Délmagyarország, 1965. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-01 / 205. szám

I I m MN10* SZEGM /. világ proletarjai, egyesüljetek! ViL-MAMmm A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 55. évfolyam, 205. szám Ara: 50 fillér Szerda, 1905. szeptember 1. DEMOKRÁCIA ÉS CENTRALIZMUS MINDENNAPI KENYERÜNK fijlTÁS ÉS A MUNKAKÖRI KÖTELESSÉG •••Hl FÉNYKÉPEZŐ­GÉPEK ÁRLESZÁLLÍTÁSA Szovjet—egyiptomi barátsági nagygyűlés a Kremlben Fogadás Nasszer tiszteletére — Közös közleményt adnak ki — Az elnök ma elutazik 0 Moszkva (TASZSZ) Nasszer, az Egyesült Arab A Szovjetunió Legfelső Köztársaság elnöke tisztele­Tanácsának Elnöksége és a tére. A magas rangú vendégen szovjet kormány kedden a kívül jelen voltak a kíséreté­Kremlben fogadást adott ben levő államférfiak is. Évről évre fejlődik a falusi kereskedelem A megyei tanács vb ülése A megyei taná® végre­hajtó bizottsága kedden tar­tott ülésén a többi között megvitatta a MÉSZÖV be­számolóját. A beszámoló szerint me­gyénk földmüvesszövetkeze­tei teljesítették a második ötéves terv kereskedelemre vonatkozó jő célkitűzéseit. A szövetkezeti kereskedelem 1964-ben 877 millió forint forgalmat bonyolított le, 220 millió forinttal többet mint 1960-ban. Az országos célki­tűzés 23 százalékos forga­lomnövekedés volt, ezzel szemben várható, hogy ez év végére megyénk földmű­vesszövetkezetei 43 százalé­kos növekedést érnek el. A vendéglátóipari tevékenység­ben országos célkitűzés volt, hogy a közétkeztetési for­galmat 30 százalékkal kell növelni. Megyénkben 1960­hoz viszonyítva másfélszere­sére nőtt az ételforgalom. Ezt nagyban elősegítette, hogy 1960-hoz számolva az italboltok részesedési ará­nya 78 százalékról 62 száza­lékra csökkent, ugyanakkor az ételszolgáltató egységek részesedési aránya 15 száza­lékról 28 százalékra növeke­dett. Figyelemre méltó, hogy 1960-ban 190 ezer elő­fizetés® ételadagot értékesí­tettek, az elmúlt évben pe­dig már több mint 730 ez­ret. Részlet®en elemezte a beszámoló az áruellátás helyzetét. Az elmúlt évek alatt sokat javult a falusi lakosság kereskedelmi ellá­tottsága. Emellett számos nehézség tapasztalható. Rendszeresen visszatérő je­lenség a rézgálic. mész, per­metezöszerek hiánya; évek óta megoldatlan a permet® zögép és alkatrészellátás. Megközelítőleg sem tudják kielégíteni a lakosság igé­nyét szeg, drót, víz-, villany­szerelési anyagokból, z® máncedényekböl stb. A íöldművesszövetkezetek feladataikat a mintegy 90 ezres tagság hathatós tám® gatásával, közel ezer válasz­tott vezetőségi tag közremű­ködésével és mintegy 3200 szorgalmas munkát végző al­kalmazotti létszámmal old­ják meg. A vb megállapí­totta, hogy a földművesszö­vetkezetek tevékenysége igen eredmény®, még akkor is, ha az igények nagyobbak is, mint a lehetőségek. Egyetér­tett a vb azokkal a célkitű­zésekkel is, amelyéket a MÉSZÖV a harmadik ötév® terv időszakára meghatár® zott. Többek között az igé­nyek sokoldalú megvizsgálá­sával, a szükségletek helyes elbírálásával, a tanyaj vegyes és italboltok gyorsabb ütemű rendbehozásával kívánják tovább fejleszteni a szövet­kezeti ker®kedelem hálóza­tát. Az áruellátás további javítása, a közétkeztetés fej­lesztése, a kerekedeimi szol­gáltatások további kiszélesí­tése stb. szintén a célkitű­zések között szerepel. El­hangzott az is: a nyitvatar­tás időpontjának megállapí­tásánál az eddiginél sok­kal jobban alkalmazkodni kell a lakosság igényeihez. Elkészítette a MÉSZÖV a következő öitéves terv idő­szakának hálózatfejlesztési programját is. Eszerint a megye 38 községében — ezen bélül' a szegedi járás 22 köz­ségében — terveznek új építkezéseket, illetve korsze­rűsítéseket. Szeptember 24-re összehívják a Szeged városi tanácsot A városi tanács vb ülése A Szeged megyei jogú városi taná® végrehajtó bi­zottsága tegnap délelőtti ülésének legfőbb napirendi pontja a szeptember 24-én tartandó városi tanácsülés előkészítése volt. Ennek megfelelően Hofgesang Pé­ternek, a Hazafias Népfront városi bizottsága titkárának előterj®ztésében a vb tag­jai megvitatták ,,A városi taná® állandó bizottsági és a tanácstagok választókerü­leti munkája" című anyagot, amelynek célja az államha­talom meglevő demokratikus szerveinek erősítése és tá­mogatása, illetve a lakosság minél szélesebb rétegeinek bekapcsolása az állami t® vékenységbe. Balló Béla, Nagy István, Piros László és Csamangó Istvánné hoz­zászólása, valamint dr. Bi­czó György vb-elnök ossz® foglalója fontos észrevételek­kel egészítette ki az egyéb­ként gondosan összeállított, sokoldalú jelentést, majd úgy határoztak, hogy azt az elhangzott javaslatokkal kiegészítve kell kiküldeni taná®ülés előtt a városi tanács tagjainak. A fogadáson Mikojan és Nasszer mondott pohárkö­szöntőt. Tegnap a moszkvai Kreml nagy palotájának üléstermé­ben szovjet—egyiptomi ba­rátsági nagygyűlést rendez­tek abból az alkalomból, hogy Nasszer, az EAK elnöke befejezte moszkvai tárgyalá­sait. A nagygyűlésen megjelent Nasszer és kísérete, valamint Mikojan, Koszigin, Brezs­nyev és több más szovjet ve­zető. Iszajev, a Moszkvai Városi Tanács elnökhelyett®ének bevezető szavai után Mikojan b®zédében részletesen ele­mezte i szovjet—egyiptomi barátság, gazdasági és kul­turális kapcsolatok, az önzetlen segítés, vala­mint a nézetek azonosságá­nak és közelségének külön­böző oldalalt. Szólt az EAK szilárd el nem kötelezettségi politikájáról és pozitív semlegességéről. A vietnami kérdésről szól­va elmondotta: ezt a kérdést csak akkor lehet rendezni, ha szigorúan betartják az 1954. évi genfi egyezményeket, be­szüntetik a VDK bombázását, kivonják Dél-Vietnamból az amerikai és a velük szövet­séges fegyver® erőket, el­szállítják az amerikai fegy­vereket és a vietnami népet feljogosítják arra, hogy ma­ga döntsön sorsa felett. A nyugatnémet revansista területi követelésekről kije­lentette, hogy azok bonyolít­ják az európai helyzetet és veszélyeztetik a' fejlődésben levő országokat. — Nagyon örülünk annak r- mondotta —, hogy az EAK és más arab országok kellő választ adtak Bonn beavat­kozási kísérleteire. A novemberre kitűzött af­ro-ázsiai konferenciára utal­va aláhúzta, a Szovjetunió jelentékenyen hozzájárul e népek felsza­badító harcához, támogatja az értekezlet összehívását és a maga részéről — amennyiben részt vesz rajta — mindent megtesz annak eredményességéért. Ezután Nasszer emelkedett szólásra. Kijelentette: — Az arab—szovjet barát­ság az a cél, amelyet minden utunkban álló akadály, min­den nehézség és minden elle­nünk intézett támadás elle­nére elértünk. (Folytatás a 2. oldalon.) Gondos előkészítés miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Valamennyi tsz-ben szántanak, boronál­nak, trágyáznak, vetőmagot tisztítanak. Deszken, a Kossuth Tsz-ben négy erőgép szánt, három traktor tárcsáz, illetve gyű­rűz. A kübekházi Sarló Kalapács Tsz gazdái a tervezett 600 hold területből mintegy 500 holdat már előkészítettek az öszi vetés számára. A szőregi Egyetértés Tsz-ben három trágyaszórógép dolgozik a földeken. Mintegy 300 hold talaj erejét pótolják az őszön. Képünkön: trágyaszórók tjülgoenak a szőregi földön. »si Mii ._ szsaeq. rpljő'pjlwk W )ly0 oE (Somogyiné fel».l Kezdődik az új tanév miékszünk még azokra a nem is régi időkre, arni­kor minden új tanév kezdetekor az új feladatok tö­megével árasztották el a pedagógusokat. Abban az idő­ben szeptember előtt jóformán minden illeték® szerv azon gondolkodott, hogyan, miképpen adhatna újabb és újabb tennivalókat a tanitóknak. tanároknak, nevelők­nek. Ez az idő— szerencsére —már a múlté. Hosszú evek óta nyugodt, jó ritmusú munka folyik az iskolákban. Tanévkezdéskor most már nem azt hangsúlyozzák az illetékesek, hogy mennyi és mennyi új feladatuk van a pedagógusoknak. Ellenkezőleg; azt emelik ki, hogy nin® szükség az új feldaatok minden áron való keresé­sére, kutatására és kijelölésére. A feladatok évek óta és évekre előre adottak. Nem kell hozzájuk újakat keres­ni, hanem a régieket kell folyamatosan, egyre eredmé­ny®ebben és színvonalasabban megvalósítani. Ez az új tanév fő feladata is. Folytatni kell azt z munkát, amit iskoláink már évekkel ezelőtt megke/d tek: az iskolareform végrehajtását. Az általán® iskolák­ban például folytatni kell az új tanterv három évvel ez­előtt megkezdett bevezetésének munkáját, s a nevelési terv —fi szjntén évekkel ezelőtt megkezdett — alkalma­zását, és 'elmélyítését. A módszerek tekintetében Ls szintén azt kell folytatnunk, amit már évekkel ezelőtt elkezdtünk. Változatossá, színessé kell tenni a tanítasi órákat, gondolva az új technikai ®zközök minél tar­talmasabb, eredményesebb, hatásosabb felhasználására. De bármennyire is a feladatok folyamatossága az idei tanév egyik legfontosabb alapelve, szükség® arról is be­szélni, mi az új az idei tanévben, ha tetszik, mi új fel­adatokat hoz a pedagógusok számára ez az esztendő. Nem áll ez ellentétben az eddigiekkel. Az új feladatok nem zökkenőt, nem fordulatot jelentenek a pedagógusok, munkájában, hanem éppen az iskolareform megvalósítá­sának folyamatosságát szolgálják és bizt®ítják. S nem is érintik egész közoktatásunkat, hanem általában és elsősorban a gimnáziumokra vonatkoznak. Az idén lép életbe az új gimnáziumi tanterv. Nem vadonatúj dolog ez sem; évekkel ezelőtt pedagógusaink részlet®en meg­vitatták. Mint ismeret®, ez az új tanterv azt szolgál­ja, hogy megszüntesse a gimnáziumok eddigi ketté®ztott­ságát, az úgynevezett reál- és humán tagozatokat, hogy tehát a gimnáziumi oktatást és ismeretszerzést egység®­sé tegye. Emellett az új tanterv szorosabban és szerve­sebben kapcsolódik az általán® iskolák tanítási anyagá­hoz, mint az eddigi tantervé. Ráadásul az új tanterv megszünteti azt a maximalizmust, amellyel a jelenlegi anyagban még találkozhatunk. A gimnáziumi nevelók számára ennek az új tanterv­nek a bevezetése valóban újdonságot és új feladatokat j® lent De természetesen nem minden gimnáziumi tanár számára. Az új tantervet ugyanis — akárcsak az álta­lán® iskolában — a gimnáziumokban is lépcsőzetesen vezetik be. M®t és először ®ak az első®ztályosok szá­mára. Mégis kétségtelen, hogy ezek a feladatok újsz® rűek lesznek. Annál inkább, mert azok a tanulók, akik most kerülnek a gimnáziumok első ®ztályaiba, még a régi általán® iskolai tanterv szerint tanultak. Számí­tani lehet tehát bizony® nehézségekre, zökkenőkre, aka­dozásokra. A tanárok feladata éppen az, hogy ezeket megelőzzék vagy legalább elsimítsák és csökkentsók. Űj feladatokat és tennivalókat jelent a középiskolai nevelési terv bevezetése is. Nagyon font® segéd®zköz ez a tanárok számára abban, hogy jobbá tegyék a nev® lési eredményeket, hatékonyabbá tegyék erőfeszítései­ket. Nem kötelező, nem tantervi anyag tehát ez a nev® lési program. De — azt hisszük — egyetlen tanár, egyet­len pedagógus sem nélkülözheti. S új feladatokat hoz maga az élet is, a közoktatás ál­talános fejlődése; ezek sem a mindenáron való űj feladat­keresésből születnek. A Radnóti gimnáziumban példá­ul október első felében munkába áll egy nyelvi laborató­rium. Nyilvánvaló, új feladatokat követel ez, s az is nyil­vánvaló, hogy nem mondhatunk le róla, hiszen az ok­tatás hatásfokának növelését szolgálja. Azt segíti, hogy jobb, eredményesebb legyen a tanárok és a tanulók, az iskola munkája. S új feladatokat követel például a róku­si általán® iskolában tavaly bevezetett ipari televízió is. Az élet előrehalad, s ezzel iskoláinknak is lépést kell tar­tamok. A feladatok többsége évek óta adott. Ezekhez járul több új tennivaló is. De akár régiek, akár újak ezek a feladatok, egész társadalmunk azt várja a pedagógusok­tól, hogy az eddigi lelkesedéssel, szorgalommal és lelki­ismeretességgel dolgozzanak megvalósításukon. 0. ÍM

Next

/
Thumbnails
Contents