Délmagyarország, 1965. június (55. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-11 / 136. szám
Közéletünk hírei KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG UTAZOTT A POZNANI VÁSÁRRA Fehér Lajosnak. az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelvettesenek vezetésével. csütörtökön magyar kormányküldöttség utazott a poznani Nemzetközi Vásárra A delegáció tagja Nagy Józsefné könnyűipari miniszter. Tóth László, az MSZMP KB pártgazdasági osztályának helyettes vezetője és Martin Ferenc, hazánk varsói nagykövete, aki [.engyelországban csatlakozik a küldöttséghez. A delegációt a Ferihegyi repülöteren Pap János, a Minisztertanács elnökhelyettese és Marjai József, a Külügyminisztérium csoportfőnöke búcsúztatta. Jelen volt Jan Kiljancz.vk, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykörele is. MAGYAR PÁRTMUNKÁSKÜLDÖTTSÉG UTAZOTT JUGOSZLÁVIÁBA Pullai Árpádnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága tagjának, a KB osztályvezetőjének vezetésével, csütörtökön magyar pártmunkásküldöttség utazott Belgrádba, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága meghívására. A küldöttség búcsúztatására a Keleti pályaudvaron Mit „tudnak" a titokzatos fusariumgombák? Egy új magyar találmány indult útjára Dr. Petróczi István, a gö- öregbítheti a magyar agrárdöllői Agrártudományi Egye- tudomány hírnevét, tem fiatal adjunktusa majdtetben a fusariumgombák jobbak a búzalisztnél, rrtelyA palotasi állami gazdaság- ben csak 1.8 százalék a linem úgy járt, mint Kolum- ban és a Heves megyei nagy- sin. Jobb ez az új „csodabusz. aki azt hitte. India gombosi állami gazdaságban szer" a maga nemében a tópartjainál hajózik, s közben máris alkalmazzák a szarvas- karmányélesztőnél is. melymarhák takarmányozásában nek francia szabadalom a fusariumgombákat. Mi alapjan éppen a közeljövőtelfedezte Amerikát. A kutatók előtt az mai korábban is ismeretes volt. ,öbb- a palotási állami gaz- ben Győrben kezdődik me® hogy a burgonya cérnahajtás képződésé, valamint gyűdaság ősztől kezdve kereslte- nagyüzemi gyártása. delmi forgalomba hoz majd rüs betegsége es a fusárium egy újfajta baromfi tápot, gombafajok között szoros melynek feherjetartalma veüsszel'üggések vannak Ezek fekszik a külföldi importból rejtelmeit fürkészte kitár- származó táptakarmánvoketoan. hosszú éveken át Pet- val. azzal a különbséggel. Hogyan állatok a kapják meg az fusariumot? roczi adjunktus. Ugyanis a cérnacsirásodás — ahogy népiesen nevezik — évente felbecsülhetetlen anyagi karokat okoz a hazai és a nemzetközi burgonyatermesztésben egyaránt. A fusárium gombafajok hogy ezt már hazai olcsó alapanyagból állítják elő. 4 tápéi 'liszatáj kipróbálja Az érdekes felfedezés híre boncolgatása Szegedre ls eljutott, s némcgjeient Sándor József, az ev en keresztül folytatlak á MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője és Gyenes András, a KB osztályvezető-helyettese. Jelen volt S. Borisaljevic, a Jugoszláv Szocialista Szövetsegi Köztársaság budapesti nagykövetségének tanácsosa. Lucerna értékű répaszelet — Egészén egyszerűen — felelte az egyetemi pártbizottság titkára. A 38 százalékos fehérjetartalmú — az oltóanyag mintájára mesterségesen előállított — l'usariumos oldatot más vegyianyagokkal együtt 50 száhány nappal ezelőtt Simon zalékos nedvességtartalmú késségre terjedt ki a kutató Lajosnak, a szegedi járási cukorgyári répaszeletre lőtt gyei me. Meglepetéssel ta- pártbizottság titkárának ve- csoljuk. s a takarmányt négy pasztalta. hogy e kártékony zetésével útra kelt egy kis napig füllesztjük. Ez idő delegáció, hogy a helyszínen alatt az alacsony kalóriatartalmú répaszelet emészthető fehér jeértéke 18—20 százamagától adódott a A kutatók boldogan ajánlót- lékra szökik fel, s táplálókövetkező tudományos fel- ták fel segítségüket, s meg- értéke a zöldlucernáéval veadat —. a megtalált kincsei áliapodás született köztük fekszik. népélelmezés javára kell és a Csongrád megyeiek kö- A tapasztalatcsere később zött, hogy elsőként a tápéi a nagy gombosi állami gazTiszatáj Tsz-ben kezdik meg daságban folytatódolt. A teáz üj módszer kipróbálását, hénistálló közelében kőpadUgyanis a tudomány már lóra terítve negy kis répainegoldotta a Tusariumgom- szelet-halmocskát találtunk, bák mesterséges szaporítá- Egy ilyen kis halmocska 50 pártbizottság titkára, az ál- sának nagyüzemi probléma- fejőstehén egynapi adagja, lattenyésztési tanszék tanára ját is. Mi teszi áz állatok Egy tehénnek két kilót portakarmányozására alkalmas- cióznak belőle naponta. S ez sa ezeket az eddig rendkí- is elegendő az egyszerűbb vül kártékonynak vélt te- gazdasági takarmányok minyészgonVbákat? — kérdez100 tük Soltész elvtárstól. — Az többek között, hogy például az ember és az állati szervezel számára olv nélkülözhetetlen lisintartalközben egy váratlan érdegombafélesóg sejtjei nagy mennyiségű emészthető fe- tanulmányozhassa a t'usari hérjét tartalmaznak. S ha ez rmok etetésének módszereit igaz fordítani. IJj, olcsó magyar baramf itáp Soltész István, az egyetemi azonnal Petróczi adjunktus segítségére sietett, s két nagyüzemi kísérleteket. Ez } idő alatt több mint szarvasmarhán. több ezer baromfin próbálták ki. mit I tudnak a titokzatos fusáriumfehérjék? A hosszas laboratóriumi ; és üzemi meretű kutatómunka után megszületett egy új nőségének javításához. Folytatják a kísérletet Egy mázsa répaszelet bemuk közvetlenül a nyers tej oltásához 5 kilogramm meután következik. A tej lisin- laszra. két kilogramm oltótartalma 8,7 százalék, a fu- folyadékra, másfél kilomagyai felfedezes. mely sariumgombáké pedig 7,2. gramm pétisóra és egy ki' hamarosan az egész világon Tűzkeringő Ahol legvörösebbek a téglák Huszonhat, éve dolgozik a téglaiparban, tíz éve égetőszakmunkás a fiatalos külsejű. fiatalos kedvű Joó Józsefné. Az ÉM Csongrád— Bacs Megyei Téglaipari Vállalat Szeged 1. gyárában ö adagolja a szenet a Hoffmann-féle körkemence nyitásaiba. őrködik a téglagvártás befejező folyamatára. De csak most. a délelőtti műszak idején: délután, e--te a váltótársuk következnek. Teme.ti Jánosné és Beck György Mert ennek a tűznek nem szabad kialudni. IWO április 20-a óta Falépcső visz fel a hatalmas. ovál alakú padlástőrbe" A tetőt ablakok szakítják meg. fejünk fölött sűrű gerendasor. Kint nem túl meleg még a június, de itt' izzó. izzasztó kánikula vall. A félmeztelen szén hordó. Bende Ferenc húzatócsőrlóvel ..csavarintja' idáig a szenet, s aztán nekiindul a talicskával. A kiöntött szén két ellipszist képez fekete halmaival, egy külsőt közvetlen a cserép mellett. 6 egy belsőt középtajon Közöttük találhatók a nyilasok, melyekel a vizeskannák tetejére emlékeztető fedők takarnak el Míg beszélgetünk. Joóne folytatja munkáját. Kampós vassal felemeli az egyik £e dót. Fény és hő csapódik arcunkba, odalenn vakítóan vöröslenek a téglák. Izzik rajtuk a szén, aztán elfeketü! egy pillanatra, amint az apró, de mély lapátról Joóné rászórja az ú.jabb adagot. Közben elmondja. hogy Öreg tűz ez nvár odalenn. Portosan emlékszik. 1960 április 20-án gyújtotta meg. Azóta járja a láng a körkemence szabta körűtját. Ma még itt van ezen a két kereszttel határolt, körülbelül 15 méteres szakaszon — ennek a területnek a kemencében három kamra felel meg —, jelenleg ez a tűzmező. Aztán fokozatosan terjed tovább, ahogy a központi huzatcsatornák által okozott légmozgás csalogatja, ..szívja" maga után. Út körbe-körbe Itt nincs megállás. Pár lépessél mindig odább kell adagolni a szenet, lépésenként halad előre odalent az úgynevezett előizzás, a tűz eleje, halad a téglákat izzító tűz. Ahol ma a tűzmező végét jelentő kereszt áll. holnap ott lesz a kezdetet jelző, a fedők lekerülnek majd a nyílásoktól, szabadon dől belőlük a forróság, éppen úgy. ahogy ma az előző tüzmezö nyilasaiból. Ezt az utat járja a tűz 1960 április 20-a óta. ezen az uton táplálják szénnel, csalogatják a levegő szívomozgásával az égetők — Joó Józsefné és társai — A tégla 24 óráig van a tűzben, a kemencebo! azonban csak a berakás után öt nappal lehet kivenni — mondja egy ujabb lapál szén utan felegyenesedve az asszony — Ennyi kell neki. hogy kihűljön. Nagy a kemence, egy hónapban összesen 4—5 tűzforduló van De azt nehéz volna számokban kifejezni. hányszor hajol az égető lapul jávai a szénhez, hányszor emeli a fedőt, önti a szenet egy műszakban, egy heten, egy hónap alatt. Mindenhez kellő piros kincs Nehéz. derékhajtogató. monoton munka ez. ha a szellőt len hőséget.. szúró gázt nem számítjuk is. És érteni is kell hozza: szakértő szemmel figyelni a hűtést, igazítani a „harangokat" — melyek az egyes kamrák úgynevezett bekötő hiiaotcsatornáit nekesztikErdekes, hogy ilyen tekin- logramm karbamidra van - szükség. Ezeket az anyago! kat vegyítés után a lőpaszeletre locsolják, s összekevej rik. S ha füllesztés után a | takarmányt visszaszorítják l — magyarázta Soltész elvtárs —. zsákokba rakva baromfi tápnak is kifogástalan, három-négy hónapig is eltartható. Borjűnevelőkben a fölözött tejbe keverve nagyszerűen segíti elő a kisborjak fejlődését. Láthattuk azt is, hogy ínyenc csemegeként fogyasztják a szarvasmarhák. A Filaxia Vállalat az oltóanyagok nagyüzemi gyártását is megkezdte már. Megrendelésre postán szinte filléres áron mindenkinek elküldik. A kutatások természetesen még nem zárultak lc egészen. További téma. hogy milyen má8 takarmányok erjesztését lehetne még elősegíteni a fusariumgombákkal? Vas Lajos, a tápéi Tiszatáj Tsz elnöke kérte a kutatókat: folytassanak kísérleteket a száraz, tépett kukoricaszár, valamint a búza- és árpapolyvák. esetleg a sörtörköly fusariummal való feljavítása érdekében is. Ugyanis a cukorgyárak nem győznek jelenleg annyi száraz répaszeletei adni. hogy a fusariumgombák adta fehérjeszerzési lehetőséget minden gazdaság kihasználhassa. Ha más gyenge takarmányokat is tudnának „fusariumosítatani", talán elmondhatnánk: szarvasmarha-tenyésztésünk takarmánygondjainak egy részét hosszú időre megoldottuk Csépi József nyitják, utat. adnak vagy útját állják a levegőnek, ahogyan éppen szükséges. Most kisméretű tömör téglát égetnek a kemencében. Akik építeni fognak vele, gondoljanak majd arra a 21 emberre, akik a kemence „kiszolgálását'" végzik: a behordókra. berakókra (ez a technológia egyik legdöntőbb láncszeme, tőle függ a szén helyes elosztása, ami . az égéshez rendkívül fontáé). a kihordókra es az egetőkre Mert ők bábáskodnak szorgalmasan a mindenhez kellő piros kincs, a tégla születésénél. És jól: 104 százalék, t millió 8 ezer légla a májusi eredmény. Megérdemlik, hogy tisztelettel adózzunk a nehéz és fontos munkájuknak. Joóné tíz éve dolgozik az égetotérben. Néha fáj a dereka a hajolástól, de megszokta. szereti, s azt mondja, nehéz lesz majd egyszer végképpen abbahagyni ezt a munkát. Otthon, családi körben sokat pihen. amikor megfárad, így gyűjt erőt az újabb „tűzkeringőhöz" ez a mosolygós, kedves karmester — hogy aztán tovább dirigálja apró lapátjával, szorgalmas hajlongásával a hasznos lángokat. Simái Mihály Gyógyít a nukleáris műszer Nemrég az orvosszakértők figyelmét is felkeltette az egyik nagyteljesítményű nukleáris műszer, a 128 csa: tornás analizátor, amelyet a , KGST ajánlására a Központi Fizikai Kutató Intézet kísérleti üzeme készít hazai felhasználásra és exportra Felmerült ugyanis annak gondolata, hogy a műszerrel nemcsak a nukleáris technikában előforduló rezgéseket, hanem bizonyos átalakítással az emberi szervezet aramait is mérni, értékelni lehet. Ez felbecsülhetetlen segítséget nyújthat a betegségek felismeréséhez, gyógyításához. Mégá 11 apított ák. hogy a műszert minden olyan területen kitűnően lehet alkalmazni, ahol bioáramokat bocsát ki az élő szervezet, de ugyanolyan jól felhasználható a szívműködés, a vérkeringés, a szem. a fül stb vizsgálatában is. (MTIt A szövetkezeti demokrácia őre A közös gazdalkodas evei nemcsak a határ külső képében, s távolról sem csupán a gazdálkodás anyagi eredményeiben hoztak változást, hanem a gazdák szemléletében is. A szóvetkezeti gazdálkodás gyakorlata nyomán a múlt ködébe veszett egész sor szorongást keltő balhiedelem, amelyekkel terhelten kezdték a szövetkezetek tagjai az új életet. Nem állíthatjuk, hogy ma már minden szövekezeti tag megtalalta helyei a közösben, de senki sem tagadhatja, hogy ma milliónyi — hajdan magának éle — parasztgazda sajátjává vált a tudat, hogy társaival együtt, gazdája, tulajdonosa a szövekezetnek. Nem magától ment végbe ez a változás. A kommunisták, a szövetkezeti pártszervezetek szívós, kitartó munkája kellett ahhoz, hogy a dolgozó parasztok rendszeretete és igazságérzete a demokrácia „megtanulásával'', „a beleszólás" lehetőségének és hasznosságának felismerésével párosuljon. Évek munkaja kellett ahhoz* hogy a szövetkezeti tagok az elnökben, a főagronómusban. a brigád vezetőkben a bizalmukkal megtisztelt gazdasági vezetőt lássák, aki társuk a gazdálkodásban, megbízatása folytán vezeti a közös ügyeket, de egyébként mindenért felelős a tagok előtt Ha most azt mondhatjuk: a közös gazdaságok tagjainak többsége a szövetkezei lényegéből fakadó demokratikus jogok tudatában él és dolgozik, az mindenekelőtt annak köszönhető, hogy pártszervezeteink— kötelességüknek megfelelően — őrködtek afölött, hogy mindenütt betartsák a szövetkezeti demokrácia elvét. A kétségtelen eredmények ellenére mégsem állíthatjuk, hogy a pártszervezetek kimerítették azokat a lehetőségeket, amelyeket a demokrácia helyes alkalmazása a gazdálkodás fejlesztésében, a vezetők munkája hatékonyságának fokozásában, a tagok tudatának formálásában nyújt. A szövetkezeti demokrácia kibontakoztatásóhoz azzal nyújtanak legnagyobb segítséget a kommunisták, ha mindenekelőtt a pártszervezeten belüli demokráciát biztosítják. így mutatnak példát, a szövetkezet egész tagságának. A termelőszövetkezeti partszervezet ellenőrzést gyakorol a gazdasági vezetők munkája, tevékenysége, vezetési módszere fölött. A pártszervezet sohasem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a demokrácia a szövetkezetekben — nem formaság, az a szövetkezet vezetésének legfontosabb elve, s egyben a jó gazdálkodás elengedhetetlen emelője. Ennek betartására ösztönözni, az egyik legfontosabb kommunista kötelesség a szövetkezetekben. írott szabályok rögzítik a szövetkezet vezető szerveinek, a közgyűlésnek, az igazgatóságnak, az ellenőrző bizottságnak, az elnöknek jogkörét és feladatát. Vezetni általában nem kis feladat. demokratikusan vezetni pedig művészet. Nos, a legjobb szövetkezetek vezetői már megtanulták a módját, miként lehet a szövetkezeti demokráciában rejlő lehetőségeket a leggyümölcsözőbben felhasználni. H ányszor találkozhatunk elnökökkel — nagy munkaidőben —, akik a hozzájuk fordulókat azzal hárítják el: „Ugyan, hagyjál, barátom, hisz' azt sem tudom, hol áll a fejem, annyi a gondom!" Pedig, ha a kommunisták az ilyen elnöknek azl tanácsolják, hogy gondjaival forduljon a tagokhoz, biztosan sikerülne megosztania a gondokat, a feladatokat. Van olyan végletes eset is, amikor az elnök — ha kell. ha nem — közgyűléssel szavaztat meg minden intézkedést, hogy ne kelljen neki magának vállalnia a felelősséget. Egyik nem él, a másik visszaél a demokrácia lehetőségeivel. Világos, hogy azok a vezetők gondolkodnak helyesen, akik igazukról igyekeznek meggyőzni a tagokat: érvelnek, vitatkoznak helyesnek ítélt elgondolásaik mellett, de tanulnak is a tagoktól, felismerik a józan, tárgyilagos javaslatokat, s képesek saját elgondolásaikati a többség akaratával egy közös akarattá ö-fvözni. A szövetkezeti demokracia betartása vagy be nem tartása természetesen nem az évszakok függvénye. Mégis, némi megengedhető túlzással mondhatjuk: a nagy munkák ideje, a demokratikus vezetés próbája a szövetkezetekben. Télen nemigen szokott baj lenni. Amíg a határt hó borítja, a legtöbb szövetkezet tagjai órákig is elvitatkozgatnak a végzett munka tanulságairól, az újabb célokról. S bár a vezetőknek jócskán ad munkát télen is a zárszámadás, a tervkészítés és a tél napi gondjai, mégis gyakran módját ejtik, hogy szót értsenek a tagokkal is erröl-arról. S tökéletesen helyénvaló, ha a tagok azt akarják, nyáron is legyen szavuk, akkor is beleszólhassanak a vezetés ügyeibe, megjegyzéseikkel, javaslataikkal segítsék a közöst s ellenőrizzék választott képviselőik útján, hogyan sáfárkodik a vezetőség a közösség vagyonával. A legjobb szövetkezetekben a pártszervezet még a munkák dandárja idején is talál módot a tanácskozásra a tagokkal, őrködik afölött, hogy minden vezető igazodjék a demokratikus vezetés követelményeihez. Amikor a kommunisták taggyűlésükön beszámoltatják ai elnököt, vagy az agronómust egyes folyó munkák helyzetéről, s ha olykor figyelmeztetnek is egyes vezetőket a demokrácia követelményeinek betartására, akkor az egész szövetkezeti tagság érdekében teszik ezt. Itt-ott előfordul, hogy egyes szövetkezeti vezetők — főleg akiknek vezetési gyakorlatában eluralkodott a parancsolgatás — nem szívesen veszik, ha a pártszervezet vezetősége. vagy taggyűlése beszámoltatja őket. Nos, a pártszervezetek. a kommunisták helyesen teszik, ha ilyen esetekben a felsőbb pártszervek segítségét is igénybe veszik, hogy választott vezetőiket a demokratikus vezetés módszereire szoktassák A szövetkezetekben nincs helye a parancsolgatásnak, és parancsokkal igazgató vezetőknek. Ott csak egyetlen parancs létezik: a közösség érdeke és akarata. Csak a demokratikus vezetés ad lehetőséget és erkölcsi alapot ahhoz, hogy a szövetkezet vezetői következetesen harcoljanak az olyan szemlélet és gyakorlat ellen, amely a szövetkezeti demokráciát anarchiává akarja változtatni. Egyesek szóján még ma is könnyen kiszalad a meggondolatlan mondás: Nem érdekel, nem az enyém!" Az ilyen szemlélet és gyakorlat természetesen ugyanúgy sérti a közösség érdekeit, mint a parancsolgatás. ezért érthető, hogy a kommunisták ez ellen is harcolnak. Ő rködni nagy munkák idején afölött, hogy a szövetkezet tagjainak véleménye, javaslata vagy kritikája meghallgatást nyerjen, igen fontos kommunista kötelesség a szövetkezetekben. Ahol minden tsz-tag érzi. hogy gazdája a szövetkezetnek, józan, tárgyilagos véleményének súlya van. otl jó a hangulat akkor is, ha sűrűsödnek a tennivalók S a jó hangulat nemcsak önmagában jó, hanem arra is. hogy szélesen kibontakozzék a szövetkezeti gazdák alkotó kezdeményezése. Formálni, védeni a demokratikus légkört a szövetkezetekben pártunk tagjainak nemcsak kommunista kötelességük, de egyben olyan tett is, amely később gazdag termést hoz a közösség javára. TÖTH PAL De*ek, im. tumtti IL DtL'MA9Y ARORSlAt 3