Délmagyarország, 1965. április (55. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-13 / 87. szám
A IS TE XT SZVSE ^'P**** n paprika Az első három helyezett Szeged—Üjpesti Dózsa 2:1 (0:0) Megérdemelt győzelem a Tisza-parti stadionban 3:2 (2:2) A Szegedi VSE labdarúg® csapata Budapesten Gilicze — Réti, Halász, Szécsi — iCarsai, Csordás dr. — Tóth III., Sonkó, Vörös, Szamos- A Vasas elleni 4:0 után Hosszú percekig mezőnyvölgyi, Kalmár összeállítás- sok szegedi szurkoló újabb játékai és csapkod ássál folyban nagy küzdelem után vereséget tárt vasárnap az tatódott a mérkőzés. A 39. •esztcsen hagyta el a pá- Újpesti Dózsa elleni mér- percben szép szegedi támaIvát. A szegcdiek lényegesen köz&.en- A szegedi csapat- dós futott végig a pályán, öbbet támadtak. mégis bun végrehajtott frissítés az Szekeres négy újpesti ját® nindig a KISTEXT vezetett ^dig tartaléksorban szerep- kost is kicselezve adott be, °gy góllal. Gilicze gyengén játékosok beállítása jó Gilicz Nemeshez játszott, s "édett. A helyzetek alapián llatilssal volt a korábbi mér- az összekötő éles lövését jó lyerhétett volna az SZVSE főzéseken elfáradt együttes- érzékkel ütötte ki az újpes- " "re. A csapatok az alábbi ti kapus. A 41. percben vipá- szont Sóvári éles távoli lölyára: Szeged: Tóth — Kő- vését védte szépen Tóth. Góllövő: Csörgő 2, Vándori, .. ...... , ... , lletve Vörös 2, a másodikat összeállitásbari leptek izcnegycsből. \ bajnokságok állása lőtte az újpesti kapuba: 2:0. A gólra a 28. percben válaszolt az Újpest. Kavarodás támadt a szegedi kapu előtt, s Bene az elébe perdített labdát nagy erővel rúgta a hálóba: 2:1. A második szegedi gol után kialakult élénk játék csak fokozódott az újpesti NB 1 L. Honved 5 4 113: 3 9 2. Ü. Dózsa 5 4-1 13: 3 9 3. Vasas 5 3 11 10: 3 7 4. Tatabánya 5 2 3 -6: 4 7 5. FTC 5 2 2 1 7: c 6 6. Pécs 5 2 12 5: 4 5 7, SBTÍ 5 13 1 7: 6 5 8. Győr 5 2 12 5: 6 5 9. MTK 5 12 2 6: 6 4 10. Csepel 5 2-3 7:10 4 11. Szeged 5 2-3 6:10 4 12. Ozd 5 113 5:10 3 13. Dorog 5 113 3:10 3 14. Komló 5 - - 5 2:11 • 411 12: 2 9 U ! 1 11: 1 I • 4 - 2 l: ! I • 3 2 1 1:11 2 3 l:il vári, dr. Kürtösi, Arató — Dezsőfi, Pataki — Szekeres, Nemes, Csömör, Gilicz, Kalocsai. Cjpesli Dózsa: Lung — Várhidi, Solymosi, Sóvári — Nagy, Noskó — Kuharszki, Göröcs, Bene, Zámbó. Már az első pei-cekben 5 j 1 1 2: * 7 izemmel látható volt, hogy • 312 i:i í Bene őrzését Patakira bíz• 312 7: • 7 Iák, Csömör pedig Göröcsre • 2 2 2 5: 4 6 vigyáz. Ennek ellenére nem• 2 í 3 9:11 5 csak a védekezés taktiká• 1 3 2 4- 6 s ját alkalmazta a SZEAC. • 2i3 •: » 5 Ezt az is jelezte, hogy már 6 1 2 3 6-1" 4 a 3- Percben gólhelyzet ala• 2 - 4 8:15 4 kult ki az újpesti kapu • 11 í ' előtt. Az ellentámadás nyomán viszont a szegedi kapu került veszélybe. Bene átjátszotta a védelmet, az. alapvonalról beadott. de Kürtösi jól lépett közbe, s a labda az alapvonalon kívülre került. Fokozódott az újpesti nyomás. öt perc alatt már a l. Ferencváros—Bp. Honv. 0:3 2 második szögletet rúgta a *.f J Dózsa. Majd Bene újabb 0:2 2 lövésébe ismét Kürtösi léci í pett bele. 1:0 1 A 12. percben pedig a másik térfélen a jobbszélen előretörő Giliczet Zámbó akasztotta szabálytalanul. A szabadot is Gilicz rúgta. A félmagasan belőtt labdára Nemes ugrott ki és gólhelyzetben mellé fejelt. A félidő végére felélénkült gól után. Az Újpest mina játék, de gólt egyik csa- dent megkísérelt, hogymegpat sem ért el. szerezze a kiegyenlítést. Az A második félidő sáegedi idegeskedő játékosok több támadásokkal kezdődött, szabálytalanságot is vétetMár a második percben tek. Szinte egy időben tes/.ögletet harcolt k ia SZE- rílették le egy alkalommal AC. Gilicz ívelte be a lab- Nemest és Kalocsait. Még a d;,t. amely a védőkről ki- szegedi vezeték is berohanPattant tak a pályára, hogy figyelCsömörhöz jutott a labda, meztessék a játékvezetőt az majd jobb oldalra Szeke- újpestiek kíméletlen játékárcshez. A beívelt labdára ra. Hiábavaló volt azonban Kalocsai jó ütemben ug- minden újpesti erőfeszítés, roü fel és a bal felső sa- A SZEAC-tól ezt a győzelrokba fejelt. ,net már nem tudták elven1. Eger 2. Bp. F.iort 3. Szoln. MAV 4. Szoln. MTF. 5. Bp. Spart. 6. D. Honvéd 7. M. Bányász 8. Kecskéméi 3. V. Izzó 10. Pénzügyül 11. Martfű 12. Gyula Nagy bitóin 14. Klsterenye 15. Békéscsaba 16. KISTEXT 17. Borsodi B. 18. SZVSE Lung háríthatott volna. 1:0. A gól felélénkítette az újLenkei. Pestieket, de a szegedi támadások lendülete sem csökni. így kellett volna tippelni! A TCTO ti. HETI TELITALALA1A •J. MTK-Vasas 3 Szeged—Ü. Dózsa I. Komló—Salgótarján i. Ozd—Gyór 6. Tatabánya—Pécs 7. Szombathely—DVSC 8. Egyetértés—Miskolc 9. MÁV-DAC—Dunatljv. 10 Budafok—BVSC II. F.ger—Szolnoki MAV 12. Martfű—Szoln MTE 13. T-aneroosl—Intem. H. Lazlo—Juventus (Liebmann B. felv.) Most rendezték ineg Szegeden a megyei serdülő leány tornászbajnokságot, amelyen az első három helyet a Szegedi Sportiskola fiataljai, Nyári Tiborné tanítványai szerezték meg. Képünk közvetlenül a verseny után készült. Középen Ábrahám Zsuzsa, a győztes, jobbról Oskó Magdolna, a második, balról pedig Csapó Ágnes, a harmadik helyezett látható Több meglepetés A Csongrád megyei labda- csúszós pályán a haza" rúgó-bajnokság vasárnapi együttes idei legjobb játémérkőzésein több meg,epe- ^^n^ tés született dig egyet szerzett. Szentesi Honvéd—Alsóvá- Szentesi Kinizsi—Dorozsrosi MAV 2:1 (0:0). S/eged. í"a <1:0)- Vezet" „„.. ,. „. , . , te: dr. Jarmai. A Kinizsi a , ^ pe5tl csapatból Sovárt,, és Vezette: Balczó (Szolnok me- ovenee iáték ellenére is bizLgy távolt loves lepattant Solymosi játéka emelhető , ~, , ... jatex euenere is oiz az újpesti kapusról, a lab- ki. Aranyosi gyengén vezett Sve)' Go1 *** a más<KÜk tosa(n, szerezt0 meg a ket da Giliczhez került, aki- te a mérkőzést. A szegedi együttesből Tóth jól látta el feladatát, , , ... , „ nagy akaraterővel védte kent. A 6. percben Bene kapuját. Bene gólját ugrott ki. lövését Tóth remek elvetődéssel hárította. Az ellentámadás nyomán nem háríthatta. A közvetlen v® delem jól szerepelt. Sokat segített ebben Pataki és a virt^nó1 dl hádravőntaiT" játs^"*Csömör S iel^£dieAk S5-SS: is-A csatárs*rbó1 Giliez ták értékesíteni. A 14. percben érte el újabb gólját a szegedi együttes. Nemes játéka emelhető ki. Lelkesen és erőteljesen játszottak. A két szélsőt az egy-egy gól dicséri. Az újnek beadását Szekeres Nagy Pál 0:1 2 3:0 1 1:0 1 0:0 x 2:0 1 0:1 2 tn x 0:2 2 Tizennégy szakosztály munkáját értékelték Tegnap délután a József — idén a tavalyinál jobb Attila Tudományegyetem helyezést várunk az NB I-cs aulajuban tartotta meg a labdarúgó-együttestől — Szegedi EAC beszámoló mondotta Muhi László -, közgyűlését. Az elnökségben ha csak azt a teljesítményt helyet foglalt Deák Béla, az nyújtják, amit 1964-ben akMSZMP szeged városi bi- kor is elgégedettek lehetünk zottságának osztályvezetője velük... és Szűcs Márton, a Csongrád félidő 27 percében esett a Pontot, mert a dorozsmai s-zente, Tóth lövéséből. Utá- ^Italán nem jelentettek veszelyt a kapura. A na hamarosan kiegyenlítet- gólokon Bíró. Pusztai és tek a hazaiak: Madarász Csendes osztozott előreívelt szabadrúgását Szegedi Ruhagyár—NagyTombácz befejelte. AUg telt |ak 2:0 (1:0). Nagylak. Veri egy pete és Gerendeli tá- j^tte; Pengő. Az első gólt vold lövése a kapufáról a Jenéi, a másodikat Sándor hálóba pattant Változatos szerezte. A szegediek közeós élénk iramú mérkőzésen pes teljesítménnyel is könya három gól öt perc alatt esett. 13 találatot 3 pályázó ert el. Wyeremónyük szelvényenként 263 046 forint 25 fillér. Mindszent—Móravárosi Ki_ , , A kosarasokkal kapcsolat- nizsi 3:2 (3:0). Mindszent. EffV^ílS? A. ^ ban^megállapítótta a beszá- Veaette: Gécz, A h^ üléöl dr. Kemenes Béla, az móló: a nevelőmunka sike- . , Ji , egyesület elnökhelyettese rét dicséri, hogy a megfi- "agyszeruen kezdtek. Az elCsúnya jelenet játszódott nyitotta meg, majd dr. Mu- atalított férficsapat sikerrel ső félidő közepén Koczka, ssmm ifapau^ót^UöXt ^^tssjs^ T?KrmE góljt harszkit — a már durva já- Először a tizennégy szak- ban idén az atlétáktól és az mar : a vezettek. 2Í6 dara^nyeremény ££ tókJhevében - kíméletlenül ^ztáJy munkáját értékelte, evezősöktől, és némelyik Szünet után kiegyenlített Góllövö. Béni (u^bői) 0j. f.mbáuí 100C fodnt 17 vas la lel riovan. ívet Dere- Heszleteisen ismertette rw >P V „ .XX.'.,.ti _ IX, .1. _ M na Kényenként 26 978 forint 75 fillér. A 11 találatos szelvények szú ma 286 darab, nyeremény szel- , . T, Vényenként 1225 forint 25 fit- vafÚa Kován. Ket perc lér. ceb később az újpesti csa- a SZEAC-nak hét elsőoszto találatot 3096 náiyézó ént el. tár viszont Aratón törlesz- tályú, egy harmadosztályú, Nyeremény szelvényenként no tett. A 20. percben pedig a tizenhárom megyei és hat ,orlnt- kitörő Nemest Solymosi vág- városi csapata működik. A Az tooo forinton felüli nyere- ta fel. A játékvezető szem- labdarúgók eddig a várakomri láthatóan kiengedte ke- zásnak megfelelően atzereáprilis 17-tól kerül sor zeből a jatek irányítását peltek. nyen győztek, a nagylaki csapat továbbra is gyenge formában van. Hódmezővásárhelyi Honvéd—Kistelek 4:1 (1:0). Hódmezővásárhely. Vezette-- Sári. Sima győzelem. A kistelekiek csak 4:0 után tudtak szépíteni az eredményen. oda- lett a játék, s ekkor a Kinizsi Berta két tizenegyesből Részletesen ismertette, hogy sportág edzőiétől is adóbb munkát kértek. A hozzászólások során a .... . . .. vívók és a cselgáncsotok s*®™* góljával javított az kérték, hogy több edzési le- eredményen, hetőségét biztosítsanak részükre a termekben. A paSzentcsi Vízmű—Szegedi l:0-ás eredmények nászt az egyesület vezetós® Spartacus 3:0 (3:0). Szentes, ge igyekszik orvosolni. Vezette: Mácsay. A sáros. Győzelem itthon, vereség idegenben vári, Kocakás, Berta, illetve: Bischoff. Meghalt Kovács István Régi szegedi sportember halt meg vasárnap. Kovács István, a megyei tekeszövetség elnöke, a SZAK edzője, aki hosszú időn át, harmincöt éven keresztül vezető szerepet vitt a város sportéleVasárnap A labdarugó NB III-ban érhettek volna el. A mérkő- badrúgáshoz jutott a hazai vasárnap mind a három sze- zés végig csapkodó játékot csapat és Sándor 18 métercedi csaDat 1:0-® eredményt hozott. ... . , , , „ , . , ... , ért el de csak a Honvéd Békéscsabai Honvéd-Üj- ,o1 a bal felso sarokbakuidtudott győzni, az Építők és szegedi TC 1:0 (1:0). Békés- te a labdat. Ezután hullánv az UTC vereséget VctokovácsházI Petőfi- M^arr'B^kó He^w'lil - ""eEedick hajtok" lT'helv- 7érfi0fPata a Kisstadionban végleg kiállította. állomáson, amikor csapatáSzegedi Építők 1:0 (0:0). Üj- Havrincsák, Pusztaszeri I - SZ0gedlck bagyblk kl bely íogadta a Makói Vasas Szünet utan a makóiak val bajnoki mérkőzésre szeged Vezette- Boronkai. Pusztaszeri IÍ.. Farkas, He- zetet- egyébkent inkábbsar- együttesét. szerencsevel nemi elonyhoz akart utazni, rosszul lett. \z Építők összeállításaivá- gyes II. Galambos. Megy- dagasztás folyt a pályán. A hazai csapat a követ- jutottak. Baranyai megse- Azonnal kihívták a ment® riánvl — R;'KV Molnár He- gvesi összeállítású csapata „ kező ósszealhtasban kezdett: rult és ot percre elhagyta a ket, de mire a kórházba ér"edús — Horváth Blaha — pompás mérkőzést vívott. Kalocsai Kinizsi-Jaszbe- Baranyai, Füredi, Szabó L., pályát. Ekkor a hazaiak ide- tek vele, már meghalt. HaVeres Zsurkán Tóth Sze- sokat támadott a vendég- lény 3:3. Kalocsa. M. Hon- Ábrahám. Csalla, Fülöp, geskedni kezdtek, támadasa- iáiéval a megyei szövetséget keres' Kovács. ' ' csapat, de helyzeteit nem véd—Kiskunfélegyháza 1:1. Gyulai. Csere: Patakfalvi, ikban nem volt elég átüt® érzékeny veszteség érte. ' .. , . , tiiHti kih-is7rrílní A ffvőz- i»„ z. „ Cziner, Hunyadkürti, Hollos. ero. Vegulis a hajrát jobA felázott talajú palyan a tuata Ktnasznaini. A gyoz Mezőtúr. Hódmezővásárhely tében, elköltözött az élők sokezdődött meg sem tudott komoly előnyre rából. Éppen a sport szolgászenve- csaba. Vezette: Csák I. zó játék folyt a mérkőaes a kézilabda NB II-ben a szert tenni. Az I. félidő vé- lata közben érte a halál: Az újszegediek Gyürkt - végéig. A hajrában csak a bajnokság. A Szegedi Előre gén a játékvezető Csallát vasárnap hajnalban a Nagy- .. - fköze. Gyors, de nem mindig át- ban bíró Előre megérdemelvendégek veg.g megerősített ^^ú^f szt,,.ezte Kitűnő ~B- VTSK Ú0. Békéscsaba gondolt hazai támadásokkal ten győzött. Szegedi Előrevedelemmel játszottak. Ne- Tátékvezetés J ' Kiskunhalas—Makó 4:1. Kis- kezdődött a játék. Csalla Makói Vasas 10:9 (6:5). NB 111 tionved 5 4 eyedórai mezőnyjáték után játékvezetés. Kovács lövését Budácsik Szegedi Honvéd—Kalocsai kunhalas Oroshaza—Csöng szögletre ütötte. Röviddel Honvéd 1:0 (0:0). Szeged, rád 1:0. Orosháza, utána a szegedi kapu előtt Vezette: Kocsondi. Az Sz. Bányik I. fejese mellé szállt. Honvéd összeállítása: BorA 31. percben a vendégek bél.v — Lippai, Hájas, Dotámadása végén Tóth kapu- mokoe — Katona, Véber — ra lőtt Vadányi már verve Kiss II.. Zádori. Hornyak. volt és Eleki csak kézzjel Sándor, Németh tudta a kapuba gurítani a A szemerkélő esőben és a labdát A gól érvénytelen sáros Cserepes sori pályán volt. Fordulás után a 10. nem alakulhatott ki jó jápercben Csepregi a szegedi ték. Szünetig a szegediek Ráccal összecsapott és a me- voltak enyhe fölenyben. zókovacsházi játékost tíz mégis a kalocsai Zelei hagypercig a pálya szélén ápol- ta ki a legnagyobb helyzetük. Iramosabb lett a játék, tet: 10 méterről tisztán all t. Bcs 2. Kalocsai H. 3 MezőKovársli. 4. Kkf.-háza 5. Szegedi II. 6. Bcs. VTSK H. MEDOSZ szép gólja után két kiha- A SZEAC női csapata gyott hetes és négy kapufa idegenben játszott és veremutatta a szegediek föl® séget szenvedett. KISTEXT nyét. 1:1 után egyik csapat —SZEAC 8:4 (4:3). S=0=R=0=K=B=A=N 5 2 12 2: 2 5 Szegedi Építők 5 13 1 2: 2 9 va a kapusba lőtte a labdát. Fordulás után a vendégek 9 Kiskunhalas 10. Kalocsai K. 11. Újszeged 12. J. Vasas A gól a 18. percben esett: Sf a11^lr, R.íc7te^ kezdtek8 jobban. del=7pattant és a^játékvS ^et nem tudtak teremteni ^ 0rosh_ 1 l-est ítélt. A büntetőt Bá- A.z első negyedóra végén a 14 MesMúr nyik I. értékesítette. Ezután játekvezeto Vébert (Szeged) az Építők támadott többet, és Zeleit (Kalocsa) kialli- 15 Csongrád de gólt inkább a vendégek totta. Utána mindjárt sza- is. Makó l 7: 3 8 5 3 11 6: 2 7 5 3 11 7: 3 7 5 2 3 - 6: 4 7 NB III-as vívó csapat- győztek. Legjobb dobó: 5 2 2 1 6: 4 6 bajnokságon a Szegedi Pos- Brandstátter 24, Fedotov 13, 5 13 1 3: 3 5 tás női tőrcsapata (Dózsa. Faragó 11, illetve: Orlay 35, Varga, Ambrus, Fodor és Kőmíves 6. NB II férfi: Sz. Simon) első lett, és ezzel be- Post®—Kiskunfélegyháza került az NB II osztályba. 87:80 (38:44). Szeged. A pos* (®ok legjobb dobói: KecskePomp® vasa.rnap.iuk volt méti Ferenc 36. Kovács G. a szegedi kézilabda-csapa- 20, Kecskeméti György 11 toknak. NB I férfi: SZEAC Pont NB II női: SZEAC— —Soproni AFC 71:59 (39:25). Nyugdíjintézet 59:45 (31:23). Szeged. A vidék legjobbjá- Budapest. A szegedi lányok s-81 3: • 6 nak simító soproniak ellen közül Rigó 23, Forián 10 5122 2: 54 a szegediek nagyszerű játék- ponttal volt a két legjobb í-ti kii Kai végig vezetve, biztosan dobó. 5 2 - 3 8: 8 4 5 12 2 10:11 4 5-41 «: 7 4 S - 4 1 4: 5 4 5 1 2 2 4: 6 4 DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei es Szeged várost bizottragának lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Cőkös Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság otja 10. Telefon: 35-35. 30-03 Éjszakai teleion: 35-08 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 18. Telefon: 35-00 . 31-10. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja s Szegedi Nyomda Vállalat Szeged Kárász u 9. trÍDEX 25 053 Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Előfizethető nármelv postahivatalnál és kézbesítőnél 8 DÉL-MAGYARORSZÁG Kedd, 1965. április 13.