és tv-műsor Most sióknak a mamáknak segítünk, akik szívesén szabnak, varrnak otthon. A mellékeit szabásminta szerint, maradék anyagból szétfejtett felnőttéül-ékból összeállíthatjuk a kislányok egész évi ruhatárát. Az alaprtabásmtntáttak megfelelően készíthetünk iskolaköpenyt, kötényszoknyát, ujjatlan könnyű ruhát. Aki járatos ebben a munkában, a mintát átrajzolja csomagolópapírra, s máris kezdheti a szabást, varrást. Tanulás— otthon A kalap formája, alakja, színe a divat szerint változik, A kalap eredeti hivatásé. hogy óvjon az időjárás viszontagságai ellen. A hői fejet viszont díszíti is, S ezért lehetőleg legyen szép. Nos, ennek a követelménynek jelenleg tökéletesen megfelel. A divatkreátorok megteremtették s2ézadunk egyik legszebb kalapdivatját. A forma általában a hagyományokat követi', arcból kihajtó, keskenyebb Vagy szélesebb karima, alacsonyabb vagy kissé magasabb fejrésszel. Túlzásoktól mentes, mindegkl számára előnyös. Ám ami mostanában Hogy az iskolában boldoguljon a gyérmek, nem elég Csupán a pedagógusoktól várni az eredményt. Mt is az a minimum,amit ilyenkorév elején minden szülőnek tudnia, biztosítania kell. A legfontosabbak egyike: a zavartalan felkészülés lehetőségének megteremtése. Egy kis sarok a szobában, külön hely, ahol a gyermek Csendben dolgozhat, tanszereit rendben tarthatja stb. S mindenekelőtt biztosítsunk a tanuláshoz megfelelő időt. A gyermeket csak akkor vonjuk be másfajta teendők e' végzésébe, ha iskolai feladatait befejezte, s magát mér kellően kipihente. Az első tanítási órákon a tanárok azt is elmohdják, miként „kérik számon" az anyagot, mit kell tudni s mi a követelmény. Érről a szülőnek is tájékozottnak kell lennie, s ha tud. ennek szellemében segítsen. Persze a sZülŐ segítsége Csupán a megértésig terjedjen ki, a feladatot mindig magának a gyermeknek kell elvégeznie. Hogy kikérdezzük-e? Nem art.! De. ha ehhez nincs időnk, vagy az illető tárgyhoz nem értünk, akkor ne erőltessük. A füzeteket és az ..Ellenőrző könyvet" azonban, ahová a tanárok a tanulók feleleteit bejegyzik, állandóan kísérjük figyelemmel. S ha netán a gyermek nehezen tátiul, vagy nincs benne elég ambíció, a szülők akkor se legyenek türelmetlenek. Minden verésnél többet használ a meggyőzés és a jó szó. Akad olyan szülő is, aki az iskolaév elején így szól: „Most már mindennek vége, egyetlen dolog, a tanulás". De akad Olyan is, aki szeptembertől nyugodtan néz a napok elé, mondván i „Majd elintézi az iskola". Egyik Vélemény sem elfogadható. Áz első felfogásra ez a válasz: igenis, kell a pihenés és kellő mértékben a szórakozás, kikapcsolódás. A kifáradt, agyonhajszolt diák, sona nem lehet eredményes tanuló. Volt olyan szülő, aki éV Clejéh eltiltotta fiát a sportolástól. Szerencsétlen 'megoldás. A szellemi fáradság, a céltalan unalom ellen kiváló a sport. A szakköri munkába való részvétel egyegy tantárgy speciális területére vezeti el a tanulót. Érdemes tehát szakköre járni! S váljék nemes szórakozássá a színházlátogatás és a zene. Reálisan kell látnunk, hogy mit bír el a gyermek. Oh, szép szülői álmok! Hárorrt nyelvet tanulni, s emellett még zenei és vívóórákra járni — nem sok ez egy kicsit? S ha érezzük, hogy valami miatt a vállalt feladat sok — azonnal Csökkenteni kell az elfoglaltságot. Első az iskolai tantálne! A ..mindent az iskolára bízó" szülőknek pedig a következőket javasolhatjuk: Segítsék, hogy gyermekük mind jobban beleilleszkedjék az iskoi lai közösségbe. Segítsék önállóságának s öntudatának kifejlődését. Arra azonban mindig vigyázni kell, hogy az önkormányzat, önállóság — ami különbén a szocialista pedagógia szempontjából nagyon helyes —, soha ne fajuljon a tanárral és szülővel szembeni tiszteletlen magatartássá. Befejezésült 1. Minden szülő lehetőleg már az év kezdetén legyen tisztában az iskola és a gyermeket tanító tanárok követelményével, vegyen részt az értekezleteken és teremtse meg a tanárokkal a kapcsolatot. 2. igyekezzék megérteni a fiatalokat, s ne csak a maga szemszögéből nézze a világot. (A fihom és tapintatos ellenőrzés — helyesebben: szemmel tartás —, azért maradjon meg.) 3. A szülői munkaközösségben Végzett munkával minden szülő legyen segítségére az Iskolának, hogy közös erővel teremtsék meg az eredményes munka feltételeit. Ehhez pedig már most az év elején kell hozzákezdeni. a kalapot különösen széppé avatja, az a rendkívül finom anyaga. Készül fehér selyemből, madeira-anyagból, ruhacsipkéből - de a legszebb és legújabb hófehér Viszkóza- vagy nylohszalmából horgolt kalap. Milyen kalapot válaszsZUnk? A kalapvásárlásnál fontos szempont: a magas termetűnek jobban illik a széles karimájú, lapos tetejű kalap. Aki alacsony, kistermetű, az inkább keskeny karimájú magasabb tetejű kalapot válasszon. Arra ugyancsak gondolnunk kell, hogy más hatása van a kalapnak, ha hosszú a hajunk, és más, ha rövid frizurát viselünk. íme, a hárem legszebb kalapmodell. Gyöngy- és nylonszalma keverékéből fonott fehér kalap. Rövid hajhoz, ünnepi alkalomra illik. (Első képünk.) Fekete nytótiszalmáböl horgolt kalap. (Második képünk.) Formája a hagyományos zsirardi. Különösen a kontyot viselőknek csinos. A fekete szín komorságát oldja a fehér margaréta vagy bármilyen fehér kalaptű. öszi előzetesként egy gyöhyörü moherkalap. (Harmadik képünk.) Színe türkizkék, ftekete szövetruhához, türkiz-fehér gyöhgysorral Viselte a maneken. K. M. VIRÁG A LAKÁSBAN A korszerű lakberendezéssel egyidejűleg változik a virégkötés módja is. Míg régen a kerek, tömör „bokréta" volt kedvelt, most inkább egy-két szál, szépen elrendezett virág díszíti az otthont, ilyen új stílusú virágkötést ábrázolnak képeink. A tálban kerek, kis szögekkel ellátott korongra tűzik á Virágot. (Első képünk.) Két szál vérvörös gladióla (kardvirág) és lenn egy hófehér szegfű. A kék harangvirág a véltozatoeság kedvóért üvegtálba kerüli zöld délialevelekkel. (Második képünk.) A Virágkoiong körüli részt néhány szép kaViCs is díszíti. A virág elrendezése után, « naponta kapjon friss vizet, dó, ha csipetnyi sót is tetszünk a vízbe, hogy hoszszabb ideig friss maradjon a csokor. KOSStlttt RAtMO 4.80 Hírek. 4.32 Hajnaltól reggelig V ., 1.45 Falurádió. 5.00 Híre*, 5.30 Reggeli Krónika. 6.00 Htre*. 9,09 Hírek. 7.00 Reggeli Krónika. 7.30 OJ könyvek 7.55 Technikai szünet, 7.5» Pontos wejeizes. 6.00 Hirek. S.05 Műsorismertetés. 8.20 Reggeli hshgverseny, 8.55 Technikai szünet. 9.00 KótMBk. jegyezze teli » 05 HáfMh a kürtszó. 0.46 PöpyCsonks JértnS hartgsz.: Keleti szvit. 19.00 Hírek. 19.19 lt). Ma. gyári tmre nem Zenekara játszik. 10.45 A Prágai Rádió Sjándékfelvételeíből. 11.00 Az Okosok földjén, Vidém műsor. n.3i A csendháborttd, 12.09 Hlrek. li.15 Táheeeníl kiktél. 12.5t A budapesti Színházak műsora. 19.00 I.yha Károly emlékezései. 15.15 Áriák 13 45 Gárdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. H.W Hitek. 14.03 JéléntáS az öttusa vllágbátnoksááröl, Lipeséből. 14.10 könnyűzene, tt.oi Szép magyar novella. 13.25 Hészlelék az Stlás «mfl Oratóriumból. 19.00 mrek. lo.lti Jelentés az öttusa világbajnokságról. Lipcséből. 16.15 MeSe a vörösbérvpSl meé a két harkályról. II, W tt)ű«égt Magazin. 17.00 Autósok, nevetem 1 l7-.ll Műsorismertetés. iá nO Ml történt a nrgyvtuéhab) tá.ts két kodáivkórua. 1*25 Kiváltságlevél — portó 1395. 10 05 Népek zenéiéből. 1055 A Szabó család. 10.55 Jó étszakát, gverékekl 29.00 Kati Krőlnka. 20.30 Nyilvános tánczenei hnneversenv a Rádió ?2-es stűdióléból. 21.03 Oj ooerPlerneZé'nkből, *t.t? FtV szekér rózsabimbó. 32 00 Htrek. 22.15 Ibinrthtrek, 32.29 Mél sremmel. 33.2o A BüdhnésH hTWzetVrttt 1 Verrenyr.il telentlük. 23.00 KannvtTZéne, 44.99 Hírek. 0.10 EJI zene, pftóri radio 4.30—10.58 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 14.05 Időjárásjelentés. 14.99 Opera résztelek. 14.ott Hírek. 11.09 Nótacsokor. 19.43 fcurópft tengeri kapui. Várná. 18.00 Paljttt Jkokoól. 16.45 HUdal Pál íeneSzerző emléfcfezete. 17,00 Hifek. 11.95 BáhkeUenŐTzés és mechanizmus. 17.15 Zenekart muzsika. 15.13 Táncrn,. 10.»0 Hírek. 10.93 Pierre r«urnier és Jóart Knndá szonátáestje. 20.20 Közvetítés, a Trofeo Itália vízilabda-tornáról. 20.30 A kék légy. Jelenet. 2t.9l Hírek. 41.03 Néódalok. 31.30 A MAV Szimfonikusak hangversenye a stúdióban. 22 (5 Könyvespolc. 24.49 Filmzene. 43.00 Hírek. trlevtrid Magyar televízió 9,09—9.30 Környezetismeret — Olvasás. 4Alt. lak. IV. oszt.) 9.00 9.20 Cfosz nyelv, (Alt. Isk. VI. oszt.)' 0.95-10.25 Történelem. (Alt. Isk V. oszt.) 15.33-14 00 Környezetismeret — Olvasás. (Isrn.) 14.30—14.50 Orosz nyelv, psm.) 19.43-M5.5S Történelem, (ism.) 19-20 Kétszáz kilométer a Volgán. Közvetítés Gorkilból. 17.03 Műsorismertetés. Hírek. lt.10 Tapssztalat'ok. tanulságok. Mit tehetünk az őszi búza vetés Sikeréért? 17.30 Trorea Itálin. VIzliabda-mérk 3zés közvetítése a Sportuszodából. Rlnorter: Vltrav Tamás. 18.30 Mérnökök, teéhhikusok. nevelem: kóooeráeió a műszáki feltesz)isben. 19.53 Esti mesé. 19 OS Ibsen: Peer Gmt. Dréma 3 felvonásban. Közvetítés s debreceni CSokonál Színházból. Kb. 2Ő.1.3 Tv-hiradó. Napi jegvzéttmk. Kb. 21.25 Mátra! tegh fteia )pevz„m. Kb. 44.15 Tv-híradó, n. kiadás. (MTI) Juzoszláv t-lev(rl4 idötetZéB. 20.00 Tv-blrsdó. 49 20 jelentés a Horvát Kómtrtuntstá Szövetség Közoonti vétet ősegének pténűmáról. 40.40 A Troféd Hátin vtzttabdatorna közvetítése. 43 03 Híre*. Román tvievfzHi Adásszünet. Szeged a hazai lapokban 1983/28 MOLNÁR Béiá: OsVízráJZt Vizsgál,-.tok a Dél-Tiszántúlon. Hidrológiái Közlöny, szeptember. (Szegedi vonatkozásokkal.) NEMESI Kohrád: ReklÜrtt a bóm téren. A SZégedl Szabadtéri Játékok kereskedelmi prof iagandája. Kirakat, szeptember, FénVkédPel.l SZELESI Zoltán: Hánóm szegedi tárlatról. Művészet, szeptember. fBAJÓR NAGY Ernői B. I*. E.: Bzmle. Népfront, szeptember. Iá Tiszátáj augusztust szántáról is.l AtpéOl rózsák Szegeden. tesU Hírlap, szeptember lt, (Az egyetemi rüvészkertbén.l Apró Antal látogatása Csongrád megyében. Népszabadság, szépt. ii. (Szegedért 1S.1 MAS'Í Lástlóhé: Tanfolyam blzalmtaknák. K»ZAIkálm»rott, Szept. 1.3. (A SZégedl Járási Tahács BzakszérVeZeti BlZdttságánái.l Csongrádi idegenvezető. Szürélkczet, szept. 13. (Fényképek, a szegedi BirKá-csárdáról ls.J Tanévnyitó ünnepségek az egyetemeken és főiskolákon, — ÜJ orvosokat avattak vasámop. Magyar Nemzet, szept. 14. IBzefiedröl ls.J Etikai konferencia. Népszava, SZept. 14. (Szegeden, szeptember 19—lf,] Küllőiül látogatók • skege-ii hitközségben. ÜJ Etet, szept. 15. A szegtől Mzraellta hitközség 150 éVes. ÜJ Étet. szept. 15. Országos etikai kxinfetendn Szegeden. Népszabadság, szépt. 19. Kiemelték 9z elsüllyedt haj,át. wpszavá, szept. 10. (a téli kikötőben.) Nemzetközi paradiésdUhkeít. EMI Hírláp, stédl. 17. rA szegedi fajtakísérlett állomás telepén.! Kukoricatermesztés! tanácskozást rendeztek pénteken Szegeden, a Dél-álTöldI MezögazdóSáBi Ktsértetl intézetben. Magyar Nemzet, sZept. 10. I. KERÜLET Házasság: Dr. Tiszai László Lajos és dr. Herce Éva, Nuber József Sándor és Balogh Erzsébet Mária, Rácz Lajos és Juhász Franciska, Magony József és Tóth Piroska, Molnár Ferenc Kálmán és Szécsi Piroska, Bogdán István Árpád és Tóth Éva Mária, Szilágyi György i Ödön és Ocskó Ilona, Seres Dezső és Szépligeti Mária, Marton Andor László éa Wenner Zsuzsanna, Sárkány István és Szekeres Irén, Somogyi István Ernő és Csonka Artna Mária, Tóth Béla es Bajusz Mária Magdolna, Rakonczás Pál és Machalek Klára, Kositzky Attila és Hegedűs Márta, Hrazdira Gusztáv és Barna Mária, Tompái Sándor és Domonkos Zsuzsanna házasságot kötöttek. Születés: Borza Józsefnek és Gonda Lídiának Éva, Lele Jánosnak és Szabii Máriának Mária, Molnár Józsefnek és Korom Klátáhak József Zoltán, Sebők Andrásnak és Szabó Mátiáhak Erika, Kása tmrének és Vincze Erzsébetnek JUdit, Ország Lászlónak és MttBoni Piroskának Éva Andrea, Rajos Jánosnak és Domokos Ilonának Vivctte, Tóth Istvánnak és Tóth Mafidthak István, Hődör Jánosnak és Beile Irénnek János, Révész Lászlónak és Lekrlnszki Zsuzsannának Zsuzsanna Éva, Bodnár Istvánnak és Lajos Erzsébetnek Mária, Szalai Tibornak és Csáki Erzsébetnek Tibor, Mihály Gábornak és Bihari Borbálának Gábor, Mihály Gábornak és Bihari Borbálának Tamás, Papp Józsefnek és Mircsov Ilonának Márta, Varga Istvánnak és Szimesák Annának Katalin, Ábrahám Péternek és Hoffer Ágnesnek Ágnes, Varga Elemérnek és Török Ilonának László, Hunyadi Józsefnek Anyakönyvi hirek és Abos Évának Éva hévű gyermekük született. Halálozás: FfttncZia János, Lévai Istvánné Miskolczi Erzsébet, Görgényi István, Tábörosi ÜstVárl, Kovács Teréz, Bof Sándor, Beh'cze Mihály, Katona István elhunyt. It. KERÜLET Házasság: Benke Pál és Molnár Mária, Befenez Ferenc és Ábrahám Idá, Varga István és Tolnai Márta, Bakró Ahdrás és Nagy Julianna, Tápai Mihály és SZÚcs Mária. Tőke Jenő és Költai Margit Ágnes, Kocsis József és Tóth Terézia házasságot kötöttek. Halálozás: Tóth Ferencné Szilaj-Szabó Veronika, Gulyás Jáhosné Szilágyi-Bíró Regina, Szélpél Sándor elhunytak. III, KERÜLET •- I ! i i—- . Házasság: Ihász fislváh és Kovács Aranka, Meszlényi András György és Varga Mária, Varró Jenő László és Csontos Mária, Keresztes Mihály és Bora Ilona Erzsébet házasságot kötöttek. Stületés: Farkas Jáhosnak éh SZelgréd Teréziának Gabriella. Simon Istvánnak és Hegedűs Ilonának István, Temesvári Gyula jóZseínek és KoéSis Editnek Gyula, Tápai László Antalnak és Mezoy Honának Tibor Miklós, Mihalek Györgynek és TanaCs Ilonának György, Tari imre Józsefnek és Király Erzsébet Katalinnak Ildikó, Szabolcsi Bélának és Muhari Etelkának Zoltán Béla, Kulcsár János Lászlónak és Ju- \ hász Annának Attila Csaba, Gáspár JóZsefhek és Szabados Máriának Katalin, Narozsnvik Gedeonnak és Ördög Klárának Ferenc. Kálmán istváhnak és Gyuris Juliannának István, Tartó Józsefnek és Földi Erzsébetnek Ildikó, Abtahám Antalnak és Szögi Erzsébetnek Antal néVű gyermekük született. Halálozás: DÍ. Kulcsár Béla, Bodó András, Tóth Bándorné Bánfi Piroska, Szábó Jánosné Engi Julianna. Varró Dánielné Varga Julianna, Nagy Jánosáé Szabó Mária, Tóth Károly, Szélpál Pál, Tóth-Pördi Jánosné Hevesi Etelka, Nagypál Szilveszterné Tombácz Anna elhunyt. Értesítjük a kedves mozilátogató közönséget, hogy a FÁKLYA mó-l szept. 20-től okt. lD-ig átalakítás miatt szünetel EZ idő alatt á Vörös Csillag mozibún nápi négy előadást tartunk, délután 2, 4, 6 és negyed 9 órakor. Figyelje műsorunkat a Város minden pontján elhelyezett plakátalnkónl Csongrád Megyei Moziüzemi Vállalat K 418 Kedd, 1965. szeptember 21. OÍL-MAGYARORSZAG J