Délmagyarország, 1965. június (55. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-10 / 135. szám

21 ezer kilométeres légi útvonal Ma mér a Magyar Légi­közlekedési Valtátót — a MALÉV — gépei összekötik hazánk fővárosét — Norvé­gia, Portugállá es Spanyol­orsgóg kivételével «=- Burtá pa vammtnnyi országéval, továbbá a Földközi-tenger délkeleti térségének Három államéval. A magyar polgári légifor^ galom fejlődése a saérnok tükrében jól lemérhető. i957=ben ugyanis esupén hat államot (Bulgária, Csehszlo­vákja, NDK, Jugoszlávia, Lengyelország és Románia) érintettek aa összesen 3300 km bosszú útvonalon köz­lekedő, s mindössze gáoo fos utasforgalmat lebonyolító MALfV-jératok 1801-ben a magyar repülőgépek 19 O0U kilométeres külföldi vonalon már íaooa főt szállították, a múlt évben pedig a MA­nemzetközi lógijáratáin 131 000 utast számolhattak meg. A MALÉV külföldi lé­giútvonalainak hosszúsága az új damaszkuszi járattal = az Egyenlítő hosszúságának több mint felér-e — közel 21 000 kilométerre növeke­dett. WSfiRF*0 V flsVVÁí;?^ \ / fc.fíl­| V Ő CWi ZBJMWilMM -J ** - físs»fyaCk>, % Cr " TÁétmct A MALÉV menetrendszerű külföldi járatai A nyári menetrend sze­rint megnyitották a mün­cheni légijáratat. Májustól pedig, az elmúlt évek ta­pasztalatai alapján, a? utas­forgalom megkönnyítése cél­jából, több időszakos turis­tajaratot indítottak. Ee­zsonyha. Kassara, továbbá Belgrádon, liléivé Zágrábon keresztül az Adriai-tenger pártján fekvő Dqbrovnikba juthat el így magyar repü­lőgépen a légiutas. A legfrissebb eredmények sas Hódmezővásárhelyen töö­nap játszották az országos egyesületi ifjúsági labdarú­gód-tárna megyei döntőjénél; első mérkőzését: SíÍF4C—H. MEDOSZ 3:1 (3:0). Góllövő: Hehrott, Kflgi, Kozma, illet­ve: Szabó. A visszavágó egy hét múlva Szegeden lesz. Szerdán megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzés Volt Szegeden: Szegedi Hukggyár —Tápé 3:3 (3:0). Juta-paiya­Vezette: Tóth f. Ruhagyár: Schvarcz — Horváth, Cser­háti, Laudisz — Sarkadi, Murányi — Dékány, Oltvá­nyi, Sándor, Drenesényi, Mi­hályi. Tápé: LHGZÍ — Koz­ma, Terhes I.. Török III. — Vincze, Molnár — Török I., Terhes JJ„ Aes H„ Terhe? III., Török II. Az első fél­időben kiegyenlített volt a játék, g Ruhagyár esak szü­net előtt jött fel és ekkor Dékány és Sándor révén kétgólos előnyre tett szert. Szünet utón a vendégek tá­madtak többet, Vinpze szé­pített, majd áiegyenlíthet­táh volna a tápéiak, de egy nag.v helyzetük kimaradt, A félidő közepe tajan Mihályi lőtt gólt, maid vinpze újabb góljával beállítana a vég­eredményt. A hpj Fában Tö­rök l- ée Molnár a játék­vezető megsértése miatt a kiállítás sorsára került. A S2EAG labdarúgó-csa­pata tegnap játszotta máso­dik romániai mérkőzését és a Dinamó Pitesti együttesé­től 5:1 (1:1) arányú veresé­get szenvedett. A hazaiak már a 2. percben vezettek, majd Csömör egyenlített. A román csapat második gólja lesből, harmadik gólja sza­badrúgásból esett. A SZE­AC összeállítása a következő volt: Tóth — Cserkó (Vár­helyi), Kürtösi dr.. Kővári — Dezsőfi. Pataki — Csö­mör, Jlemépyik dr. (Szeke­res), Nemes, Gilicz, Arató (Linkg). A sakkcsapat Európa-baj­nokságon Hamburgban a magyar válogatott 6:4*re nyert a hollandok ellen A harmadik forduló után a Szovjetunió 30,5 ponttal ve­zet, második Magyarország 17,á ponttal. Sze'dán folytatódott Moszkvában a kosárlabda Európa-bajnokság. Elsőként a 13—16. helyért jáUzottak és ennek során a magyar válogatott nyoícadik veresé­gét szenvedte el: NSZK— Magyarország 59:52 180:31). A tengerek vándorainak OGYESSZAI ISKOLÁJA Sportélat a Radnóti gimnáziumban .,, Elmúlt az 1844-es há­borús év. A|ig telt el egy hónap Ogyessza felsaabadí­tása után, máris megnyi­totta kapuit, az Ogyesszai Tengerészmérnöki Főiskola. A háború dúltá városba te­hervonatakon érkeztek az első előadók, laboránsok és az üzemek, kolhozok, épít­kezések fiataljai. Először a félig lerombolt épületet kel­lett újjáépíteniük. A Szovjetunió tengeri flot­tájának szinte ninps olyan nagyobb hajója, amelyen ne tálalnánk az Ogyesszai Ten­gereszmérnöki Főiskola jel­vényét viselő tengerészeket, A lőiskola magas képzett­ségű szakembereket — ha­jósttsztáket, hajómérnökö­ket, elektromérnököket — képez. A tanulmányok be­fejeztével tengert flottamér­nöki diplomát kapnak. A főiskola három karán több száz hallgató tanul. A középiskola elvóezóse után kerülnek ide. Előnyben ré­szesülnek azok a fiatalok, akik már dolgoztak a flot­ténál. A hallgatók a közismereti tantárgyak mellett — fel­sőbb matematika, fizika, ké­mia, angol nyelv, műszaki rajz — az első évfolyamon szakmai tárgyakkal is fog­lalkoznak — tengeri utak földrajzával, a hajóépítőé el­méletével és gyakorlatával, elméleti mechanikával, áb­rázoló geometriával. Jól fel­szerelt laboratóriumok áll­nak a hallgatók rendelkezé­sére. Flottái gyakorlat — Laboratóriumainkban megtalálhatók mindazok a műszerek, amelyekkel jelen­leg a flottá rendelkezik — mesélte Jurij Kurin előadó. — Sőt ml több, megkapjuk, ha szabad így mondani, a Jövő műszereit is. amelye­ket csak néhány év múlva szerelnek fel a hajókon. Hi­szen a hallgatókat ki kell képezni már most a holnap technikájának irányítására. Az ötáv0* képzési idö só­rán néhányszor flottái aya­korlatra mennek a hallga­tók. Az első év utáni gya­korlat 11 hétig tart, rend­szerint vitnrlashajnn. a To­varís tanhajón. F,zután a gyakorló hallgatók beszá­molót tesznek hajózásból és I. vagy IJ. osztályú matróz, motorkezelő-, elektronikus­vizsgán esnek át. Egy óv múlva következik a máso­dik gyakorlat. É? már leg­inkább a tengerhajózási vál­lalat szállltóhajóín folyik, ahol a hallgatók matróz vagy motorkézelői beosztást kapnak- Erre az időre meg­felelő fizetésben r-észesülpek. A haFiliadik évtaen a leendő tengerészek hajóstiszti gya­korlatra menpek. lelevísiós tanulás A hallgatóknak saját tan­hajójuk van: a Horizont, Ez 6200 tonna vízkiszorítású, modern motoros hajó. A ha­jón oktató gépterem is van, amelyben a hajó összes me­chanizmusának másodlatai megtalálhatók. Két televízió­kamera teszi lehetővé a hall­gatóknak, hogy megfigyeljék mindazt, ami a parancsnoki hídon és a navigációs fül­kében történik. A fiatal szakemberek, mi­után megvédték diploma­munkájukat és a főtárgyak­ból — hajózás, hajóirányí­tás, elektronavigációs mű­szertan, angol nyelv — ál­lamvizsgáztak, hajókra nyer­nek beosztást. Másodtiszt­ként és hajó-gépészrnérnök­ként kezdenek dolgozni. So­kan közülük néhány év múlva a nagyméretű hajék kapitányaivá és főmérnökei­vé lesznek. -4 Ezen a főiskolán magyar ösztöndíjasok is tanulnak, a magyar hajózás jövő szak­emberei. A hallgatók az egész ki­képzési idő alatt teljes ál­lami ellátásban részesülnek. Az Oktatás ós étkezés in­gyenes. Ugyancsak ingyenes dísz- és munkaruhát is kap­nak. Kétezer levelező A főiskolának levelező ta­gozata is van. Itt munkájuk mellett tanulnak a matró­zok. motorkezelők és hajó­gcpÉszek. A főiskolának liibh mini kólezsr levelező hallgatója van. Minden év­ben behívják őket a labo­ratóriumi munkák elvégzése és vizsgázás céljából. Erre az időszakra — rendszerint egy hönau — étlagog kere­setüket biztosítják szá­mukra. A levelezőknek módszer­tani útmutatókat, kidolgozott kérdéseket, ellenőrző fel­adatokat küldenek. Amikor megfordulnak Ogyesszábart, bemennek a főiskolára, hogy konzultáljanak az előadók­kal. akik külön tanköny­vekkel és segédkönyvekkel segítik őket. Természetesen a levelező oktatás szintén ingyenes. JEFIM PFKSENYTK a Fekete-tengeri Haim zási Vállalat, mérnöke Meghívjuk kedves Vendé­geinket fklvé hé 'Mn, Pén­teken este g HÁGI Étterembe tát, icütfíí étitiU, i/at&a íájáca Vállalatunk szakácsai ver­senyeznek egyéni receptá­rakkel. A legjobb ételeket vendégeink véleménye alapján döntjük el. s. ume Ellátogattunk a délvidék tágnagyoph „iskolakomhinát­j» 3ba, a nafiBali, esti és leve­lező tanulókkal együtt kere­ken 30OO főt számláló Radnóti gimnáziumba, vagy ahogyan Rzegeden tréfásan nevezik, a „Radnóti Müvekébe. Bár már befejeződött az iskolai év, az udvaron a be­ton kosárlabdapályán diáltpk kergetik a labdát, a kerítés mellett pedig a kézilabdapá­lyán törnek kapura a fiata­lok­= Folynak a Házibajnoksá­gok =• világosit fel Kertész Ferene testnevelési tanáF ­és így bizony a szünidő kez­dete ellenére is reggeltől es­tig hangos az udvar­Beljebb kerülve a főző napról az épületbe, dr- Bán­falW Józseffel, gz intézet igazgatójával beszélgetünk. — Iskolai közösségünk ki­alakításában 0 sPort fontos helyet foglal ei. A testedzést, a fiatalság egészséges versen­gését a nevelés szilárd ténye­zőjének tarlem, melynek ér­dekében érdemes, sőt kell ál­dozatokat hoznunk, Nálunk az egész tantestület érdeklő­dik a sport iránt és egy-egy siker után együtt örülünk di­ákjainkkal. tízei-epcsére há­rom jól minősített testneve­lőnk van, akik közül — és ezt már a fiatalok alig tudják ­Mélykútipé Rertieh Rózsa, korábbi éveiben országos gát­futó bajHQknő voit. Az p szakavatott vezetésük nyo­mán virágzik az atlétika in­tézetünkben. Az iskola test­nevelési tagozata fiú szinten egyedüli az országban és mast éFkezett el negyedik évébe- Igen jók a tanulmá­nyi eredmények. Zsedényí István testnevelé­si tanár is lelkesedéssel szólt 3 testnevelési tagozat munká­járól Monostori Tibor Befejeződi ek a tornászbajookságok A megyei tornászbajnoksá­got az elmúlt hetekben Sze­geden rendezték meg. öt számban a szegediek, kettő­ben a makóiak győztek, egy bajnoki rim Jutott Hódmező­vásárhelynek is. A felnőttek­nél Hódy Ferenc, a nőknél Liker Magdolna felkészültsé­ge tünt ki leginkább. A szegediek eredmenyej: Nők. II. osztály: 1- Liker 35 0, t Farkas 85,1, 3, Frank 84.3. (Mindhárom Tanárkép­ző Főiskola-) III osztály: i. Petkpvics (S2EAC) 34-3, 3­Boros (Tanárképző Főiskolai 33.0, 3- Teszári (SZSEAC) 33 á­Férfiflfe. I- usztáiy: l- Hody 55.3, 2. Maigitta 51.6. 3. Ré­pási 49.7. (Mind SZEAC). II. osztály: 1- Jójárt 53,7, Se­bők 50.6, 3. Nógrádi 44. (MindháFom SZEAC). Ifjúsá­gi i. osztály: 1- Varga 52.3, 3. Farkas 53.1, 3. Gyöngyösi 51 2 (A Sportiskola verseny­zői.) IFJÚSÁGI LABDARÚGÓ­BAJNOKSÁG 1. tgérsvSrps »• szak 3. H. Honvéd 4. szentest R. parpzsms 6. sz. spsrt­7. sz. Pözse 8- Al*5v§cp$ 8. Kistele)? 18, Nggytsk 11- Textilművek tá Bahsgyar ij. Szentesi R. 14. Mindszent ij. Szentesi v, 18. Tápé 11 9 8 18 8 z 13 9 i )í 7 3 t? 7 3 tl 8 1 D 7 3 tt < 4 13 4 4 13 5 1 14 i 3 13 3 2 13 3 t 13 I 3 11 1 t t? ' l -57: s ZO 1 zs; | 28 8 33:l| 20 2 28:13 17 2 38Ú3 17 l 21: 8 18 8 20:14 l6 3 13: 8 (2 3 13:17 13 7 19:17 I) 8 1»:27 18 7 14:21 8 7:82 9 ll 33 18 8:31 1! 6:34 =S-0=R=0=K=B=A=N Budapesten válogató jelle­gű kajakverseny volt, s ezen nagy meglepetésnek számí­tott a szegediek ragyogó sze­replése. Kajakosok. 500 m: L Balázs András (Sz. MHS). Ifjúsági 5000 m és 5üo 117: 1 Kovács László (SZEAC). JO 000 m: 3. Balázs (MHS), Bozso (SZEAC), iForlyakenu­sok, -serdülök 500 m. máso­dik korcsoport: 1, Domonkos S i SAKK a t 8 általános iskolát végzett nukst vas •« ndenv eladói szakra tanulónak felveszünk, Csongrád-Be­kés megyei Vas és Műszaki Nagykereskedelmi vállalat, szegeit, Bak-»y Nándor 11, 82. sz. K. 242 A Nemzetköíi Sakkszö­vetség ezúttal harmadszor rendezi meg az Európa-baj­nokságot. Az eddig megtar­tott két versenyen a Szov­jetunió győzött, a magyar csapat négy évvel ezelőtt a második bajnoki versenyen vett részt, ahol harmadik lett. A június 5—17-ig tartó hamburgi versenyen a dön­tőbe jutott hat csapat aa alábbi sorsolási számot kap­ta: 1. Szovjetunió, 2. Ro­mánia, 3. Jugoszlávia, 4. Ma­gyarország, 5. Hollandia, 6. NSZK. A tízes létszámú csa­patok kétfordulós körmérkő­zést játszanak, Mindegyik ország a leg­erősebb csapatát nevezte Be. a szovjet csapatból azonban hiányoznak a világbajnoki versenyen részt vevő nagy­mesterek: Tál, Szpasszkij és Geller. A szovjet esapat a három vilógbajnokjelöít nél­kül is olvan erőt képvisel, ami vitathatatlanná teszi gvőzelmét A esapat fő erős­ségei: Petroszján. Botvirmik­Koresnoj, Szmiszlov, Bron­stein, Holmov. Stejn és Averbach A Jugoszláv esa­pat él játékosai: Ivkov, Gligo­tics. Matanovics. Parma és Matulovios. A szakértők szerint 3 jugoszlávok máso­dik helyezését egyik csapat sem veszélyeztetheti. A magyar csapat számára komoly sikert jelentene, ha a legutóbbi bajnokságon el­ért harmadik helyezését tar­tani tudná az igen Jó erők­ből álló némel és románok­kal szemben, ^ ^ ií Fiil i ü m % >. 11 y ? 10 ....... .. *e . a m ü 'Üt' ' á Mátyás. Kettes 500 m elsó korcs.: 1. Kása. Komaromi, Kettes 500 ip második kor­csoport) 1. Domonkos. Gera. Miaannyian a Szegedi MHS tágjai, A megyei tekebajnokság a tavaszi idénye befejeződött­Az élcsoport; J. Szegedi He­lylipar 62,5, 2. Makói Vasas 54, 3. Szegedi Vörös Meteor öl.5 pont. A tizenegyedik forduló legjobb dobói: Szögi (Sz. postás) 452, Csányi II. (Sz. Helyiipar) 435. Herédl (Sz. Postés) 431. t * A Szegedi Dózsa sportegye­sület a jövőben Rókusi Dózsa néven szerepel. * A legutóbbi fordulóban az NB III-as és a megyei felnőtt labdarúgó-mérkőzéseken l-l kiállítás volt. Kálmán József (Csongrádi Petőfi) a Játékve­zető megsértése miatt három soron kővetkező mérkőzésen nem játszhat, Lengyel Károly (Szentesi Vízmű) szigorú fi­gyelmeztetésben részesült. A múlt heli Kistelek—Móravé­ros MNK-mérkőzésen történ­tek miatt Németh Tibort (Kistelek) hat hónapra tiltot­ták el a játéktól. A fei'MRAPTÉRi JÁTÉKOK IGAZGATÓSÁG A alkalmaz férfiszabókat mellékfoglalkozásban is. időszaki munkára. Jelentke­zés Horváth Ferencnél, a Szegedi Nemzeti Színházban. s K 200 Közérdekű felhívási Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy a pgzt­fürőőt a várható további árhullám miatt f. hé 16-ével ólmenelileg lezárjuk A kabinokai kérgük saját erdekükben kiüríteni, mert az esetleg bekövetkező karért felelősséget nem vál­lalunk. A bérietek további rendelkezésig a Versenyuszoda közös öltözőjébe érvényesek. K 205 Szegedi Fürdők és Hőforrás V­Világos: Kel, Vb2, FhL Hd4, gyalog: oa (5). Sötét; Kei, gyalog: b« (21 Világos indul s a második lépésben mattol ad1 IBarcz K- feladványa) A múlt heti feladvány megoldass: J. Vefi+, Kb7. Bxh6+, axh, 3. Vf7 matt! * A megyei bajnokcsapatok területi döntőjén a Szegedi Ruhagyár 8:3 arányban győzött 4 Dunahargsztl MAV ellen. Az első hely kérdését g (Szolnoki MTE—Orosháza mérkőzés eredménye dönti ál. orosházi győzelem eseten 4 Ruhagyár jut be az NB II­br­0U-MAGYAROHSZA6 \ Magyar szumllsta MuokM­part Csongrád megyei ee Szeged városi bizottsága és a cauáce lapja. Megjeler ik nattfl kivételével tmr.dénnaR. Szerkeszti a szerkeszti) bizottság. físzarkeszLö. ár M>k»s itóltáa. ézyrkeoztúiea; szeged. tfasysi ranaehkOetáiv Utjg |8. Tgjeíw: 80-93 Ciszakai telefon: 35-08 ttwdls a Csongrád Megyei Lapkiadó vái)»iat Feleié® kisüo: KovGs László tíiadóhjystsl; szeged. Magyar TanáeskÖgtG* oiyiás ütja 19. teletön: 33-90 31-lí 1 Beküldött kéziratot nem őmtöl* meg és nern adunk vD»«,) A lapot nyomta a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged, Ugrása u. I­INDEX 28 958 Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Előfizethető ijsrmeiv postahivatalnál ks petjíténél.

Next

/
Thumbnails
Contents