Délmagyarország, 1965. május (55. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-14 / 112. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGY ESÜLJET EK) KGST-ülés A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 55. évfolyam, 112. szám Ara: 50 fillér Péntek, 1965. május 14. Teljes szolidaritás vietnami testvéreinkkel A KGST tnezógazdattógj állandó bizottsága a bolgár fővárosban megkezdte ülés­szakát. amelynek munkájá­ban Bulgária, Csehszlovákia. Lengyelország, Magyaror­szág, Mongólia, a Német De­mokratikus Köztársaság, Ro­mánia és a Szovjetunió kül­döttsége vesz részt. Az ülésszakon megfigye­lőkkel képviselteti magát a Vietnami Demokratikus Köz­te nsaság. a Kínai Népköztár­saság, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság. Kuba és Jugoszlávia is. Az állandó bízottság meg­vitatja a mezőgazdaság gépe­sítésének kérdéseit, a nö­vényvédelemmel kapcsolatos kérdéseket és foglalkozik a tudományos-kutató munka összehangolásával Az ülésszak május I5-ér fejezi be munkáját. (MTI) II Minisztertanács ülése A kormány tájékoztatási hivatala közli; A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A külügyminiszter előterjesztése alapján úgy határozott, hogy nyilatkozat­ban foglal állást az indokínai térségben Üolyó amerikai agresszóval kapcsolatban. Az Országos Tervhivatal elnöke az 1965 évi népgazdasági terv első negyedévi tel­jesítéséről, a munkaügyi miniszter az első negyedévi bérgazdálkodásról, a földműve­lésügyi miniszter az állami gazdaságok, valamint a termelőszövetkezetek 1964. évi gezdálkodásáról tett jelentést a kormány­nak. A Minisztertanács a jelentéseket megvitatta és jóváhagyólag tudomásul vette. A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke tájékoztatta a kormányt az üzemi balesetek 1964. évi alakulásáról és az új munkavédelmi rendelkezések végrehajtá­sának tapasztalatairól. A kormány a tá­jékoztatót megtárgyalta és határozatot hozott. A Minisztertanács ezután ogyéb ügye­ket tárgyait. TÍZÉVES A VARSÓI SZERZŐDÉS :5Í& ALKOTO FESZÜLTSÉGGEL &ÜJ PEDAGÓGIAI NYÁRI EGYETEM SZEGEDEN «E!!! CSÖBÖRBŐL VÖDÖRBE — ÉS VISSZA Gyenyiszov fogadása Gromiko tiszteletére G. A Gyenyiszov, a Szov­jetunió magyarországi nagy­követe és felesége csütör­tökön ebédet adott A. A. Gromiko, a Szovjetunió kül­ügyminisztere és felesége tiszteletére. Részt vett az ebéden Fe­hér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese. Nemes De­zső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Po­litikai Bizottság tagjai. Pé­ter János külügyminiszter és felesége, továbbá a Kül­ügyminisztérium több vezet© munkatársa (MTI) A Magyar Népköztársaság kormányának nyilatkozata az indokínai térségben foiyó amerikai agresszióról A Magyar Népköztársaság kormánya és népe mélységes felháborodással ítéli el az Egyesült Államoknak a viet­nami nép ellen indított ag­resszív háborúját és teljes szolidaritásáról biztosítja az imperialistákkal szemben ha­zájuk szabadságát és függet­lenségét védelmező vietnami testvéreinket. A Magyar Népköztársaság kormánya helyesli a dél-vi­etnami nép egyetlen törvé­nyes képviselőjének, a dél­vietnami Nemzeti Felszaba­dítási Frontnak ez év már­cius 22-i nyilatkozatában foglaltakat és támogatja azo­kat a követeléseket amelyek sürgetik, hogy; # az Egyesült Államok kormanya térjen vissza az 1954. évi genfi megállapodá­sokhoz; • az amerikai kormány vonja ki csapatait és egyéb katonai személyzetét Dél­Vietnamból, szüntesse be" a dél-vietnami nép ellen irá­nyuló gyarmati háborúját; • Dél-Vietnam jövőjéről' maga a dél-vietnaini nép döntsön; • Vietnam ket neszének békés egyesítését idegen be­avatkozás nélkül a vietnami népnek kell megoldania A Magyar Népköztársaság kormánya határozottan elíté­li az Amerikai Egyesült Ál­lamoknak a Vietnami De­mokratikus Köztársaság elle­ni nyílt agresszióját és a magyar nép nevében követe­li, hogy azonnal vessen vé­get katonai akcióinak. A Magyar Népköztársaság kormanya, a magyar nép akaratát teljesítve, anyagi és egyéb segítséget nyújt a vi­etnami népnek. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának kérése esetén a Magyar Népköztársaság kormánya kész hozzájárulni ahhoz, hogy a Vietnami De­mokratikus Köztársaságba utazzanak azok a magyar állampolgárok, akik önként részt kívánnak venni a viet­nami nép szabadságáért, igaz ügyéért vívott harcban. A Magyar Népköztársaság kormányának és népének mélységes meggyőződése, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak az Indokína tér­ségében élő népek elleni hó­dító háborúja, a legdurvább háborús erőszak ellenére is kudarcba fullad, s Indokina néped győzni fognak. (MTI) A gazdasági és jószomszédi kapcsold tok jegyében Ausztria részvétele a BAV-n Ausztria 1959 óta rendsze­res résztvevője a budapesti vásároknak. Az idei BNV osztrák kiállításról dr. Ladis­laus Wagner, a budapesti osztrák nagykövetség keres­kedelmi attaséja az MTI munkatársának elmondotta, hogy a rekordszámok jellem­zik az osztrák részvételt. Ez évben ugyanis az eddiginél nagyobbszámú kiállító, mint­egy 110 vállalat 3000 négy­zetméternyi területen mutat­ja be áruit. Ausztria nemzeti pavilonjában az osztrák szö­vetségi kereskedelmi és ipar­kamara rendezésében 90 cég tárja a magyar érdeklődők elé az osztrák ipar legújabb termékeit. Ezenkívül 20 oszt­rák ipari és kereskedelmi vállalat a különböző szako­sított pavilonban mutatja be áruit ­A kiállítás rendezői ez év­ben is arra törekednek, hogy megismertessék az osztrák ipar keresztmetszetét. Ezért képviselteti magát az osztrák acélipar, a műanyag és a pa­píripar, a vegyipar néhány számottevő vállalata és be­mutatja legújabb termékeit a villamossági és a gépipar is. Nagy teret kapnaik majd az optikai és finommechani­kai készítmények, köztük a gyógyászati és más műsze­rek. A vásár igen alkalmas fó­ruma nemcsak az áruk pro­pagálásának. hanem a két szomszédos ország közötti gazdasági kapcsolatok kiszé­lesítésének is. Ez a találkozó a szakembereknek módot nyújt a piackutatásra és ar­ra, hogy az áruelhelyezési le­hetőségeket kölcsönösen ki­bővítsék. Ausztria hivatalos kiállításával annak jegyében vesz részt a Budapesti Nem­zetközi Vásáron, hogy to­vábbfejlessze, elmélyítse a két állam közötti szoros gaz­dasági és jószomszédi kap­csolatokat — hangoztatta a nyilatkozat. (MTI) Ijabb kétmillió-kétszázezer forint traktorokra Az eső ellenére is vetnek Immár hosszú hetek óta nem múlik el nap zuhogó esők nélkül, s emiatt a ta­lajvíz már sok helyen oly magas, hogy a legmerészebb számítások mellett is ezeket, a földeket leghamarabb csak június elején lehet majd be­vetni. E bajok ellenére a szegedi járás szövetkezeti gazdái minden tőlük telhe­tőt megtesznek, hogy bevetetlen főid sehol se maradjon. Eddig a gazdaságokban 13 ezer kataszteri hold kukoricavetést sikerült be­fejezői. A tervezett 2840 hold tava­szt ! u ctn íatei e p í tési tervbői 2230 hold valósult meg ed­dig. Madarász Antal. a já­rási tanács vb mezőgazda­sági osztályanak vezetője szerint, a l ucerna vetése még nem késő. s a hiányzó né­hány száz holdat a követ­kező hetekben elvethetjük. Az időjárás minden kelle­metlensége ellenére a járás szövetkezeti gazdaságai bur­gonyavetési tervüket megközelítően teljesítették Az elvetett 5440 holdnyi ta­vaszi burgonyának kedvez a mostani időjárás. A tsz-ek most készülnek arra, hogy a jelenlegi bevethetetlen terü­letek egy részét nyári ülte­A rossr időjárás sem akadály Megkezdődött a paprika ültetése is Intézkedés a belvizek leeresztésére tésfi burgonyával hasznosít­sák. Ebben az állam is se­gítségükre van. Rövid lejá­ratú hiteleket biztosítanak burgonyavetőmag vásárlásá­hoz. Ugyanakkor a SZO VÉRT l-es, tehát a legmagasabb árkategóriába sorolta be a szegedi táj fajtájú oltott ró­zsa és tomparózsa burgonyá­kat S a nyári vetésből ere­dő termésre is 210 forint má­zsánként! alapáron J . • I < . * minden mennyiségben szer­ződnek. Az érdekelt gazdaságok bur­gonyavetőmag-igényüket vagy vetőmag-vásárlás hi­teligényüket mihamarabb jelentsék be. Javasolják a szakemberek azt is, hogy a jövőben lehe­tőség szerint már csak rövid tenyészidejű kukori­cákat vessenek. Bizonyos mennyiségű Mv— 40-es kukorica-vetőmagot ál­lami keretből is biztosítanak Tárgyalásokat folytatnak többek között az Orosházi Vetőmagellótö Vállalattal is. hogy az egérkár következte ben kipusztult lucernások takarmánytermését muhav és szudáni cirokfü vetések­kel pótolhassák a gazdasá gok, s ezekből minél több vetőmagot kapjon a járás A magasabb fekvésű terii­leteken — így például a. szatymazi Finn—Magyar Ba­rátság Tsz-ben is — a hét folyamán megkezdték a fű­szerpaprika kiültetését A paprikapalánták gyorsan és szépen ered­nek meg. Csupán az aggasztja a gazdákat, hogy a korán ve­tett palánták helyenként máris túlfejlettek, s a te­rületeket pedig még lófoga­tokkal sem tudják minde­nütt előkészíteni. Mint a járási tanács me­zőgazdasági osztályánál; ve­zetője elmondotta, intézke dés történt a belvizek gyorsabb eresztésére is. le­A röszkei Kossuth Tsz gazdái szinte lépésről lépésre veszik vissza a földet a sártól és a viztőL Az alkalmas területeket azonnal trágyázzák és készítik elő paprika­ültetéshez A csatornák zsilipjeit rrar. denütt maximális nyílásra állították. A kanálisok óriás tömegű vizet szállítanak el napontó a földekről, azon­ban' a magas talajvízszint és a sűrűn ismétlődő esőzések miatt alig csökkentek eddig a vízzel borított területek. A víznyomás miatt az utóbbi napokig közel kétezer ka­taszteri hold ószi kalászos kiszántását kellett engedé­lyezni. Korábban mar hírt adtunk, arról, hogy a szegedi járás közös gazdaságai az idén 18 millió 800 ezer forintért vá­sárolnak új traktorokat és különféle mezőgazdasági gé­peket az idén. Az utóbbi na­pokban azonban további 2 millió 200 ezer forinttal nö­velték a járás mezőgazdasági gépvásárlási kontingensét. S a pótkeret terhére többek kö­zött 20 darab MTZ—5-ös traktort kapnak a tsz-ek. Az AGRÖKER eddig fenn­akadás nélkül biztosította a gépek folyamatC6 szállítását. Húsz új traktort már átvet­tek a tsz-ek, jelenleg vunta­tókocsikat és jugoszláv gyárt­mányú szervestrágyaszóró kocsikat szállítanak a gaz­daságoknak. Rucz János, a jarásu meaö- i gazdasági osztály gépesítési előadója mondotta el, hogy szó van arról: a közeljövő­ben még további 2 millió forintot kap majd a szegedi járás gépvásárlásra. Ezt a hitelt azonban elsősorban kü­lönféle mezőgazdasági mun­kagépek beszerzésére fordít­ják. Munkagépekből ugyanis jelenleg lényegesen nagyobb hiánv van, mint traktorok­ból. ' Balász József traktoros Dávid Tibor és Fár János, a tápéi Tiszatáj Tsz gazdái meg zuhogó esőben is vetik a kukoricát. Ki tudja, holnap talán már ez a talaj «em bírja el a gépel

Next

/
Thumbnails
Contents