Délmagyarország, 1965. július (55. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-06 / 157. szám

Kisbútor ÚJDONSÁGOK A lakberendezési bizottság vezetőjének nyilatkozata Érdekes bemutatót láttunk — az új kisbútorokból —, ahol Nádai György, a Bel­kereskedelmi Minisztérium Lakberendező Bizottságának vezetője nyilatkozott. — A kereskedelem ar­ra törekszik — mondotta —, hogy a közönség igényét korszerű kisbútorokkal is kielégítse. Ennek jegyében rendeztünk egy „házi kiál­lítást", azokból a kisbúto­rokból — amelyek forgalom­ba kerülnek. Egyik újdon­ságunk a „Lyon" íróasztal. Kislakásokba alkalmas, ala­csony, kényelmes munkát biztosító bútordarab, amely nemcsak az otthon dolgozó felnőtteknek, de az iskolás gyermekeknek szintén ajánl­ható. Egy oldalon elhelye­zett fiókja, elöl süllyesz­tett rakodótere és poliészter fényezése erre megfelelővé teszik. Igények A kisbútorok bemutatóján többféle dohányzóasztalt, székeket láttunk, s bemu­tattak állólámpával kom­binált italszekrénykét. Az a kívánság, hogy a kisbútor könnyen hordozha­tó, s „többfunkciójú" le­gyen. Példa erre a 170 fo­rintos „szoboszlói asztalka", amely italkínálásra, fekete szervirozására, telefonasztal­kának, virágtartónak egy­aránt megfelel. A továbbiakban Nádai György tájékoztatott a Lak­berendezési Bizottság tervei­ről: — Tudjuk, hogy a lakos­ság régi igénye néhány olyan kisbútor, amely eddig még hiányzott a boltokból: például a modern, s egysze­rű, olcsó kivitelű könyv­szekrény és könyvespolc. De ugyancsak hiányzik a gyer­mekek növekedésével alakít­ható fekhely, amely eseten­ként vendégágynak is fel­használható. Tv-lolel... A Lakberendezési Bizott­ság tájékoztatója szerint már elkészült a kényelmes tv-fotel, gyártják a Merklin rendszerű könyvszekrényt. — Igyekszünk nemcsak bútorboltokkal, hanem lak­berendezési áruházakkal is szolgálni a közönséget — ahol nemcsak bútor, de la­kásdíszítésre alkalmas füg­gönyt, textíliát, szőnyeget — sőt a berendezéshez még tanácsot is kap majd a vá­sárlóközönség —, fejezte be nyilatkozatát Nádai György. GYORSPOSTA * GYORSPOSTA GYORSPOSTA* GYORSPOSTA VÁLASZTÉK FAGYLALTBÓL N. B. olvasónk hozzánk küldött levelében arról pa­naszkodott, hogy a nagy vá­laszték helyett csak egy-két féle fagylaltot lehet kapni. Sőt, több helyen csak egyfé­le van. * Szegeden a legtöbb fagy­laltot a Csongrád Megyei Vendéglátóipari Vállalat hozza forgalomba. Ezért a vállalat igazgatóját, Szabó Józsefet kerestük fel a pa­nasszal. A vállalat vezető­jétől a következő választ kaptuk: — Szegeden igen korsze­rű, jólműködő fagylaltüzem van a Bartók Béla téren. Ebben az üzemben naponta legalább 5—6 féle fagylalt készül. Ilyen választéknak kell tehát lenni az üzletek­ben is. Ha nincs így, akkor ez az üzletvezető hanyagsá­gán múlik. Mi mindenesetre az eddiginél is szigorúbban ellenőrizzük, hogy a szegedi cukrászdákban megfelelő le­gyen a fagylaltválaszték. RÖSZKÉRE REGGEL 7 ÓRAKOR IS INDUL BUSZ A gyógyíté nevetés Egy pillanatig se higgyük, hogy a nevetés, a derű, a mosoly gyógyító ere­jét ma fedezték fel. Már a kínai és a hindu bölcsek tapasztalatai alapján meg­született a nevetés „életfi­lozófiája" és a nevettetéssel történő gyógyítás. Eszerint a nevettető színészek játéka, a szórakoztató kabaré stb. ha­tékony gyógyszernek te­kinthető. Mindezt sok ember személyes tapasztalatán kí­vül az orvostörténelem is bi­zonyította. Érdemes megem­líteni, az egyik svájci egye­tem a híres komikust, Groc­kot díszdoktorrá avatta. A tapasztalati lények Strandcikk egész sora szól amellett, hogy a nevetés kiváló gyógyszer. Gondoljunk csak arra, amikor például rossz kedélyállapotban egy vidám dallam, vagy tréfa segített derűre hangolódni. A neve­téssel kapcsolatos, sok évez­redes tapasztalatokat az el­múlt évtizedekben kísérle­tekkel is alátámasztották. Mit mutatnak a kí­sérletek? Cseh és olasz ku­tatók szinte egyidőben bizo­nyították: a gond, a fe­szültség, a szorongás mély­reható vérkeringési változá­sokat eredményez az emberi szervezetben. Ha megfigyel­gyermekeknek Megkezdődött az üdülési szezon, a strandolás, s ki­sebb-nagyobb gondot okoz gyermekeink nyári ruhatá­rának kiegészítése. Ebben a tekintetben segít a konfek­ció minden korosztálynak — kisfiúnak és kislánynak egy­aránt, ízléses holmikat biz­tosít. A Divatáru Nagykereske­delmi Vállalat fürdőruha­kiállításán láttunk néhány öltözéket, amit a gyerekek nyáron, az otthoni játék­hoz, nyaraláshoz, vagy strandoláshoz jól használ­hatnak. A 2—3 éves kicsinyeknek 15 új fazont készítettek. Na­pozót kartonból, pilléből, de legpraktikusabb az az együt­tes, amely kis nadrágból és felsőrészből áll. Pancsolás után a napozót levetjük, s a felsőrész máris „jól öltö­zötté" teszi a babát. A pici shortok alapanya­ga ballon, mintás karton és szaténkarton, a zsebet kü­lönböző minták díszítik. Hozzávaló blúzzal vagy a napozó felső részével ki­egészítve hűvös napokon is jól használható. Tavaly a szülök — kisebb-nagyobb lánygyermekeknek — első­sorban a zsebes halásznad­rágot keresték. Ezért az idei szezonra készült halásznad­rágokat már zseb díszíti. A 2—10 éves lánykáknak készült strandcikkek mel­lett sok szép shortot, halász­nadrág-garnitúrát, fürdő­ruhát láttunk nagyobb lá­nyok, bakfisok részére is. Az utóbbiaknál bikini, ha­lásznadrág, campinggarnitú­ra a legújabb divatvonalak szerint készült. A kisfiúknak való színes nylon úszónadrág népszerű­vé vált 2—18 éves korig. Üjdonság szintén akad — a kisfiúk és kamaszok ré­szére. A színes camping­garnitúra két részből áll: rövid ujjú kiving és azo­nos anyagból rövid kisnad­rág. Ezt az öltözéket a kis­fiúk nemcsak strandon vagy üdülőhelyen viselhetik, ha­nem nyári melegben otthon, sőt az utcán is. Könnyű szellős anyagból készült, könnyen mosható, tisztántar­tása nem okoz sok gondot A frottírköntös egész év­ben fontos darab a gyer­mek ruhatárában, de nyáron különösen az. A kiállításon igen ízléses, mintás, vál­tozatos fazonú köntösöket láttunk kisebb-nagyobb lá­nyok, fiúk részére. Üjdon­ság a „Malipol"-köntös. Alapanyaga különleges el­járással készült, szálai szi­lárdak, nem húzódnak, a vizet jól felszívják. A fürdőruha-kiállítás anyagából kiderült: a ke­reskedelem messzemenően gondolt a gyermekek igé­nyeire is. A szülők olcsón és csinosan öltöztethetik az ifjabb korosztály képvise­lőit. jük a nevető embert — és a kutatók tudatosan tették ezt — azt észleljük, hogy pupillája kitágul, lélegzése mélyül, de főképpen kilégzé­se fokozódik. Megváltozik a légzés ritmusa is, mert az egyenletes, rövid légvételek helyett mély belégzések és szaggatott kilégzések követ­keznek. Ez a szaggatott ki­légzés a nevetés jellegzetes hangjával kapcsolva külö­nösen jótékonyan hat a bo­rongó kedélyű emberre. Ne­vétéskor kipirul az arc és számszerűen, mérhető meny­nyiségben nő a veséken át­áramló vérmennyiség. Az elmondottak alapján tehát egyáltalán nem cso­dálkozhatunk azon, ha pél­dául egy Chaplin-film végig­nézése a borongó ember ke­délyállapotára legalább olyan megnyugtató hatású, mint 2—3 nyugtató tabletta. Egyedül az ember ki­váltsága a nevetés. Az állat nem tud sírni, sem nevetni. Hangulati és ösztönéletét képtelen befolyásolni, az ember azonban erre is ké­pes. Ha gond, vagy éppen rosszkedv üli meg kedélyün­ket, ne mulasszuk el gyógy­szerünket, a nevetést alkal­mazni. Ha ilyenkor tudato­san vidámkedélyű társasá­got, vicclapot, szellemes ko­médiát, dallamos slágert vagy őszinte gyermeki mo­solyt szemlélünk, eloszlik még a legborongósabb han­gulatunk is. A legnagyobb baj azonban, hogy a borongó kedélyű ember tudatosan ke­rüli a vidámak társaságát. Ezt az ösztönös tartózkodást, gátlást le kell győzni. A ki­egyensúlyozott, vidám kedé­lyű embei lehetőleg nyújt­son segítséget tapintattal, megértéssel társának is. Dr. Sz. A. Szalma Gizella és Szal­ma Jusztina olvasónk azt tették szóvá levelükben, hogy a májuus 30-án ér­vénybe lépett új autóbusz­menetrend rossz változást hozott számukra. Szegedről Röszke felé 6.30-kor indul az autóbusz és az éjszakai dol­gozók ezt csak úgy érik el, ha előbb abbahagyják a munkát. Jó lenne — kér­ték —. ha a 10-es AKÖV 7 órakor is indítana járatot, ami a régi menetrend sze­rint közlekedett. * Az új menetrendet igyekeztünk a lakosság ér­dekeinek megfelelően ösz­szeállítani — kaptuk a vá­laszt K á t a i Ferenctől, a 10-es AKÖV személyforgal­mi osztályának vezetőjétől. — A röszkeiek kérése nyi­tott kapukat dönget, hiszen igaz, hogy Szegedről reggel 6 óra 30 perckor indul egy járat, de utána 30 perc múlva, tehát 7 órakor is­mét indul egy újabb, ami egészen az országhatárig közlekedik. Az új menetren­det egyébként — már a he­lyi járatokra gondolva — 20 fillérért meg lehet kapni az autóbusz-állomásokon. Veszedelmek a vízen A megáradt Tiszán tilos a fürdés, mert a nagy víz különösen sok veszélyt rej­teget A csónakosoknak, ka­jakosoknak is fokozottabban kell vigyázniok, hogy a bajt elkerüljék. Akadnak azonban meggondolatlan fiatalok, akik incselkednek a folyó örvényeivel, pedig nem is tudnak jól bánni a kajakkal. Ezért fordult elő például, hogy a könnyű ví­zi járművel már többen a Szőke Tisza hajóétterem ol­dalához csapódtak, vagy merevítő köteleibe ütköz­tek és felborultak. Szeren­csére megmentették ezeket a kajakozókat. Az újszegedi uszodába — nagyon helyesen — 12 éven aluli gyermekek csak kísé­rővel, felügyelet mellett mehetnek be, s így élvez­hetik a medence örömeit. Előfordul, hogy 12 éven aluli lányok és fiúk felnőtt fürdőzőket kérnek meg, le­gyenek „pótszülők", s így velük együtt jutnak be az uszodába. A felnőttek ilyen szerepre — bármennyire is kérik a gyerekek — ne vál­lalkozzanak. Az uszoda vi­zében ugyanis — bar két fürdőmester is vigyáz —, könnyen baj érheti a fel­ügyelet nélküli gyermeke­ket. in csemegék A reggeli órákban készít­sük el és akkor jég nélkül is üdítő lesz, természetesen jégbehútve finomabb. A tej­színhabos készítményeket csak jégbehűtve ajánlhatjuk. HIDEG DARAPUDD1NG GYÜMÖLCSÖNTETTEL Fél liter tejet, fél liter vi­zet felfőzünk 15 dkg cukor­ral, vaníliával, és ha forr, belepergetünk 2 deci darát. Ha sűrű lett, levesszük a tűzről és 3 tojássárgáját be­lekeverünk, majd a tojás­fehérjéből vert babot hozzá­adjuk. Tálaláskor gyümölcs­öntetet adunk hozzá, ame­lyet úgy készítünk, hogy az epret, málnát, vagy, ribiszkét összetörjük és porcukorral elkeverjük. KAKAÓKRÉM POHARAKBAN 10 dkg cukrot, egy egész tojást, 2 evőkanál kakaót, fél liter tejet és 5 dkg lisz­tet krémmé főzünk, folyto­nos keverés mellett. Tetejé­re tejszínhabot teszünk. Hi­degen tálaljuk. GYÜMÖLCSSALATA POHARAKBAN Minél többfajta és színes gyümölcs van benne, annál szebb. Alapja a bőséges, édes szirupban főtt szeletelt alma. Ezt rakjuk a pohár aljára. A tetejére — gyü­mölcsérés szerint — félbe­vágott, meghámozott, nyers, sárga- és őszibarackot, ring­lót, szilvát, ízes sárgadiny­nyét teszünk. A megtelt po­harakba szirupot öntünk, rummal ízesítünk. FŐTT MALNAKRÉM Két deci tejből 3 tojás­sárgájával és 8 dkg cukorra! krémet főzünk, és ha levet­tük a tűzről, 3 lap zselatint — hideg vízben áztatva — belekeverünk. Később egy deci sűrű málna- vagy al­malevet, és ha teljesen ki­hűlt, 3 deci keményre vert tejszínhabot adunk hozzá. Poharakban tálaljuk, piskó­tát kínálunk mellé. I. kerület Házasság: Varga Imre és Horváth Julianna, Sípos Gyula és Török Gyöngyvér, Tőke László és Börcsök Má­ria Zsuzsanna, Nógrádi Bé­la és Farkas Julianna, Ger­gely Jenő Géza és Kovács Klára Terézia, Simon Ist­ván és Bán Ágnes, Forgó László és Fábián Mária Ilo­na, László Géza és Bodoni Réka, Bege Márton és Gava Mária, Bózsó Tamás Má­tyás és Varga Irén Margit, Papp Endre és Török Vero­nika, Kevei Ferenc és Bá­rány Ilona Zsófia házassá­got kötöttek. Születés: Szántó Jánosnak és Szalma Rozáliának Má­ria Rozália, Szabó Zoltán­nák és Kenese Zsuzsanná­nak Emese, Nagy Sándor­nak és Bajka Juliannának Sándor, Pálfy-Budinszky Andrásnak és Bujdosó Esz­ternek Judit, Tóth József­nek és Laczi Erzsébetnek József Ferenc, Urbán Re­zsőnek és Péter Anikónak Rezső, Gyuris Györgynek és Török Ágnesnek Tamás Ist­ván, Varga Ferencnek és Budai Ilonának Ferenc. Ap­jok Mihálynak és Blaha Zsuzsannának Ferenc Mi­hály, Sóti Mihálynak és Ku­rucsai Máriának Erzsébet, Csíkszentimrei Gézának és Szabó Gabriellának Zsolt, Teleki Tamásnak és Jánvá­ri Máriának Ágnes Mária, Pósa Sándornak és Nagy Zsófiának Sándor, Böröcz Mátyásnak és Hegyesi Er­zsébetnek Mátyás, Sebők Mi­hálynak és Keresztes Piros­kának Zoltán Mihály, dr. Násztor Józsefnek és Jelű­nek Mártának Éva, Bartucz Jánosnak és Molnár Erzsé­betnek Zsolt, Badényi Ist­vánnak és Kovács Etelká­nak Zsuzsanna, Veszelovsz­ki Lászlónak és Börcsök Má­riának Andrea, Kotogán Gé­zának és Horváth Piroská­nak Géza, Furka Mihály­nak és Szabó Ilonának Beá­ta, Klippel Jánosnak és Zombori Máriának Zsolt Ta- j más, Zsigmond Bélának és j Lajtár Juditnak Béla, Ba­róczi Istvánnak és Harma­tos Irénnek Anikó, Csonka Istvánnak és Balla Ilonának Zsuzsanna, Pataki Istvánnak és Horváth Etelkának Edit, Fazekas Lajosnak és Aksz­jonova Zinaidanak Attila, Pazár Miklósnak és Szilágyi Évának Miklós Dániel, Ko­vács Jánosnak és Bottyán Erzsébetnek Gábor János, dr. Strohner Ferencnek és Ludányi Líviának Ferenc. Király Lajosnak és Szélpál ] Juliannának Ilona, Herczeg Mihálynak és Salamon An- ' Anyakönyvi hírek nának Ildikó, dr. Durszt Ferencnek és Kun Marian­nának Anikó Blanka, Ter­hes Mihálynak és Keresztes Lídiának Éva, Gárdián Ist­vánnak és Bigors Etelkának Ilona, Tari Gézának és Sza­lai Katalinnak Géza nevű gyermekük született. Halálozás: ördög Antalné Bálint Julianna, Báló József, Stáhl Józsefné Csermák Má­ria, Roza Györgyné Mernyó Katalin, Molnár Csaba, Ko­vács Istvánné Huszka Etel­ka, Lasancz Imre, Sinka Ist­vánné Buknicz Etel­ka, Maróti Sándor Jenőné Ruzsicska Eszter, dr. Klein József, Bor Pál, Domonkos Piroska, Szekeres Ferenc, Póka Józsefné Gosztonyi Lujza, Sebestyén Ferenc, Mucsi Lajosné Szankai Ilo­na, Király József, Adorján­házi-Molnár Adorján, Tóth Géza elhunytak. III. kerület Házasság: Bódi Bálint és Csuk'onyi Margit, Makai Jó­zsef és Kis Rozália, Nógrádi László és Pintér Erzsébet, Farkas János és Fürtön Er­zsébet, Deák István és Tra­janopulu Panajota, Godó Er­nő és Ludányi Erzsébet há­zasságot kötöttek. Születés: Sámel Ferencnek és Nógrádi Mária Annának Ferenc, Kiss László Jánosnak és Maróti Klára Katalinnak Katalin, Huszta Istvánnak és Horváth Anna Máriának Marianna, Rácz Lajosnak és Hegedűs Margit Teréznek Ildikó Gabriella, Zsótér Ist­vánnak és Pölös Rozáliának Zsuzsanna Katalin, Szögi Józsefnek és Király Kata­linnak József László, Bá­lint Istvánnak és Ábrahám Gizellának Ibolya, Nagy Ist­vánnak és Bezsán Teréznek Anikó, Gera Józsefnek és Koch Magdolnának Edit Magdolna, Ördögh László Ferencnek és Arkaver Er­zsébet Mártának Zsuzsanna, Engi Antalnak és ördögh Erzsébetnek Piroska, Juhász Istvánnak és Jójárt Julian­nának Katalin Éva, Galzó Jánosnak és Papp Máriának Leonóra, Vidács Jánosnak és Tóth Ibolya Matildnak Já­nos, Lakatos István József­nek és Kiss Máriának Má­ria Anna, Póócz Nagy Já­nosnak és Fülöp Klárának János, Kovács János István­nak és Péter Gizella Mar­gitnak János, Krajczár Jó­zsefnek és Varga Erzsébet­nek Rozália, Lele Istvánnak és Uszka Teréziának István Kornél, Tari Andrásnak és Vígh Zsuzsannának András, Matuszka Györgynek és Molnár Nagy Juliannának Júlia nevű gyermekük szü­letett. Halálozás: Batka János, Csányi Károly János, Mayer Rudolf Mihály, Pintér Fe­rencné Pálosi Rozália, Wé­ber József, Tornán István, Aklán Imréné Puskás Má­ria, Varga Dezső elhunytak. Tűzoltóverseny a kábelgyárban Körzeti tűzoltóversenyt rendezett Szegeden a Kohó­és Gépipari Minisztérium igazgatási főosztályának tűz­rendészeti osztálya és a me­gyei tűzrendészeti parancs­nokság. Öt megye vasipari üzemeinek tűzoltócsapatai mérték össze tudásukat, ügyességüket a tűzcsapról szerelésben a 400 és a 800-as motoros fecskendőszerelés­ben. A különböző kategó­riák első és második helye­zettei kerülnek az országos döntőbe. A tűzcsapról szerelésben a Vegyiipari Gépgyár kis­kunfélegyházi gyáregysége lett az első, második a Hű­tőipari Gépgyár jászberényi üzemének tűzoltócsapata. A 400-as kategóriában a Sze­relvény és Gépelemgyár bé­késcsabai telepe szerezte meg az elsőséget. A Zo­máncipari Művek kecskemé­ti gyára lett a második. A 800-as kategóriában két csa­pat osztozott az első és a második helyezésben, a Hű­tőipari Gépgyár jászberé­nyi üzemének és a Magyar Kábelművek szegedi gyár­égységének csapatai. Versenytárs nélkül indult a Magyar Kábelművek sze­gedi gyáregységének női tűzoltócsapata, s mivel ide­je jó volt, szintén részt vesz az országos döntőben. Ha­sonlóan eljut a budapesti versenyre a Zománcipari Müvek kecskeméti gyáregy­ségének tűzoltó raja is. A verseny abszolút győz­tese a Vegyipari Gépgyár kiskunfélegyházi csapata lett, s elnyerte a rendező bizottság díját. Vasárnap, 1965. július 4. DÉL-MAGYARORSZÁG 7

Next

/
Thumbnails
Contents