Délmagyarország, 1965. július (55. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-23 / 172. szám
•t A Ne te York Times és a Chicago Tribüné Élesen bírálták Johnsont és McNamarát • Saigon (AP. Reuter) A felszabadító harcosok már a negyedik egymást követő éjjel támadják a Saigontól 20 kilométernyire északra fekvő Bien Hoa amerikai támaszpontot. A csütörtökre virradó éjjel a partizánok megint akna- és gyalogsági tűzzel árasztották el Bien Hoát. illetve a támaszpont körüli amerikai állásokat. Az amerikai kalózrepülők csütörtökön folytatták a demokratikus Vietnam bombázását. Saigonban egy amerikai szóvivő bejelentette, hogy a légierő három Thunderchief vadászbombázója a reggeli órákban túlrepült Hanoi magasságán és a fővárostól 40 kilométernyire északnyugatra vasüti létesítményeket. bombázott. A vadászbombázók 65 kilométernyire közelitették meg a kínai határt. A kalózgépek a légelhárítás heves tüzébe kerültek és visszafordultak. latsiorikus kijelentés A New York Times és a Chicago Tribüné csütörtökön éleshangú vezércikkben ítélte el a vietnami háború miatt az amerikai vezetőséget. Johnson elnök ama kijelentéséről szólva, hogy Vietnamban a nemzeti becsület forog kockán, a New York Times egyebek között megállapítja: „Az olyasfajta kijelentés, mint amit Johnson tett, nyugtalanságot kelt éppen azért, mert olyan kategorikus jellegű. A vietnami konfliktus kockázata állandóan nő. A vietnami konfliktus — és ezt nem kell éppen Washingtonnak megmagyarázni — magában hordozza a kommunista Kína elleni háború és a világháború lehetőségét is. Ken lahet hinni A Chicago Tribüné McNamara hadügyminisztert bírálja, elsősorban azért is, mert hosszú időn ót állandóan a vietnami háború sikereit hangoztatta, s csak most ismerte be, hogy az elmúlt 14 hónap alatt a helyzet Amerika szempontjából romlott. A lap felteszi a kérdést: „Minthogy a háború bebizonyította, hogy múltbeli nyilatkozatainak Vietnam miatt nem lehet lünni, vajon lehet-e hinni bennük most?" Mint a nyugati hírügynökségek jelentik, Johnson amerikai elnök csütörtökön folytatta tanácskozásait a vietnami helyzetről a katonai és polgári vezetőkkel. Johnson délelőtt McNamara hadügyminiszterrel és a vezérkari főnökök egyesített bizottságának tagjaival folytatott megbeszélést, délután pedig különbözö tanácsadóival tárgyalt. A Brooke-pör © Moszkva (TASZSZ) Csütörtökön Moszkvában több szaz főnyi közönség, körülbelül 100 szovjet és külföldi újságíró, rádió- és tv-riporter, valamint az angol nagykövetség diplomatáinak jelenlétében megkezdődött Goráid Brooke 27 éves angol állampolgár bűnper®. Brooke beismerte, hogy turistaútja alatt az NTSZ kiküldötteként felforgató tevékenységet kellett végrehajtania. Egyre feszültebb a helyzet Görögországban Sztrájkra készül a munkásság © Aibcu (MTI. ATT, ADN) A kezdetben fegyelmezetten indult szerda esti tüntetés, amelybe az athéni rendőrség durván beavatkozott, a késő éjszakai órákig tartó utcai harcokká fokozódott. Hírügynökségi jelentések a tüntetést hosszú évek leghevesebb megmozdulásának minősítették. Az AFP egyik közlése szerint a szerda éjjeli athéni tüntetések során 144 személy megsebesült — köztük 23 rerdőr — és 251 tüntetőt letartóztattak. HALÁLOS ÁLDOZATOK Lapjelentések 6zennt a szerdán este lezajlott athéni tüntetések során a hatósági önkény három halálos áldozatot követelt. Eddig csak az egyik áldozat. a 25 éves Szotoriosz Petrulasz diák neve vált ismeretessé, akit a rohamrendőrök ütlegeltek halálra. Csütörtökön az athéni lakosság körében nagy megdöbbenést és felháborodást keltett az a hír, hogy a rendőrség titokban eltemette Petrulaszt. A meggyilkolt diák szülei követelték a holttest kihantolását és boncolását. A Novasz-kormány, félve attól, hogy a gyilkosság miatti felháborodás még nagyobb lángra kap, utasítást adott a halál okának kivizsgálására. a diák hatósági boncolására. FOLYNAK Á testvérpártól* képviselői üdvözölték az RKP IX. kongresszusát Fock Jenő Brassóban © Bukarest (MTI) A Román Kommunista Párt IX. kongresszusa csütörtökön reggel folytatta munkáját A délelőtti ülésén Gheorghe Stoica, az RKP Központi Bizottságónak tagja elnökölt. A tanácskozás első felszólalója Stefan Voitec, az RKP Politikai Bizottságának póttagja, a Nagy Nemzetgyűlés alelnöke volt Dobrudzsa és Kolozsvár tartomány küldöttének felszólalása után Haled Bagdas, a Szíriai Kommunista Part főtitkára tolmácsolta a kongresszusnak Szíria népének üdvözletét. Haled Bagdas után több más testvérpárt küldöttségének vezetője is felszólalt. Üdvözölte a kongresszust a chilei, a marokkói, a norvég, a ciprusi, a libanoni, az uruguayi, a japán, a svéd testvérpárt, a Proletár Egység Olasz Szocialista Pártja, továbbá a luxemburgi, • svájci, a holland és a török testvérpárt képviselője. A kongresszus pénteken zárt üléseket is tart, amelyen a küldöttek megválasztják a Román Kommunista Párt Központi Bizottságát és a Revíziós Bizottságot A tanácskozás negyedik napján a testvérpártok küldöttségének egyes tagjai üzemi és városlátogatásra utaztak. Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnökhelyettes, a magyar pártküldöttség vezetője és Sándor József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja Brassóba utazott, ahol felkeresnek néhány üzemet, szociális intézményt, és megismerkednek a város nevese tességeiveL Fock Jenő és Sándor József este visszatér Bukarestbe. Távolléte alatt a magyar pártküldöttséget a kongreszszuson VIncze József nagykövet, a küldöttség tagja képviseli. (Rídióteletoto — MTI Külföldi Képszolgá lat) Tüntetés az új görög kormány ellen A LETARTÖZTATASOK Hírügynökségi jelentések szerint a rendőrség büntette nyomán Athénban az eddiginél még feszültebbé vált a helyzet. A főváros legfontosabb közlekedési csomópontjait és épületeit rendőrség őrzi. Az AFP tudósítójának értesülése szerint a rendőrség könnyfakasztó gránátokkal felszerelt gépesített osztagait teljes harci készenlétbe helyezték. Novasz miniszterelnök kabinetjének tagjaival megvitatta katonai egységek bevetésének lehetőségét újabb zavargások esetére. Városzszerte folynak a letartóztatások. A TASZSZ hírügynökség tudósítója háromszáz őrizetbe vett személyről tud. A reakció újabb támadásainak elhárítására a munkásság csatasorba állt. A Görög Általános Munkásszövetség felszólította Athén és Pireusz dolgozóit, hogy július 27-én egynapos sztrájkkal tiltakozzanak a „királyi kormány1 megalakítása ellen. PAPANDREU NYILATKOZATA Papandreu interjút adottá Süddeutsche Zeitung című müncheni lapnak. A csütörtökön megjelent interjúban hangsúlyozza, hogy a jelenlegi görög kormány az elkövetkező hetekben meg fog bukni, nincs más megoldás, mint a népszavazás. A szerda esti tüntetéseket követően Papandreu élesen elítélte Novasz kormányát, amelyről azt mondotta, hogy nemcsak az árulás, hanem a vérontás kormányává vált. Ausztriai noteszlapok III. Autópálya a magyar határig Werner J&ger professzor, az Úttervező Intézet nevében hivatalos javaslatokkal élt a Breges-i kongresszon: építsenek autópályát a Brenner-hágón át, Linz—Passau— Nürnberg vonalon is lássanak hozzá egy Autobahn létesítéséhez, a keletnyugati autópályát hosszabbítsák meg a magyar határig, az észak—dél irányú Autobahn tervezésében vegyék figyelembe a magyar érdekeket és ennek vonalát annyira keleten vonják meg, amennyire csak lehet, az alpesi átjárók építésébe vonják be többek között Magyarországot is ... Persze óriási költséget igényelne mindeme tervek, kívánságok megvalósítása: évi 2 milliárd schillinget követeltek azon a kongresszuson ... ^ Pedig a mostani feladat, a kelet—nyugati autópálya befejezéséhez is szükség lenne még 1,8 milliárdra, a fedezetet még nem találták meg.... 1900. június 1-én volt az első Salzburg—Bécs autóverseny, a győztes 43 kilométeres átlagsebességgel tette meg az utót Ma — 65 év után — még egy kisautó is éppen kétszer akkora sebességgel száguldhat végig a szelíd kanvarokkal, kis emelkedőkkel tarkított kies tájakon át haladó autópályán. Szélzsák a hidakon, viaduktokon: jelzi, milyen erővel, melyik Irányból fúj a szél, hja, a 120—150 kilométeres sebességgel rohanó gépkocsi volánját erősebben kell megmarkalni egy hirtelen széllökésre, öttíz kilométerenként, az erdő szélén „P" betű hívogat a pihenésre: sok helyütt kút ls van, félreeső helyiség, de mindenütt pad és kisasztal. Vasárnaponként piknikező, kirándulóhelynek is beillik. A vendéglátóiparnak szinte konkurrenciát teremt, a franciák az országútjaik szélén nem is létesítenek sehol pihenő-, parkolóhelyet ... Egy napsütéses vasárnapon az Enns folyón túljutva a kis Enns városkában tábla mutat Mauthausen felé. Cticélunk az egykori haláltábor lesz. Ki keresi fel a náci bűnök, a gyászos gyalázat emlékeit egy ilyen vasárnapon? Nos, százszámra állnak az autók a koncentrációs tábor kapuja előtt, nyugatnémet felségjelű egy sem akad köztük ... Borzadva állnak a kirándulók a dísztelen márványtábla előtt, amelyen a komor betűk és számok ezt mondják: „1938 júniusától 1945 május 5-ig ebben a táborban 122 766 fogoly halt meg..." A nácik szerinti felsorolásban a magyarok a harmadik helyen: 12 923 magyar pusztult el itt. Lemegyünk a „halál lépcsőjén". Ma terméskövekből kirakva 186 lépcsőfok lefele az út. Akkoriban, amikor a csonttá, bőrré fogyott, erőtlen lágerlakókat embertelen' SS-hóhéraík errefelé vezették le a kőbányába, még nem volt itt lépcső, sziklás, rögös, meredek lejtős volt az út. Az SS-legények szégyenletes szórakozása abból állt, hogy az utolsó sorokat rúgással vagy puskatussal az előzőkre nyomták, s a végén valóságos emberi lavina zúdult a mélybe. Tábla emlékeztet a szörnyű szenvedésekre, alatta vörös- és píros-fehér-zöld szalagos koszorú- a Magyar Partizánszövetség Vnszorii ja. Amikor visszamegyünk a városkaMauthausenba, bejáratánál a helységnévtábla mellett két másik jelzőtábla fogad. „Mauthausen". „Camping", „Standbad". Az egyetlen moziban vígjátékot játszanak, „Este 8-kor ágyban kell lenni", ez a címe. A kirakott képek között furcsán hat — éppen Itt Mauthausenban, ahol a csíkos daróc emléke kísért —. hogy csíkos pizsamás férfiak bohóckodnak a filmből válogatott kockákon. A vendéglős dörzsöli a kezét, Mauthausen idegenforgalmi vonzóerőt kapott, nagyon sokan jönnek ide külföldiek is. ö hárommillió schillingért modernizálta az ódon fogadót Wurlitzer is van, egy schillingért a legmodernebb sláger is megszólal, öt év alatt amortizálódik a befektetés, sok az idegen, egyre nő a forgalom. Az idei évfordulón, a húsz évesen, még külföldi miniszterek is laktak a vendégszobáiban ... Továbbmegyünk, nem sok maradásunk van. Akkor inkább Melk, a Duna fölé magasodó barokk apátsággal, termeivel, ahol Mária Terézia aludt, a kincsként őrzött miseruhákkal, amelyeket aranyfonalból még a császárnő és udvarhölgyei szőttek-fontak ... Barokkos gazdagság a falakon, tornyokon, este 9-kor megvilágosodnak a sötétbe hanyatlott paloták, mindennap kivilágítják, az ágyból is nézhetem, mert a kis szálloda ablakából éppen rálátni. Melk térképét forgatom. A szállodai ablakot nem jelölték meg nyíllal, pedig ilyen nyíljelzés sok van a térképien, azt mutatja, milyen iránybon lehet a legszebb, Legtöbbet mutató felvételeket készíteni. Ügyes ötlet, nemde? Mindent a turistának .., Az idegenforgalmi irodák figyelme a fényképező kedvű idegenre is kiterjed. Egyébként mindenkinek mindenben segítenek, szobát éjszakára akkor is előkerítenek, ha tízszer kell telefonálni ide-oda. mert történetesen valamilyen ünnepi esemény miatt telve a szállodák ... Ausztriában, akinek pénze van, minden este fedél Matt hajthatia álomra fejét. Pálfy József Következik: JÓSZOMSZÉDSAG ÚJ ALAPOKON Elutasítják a brit alaphoz ?aló hozzájárulást Az arab államfők személyes képviselőinek határozata — Figyelmeztetik a követeket — Csúcsértekezlet lesz szeptemberben © Kairó (MTI) Wilson brit miniszterelnök nyilatkozata után, amely szerint Nagy-Britannia és az EAK kapcsolatainak rendezése útjában a legnagyobb akadály a délarábiai nemzeti felszabadító mozgalomnak njnijtoU egyiptomi támogatás, különös érdeklődéssel várták Kairóban az arab elnökök és királyok személyes képviselőinek tanácskozását, amely éppen a Perzsa-öbölben kialakult helyzet megvizsgálására ült össze. Kedden az arab államfők személyes képviselői két ízben is tanácskoztak, majd az esti órákban közzétették határozatalkat. A határozatok szerint a Perzsa-öböl hercegségeinek fejlesztésére szánt és az Arab Liga keretében megvalósuló pénzalapot az EAK, Irak, Kuwait és Szaúd-Arábia adja össze: felszólítják a többi arab országot, hogy járuljanak hozzá az alaphoz, s ha nincs módjuk erre, akkor legalább Jelképes összeget ajánljanak fel szolidaritásuk jeléül: elutasítják a brit alaphoz való arab hozzájárulás tervét. Azt ls elhatározták, hogy az arab államok külügyminiszterei az országukban akkreditált brit követeket figyelmeztetik azokra a veszélyekre, amelyeket a Persza-öbölben folytatott angol politika támaszt: tanulmányozzák annak lehetőségét, hogy a Perzsa-öböl problémáját az ENSZ-nek a gyarmatosítás felszámolásával foglalkozó bizottsága elé terjesztik azzal, hogy e kérdésben a szeptemberre összehívott arab csúcsértekezlet dönt. Ami az arab csúcsértekezletet Illeti, az államfők személyes képviselői elhatározták, hogy előkészítésére augusztus végén Jeruzsálemben vagy Beirutban összeülnek; szeptember 9-én a külügyminiszterek, 13-án az államfők értekezlete kezdődne meg Casablancában. Wiucu^ese Moszkva Dr. Milton Obote ugandai miniszterelnök csütörtökön látogatást tett a Mikojant helyettesítő Gorglj Dzocenidzénél, a Legfelső Tanács Elnökségének elnökhelyettesénél. Ezután felkereste Alekszej Koszigin miniszterelnököt. A két kormányfő megkezdte politikai megbeszéléseit. Pasadcna A Mariner—4 szerdán közvetítette 14. Mars-felvételét. Remélik, hogy szombat reggelig mind a 21 felvétel megérkezik. London Sir Alec Douglas-Home, volt angol miniszterelnök csütörtökön lemondott az ellenzékbe szorított Konzervatív Párt parlamenti pártvezéri tisztségéről. Madrid Iribarne spanyol tájékoztatásügyi miniszter bejelentette, hogy Franco tábornok amnesztiát rendelt el a politikai és bűnügyi foglyokra egyaránt. Párizs A Közös Piac végrehajtó szerve, az úgynevezett Haílstein-bizottság új javaslatot dolgoz ki a mezőgazdasági közös piac körül támadt válság áthidalására. Kairó Az EAK hatóságai a CIA amerikai ügynökség számára folytatott kémkedéssel vádolják Musztafa Amint az A1 Akhbar című lap helyettes szerkesztőjét és letartóztatták. New York A Biztonsági Tanács csütörtökön folytatta a dominikai helyzet vitáját. Az ülésen csupán Uruguay és Malaysia képviseltette magát állandó küldöttével. A Biztonsági Tanács többi tagja helyettesét küldte el. A tanács a rövid ülést követően úgy döntött, hogy csak hétfőn folytatja a vitát. 2 Otc-IYIAGTARORSZAG Péntek, 1965. július 23