Délmagyarország, 1965. április (55. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-13 / 87. szám

A lakosság élelmiszer« vásárlásairól A Belkereskedelmi Kutató Intézet a közelmúltban vizs­gálatot végzett az ország különböző városaiban, így Szegeden is, a lakosság élel­miszervásárlási szokásainak feltárására. Az elkészült ta­nulmányból több érdekes do­log derül ki. Mikor és mennyit? A bevásárlás gondja Buda­pesten, Szegeden s a többi városban egyaránt a háziasz­szonyokat terheli. Minden száz családból mindössze 25 olyan akad, ahol a férj végzi az élelmiszervásárlást, vagy legalábbis részt vesz benne. Ügy látszik a budapesti fér­jek „jobban neveltek", mert arányuk az országos átlagnál jóval kedvezőbb. A főváros­ban 100 családra 29 bevásár­ló férj jut, addig az ország többi városaiban csak 23. A vizsgálat kiterjedt annak megállapítására, hogy a leg­fontosabb élelmicikkekből hetenként milyen gyakran vásárol a lakosság. Cukorból például a családok közel 60 százaléka havonta legfeljebb kétszer vásárol, s hetente egyszer 31 százalékuk, míg a fentmaradók megoszlanak a hetente többször és a napon­ként vásárlók között Lisztvásárlásra a családok 70 %-ánál havonta legfeljebb kétszer kerül sor, 21 %-uk hetente egyszer vásárol. Vaj­ból leggyakoribb a hetente egyszer vásárlók aránya (35,2 %), ennél valamivel kevesebb (33,4 %) a hetente több al­kalommal vásárlók száma. A esaládok közel 14 %-a va­jat legfeljebb havonta két­szer vásárol, s vidéki váro­sainkban szemben a budapes­ti 17 %-os aránnyal, mind­össze öt olyan család akad minden százból, ahol a vaj­vásárlás naponként történik. A kereskedelem számára igen fontos annak ismerete, hogy az egyes élelmiszerek­ből a vásárlók egy-egy al­kalommal milyen mennyisé­get vásárolnak. Ennek birto­kában lehet csak gondoskod­ni arról, hogy mindenkor a keresett súlynak megfelelően történjék a csomagolás. Liszt­ből legkeresettebb a 2—5 ki­lós csomagolás, kenyérből a kilós, cukorból a 2 kilós, tej­ből az egy literes, vajból a 10 dekás vásárlás. Tartalékolás otthon A vizsgálatból kiderült, hogy soha a háztartásokban tárolt élelmiszerek mennyisé­ge nem túl sok, a háziasz­szonyok általában biztosítják magukat, s több mint egy hétig tudják élelmezni csa­ládjukat anélkül, hogy vásá­rolnának. Lisztből a családok 61 %-a 1—5 kilót tárol, 14 száza­lékuk rendelkezik 5—10 ki­lós mennyiséggel. Cu­korból ugyancsak az 1—5 kilós mennyiség a leggyako­ribb. A zsírkészlet már jóval magasabb. Ezen a téren je­lentkezik a legnagyobb kü­lönbség a fővárosban és a vidéki városokban élő csalá­dok között. Budapesten a csa­ládok 14 %-a rendelkezett 10 kilónál nagyobb mennyiségű zsírral, míg a vidéki városok­ban — nyilvánvalóan a ser­tésvágások következtében — közel a fele. Burgonyából is jobban ellátják háztartásukat a vidéki családok. Minden száz családból 43 huszonöt kilónál nagyobb mennyiség­gel rendelkezik. Ezek a számok természete­sen átlagszámok. Nyilvánva­ló, hogy az otthon tárolt élel­miszermennyiség függ a csa­ládok jövedelmi helyzetétől s nem utolsósorban a család nagyságától. A vizsgálatból az is kiderült, hogy minél nagyobb a család, annál ki­sebb mennyiségű otthoni tá­rolás jut egy családtagra. A három tagú családok például családtagonként 1,27 kg lisz­tet tárolnak, a négy tagú családok már csak 1,05, míg a 6 és ennél több tagot szám­láló családok alig valamivel több, mint fél kilót. Hasonló a helyzet a többi élelmisze­reknél is. A vásárlási csúcsidő Hétfőtől péntekig a legtöbb vásárlást a családok délelőtt 8 és 13 óra között bonyolít­ják le. Ezt követően délután 5 és 6 óra között a legna­gyobb a vásárlás. Ekkor vá­sárol a családok közel 23 %-a. Reggel nyolc óra előtt is magas a vásárlók aránya (11,5 %), mig este 6 után a családoknak mindössze 7 %-a vásárol rendszeresen. A Belkereskedelmi Kutató Intézet vizsgálata — mint ahogy az az elmondottakból is kiderül — jó tájékoztatást nyújt a városban élő csalá­dok élelmiszervásárlási szo­kásairól s ezzel az élelmiszer áruforgalomban tervezett in­tézkedések fontos alapjául szolgál. Dr. Szabó László a Munka Törvénykönyve új rendelkezéseiről - _ de a régi szabályok szerinti A JUBILEUMI JUTALOMRA VALÓ JOGOSULTSÁG {olyamatossága csak 1945­ÜJ SZABÁLYAI t61 áü fenn Miután 1965. A Munka Törvénykönyve umi jutalomra viszont nem január lrén rendelkezik két­végrehajtási rendeletének jelent automatikusan jogo- ^ves folyamatos munk^­újonnan felvett 30/C. parag- sultságot. Akinek a régi sza- Monnyal és nem íül legyei rafusa szerint, ha a dolgozó bályok szerint folyamatos mi b"ntetés hatálya alatt a folyamatos munkaviszonya munkaviszonya ez év január hcszarruta reven 1927. ja­a két évet eléri, kérelmére elsején huszonnégy, vagy ™ár l-től számit folyama­minden korábban figyelem- huszonhárom óv és folyama- ° y „ dvi fc£ be nem vett munkaviszony- tosságát ezután sem veszti ehat jogosulta40^évifc* ban töltött idejét is be kell el, az 1965-ben, illetve 1966- lyamatos munkayir onya számítani. Erre a beszámí- ban jogosult lesz jubileumi után jaró jubileum, juta­tó sra csak három év folya- jutalomra. omra> matos munkaviszony alap- Aki viszont a jubileumi 1-én rendelkezett a régisza­jén jogosult a dolgozó, ha jutalomra való jogosultság- bályok szerinti húszéves előzőleg munkaviszonyát a hoz szükséges évekkel csak megszakitas nélküli folya­jogszabálynak meg nem fe- a beszámítás révén rendel- matos munkaviszonnyal, lelően szüntette meg, vagy kezne, annak ez év január Akinek a régi szabalyok egy éven belül kétszer, vagy elsején a régi szabályok sze- ^VteSírfblXl£E töhhs7ör illetve ilven évet « , van, az íegaoraDDan i»oo körelő ^vben akár csak egy- rint legalább husz év folya- ban, akinek legalább tíz szer is felmondással szün- matos munkavisszonnyal éve, az legkorábban 1969­tette meg (kivéve a kedvez- kell rendelkeznie ahhoz, ben és akinek tíz evnel ke­ményezett eseteket), vala- bogy legkorábban 1967-ben vesebb ideje van a regi sza­mint, ha munkaviszonya fe- kaphasson jubileumi jutái- bály°k szerint, az legkoráb­gyelmi elbocsátással, vagy doleozóidő- ban csak 1970-ben lesz jo­bírói ítélettel szűnt meg. mat- (Például a dolgozo idő . . .. 1ntjllomra figyei kiesés nélkül 1927. január jubileumi jutalomra. Tjaoaizra — nyárra (MTI Külföldi Képszolgálat) Két német maneken bemutatta a legújabb női frizurák „legszebbjét" tavaszra és nyárra. A baloldali frizurát „pil­langó", a jobboldalit „tavaszi álom" néven „anyakönyvez­ték" a divat történetében »* KRESZ" a háziasszonyoknak Egyre több olyan ruhane­mű kerül forgalomba, amely a szokásostól eltérő kezelést VARIALHATO Mindazoknak, akik szere­tik a recehorgolást, közöl­jük a mellékelt mintát. Vál­tozatos módon, sokfélekép­pen használható fel. Egy négyszögletes terítő negyed­része. Leszámolható, s ha eszerint készítjük, honleány pamutból horgolva televí­zió-, étkező- vagy dohány­zóasztalra illő terítőt ka­punk. Alkalmas azonban a min­ta kis és nagy függönyre is. Gyöngyfonálból készítve erős, klöpliszerű anyagot kaphatunk. Ha pedig 60­as vagy 80-as horgolócérnát használunk, s csak egy min­tacsíkot követünk, szekrény­csík készülhet. Teritőnek a modern bú­torral berendezett lakás­ban a narancsszínű, vagy citromsárga, esetleg — vi­lágos bútorhoz — fekete horgolópamutból készített a legalkalmasabb. igényel és ehhez ad útmu­tatást a háziasszonyok szá­mára készült és most elfo­gadott új „KRESZ". A köny­nyűipari miniszter és a bel­kereskedelmi miniszter együttes utasítást adott ki, amelyben előírja, hogy a srtntétikus és viszkóz szálat tartalmazó, illetve ezekkel kevert alapanyagú textiliá­kon az új technológiával ké­szült és a nemesid készítésű kelméken egy címkét kell elhelyezni és ezzel kell fel­hívni a figyelmet a szaksze­rű kezelési módra. Minden különösebb elővigyázatosság nélkül bárhogyan mosható, főzhető, vasalható tetszés szerinti hőfokon az a ruha­nemű. amelynek a kezelési utasítása zöld mezőben fe­hér mosótálat, mosógépet és vasalót ábrázol. Ha a cím­kén a jelek sárga mezőben vannak. elővigyázatosnak kell lenni és csak az. előírt hőfokon szabad mosni, va­salni a ruhát és csak a megjelölt, vegyszert szabad használni a mosáshoz. Ha a jelek piros mezőben helyezkednek el. tilos a mo­sás, illetve a vasalás és vegytisztítás, ezt egyébként az is jelzi, hogy a mosógép, vasaló, illetve a lombik egy csíkkal keresztül van húzva. A háziasszonyok számára készült új „KRESZ" szep­tember 1-től lép életbe, et­től az időponttól kezdve a miniszteri utasításban meg­jelölt újszerű textíliák ki­zárólag címkével ellátva ke­rülhetnek forgalomba. Külön felhívjuk a met, hogy a beszámítás már 1-től most megilleti a dolgozót, ha ez év január elsején ren­delkezik két-, illetve há­romévi folyamatos munka­viszonnyal. Még annyit kell megjegyezni, hogy az egyes munkaviszonyok közötti megszakítások időtartama a beszámítást nem befolyásol­ja. Arra kell csak vigyázni, hogy az 1945 előtti és utáni éveket külön-külön kell fi­gyelembe venni, mert vál­tozatlan az a szabály, amely szerint az 1945 előtti mun­kaviszonyban töltött három­évenként és az 1945 után munkaviszonyban töltött két­évenként jár egy munkanap pótszabadság. áll munkaviszonyban, Dr. K. J. Véget ért a falusi dolgozók üdülési idénye A beszámításnak a pótsza­badság szempontjából van kedvező hatása, a jubile­A biztosítási és önsegé- vittek üdülésre, társasuta­lyező csoportok október ota zásra. Hétszázharmincan jár­több mint 12 000 termelő- tak külföldön, szövetkezeti tagot üdültet- Az Állami Biztosító a biz­tek. A gyógyításra szoruló tosítási és önsegélyező cso­tsz-gazdák Hévízen, Har- portok tagdíjainak egy ré­kányfürdőn, Miskolc-Tapol- 3Zét szociális alapra vis&za­cán, Hajdúszoboszlón és a adja. Ebből a csoportok in­debreceni termelőszövetke- tézőbizottságai 28 000 rászo­zeti üdülőben töltötték sza- ruió igénylőnek mintegy 8 badságukat. A tsz-tagok be- millió forint rendkívüli se­járták az ország legszebb gélyt folyósítottak. Az el­tájait múlt évben egyébként élet­Az üzemi dolgozók és az és balesetbiztosításra több alkalmazottak önsegélyező £ t 26 mimó forintot fize_ es biztosítási csoportjai egy . . ... év alatt mintegy 20 000 üze- tett ki az Állami Biztosító a mi. hivatali falusi dolgozót csoportok tagjainak. (MTI) I. KERÜLET Házasság: Dr. Kőhalmi András és Papp Erzsébet, Csiszár János és Matócsi Julianna, Rácz Jakab és Jer­nei Ilona, Lehoczky Tibor és Bánhegyi Ágota, Kocsor Sándor és Szűcs Aranka, Csala Ferenc és Varga Te­rézia, Hulik-Kinitz József György és Balogh Erzsébet, Rózsa Lajos és Goda Má­ria. Budai András és Kovács Mária házasságot kötöttek. Születés: Lakatos István­nak és Czirok Máriának Ist­ván, Bereczki Jánosnak és Bátor Erzsébetnek Károly, Galli Sándornak és Békési Annának Imre, Baczkó Ist­vánnak és Szabó Gizel­lának Andrea, Muhel Ist­vánnak és Bíró Gizellának Gyöngyi, Újvári Ferencnek és Borbola Arankának Má­ria, Kopasz Imrének és Ka­rácsonyi Évának Éva Klára, 1 Herceg Gyulának és Pavlo­1 vics Klárának Attila, Fehér Józsefnek és Angyal Erzsé­betnek Éva Erzsébet. Bozsó Tibornak és Fodor Máriá­nak Andrea, Virág Ferenc­nek és Boldizsár Annának Ernő, Juhász Tibornak és Stiebel Kornéliának Kornél Endre, Bertalan Ferencnek és Buri Máriának Csaba, dr. Kovács Lajosnak és dr. László Arankának Attila, Dani Jánosnak és Ménesi Emíliának János Sándor, Zsiga Istvánnak és Kara Erzsébetnek Ildikó. Sütő Pé­ternek és Bodocz Teréziá­nak Péter, Mohr Györgynek és Nagy Juliannának Ma­rian Csilla, Hoffmann Már­tonnak és Horváth Piroská­nak Tibor Márton, Terhes Vincének és Tóth Eszternek Magdolna, Rácz Ferencnek és Szabó Erzsébetnek Ibo­lya. Elhard Istvánnak és Se­bők Juliannának Edit, Ungi Jánosnak és Budai Máriá­nak János, Sári Istvánnak Anyakönyvi hírek és Sári Erzsébetnek Károly Attila, Katona Józsefnek és Német Piroskának Ildikó nevű gyermekük született. Halálozás. Fehér Miklós, Csányi Lajosné Kovács Etel­ka, Gyulai Lajos, Krisztin Mária, Berezvai Zsuzsanna, Bukovinszky Emiiné Mich­nay Ida, Bajoriy Pál, Ku­rucz János. Makra Márton, Márki Lászlóné Katatics Ilona. Bayer József, Pet­rovszki Pál, Zentai Gábor, Németh Irén, Balogh Ala­dárné, Kovács Gabriélla, Szabó Istvánná Domokos Magdolna elhunytak. II. KERÜLET Házasság: Rádai István és Szabó Julianna, Molnár Já­nos és Rokolya Ilona, Szabó Dezső és Matuszka Julianna, Ördögh Mihály András és Hevesi Irén, Lengyel István és Mphari Margit házassá­got kötöttek. Halálozás: Bankó József, Süveg Mihályné Ábrahám Ilona. Borbély Dénesné Lá­zár Ilona, Dormány Eszter, Török Antalné Szélpál Má­ria, Koczka Sándor elhuny­tak. Olga, Krisztin Gézának és Börcsök Etelkának Géza Csaba, Odor Károlynak és Hollós Piroska Gyöngyinek Edina Gyöngyi, Mangó Fe­rencnek és Kovács Annának Erika, Pinner Ferencnek és Nagyiván Juliannának Fe­renc Péter, Asztalos László­nak és Fejes-Nagy Katalin­nak László, Dudás István­nak és Kis Máriának István Péter, Tímár Istvánnak és Nyúl Máriának Gyöngyi Má­ria, Brányik Gyulának és Király Rozáliának Gyula, Dobos Istvánnak és Boda Rozáliának István, Tóth Andrásnak és Vígh Mária Magdolnának András Sán­dor, Kispál Vincének és He­rédi Jolánnak Vince nevű gyermekük született. Halálozás: Jójárt Istvánné Szántó Etelka, Elek János­né Batki Mária, Rácz Im­réné Márton Mária, Szécsé­nyi Antalné Vágó Rozália, Szűcs Zsuzsanna, Peller Szi­lárd Lajos, Bodó József, Vass János. Hürkecz László, Kiss Jánosné Hódi Ágnes, Rónyai Kálmánné Magvar Ilona elhunytak. III. KERÜLET Házasság: Mucsi Imre Já­nos és Kálvai Mária Vero­nika. Elek Bálint és Laka­tos Edit Mária házasságot kötöttek. Születés: Virágh István­nak és Tóth Ilonának Ilona, Masa Gézának és Szeles Esz­ternek v Péter, Dobó István­nak és Bálint Jolánnak Jó­zsef, dr. Szabó Dániel Ot­tónak és Bánhidi Olgának Századunk művészete Szabadegyetem Április 14. szerda este 7 óra Liszt Ferenc Zeneiskola, Tábor u. 3. Előadó: dr. Ma­jor Máté, Kossuth-díjas egyetemi tanár. Századunk építöművészete — A .stí­lustalan stílus. Jegyek kor­látozottan a helyszínen kaphatók. K. B5 Ünnepek előtti ajándékkiválasztó árubemutatót rendezünk. Április 10—17-ig Szeged, K lauzál téri kiállító termünk ben, ahol a modern díszmű­árutól- és szépségápolási sz ereken keresztül a fotócikk ékig minden alkalmas aján­déktárgyat megtalál. Keresse fel, tájékozódjon ö n is! H. 53 707 Csm. Vegyes Iparcikk Kisk er. Váll. Kedd, 1965. április 13 DÉL-MAGYARORSZÁG 7

Next

/
Thumbnails
Contents