Délmagyarország, 1965. augusztus (55. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-12 / 189. szám

Már Saigonban is tevékenykednek a partizánok AZ AMERIKAIAK BOMBÁZTÁK LAOSZT • Saigon—Hanoi (UPI, TASZSZ, MTI) Szerda reggel óta csend honol u Duc Co-i harcmezőn, a dél-vletnaml háború egyik legnagyobb hadműve­letének színterén. A fegyve­rek elhallgattak, dc a parti­zánhadsereg által teljesen körülzárt ós szorongatott helyőrség szabadulásának reménye továbbra is hal­vány. Az ostromlott város felmentésére küldött páncé­los alakulat még nem érke­zett meg Plelkuból. „Duc Co-nál kisebb méretű Dlen Bien Phu fenyeget" — Írja Hcrnon, a UPI hírügynök­ség rangidős tudósítója. * A harcokkal egyidőben a DNFF katonái az ország más övezeteiben is sikeres tevékenységet fejtenek kl. A dél-vletnaml fővárosban egyre fokozódik a hazafias erők mozgalma az amerikai agresszorok ellen. A parti­zánok kiterjedt föld alatti tevékenységet fetjenek ki magában Saigonban is. ál­landóan nyugtalanítják a hatóságokat. * Mint a „Felszabadulás" hírügynökség jelenti, a ha­zafiak Saigon egyes kerü­leteiben kitűzték a DNFF vörös zászlóit, s ezzel egy­időben a házak falára vá­rosszerte plakátokat ragasz­tottak és sok ezer röpcédulát szórtak saét, amelyek ellen­állásra buzdították a lakos­ságot az amerikai betola­kodókkal szemben. * Mint a TASZSZ a VNA hírügynökségre hivatkozva jelenti, Slpaseuth tábornok, a Laoszi Hazafias Front Pártja Központi Bizottságá­nak tagja, a nemzetközi el­lenőrző bizottságnál sürgős tiltakozást jelentett be amiatt, hogy amerikai repü­lőgépek július 25-e és au­gusztus 3-a között sűrűn lakott tolepülésket bom­báztak a már feszabadított vidékeken. A támadások következtében sok személy életét vesztette és jelentős anyagi kár keletkezett. Nem mutatkozik kiút a görög politikai zsákutcából Ujabb leleplező dokumentum az amerikai titkosszolgálat mester kedéseiről • Athén (AFP, AP, ADN) Athénban attól tartanak hogy a ban követelte Papandreu visszahelyezését miniszterel­kirólv nieeint csak nöki tisztségében és tiltako­kuaiy megint csak ZQU az amerjkai beavatko­umely nyílt támadás az ille­galitásban működő Görög Kommunista Párt ellen. A kormány szerdán betil U DÜRLUIRIGNT MPSKÚRDP7PSP RI nélkül akar kormánvt ala- ya.laml,nt ,9°rög°rszág totta az utcai tüntetéseket. NATO-tagsága ellen. A király eszköz nélkül akar kormányt ala kíttatnl. Novasz kedden ta­nácskozott Zolotasszal, a Görög Nemzeti Bank elnöké­vel, aki már korábban is szóbukerült miniszterelnök­jelöltként. Rajta kívül emle­getik Kiuszopulosznak. a leg­felső semmítőszék volt fő­ügyészének (aki 1952-ben amerikai titkos egv hivatalnok-kormány el- mesterkedéseinek nöke volt), valamint Kurmu­llsz egyetemi professzornak a nevét ls. Tombasz közbiztonságügyi miniszter bejelentette, hogy mindenki ellen eljárást indí­tanak, aki a közrendet meg­zavarja. Folytatódtak a tüntetések Papandreu Szteíanopulosz- reu volt görög miniszterel­szal, Clrimokosszal ós Papa- nököt félreállítsák az útból, politisszel pártjának, a Cent- Vetető athéni lapok, mint A Teleftaia Ora ciprusi baloldali lap kedden újabb okmány fénymásolatát kö­zölte. Az okmány a Papand­reu-kormány bukását az szolgálat tulajdo­nítja. Konstantin királyt és Grivasz tábornokot, a cipru­si fegyveres erők főparancs­nokát eszköznek nevezi az amerikaiak kezében abban a vezi, hogy egy nem politikai ciprusi elnököt es Papand- c ' ' >J Papandreu állja a harcot A politikai zsákutcából egyelőre semmiféle kiút sem mutatkozik. Az uralkodó — nyugati hírügynökségek sze­rint — Szteíanopulosz ered­ménytelen kormányalakítási kísérlete után most azt ter­személyiségeket bíz kormányalakítással. meg Papandreu korát megha­rum Uniónak vezető szemé- az Avgi és az Ethnosz, szer- zudtoló szívóssággal és vas­lylségeivel tanácskozott. Athénban és Szaloniklben folytatódtak a tüntető meg­mozdulások. Szaloniklben a főutcákon felvonuló 1500 fő­dán feltűnő címek alatt át­vették a ciprusi lap közle­ményét. A görög kormány hevesen reagált az okmány közzété­nyi tömeg szavalókórusok- telére. Cáfolatot adott ki, akarattal állja a politikai harcot. Rövidesen vidéki körútra indul, hogy az al­kotmány és a demokrácia védelmében mozgósítsa a vi­dék lakosságát is. Első parlamenti határosatok Singaporeban A Biztonsági Tanács határozata Ciprusról Makariosz a döntésről • New York (AFP, Reu- cselekedettől, amely súlyoa­lor) bítja a helyzetet. JL Makariosz ciprusi elnök a A Biztonsági Tanacs ked- határozatról értesülve kije­den este egyhangúlag elfő- lentette, hogy az a Ciprusra gadta a ciprusi kérdésben u kényszerített zürichi és lon­, , . . », ,..„ doni szerződések elvetését tanács hat nem állandó tag- 1plent, Törökomzág azért ja altal benyújtott határcza- ior(juIt a Biztonsági Tanács­Iá javaslatot. Eszerint a Biz- hoZj hogy e BT ltélje H tonsagi Tanacs: Ciprust, mert az ország par­O Megerősíti 1964. már- lamentje új választási tör­cius 4-i határozatát. vényt fogadott el — azon­ban Törökország e kísérte­O Felhívja az összes fe- te a zürichi és a londoni leket, hogy ezzel a ha- szerződések feltámasztására tarozattal összhangban tar- kudarcot vallott — hangoz­tózkodjanak minden o'yan tatta Makariosz. Bhuíío külügyminiszter: Á kasmíri eseményekért nem felelős Pakisztán # Karachi (AFP, AP) lyozta még. hogy Pakisztán „,,„„. „„utó-f*-, i„im„„ többször is az ENSZ-hez fnrizter SSfra tónS ff Űt? hanesúlvozta törekedett a békés megöl­Sé- dásra' de eredménytelenül A napokban megalakult kasmíri „Forradalmi Ta­minlszter keddi sajtónyilat kozatában hogy a kasmíri nyékért a felelősséget nem lehet Pakisztánra hárítani. zetközösségben akar marad­ni. Angol álláspont szerint a kérés teljesítése az összes tagállamok beleegyezésétől függ. Az ügy nagyon sür­gős Singapore számára, mert meg akarja tartani a nem­zetközösségi előnyvámrend­szert, amit mint Malaysia tagja élvezett. Váratlanul növeli Anglia nehézségeit az Egyesült Al­• Singapore. London KövetCSere (AFP, Reuter. AP, UPI) Malaysia kormánya ked- Anglia nehézségei den nagykövetet nevezett ki Singaporeba, az - államszö- Az USA elismerte vétségből hétfőn kivált Sin­gapore pedig viszonozta a nem vonatkoznak Singapn­lépést — jelentik a hírügy- rera. nökségek A hivatalos Anglia igyek­Li Kuan-Ju singaporei 6Zik megőrizni nyugalmát a miniszterelnök kedden malaysiai válsággal szem- | óva intette attól a malay- ben, azonban a színfalak lamok magatartása, amely a siai vezetőket, mögött aggódó puhatolózó- leghevesebben ellenezné hogy beavatkozzanak az sok folynak a singapore-i Anglia minden arra irányuló újonnan függetlenné vált vá- támaszpont jövőjéről. Ang- lépését, hogy Singapore kü­rosállam belügyeibe. A mi- lia tudni akarja, hogy csa- lönválását ürügyül használ­nlszterelnök hangoztatta, patai bármely irányban aka- ja Szueztől keletre való vé­hogy ha Singaporeban faji dálytalanul átléphetik-e a delmi kötelezettségeinek zavargások törnének ki, ezek határt Singapore és csonka csökkentéséhez, feltétlenül átterjednének Ma- Malaysia között. Londonban Szerdán hivatalosan beje­laysiára. Li Kuan-Ju ugyan- minden követ megmozgat- lentették, hogy az Egyesült akkor kijelentette, hogy kor- nak hogy Malavsia irúnisz- Államok mánya korrekt kapcsolata- terelnökét Abdul Rahmant el;smerte az önáuóvá vált kat kíván fenntartani Ma- visszatartsak olyan lepesek- at „„„_.. layslával. tői. amelyek tovább élezhe- sin*»P°rc allamot­A malaysiai parlament tik az ellentéteket Singapo- Ugyancsak megérkezett az szerdán határozatot fogadott reval szemben. elismerés a Tajvan szigetén el. amely leszögezi, hogy Singapore kormánya kö- államosdit játszó Csang Kaj­Malaysla törvényei többé zölte Angliával, hogy a nem- sek-féle „kormánytól"'. A fejlemények ott azért nács" rádiója kedd este be­következtek be — mondotta jelentette, hogy a kasmíri —, mert „Kasmír népe fo- harcosok az ország indiai kozta az indiai hadsereg el- ellenőrzés alatt álló terüle­ten 18 éve folytatott felsza- tén kilenc hidat robbantot­badító harcát". Hozzátette, tak fel és elvágták az utal ha Pakisztán be akart volna Srinagar és Jammu között, avatkozni ebbe a harcba. Hatalmukba kerítettek több akkor ezt már korábban is lőszer- és élelmiszerrak ­megtehette volna. Hangsú- tárt is. A hatóságok kegyetlenkedései Venezuelában # Moszkva (TASZSZ) egyszerűen kidobják a lebe­Venezuelában a hatóságok 80 helikopterből, körülbelül 30 ezer katonát A Santo domingói ameri­és amerikai tanácsadót ve- kui intervenció megindulása tettek be a főként parasztok óta Venezuelában a polili­lakta körzetekben működő kai foglyok száma három­partizánok ellen. Az ország ezerre szökött. A foglyokkal területéről több mint 1500 kegyetlenül bánnak: a bör­parasztot gyűjtöttek koncent- lönök zsúfoltak, és hiányoz­rációs táborokba, ahol a fog- nak « legelemibb egészség­lyokat kegyetlen bánásmód- ógyi követelmények. A hír­ban részesítik. A hatóságok hedt tacaraguai koncentrá­bünfető alakulatai a halál- ciós táborban háromszáz po­büntetés egyik borzalmas módját eszelték ki: a szá­mukra nem tetsző áldozatot AFEKETE Még élt a Loyolal, amikor legkedvesebb tanít­ványa, Xavier-i Ferenc Indiába utazott, hogy — mint „térítő" — kiterjessze a portugál gyarmat­birodalmat, amelynek legnagyobb szorgalmazója ták", hiszen ők annakidején és haszonélvezője VI. Sándor pápa volt. S ugyan- zília között, az őserdőkben — XVII. és XVIII. században külön államot szer­veztek meg Paraguayban. A jezsuiták szeretik hangsúlyozni, hogy lám, ők az „igazi kommunis­Bolívia és Bra­kommunista ál­II. Brahniinok, boncok, muftik 1541-ben lett Loyolal Ignác a Jézus Társaság első „generálta"-* és ekkor fogalmazta meg azt a törvényt, amely u Fekete Hadsereg törvényei között talán a legfontosabb: „Engedelmesség az elöljárónak, mintha az ember halott test lenne, vagy bot egy öreg ember kezében." A legfőbb elöljáró személyét "„Szent Péter utódjá"-ban, a pápában jelölte meg, de már a tridenti zsinat hogy alkalmazkodjanak a „benszülött" tradici­csak a Loyolai küldte Kínába Ricci atyát, aki lamot alapítottak". Paraguay azonban valójá­ott eleinte Buddhát imádta, hogy így raffinált ban rabszolgatartó-állam volt, ahol az indiánok módon megvesse egy jezsuita gyarmatosító-kö- általános munkakötelezettség alapján dolgozlak zösség alapjait. „Kereskedő a kereskedővel, ka- és szolgáltatásokra voltak kötelezve a jezsuiték­tona a katonával" — volt a jezsuiták második kai szemben. A terület őslakóinak, a guarani litikal foglyot tartanak a legkegyetlenebb körülmé­nyek között. Börtönben tar­tanak parlamenti képviselő­ket, vezető párttagokat, szakszervezeti személyisége­ket. A caracasi katonai bör­tönben sínylődik a súlyos beteg Jesus Faria, a Vene­zuelai KP Központi Bizott­ságának főtitkára. nemzedékének híressé vált jelszava. A XVII. század elejére a jezsuiták mindenütt kiépítették támaszpontjaikat Délkelet-Ázsiában, brahmin­nak, boncnak és muftinak öltöztek, messzeme­nően alkalmazkodtak a helyi szokásokhoz. Me­xikóban viszont, ahol a spanyol konkvisztádo­rok — és a ferencesek — megalapozták már a „keresztény" uralmat, nem sokat törődtek azzal, írhajós-modellt lőttek fel is azt mutatta, hogy nem annyira a jezsuiták voltak a pápa „bot"-Jai, hanem a papák is esz­közük voltak a Jézus Társaság generálisának és más vezetőinek kezében. De — mint a Loyolai leszögezte — „csak az várhat el engedelmességet, aki maga is engedel­mes", s ezért a katonai szempontok alapján épí­tette fel a társaság szervezetét. Az engedelmes­ség három fokát különbözteti meg a társaság máig érvényben levő szabályzata: „1. A paran­csok puszta végrehajtása. 2. Saját akaratunkat a parancsoló akaratával cseréljük fel és így hajtjuk végre a parancsokat. 3. A legmagasabb­rendü. a legkívánatosabb fok: végleg felhagyni az önálló gondolkodással". Loyolai szerint „a meggyőződés feláldozásáig terjedő korlátlan en­gedelmesség a legnagyobb öröm", s a társaság első generálisa szerint „ezt érezhette Ábrahám is, amikor Isten azt parancsolta neki, hogy ál­dozza fel fiát, Izsákot." 200 korbácsütés Mit „parancsolt Isten" a jezsuitáknak? Hogy szálljanak szembe a feltartóztathatatlannak lát­szó reformációval, de ne olyan hatástalanul, mint a dominikánusok és a ferencesek, hanem részben úgy, hogy látszólagos engedményeket te­gyenek — mint a már Idézett tridenti zsinaton — részben pedig úgy. hogy a megfélemlítés, a lelki terror, s a „befolyásolók befolyásolása'' új és új módszereit találják ki és alkalmazzák. ókhoz, szokásokhoz. Egy Landa nevű jezsuita Yucatánban leromboltatta az ősi azták templo­1 mokut, elégette a régi kéziratokat. A „nemes atya" rendszerint 200 korbácsütést méretett a hitetlenséggel gyanúsított indiánra, és ha az in­dián ezután is „renitens" volt, forró viasszal ön­tötte le a szerencsétlen hátát. indiánoknak száma három emberöltő során majdnem kétszázezerről 74 ezerre apadt. Ha a spanyol korona — persze nem az indiánok iránti részvét, hanem a maga anyagi érdekei miatt — nem vet véget, szabályos harcban, a jezsuita j 110 A I államnak, az indiánok végképp kipusztultak «Jo/V"l)3Il volna. A függetlenné váló közép- és dél-amerikai ál­lamok mindegyikének első intézkedése a jezsui­ták kiűzése volt. S a jezsuiták a XVIII. század végén már annyira népszerűtlenek voltak Euró­pában is, hogy XIV. Kelemen pápa kénytelen volt „elítélni", sőt „kiátkozni" a társaságot. De éppen mert — többek között — a spanyol gyar­matbirodalom bomladozni kezdett, mert vala­mennyi spanyol szabadságharc antiklerikális A jezsuiták buzgalmának köszönhető, hogy a jelleget öltött, a pápa és a spanyol korona szá­római egyház a gyarmati kor végén megkapa­rintotta Mexikó. Peru, Columbia és Ecuador nemzeti vagyonának több mint a felét. Az „Üj­Spanyolország"-nak nevezett közép- és dél-ame­rikai spanyol gyarmatbirodalomból a Jézus Tár­saság kincstárába a XVII. század végén több mint 20 millió pezo folyt be évenként. A korona jövedelme erpiek alig húsz százaléka volt. Nem csoda hát, hogy a jezsuiták neveztették ki Üj­Spanyolország és Mexikó alkirályát. Guarani indiánok között Az „atyák" igen nagy szerepet játszottak a rabszolgakereskedelemben is. Évről évre rab­szolgahajókat küldtek az afrikai Angolába. (An­gola és Goa, ez a két jezsuita segítséggel meg­hódított portugál gyarmat különben a mai napig is fontos bázisa a jezsuita missziós-munkának, s a „spanyol vonal" híveinek a spanyolországi, olaszországi és japáni „provincia" mellett — legjelentősebb székhelye.) A spanyol jezsuiták a zadunk elejére nagyon is megbékélt a feketekö­penyes atyákkal. A jezsuiták befolyása alatt le­vő egyházi körök nem sokkal előtte még „szo­ciallstá"-nak. sőt — ami még rosszabb — ..eret­nek"-nek bélyegezték XIII. Leó pápát, a mun­káskérdéssel — természetesén nagyonis felszí­nesen, s az igazi problémákat megkerülve — foglalkozó „Rerum novarum" enciklika szerző­jét. De aztán megszületett a spanyol atyák és a Vatikán új barátsága, a Spanyol Köztársaság ellen lázadó Franco leghívebb — és legrava­szabb — támogatói kezdettől fogva a jezsuiták voltak, s ők hívták fel a pápa figyelmét is Fran­córa. A Fekete Hadsereg spanyol osztaga — de egész nemzetközi hadserege is - rögtön felis­# Cape Kennedy (Reuter, TASZSZ. AP) Szerdán az Egyesült Álla­mokban Atlas-centaur ra­kétával fellőtték a Surveyor elnevezésű űrhajó élethű modelljét, amelynek az a rendeltetése, hogy egy ön­működő űrállomásnak a Hold felszínére való lágy leeresz­kedését tökéletesítse. A Surveyor fémből készüli. Egyelőre a Holdon való le­szállás pályaelemeinek ki­dolgozására. csiszolásába használják fel. A modell 63 órán át fog re­pülni a program szerint, mialatt 386 250 kilométerre kell eltávolodnia a Földtől és 48 300 kilométer távolság­ban kell elhaladnia a Hold merte Francisco Franco generálisban azt az em- ' mellett. Ezután enyhén elip­bert, akinek érdemes engedelmeskedni, hogy „elvárható legyen az ő engedelmessége ls"... Lovag Antal Következik: AKI NEM HITT A POKOLBAN... szis-alakú pályán visszahajol a Föld felé és 805 000 kilo­métert tesz meg, míg végül is 160 kilométer távolságban halad el földünk mellett. (MTI) 2 OÍL-MAGYARORSZAG Csütörtök, 1965. augusztus 12,

Next

/
Thumbnails
Contents