Délmagyarország, 1965. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-25 / 121. szám
Cigizik99 a gyerek! — Megtudtam, hogy Pis- tel nézi a felnőtteket. Azt a ra a megjegyzésre, hogy a ta titokban cigarettázik! — felnőttet, aki már a maga dohányzás következtében panaszkodott az egyik apa a gazdája, akinek többet sza- kicsi marad, bizonyítást szülői értekezleten. bad, mint neki, akit nem — Nem ő az egyetlen — „nevelnek állandóan", mint . _ szólt közbe egy másik szü- őt. S akinek — nem utolsó- kezű, hosszú"lábú lő —, aki ilyen korban sorban — pénze van és ci- kamaszok! Hogy megpróbálja a cigarettát! garettázhat! Maga nem dohányzott tizen- _ . három-tizennégy éves ko- Ami KGVÓS rában? — Húszesztendős koromig Igyekszik saját munkájánem. Már úgy értem, hogy ban "SV helytállni, mint a cigarettát, meg dohánnyal felnőttek. A tanulást kotömött pipát nem szív- m<>lyan veszi. S akkor miért nem osztozhat az „élet örömeiben" úgy, ahogyan a felnőttek? nem tam.. „ de „kukoricabaj uszból" vagy mahorkából annál többet... marad, kér. Hiszen pajtásai, akik évek óta „cigiznek", hosszú nyurga sovány lesz? Hát ott a dundi pajtása, akinek szélte-hossza egy — s velük együtt fújja a füstöt A verés nem használ ,Csak..." Mi az oka annak, hogy a serdülők, „a kiskamaszok" titokban cigarettáznak? Talán a nikotint tartalmazó dohányfüstöt igényli a szervezete, mint ahogyan a fejlődő gyermek csontrendszere a cukrot? Nem! Mindannyian tudjuk, nem erről van szó. Egyetlen gyermek sem hivatkozott még ilyesmire. Legfeljebb — ha felelősségre vonjuk, annyit Ü m m 2M mond: Csak! Ha csupán azt mondjuk: „ne dohányozz, mert az árt" s ma- — ezzel még nagyon keveset tettünk! Árt? LeküzMit tegyünk hát? A dohányzás ártalmairól, általános következményeiről számos film, s egyéb szemléltetőeszköz áll már rendelkezésünkre. Ha a szülő észreveszi, hogy gyermeke osztályában, vagy baráti körében terjed a „cigizés", keresse fel a pedagógust. A szülők segítségével, a Vöröskereszt bevonásával, egészségügyi előadót, esetleg az iskolaorvost felkérve tűzzék napirendre a dohányzás témáját. Semmiképpen se verjük ezért a gyereket, mert így a dohányzók táborát növelhetjük. A példamutatás dötte az első hányingert, L*<^bb a a úgy érzi, legyőzte az első s ártalmat. Hogy milyen „távkacs hallgatásba burkolódzik. Gondolatban pedig a legtöbb megbotránkozik felnőttek „értetlenségén", _ gyakran egy életre megsér- lati ártalmakkal" jár a'do- máf,a- ha,a meggyöző szó tődik, hogy őt nem vesszük hányzás? Erről kellene _ ,yan pedat. lat' emberszámba! hosszabban beszélni a gye- " Miért? Mert a felnőtté reknek. Végső kicsengésválás a legtermészetesebb ként azt raktározza el, hogy gyobb nevelőeszköz. Feledhetetlen a gyermek száhogy a környezetünkből a legszimpatikusabb felnőtt hősi küzdelmek árán leKétségtelenül ez a leghatásosabb. Kolozsvári Gyula >MÍHUkamaszigény. Ehhez még öreg korára érelmeszesedése j"4 dohányzásról, adjuk hozzá: a kamasz a lesz... lelke legmélyén tiszteli. Az érvekre rengeteg elutánzó-vágyakozó szeretet- lenérvet sorakoztat fel. ArMerészebb színek, csipke, fodor A dii/aUál Az utóbbi években jelentős változás figyelhető meg a frhérnemüdivatban. A háhjingeket, pizsamákat dúsan díszítik csipkével, fodorral, hímzéssel. A gyár tervezői pedig sokféle színű, fazonú darabokat készítenek a nemzetközi fehérneműdivat jegyében. Ezt elsősorban a merészebb színválasztás jelzi. Az eddigi hagyományos rózsaszín, világoskék. fehér színek mellett a küzépkék, sötétlila, banánzöld, mustársárga, korállpiros, spenetzöld, sőt a sötétkék és fekete is bevonult a fehérneműdivatba. Az egyszínű anyagok mellett a csíkos, apró virágos kelmék a legdivatosabbak. A hálóingek között akad rövidebb, hosszabb, kivágottabb és zártabb fazon. Üjdoneág, hogy a fehérneműboltokban hálóing-köntös együtteseket lehet vásárolni. Anyaga apróvirágos krepp, vagy pasztelszínű „Kriszti- Az ing empire szabású, ujj szerű pasztelszínű. Üjabban na" anyag. Divatos a rö- nélküli. A felsőrész erősen hosszú- és rövidnadrággal vid hálóing, az ujj nélküli húzott, masni dísszel. A készül. változat és a sok-sok fodor, köntöst körben fehér csipke A hosszú nadrágos pizsaEgy nagyon szép halvány- segélyezi, csupán elöl záró- mák közül második képünk lila hálóing-köntös együttest dik fehér .selyemmasnival, egy világoskék batisztpizsais bemutatunk képünkön. Vállra boruló kis raglánuj- mát ábrázol. A zsebszegéja van. lyek, s a gombok középA pizsama évek óta ver- kék színűek, senytársa a hálóingnek. Kü- Otthoni öltözetnek is lönösen fiatal lányoknak megfelel a harmadik kéváltozatlanul kedvelt a bébi- pen bemutatott lila hosszúdoll. Olcsóbb a kreppből nadrág, halványlila-fehérkészült, szebb a batiszt- csíkos blúzzal. Befejeződtek a gyulai Erkel-diákiinnepek Vasárnap nemcsak a gyulai Erkel-diákünnepek utolsó napja, de egyben a X. Békés megyei Ifjúsági Találkozó napja is volt. Az ünnepi program a megye fiataljainak színpompás felvonulásával kezdődött, majd ifjúsági nagygyűléssel folytatódott, melyen ünnepi beszédet Méhes Lajos, a KISZ KB első titkára mondott. A nagygyűlés után a gyulai városi pártbizottság épületében emléklappal tüntették ki a Békés megyei régi ifjúsági vezetőket. Emléklapot kapott többek között Rózsa István, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára is, aki annak idején a MINSZ megyei titkára volt Békés megyében. Ugyancsak délelőtt került sor a diákünnepek utolsó versenyére, a középiskolák és iparitanuló intézetek szellemi öttusa csapatainak vetélkedőjére is, melyen ismét szép szegedi sikerek születtek. A Radnóti Miklós gimnázium csapata első, a MÜM 600-as Ipartitanuló Intézet csapata második helyezést ért eL A nap hátralevő részében a sgórakozá tató, vidám programok egész sora váría az ifjúságot. Az Erkel Zeneiskolábaivwa Békés megyei úttörő-énekkarok: bemutatója, az' Erkel Filmszínházban a. békéscsabai „Napsugár" Babegyüttes műsora ifjúsági találkozók és sok izgakaaa^Qarir esemeny várta az érdeklődőket. A kora délútáni órákban az EnkelSnxűvelődési otthonban került sor az ünnepélyes díjkiosztásra. Néhány órával'később — ugyancsak az Erkel művelődési- házban — pesti vendégek: Vécsey Ernoj Szegedi Gyula, Benedek Márta és Várady Zsuzsa adtak műsort1, a fiataloknak. S»bár az eredetileg tervezett lampionos csónakfelvonulás és karnevál az eső > miatt lelmaL radt — a várpark helyett az Erkel Jókai művelődési otthont vették birtokukba a táncolni vágyó fiatalok— általános jókedv s vidámság közepette ért végett a Duna—Tisza köze és Dél-Tiszántúl fiataljainak ez az élményekben és eredményekben egyaránt gazdag seregszemléje. N. K. I. KERÜLET Anyakönyvi hírek Gál József Mihály és Eaji már Ilona házasságot kötőié lek. Halálozást Nagy Jánosné Rácz Julianna, MulativPatáé Rúzsa Julianna. Dér Istvanj Tóbiás Mátyásné FerencsJtaHázasság: Lantos István és Antalovics Julianna, Végh Ferenc és Körmendi Gabriella, Bánsági Imre és Faragó Julianna, Radnai Béla nak és Pataki Annának Gyu- IIANNAI GÓCZ Domonkos-élés Szilágyi Mária, Szirovicza la, Máté Józsefnek és Kiss hunytak. László és Kókai Mária, Tar- Máriának József, Martinék nai Endre és Magyar Kata- Vilmosnak és Nagyi Julián- m> KERÜLET lin, Dávid Ferenc és Mé- nának Vilmos Szabolcs, Ta- . szár Ilona, Voll'ord Sándor maskó Györgynek és Márki Házasság: Csonka Vince és és Bohus Julianna, Rózsa Erzsébetnek Gyula, Somogyi aatki Mária, Bakacsi László Mihály és Makay Ilona, Józsefnek és Babarczi Klá- és'.Kovácsházi Mária házasPapp József és Kulinyi Éva rának Erika, Botka Attilá- ságot, kötöttek. Margit, dr. Szalav Zoltán és nak és Dékány Katalinnak Születés: Palotás FercccPálmai Zsuzsanna, Klem Attila, Oláh Ferencnek és nek ésj Galambos ^Teréziának Frigyes és Sallay Ilona, Kiss Ibolyának Csaba Zoltán, Vass Imrének és Kondász Imre és Krekuska «yörgy, Szabó Ferencnek Horváth Veronikának-Imre, Erzsébet, Kiss József és és Rácz Erzsébetnek Fe- Temesvári Istvánnak^ és Szabó Erzsébet, Szili Antal renc, Bózsó Istvánnak és Bencsik Irénnek László4Istés Pándi Edit,' Bán László Papdi Annának Erika. Peák ván, Siroki Miklósnak és és Urbán Mária, Sitkei Zol- Istvánnak és Bácskay Máriá- Kovács Gizellának Gizella; tán és Lovászi Klára, Te- nak Ildikó, Márki Károly- Monori Gyulának és* Korom mesvári Antal és Hermecz nak és Csóti Máriának Zol- Klárának Róbert Tamás, Katalin. Biacsi József és tán, dr. Horpácsy Gézának Bakó Antalnak és Gábor Krisztin Julianna házassá- és Rapcsány Saroltának Erzsébetnek Anikó Klára, got kötöttek. Zsolt. Horesnyi Jánosnak és Czékus Józsefnek és^Zádori " Születés- Zádori Fekete Mucsi Etelkának János nevű Margitnak Endre, Böröcz Vincének és Márta Erzsébet- gyermekük született. Györgynek>és»Gyöngyosi -kinek Erzsébet, Major József- Hala ozas: Hajdú Jozsef. Hannának István, FMi Fentik és Kamuk Rózának Jó- Y11'ag La'"s Antalne.- Kakas rePCPek SzilagyiMargitzsef, Hóza Dezsőnek és Nagy Anpa- Gal Lai°sne _ Csotl "ak Margit. Vass VUmosnak IR II„ÍÍ„„V Á .„QH Miirinq Julianna. Korzsényi Ferenc, es Hegedűs Irennek Zoltán, Bfoor Józsefnek és Beinké Frányó György. Sajtos Sán- Tar, Józsefnek és Kormos Juliannának József. Szilágyi d°rne Nemeth Margit, Racz Juliannának Gyöngyi Taílt , • TWrofii Ái»n»«- Ambrus, Spur Gyula. Jonas nacs Dezsőnek es Bóka Plnek Zoltán, Scs SzüveL- Kálmánná Gál Erzsébet. Ke- roska Ilonának Dezső. Hetemek és Nyári Máriának vevary Andrasne Kató Jo- gyes. Józsefnek es Német „..„.„„ eá„ lan, Szathmari Miklosne Ilonanak Erika, Bozsak Jadornakós Juhártz Eteíkfoak Öcsai Julianna, Kiss Pál nosnak és Lévai Matildnak István, Varga Attila, Bán János, Pádár Lászlónak éá Mária, Árva Antalnak és Kecskeméti Ilonának Edit, Sándorné Hegedűs Mária, Szolnoki Leontin Máriának' rTp^r'Károlvnak'és' Miha- Nagy Attila^ Kassay Artúr, László, Vargó Antalnak éS lik Katalinnak Károly, Túri Ilpna- drcHatteP Bela- Gabor Margitnak Margit, Józsefnek és Tóth Annánál? Bu,lk Istvan- ,Szabo ^allai Károlynak es Lukacs Anna. Börcsök Istvánnak es Mészáros Gyula, Hup Ildikó, Annának Karoly Szűcs IstSzekeres Juliannának Imre Merényi Adolf, Balázs Lu- vannak es Masa Piroskának László. Tóthmihály István- kacs"év Trefon Jolan el" *atahn- M'halynak es nak és Gyémánt Etelkának hunytak- y.'fhuzo IIopanak haly Laszlo, Csipak Karolyn. KERÜLET * nak és Németh Ilonának —-—— László nevű gyermekük szüHázasság: Elhardt János letett. és Takó Mária Etelka, Mol- Halálozás: Zsák József, nak e^ Börcsök'Erzsébetnek n.ár levenc rés ,TanTács Ma" Nagygyörgy Imre, Csillag na. Tapai Gyula János és Antalné Csiszár Piroska, Kovács Ágnes. Simon Jó- Telek István, Somogyi Jenő zsef és Ábrahám Mária, elhunytak. Lilla Veronika, Varga Andrásnak és Gera Ágnesnek Attila András. Keller Józsefnek és Kondász Teréziának László. Juhász Istvánfstván, Nagy Sándornak és Farkas Margitnak Sándor István. Tari Imrének és Tóth-Pözsi Matildnak Gabriella. Kószó . Mihálynak és Süli Annának Anna. Kis Józsefnek és Ropoli Jolánnak Zsuzsanna. Guba Antalnak és Kovács Annának Gyöngyi. Fazekas Jánosnak és Boldizsár Juliannának Gabriella Ágnes. Vlski Antalnak és Hevesi Erzsébetnek Antal. Ferenczi IstvánNagyon fontos A láb ápolása megérdemli a törődést A nők gondozzák arcukat, lekerül a zokni, s a legtöbb hajukat, kezüket, de ugyan- nő pantolettet, vagy szan megérdemli a törődést, sősorban egészségügyi, másodsorban pedig esztétikai szunpontból is. dő után a megfelelő, ízzadásgátló hintőport kell használni. A sarkon jelentkező repedéseket minden el- rendszeres masszázs köröm- este puhító lanolinos krémke fé vei. A lábfürdő után különöennyi gondot kell fordítani dált visel, a köröm alá kea láb ápolására is. A láb rült port is eltávolítja a mcl kenjük be. Előfordul, hogy a nyári sen a lábujjak közét törül- nyitott cipők viselése közA láb viseli testünk ter- jük jó szárazra, és hintsük ben gombás bőrbetegség táhét, egész napi fáradtság be hintőporral. Aki pedig ellen jót tesz naponta a meleg lábfürdő. Ehhez tarállómunkát végez, polcolja fel a lábát, hogy elalvás tozik az Ls. hogy kétheten- előtt pihenjen. Elegendő hoz. ként vágjuk le lábkörmein- ilyenkor egy kispárnát a sarok alá helyezni. Akik munkájuk miatt gumilábbelit hordanak, sokszor panaszkodnak a láb ízmadja meg a lábat. Ilyenkor és visszeres panaszok esetén is forduljynk orvosDr. Z. I Szeged a hazai lapokban 1963 /ll ILLÉS Sándor: A nök a nép- gyűlés Szegeden. NépázabadzAg, frontmozgalomban Szegeden, máj. 2(1. PMájUf: 25—26-án.] Népfront, május. Fénykép Tyereskovától a Tye-> Bartók Béla-szobor Szegeden, reskova brigádnak. Népszava, Hétfői Hfrek. máj. 17. máj. 20. [A Szegedi TextilműEgy kiló csalán — 68 forint, vekben.] Héffői Hírek. máj. 17. [A szege- Veterántalálkczó Szegeden, di körzeti főldmüvesszövetkezet népszava, máj. 20. gyógynövény-fel- ásárló telepé- CSILLIK László: Az új értékerői 1 lési normák követelik a közősNyugdíjba n entek a gőzgepek. ^éTmíj TtFvtL,] Hétfői Hirek, máj. 17. [Az Ojsze- ^vákoríó orri: K-cna»ri-ri, ri=„4„h-„ 1 JcoláJAról ] altalános taHogyan használják fel a szünetet az NB I-os labdarúgó-csapatok? Népsport, máj. 21. [A SZEAC labdarúgó-csapatáról is.j Iskolai -úszómedencék. Népszava. maj. 21. (Szegeden.) Az évad utolsó bemutatóját jú- „„ri^Y^Yzsl^ron' élS„a7SZe" nius 3-én tartják a Szegedi Nem- ' zakaMon- Népszava, zeti Színházban. Magyar Nemied! Kenderszövögyárban.1 A Szegedi Textilmüvek jubileuma. Hétfői Hirek. máj 17. Tisz; -parti ,piff-puff" Lobogó. máj. 19. | A szegedi középiskolások lövészversenyéről, fényképekkel.1 zct. máj. 19. [A balettek bemutatójáról.| S. K.: Tájszólás — pesti füleknek. Figyelő. ir.íj, 2n. [Egy szegedi ruházati áruházról., Országos közgazdász vándorket. és a napi lábfürdőnél körömkefével jól dörzsöljük mec a lábujjakat. A körömkefével történő dörzsöserkenti frissíti a vérkeringést, eltá volítja a körömágy elhalt bői-részecskéit, s vérereket, zadására. Ilyen lábbelibe lehetőleg pamutzoknit húzapró zunk, mert a nylon, vagy g így szintetikus anyag nem fenincs szükség kivágásukra, lel meg. A lábizzadás elAhogy a nyári időszakban len reggel és este, a lábfürA Szegedi Vas- és Fémipari Ktsz javító részlege a lakosság szolgálatában: Kályhák és tűzhelyek, továbbá vaskapuk és üvegtetők, szerkezeti munkák javítását vállaljuk Problémájával keresse fel: Jósika u. 13. sz. alatti részlegünket. K 63 Kőműveseket, ácsokat, tetőfedőt, lakatosokat, villanyszerelőt, valamint térti segsdmunkasokat alkalmaz a Pincegazdaság. Jelentkezés Szeged. Tábor utca 3. X121077 Kedd, 1965. m»jus 25. DÉL-MAGYARORSZÁG 7