Délmagyarország, 1965. június (55. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-18 / 142. szám
A védekezés legnehezebb szakasza most következik f ehér Lajosnak, az árvízvédelmi kormánybizottság elnökének nyilatkozata Gépek és emberek a szövetkezetekben Fehér Lajos, az árvízvédelmi kormánybizottság elnöke csütörtökön Dégen Imre árvízvédelmi kormánybiztos társaságában megszemlélte a dunai árvízvédelem helyzetét. A Duna veszélyeztetettebb szakaszainak. az árvízvédelem legfőbb frontjainak bejárása után a kővetkező nyilatkozatot tette: — A Duna magyarországi szakaszán a tavasz kezdete óta már a hetedik árhullám ostromolja az árvízvédelmi töltéseket. Amikor a dunai védművek megépültek, ilyen hosszú ideig tartó és ilyen magas árvíz még nem tette próbára teherbiróképességüket Fokozza a védekezés nehézségét az a körülmény is, hogy az egész magyar Duna-szakasz mentén mintegy 500 kilométer hosszúságú gátrendszeren egyidejűleg kell védekezni — Az ország közvéleményé napról napra feszült figyelemmel kiséri azt a küzdelmei, amelyet a vízügyi szervek, a honvédség alakulatai, a tanácsok és a közlekedési szervek dolgozói, a szakmunkások, valamint a közvetlenül érintett lakosok ezrei folytatnak a Duna mentén fekvő falvakat, városokat és a mintegy 520 000 hold termőföldet mentesítő gátrendszer védelmében. Mérnökök, technikusok, gátörök, honvedek, szakmunkások példamutatóan állnak helyt és a munkából derekasan kiveszi részét az érdekelt lakosság ie. A védekezést egyre nagyobb erők végzik; az összlétszám már .Ki IMM fölött van. — A fővárosban, továbbá Győr, Komárom. Szentendre, Baja és Mohács körzetében megnyugvással láttam azt a fegyelmezett. szervezett munkát, amelynek jóvoltából a minden eddigit felülmúló magasságú éfc rendkívül elhúzódó árvizet eddig sikerült a védtölté- ten sck között tartani. — A védekezés sikerei hatékonyan segítette és alátámasztotta az anyagi erők nagymértékű összefogása. A kormány — felmérve a helyezet súlyosságát — már az első naptól kezdve jelentős anyagi és technikai erőket biztosított a védelmi munkaiatokhoz. Nagy mennyiségű követ, 2,5 millió homokzsákot, s mintegy 500 tonna súlyban 22 000 acél SKádpallót használtak fel eddig. A hosszú frontszakaszon többek között az is elősegítette a védekezés sikerét. hogy gyors intézkedésekkel gépeket, és anyagot irányítottak az ország nuis területeiről is a veszélyeztetett pontokra. — A védekezem eredményességéhez Napi jelentések az árvízről A Duna legfelső ausztria szakaszán csütörtökre — egy nap alatt — 6—40 centiméterrel apadt a folyó, csak Bécsnél emelkedett a víz átmenetileg öt centiméterrel. Csehszlovákiából az. a sajnálatos hir érkezett, hogy csütörtökön délelőtt 10 óra 50 perckor Csicsov község térségében — N agyba jccsal szemben — Komarno felett mintegy 25 kilométerre átszakadt a Duna gátja. A töltésen mintegy 50 méter széles kaput nyitott az ar és nagy erővel ömlik be a víz a csehszlovák területre. A gátszakadás következtében négy óra alatt a medvei hídnál 26. Győrnél pedig 7 centiméterrel apadt a Duna Budapesten csütörtökön délben 843 centimétei volt a vízszint, reggeltől három centit emelkedett A fővárosban csütörtökön zömmel befejeződött a gátak magasítása és szélesítése, jelenleg már csak Üjpesten a második védvonal építésen dolgoznak. Tolna megyében Bata-újtelep és az Alsónyékhez tartozó Porboly közötti mélyebb területekről csütörtökön estig mintegy 2700 személyt költöztettek biztonságosabb helyre. A mohácsi révtől a Nagybaracskára vezető úttól délre fekvő területen is befejeződött a kiürítés. Ezekről a területekről 2468 személyt költöztettek el. Mohács és Baja térségében csütörtökön nagy erőkkel folytatták a védekezési munkákat. A csütörtöki jelentések alapján már több mint 36 000 ember, köztük mintegy 9000 katona védte a gátakat, s 320 nagy földmunkagép. 1230 tehergépkocsi, és dómper. 45 különböző vízijármű és sokszáz árarnfejlesztőgép. talajtömörítő berendezés és egyéb felszerelés segítette munkájukat. átDuna-sziikaszon helyzet, ahol a töltések mar erősen áztak és az emelkedő víz ellen 17 kilométer hosszú szakaszon nyúlgátat kellett építeni. — A derekas helytállásnak. a mar több mint két hónap óta folyó szívós küzdelemnek és az anyagi erök nagymérvű bevetésének köszönhető, hogy a rendkívüli árvíz ellenére eddig gátszakadás sehol nem lörtént, A védekezés legnehezebb szakasza azonban most következik. Az áradás az előrejelzések szerint Budapeskóriiibelül 60 centiméterrel. Mohácsnál mintegy 80 centiméterrel is mégha h oldhatja az eddig esz,lelt legmagasabb dunai vízállást. Bz arra figyelmeztet, hogy J Központi Bizottsága meghí- külügyi osztályának helyetvására Gáspár Sándornak, a tes vezetője és Szentirmai Magyar .Szocialista Munkás- Kornél, az Ikarus gyár pártpárt Politikai Bizottsága tag- bizottságának titkára A küljának, a budapesti pártbi- döttség búcsúztatására a F® zottság első titkárának veze- rihegyi repülőtéren megjetésével csütörtökön magyar lent Nyers Rezső, az MSZMP pártküldöttség utazott Hel- Politikai Bizottságának pótsinkibe A küldöttség tag- tagj a Központi Bizottság hat: Godor Ferenc, az MSZMP .... , a t> n. • titkára és Púja Frigyes, a kialakult sítja a kiürítés gyors és sikeres végrehajtását. A részlegesen kiürített területeken a munkabíró férfilakosság továbbra is tevékenyen vegye ki részét a védelmi vonalakon folyó munkából. — Bízunk abban, hogy közös összefogással, a véd® kezé6ben részt vevő vízügyi dolgozók, a honvédségi erők helytálláséval, a lakosságnak az eddiginél is erőteljesebb közreműködésével a Duna mentién a további védekezést eredményesen folytathatjuk — mondta befejezésül Fehér Lajos, az árvízvédelmi kormánybizottság elnöke. (MTI) J árásunk tsz-eiben és tsz-csoportjaiban rendszeresen minden év májusában vagy júniusában megtartjuk a gépszemléket. A szemlebizottság és a gazdaságvezetők egyaránt levonják a tapasztalatokból a szükséges tanulságokat, értékelik a nyári munkákra való felkészülést, melyben döntő szerepük van a szövetkezeti gépcsoportoknak. A szokásos szemléket az idén is megtartottuk, s a látottak alapján feltehetjük a kérdést: hol tartunk jelenleg a szegedi járás szövetkezeti mezőgazdaságának gépesítésében? A tsz-ek és tsz-csoportok az utóbbi négy esztendőben mintegy 100 millió forintot fordítottak gépek vásárlására. 1961-ben járásunkban még csak mindössze 45 szövetkezeti traktort számlálhattunk, most pedig már 570 erőgép sorakozott fel többek között az idei gépiszemlék re. Ez a traktorállomány 715 traktoregységnek felel meg. A traktorok létszámával párhuzamosan gyarapodott a munkagépállomány is. J® leníeg mintegy 7 ezer különféle mezőgazdasági munkagép van járásunk közös gazdaságaiban. E számok is mutatják, milyen nagymértékben gyarapodott a tszekben és csoportokban az utóbbi évek során a szocialista tulajdon. Éppen ezért a gépszemléknek a nemzeti vagyon védelme szempontjából is nagy jelentőségük van. Hasún ló sikerekről adhatunk számot az utóbbi négy esztendőből, a traktorista. általában a mezőgazdasági gépészképzés területéről is. A gépállomásokon évente átlagosan 200 új traktorost képeznek ki, s közülük eddig mintegy 700-an helyezkedtek el a tsz-ekben. A szemlebizottság munkája közben rendszeresen megismerkedik és elbeszélge1 a traktoristákkal. Megvitatják a személyes problémákat, kereseti lehetőségeket, a brigádvezetés kérdéseit, szó esik a gépek műszaki állapotáról, alkatrészellátásról stb. S e beszélgeKözéletünk hírei MSS5MP-KÜLDÖTTSÉG UTAZOTT FINNORSZÁGBA A Finn Kommunista Párt Garai Róbert, az MSZMP KB az 1954-es árvíz után végrehajtott töltéserősítési munkák. Segítette a védekezést a csehszlovák és a jugoszláv vízügyi szervekkel kialakított szaros együttműködés. — Az elmúlt napokban kritikus helyzet alakult, ki Komáromnál. Itt elsősorban a vasúti pályaudvar volt veszélyben, amit a védekezésben közreműködő szervek gyors és hatékony beavatkozásával sikerült elhárítaa gátak védelmét fokozná kell. Az eddiginél is gondosabb megfigyelés alatt kell tartam a vódműveket. — A vízügyi szervek, az üzemek dolgozói és a gátakon helytálló katonák ezlein kívül természetesen továbbra is múlhatatlanul szükség van a lakosság példamutató segítségére. A kormány bizonyos abban, hogy a közvetlenül veszélyeztetett területek lakossága a komoly helyzethez méltóan teljesiti a törvény által is előirt kötelességét hozzájárultak és késedelem nélkül kiveszi Központi Bizottságának póttagja. a Hajdú-Bihar megyei pártbizottság első titkára. Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője. részét a védekezési munkákból. — Néhány helyen azéletés vagyonbiztonság érdekében sor került a lakosság biztonságos helyre történő kitelepítésére. A védekezés azonban — az ottmaradt értékek megóvására — a kiürített területeken is változatlanul tovább folyik. A kitelepítés mindenütt rendben ment végbe. Az ni. Az itt tanúsított helytál- érintett lakosság példaadó, lásért fegyelmezett magatartást takülön etisineres illeti núsított. A Duna mentén a vízügyi dolgozókon és a mintegy 3.5 ezer családot honvédségi alakulatokon ki- kellett eddig biztonságosabb vül a MAV-pólyamunkáso- helyre költöztetni és több kat mint 10 000 számosállatot — Ugyancsak súlyos hely- kellett a veszélyeztetett t® aetbe került a Szentendrei- rületekről elszállítani A sziget is. Itt az áradás nö- Duna további áradása HAZAÉRKEZETT A MAGYAR PÁRTMUNKÁSKÜLDÖTTSÉG CSEHSZLOVÁKIÁBÓL A Magyar Szocialista Mun- ba. csütörtökön visszaérk® káspart pártmunkás-küldött- zett Budapestre. A küldöttsége, amely Övári Miklós- ség fogadtatására a Ferihegyi nak, az MSZMP Központi repülőtéren megjelent KuBizottsága póttagjának, a KB rucz Imre, a Központi Biosztály vezető-helyettesének zottság osztály vezető-helyetvezetésével Csehszlovákia tese. Jelen volt Josef NemeKommunista Pártja Közpon- cek, a Csehszlovák Szociati Bizottságának meghívása- lista Köztársaság budapesti ra ellátogatott Csehszlovákiá- nagykövetségének tanácsosa. CSETERKI LAJOS FOGADTA VENTURAT Dr. J. R. Machado Ventura. kubai egészségügyi minisztert fogadta Cseterki Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára. A kubai egészségügyi miniszter, aki dr. Jorge Alfredo Allerequia Valdez intézeti igazgató társaságában egy hetet töltött Magyarországon, csütörtökön elutazott hazánkból. vekedésével versenytfutva kellett magasítani é» erősíteni a gátakat, hogy azok a minden eddigit meghaladó árvíz ellen is védelmei nyújtsanak — Különösen nehéz felújabb kitelepitéseket tehet szükségessé. Az árvízvédelmi kormánybizottság felhívja a veszélyeztetett területek lakosságának figyelmét, hogy a kiürítés során a hatóság renadat elé állítja a védekező- delkezéseit fegyelmezetten ket a Baja ée Mohács alatti hajtsa végre, mert ez biztoBI,UTAZOTT A NÉMET PA RTMUNKAS-KÜLDÖTTSÉG A Német Szocialista Egy- sági osztálya csoportvezetőségpart pártmunkás-küldött- jének vezetésével az MSZMP sége, amely Mühlstadt Wolf- KB meghívására látogatást gangnak, a Német Szocialista tett hazánkban, csütörtökön Egységpárt KB mezőgazda- elutazott Budapestről. SOMOGYI MIKLÓS FOGADTA A SKÓT SZAKSZERVEZETI KÜLDÖTTSÉGET Somogyi Miklós, a Magyar gét. A szívélyes légkörben Szocialista Munkáspárt Po- lefolyt megbeszélésen a venlitikai Bizottságának tagja, dégek a magyar szakszerv® a SZOT elnöke csütörtökön zetek munkájáról érdeklődfogadta a SZOT meghívásá- tek, majd a magyar és a skót ra Magyarországra érkezett szakszervezetek közötti kapskót szakszervezeti kongresz- csolatok kérdését beszélték szus főtanácsának küldöttsé- meg. tések rendkívül hasznosnak, tanulságosaknak bizonyultak. Sok személyi, anyagellátási, s egyéb problémát sikerült az idén is a helyszínen tisztázni. S a baráti, elvtársi beszélgetések, a szemfebizottság számára is tanácsot adóak voltak. s előremutatnak a fejlődésben. Magam immár évek óta veszek részt a tavaszi, nyári gépszemle bizottság munkájában. S legszemélyesebb tapasztalataim alapján is elmondhatom: évről éyre mind nagyobb a javulás. Pár esztendeje még ha egyegy traktoristától számon kéltük hanyagságát, felelőtlenségét, gyakran kaptunk ilyen választ: „tulajdonképpen semmi közük hozzá, nem a maguk gépe ez.'' Az idén ilyen magatartással már sehol sem találkoztunk. Megszűnt" a traktoristák körében a szakmai bizonytalanság. s a szövetkezeti vezetők soraiban is kialakult a rendszeres ellenőrzési készség. Ezeken kívül a legtöbb gazdaságban ma már univerzális képzettségű gépcsoport-vezetőket, szerelőket is alkalmaznak, akik állandóan őrködnek a traktorok, gépkocsik és a különféle munkagépek műszaki állapota és teljesítőképességük maximális Ifihasználása felett. B ízvást elmondhatjuk azt is, hogy a gépek számával, teljesítőképességével együtt nőtt a tszekben a dolgozó emberek öntudata, szocialista felelősségérzete is. Ez pedig a helyi pártszervezetek következetes politikai munkájának gyümölcse. A pártszervezetek amellett, hogy elismeréssel méltatják a gépcsoportok dolgozóinak sokszor emberfeletti munkáját, egyre szigorúbban bírálják a mulasztásokat. S e bírálatot őszintén igénylik a szövetkezeti gazdák, akik ma már legjobb segítőtársuknak tekintik a gépet. Jóllehet, egy-két évvel ezelőtt még nem kevesen hangoztatták: ..Nem kell ide traktor, mert az nem ad trágyát .." Az idei szemlék alkalmával különös figyelemmel voltunk a munkagépekre, örömmel nyugtázhatjuk, hogy jó gazda módjára bánnak a tsz-ekben és a cs® portokban a munkagépekkel is. Csaknem minden gazdaságban van már megfelelő gépudvar, ahol karbantartva állnak a pihenőben levő gépek. A műszaki szemlékre az idei felkészülés igen jó volt. Azonban a jók között is találunk még jobbakat. Elsők között említhetjük az ásotthalmi Szabadságharcos, a rúzsai Napsugár. a Juhász Gyula, a balástyai Móra Ferenc, az Alkotmány, a tiszaszigeti Búzakalász és a sándorfalvi Rózsa Ferenc tsz-eket. Különösen azokról a tsz-ekről szólhatunk a teljes elismerés hangján, ahol a gépállomásokról, gépjavító üzemekről, kihelyezett gépészeti szakemeberek dolgoznak. Ebből következően sz® ros kapcsolatuk van a javítóüzemekkel. Figyelembe veszik a gépekkel ledolg® zott műszaknormákat, s ezeknek megfelelően tervszerűen végzik a javítás® kat, karbantartásokat. Ezek közül elsősorban a tiszaszigeti Búzakalász és a röszkei Kossuth tsz-ek gépes® portjait részesítettük dicséretben. Mindkét gazdaságban már havi bontásban tervezik meg a traktorok és a munkagépek kis-, folyó-és főjavításait. Természetesen találtunk hibákat is. A száz üzemóránkénti olajcseréket már általában elvégzik, de nem használják még sok helyen a mosóolajat. A gumiabroncsok idő előtti elhasználódásának megakadályozására is sok gazdaságban fel kellett hívnunk az emberek figyelmét. A lehető legtöbb hiba azonban még mindig az elektromos berendezések karbantartása körül van. Hiány van lámpaégőkben, több traktoron nem találtunk akkumulátort. Panaszolták a gazdák, hogy akkumulátoraik immár öt-hat hónap óta vannak javítás céljából a Szolnoki Gépjavító Állomáson, de még mindig nem kapták viszsza azokat. A dinamók, önindítók cseréje, javítása is igen lassan halad a tipizált üzemekben. Jobban kellene megszervezni a munkát ezeknél a mezőgazdaság számára kulcsfontosságú vállalatoknál. Szóvá tették sokan, hogy egyes gépjavító állomásokon kevés gondot fordítanak még a minőségre. Például a baksi Üj Élet Tsz egyik tehergépkocsiját hatalmas összegért javították a kisteleki gépállomáson, mégis sok-sok műszaki hibával adták át. A röszkei Petőfi Tsz hasonló panaszokat vetett fel az eredmények elismerése mellett a dorozsmai gépállomásra. E tapasztalatok is biz® nyitják, gépállomásainkon korántsincs még minden a helyén a minőségi munkát illetően. Hajlamosak a gépállomási emberek arra, hogy a saját bűnüket is az „alkatrészhiányra" fogják. Tapasztaltuk. hogy nem vezetik pontosan a tsz-ekben az erőgépek törzskönyveit sem. A közúti gépjárművek menetleveleinek az adminisztrálása is hiányos, nem vezetnek pontos elszámolást a teljesítményekről és az üzemanyag-felhasználásról. Több helyen még mindig tűzveszélyesek az üzemanyag-tárolóhelyek, s hiányosak felszereléseik.! E' zek után összefoglalva mégis hogyan éltékelhetjük az idei gépszemléket? Hetvenhét tsz és csoport közül 11 tsz gépcsoportja nyerte el a kiváló minősítést. Hunyonnyolc gazdaságban jóra, tízben pedig megfelelőre értékelte a bizottság a gépek felkészítését a nyári munkákra, öt tsz-ben kellett elrendelni pótszemlét, egy pedig a felébredt lelkiismeretre apellálva szemlehalasztást kért. Maholnap megkezdődik az aratás. S hiba, hogy az aratógépek javítását még nem fejezték be mindenütt. A cséplőgépeket rendben találtuk, azonban a cséplő munkacsapatok megszervezésével még sok helyen késlekednek. A tavalyi 76 helyett az idén 90 kombájn áll majd aratáskor munkába. S most kell gondoskodnunk a kombájnokat kiszolgáló munkacsapatok megszervezéséről is. Várhatóan az aratás idején is gyakoriak lesznek az esőzések. Lehetséges, hogy sok helyen kényszerűségből kézzel kell majd aratni. Ezért kértük a tsz-ek vezetőit: minél több kézi aratópárt is szervezzenek szükség esetére. S ahol csak lehet, alkalmazzák a kétmenetes aratást, ezzel a gabonaszárítás nehéz munkáját tesszük könnyebbé. Hisszük, hogy a szemlebizottság munkája hasznos segítség volt a tsz-ek, a pártszervezetek számára. S az aratás előtt a gépeken még az utolsó simításokat ls elvégzik. Előre tudjuk, hogy az idei aratás nehéz lesz, nehezebb, mint más években. Azonban mégis bízunk a sikerben. Erre garanciái nyújtanak többek kőzött az idei gépszemlék jó tapasztalatai is. KANALAS SÁNDOR. az MSZMP járási bizottságának munkatársa Péntek. 1965. íúnius 18. Dtl-MAGYARORSIAG 3