Délmagyarország, 1965. augusztus (55. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-28 / 202. szám
Az EAK elnöke Moszkvában Ellentámadásba lendültek a szabadságharcosok Havonta 18 ezerrel több behivás az USÁ-ban (Folytatás az 1. oldalról.) az imperialisták görcsös erőfeszítéseket tesznek, hogy útját állják a népek függetlenségének és szabad fejlődésének, s eközben a cinizmustól ós a kegyetlenkedéstől sem riadnak vissza. Ez különösen jól látható Vietnamban. Az SZKP első titkára Idézte Johnson elnöknek azt a kijelentését, hogy uz amerikaiak vietnami cselekményei „megfelelnek a tervezett céloknak" és ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az imperialisták elgondolásai eleve kudarcra vannak kárhoztatva. Nem véletlen, hogy az amerikai agresszorok a népek elleni haborúikban egyik vereséget a másik után szenvedik el Vietnamban és a világ más részein, ée az Egyesült Államok presztízse világszerte nagyobb csorbát szenved, mint bármikor eddig. Brezsnyev újra hangsúlyozta, hogy a szovjet népben, kormányában és az SZKP-bcn u világ valamennyi népe, köztük az arab kelet népei hü és megbízható barátokra találtak a gyarmati rendszer és a neokolonializmus ellen, az új életért folyó harcukban. (MTI) Kasszer bsszéde A Kremlben n tiszteletére rendezett ebéden beszédet mondott Nu»szcr ülnök. Hangsúlyozta, hogy mostani látogatása egybeesik a Szovjetunió és az EAK baráti kapcsolatai felvételének tizedik évfordulójával. Naszszor megállapította, hogy az EAK éa a Szovjetunió viszonya pozitív, hntékony és gyümölcsöző együttműködés útján fejlődik sok területen. Nemzetközi téren együtt haladtunk és együtt harcoltunk az imperializmus, s annak minden formája ellen. A két ország nézetei olykor találkoztak, olykor eltérőek voltak, ez azonban, ahogy az igazi barátoknál lenni szokott, csak a kölcsönös megértés további elmélyüléséhez vezetett. A továbbiakban Nasszer uínök arról szólt, hogy a Világ előtt álló problémákat még nem sikerült megoldani, nem hárult el a népekw fenyegető veszély. Ezzel kapcsolatban rámutatott az erőpolitikához való visszatérés megnyilvánulásaira, amelyek példájául szolgálhatnak a naponta megismétlődő támadások Észak-Vietnam ellen. Nasszer elnök elemezte azokat u nehézségeket, amelyeket az imperialista monopóliumok támasztanak a fejlődő országokkal szemben, amikor továbbra is az olcsó nyersanyagforrás és az árufelvevő piac szerepet szánják nekik. Az elnök szaval szerint ez veszélyes szociális és gazdasági ellentéteket szül, ahhoz vezet, hogy a szegények egyre szegényebbekké. a gazdagok egyre gazdagabbakká válnak. Nasszer elnök kijelentette, számunkra nem kétséges, hogy végül is diadalmaskodni fog az igazságosságon és a szabadságon alapuló béke. • Saigon (UPI, Reuter) Dél-vletnaml szabadságharcosok a péntekre virradó éjszaka rajtaütöttek a kormánycsapatoknak Saigontól 1* km-re levő egyik megerősített állásán és súlyos veszteségeket okoztak. Két órával az említett támadás után a megerősített állástól öt kilométerre a partizánok gránátokkal lőtték a kormánycsapatok Blnh Chanh-i parancsnokságát. A kormánycsapatoknak a helyszínre érkező erősítéseit a szabadságharcosok visszaverték. A hajnali órákban a partizánok elvonultak a támadás színhelyéről. A dél-vletnaml „Felszabadulás" hírügynökség jelentése szerint a szabadságharcosok a Chu Lal-l amerikai támaszponttól délre fekvő Van Tuong körzetében ellentámadásba mentek át az amerikaiak ellen és az első jelentések szerint Ötszáz tengerészgyalogost tettek harcképtelenné és 13 amerikai repülőgépet lelőttek. ® Washington (AP) Mcnamara hadügyminiszter Javaslatára Johnson elnök csütörtökön rendeletet írt alá, amelynek értelmében katonai szolgálatra hívhatók be azok a 19—28 éves amerikai férfiak, akik házasok ugyan, de nincsen gyermekük. Az eddigi rendelkezések értelmében a nős amerikai fiatalembereket nem hívták be katonai szolgálatra. Ez Tovább tüntetnek a dél-koreai diákok Lemondott a 0/öuli egyetem rektora (lUdldtclefoto — MTI KOlfOldl Képszolgálat) rak Csonp III elnOk és Jenki gazdái egész Dél-Koreát térdre akarják kényszeríteni. Képünkiln: két tüntető diákot kényszerített térdre a katonai rendőrség. 0 Szöul (MTI) A dél-koreai korménjr fenyegetőzésének hatására tizenegy egyetem éa főiskola „önként" bezárta kapuit. A légkor — mint hírügynökségek jelentik — továbbra is feszült. A szöuli diákság nyugtalansága pénteken még csak fokozódott, amikor kipattant a hír, hogy benyújtotta lemondását Sin Te Huan, a szöuli központi egyetem rektora, s hogy a kari dékánok is a rektor példáját kívánják követni. A központi egyetem kollégiumában háromszáz diák azonnal tiltakozó gyűlést tartott a lemondás miatt. Egy másik egyetem többszáz diákja pénteken ülősztrájkot kezdett 0 Bonn (MTI) A CDU—CSU jobbszárnya — élén Adenaucrral és Strauss-szal — tovább folytatja támadásait a genfi konierencla ellen. Adenauer csütörtökön este egy választást gyűlésen mondott beszédében „megsemmisítő csapásnak" nevezte azt az angol tervet, hogy hagyományos tüzérséggel cseréljék fel a Nyugat-Németországban állomásozó angol rakéta egységeket, s kijelentette, hogy ez a lépés „megsemmisítené népünknek szövetségeseibe vetett bizalmát". Még élesebb kirohanást intézett a genfi konferencia ellen Strauss, a CSU elnöke, aki a Rheinischer Merkúrban megjelent cikkében „komédtának" nevezte a genfi értekezletet és Ismét síkra szállt az „európai atomhaderő" létrehozása mellett. Strauss ezzel kapcsolatban felszólítást Intézett De Gaulle elnökhöz: mondja meg világosan, hogyan képzeli el a nyugat-európai országok közös atompolitlkájának megvalósítását és tegyen ezzel kapcsolatban konkrét javaslatokat. — Ha Párizs továbbra is hallgat és nem akarja, vagy nem tudja kilátásba helyezni az európai integrációt, akkor a: NSZK óhatatlanul belekerül vagy az óceánon túli, vagy pedig egy semlegességi politika szívóhatásába. Ebben az esetben pedig nem lehetne megakadályozni Franciaország elszigetelődését a nyugati szövetségben — hangoztatta Strauss. Politikai megfigyelők véleménye szerint Adenauer és Strauss mostani kampányának fő célja természeteser az, hogy megtorpedózzanak minden olyan nemzetközi megállapodást, amely megakadályozná vagy akárcsak megnehezítené a nyugatnémet atomigények megvalósítását. arra késztette az amerikai fiatalokat, akik nem akartak a vietnami „húsdarálóba" kerülni, hogy tömegesen nősüljenek. A katonai vezetők döntése értelmében az Egyesült Államokban a havonta behívandók számát 17 000-ről 35 000-re emelik és a fiatalok „nősülési láza", úgy látszik, alaposan veszélyeztette a hadvezetőség behívási tervét. Holnap száll le az amerikai űrha]ó Ismét Jelentkeztek üzemzavarok Nyugatnémet politikusok kirohanásai a genfi értekezlet ellen Mikolen c szovjet—japán kopcsolatoüi ól 0 Moszkva (TASZSZ) Mikojan, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke pénteken a Kremlben fogadta az augusztus 21—23-án Habarovszkban lefolyt szovjet—japán barátsági találkozón részt vett japán küldöttséget. A beszélgetés során Mikojan kijelentette: — Igen fontos, hogy a találkozó részvevői egyöntetű véleményre jutottak nemcsak a japán— szovjet kapcsolatok kérdéseit, hanem fontos nemzetközi problémákat, köztük a vietnami kérdést illetően ls. 0 Houston (Reuter, AFP, UPI) Charles Berry doktor, aki a Geminl-5 orvosi programjáért felelős, csütörtökön este nyilatkozott a két űrhajós egészségi állapotáról. Berry különösen elégedett volt Cooper elektrokardtogrammjával, amely ötnapi súlytalanság után pontosan megegyezett a földön regisztrált görbével. A Gemini—5 kisegítő rakétái közül csütörtökön kettő Is felmondta a szolgálatot. Ennek következtében korlátozták az űrhajó manőverezését, továbbá a Gemlnl-5 fedélzetén végrehajtandó kísérteteket. „Ha így van, mit rad és Cooper az éjszaka csinálnak az űrhajósok?" — folyamán kellemetlen htdegkérdezték az újságírók röl panaszkodott Az űrközKraftot. A program parancs- pont azt állítja, hogy a kanoka igy válaszolt: „Esznek binban még mindig 16 Celés alszanak". sius-fok van. Az amerikai űrhajó két Egy másik kellemetlen Jepilótája ismét engedélyt ka- lenség, hogy a szivárgó hidpott az űrrepülés folyta'ásá- rogéngáz miatt, amely kisebb ra. Az engedély csak 2» örá- robbanások kíséretében tára szól, most már azonbin voztk, az űrkabin állandóan csaknem bizonyos, hogy az rezeg. Ez nehezíti a megftúrhajó az eredeti program gyelésl feladatok teljesítését. szerint csak vasárnap dói után száll lc az Atlanti-óceán vizére. A Gemini—5 a tervezett 121 Föld körüli fordulatból BO-et már megtett. A hosszú súlytalanság már kezdi éreztetni hatását: az amerikai pilóták zsibbad teágról és tagjaik elmerevedéséról panaszkodnak. A Gemini—5 különböző berendezéseiben továbbra Is jelentkeznek üzemzavarok búr a szakemberek megállapítása szerint inkább boszszantóak, mintsem súlyosak. A^ űrhajósoknak takarékoskodni kell az elektromos árammal, s ezért meglehetősen lehűlt a kabin hőmérséklete. ConAz USA „űrstratégia" terveiről Nagy sztrájk Görögországban FESZÜLT A HANGULAT A PARLAMENTI SZAVAZÁS ELŐTT 0 Athén (AP, Reuter, AFP) Kanellopolusz, a Jobboldali ERE vezetője, aki Cirimokasznak odaígérte pártja 99 parlamenti szavazatát, a csütörtöki vitán kijelentette, hogy Cirimokosz bukása esetén az ERE hajlandó elfogadni a koalícióra vonatkozó megadást, de csak úgy, ha a miniszterelnökség is vele jár. Athéni megfigyelők a most lezajlott eseményeket úgy értékelik, hogy Cirimokoszt már csak egy mentheti meg: ha a Papandreuféle Centrum Unió megoszlása tovább folytatódik, s a volt miniszterelnököt az eddiginél még több híve hagyja el. * Görögországiján pénteken 120 000 építőipari munkás tartott 24 órás sztrájkot, hogy tiltakozzék az elhúzódó politikai válság miatt, követelje a letartóztatott szakszervezeti vezetők szabadonbocsátását és a demokrácia helyreállítását az ország egész területén. Athénben, Szalonlkiben éa az ország több más nagy városában egyidejűleg nagygyűlések, tiltakozó felvonulások voltak. A fővárosban 4000 sztrájkoló építőipari munkás vett részt a déli órákban megtartott tüntetéseken. A tüntetést megelőzőleg a munkások nagygyűlést tartottak. A nagygyűlés résztvevői végigvonultak az utcákon a Városház térig. Sem rendzavarás, sem öszszetüzés nem történt. * A görög fővárosban érezhetően feszült a hangulat: közeledik a parlament bizalmi szavazása, amely eldönti a Clrimokosz-kormúny sorsút 0 Párizs (MTI) Johnson bejelentése, hogy az Egyesült Államok katonai célok szolgálatába állítja világúrkutatási kísérleteit, nagy feltűnést keltett Párizsban. A francia lapok rámutatnak, az amerikai elnök nyilatkozata lényegében igazolta azt a szovjet részről emelt vádat, hogy a Gemini jelenlegi útján is kémfeladatot teljesít 0 London (MTI) Az angol közvéleményben is nagy visszatetszést keltett Johnson bejelentése. A Daily Telegraph ugyan „sajnálatos kényszerűségnek" nevezi Johnson döntését, de elismeri: „Az elnöknek az a bejelentése, hogy az amerikai légierő emberi személyzettel Föld körüli pályára küld egy űrállomást, kétségtelenül az első lépés a korlátlan űrhadviselés irányába". A lap tudományos szakértője szerint az amerikaiak a kísérlet első szakaszában kémfeladatokra akarják felhasználni az flrbázlst de tervezik, hogy később ellátják „ellenséges űrhajók megsemmisítésére alkalmas berendezésekkel és taktikai atomíegyeverekkel ls". / Amer parancsa 0 Kairó (MTI) Az A1 Ahram című kairól lap pénteki száma hírt ad Nasszer elnök és Fejszál király megállapodása végrehajtásának megkezdéséről. A lap közlése szerint Amer marsall, a Jemenben állomásozó 50 000 főnyi egyiptomi katonaság parancsnoka utasítást adott ki, amelynek értelmében Szaúd Arábia ós Jemen határáról, az előretolt állásokból visszavonják az egyiptomi csapatokat. A parancs végrehajtása már meg is kezdődött. Feszült a kasmíri helyzet DZSAMMU ós KASMÍR ÁTTEKINTŐ TÉRKÉPE OCsmib. Lí-^ íjfuv BfswAWscr grtiy* /AMR ÁLLAMHATÁROK: INDIAI —«— KÍNAI «•»»..»»«• TERKÍPEK SZERINT Az Indiai Unióhoz tartozó Dzsamu és Kasmír államban az elmúlt héten kiújultak és állandósultak az Indiai—pakisztáni összetűzések a tüzszüneti vonal mentén. A fegyveres összetűzésekre pakisztáni beszivárgások adtak okot A térképünkön megjelölt helyeken (neveket kiejtés szerint tüntettük fel) Szrinagár-tól északra és délre, Uri és Puncs helységek közelében, valamint Dzsammu és Csamba körzetében komoly összecsapásra került sor a gerillák és az indiai sorkatonaság között az elmúlt 15 nap folyamán. A legújabb jelentések szerint Radhakrisnan indiai elnök — aki Csavan hadügyminiszter kíséretében egynapos látogatást tett Srlnagarban — a lakossághoz intézett rádióüzenetében kijelentette, Indiának fel kell készülnie egy bármikor bekövetkező támadásra, nem szabad, hogy ez váratlanul érje. Nyilvánvaló utalással arra, hogy indiai fegyveres erők elfoglaltak két őrállást a kasmíri tüzszüneti vonalon túl. Csavan hadügyminiszter szintén nyilatkozott Srinagarban, és kijelentette: „India kész megvédeni szabadságát és területi épségét és kész megfizetni azt az árat, amely ennek eléréséhez szükséges. Békét akarunk azokkal, akik hajlandók a béke megőrzésére, de aki bennünket erőszakkal fenyeget, annak hasonló módon válaszolunk." A kijelentések is bizonyítják: feszült a kasmíri helyzet 2 Ml-MAGYARORSZA6 Szombat. 1963. augusztus 28. A