Délmagyarország, 1965. július (55. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-21 / 170. szám
Megkezdték a felemelt nyugdíjak kézbesítését A posta kedden reggel megrokkanás címén, nyugdímegkezdte a júliusi nyugdí- juknak átcserélését kérhetjak kézbesítését, s ezúttal ték. első ízben 250 000 emeber- Most azonban a régi nyűgnek már a felemelt nyugdí- ellátás felemelése következját fizették ki. Mint ismere- tében előfordulhat, hogy az tes, július 1-től felemelték a emelt összegű nyugellátás munkaviszony és a kisipari — amelyet korábban új szövetkezeti tagság alapján nyugdíjra cseréltek át — járó 1959 előtt megállapított már magasabb, mint a je1000 forintnál alacsonyabb lenlegi nyugdíj. Hasonló öregségi és rokkantsági helyzet előfordulhat azoknál nyugdijakat. Az 1954. októ- is, akik régi nyugdíjukról ber 1. előtti rendelkezések 1957-ben lemondtak. Az alaszerint nyugdíjazottak ellá- csony összegű nyugdíjak tását 20 — az 1954. október felemelésével kapcsolatos 1. és 1958. december 31. kö- jogszabályok értelmében az zött hatályban volt jogsza- említett nyugdíjasok kérhebályok szerint megállapított tik a felemelt összegű régi nyugdijakat pedig 10 száza- nyugdíj folyósítását a jelenlékkal emelték. legi helyett, ha az számukAz emeléseket a nyugdíj- ra kedvezőbb.; A régi nyugfolyósító szervek hivatalból díj úira folyósítását attól a hajtották végre. Előfordul szervtől kell kérni, amely az azonban olyan eset is, ami- új nyugdíjat folyósítja. A kor a nyugdíi ásnak a szá- kérelmet legkésőbb 1965. demára kedvezőbb nyugdíj cember 31-ig kell a folyósító megválasztása érdekében szervnél előterjeszteni. Az személvesen kell bejelente- a dolgozó pedig akinek a nie igénvét. Ezzel kaocsolat- részéró régi nvugellátásáról ban a STiOT társadalombiz- történt lemondása óta a tosítási főigazgatóságán a nyugdíjat még nem állapikövetkezőket mondották: tották meg. választási iogá— Az 1964. október l-e val nyugdíjigénvének előterelőtt érvényben volt jogsza- jesztésekor a lakóhelye szebálvok alanián nyugdíjban ^ nletékes társadalombizreszesulok ujabb 10 evi szol- iaazeatóságnál gálati idő esetén vagy oedig tosítási igazgatosagnai, üzemi balesetből történt rendeltségnél élhet. (MTI) kiTUPÓSÍTÓINK JELENTIK: Harmincnyolc év egy munkahelyen A szegedi 2-es postán bensőséges ünnepséget tartottak, s ezen búcsúztak el munkaA kis ünnepségen a hivatal vezetője, Simon János, a szakszervezeti titkár Dohai társai Bálint Antaltól. Nyűg- Dezső, majd a Petőfi-brigád tagjai nevében Katona Sándor köszöntötték a megérdemelt nyugdíjba menő Bálint Antalt, s kívántak neki jó díjba ment, miután egy munkahelyen 38 évet dolgozott tisztességgel, becsülettel. Bálint Antalnak nagy része volt abban, hogy a Petőfi- , brigád, amelynek tagja volt, egészségét, kellemes pihenést kiérdemelte a megtisztelő szocialista címet Kovács Mihály 2-es posta. Eredményes munka Szeged-állomáson Most tartották a műszaki konferenciát Szeged-állomáson. A cél az volt hogy a növekvő személy- és áruforgalmat a lehető legjobban bonyolítsák le. Nagy István felügyelő, állomásfőnök értékelte az első félév muntők és a dolgozók együttes jó munkájának köszönhető. Az eredményes tanácskozáson számos hozzászólás hangzott el. A MÁV szegedi igazgatóságának képviseletében felszólalt Vajda Sándor felügyelő, az igazgatóság káját. Beszámolt arról, hogy forgalmi és kereskedelmi a megszabott célkitűzést, az osztályának főnöhelyettese élüzem feltételeket az állo- is. más teljesítette, s ez a veze- Totka Károly A „zsebpénzzel üzletelni is lehet FELNŐTTEKNEK fiatalokról Vakáció Pihenés, erőgyűjtés az új feladatok ra, — mennyi mindenre jó a két hónap vakáció. S a sebb részéről a tennivaló, kisebb a felelősség és gond. káció felmenti őt kötelezettség alól. Sőt azt is hogy kissé mondhatom, hogy a gyermekével igazán törődő szülőnek még nagyobb a gondja szórakozás, ki- mennek dolgozni, s igyekez- elűzi az unalmat, mert az kapcsolódás, nek egy kis pénzt keresni az unalom a legnagyobb keriiskolai kirándulásra, vagy tők egyike. De ennek ellenéegy divatosabb ruhadarabra, re mégse merül ki a szülők De akad program a mun- feladata a szervezésben és a szülő is felsóhajt. Ügy érzi kaidő mellett és munkaidőn tervezésben. Mindennél fonegyszeribe, hogy jóval keve- kívül is bőven. Ki az az tosabb a vakációban a helyes ember, aki elmondhatná ma- felügyelet vagy még pontoa gáról, hogy nincs szüksége sabban: az ellenőrzés. önképzésre, önművelésre? A Kit keli, mit kell ellenPedíg nem így van! Ala- kisiskolásokkai a vakáció őrizni? posan téved az a szülő, aki utolsó hetében feltételenül Elsősorban azt, hogy merazt hiszi, hogy a nyári va- foglalkozni kell, legalább re jár! Az iskolák igazgatói minden egy-egy órácskát naponként, nagyszerű példákat tudná,visszazökkenje- nak mondani arra, hogy mi nek" az írás, az olvasás és minden érheti a gyereket a a számolás birodalmába. A vakációban. Megdöbbentő nagyobbaknál pedig nem árt, dolog például — hogy csak és felelőssége, mint az is- ha pótolják azt, amiből ér- egyet is mondjak a sok kolaévben. Ez természetes! zik, hogy az év folyamán le- közül —, mikor év elején Mert amíg a gyerek az isko- maradtak, még akkor is, ha megkapja az igazgató az érIában volt, jó helyen töltőt- nem készülnek javítóvizsgá- tesítést, hogy X. Y. tanuló te az időt. A szülő tudta, ra. Zsúfolt nagyon az is- ellen eljárás folyik a stranhogy ettől az órától addig kolai év programja, s nehe- don elkövetett kabinfeltörés hol van a gyermeke, a ta- zen jut idő arra, hogy az és lopás miatt. Jó magavisenulás programja szerint mit ember sokat foglalkozzék az- letű tanulókról kiderül, hogy csinál, mivel foglalkozik, zal, ami közelebb áll a ter- „bandába" keveredtek, s bajmerre jár. A délutánokat és mészetéhez. Nos, most van ba keverték őket a huligáaz estéket sokkal könnyebb igazán alkalom jobban el- nok. volt ellenőrizni, mint most mélyülni a jó könyvek olva- A másik ellenőrzési terüaz egész napot. Az egész na- sásában, a művészetek, a let: a barátok. A strandolás, pos tétlenség, a sok-sok al- kulturális értékek tanulmá- a ráérés sok-sok új ismerőskalom ezerféle tennivalóra nyozásában és így tovább, sel összehozza a fiatalokat, csábíthatja a gyereket. Ezért Kicsit lehet olvasgatni „elő- Kik ezek, milyen emberek? nem szabad a szülőnek is re is", s akkor jobban jut Bizony nem árt utánanézni, „kikapcsolódást" látnia, idő a nehezebb egységek Az egyik este hét-nyolc 13— minden felügyelet alól fel- begyakorlására az úl iskolai 14 éves lány tartózkodott mentést éreznie a vakáció- évben. Okosan kell tehát például egy sereg fiúval az ban. felhasználni a nyarat. A ta- újszegedi ligetben este 10 Mit ls lehet tenni, hogy nulnl, szórakozni, pihenni óra után. Vajon, hol voltak lehet vigyázni a gyerekre, jelszavak helyes aránya a ekkor a szülők? Miért enamíkor munkában vagyunk biztosítéka a kellemes és gedték el ezeket a gyerekehasznos vakációnak. ket? Mert vakáció van? S ne feledkezzünk el a Igen sok rossz példát lásportolásról sem. Itt a Ti- tunk naponta, ami szülői elszán erre onkent kínálkozik , . . , _ . . ,, . lenorzessel nem fordulhatna elő. Az erkölcsrendészet is Lehetne ^KIsTÍlS "ad olyan jelzéseket", hogy szervezett programban való néhány középiskolás tanurészvételről, a zene műveié- lónk is összetéveszti az öntermelőszövetkezetbe séről stb. Mind-mind jó, ha állóságot és az öntudatot — nagyon enyhén kifejezve — késő délutánig? Véleményünk szerint a gyerekek nyári elfoglaltságát is meg lehet tervezni, meg szabad szervezni. Las- alkalom, san már helyes gyakorlattá válik, hogy tanulóink többsége valamelyik üzemben 3—4 nétre munkát vállal. Sokan ••• Az „AFOR"-t, az Ásvány- kocsivezető a számára kiolajforgalmi Vállalatot köz- adott közületi üzemanyagvetlenül nem éri kár, ami- bélyegből néhány „feleslekor egyik-másik magáról geset" elad. Azért „feleslemegfeledkezett vállalati gép- geset", mert valamilyen körülmények között „megtakarította". Esetenként kis számú bélyeg eladásáról van szó, amely 15—20 liter üzemanyagra vonatkozik. Sok kicsi azonban sokra megy, s végeredményben a társadalmi tulajdonban okoznak vele kárt. Az üzemanyagbélyeget viszont rendszerint a kútkezelők vették meg. A gépkocsivezetőktől vásárolt bélyegeket rendszerint az üzemanyag-fogyasztással megszorult más gépkocsivezetőknek adták el, illetve mértek ki nekik ellenszolgáltatásként benzint, keveréket, olajat Az „ÁFOR"-t tehát közvetlenül nem érte kár, hiszen a kútkezelőknek el kell számolniuk a rájuk bízott üzemanyaggal. Csakhogy a zugkereskedelmet mégsem nézhették tétlenül, különösen az olyan eseteket nem, amelyekre fény derült Szegeden, a Dorozsmai úti üzemanyagkútnál is. Két kútkezelőnél nagyobb értékű üzemanyagbélyeget találtak, továbbá dollárt, NSZK márkát és cseh koronát Kiderült, hogy közületi üzemanyagbélyeget külföldi állampolgároknak is értékesítettek valutáért. Az ilyen és hasonló esetek alapján hozta azAFOR-t azt a helyes intézkedést, hogy a kútkezelők munkábaállásukkor ne vihessenek munkahelyükre száz forintnál nagyobb összegű zsebpénzt. Ezzel elejét veszik az esetleges visszaélésnek, annak, hogy bárki bárkitől is nagyobb tételben tudjon üzemanyag-bélyeget vásárolni és továbbadni. Aki viszont ezt a vállalati intézkedést megszegi és nagyobb értékű „felesleges és saját" közületi üzemanyag-bélyeget találnak nála, az ellen bűnvádi eljárást indítanak. L. F. Női, esetleg férfiszabó szakképzettségű munkaerőt alkalmaznánk havi 10—15 napi elfoglaltságot jelentő minőségi ellenőrzésre jelentkezés szóban vagy írásban: MERT Kirendeltség Szeged, Victor Hugó u. 4. — Telefon: 33-62. K 300 SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK szervezési osztálya értesíti az érdeklődőket, hogy július 24-i, július 31-i, augusztus 7-i, 8-i, 14-i, 15-i, 17-i, 20-i előadásokra minden jegy elkelt! x K. 299 a szabados viselkedéssel. S a legtöbb eset mögött a gyerek könnyelműsége mellett ott van a szülő nemtörődömsége is. Befejezésül mée1Teu mondani. Ez a pedagógusoknak szól. Nem szabad senkinek sem struccként homokba dugni a fejét, mondván: vakáció van, semmi közöm semmihez. _ A pedagógusok ellenőrző tevékenységére most is számít — sőt kéri — a társadalom, mivel az Iskolai Rendtartás a tanulókra a nyári szünet idején is kötelező. Bánfalvi József AJ őri" a nagydíját kapta A IV. Moszkvai Filmfesz- olasz módra" című filmjéüvái nagydíját Fábry Zol- ért, míg a legjobb férfiszetán ,,Húsz óra" című film- replőnek járó díjat Szergej je és Szergej Bondarcsuk Zakariadze szovjet filmműszovjet rendező „Háború és vész kapta „A katona apja" béke" című alkotása meg- című filmért, osztva kapta. Az újságírók kérdésére A fesztiválon aranydíjat Sophia Loren elmondta, kapott Jiri Sequens cseh- hogy legszívesebben az „Egy szlovák rendező „Merénylet" asszony meg a lánya", a „Tegcímű, valamint Yves Campi nap, ma, holnap" és a ^Iáfrancia rendező „Fejünk fe- zasság olasz módra" című lett az égbolt" című film- filmekben szerepelt. A műje. vésznő elmondta, hogy kedA zsűri külön aranydíjjal venc rendezője Vittorio de jutalmazta Valério Zurtlni Sica, aki nemcsak nagy renolasz rendezőt „Katonalá- dező, hanem nagy színész nyok" című filmjéért. is. A színész számára a legA filmkritikusok nemzet- fontosabb, hogy komolyan közi szövetsége zsűrijének vegye mesterségét — mondíját megosztva kapta a dotta. Kedvenc szovjet „Húsz óra" című magyar és filmszfnésznőjének Tatjana a „Ketten" című szovjet Szamojlovát nevezte. Az film. utóbbi évek legjobb filmjéA zsűri a legjobb női sze- nek Csuhraj: „Ballada a kareplő díját Sophia Loren- tonáról" című alkotását nek ítélte oda „Házasság tartja. (MTI) Véget értek a Soproni Ünnepi Hetek A 25 napos ünnepségsorozatra sok tízezer belföldi és több mint hétezer külföldi vendég érkezett Sopronba. Petőfi Színház előadásait A nyitó- és záróünnepségnek 4300 látogatója volt Az elmúlt vasárnap a fertőrákosi A legnagyobb sikerű hang- kőfejtőben rendezett szabadversenyek között említhető Beethoven IX. szimfóniájának előadása, továbbá Ryoko Ohno japán zongoraművésznő és a bécsi filharmonikusok ka m arazene-együ ttesének fellépése. Közel kétezren tekintették meg a veszprémi téri hangversenyen 1500 érdeklődő jelent meg. Az ünnepi hetek műsorán 24 kulturális rendezvény szerepelt amelyeknek összesen 16 042 látogatója volt A sporteseményeken majdnem 20 000 néző jelent meg. (MTI) Válavtdnak a® illetékesek Hatvannégyeser új középiskolás Csaknem fele részesül diákszociális juttatásokban A Művelődésügyi Minisztérium most készült el az idei középiskolai felvételek statisztikája. Az adatok szerint az új elsőosztályosok száma országosan meghaladja a 64 ezret. Mintegy 38 500-an a gimnáziumokban, csaknem 26 000-ren pedig a különböző szakmai középiskolákban kezdik meg szeptemberben tanulmányaikat. A fel nem vett jelentkezők fellebbezését a megyei, városi tanácsok, művelődésügyi osztályain bírálják el. Változatlanul nagy volt az érdeklődés az általános Iskolákból kikerült fiatalok körében a szakmai középHázhoz kerül a tüzelő Varga Sándor, a deszki tót Zsemberi József gépkoTáncsics Mozi vezetője azzal csivezatő mulasztása miatt a panasszal kereste fel szer- nem szállították ki. Ezért a kesztöségünket, hogy a jel- gépkocsivezetőt írásbeli fizeti időben nem szállították gyelmeztetésben részesítetszámára a tüzelőt. A szálli- tem. A tűzifa és az alágyújtós körüli problémát Csi- tó július 21-ig, szerdáig a szár Károly, az autóközieke- megrendelőhöz kerül. Megdési vállalat igazgatója meg- jegyzem, az ügyet már kővizsgálta és válaszában kö- rabban rendezhettük volna, -ölte: ha a panaszos a fuvarok „A panasz megfelelt a mányt nem írja alá, hiszen valóságnak. A 6 mázsa tűzi- ezziel a fuvar teljesítését igafát és a 10 csomag alágyúj- aolta." Megszűnik a zaj Lapunk július 14-i számá- szállító tejüzem és a vevő ban özv. dr. Rácz Miklósné szálloda- és vendéglátóipari kifogásolta, hogy a szálloda- vállalat között nem tudott és vendéglátó fagylaltkészitó megállapodás létrejönni a üzemének tejet szállító tej- szállítási idő megváltortatáüzem hosszabb idő óta nagy sára. Most sikerült megzajt csap a tejeskannákkal egyezni a szálloda- és venéjszaka, s felveri az utca déglátó vállalattal és így nyugalmát. A panaszra Ab- mától, szerdától az éjszakai solon Ottó, a Csongrád me- órákban nem lesz zaj a gyei Tejipari Vállalat sze- fagylaltkészitó üzem környégedi üzemének vezetője a kén. A tejüzem tavalyi jakövetkezőket közölte: vaslata szerint úgy szállít, „A panasz jogos. Tavaly hogy hajnalban ne okozzon is volt zaj. Akkor azonban a zajt a tejeskannákkal." A kerékpárok és a piaci rend A Dél-Magyarország jú- kos észrevételét közöltük nius 14-i számában az „Olva- „Az eltűnt kerékpár" címsóink irják!' című rovatban mel. Az olvasó levelére Erdei Sándorné, Petőfitelep, Pusztai József, a városi taDuna utca 1. szárnyalatti la- nács üzemének igazgatója többek kozott eze• —— ket írja: „A szolgáltató vállalat az m. j. városi tanács által jóváhagyott szabályrendelet alapján üzemelteti a piacokat. Ezek szélén feltűnő helyen táblák hívják fel a figyelmet: A piac területén kerékpárral közlekedni, azt ott tárolni hatóságilag tilos. A piaci szabályrendelethez tartani kell magunkat, mert ez a rendhez tartozik. Alkalmazottunk kötelességszerűen járt el, amikor Erdei Sándorné kerékpárját betolta a megőrzőhelyre. Mielőtt ezt tette, többször is kérdezte, hogy kié a kerékpár. Sőt azt is mondta, kérem kivinni a piac területéről. Nem jelentkezett senki, és miután 8—10 perc eltelt, jogosan a megőrzőhelyre vitte a kerékpárt. Innen kapta meg azután a kerékpárját Erdei Sándorné." iskolák iránt. A gimnáziumokba a korábbi évekéhez hasonló arányban jelentkeztek. A középiskolák új elsőosztályosai közül csaknem 27 000-ren részesülnek különféle diákszociális juttatásokban. Tanulószobai és menzai ellátást több mint 16 000 kollégiumi elhelyezést csak 9000 diáknak biztosítottak. Mintegy másfél ezer tanuló úgynevezett ex ternátusi ellátásban részesül, vagyis magánházaknál, családoknál lakik és diákotthonban étkezik, kedvezményes áron. (MTI) <í«ombat, 1965. július 5. DÉL-MAGYARORSZÁG 5