Délmagyarország, 1965. július (55. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-29 / 177. szám
rruEs ..ÜZEMBEN' A Béke IL úszóházban A versenyuszodában 4 házasságok kritikus évei Statisztika a válásokról Tovább emelkedett a felbontott házasságok: smáma — állapitottók meg az illetékesek. A valósi statisztikák adatai szerint ugyanis 1964-ben több mint 19 500 oretben mondtak ki a bíróságok jogerős bontóvégzét, míg egy évvel korábban 18 400, 1962-ben pedig ahg több mint 17 000 válás vott Rövid ismeretség után A statisztikák egyébkánt arról tanúskodnak, hogy változatlanul sok a meggondolatlanul, túlságosan fiatalon, rövid Ismeretség Után kötött házasiág. Ezek jo része — a tapasztalatok szerint — rövid életű. 1961ben például több mint ezer válást az első hazassági évforduló elótt mondtak ki. Aránylag magas a 2—3—1 esztendős házasság utáni válások száma is. A kővetkező esztendők a válások szempontjából javuló tendenciát mutatnak, de az együttélés 10. esztendeje után ismét alaposan megugrik a válások szama. A házasságok „kritikus évei" az esküvőt követő 10—14. esztendőkre jutnak. A nők „felzárkóztak" A korábbi évtizedekben a házasságuk felbontását kérők között túlnyomó többségben voitak a férjek. , A felszabadulást kővetően fokozatosan emelkedett a nők aránya, s például 1964-ben már csaknem ugyanannyi feleség adott be válókeresetet, mint ahány férj. Az elvált hazastarsak között a férfiak többsége 25—29, a nők nagy résre pedig 20—24 év közötti volt Sok Mer gyerek apa, vagy anya nélkül Az elmúlt esztendőben felbontott házasságok nyomán — a válófelek családi adatainak tanúsága szerint — 6ok ezer gyermek maradt, édesapa, vagy édesanya nélküL Hétezer elvált házaspárnak ugyanis egy, több mint háromezernek kettő, és csaknem ezernek három 18 éven aluli gyermeke van. Több mint félezer olyan házasságot »s fed kellett bontani, ahol a gyerekek száma elérte, vagy meghaladta a négyet. (MTI) DChziilú (iLmzk A napokban három, most elkészült, egész estét betöltő játékfilm utómunkálatait kezdték meg Befejezte első játékfilmjét Kardos Ferenc és Rózsa János. A film két fiatal rendezője irta közösen a forgatókönyvet is. amelynek, bár gyermekek a bősei, mégis a felnőttekhez szól. A történet egy iskolaév alatt látszódik. A „Gyerekbetegségek" alkotói végigkísérik kis hősüket áz egész iskolaévben. Bán Róbert rendező befejezte a Huszty Tamás kisregényéből forgatott „Játék a múzeumban" című film felvételeit. A történet egy kisvárosban játszódik, hősei diákok. A főszerepeit Gábor Miklós alakítja. A „Szerelmes biciklisták" című. fiatalokról szóló játékfilm főhőse három fiatalember, akik nyáron biciklivel indulnak el a Balaton mellé (MTI) Rádió- és tv-műsor Csütörtök KOKSUTH sAmo 1.30 Hírek. 4.33 Hajnaltól regKelig ... 4.4S Falurádió. 5.00 1Urrk. SM Hergeli Krónika. 8.90 Hírek. 8.39 Hírt k- 1.00 Reggeli Krónika. 1.30 ÜJ könyvek. 8.00 Hfrek. 9.05 Műsorismertetés. 8.30 Reggeli hangverseny. 8. IS időszerű nemzetközi kérdések. 9.25 Kincsek a tenger mélyén. 9.4$ Rórausz bácsi meseJe. 10.90 Hírek. 10.10 Verbunkosok. :0.4» A Hlpsirtra. Rádiójáték. 12.00 Hírek. 12 .15 Tánczene i koktél. 12.59 Budapest kulturális programjából. 13.00 Oprraegyttttesek. 14.00 Hírek. 14.05 Tiszán innen — Dunán túl. 14.20 Statárium. Rádiójáték. 15.11 Zenekari muzsika. 18.00 Hírek. 16.15 Csak fiataloknak. 16.50 Emlékezzünk Régiekről. 11.10 Bach-orgonamüvek. 11.30 Népdal cs-kor IS.00 Ml történt a nagyvilágban? 18.L5 Hazánk hírei. 19.30 Ül operett felvételeinkből. 18.33 Lapozgatás új könyvekben. 18.3* Puccini: Pillangókisasszony. Opera. 19.55 Jó estét, gyerekek! 2fl.no Esti Krónika. 30.20 Hangképek az országos úszóba Jnokságról. 23.01 Hírek. 22.23 Sporthírek 32.21 ,.A szerelem kftnyvé"-ból. 22.42 Magyar nóták. 23.15 Halál Párizsra. 23.38 Négy régi mester. 24.00 Hírek. 0.10 Hugó Wlnterhalter zenekara PETŐFI RAPlO 4.30—10.41 Azonos a Kottsuth rádió műsorával. 10.00—43.13 Zenés műsor üdülötm«k. 14.05 Idójártstelentés 14.30 Troilusz és Kresszlda. 13.00 Hírek. 18.86 Részlelek Kálmán Imre A csárdáskirálynő és A bsladér című operettléból. 16 00 Kamarazene 11.00 Hirek 11.03 Könnyűzene. 17.23 Útközben ... 11.35 Századunk elfelejtett szerzői. 18.30 Ismeretlen elemek nyomában. 18.30 Baeh-művek. 19 00 Hírek. 19.(15 Karcolatok. 18.15 Nyolcvan perc alatt a Föld körlll. 20-35 Rózsaszín szalagocskák. 21.00 Hirek. M.o» Előszóval — muzsikával. 2256 Galoppvdrseny-eredmények. 23.00 Hírek. TELEVÍZIÓ 9.56 A leglassúbb vonat. Szovjet film. 11.20 A cirkusz fiatal művészei. Szovjet klsülm 18.08 Hírek. 18.15 A Magyar Hirdető műsora. 18.25 Hol volt. hol nem volt... ICls Joe a legyek országában. Magyarul beszélő francia rajzfilmsorozat. 18.45 Levél Tanganytkából. Dr. Szunyoghy János bszámolója. 18.55 Telesport. 19 20 Esti mese. 19.30 Tvhiradó. 19.50 Napi Jegyzetünk. 19.55 A Jövő hét műsora. 20.05 HoUand tájakon A Tv-híradó kisfilmje. 20.28 Bűnügyi múzeum. A menetrend. Magyarul beszélő nyugatnémet filmsorozat. 21.25 Parabola. 21.45 Variációk. Francia balettftlm. 22.05 Tvhiradó. n. kldás. (MTI) Magyarnóta-est! Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a Szegedi Földműves Szövetkezet Kiskőrössy Halászcsárdájában Július 28-én és 31-én 20 órától magyarnóta-estet tartunk. Énekel: CSŐR JÓZSEF , az Ismert rádióénekes. Kíséri: RACZ LAJOS és cigányzenekara. Belépődíj nincsI X. 72 792 Holnap kezdődnek a Szabadtéri Kupa kézilabda-mérkőzések A szegedi városi kézilabda-szövetség hagyományos szabadtéri tornája holnap, pénteken kezdődik az újszegedi Kisstadionban. Pénteken és szombaton 8 órától 13 óráig, délután 3 órától 7 óráig tart a műsor, majd vasárnap délelőtt fejeződnek be a mérkőzések. Az érdekesnek és színvonalasnak ígérkező tornán az Űjpesti Dózsa és a Ferencváros NB l-es férfi-, a Győri ETO NB H-es férfi-, a Bp. KISTEXT NB II-es férfi- és női csapata, a Bp. Húsos és a Hódmezővásárhelyi Spartacus NB Il-es női, valamint a Győri ETO NB l-es női csapata vesz részt. Indulnak a makói, a miskolci és a szegedi válogatottak is. Baja-SZEAC 1:0 (0:0) A labdarúgó-csapatok tegnap MNK-mérkőzést játszóttak a legjobb tizenhat közé jutásért. A Szegedi EAC Baján az NB III-as BMTEtől 1:0 (OK)) arányú vereséget szenvedett és ezzel kiesett a további küzdelemből. A mérkőzés gólját a második félidő tizedik percében Márity szerezte. Kiesett a kupaküzdelmekből az MTK is. mert a kék-fehérek a DVTK-val szemben nem tudtak győzni. Diósgyőrött 0:0-ás eredményt értek el. Aktívák és passzívák Nem könyvelési tételekről van szó. Az aktívák és passzívák ezesetben élvonalbeli labdarúgóink, a SZEAC NB l-es játékosainak, a csapatnak és segítőinek tulajdonságait, magatartasait jelzik. Azért írunk erről, mert most az idei bajnokság őszi fordulója előtt a labdarúgást kedvelő szegediek — a csapat tavaszi gyenge szereplése miatt — sok szót ejtenek a csapatszellemről, a játékosok emberi tulajdonágairól, sportolói értékéről, kötelességtudásukról, áldozatkészségükről, Szeged színeiért való küzdőképességükről, felelősségtudatukról. Ezek az aggodalommal teli szavak, vélemények néha szélsőségekbe csapnak. Vannak, akik már a vészharangot kongatják, lemondóan legyintenek; úgyis kiesünk. Mások felelősöket keresnek, akadnak sportbarátok, akik további lazításokkal akarnak kedvet, lelkesedést csiholni, s a játékosoknak nyújtandó nagyobb kedvezményeket sürgetik. Mások a csapat vezetőire néznek ferde szemmel, bennük keresik a vártnál gyengébb ttze.replés okát A szakosztály vezetőségének Szekeres és Várhelyi sportszerűtlen életmódja miatt hozott fegyelmi határozatával kapcsolatban már hangsúlyoztuk: helyes a vezetés azon törekvése, hogy rendet, fegyelmet igyekszik teremteni a csapat házatáján. Ehhez azonban több kell, pontosabban mások, a csapat igaz barátai is kellenek. A többi között például a játékosok munkahelyi vezetőinek aktív segítsége. Azt is hozzátehetjük, nagyobb felelőssége. A SZEAC labdarúgószakosztályának vezetői még a bajnoki szezon előtt tanácskozásra hívták össze az első csapatban szereplő 18-as keret játékosainak munkát adó vállalatok vezetőit, hogy megbeszéljek velük, milyen támogatást kérnek a csapat érdekében, a rendszeres edcurraT yfUH! zésben való részvétel elősegítésére. Ez alkalommal azt is kérték, hogy a játékosoktól követeljék meg a fegyelmezett munkát, hisz ez nemcsak a vállalati érdeket, hanem a játékosok emberi fejlődését, a sportban való helytállását is segíti. Ahol ezt a kérdést nem vették figyelembe, fiatal és tehetséges labdarúgók emberi ós sportbéli fejlődését gátolják, s vá'nak akarva, nem akarva a segítőkből fékezők, az aktívákból passzívák, tehát vissszahúzó tényezők. A labdarúgás kedvelőinek, a munkaadóknak, a hozzátartozóknak is szerenuk vao abban, hogyan alakul egyegy játékos soortDályafutása, hasznos tagia lesz-e csaoatának, s a F1T1AC esetében eliut-e mielőbb arra, hogy elmondhassuk: NB l-es színTöbb mint kétszáz résztvevő A hódmezővásárhelyi sitadianban rendezték meg 223 résztvevővel a falusi spartakiadok megyei döntőjét. öt sportágiban voitak versenyek. A pontversenyben a saegedi járás lett az első 189, a makói járás a második 134 es a szentesi járás 145 ponttal a harmadik helyezett. Az atlétikai verseny győztesei; Férfiak. 100 m: Lengyel István (szentesi j.) II3. 400 m: Majorosi Ferenc (szegedi j) 56.8. 800 m: Nagy Béla (szegedi j.) 2:20.5. 1500 m: Nagy Béla 4 -.56.2. Spartakiád váltó: Szegedi járás. Súlylökés: Muzsik János (szentesi j.) 10,60. Gránáthajítas: Kóbor Ferenc (szentesi j.) 72,50. Magasugrás: Muzsik János 175. Távolugrás: Szécsényi József (szentesi j.) 580. Nők: 100 m: 1. Nagy Anna (szegedi j.) 13.9. 400 m: Nagy Anna 64 mp. Igen figyelemreméltó eredmény. Spartakiád váltó: , Szegedi járás. Súlylökés. Takács Anna (makói j.) 849. Gránáthajítás: Sisak Mária (makói j.) 54,70 Magasugrás: Vajnai Erzsébet (szentesi j.) 135. Távolugrás: Szigeti Erzsébet (szegedi j.) 437. A női kéaalabda-tornat a szegedi járás, a férfi keziJabda-tornát a makói járá6 csapata nyerte meg. Labdarúgásban a makói járás győzött, női röplabdában szintén a makói járás, férfi röplabdában pedig a szegedi járás csapata lett az elsó. i"1. , A tekeversenyt a hódmezővásárhelyi tűzoltó lak tanyai pályán bonyolítottak le. Egyénileg Rácz Sándor (makói j.) győzött 40 dobásbol 155 fával, a csapatgyőzelmet a szegedi járás együttese szerezte meg. A nyári spartakiád-versenyek ezzel befejeződtek, mert idén országos döntőt nem rendeznék. ten mozog. Mert ne higgye senki, hogy mindazok a játékosok, akik már egyszer •helyet kaptak a SZEAC első csapatában, valamennyien „szinten" vannak. Legtöbben csak ígéretei élvonalbeli labdarúgásunknak, s csak hoszszú, szívós munkával, sportszerű életmóddal válhatnak I. osztályú játékosokká. Bttől függetlenül lelkesedéssel, erőnléttel, küzdeni tudással hasznos tagjai lehetnek n csapatnak, s eredménnyel vehetik fel a küzdelmet élvonalbeli játékosokkal szemben is. Ehhez azonban nemcsak önbecsülésre, fegyelemre, hanem külső segítségre is szükség van. Félreértés ne essék, bármilyen aktív külső segítség is csak adalék lehet, s nem minden gond, probléma megoldója. A fegyelmezett, sportszerű életmód megvalósításában, a lelkes játékban lényeges, de mégsem az a kéz a döntő, amellyel a vezetőség vagy az igaz barátok, a hozzátartozók fellépnek egyes játékosok hibáival szemben. Az az első, amely belülről a csapatban, s egyes játékosokban működik. Olyan valami ez, amit klubszeretetnek, sportszeretetnek, és sportbecsületnek is lehet nevezni. Nem vágjunk hívei az erkölcsű prédikációnak a sportban sem. Nem hisszük, hogy egy vagy akár egy tucat újságcikk hatására minden rendbe jön a csapat saellemében, fegyelmében, egyes játékosok sportszerű életmódjában. Vagy a csak magukkal törödők holnap valamennyien lelkes játékosokká válnak, s az őszi SZCZOD első mérkőzésétől kezdve a SZEAC labdarúgó-csapata sikert sikerre halmoz. De ez nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy felhívjuk a figyelmet a szegedi élvonalbeli labdarúgás passzíváira, mint az eredményesebb szereolés fékeire. Nem kongatjuk a vészharangot, de ismételten aláhúzzuk: nem az edzőtől, a szakosztályvezetéstói, a szurkolóktól, hanem a csapat játékosaitól várjuk a gólokat . .. Sikereket csak sportszerű élettel, fegyelmezett felkészüléssel, játékkal, küzdeni tudással és akarattal lehet elérni. Tehát az aktívák növelésével, s a passzívák felszámolásával. Nagy Pál A MAI MŰSOR Labdarúgás UTC—SZVSE barátságos mérkőzés. Újszeged, 5 óra. Vízilabda SZEAC—Kubai válogatott, nemzetközi mérkőzés, Újszeged. 5 óra. A SZEAC és a Tápé az élen A megyei serdülő labdarúgó-bajnokságban eddig a Szegedi EAC és Tapé csapatai szerepeltek a legjobban. A legutóbbi eredmények a következők: Fürdőruha-bemutató a „SZŐKE TISZA" fedélzetén 1965. júl ius 29-én, ma este fél 7 órakor Mindenkit szeretettel várunk! ' BELÉPŐDÍJ NINCS ! 72 815 CSM RUHAZATI KISKERESKEDELMI VALLALAT L csoport: SZAK—Po6tás 0:1. SZEAC—Móravaros 7J. Dózsa—Dorozsma 7:0 SZVSE—H. MEDOSZ 2:1. Alsóváros—Spartacus 1:1. Tápé—UTC 0:0. Az élcsoport: 1. SZEAC 10, 2. Tápé 8, 3. Dózsa 7, 4. UTC 7, 5. Spartacus 7 pont II. csoport: SZEAC II.—Móraváros II. 8:0. Tápé IL—UTC II. 4:0. Textilművek—Építők 3:1. Dózsa II.—Dorozsma II. 3:3. Alsóváros II.— Ruhagyár 0:1. Az élcsoport Ruhagyár II. 0:1. Az élcsoport: 1. SZEAC II. 7, 2 Tápé II. 7, 3. Textilművek 6, 4. Építők 5 poci. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Slunkáapárt Csongrád megyei é» szeged városi bizottsága és • tanács tápja. Idegjeterik riettő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő di Lökő, Zoltán. Szerkesztőség; Szeged. Magyai T mácskőztársesáe ütja lé Telefon 35-35 30-93 Éjszakai telefon 35-09 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Véltalat Felelős ktadő Kovács Láazlá Kiadóhivatal: Szeged Magyar Tanácskoztál* saság útia 19 lelefrn: 35-00 31-»6 Beküldött kéziratot nem őrzflnfe meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomta a Szegedi Nvomda Vállalat Szegen Kárász u 9 INDEX 25 053 reriesztlk a Csongrád megvet oostahlvata lok Előfizetési 01) egy hónapra 12 Ft Eló'lzethetd bármely posiah emuinál és bealtőnéL