Délmagyarország, 1965. július (55. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-24 / 173. szám
IZGALMAS VERSENYEK aaLamejifUji ifimrtáqbcut SZEGEDIEK AZ ÜNNEPI SPORTESEMÉNYEKRŐL " K szabadtéri játékok idején évről évre sokféle sporteseményt rendeznek Szegeden. Ilyenkor mindegyik sportág megmozdul, a vezetők mindenütt szorgoskodnak, hogy minél érdekesebb és színvonalasabb műsorral (jöjjenek elő"... Itt van például a maratoni-verseny. Gaál Sándor, régi szegedi sportember már évek óta részt vesz a szervezésében. Tudja, a viadal csak akkor érdekes, ha sok külföldi indul. Pirosbetfis ünnep — Tavaly a csehszlovák maratoni-iskola is részt vett a versenyünkön, s ezért ötven külföldi állt rajthoz — mondja Gaál Sándor. — Idén a külföld részéről szintén nagy az érdeklődés, nyolc országból jelentkeztek futók. A szegedi sport pirosbetűs ünnepe, amikor a reflektorok fényében a Széchenyi térre befutnak a résztvevők. A tízezres közönség percekig tapsolja nemcsak a győztest, hanem még a hatodik-nyolcadik helyezettet is. Mindegyik futó, aki beérkezik a célba, értékes tiszteletdíjat kap. Az ajándéktárgyakat szegedi üzemek és azok a községek ajándékozzák, amelyeken a maratoni keresztül halad. Régebben a budapesti műúton volt a verseny, de most már évek óta a makói országúton bonyolítjuk le, mert arra több az árnyékot adó fa és több községen haladnak át a futók ... Nemcsak Szegeden állnak sokan az utcákon a verseny útvonalán, hanem a falvakban — Sz öregen, Deszken, Klárafalván és Ferencszálláson — is mindig nagy az érdeklődés. Célunk az, hogy a következő években még nagyobb méretűvé építsük ki a Szegedi Spartacus maratoni-versenyét.,. Ellenfél: a kánikula Lelkes sportember Nagy László, a városi asztaliteniszszövetség elnöke is. ö a hagyományos Szabadtéri Kupa asztalitenisz-versenyek szervezője, de, hogy meg ne feledkezzünk róla: a sportág vidéki bajnoka és a Szegedi Kender NB l-es csapatának legjobb játékosa. Tehát nemcsak sportvezető, hanem játékos is. Ö a következőket mondta: — A mi versenyünk is évről évre hagyomány számba megy, akárcsak a maratoni futás. Igaz, egyelőre hazai szinten rendezzük, de így is érdekes, mert többek között a válogatott keret tagjai mindig ellátogatnak hozzánk. Néha bizony előfordul, hogy a résztvevőknek nemcsak az ellenfelekkel, hanem a kánikulával ls meg kell küzdeniük, s ilyenkor nehéz helyt állni... Idén a férfi Davis Cup csapatversenyt mi, a Szegedi Kender versenyzői szeretnénk elnyerni. Újjáépített • sporttelep — Es hogyan állunk a legnépszerűbb sportággal, a labdarúgással? — kérdezheti az olvasó. Az érdeklődésre Szabó József, a városi labdarúgó-szövetség tagja máris válaszol: — Szabadtéri Kupa tornánkat eddig kétszer rendeztük meg. Mind a két alkalommal a szegedi válogatott győzött. Ha most, harmadszorra ls csapatunk lesz az első, végleg elnyerjük a vándorserleget Az Újszegeden sorra kerülő mérkőzéseken csak NB III-as és ennél alacsonyabb osztályú csapatok játékosai szerepelhetnek a városi válogatottakban... De ha a kedves szurkoló az NB l-es SZEAC játékára kíváncsi, azt is megtekintheti a soron következő barátságos és bajnoki mérkőzéseken. Az őszi idényben első két alkalommal — sajnos — idegenben küzd a csapat. Augusztus l-én Salgótarjánban, majd 8-án Budapesten mérkőznek az Üjpesti Dózsával és csak a harmadik játék lesz Szegeden, amikor augusztus 15-én a Vasassal csapnak össze a bajnoki pontokért ... Amikor a SZEAC idegenben játszik, az NB IIes Szegedi VSE szerepel itthon. A vasutasok a most újjáépített pompás sporttelepükön várják az idegenből hozzánk utazott, és a hazái szurkolókat... Vízen is Szeged azonban nemcsak a labdarúgás, hanem — itt folyik a Tisza — a vízisportok városa is. — A kajakosok és az evezősök Idén nyáron különösen gazdag műsort bonyolítanak le — újságolja Csengeri József, a szövetség propagandistája. — A Duna magas vízállása miatt nálunk lesz a vidéki kajakbajnokság és erre különösen készülünk. A vidéki kajaksport legnagyobb versenyén előreláthatólag a Diósgyőri VTK és a Szegedi MHS küzd az elsőségért. Fiataljaink az utóbbi időben feljöttek, és remélem, hogy Szeged nyeri a pontversenyt ... Augusztus 14-én és 15-én újabb kajakverseny lesz, és ugyanakkor kerül sor a Magyar Motorcsónak Szövetség, valamint a szegedi városi TS hagyományos nemzetközi motorcsónak-versenyére is. Ez az utóbbi különösen látványosnak ígérkezik... Végül nem szabad megfeledkezni az evezősök-. ről sem, akik lelkesen készülnek országos versenyükre. ök a Szalámigyár előtt külön nézőteret rendeznek be az érdeklődő közönségnek ... Az MHS különösen nagyszabású sportversenyeket rendez a szabadtéri Játékok idején. Erről Faragó Aurél, a megyei motoros klub vezetője a következőkben számol be: Repfilőnap, motorverseny — Mi a technikai sportokat igyekszünk népszerűsíteni, s ezért Idén is megrendezzük a honvédelmi- és a repülőnapot. Ezen külföldi résztvevők teszik még érdekesebbé, izgalmasabbá az egyes számokat. A SZEACstadionban a bátor salakpálya-versenyzőknek szurkolhat majd a közönség és az MHS két nemzetközi versenye, amely a játékok utolsó két sporteseménye lesz, szintén érdekesnek ígérkezik. Augusztus 20-án lesz a nagy gokart-verseny a Széchenyi téren, majd augusztus 21-én megint a SZEAC-pályán leszünk, ahol nemzetközi motoros salakpályaversennyel búcsúzunk el 1965-re a közönségtől .., M. K. Újítás ÜNNEPI SPORTMŰSOR JŰLIUS 23—25 Szabadtéri Játékok asztalitenisz-versenye a Rókusi tornacsarnokban. JŰLIUS 24—25 Megyei úszóbajnokság az újszegedi uszodában. Országos vidéki kajakkenu bajnokság a Tiszán, az Ifjúsági vízitelep környékén. A röplabda ifjúsági seregszemle egyik országos középdöntője a Kisstadionban. JŰLIUS 24 SZEAC—Dunaújvárosi Kohász barátságos labdarúgómérkőzés a SZEAC-stadionban. JŰLIUS 25 Országos motoros salakpálya-bajnokság, SZEAC-stadion, 10 óra. Nemzetközi maratoni-verseny, indulás délután 3/4 6kor a városi tanácsháza elől, befutás ugyanoda este negyed 9 órától. JŰLIUS 29 SZEAC—Kubai válogatott nemzetközi vízilabda-mérkőzés az Oj szegedi uszodában. JŰLIUS 31, AUGUSZTUS I Szabadtéri Játékok országos egyéni- és csapat ökölvívó-verseny az újszegedi szabadtéri színpadon (rossz idő esetén a Rókusi tornacsarnokban). Szabadtéri Játékok Kupa evezősverseny a Tiszán. Felnőtt és ifjúsági teniszverseny országos jelleggel az újszegedi teniszpályákon. Kézilabda Szabadtéri Játékok Kupa-mérkőzések a Kisstadionban. NB III-as és megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzések. AUGUSZTUS 1 SZVSE—Bp. KISTEXT idénynyitó NB Il-es labdarugó-mérkőzés a Vasutasstadionban. AUGUSZTUS 7—8 Országos meghívásos cselgáncs-verseny a Rókusi tornacsarnokban. Szabadtéri Játékok vívóverseny nemzetközi résztvevőkkel a Rókusi tornacsarnokban. NB III-as és megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzések. AUGUSZTUS 14—15 Nemzetközi motorcsónakverseny a Tiszán. Szeged—Eger városok közötti ifjúsági üszóviadal Újszegeden. Maratoni bajnokság Versenyek a Szabadtéri Kupáért NB Ill-as és megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzések. AUGUSZTUS 15 Nemzetközi repülőnap és honvédelmi nap a repülőtéren 10 órától. SZEAC—Vasas NB l-es labdarúgó-mérkőzés a Tiszaparti stadionban. AUGUSZTUS 19—20 Szabadtéri Játékok országos verseny a Tiszán, az Ifjúsági vízitelep környékén. Országos I. osztályú úszóverseny Űjszegeden. Országos birkózó-verseny a Rókusi tornacsarnokban. Nemzetközi kosárlabdatorna a Kisstadionban. Városi röplabda-válogatottak tornája a Kisstadionban. A szabadtéri játékok országos súlyemelő-versenye a Rókusi tornacsarnokban. NB III-as és megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzések. AUGUSZTUS 20 Nemzetközi gokart-verseny a Széchenyi téren délelőtt 10 órától. AUGUSZTUS 21 Nemzetközi motoros salakpálya-verseny a SZEAC-stadionban. &jekitili£ meg, a várost, annak történelmi nevezetességeit, csodálatos tereit és építészeti remekeit a 10 sz. AKÖV mikró és panoráma buszaival! Indulót a Dufoslei térről AZ ÖN VENDÉGLÁTÓJA SZEGEDEN / • I l AZ IDEGENFORGALMI HIVATAL Nemzetközi 1. oszt. Újszeged Tisza-parti campingje üdülést, vizisportokat motorcsónak kirándulásokat biztosít vendégeinek (óránként és személyenként 12 Ft, előzetes megrendelés szükséges) TURISTA SZÁLLÓK, FIZETŐVENDÉG SZOLGÁLAT, IDEGENVEZETÉS, VÁROSSÉTÁK. KIRÁNDULÁSOK, PÉNZVÁLTÁS Útikönyvek, prospektusok kiszolgálása és a szabadtéri játékok belépőjegyei a Hivatal szolgáltatásai között szerepelnek. Várja önt: az Idegenforgalmi Hivatal. Központja: Klauzál tér 7, Dóm téri pavilonja, a Rőszke közúti határon információs és szolgáltatási pavilonja. Javasoljuk a KRESZ táblái közé, intim szegedi sétányok előtt elhelyezni ezt a stílszerű táblát Száz rendezvény, százféle élmény CSAK ELÉG IDEJE LEG VEN! Hány napra jött? Egyre, kettőre? A látnivalókhoz képest kevés. Gondos rendezők ugyanis kiszámították, hogy százféle rendezvényen százféle élményt szerezhet az ünnepi hetek idején. Megvan a jegye a Dóm térre? Ez megnyugtató. De hogy estig se legyen gondja mivel tölteni a napot, hát lássuk, hová mehet! Teljes listát ne várjon! Arra sem hely, sem idő. Megpróbáljuk mégis elkalauzolni. Ötven művész tárlata Nem csupán a művészek iránti tiszteletből, azért is említjük először a Szegedi Nyári Tárlatot, mert ez csak nevében szegedi, valójában az egész ország mai képzőművészetének áttekintésére alkalmat ad, hiszen az ország ötven ismert és neves képzőművészének alkotásait tekintheti meg a Horváth Mihály utcai képtárban. Hogy mikor? Mindennap 10—18 óráig. De ha már Itt vagyunk, a kiállítások hangulatában, párszáz méterrel odább, a Móra Ferenc Múzeum, ahol kiállítást láthat a Tisza élővilágáról, az e tájon feltárt régészeti kincsekről és leletekről, a szegedi népéletről. Szeged irodalmi életéről és képzőművészetéről, várostörténetéről, és megtekintheti a magyar grafikusok, nyomdászok legszebb könyvelt. Látni és szórakozni! Kíváncsi a művészet és a lakáskultúra összefüggéseire? A Kárász utcai képcsarnokban Iparművészeti bemutató, a Kamaraszínház épületében lakberendezési kiállítás segíti hozzá. De feltételezzük, hogy mindezt már látta és inkább szórakozni akar hátralevő idejében. Ajánlhatjuk a hanglemezkiállítást, melyet a Virág cukrászdától 20 lépésre tekinthet meg a DÁV művelődési termében; s e zenei élmények után, ha kedvet kapott a muzsikára, maradandó élményben lehet része az augusztus 5-i és 16-1 orgonahangversenyen a Dómban, este 7 órakor. Ha viszont inkább könnyűzenét hallgatna szívesen, érdemes kivárni a prímás-versenyt augusztus 12-én, csütörtökön este 7 órakor az újszegedi vigadóban. Persze, a fiatalok inkább mai muzsikát szeretnének — ezért bizonyára nem mulasztják el a dzsesszhangversenyt az újszegedi szabadtéri színpadon, augusztus 18-án, szerdán este 9 órakor. Nicsak, majdnem elfeledkeztünk a népi együttesről! Hiszen a szegedi EDOSZ együttes közös estre hívta meg a pécsi Mecsek táccsoportot július 29-én este 8 órára Újszegedre. És persze a térzene is kellemes szórakozás, amely délelőttönként és esténként több alkalommal felcsendül a Széchenyi téren. Ötezer rózsa, egy kosárban Azzal az esettel még nem számoltunk, hogy ön esetleg tudós ember, pedagógus, vagy mezőgazdász. Ha így lenne, ajánlhatjuk a Szegedi Nyári Egyetemet, (július 31én zár) amely az oktatásban alkalmazott audio-vizuáüs eszközökről folyik. 9-én és 10-én a szegedi táj legszebb őszibarackjaiban és legjobb boraiban gyönyörködhet a Kamaraszínházban, de egyúttal kérdezhet és tapasztalatokat is szerezhet ezeken a bemutatókon. Az eszperantisták pedig nyelvi szemináriumon vehetnek részt augusztus 10—20 között . Lehet, hogy e nagy programból sok mindent elszalaszt. Egyet azonban nem engedhet el: augusztus l-én délután 6 órakor a hagyományos ifjúsági karnevált a Széchenyi téren. Hiszen ilyenkor csupa szín, csupa pompa a szegedi utca, jelmezes fiatalok hosszúhosszú sora vonul ál Újszegedre, a közönség élő sorfala között. Megjelennek itt a szabadtéri játékokon szereplő művek alakjai, a mesevilág legkedvesebb szereplői és több órás élményt nyújtanak az esti előadás előtt. A kulisszatitkokból hadd árulunk el csak annyit: a karneválon ötezer szál rózsából lesz egy virágkosár. Hány napra jött? Egyre, kettőre? Ugye mondtuk, hogy kevés... JC KITŰNŐ SZÓRAKOZÁS eresse fel a Tisza-parton a Szegedi Főldmüvesszövetkezet Kis Kőröss y halászcsárdáját Kitűnő halételek, italok, túróscsusza, fagylalt, presszókávé Hangidatos környezet. Minden este Ráez Lajos és cigányzenekara muzsikál Tol:. 47-80 (A 2-es villamos végállomásánál^ KÜLÖNKIADÁS LuL-MAGYARORSZÁG 7