Délmagyarország, 1965. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-30 / 126. szám
99A terv teljesítése rajtunk Megkezdődött a könyvhét nem múlik" Szezon előtti műszaki tanácskozás a Szegedi Konzervgyárban Hetek óta készülnek a Szegedi Konzervgyárban a nagy szezonra. E készülődés fontos állomása volt a péntek délutáni műszaki tanácskozás, amelyen részt vettek az üzemi párt-, társadalmi szervezetek vezetői. A tanácskozáson megjelent Balogh István, az MSZMP Szeged városi végrehajtó bizottságának tagja, a pártbizottság osztályvezetője is. Az elmúlt hetek munkájáról, a közeli hónapok feladatairól dr. Ábrahám Antalné, a gyár igazgatója tartott beszámolót. Késik a szezon Elmondotta a többi kö- lat vezetősége, hogy növelje zött. hogy az esős, hideg a dolgozók felelősségét és időjárás miatt késik a korai érdekeltségét a minőség jazöldségfélék fejlődése, éré- vitásában, az exportterv telse. Már előre látható, hogy jesítésében, a gazdaságosság zül többen felszólaltak. Gá grammot is emelnek egyesek. Pedig a gyakorlat igazolja, hogy ezek a gépek még ezer kilót is alig tudnak felemelni. Gyakran leégnek az emelőmotorok. eltörnek alkatrészek, amelyeket nehéz beszerezni. Sípos György a szállítóberendezéseket javító műhely vezetője az alkatrészhiányon túl azt is megemlítette, hogy kevés a szerszám, kicsi a javítóműhely. A készáruraktár, s a csomagoló üzem dolgozói kőbőr Istvánné szóvá tette, hogy gyenge a világítás a raktárban, ez nehezíti az itt dolgozók munkáját. Kopasz József, a műszaki osztály vezetője elmondotta, hogy a gépjavítás azért is nehéz feladat a konzervgyárban. mert sokfajta gévállalat hét borsófejtő gépcsaládból származik. Erről beszélt Márton János, a TMK-üzemrész vezetője is. A kommunisták példa mutatása Az MSZMP Szeged vároa zöldségfélék érése találko- növelésében, mintegy 300 zik a korai érésű gyümölcs- ezer forinttal jutalmazza fajtákkal, ezért az idén a majd e munkában kitűnt vártnál nagyobb erőfeszíté- dolgozókat, sekre lesz szükség a terv- — Az eredményes felteijesítés érdekében. Ezután készülést, a várható nyersairól beszélt, hogy az 1965. anyag-mennyiséget látva — évi terv a műszaki feltéte- mondotta dr. Ábrahám Anlek, a munkaerő-ellátás és talné — bátran tűzhetjük ki a várható nyersanyag- magunk elé a célt, hogy ne- Pet alkalmaznak. Például az mennyiség figyelembevételé- csak teljesítsük, hanem emelővillás targoncákból öt vei 243 millió forint értékű mintegy 10 millió forinttal típus található a gyárban, a áru gyártását kéri a szege- túl is teljesítsük éves ter- "I di konzervgyártól. Ezt két vünket. Erre az élelmiszerütemben kell teljesítenie az iparban lehetőség van és üzemnek. A szezonban és élni akarunk ezzel a lehetőa holtszezonban. Természe- séggel. S ha nyersanyag lesen a nagyobb részt a sze- lesz a terv teljesítése, ilzonban, amely július elejé- letve túlteljesítése rajtunk tői szeptember régéig tart. nem múlik. — Az év első öt hónap- A tanácskozás résztvevői jának munkája eredményes több mint háromórás vitában si végrehajtó bizottsága nevolt. Tavaly ugyanezen idő vették számba mind azt a vében Balogh István, a végalatt 50.3 millió forint ér- sok munkát, amit e cél érde- rehajtó bizottság tagja, a lékü készárut gyártottunk, kében mór eddig elvégeztek, pártbizottság ipari osztályáIdei tervünk 69,4 millió fo- s ami ezután vár rájuk. nak vezetője köszöntötte a rint. Ezzel szemben 85 mii- Czukor Bálint, a termelési tanácskozás résztvevőit. Ellió forint értékű árut gyár- osztály vezetője arról beszélt, mondotta, hogy egy évvel tottunk. A most következő hogy a főzelék- és a gyü- ezelőtt a szezon előtti tanégy hónapban, tehát a nyá- mölcskonyhában bevezetésre nácskozáson félő, aggódó íi szezonban közel 2300 fős kerülő új technológiai eljárá- emberek tanácskoztak, s létszámmal, 124 millió forint sok kidolgozásához milyen mast örömmel látta, hogy értékű árut kell adnunk a sok segítséget adtak a cso- egészséges bizakodással néznépgazdaságnak. portvezetők, s ezzel előse- nek a szezon elé, azzal a Hosszan sorolta azokat a gítették, hogy a szezon első tudattal, hogy az idei szeszervezési intézkedéseket, napjától eredményes legyen zon sem lesz problémaamelyeket az ez évi sikeres a munka. A dolgozóknak tet- mentes, gond nélküli, de a munka érdekében valósitot- szik az új borsófeldolgozó baí°k leküzdése, elhárítása gépsor, s már alig várják. csak akarat, a jó kollektív hogy megkezdhessék a mun- munka kérdése. S hogy ez megvalósuljon, arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, Becsüljék meg nem elég csak anyagilag . , , , érdekeltté tenni az emberea szakmunkast! ket a munkában. hanem A szállítás gazdája Kovács lelkesíteni is kell őket. KezSándor csoportvezető az al- dődjön ez a lelkesítés a katrészhiány miatt panasz- kommunisták példamutatákodott. Elmondotta, hogy sával> fegyelmezett munkátöbb emelővillás targonca iával- s az üzemi pártszerIxoddlmi eát a Tidta \£tálMan Tegnap este a Tisza Szálló Galambos Lajos József At- ményt meghódította. Nemdísztermében megrendezett tila-díjas prózaírót és Pándi csak eszmeiségevei, tartalirodalmi esttel megkezdődött Pál irodalomtörténészt, vala- mával, haneni magas müvéaz idei könyvhét. A közönség mint az est szegedi írószerep- szi színvonalával, esztétikai soraiban helyet foglalt Deák lőit. Papp Lajos költőt és értékeivel. Béla. az MSZMP városi bi- Mocsár Gábor írót. Az est második részében a zottságának osztályvezetője. Bevezető előadást Pándi budapesti íróvendégek és a Papp Gyula, a városi tanács Pál tartott. Magas színvonalú szegedi írók felolvastak müvb elnökhelyettese, Hofge- eszmefuttatásban méltatta veikből, majd Demjén sang Péter, a Hazafias Nép- két évtized magyar irodalma- Gyöngyvér. Högye Zsuzsa, front városi bizottságának nak fejlődését és a többi kö- Kovács János és Mentes Jótitkára is. Megnyitó beszédet zött hangoztatta, hogy az a zsef, a Szegedi Nemzeti SzínDöme Mihály, a Csongrád me- szocialista szellemiségű iro- ház tagjai igen szép sikerrel gyei tanács művelődésügyi dalom, amely a felszabadulás mutatták be a négy író és osztályának vezetője mon- után — sok esztétától kissé költő több jelentős alkotását, dott, s a közönség meleg tap- lenézetten, de nagy erővel és Az irodalmi est előtt a délsa közben köszöntötte az est tehetséggel — indult, az elbudapesti íróvendégeit, Váczi telt évek alatt az egész irodaMihály Kossuth-díjas költőt, lomszeretö magyar közvéleFilmhírek a nagyvilágból Mihail Romm Mindennapi szélesvásznú angol film. Cofasizmus címmel dokumen- nan Doyle világhírű detektumfilmet készít, amely a tív figuráját John Neville, XX. század óriási tudomá- doktor Walsont Donald Houston alakítja. Rendező 1ak meg. Elmondotta a többi között, hogy az idén meghonosították az önálló műhelyelszámölást. Üzemrészekre bontották a vállalattervet, lényegesen növelték a részlegvezetők önállóságát, s az anyagi érdekeltség elvének megfelelően újabb ösztönző bérezési formát alkalmaznak. Ha valamelyik üzemrészben munkabért takarítanak meg, annak egy tétlenkedik a javítóműhely vezet legyen a politikai és részét az ott dolgozók kapjak, s igy nagyobb keresethez juthatnak. Az új gépeket már felszerelték A műszaki fejlesztésről szólva elmondotta, hogy kü- szükség van a vagontoló gép lönböző forrásokból több beszerzésére. — Törődjünk többet az emberekkel — szólt Csanádi Józsefné, a vállalat személyzeti vezetője. Az idén ne történjen meg az, ami tavaly, hogy előtt, mert nincs megfelelő termelő munka gazdája. alkatrész. Hiába igyekeznek i — . a lakatosok, nem tudják | megjavítani ezeket a gépe-. . . . „ , , , ket. örömmel újságolta, hogy , Akikre mindig szamithatunk a MÁV az idén lehetővé teA filmgyártásban eddig tabunak tartott témát, az abortusz problémáját dolgozza fel Claude Autant-Lara Egy fehér ruhás nő naplója című francia filmje. Főszerepeit Marie-José Nat és Jean Valmont játssza. Ma-rguerite Duras 10.30kor, vasárnap este című regényét filmre viszi Jules Dassin. A három főszerepet Romy Schneider, Molina Mercouri és Peter Finch játssza. Sophia Loren két film főszerepét vállalta el; Henri Verneuil rendezésében, Jorge Amado regényéből készül a Gabriella című film. A Mámmá Gabrini történetének színhelye Olaszország, Észak- és Dél-Amerika. Egy olasz parasztasszonyról szól, aki kivándorol az USA-ba. Sherlock Holmes kalandjairól szól a Köd című színes, nyos vívmányairól és hallatlan barbárságéról szól. Erről a témáról vitatkoztak az Jim O'Connolly Egy év kilenc napja hősei. A film analizálja az okokat, amelyek a fasizmushoz vezettek, és figyelmezteti az emberiséget az új veszélyre. utáni órákban a pesti íróvendégek az újságíróklubban találkoztak a város több vezetőjével és a helyi írócsoport tagjaival. A baráti beszélgetésen részt vett Deák Béla, Papp Gyula, Hofgesang Péter és ott volt Katona Sándor országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront megyei bizottságénak titkára is. Az első bemutató Ipari tv a rókusi általános iskolában Majdnem két esztendővel Nem valami szeszélyes vóezelőtt — 1963 decemberé- letlen következményeként, . ... .. hanem e program tudatosét ben - a városi partb.zott- módszeres végrehajtásának ság megtárgyalta az oktatá- állomásaként avatták fel si reform végrehajtásának tegnap a rókusi általános kérdéseit. Ezen a tanácsko- iskolában az ipari televíziót, záson — egyebek között — Az iskola új televíziós behatározat született az okta- rendezése szombaton déltási módszerek korszerüsité- előtt közvetítette elsö előséről is. Ismeretes, hogy adását. annak idején a szegedi isko- AZ ünnepi eseményen Iák élen jártak a politech- megjelentek Arvai József és nikai oktatás, a gyakorlati Papp Gyula, a városi tanács foglalkozás magas szfnvo- vb elnökhelyetteséi, Lácsán nalú megvalósításában. A Mihály, a II. kerületi tanács városi pártbizottság 1963 de- elnöke. Szabó László, a vácemberében javasolta az ok- rosi pártbizottság munkatatásügy szegedi vezetőinek, társa és Kovács József, a hogy ugyanilyen előrehala- városi tanács művelődésdást valósítsanak meg a kor- ügyi osztályának vezetője. A szerű technikai eszközök pe- vendégeket Toldi István dagógiai alkalmazásában is. Kossuth-díjas pedagógus, az A haigyományos technikai iskola igazgatója üdvözölte eszközök (film. diafilm stb.) és tájékoztatta a nagy jenagyobb arányú meghonosí- lentőségű műszaki berendetása és elterjesztése felől kí- zés működéséről. sérletezzenek a legmoder- A többi között elmondotnebb technika eszközeinek ta, hogy a rókusi iskola tv— ipari tévé, oktatógépek berendezése úgynevezett ipastb. — iskolai felhasználó- rí, zárt rendszerű tévé. Hasával is. szi az éjszakai rakodást, de hogy ezt megvalósítsák, Négyen a sok közül mint 13 millió forintot költöttek a szezonra való felkészülésre. Ebből 9 miliió forint értékű gépet vásároltak. Az új gépek egy részét már felszerelték, a technikusokat segédmunkás- J nemcsak szavakkal tesznek hajnalkáktól tarkálnának vesedett gyalogátjárókat jaDorsoteldolgozo gépsorban, ként alkalmaztak. Minden . a szebb Szegedért, hanem Persze e7 csak álom De ami vltva. Munkabrigádot szerAmelynek műszaki próbáját üzemrészben becsüljék meg kezük munkájával is. megvalósítható, azért szíve- vezett s közösen dolgoztak, ma.ius 19-én tartották meg jobban a szakmunkásokat, s | — Száz-százhúszan vannak sen dolgozom a konzervipari tröszt képvi- a szakma ismerői ne csak j jtt Űjszegeden. akikre min- .... , selőinek jelenlétében. Az társaik, hanem nevelőik is le- j dig számíthatunk. Minden ~Azt Ioes6bk' bogy sz!" üzem műszaki dolgozói, la- g.venek az üzemben dolgozó | munkából kiveszik a részű- vesen M paljntaKat' es vl Arcuk ismerős. Minden fáradozik, hogy virágok dí- gyári Egvesüiés személyzeti társadalmi megmozduláson szítsék az utcákat, tereket, vezetője Nemegyszer látott vannak, aktívan részt _ Azt szeretném, ha az ják az újszegediek az utcán vesznek a vitákban. De Ogyessza körút kerítései kék ingujjra vetkőzve, az elnedMiért? katosai már készítik elő a következő gépsorokat is. fiataloknak, diákoknak. — Jól dolgozni és sokat yy, 1_ — .JUl uuiguz.ui ca auatí ütemesen, hataridőre telje- termelni csak egészséges em sitik a műszaki intézkedési . és TMK-tervet. Sajnos. a gépek javítását nehezíti az alkatrészellátás. Jutalom a jól dolgozóknak Tájékoztatta a műszaki tanácskozás résztvevőit a várható terméseredményekről. A termelési szerződésekkel termelt nyersanyagból az előrejelzések szerint 400 vagon gyümölcs és több mint 2800 vagon zöldség feldolgozása vár az üzem dolgozóira. Külön felhívta az Aruátvevök figyelmét arra, hogy csak jó minőségű nyersanyagot vegyenek át, mert. csak így valósíthatják golóüzem' meg a termelőrészlegekben a jó minőségű konzrevgyár- Vigyázni a gépekre! tast. A jó minőségű nyersanyag a jó minőség alapja. Többen szóltak a géptöréde ebből csak akkor lesz jó sekről, de nemcsak az alkatminőségű konzerv, ha a fel- részellátás hibáit említették, íi „ii.+ rágmagot még az idegenek- na r,,8SZ elfoglaltságuk * . B * B haza. Ha Nekem is kellemetlen, ha rossz úton bukdácsolok meg tudom csinálni, miért ne tegyem. berek képesek — ezt Minyó Árpád, az üvegmosó vezetője mondotta — majd arra kérte a vállalat vezetőit, ne engedjék, hogy a gyár betonúi-hálózata gépkocsiverse-1 nyek színhelye legyen. A felelőtlen gépkocsivezetésből könnyen származhat baj, baleset. Vajda Imre, a csomagoló üzemrész vezetője a gépesített csomagolás hasznáról, eredményességéről beszélt. Elmondotta a tanácskozás résztvevőinek, hogy az új olasz cimkézőgéppel megsokszorozódott a termelékenység a készáru csomagolásában. Napi 15—17 vagon borsó elszállítására képes a csomaNégy emberről szóltunk dolgozó üzemrészben, a raktárakban, s a készáru csomagolásában tevékenykedők is betartják a technológiai utasításokat, fegyelmehanem azt is, hogy néhány munkás nem ügyel gépére. Csúri András főraktáros például elmondotta, hogy az ezer kilogramm emelőképes ket. A napi raiueinu^tun . . után hosszú órákat áldoznak arra, hogy szépítsék a vá- — Ha megbecsülik a virárost, segítsenek másoknak — got. akkor igen. De sajnos mondja Kiss Jenő, a Haza- nem csak olyanok élnek íias Népfront újszegedi bi- Szegeden, akiknek szívügyük a 120" közül. Róluk sem télre! tságá nak titkára. a város szépsége. Vannak, -jes a kép. De ki győzné fel. , . t akik abban lelik az ÖrÖmü- sorolni azt a sok' munkát. í\em ismer oRaaaiyi ket, hogy más munkáját amit md,. elvégeztek, s azt. T<- D.-.1 q TViHZs .1 14 tönkre tesyék. Jó lenne, ha amit el akarnak végezni. A Kovács Pal, a Töltés u. 14. 6k .g megértenék. nemcsak iegSzebb talán a lelkesedérinbrozik maguknak- mindnyájunknak sük az odaadásuk. Nem önCSOMITERV-nel dolgozik. gzép(tjük a várost. Meleghangú, erős, határozott ember. Nem ismeri az aka- Teltre kész dályokat. Ha valamihez hozzákezd. azt be is fejezi. Sok Sir ián Gábornak csak egyújszegedinek tervezett már szer kell szólni. Azonnal kisebb épületet. tettre kész. Múlt évben is — Ne fizessenek a terve- 400 társadalmi munkaórát zésért is — mondogatja. szervezett. Szervezi a munA vidám park sok játéka kára az embereket, de mais az ő kezenyomát viseli, ga is megfogja az ásónyelet. Hogy miért csinálja? Szímagukért csinálják. amit tesznek, hanem másokért, az egész közösségért, Üjszeged lakólért. K. A. tósugara másfél kilométer, s két felvevőgépből — kamerából — egy vezrélőpultbál; valamint négv monitorból — vevőkészülékből - áll. A kamerákat, amelyek közül az egyik távirányítással forgatható. egy osztályban helyezték el. A vezérlőberendezés — két monitorral — az iskola eddigi úttörőszobájában kapott helyet. A másik két vevőgép pedig a tanári szobában. A vendégek és a tanári kar tagjai a tájékoztató után ezen a két készüléken végignéztek egy tanítási órát. amelyet környezetismeretből a IV. osztályban Rózsa Tiborné tanítónő tartott. Az óra lévé közvetítése jól sikerült. Néha ugyan jelentkeztek bizonyos technikai problémák — a hang közvetítése nem volt mindig kifogástalan. továbbá többször nem látszottak jól a oemutatoi kísérletek részletei — eri a bemulató egészében azt b'zoryította, hogy a pedagógusok továbbképzésében az ipari tévé felhasználásénak vitathatatlan jelentőseg* "an. l>á - az adások egyelőre kíséi .eti jelleeűek. kétségeién, t.c-gy már ? közeli jövőben megszületnek a tévé íei iaszpálősának változatos módszerei is. vesen segít... Talán a megbecsülésért, az elismerésért. brigádját elhívta pél. De lehet, hogy csak átni f ' pnítps£ A ruhagyárban művezető. A gyár valamennyi szociaakarja, munkája eredményét, örömet szerzett. dául a vidám park építéséhez. S valamennyi brigáddal együtt dolgozott maga is. A virágok gondnoka Ríszt vesz a fásításban Munkabrigád életrehívója Száraz Ferenc régen útZetten "dolgoznak. A válla- ségű targoncával, 1200 kilo-1 merik. Szívvel lélekkel azon burkoló volt, most a TeglaEngi József, az újszegedi vasútállomás állomásfőnöke. A „virágok gondnoka". így nevezik maguk közt akik is Oloaiónk írja ROSSZ A MÉRLEG, NEM JAR AZ ORA A családommal együtt sé- gonics tér találkozásánál táltunk a városban. Az An- nem működik a villanyóra, na-kúti autóbuszmegállónál, pedig ha járna, mutatná a a nyilvános mérlegen kí- pontos időt. Az állomásokra, váncsiak voltunk súlyunkra, vagy a randevúra igyekvők 20 filléresekben már egy szfvesen hozzá igazítanák forintot bedobáltunk, de sajnos, a mérleg mutatója nem az oraJUKatmozdult. Nemcsak mi, má- Sándor Mátyás, sok is így jártak. Szeged, A Kárász utca és a Du- Juhász Gyula a. SÁS Vasárnap, 1965. május 30. DÉL-MAGYARORSZÁG 5