Délmagyarország, 1965. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-18 / 115. szám
ÉüSnH? We&,ePeíések a n,c^ei Szentesi Vízmű—Szegedi Uxil" bajnokságban Tégla 52,48 ni, Gelei 161 cm Kisterenye—SZVSE 0:0 Ruhagyár 2:0 (0:0) Juta-pálya. Vezette: Rácz. Az első félidőben kiegyenlített, alacsony színvonalú játék folyt. A szentesi támadások mái akkor is veszélyesek voltak. Szünet után a Vízmű teljesen átvette az irányítást és egymásután vezette támadásait. A félidő közepén kapu előtti kavarodásból Virág A Szegedi VSE labdarúgó- megszerezte a vezetést a vencinpata megint idegenben dégeknek. A továbbiakban játszott és ugyanúgy, mint három gólhelyzetet is kihaa múlt héten, most is pon- gyott a szentesi csapat, majd trt hozott haza. A Kistere- az utolsóelőtti percben Vinyei Bányász ellen Buda- rág három-négy emberen is vári — Réti, Halász. Szécsi átjátszotta magát és beállí— Csordás dr.. Szalai —Vő- totta a végeredményt. A rös. Sonkó, Kalmár, Bite. második félidő alapján a Juhász II. összeállításban Vízmű nagyobb arányban is alltak ki. Kemény küzde- nyerhetett volna, a Ruhalemben a szegedi védelem gyár gyengén játszott, végig biztosan rombolt. Alsóvárosi MÁV—Nagylak emellett egv-két helyzete is 2:2 (1:0). Szabadság tér. Veadódott még a Vasutasnak, zette: B. Szűcs. Az első félMivel a góllövés egyik rész- idő gólját a 30. percben ről sem sikerült, a döntet- Batki fejelte, majd szünet len eredmény igazságosnak után a 19. percben Károlyi mondható. I. egy előrevágott labdát elAz SZVSE most játszotta csípett és értékesített. 2:0. tizenegyedik mérkőzését és Ügy látszott, hogy a hazaiak (Bálint Gy. felv.) A vendégcsapat sokat támadott a Ruhagyár—Vízmű mérkőzésen. Képünkön Schwarcz, a szegediek jól védő kapusa egy veszélyes támadást kifutással hárít. Csíkos mezben Cserháti, a szegediek középhátvédje Legjobb atlétáink szombaton és vasárnap Budapesten az országos ügyességi ötös csapatbajnokságon vettek részt. A SZEAC csapata a kalapácsvetésben 14 Induló közül negyedik helyre került 44,57 m-es átlaggal, míg az SZVSE női magasugró csapata 141,2 cm-es állaggal 20 induló közül a hatodik helyet foglalta el. Itt Gelei Éva 161 cm-es ugrásával az idei legjobb magyar eredményt érte el és győzte le ez évben először a teljes magyar élgárdát. A férfi diszkoszvetésben, bár az SZVSE csapata nem került az első hat helyezett közé, Tégla Ferenc 52.48 m-es kitűnő dobásával új megyei felnőtt csúcsot ért el. Teljesítményével az idén a harmadik legjobb magyar diszkoszvetővé lépett elő. Vasárnap a SZEAC stadionban több. mint kétszáz induló részvételével rendezték meg az. atiétak megyei seregszemléjét ifjúsági és serdülő kategóriában. Fiúk. Ifjúságiak: 100 m: Raáb (Sz. Textil T.) 11.8, 400 m: Tóth (SZVSE) 55.9, 1500 m: Seres (MVSE) 4:28.8. 110 m gát (91.4): Pálfi (SZVSE) 16.5 magas: Inspérger (SZVSE) 180. távol: Fodor (SZVSE) 633. gerely: Halmos (Sz. Erdészeti T.) 43.83. Serdülők: 400 m: Ellenbacber (Sz. Textil T.- 56.6. magas: Tóth (Sz. SI) 165. rúd: Benke (MVSE) 280. gerely: Bárányi (MVSE) 42.59 Leányok. Ifjúságiak: 80 m. gát: Görbe (MVSE) 13:2. magas: Lajos (Szegedi Rózsa G-imn.) 140. diszkosz: Szegi (SZVSE) 29.16, gerelv: Asztalos (MVSE) 25.37. Serdülők: 100 m: Pintér (SZ. SI) 13.8. magas: Ürmös (MVSE) 135, diszkosz: Szőke (Szentesi Vízmű) 25.99. Monostori Tibor 8 ponttal a 16. helyzeti. Utá- simán nyernek amikor a 34. ^ £ & lel. Tá é A ólok tfz ^ alatt 2USLÍ.5? .eSi.fu,^kelCSab8 kesék voltak. estek. A 35. percben a haSzegcdi Spartacus—Kiste- zaiak Miklós II. révén (0:0). Kistelek. Jó szereztek vezetést, majd a S=0=R=0=K=B=A=N következik a táblázaton. Az szabadrúgása a hálóban kőutolsó helyezett B. Előre tött ki. Nagy küzdelem alalesz egyébként a vasutasok kult kj a hajrában és a ^^^^ vívotl a 39 percben Terhes II. újabb k°I°tkp™ e^"fele' A Sf" lakiak a 39. percben ké szegediek töb- gólt lőtt. A szünet előtt tige<h VSE-Bekescsaba ta- Szilagyi reven egyenl.tettek. kezdeményeztek annak zenegyeshez jutottak a dolalkozot Szegeden játsszák Az Alsovaros tartalekosan h hüntetőt Duszombaton délután nyadi téren. a Hu- állt ki. A nagylakiak dicséellenére, hogy az első félidő rozsmaiak, és a büntetőt Du20. percében jobbszélsőjü- dás értékesítette. A Tápé Három első hely Budapesten volt az uttö- ért el súlycsoportjában Da. . - ' 1" 1 L - _ . - íi\j. pci vcuciJ uoo ti ttnuoiiAinv, x a. i retere valiK. nogy végig oir- ket Bánfit mánrúgás miatt többet támadott és megérdea játékvezető kiállította. A melten győzött, győztes gól a második fél- Szentesi Honvéd—Szentesi idő 19. percében esett: Hódi Kinizsi 2:1 (2:1). Szentes, átadta a labdát Varga Lász- Vezette: Závodszki. lónak, a középcsatár kapura Mindszent—Hódmezövarők es a serdülők országos róczi Károly (SZVSE). Hor- tört- két, védőt is kicselezett sárhelyi Honvéd 1:0 (1:0). birkózó-bajnoksága, amelyen váth László és B. Szabó Ja- és 14 méterről védhetetle- Mindszent. Vezette: Kormáa szegediek három első he- nos (mindkettő ITSK), har- ndi lőtt a kapuba. A hajrá- nyos. lyet szereztek. Az úttörőknél madik Gémes István ÍITSK), ban a Spartacusnak még két Móravárosi Kinizsi—SzeNagy Imre és líj. Benkő Miklós Károly és Hadobás jó helyzete volt. gedi VSE II. 2:1 (1:1). CseGyula (mindkettő ITSK) lett Antal (mindkettő SZVSE). A Tápé—Dorozsma 2:1 (2:1). repes sor. Vezette: Ződi. első súlycsoportjában. A ser- két bajnokság győztesei audülők eredményei: nehéz- gusztusban Tatán háromhesúlyban első Varga István tes edzőtáborozáson vesznek (SZVSE), második helyezést részt. Két vereség Budapesten NB Il-es vízilabda H. MKDOSZ—SZEAC 5:4 (1:1, 3:1, 0:0, 1:2.) Befejezte a tavaszi idényt a SZEAC NB l-es férfi kosárlabdacsapata. A Budapesten lejátszott VTSK—SZEAC mérkőzésen az egyetemista kosarasok 114:89 (50:42) arányú vereséget szenvedtek. A szegedieknek nem kedvezett a szabadtéri pálya, és csak egyszer tudták hatpontos vezetésre csökkenteni a VTSK előnyét. A fáradt egyetemisták közül csak Fedotov és Faragó István nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Legjobb dobók: Petrányi 32, Haris 15, illetve Fedotov 24, Hódy Sz. 20. Brandstatter 17. A SZEAC-kosarasok a tavaszi idényt a táblázat hetedik helyén lejezték be. 14:6-ra vereséget szenvedett a táblázat élén álló KÖZÉRT csapatától a Szegedi Kender NB l-es asztalitenisz-együttese. Ez a mérkőzés is Budapesten volt. A szegcdiek közül Nagy László és Kalmár két-két, továbbá a Nagy László. Nagy Zoltán páros is két. győzelmet ért el. A Kender most a középcsoport végén foglal helyet. Ősszel minden bizonnyal jobban szerepelnek a szegedi asztaliteniszezők, ugyanis a sorsolás szeszélye folytán a tavaszi idényben mindössze öt fordulót játszottak itthon, s ezek között két olyan ellenfél szerepelt — a Vasútépítő és a Vörös Meteor — amelyek a legjobb csapatoknak számítanak. Hódmezővásárhely. v.: Csordás. H. MEDOSZ: Németh—Molnár, Aczél—Szűcs —Becsei, Szabó, Kmetykó. Cs.: Kárai, Nagydr., Bajusz. SZEAC: Csikós—Szalay. Rengei—Nővé—Lippai. Nemes, Rácz. Cs.: Nagy Zs.. Bíró. Mernyó. Fölényben játszott a MEDOSZ. a szegedi kapu előtt nagyon sok biztos gólhelyzetet rontottak el játékosai, s Becsei két 4-méterest is kihagyott. 5:2-es hazai vezetés után a negyedik negyedben két gyors gólt lőtt a SZEAC, s végül majdnem kétségessé tette a vásárhelyiek győzelmét. Gólok: Szabó (2), Aczél, Becsei. Kmetyó, illetve Nemes (3). Lippai. Barátságos labdarúgó-mérkőzésen a SZEAC II. a SZEAC I. ellen 3:1 (2:0) arányban nyert. A tribünös pálya elfoglaltsága miatt a külső pályán játszották. Góllövő: Gyiífkó 2. Linka. illetve: Pataki. A SZEAC szerdán Kiskunhalason a MEDGSZ-szal játszik újabb barátságos mérkőzést. Nagy János szegedi íjász a Kecskeméten lebonyolított országos versenyen új országos csúcseredménnyel és két csúcsbeállítással győzött. A Szegedi Spartacus NB Il-es női röplabdacsapata a Bp. KÜLKER ellen 3:2-re nyert. A szegedi játékosok közül Kengyeli. Patik és Tóth J. voltak a legjobbak. A szeged városi sportlövőbajnokságot most rendezték meg a Vasutas-pályán. Sportpisztoly: 1. Kopornyik (MHS) 261. 2. Buti (Dózsa) 258 Sportpisztoly ifjúsági: 1. Kiss Imre (Dózsa) 201, 2. Juhász (Dózsa) 197. Sportpisztoly fekvő: 1. Valkó (Dózsa) 564. Kispuska: 1. Szűcs (Dózsa) 274, 2. Valkó 271. Kispuska ifjúsági: 1. Ábrahám MHS) 273, 2. Pusztaszeri (Dózsa) 262. Nők: 1. Papp Sándorné 271. 2. Némethné (mindkettő Dózsa) 210. NB Il-es női asztaliteniszeredmény: Sz. Spartacus— Bp. OSC 12:8. A szegedi győztesek: Csikós E. 4, Bodóné. Kamocsay és Zsitlán 2—2, Bodóné, Kamocsay és Csikós E.. Zsulán páros. Hódmezővásárhelyen országos úszóverseny volt. s ezen a helybelieken kívül pécsiek. békéscsabaiak, szentesiek és szegediek is részt vettek. A SZEAC úszóinak jobb eredményei. Fiúk. 2Ó0 m hát: 3. Horváth 2:45.2. Legjobb egyéni eredmény. 100 m serdülő hát: 1. Benkő 1:20.4. A verseny egyik legjobb eredménye volt. 100 m ifjúsági mellúszás: 2. Balázs 1:25.2. Lányok. 100 m serdülő gyors: 2. Árokszállási 1:17. 50 m újonc gyors: 2. Lippai II. 37.5. 50 m újonc mell: 1. Ritter 42.6. 50 m gyermek mellúszás: 1. Demeter II. 48.0. 4X100 m gyors: 2. SZEAC 5:18!3. A szegedi váltó csak három tized másodperccel maradt el a pécsiektől, s itt Árokszállási Judit 1.15-tel egyéni rekordot éri el. Mezőkovácsháza nyerte a rangadót Sikertelen vasárnap A Szegedi Honvéd vasárnap Mezőkovácsházán rangadót játszott és a helyi csapattól 2:0 <0:0) arányú vereséget szepvedett. 800 néző előtt a Honvéd tartalékosan lépett a pályára: Borbély — Ábrahám. Domonkos, Lippai — Katona Véber — Vándor, Hornyák, Otott. Sándor, Németh volt az öszszeállításuk. Az első félidőben a szegediek többet támadtak. A 13. percben félbeszakadt a játék, mert felhőszakadás volt. Tíz perces szünet után folytatták a mérkőzést. A vizes, sáros pályán jó játtercben Borbély, majd nem sokkal később Véber sérült meg a szegediek közül. A hazaiak nyomása az első negyedóra végén gólokká ért. Szeitler és Tóth révén két perc alatt két gólt ért el a Mezőkovácsháza, s ezzel eldőlt a mérkőzés sorsa. A labdarúgó NB III többi vasárnapi eredménye a következő; Makói Vasas— Jászberényi Vasas 2:1 (1:0) Jászberény. H. MEDOSZ— Kalocsai Honvéd 2:0 (2:0). Hódmezővásárhely. K Vasas—Orosházi Kinizsi 2:1 (1:0). Kiskunfélegyháza. Kalocsai Kinizsi—Kiskunhalasi MEDOSZ 2:2 (1:1). Kalocsa. Mezőtúri Honvéd—Békéscsabai Honvéd 1:0 (0:0) Mezőtúr. Vasárnap mind a ket szegedi NB Il-es kézilabdacsapat vesztett. Békéscsabai Kötött—Szegedi EAC 11:4 (4:1). Női. A szegedieknél Ézsiás. Sós. Zentai. Bokor, Csirik, Szegfű, Üjvári. Lázi, Csordás és Somodi játszott. Négy góljuk közül Bokor és Lázi kettőt-kettőt szerzett. 5 Összeállították a labdarúgó kereteket A tavaszi idényből még egy tékról szó sem lehetett, forduló van hatra, ennek so- Szünet után a hazaiak túlrán a Szeged Egerbe utazik, keményen küzdöttek. A 7. Sima győzelem A sima győzelmet az Izzó röplabda-csaptata aratta vasarnap délelőtt Újszegeden. a Szegedi Kender ellen 3:0 (7, 7, 16) arányban. A győztesek közül Lacsak Ilona és Kiss Ágnes, a Szegedből pedig Miklós Ibolya nyújtott jó teljesítményt az NB Ies találkozón. Képünkön az egyik budapesti játékos ütése látható Május 22-én és 23-án, szombaton és vasárnap NDK —Magyarország labdarúgótalálkozókra kerül sor A, B, utánpótlás és ifjúsági szinten. Az A-csapatok vasárnap Lipcsében találkoznak egymással a világbajnoki selejtező mérkőzés keretében. s a színhelyre a magyar együttes pénteken délelőtt utazik különrepülőgéppel. Hétfőn délutántól a Népstadion szállójában az alábbi 15 jgtékos kezdte meg a közös felkészülést: Gelei, Géczi, Mátrai, Mészöly. Ihász. Szepesi, Nagy I., Sípos, Nógrádi. Nagy A., Bene. Albert, Rákosi. Farkas és Korsós. Az A-keret szerdán délután Gödöllőn az egyetemi együttes ellen játszik edzőmérkőzést. A Lipcsében pályára lépő csapatot csak közvetlenül a mérkőzés előtt jelölik ki. Az A-válogatottal az utánpótlás együtt utazik az NDKba. a 23 éven aluliak találkozójára szombaton Halléban kerül sor. Az utazó U-keret: Lanczkor, Vlaszák (kapusok), Glotz (Csepel), Páncsics, Horváth. Csordás (hátvédek). Szűcs és Takács (mindkettő Dorog). Vági (fedezetek), Juhász, Sebes, Tóth K.. Nagy Gy.. Rátkai. Katona, Varsányi II. (csatárok). Az utánpótláscsapal szerdán Petőfibányán játszik edzőmérkőzést. A másik két magyar— NDK találkozónak, a B- és az ifjúságiak mérkőzésének Tatabánya lesz a színhelye. Szombaton 17.30 órai kezdettel kerül sor a Magyarország B—NDK B. előtte 15.45 órai kezdettel az ifjúsági válogatott találkozóra. A B-keret tagjai: Varga. Tóth (Győr) (kapusok), Nóvák. Marosi. Juhos. Sóvári (hátvédek), Menczel. Laczkó, Mathesz (fedezetek), Molnár II., Göröcs. Csernai, Szekeres. Zámbó, Szuromi (csatárok). A B-csapat szerdán a Tatai Honvéddal játszik előkészületi mérkőzést. Az együttesbe a győri Orbán sérülése miatt nem került be. Az ifjúsági válogatott tagjai pénteken találkoznak Budapesten, s onnan utaznak Tatára Ott töltenek egy napot, s az edzőtáborból mennek át Tatabányára. A keretbe beválogatták Zöldi Mihályt, a SZEAC tehetséges játékosát is Férfiruhagyár—Sz. Hőre 20:15 (12:7). Férfi. A budapesti mérkőzésen az Előrében Boroczki, Baranyai, Csalla, Szabó L.. Szabó T., Hunyadkürti, Fülöp, Füredi, Ábrahám és Hollós szerepelt. A szegedi játékosok sok kapufát dobtak. A SZEAC eddigi hat mérkőzését mind elvesztette, de ellenfelei. Vác kivételével, mind az élcsoportban vannak. A tavasz folyamán még kétszer játszanak itthon a Húsos és az ugyancsak pontnélkülí VII. ker. KÖZÉRT ellen, míg idegenben mérkőznek a szintén gyengén szereplő Kiskunhalassal. Ha ebben az idényben négy pontot szereznének, esélyük lenne a bennmaradásra. Az Előre eddigi hat mérkőzésén hat pontot szerzett. Így kellett volna tippelni! Oroszlány—DVIZ 1:0 I MVSC—Szombathely 1:1 x Egyetértés—Sz.-fehérvár 3:3 x Nagybátony—Eger 1:1 x Szoln MTE—Bp. Spart. 1:3 2 Borsodi B.—Kecskemét ::0 i Bp. Előre—Szoln. MAV 4:1 l Pécsi VSK—Kaposvári H. 1:3 2 Budai Sparu—Sz. MAV 1:0 1 K. Kinizsi—Pécsi BTC 3:0 1 Messina—Fiorentina 0:3 2 Varese—Bologna 0:0 x Cagliari—Torino 0:1 2 Lecco—Napcli 3:0 1 13 cs 13 plusz 1 találatos szolvény nem volt. 12 találatot 25 szelvényen értet el. a nyeremény szelvényenként 32157 forint 30 fülei-. A ti találatos nyeremények száma 380 darab, nyeremény szelvényenként 846 forint 23 fillér. A 10 találatos nyeremények száma 2978 darab. nyeremény szelvényenként 162 forint 50 fillér. A 12 találatos nyereményeket máius 27-től. a 11 és 10 találatos nyereményeket pedte máius 22től fIzélik. (MTT) DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja. Megjelelik hétfő tivétalével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: dr. Lőköa Zoltán. szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság ütja 10. Telefon: 35-35. 30-83 Éjszakai telefon: 35-06 Kiadja a Csongrád Megye) Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 35-00. 31-10 (Beküldött kéziratot nem őrzttrA meg és nem adunk vissza ) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász u. 9. INDEX 25 053 Terjesztik a Csengrád megyed postahivatalok. Előfizetési dfj egy hónapra 12 Ft. Előfizethető bármelv postahivatalnál és kézbesítőnél. 8 QtiiMAíYA&QMZAfi ""jus 1S*