Délmagyarország, 1965. július (55. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-11 / 162. szám
V— , Andrúwj Lajos Jlówatityitfoti A bodza bomlik. Zöldszemü leányok térde nyílik — s ha egy előtt megállok majdnem miként a tompa, vaksi vének.. Szivemre bújnak titkolt remegések, az ősi ösztön lódít — s már lefognak tilalmak, félszek, ronggyá koptatottak, s csak nézem, hogy a bimbót leszakítják, megunva sistergő habokba hajítják. Karom közt lángoló Artemisz lehetne Karom közt, vágyaim hajóján lebegne ... Csókot csókolni tudod-e hogyan kell, gyúlni, gyújtani néma szerelemmel 7 ... Szerettem, mint a tűz, szerelmem mint az égbolt oly mindent átfogó, oly messzi-messzi rég volt, szerettem, mint a hlm — és bújtam mint az állat hová kíváncsi kór utánam nem találhat, voltam hitetlen is és hivő, mint a pápa, űző, űzött — és csók sohasem hullt hiába, hűséges, mint a púp és csalfa mint c szentek, kik bőrömért, kik bűnömért szerettek, volt, hogy kopogtam, s volt úgy, hogy hiába csaltak, didergőt jól fűtött szobára, voltam tenyér, mely simul, mint a bársony dallam, mely minden lélegzetet átfon, csalódás, mint az élő test a tűzben, talán sohase voltam máshoz hűtlen csak önmagamhoz — félek mégis, áthat egy megkezdett s nem végzett magyarázat... Nézem a lányok térdét: mint a rózsa... s mint akit mélyen megintett a sorsa: szeretni sem szabad vagyon, mert végűi az ember szive csúnyán belekékül. H. BARTA LAJOS FUSER MARADOK A fonógyárban a villanyszerelő műhely vezetője bemutatott a munkatársaknak, kijelölte a satupadom és a kezembe nyomta az első munkadarabot. Fél órája dolgoztam már, amikor észrevettem, hogy alig öt lépésre tőlem az az őszhaju szaki, akinek a nevét nem értettem a bemutatkozásnál, egy villanykapcsolót piszkál ujjaival és közben rajtam felejti a tekintetét. Néz. De nem engem, hanem a kezemet, a reszelőt nézi. Csak a vállamat rántottam és fütyülve dolgoztam tovább. Egyszer csak megállt a reszelő. Valaki megfogta a végét, ö volt — Fuser vagy, fiam — mondta. — Nem így kell csinálni... Olyan hullámos ez, mint a Balaton szélviharban. Lecsaptam a szerszámot. Rám sandított, fogta a reszelőt és nekilátott, hogy a hullámokat kivegye a „Balatonból". Alig telt el pár pillanat, az orrom elé nyomta a munkadarabot, — Látod, fuser... így kell ezt csinálni! Hüvelykujjával megsimogatta szürke bajuszát és elment. Így lettem én fuser, és így ismerkedtem meg Péter bocsival. Az első időben nem szívleltük egymást, de aztán összebarátkoztunk. Minden reggel magával vitt, végigjártuk a fonógyárat, megvizsgáltuk, rendben van-e U a nagyon ráérős az időm, olykor öreg újságokban böngészek, mert jó néha kicsit elborongni a múlandóságokon. Olvasva a letűnt lapok szenzációit ámulva látom, hogy talán soha olyan gyorsan nem lepte be őket a por. mint ebben a mi szédületes iramban száguldó korszakunkban. Ami tegnapelőtt megremegtette a világot, az mára mar régmúlttá szürkül, és szinte fogalmunk sincs, mi az ördögöt találtunk izgul nivalót rajta. De azért, egészen ritkán, az örökkévalóságból is akad kóstolni való a betűrengetegben. " Ennek az iz.ét éreztem egyik ifjú kollégám hetekkel ezelőtt megjelent kedves írásában, amely egy mezőgazdasági főkönyvelő frappáns ötletéről számolt be. Pontosabb meghatározással arról a fricskáról, amelyet a bürokrácia kapott tőle. A derék férfiút az bőszítette fel, hogy töméntelen sürgős tennivalója közben vagy harminc példányban kellett összeállítania és harminc címre szétkiildenie egy olyan jelentést, amelynek adataira senki sem kíváncsi és bizonyosra vehető, hogy el sem olvassa .soha senki. Ebben a meggyőződésben írhatta nyugodt lélekkel a tizenharmadik és a huszonnegyedik példányra fogadalmát, hogy tíz. liter bort kap tőié az. aki jelentkezik érte. Hónapok teltek el, bizony senki sem jelentkezett, pedig a szétküldött jelentések ott kerültek postára, ahol a megye legtüzesebb bora terem. A bürokrácia tehát kemény fricskát kapott, de nyilván kibírja ezt is, mint ahogy hosszú évezredek óta nem tehetett kiirt benne semmiféle hasonló merénylet. Ebből viszont arra lehet következtetni, hogy születése pillanatában, amely pillanat egybeeshetett az Ember teremtésével, sérthetetlenséget és halhatatlanságot nyert az istenektől. — Nincsen új a nap alatt — bölcselkedtem magamban elolvasva a tréfás beszámolót, amely egy nagyon régi fricska emlékét idézte elém. A bürokrácia ezt Közel fél évszázaddal ezelőtt kapta Szöged hirös város akkori főnótáriusától, Taschler Endrétől, akit ..Nagytata" néven ismert mindenki a szőke Tisza partján és akinek hivatali jelszava és alaptörvénye akként szólt, hogy „sohasem volt jó az a nagy sietség, mert majd csak lesz valahogy, hiszen úgy még sohasem volt, nogy valahogy ne lett volna ..." Történt pedig, hogy a törvényhatósági joggal felruházott szabad királyi város polgármestere vaskos levelet kapott a Központi Statisztikai Hivataltól. A levélből kiderült, hogy pontos statisztikát kell készíteni az ország élő faállományáról és a statisztikai adatok összegyűjtése az ilyen meg ilyen számú kormányrendelet alapján a közigazgatási apparátus hivatali kötelessége. Intézkedjék tehát a polgármester, hogy Szeged területén lelkiismeretesen számolják össze az ilö fákat, fajonként, nemenként és kor "I I iló fá szerint készítsenek róluk a mellékelt lepedőnyi rovatos papírlapon részletes kimutatást keresztül-kasul összegezve, a lelőhelyek feltüntetésével és meghatározásával, a kimutatásokat pedig záros határidőn belül — négy hét volt a határidő — terjesszék föl a Központi Statisztikai Hivatalhoz. A polgármester elintézés végett kiadta az aktát a városi tanács mezőgazdasági ügyosztályának, amelynek élén az akkori helyettes polgármester, Bokor Pali bátyánk tevékenykedett Pali bácsi komoly, lelkiismeretes ember lévén, elszörnyedve vakarta meg kopasz fejét, amikor áttanulmányozva az iratokat fölmérte, hogy mit is aíkar a Statisztika. Szeged határa fölért egy régi vármegyével. Nem kevesebb, mint száznegyvenezer kataszteri hold tartozott hozzá, délen Szabadkával, északon Félegyházával volt közös határa. Ezen a roppant területen kellene tehát négy hét alatt összeszámlálni az élő fákat Ha befognák ehhez a munkához a város egész közigazgatási apparátusát, amely több mint ezer főből állott, akkor is legalább fél esztendő kellene a művelethez. Pali bácsi kétségbeesve szaladt át a városháza bölcséhez, Nagytatához, és neki panaszolta el a dolgot — Ne törődj semmivel — nyugtatta meg a főjegyző —, hagyd csak itt azokat a papírosokat, majd én elintézem. El is intézte, mégpedig egyetlen délutánon. Persze a kitűzött határidő legeslegutolsó délutánján. Maga elé terítette a rovatos árkusokat és sorra kitöltötte a rajtuk talált rubrikák ezreit. Egyetlen egy se maradt üresen. Le lehetett olvasni róluk, hogy hány fűzfa, akác, bükk, kőris, szil, nyár, csel", fenyő valamint hány alma, körte, barack, cseresznye, meggy dió, mandula, szilva, meg egyéb gyümölcsfa él a roppant szegedi határban, gondosan részletezve tanyarászek és kapitányságok szerint. A rubrikák alján megvolt az összesítés is. A polgármesterhelyettes másnap, amikor átvette Nagytatától a kitöltött lapokat, belesápadt az ijedtségbe. — De hiszen ezeket a számokat hasból írtad! — szörnyülködött. — Hát aztán? — vont vállat Nagytata és szép, halványkék füstfelleget fújt vörösre szítt, öblös tajtékpipájából a jól megépített mennyezet felé. — Aki kételkedik, utána számolhatja. F öl is küldték a rovatos íveket. Néhány hét múlva hivatalos írást kapott a nemes város magisztrátusa. Az állt benne, hogy a statisztikai adatgyűjtést a legszebben és legpontosabban Szeged végezte el. Dicséret illeti érte. — Nahát! — kacsintott a tanácsülésen Pali bácsi felé a Nagytata. amikor a polgármester felolvasta a iG;ra. tot. J minden. Ilyenkor megállt a gépek előtt, ráfektette tenyerét a motorházakra, és csodálatosképpen az ujjai hegyével, a rezgésekből megérezte a hibát. Kullogtam utána szorgalmasan, s alig győztem elraktározni a tudományt, amit belém akart tömni. Év végére aztán annyira megkedveltük egymást, hogy elhívott egy pohár sörre. Nagy szó volt ez, megválogatta, kivel iszik együtt. A második pohár után felém fordult: — Ide figyelj. Mától kezdve már nem vagy fuser... Érted? Rászolgáltál. Megveregette a vállam és odakoccintotta poharát az enyémhez. Olyan boldog voltam, hogy szólni sem tudtam, és hogy zavaromat kergessem, rendeltem még két pohár sört. S ez volt a baj, mert hideg volt az idő és hideg a sör. Péter bácsi reggelre megbetegedett. A közelben laktak, munka után átmentem meglátogatni. — Alig vártalak — fogadott mosolyogva, leültetett az ágy szélére, aztán lelökte nyakáról a meleg sós zacskót, és fejét előrenyújtva faggatott. — Mi van a gyárban? Mennek a gépek? Hát a kismotorok hogyan viselkednek? Miután megnyugtattam, hogy minden a legnagyobb rendben, mérgesen rácsapott a nagyhasú dunnára: — Itt lopom az Időt. .1 Kutya bajom! Ti meg beleszakadtok a munkába. — Hallgas csak! — ripakodott rá a szekrénynél szöszmötölő felesége. — Beteg vagy és kész!... Megy az a gyár nélküled is. Azután sósvizet hozott és gargarizáltatta az öreget. Másnap én jártam végig a fonógyárat, és sorra tapogattam a motorokat, úgy, ahogy ő szokta. A kártológépek nagymotorja veszettül rezgett,' s egy óra múlva be is fulladt. Kezemmel dühösen csapkodtam a levegőbe. Húsz kártológép állt le. A nagymotor hajtotta mind a húszat. Itt a negyedév vége, szűken vagyunk az idővel, és most ez is közbejött. Nyolcan egész délelőtt a nagymotor javításán dolgoztunk. Szétszedtük, összeraktuk, de nem működött. Megint szétszedtük. Már tetőtől talpig olajosak voltunk, mégsem sikerült megjavítani. Délben a művezető megfogta a karomat, és félrehúzott: — Ugorj át Péter bácsihoz. _ kérj tanácsot... Lihegve értem a szobába. Amikor szuszogva elmondtam, hogy bedöglött a kártoló nagymotor, Péter bácsi ijedten felkapta a fejét a párnák közül és rávert az éjjeliszekrény szélére. — Asz... 1 Most húsz gép áll, mi?! Lerúgta magáról a dunnát és rám kiáltott: — Dobd ide a nadrágom! — De maga beteg... Csak tanácsot akartam — dadogtam. — Add ide a nadrágom, ha mondom! Odaadtam. Pillanatok alatt magára rántotta a ruhát, aztán felém fordult. — Vetkőzz le! Csak bámultam rá. — Vetkőzz le, ha mondom. Bújj az ágyba! Húzd magadra a takarót és csak szuszogj, ha jön a feleségem. — De hát úgyis észreveszi... — hebegtem. — Vásárolni ment. Mire hazajövök, megint elmegy — mondta, azzal sarkon fordult és otthagyott, mint Szent Pál az oláhokat. A ház előtt felpattant a biciklijére és elkarikázott a gyár felé. Én meg ott totyogtam tanácstalanul a szoba közepén, örök harag, ha nem teljesítem a kívánságát. A felesége bármely pillanatban visszajöhet. Nem volt választásom. Alsónadrágra vetkőztem, az overált az agy alá dobtam, a dunnát gyorsan felráztam, aztán magamra húztam és szuszogni kezdtem. Pont jókor. Máris hallottam a felesége ismerősen koppanó lépteit. Egyik szememmel kikukucskáltam a dunna alól, Sári néni jött, lerakta a kezében tartott tömött szatyrokat, aztán az ágy felé sandított. Alszol, apjuk? — kérdezte. Egy darabig feleletet várt, aztán a szekrényben kezdett kotorászni. Egész idő alatt meg sem moccantam, csak szuszogtam tovább, és néha a lábammal észrevétlenül felbillentettem a dunna szélét, hogy levegőt kapjak. Egyszer csak úgy éreztem, hogy valami rettenetesen csavarja az orromat, igyekeztem visszatartani, de nem bírtam sokáig, s olyat tüsszentettem, hogy belerengett a szoba. Sári néni felnézett a lábasok közül, aztán az ágy felé fordult és mérgesen felcsattant. — Nózd csak, nézd! Hogy megfázott, és még be akart menni! Csend lett Aztán hallottam, lépked az ágy felé. Megállt az éjjeliszekrény előtt és felkapta a sóval teli zacskót — Ezt meg levette! — sipított a hangja és dühösen megrázta a dunnát — Apjuk!... Apjuk!... Azonnal kösd fel! Úsztam a verítékben, de mozdulatlanul szuszogtam tovább. Ebben a pillanatban Sári néni lerántotta fejemről a dunnát, majd felsikoltott, és beesett a háta mögött álló székbe: Én meg, mint a bolond, alsónadrágban, kezemben az overállal, rohantam ki a szobából. Útközben öltöztem feL Mire beértem a gyárba, már zúgott a nagymotor, forogtak a gépek. Amikor Péter bácsi meglátott, elsápadt és összecsapta a kezét. Elmondtam, mi történt Hogy tüsszentenem kellett. És ez okozta a galibát Péter bácsi hallgatta egy darabig, aztán rám támadt: — Hát nem tudtad visszatartani? Te, te fuser...! A nagymotor még ma is úgy van, ahogy összerakta. Kiválóan működik, forgatja a húsz kártológépet, fésüli a gyapotbálákat, de én azóta is csak fuser vagyok. ÚJ VERSEK PAPP LÁSZLÓ így kellene Talpra szökkenni virradatra és elfáradni alkonyatra Dolgozni, égni, mindig adni, a végső percig nem lohadni. Építeni, szép, tiszta hittel együtt nőni az épülettel. Megcélozni a legszebb álmot, komolyan venni a világot. Teljes erőből, mindkét vállal birkózni minden akadállyal. Mindig szeretni és remélni: így érdemes a földön élni. BELLA ISTVÁN Maradj velem Dobol az eső. Hogy esik! Maradj velem még reggelig! Akad talán számodra ágy. szék is, rárakni ruhád. Mellém is fekhetsz. [Fekhelyem, mert itt vagy, puhábbra [vetem. Csönddel bélelem. Boldogabb holdakat gyújtok, mint a nap. És hallgatok, mert jól esik, hallgatni szívveréseid, mint csitul-némul el a harc, amíg hajaddal betakarsz. S már nem is kéne mondani, csak hallani és hallani. Dobol az eső. Hogy dobog! Benned zuhog. Bennem [zuhog. TAKATS GYULA Már több Amit te adsz nekem, már több, mint szerelem. Italom vagy és kenyerem! Minden tetted, energiád csendesen itat engem át, mint csecsemőt az anyamell teje, rúzsásítsz s emelsz a mindig közelibb csillagok felé ... Szeress, itass én asszonyom! Ebéded, reggelid és vacsorád, gondod, kezed, teritett [asztalod szebb, hajnalibb tájakra nyit [napot s mint rántás, só ételhez és a vershez tiszta szó, úgy épül általad nekem s nekünk mindaz, mi szép s hazánk: mindaz, mit szeretünk. KONCZ ANTAL A FELHŐK FÖLÉ Xzért — mert úgy látod, hogy felhős az ég, még süt a Nap! — csak te jársz szürke felhők alatt! ötszáz, ezer, vagy háromezer méter és ragyogó tiszta éter tündököl fejed fölött! Szivem! Ne légy földhöz kötött, botló, botorkáló gyönge legény. Repülni kell! Géped: a remény lent a sárban mért vesztegel? Nem elég rajongó álmokat szőni! A képzelet, ha nem szelídíti meg a tett — gyilkos jószág, pokolba visz, ha elragad, de Edent teremt, ha vezérli őt a jelent alakító akarat! Azért — mert úgy látod, hogy felhős az ég még süt a Nap! — csak te jársz szürke felhők alatt! ötszáz, ezer, vagy háromezer méter és ragyogó tiszta éter tündököl fejed fölött. Szivem! Ne légy földhöz kötött, botló, • botorkáló gyönge legény. Repülni kell! Géped: a remény lent a sárban mért vesztegel? Nem elég rajongó álmokat szőni! — egy fejjel legalább mindig a felhők fölé kell nőni! 4 OL-MAGYARORSZAG Vasarnap, 1965. julius 1*