Délmagyarország, 1965. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-21 / 222. szám
A fejlődő országok és a tudomány Hétfőn a Technika Házában megkezdődött a tud® mányos munkások világszövetségének négynapos tanácskozása. amelynek fő témája a tudomány haladása a fejlődésben levő országokban és az ezzel kapcsolat® nemzetközi együttműködés szerepe. A szimpóziumon, amelyet a magyar tagszervezet, a Műszaki- és Természettud® mányi Egyesületek Szövetsége rendezett, 54 ország képviseletében 225 tudós vesz részt, köztük 156 külföldi. Eljött a tanácskozásra C. F. Powell Nobeldíjas angol professzor, a világszövetség elnöke és P. Biquard párizsi professzor, a szövetség főtitkára is. A hétfői plenáris ülést Hajós György K®suth-díjas akadémikus nyitotta meg, majd megkezdődtek az előadások. Fehér folt a város peremén Amikor szeptember 8-án a s'k oldalán — Tarjántelep tásával; a székek becsavaJuhász Gyula Művelődési húzódik, ahol a sokcsalád® rásával, technikailag ügyOtthon klubtermében a nép- házakban megöregedett szü- szólván kivihetetlennek látműveléssel fbglalkozó tár- lök kulturális ellátása jófor- szik. A másik két helyiség sadalmi szervek küldöttei mán semmi. Ettől északra körülbelül akkora, hogy megvitatták a kétéves ter- terül el a két Petőfitelep, együttvéve sem lehetne kivet, különösen az úgyneve- Az egyik, az úgynevezett adni háromszemélyes albérzett kulturális fehér foltok Üj-Petőfi, a régi Nagyvára- letnek! Az egyiknek könyvfelszámolásának szükség®- di út és az Algyői út ál- tár a neve, melynek napomsége volt napirenden. Ehhez tal bezárt köz ugyan kis ta 2—6-ig tartó szolgálata a kérdéshez szólt hozzá terület, de a másik, mely azért viszonylag tekintéKoncz Antal, a II. kerületi egészen a Tisza partjáig ly®; 4 ezer kötet könyvet taná® elnökhelyettese is, terjed, körülbelül 6 ezer bocsát olvasói rendelkezéséaki felhívta a figyelmet a lakosával, valóság® nagy- re. A másik szobácskának Felsővárostól északra nagy község. A vár® központjá- nem is tudom milyen megívben húzódó peremvidék tói eléggé távol ®ik, s ha nevezést adhatnánk: tévét elhanyagoltságára, kulturális a fiataloknak nem is okoz nézhet benne egy-két eméietének m®toha viszonyai- különösebb problémát a be- ber. ra. jövetel — hiszen most már , , félóránként közlekedik az lavola kozponttol autóbusz-körjárat — az idősebbek javarésze annál inNégy telep sorakozik itt kább helyhez kötött, s ott egymás mellett. A töltésen kinn akar szórakozni, műinnen az alig 40 év® F® velődni, kikapcsolódni. Ha dortelep fekszik, melyet zö- lehetőség nyílik rá! mében városi tisztviselők Klubélet kellene Ami segíthet laknak. Vele átellenben — a József Attila sugárút máAz Országos Fotóművészeti Kiállításról A Szegedi Fotoklub a Mó- Szép számmal találkozunk a ra Ferenc Múzeum képtárá- kiállításon olyan képekkel ban bemutatja az ország® J* amelyeknek szerzői arra , ,, - , építik a pillanatnyi hatast, fotomuv®zeti kiállítás anya- hogy kiaknázzák a valóság gát. Szeged fotósai és a mű- dekoratív, játék® formáit, vészi fényképezés iránt ér- A zsánerképek az élet kis deklódő nagyközönsége nagy epizódjait rögzítik, amikor várakozással tekintett a ki- szerzőik a valóság zajló forállítás elé mert a rendező ftötagából kiemelik a legjelele' mert a renaezo lemzőbbeket. Ez csak keveszervek az elmúlt 20 év f® seknek sikerült (Ková® L.: tóművészeti tevékenységé- Tövises út, Nagy L.: Apák Ilyen tehát az a művelődési otthon, mely a környékben azért egyedülálló, s a vidék kulturális igényeinek kielégítésére hivatott. Mert a szomszédban levő Üj-Petőfitelep több mint ezer lakója, a m®t beépülő Nézzük meg tehát ezeket Baktói kiskertek tanyáról I a lehetőségeket. Találunk idejött parasztsága, s a már egy italboltot, mely a leg- em'ített Fodor- és Tarjánt® jobb szándék mellett sem lep lakossága azért szórameríti ki a kulturális felleg- koznl, művelődni, kikapcs® vár fogalmát, s egy „kény- lódni akar. Jobb és több 1® szer"-cukrászdát, amit jel- hetőséget kellene erre telege egyre hasonlatosabba . tesz tana nevű szomszéd- remtenl! Hallottuk, hogy a jához. Van ezenkívül a 10- területi pártszervezet igen es utcai pártház, melyet 3— leik® munkát végez, s a 4u é,Ve. bövitefök' fö napokhan szorosabb együttahol tevet lehet nézni. Ezt ..,..,., . .. , , , persze sokan otthon is meg- működést határoztak el a tehetik, s a pártház sem Gedói és a Gera Sándor iskola pártszervezetével. Talán ez majd segít... nek legjava értékeit igyesorsa, A vak vezetője). A keztek felsorakoztatni egy ^^^T^Z'retr®pektiv gyujtemenyben, ző erőnek éppenúgy, mint a és ezzel összefoglaló képet mélyebb emberi megnyilatadni a magyar fotóművészet kozásoknak. két évtizednyi fejlődéséről. A kiállításon szereplő 36 Kár, hogy a kiírási feltét® szín® foto nem éri el a felek helytelen értelmezése kc)teföehe.r képek "föföPf , lat. Mindenesetre a kiállítás miatt a legismertebb szege- látogatóinak, akik nem tuddi fotósok itthon és külföl- ják kivonni magukat a szídön nagy sikert aratott alk® nek varázslat®, hangultkel tásai hiányzanak a kiállítás tő hatása alól, a színes fotók tetszeni fognak. A színes falairól, s a szegedi fotó- anyag, egyben a kiállítás sokat csak egy kép képvi seli. Mindenekelőtt megállapítlegszebb és legmodernebb fél vétele Bíró Klára: Homokzátony c. felvétele. HAÍ' T L^111^ l KEF ASAVNTAKKT/TS legkiemelkedőbb alkotasok találkozója, a kiállított képek színvonala nem egyenlet®. Az is megállapítható, hogy a magyar fotóművé- szet magas eredményeit jelszet válaszútra érkezett fej- zi, egyúttal haladást is, ha lődésében, — nem annyira nem éppen a tegnaphoz, hatartalmilag, mint inkább abban a törekvésben, mely elszakadni kíván a fotónaturamegállapíthatjuk, hogy a kiállítás 10—15 képe — talán több is — a mai fotoművénem a múlthoz mérve. Ha valamelyes hiányunk van a lizmustól. A kiállítás meg- képek megtekintésekor, aktekintői előtt nyilvánvalóvá kor a képek tematikája elválik ennek az új irányzat- len tehetünk kifogást, valanak — nevezzük akár sti- , . . , , lusnak — technikai és kép- mlnt az lgazan jelent® alalkotó újítása, mely szaba- kotások kis száma miatt. A tud — már rendeltetéséből kifolyólag sem — más 1® hetőséget bizt®ítani. Kell® ne tehát egy korszerűen felszerelt művelődési otthon, mely ide vonzaná a Fodor-, a Tarján-, de az Üj-Petőfitelep kulturális igénnyel rendelkező lakosságát is. Ez a kultúrotthon a 3-as utcában meg is található. Tömörkény Istvánról nevezték el, s tizenegy éve működik, de a múlt év tavaszáig jóformán mást sem lehetett tudni róla. Ekkor 110 ezer forint® költséggel rendbehozták, s most elf® gadható állapotba kerülve — lényegében mozivá alakult! Székeket csavartak be a száz férőhely® nézőtérre, gépházat, pénztárt, vészkijáratot építettek — így minden kedden és pénteken moziba lehet menni. Minden szerdán ismeretterjesztő előadások folynak; itt rendezik az ünnepségeket, tanáratagi beszámolókat, f® gadóórákat, de ez túlság® san programszerűnek és hivatal® ízűnek hat, nincs Igazán serkentő hatása. Úgyszintén nem lehet ezt várni az Irodalmi Színpad és a Bábszínház tervezett vendégszerepléseitől sem, mert ezek is ®etlegesek. ' Klubélet kellene, mely minimális berendezéssel is nagyobb szívóhatást gyakorolna, akármilyen esetenkénti N. I. Megérdemlik a gondoskodást „Gyümölcsöt rakodtak. A illetve a SZÖVOSZ vidéki dülőútra nagy dübörgéssel felvásárló apparátusa. A fordult egy vontató. Az a mezőgazdaság számára jutbolond. ideges, sárga ló. tátott kisebb-nagyobb kedamelyik rudasba volt fog- vezményekből is részesedva, megrántotta a szekeret nek. A fentemlített levélés az uram. szegény, kezében egy teli ládával, hanyatte-ett. Fejjel lefelé a magas, gumis stráfról. A ben elmondott panasz azonban méltánylást igényelt. N®, e sérelmek megszüntetésére most invállát és a gerincét ütötte tézkedés történt. A termemeg, de úgy, hogy mozdul- lőszövetkezeti csoportban, ni sem tudott: a mentők szőlő- és gyümölcstermelő vitték el. Nem is tudom. szakszövetkezetben dolgozó lesz-e mostanában belőle parasztok, hegyközségi taember. Nin® kizárva, hogy gok balesetbiztosítását ok le kell százalékolni, de mi- tóber 1-től a társadalomkor érdeklődtem, azt biztosítás keretében rend® mondták, ez bizonytalan, zik. Október 1-től a tsz®mert mi csak tszcs-tagok szakcsoport-tagok ugyanabvagyunk..." Egy bajbaju- ban az egészségügyi ellátott asszony írta ezt a le- tásban részesülnek, mint a velet, hetekkel ezelőtt. termelőszövetkezetekben Megvallva őszintén, akkor dolgozó parasztok. Nem még nehéz lett volna rá kell már „nehéz ezreket' reménytkeltő választ adni. orv®ra, gyógyszerekre, kór A mezőgazdaságban dol- házra kifizetni a tszcs-tagozó emberek elöregedése, goknak sem. A munka köza gépek, motorok, vegysze- ben történt balesetek, vagy rek kezelésében való — foglalkozási betegségek eseérthető — gyakorlatlanság, tén társadalmi gond®k® a keskeny, nem gépjármű- dásra. orvosra, kórházra, vekre épült bekötő utak gyógyszerekre, elhalálozás zsúfoltsága miatt falun is alkalmával pedig özvegyi megsokasodott a munka nyugdíjra, árva- meg szüközbeni balesetek, szeren- lőellátásra számíthatnak, csétlenségek száma. E bal- Megérdemlik? Meg. A keesetek szenvedő alanyai kö- zükön levő szőlők, gyüzött ott vannak azok a parasztemberek. asszonyok, családtagok is, akik különböző mezőgazdasági társumolcsösök, kertészetek példaszerű gondozottsága szorgalmukat, felelősségtudatukat dicséri, a kertjeikből lásokban a családi gazdái- kikerülő gyümölcs, szőlő, kodás és a kollektív mun- zöldség ezer vagonjaival fika összeegyeztetésével pr® k társadaiom tarő_ balnak, nem siker nelkul, boldogulni. Termeivényeik- dóséért, nek biztos vevője az állam, n. r. műsoroknál. Ez azonban a dúlni akar minden megkö- Jó közepes átlag az uralkodó terem nézőtérré való alakis alig találkozunk szélsőségekkel, a bátor kísérletezésre utaló törekvésekkel. Néhány próbálkozástól elt® kintve igazán újszerű, a tárGulyás megcsípi a tolvaj!" Gulyás, a fiatal nyomoz® vaj megfogott, de nem vitt háza előtt. Kinyitották neki kutya boldogan csóválta far- el magával. a kaput, bement, s megállt kát, amikor új munkára szó- — Keresd! — kapta az a lépcsőnél. A tett® egy lították. újabb utasítást, s az ok® gyermekkorú fiú volt, s itt — Gyere Gulyás, gyere állat megindult a nyomon, is minden előkerült. A gy® kiskutyám megyünk Rösz- Látszott rajta, hogy erősen rek nagy szemeket mereszkére tolvajt keresni — mond- koncentrál, s biztos nyomon tett a kutyára, s úgy reszk® ta a kutya vezetője. Perce- is halad, mert a farkát a tett előtte, mlnt a nyárfal® ken belül kint voltak a nem- hasa alá kapta. Jó két kii® vél. Fogadkozott, hogy soha zetközi út mentén, a határ- métert haladtak, mikor Gu- többé nem tesz ilyet, csak állomás előtt. A hívó szó lyás befordult Bite Károly I. vigyék már el mellőle Guugyanis onnan hangzott el. kerület 22. szám alatti tanyá- lyást. A kutya azonban nem Egy csehszlovák turista-há- jába. Egy s idős asszony volt bántotta, csak nagyon gyaznspár vert sátrat az útmenti csak a házban, s nem tudta nakvóan nézett rá, s erősen gyepen, hogy a nagyobb út mire vélni a váratlan látó- megjegyezte magának. előtt kipihenjék fáradalmai- gatókat. Gulyás mitsem tő- A campingbe visszaérve az kat. Az autó ajtaját nyitva rődve ment egyenesen a osztrák turista váltig meg hagyták, amíg átszaladtak a gangra, majd onnan be a akarta venni Gulyást, földmű vessző vetkezeti bolt- föobábas a sublót előtt meg- _ Kerüljön amibe kerül ba hogy egyet s mast vása- allt. Csillogo szemekkel ne- k adiák nekem ^t az roljanak. Mire visszamentek, zett gazdájára. A sublót fi- édra-aranyost, aki ilyen bizészrevettek, hogy valaki járt okjaban mindent megtalal- t dolgában a kocsiban. Eltűnt egv fény- tak, amit az autóból elvitt a .. . ... képezőgép, egy pár női cipő, hívatlan látogató, akit ké- t ~ ,uföan, kerem — hanegy kilogramm tea, egy háló- sőbb szintén megtaláltak Bi- föfö el udvariasan az ajanszatyor, benne különböző te Károly személyében. latot a rendőrök, — csak apróbb értéktárgyakkal. A csehszlovák turisták nc™ ad>"k el a munkatar, ,, „. alig hittek a szemüknek, sunkat? Parancsoljon, uram, Az autótól a suölo ig hogy mindenük megkerült ilt van 3 radiója. penze, vil- Szagolj Gulyás, Szagolj! sértetlenül. lanyborotvája. örülünk, hogy — mutatott a kocsiban levő — Gratulálunk a munkádsegítségére lehettünk. Továbtöttségtől; művészi önkény, nyel közölni a nézővel a vizuális élményt, mely minden művészi alkotásnak kiinduló alapja. Az érdeklődő, aki Uj tolvajt fogott csak úgy futólag tekint körül, el- sadalmi változás megoldását sösorban azokat a képeket látja, amelyek kiabálva t® relik magukra a figyelmet, feltűnő technikai mesterkéltségükkel, túlhangsúlyozott megújításával behatolni az célzó törekvést nem látunk: fotosaink nem igyekeznek, nem mernek módszerük kompozíciójukkal, szokatlan, frappáns hatáskereső beállításukkal, nézőpontjukkal, vagy harsogó képötletükkel. új társadalmi valóság lényegébe. Dr. Lajos Sándor Hőkandalló — kölcsön A Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat a tél közeledtével megkezdte azoknak a csekély fogyasztású hőkandallóknak a kölcsönzését, amelyek a szoba egy részében biztosítanak megfelelő hőmérsékletet. Ahol még 110 Voltos az áram. oda díjmentesen trafót is biztosítanak, mert a kandallók 220 Voltosak. Megold ották a régóla hiányzó csecsemőmérlegek kölcsönzését is: a nyár folyamán 1000 mérleggel gyarapodtak és még ebben az évben további 500 új mérleget kapnak. A télen olajkályhát is bérbe ad a kölcsönző vállalat és vállalja a karbantartást is. A közeljövőben megkezdik a Csernofon elektromo. pianinó kölcsönzését is. Növelik a diavetitőgépek száma és az autók tetejére szerelhető csomagtartóból ls van már elegendő. A tervek szerint a jövő évben bevezetik a televíziókölcsönzést is. Szegedre is „elér66 a ruggyantaárugyár tiize ELŐBBRE KELL HOZNI NÉHÁNY ÉPÍTKEZÉS BEFEJEZÉSÉT Ismeretes, hogy péntekről is, nyomban üzembe kell h® szombatra virradó éjszaka lyezni. tűz ütött ki az Ország® A kivitelező vállalatok segítGumiipari Vállalat buda- sége nélkül a gyors átállás pesti, Kerepesi úti üzemé- nem volna lehetséges a guben, a ruggyantaárugyárban, migyárban. Bár a raktárépüBár a tüzet már szombaton letek falai már elkészültek, jiiuic,/,!. a icvu Tjrl ctU-UclIUIllS rt muilisau- .. • • „1...., „ különböző tárgyakra a kutya hoz, kiskutyám - mondták £ J° klVanUnk 8 vezetője. Gulyás mélyet szip- a vendégek anyanyelvükön. pariján, pantott azokról a tárgyakról, Gulyás megérezte a hang amelyeket az ismeretlen tol- lágyságából, hogy róla beszélnek. Megszokta már, hí- A Külföldi turisták még szen annyi elismerést kapott hosszan tárgyalták az esetet, már különböző mezei lopá- s egymás között is igen elsők felderiteséért. A simoga- jsmerően nyilatkoztak a t ások ból érzi. hogy ismét se- rendőrség gyors beavatkozátitett a rendőröknek. sarói( eredményes munkájáw - . , . , ról, s főleg Gulyás érdemelVevo ts akadt volna röl Az okos óllat azóta újabb ... tt• „ j feladatokat kapott. A többi Masnap Újszegedre a cam- krtzfln megTogott egv bapingbe szólítottak Gulyást. romf)to,vaft átadta az Egy osztrák turista kert se- jeazsáflszolgáltatásnak gítséget, mert sátrából is- töaz.sagszoiguuaiasnatö sikerült lokalizálni, a keverő üzemrész egyelőre a kőművesmunkákat minél berendezései hamarabb be kell fejezni, üzemképtelenné hogy átadhassák őket renváltak. Az OGV vezetői in- deltetésüknek. A raktárakhoz tézkedtek, hogy valamelyik vezető utak még csak az gyáregységben telj® kapa- alapozásnál tartanak, holott citással megkezdjék az alap- máris szükség lenne rájuk. keverékek készítését, hogy a kiesést megszüntessék. A kivitelező Csongrád megyei Építőipari Vállalat ígémeretlen tettes elvitte villanyborotváját, rádióját, s háromszázegynéhány forintját. A hírre a camping vendégei összefutottak, hogy szemtanúi legyenek Gulyás tudományának, ö azonban senkiről nem vett tudomást, csak szagolt, és ismét elindult a nyomon. Jó kilométernyi út után megállt a Gyapjas Pál utca X. számú L. F. Gará*s! keresünk. Szegedi Tervezi Szövetkezet, Szeged. Mérey u. 8. Telefon: 26—5«. S. 11' Ez az intézkedés közelről retet tett rá, hogy az őt terérinti a vállalat szegedi helő munkákat soron kívül EMERGÉ gyáregységét is. elvégzi. Ehhez segítségül kap Bár a tervekben szerepelt a száz katonát, 30—40 kőműkeveréküzem felépítése, illet- vesről viszont belső átcsoporve üzembehelyezése 1965- tosítással, salát magának ben, de sem építőipari, sem kell gondoskodnia. Az utak gépészeti szempontból nem burkolását, alvállalkozóként, készültek még föl a gyár- a városgazdálkodási vállalat tásra. Eddig nem is volt ok a sietségre, mivel a' budaoesti üzemtől megkapták n szükséges. alapanyagokat nyomban megkezdi. A beruházó és a kivitelezők összefogására a cél érdekében igen nagy szükség van, mert Most azonban szinte máról a szegedi keverőüzem termeholnapra „önellátásra" kell lésének megindítása a jelenberendezkedniük, a keverő- legi körülmények között elüzemet, ha provizórikusan sőrendű népgazdasági érdek. Értesítés! ' Az Üveg- es Porcelán Nagykereskedelmi Vállalt szegedi lerakata, Szeged, Gutenberg u. 12. sz., tele fon 27-08. '965. október 1-től október 20-ig leltároz \ leltározás időszaka alatt az áruszállítással és ftö iyöleg visszavétellel kapcsolatban mindennemű te vékenység szünetel. K 281 i Kedd, 1965. szeptember 21. DÉL-MAGYARORSZÁG 5