Délmagyarország, 1965. május (55. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-12 / 110. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK} MMmmm .4 M 4 GYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 55. évfolyam, 119. szám Ara: 50 fillér KONCENTRÁLTABB t'TJ A V'lTASOK A T! — VILLAMOSKOCSIK — AZ ÉPÜLŐ ÜJAUTOBUSZPÁLYAUDVAR ÉS A FORGALOM Ujabb intézkedések Szeged közlekedésének javítására A városi tanács vb ülése A szegedi mj. városi ta­nács végrehajtó bizottsága tegnap, kedden délelőtt ülé­sezett. Napirendi pontként tárgyalta Szeged közlekedési helyzetét, további javításá­nak teendőit. E napirend tárgyalásában részt vett a megyei rendőrfökapitányság közlekedésrendészeti osztá­lyának, az autóközlekedési vállalatnak és a közlekedési vállalatnak a képviselője is. Szegeden a közúti és a tö­megközlekedés, az ehhez szükséges feltételek, külö­nösen az utóbbi nyolc év­ben, jelentősen fejlődtek. Mutatói ennek egyebek kö­zött jó néhány út korszerű­sítése. felújítása, a villamos­és autóbuszközlekedés töké­letesítése. Mindezek ellenére azonban az egyre növekvő követelményekhez és a for­galomhoz mérten nem kielégítő Szegeden a közlekedési helyzet, illetve az utak állapota. A város úthálózata — ha megfelelő állapotú — alkal­mas a forgalom lebonyolí­tására, gyors áramlásának biztosítására. A város köz­úthálózata az árvíz után épült, zömmel alap nélküli homokágyra, kisebb részben pedig 16 centis betonalappal. Ezeket az utakat a növekvő forgalom, az abban részt ve­vő nagy súlyú teherautók igen igénybe veszik, alakvál­tozásra kényszerítik. A felmérések azt mutat­ák, hogy a városba irányuló forga­tom több mint 90 százalé­ka célforgalom, s ez zöm­mel a sugár- és a sugár­irányú utakon történik. Ezért az elmúlt években fo­kozatosan ezeket az útvona­lakat építették át, s ez a munka most is tart. Az idén befejezik a Bolyai utca, Jó­sika utca, a Marx tér déli oldala, s az Ogyesszai körút Bérkert utca és a Bertalan­emlékmű közötti szakaszá­nak pormentes burkolását. A jövő távlatában az egyik nagy útkorszerűsítés lesz a Kossuth Lajos sugárút át­építésé, amely magába foglalja az Izabella-híd és ® rókusi ál­lomás előtti útrész moder­nizálását is. Az átépítés ta­nulmányterve az idén elké­szül, s ezután a következő években kerülhet sor a mű­szaki. kivitelezési tervek el­készítésére. majd azok meg­valósítására Még az idén napirendre kerül viszont a Kossuth Lajos sugárút jobb esti. éjszakai megvilágítása. Az utakon sok a lyuk, a kátyú. Kimondotta a végre­hajtó bizottság, hogy erre fokozottabb gondot kell for­dítani. Az útjavításoknál mindenkor a város altalános közleke­dési érdekéből kell kiin­dulni. ezért a kerületi tanacsok­nak ezt a tevékenységükei is megfelelően koordinálni kell. Az útjavításokat, fel­újításokat koncentráltabban, a lehető leggazdaságosabban kell végezni, az adott anyag? keret hatékonyabb felhasz­nálásával. A végrehajtó bi­zottság utasította a városi tanács építési és közlekedési osztályát, ellenőrizze, hogy az utak helyreállítása, ha a közművek miatt fel kell bon­tari. mindig megfelelően, szakszerűen történjék. A közművek cseréjével, kor- növelni, hogy a járatok szerűsítésével kapcsolatos gyorsabban indulhassanak munkát a jövőben is össz- egymás után. A lehetőségek hangba kell hoznjok a kivi- legjobb kihasználásával az telezőknek. elmúlt években több új ko­A forgalomszervezés kér- esi állt a forgalomba, s déseivel is behatóan foglal- megjelentek a csuklós villai­kozott a végrehajtó bizoitt- mosok. Az úgynevezett át­ság. Itt került tárgyalásra a járó villamosokból idén ket­Marx téri új autóbusz-pálya- tőt készít a Szegedi Közie­udvar kérdése. Az épületet a kedésj Vállalat. Szeged szá­kivitelezőnek az eredeti ha- mára pedig a Debreceni táridő szerint tavaly decem- Közlekedési Vállalat főmű­berben kellett volna átadnia helye még az idén két nagy rendeltetésének. Ez elma- befogadóképességű ikerko­radt és az eddigiek szerint csit szállít. A négy villamioo­ennek az evnek a vége kocsival felé készül el az új bus®- 10 százalékkal nő pályaudvar. a járműállomány férőhelye. Ha üzembe lép, akkor innen A harmadik ötéves terv so­indulnak a helyi és a tá- rán további csuklós villamo­volsági autóbuszjáratok- Ez- sok is bekapcsolódnak a által lényegesen enyhül majd közlekedésbe, a belvárosnak, de különösen A város több pontjáról a Széchenyi térnek és kör- hiányoznak a közúti jelző­nyékének forgalmi zsúfoltsá- táblák. A végrehajtó biaott­ga, ami egyúttal a baleseti ság utasította, a városi ta­veszélyt is csökkenti. Szük- nács építési és közlekedési séges kijelölni az új busz- osztályát, a kerületi laná­Szerda, 1965. május 12. AZ AMERIKAIAK ISMÉT MEGSÉRTETTÉK A DOMINIKAI TÜZSZÜNETET A KÖRTÖLTÉSEN KÍVÜL Ss JOBBAN. SZEBBEN ÉLNI •ír VÉDJÜK GYÜMÖLCSÖSEINKET SOPRONIAK VENDÉGJÁTÉKA SZEGEDEN Budapestre érkezett Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság külügymi­niszterének meghívására kedden délután Budapestre érkezett A. A. Gromiko. a Szovjetunió külügyminisz­tere és felesége. Á vendé­gek fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Pé­ter János külügyminiszter. Mód Péter, a külügyminisz­ter első helyettese, Gyenea András, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága külügyi osztályának helyettes veze­tője, Erdélyi Károly kül­ügyminiszter-helyettes, va­lamint a Külügyminisztéri­um több vezető beosztású munkatársa. Jelen voltak az érkezés­nél a Szovjetunió budapesti A. Gyenyiszov nagykövet nagykövetségének tagjai G vezetésével. (MTI) Cyrus Eaton Magyarországon Kedden délben Bíró Jó­zsef külkereskedelmi mi­niszter meghívására Buda­pestre érkezett Cyrus Eaton. Lenin-békedíjjal kitüntetett amerikai közéleti személyi­ség és felesége. A vendé­geket a Ferihegyi repülő­téren Baczoni Jenő külke­reskedelmi miniszterhelyet­tes, Bognár József, a Kultu­rális Kapcsolatok Intézeté­nek elnöke, dr. Sik Endre, az Országos Béketanács al­elnöke, Házi Vencel. a Külügyminisztérium főosz­tályvezetője, s a magyar külkereskedelmi vállalatok képviseletében Hamburger László, a MEDIMPEX ve­zérigazgatója fogadta. Cyrus Eaton itt-tar tozko­dása során találkozik majd a magyar közélet vezető személyiségeivel. (MTI) pályaudvartól mind a helyi, mind a távolsági járatok nyomvonalát, s általában torgalmilag rendezni a Marx teret és környéket. Az idén — közölte az Autó­közlekedési Vezérigazgatóság — nincs mód a helyi busz­járatokba új kocsikat állí­tani. A következő években azonban — a lehetőségektől csok vb-elnökeit, hogy a jelzőtáblákat mindenütt he­lyezzék el, s gondoskodja­nak az útburkolati jelek megfelelő állapotáról. Az idén közlekedési fény­jelző berendezés építését kezdik meg a főpostánáJ, » Boszorkánykonyhánál. A végrehajtó bizottság | megállapította, hogy Szege­fü ggően — mind a város den az üzemanyagtöltő állo­vezetése, mind az Autókon- mások száma nem elég és lekedési Vezérigazgatóság telepítési helyük sem meg­nagy gondot fordít új bu- felelő. Ezért a városi tanács szok forgalomba állítására, építési és közlekedési osz­Szegeden is tálya eljár az Asványolaj­a, fő tömegközlekedési es*- forgalmi Vállalatnál, hogy köz a villamos. mielőbb újabb üzemanyag­A villamosokon naponként töltő állomás épüljön. Az átlagosan 118 ezer utast ÁFOR-nak a belvárosban le­szállítanak. A villamosköz- vő benzinkutaknál célsze­, . ,, ... . ... rubb es az igenjyeket jobban lekedes gyorsításáért, javitá- kielégítő szolgálatot, kellene sáért a járműállományt kell tartania. A növényvédelmi helyzet és a tanácsi vállalatok munkája Sajtótájékoztató a MÁV szegedi igazgatóságán Gyorsabb lesz a személy- és áruszállítás m Új tjyofsvoHatpar # Töib áruszállító irányvonat ti Újra közlekedik az Orient Expressz motorral alkalmazzák. Me­netidő tartamát sikerült 3 óra alá szorítani. koztatta a sajio képviselőit az igazgatóság helyettes ve­zetője, hogy gondos előkészí­tő és szervező munkával igyekeztek már az első ne­gyédévben ' ' " előszállításokat végezni. Ebben a törekvésben jó se­gítségére ..volt' a vásútnak a Csongrád Megyei Építőipari Május végén érvénybe lép a MÁV új menetrendje. Ez­zel kapcsolatban kedden dél­előtt sajtótájékoztatót tartott a MÁV szegedi igazgatósága indulnak. Budapestről 13 óra három megye, Bács, Békés és 41 perckor, s ezzel már 16 óra Csongrád napilapjai munka- 40 perckor Szegeden lehet az társainak részvételével. Kiss utas. Szegedről az ellenvo­Károly, az igazgatóság he- nat 13 óra 42 perckor indul lyettes vezetője elmondotta a és 16 óra 55 perckor érkezik sajtó képviselőinek, hogy az Budapestre. Igen előnyös ez új menetrendben lehetősége- a vonatpár, mert nagymér- állapította meg Kiss Károly ink határán belül érvénye- tékben csökkenti majd a elvtárs, hogv sülnek a korszerű közieke- Budapestről induló esti gyors- csökkent a fizetett kocsí­déspolitika irányelvei. A vonat zsúfoltságát. álláspénz MÁV legfőbb törekvése a Csongrád megyében egyéb- ö^zege Az első negyedév­személy- és áruszállítás meg- ként valamennyi vasútvona- ben jóval kevesebb pénzt fi gyorsítása, a járművek, a pá- Ion a jelenlegi menetrend lyák kapacitásának legkedve- marad érvényben, egyes vi­A vonatok^ kedvező időben vállalat, azzal, hogy Duna­vecséről kavics-szállításokat végeztetett. Az év első há­rom hónapjában a 49 ezer tonna kavics helyett több mini 90 ezer tonnát szállítottak. örvendetes jelenségként A megyei tanács vb ülése terv készítésének értékelése, s az 1965. évi főbb felada­tok" című beszámolókat zőbb kihasználása Jelentős változásként em­lítette, hogy a Szeged—Buda­pest fővonalon egy harmadik gyorsvonat­pár javítja az utazási lehetősegei. Ezt a vonatpárt motoros von­szonylatokban pár perces el­térésekkel. Üjra forgalomba helyezik a második világháború előtt • közlekedő Orient Expresszt Ez Párizs—Basel—Budapest­Bukarest között egész éven át kedvező külföldi utazási lehetőséget biztosít zettek ki ilyen címen bün­tetésként a .vállalatok. A ra­kodási idő kedvező alakulá­sát azonban fékezi és az AKÖV, valamint a MÁV üze­mi eredményeit rontja több vállalat azzal, hogy nem haj­landó éjszaka és ünnepnap árut átvenni. Csongrád me­gyében ezek közé tartozik a Magyar Kábelmüvek szegedi tatással öt tengelyes Diesel- kérdéseiről szólva arról tájé Az áruszállítás időszerű gyáregysége, a gyufagyár, a A Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnap tartott ülésén többek között foglalkozott a növényvéde­lem helyzetével. A továb­biakban az éves mérlegbe- ' számolók alapjan értékelte a megyei tanácsi vállalatok ta­valyi gazdálkodását. Határozott a végrehajtó bizottság arról is, hogy a megyei tanács ülését május 28-ra összehívja. Ennek kap­csán megvitatták as jóvá­hagyták a tanács elé terjesz­tendő beszámolókat, előter­jesztéseket A végrehajtó bi­zottság a megyei tanács elé terjeszti majd második ötéves terv kulturális célki­tűzéseinek megvalósítása, a harmadik ötéves terv felada­taivalamint „A mezőgaz­dasági termelőszövetkezetek 1964. évi zárszámadása és az 1965 évi termelési, pénzügyi (Dr Somogyiné lelv.) 1» (íiriluirocLoslinn Csongrád megye egyik legnagyobb összefüggő ősziba­USDUdldfAUSUdU rack-tábláját alakította ki a csengelei vasútállomás mel­lett a Felgyől Állami Gazdaság. A csaknem terméketlen sívóhomokon, a gondosan rendezett talajon nagyszerűen megeredtek a kis gyümölcsfák. A közeljövőben az ízes Szeged környéki őszibarack ezer mázsáit exportálják majd ebből az őszibarackosból. Képünkön: a virágzó őszibarackosban lazítják a talajt a lányok, asszonyok textilnagykereskedelmi vál­lalat, a vas- és fémipari ktsz. valamint az asztalos ktsz. Igen gyakran a MAV pályaudvarain több száz vasúti kocsi ma­rad kirakatlannl. •s ugyanakkor tétlenségre kárhoztatva állnak, várakoz­nak az AKÖV gépkocsijai. A teheráruszáilitás gyorsí­tására a jövőbén több irány ­vonatot indítanak. Köztudo­mású, hogy a MÁV szegedi igazgatósága területén alig van bánya, és olyan termelő­üzem, amely nagy mennyi­ségben szállítana árut. Ilyen termékek többnyire a tégla. | cserép, tőzeg, s egyes idő­' szakokban a cukorrépa, ame­lyet rendszerint irányvonalok­kal továbbítanak. Az utóbbi időben azonban mind több nyersolaj-külde­| ményt is továbbít az Iggzga­| tóság. s alkalmazzák az irányvonat továbbítási mód­: szert a söderszállítmányok­j nál is. í Ezután Groí Józset, az Utasellátó Vállalat helyettes igazgatója a kulturáltabb utasforga­lom megvalósítusanak idoszeiu kérdéseiről tájékoztatta 4 .sajtó képviselőit.

Next

/
Thumbnails
Contents