Délmagyarország, 1965. április (55. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-01 / 77. szám
ttúsz év Uhdfai UcShiUáiá&át IHllllllllltlIlltlIllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllltlIlllli A „müezzin '-től a helikopterig Ma, amikor a közlekedés A közlekedésrendészet csivezető pedig bekapcsolta légiellenőrzéséről, sebesség- magja, a Mosonyi utcai for- a motort. A műszerfalon lemérő radarról, és URH- galomirányító osztály csak vő benzinmérő mutatója reláncról beszélünk, még a 1946-ban alakult meg 16 megni kezdett, a járőr taglegöregebb közlekedési rend- emberrel. Nem volt jármű- jai elégedetten bólogattak: őr is sokat töpreng azon: vük, s ha szabad területet „Ahogy az ,alkoholmérőről' hogyan kezdődött? Érthető, kellett biztosítani, akkor vil- leolvassuk, legalább 8 pohiszen húsz év alatt a rend- lamossal vagy autóbusszal hár sör!" S a bácsika beőri munkának ez az ága is mentek a helyszínre. Az el- vallotta: valóban ivott, annyit fejlődött, hogy szin- ső gépkocsit 1947-ben kap- S jól emlékeznek a bute elképzelhetetlennek tűnik, ták, s vele együtt az első dapestiek a „müezzin" korhogyan lehetett az egykori országos jellegű megbízatást szakra, amikor a köziekefelszereléssel eredményes is: nyáron a balatoni or- désrendészet emberei az munkát végezni. szágút ellenőrzését Bedig lehetett. Tanú rá Az első, valóban gépesía legidősebb közlekedési tett közlekedési őrs 1948rendőrök egyike, Forgács ban alakult meg BudapesEmke és az Astoria erkélyéről oktattak a helyes közlekedésre. Sok tréfára _ adott alkalmat, bekerült az Imre főtörzsőrmestert "az ten két gépkocsival, öt mo- akkori magyar filmekbe is. Bizonyára emlékeznek a régiek az oktató előadásokra. Csalogatónak kultúrelső, küzdelmes évek emlé- torkerékpárral. Megkezdőkei között kutatva, ezt mond- dött a szervezés vidéken is. ia: „Nehéz hirtelenében jel- Tíz helyen állítottak fel köz- ^ , , „, lemezni az akkori időket, lekedési őrsöt, mindegyik mű«>rt achaK NagybetukSokan már nem is emlékez- egy-egy használt gépkocsit hirdettek, hogy fellep Simándy József operaénekes, alatta pedig kisbetűk jelezték a másik napirendi pontot, a helyes közlekedésre való oktatást. Akik végigjárták ezt az közúti nek rá, a mai állapotokat kapott. Ez persze kevés volt, természetesnek tartják. Be- ezért egy-egy országúti ballenőttünk a technikába, alig eset helyszíneléséhez a vávesszük észre a változást." ros valamelyik ismerős magángépkocsi-tulajdonosát Z Bz első jogosítványok rendelték be. De mire az . , „ . , . autó előállt, és megérkeztek iskolát, büszkék arra, hogy , • , ,ma,1. értelemben vett a helyszínre, akkor már ne- a nehéz körülmények elleközlekedésrendészet csak hezen lehetett az igazság- nére is eredményesen dol1946-ban alakult meg. A fel- nak megfelelő képet kapni Sóztak. Lehet, hogy nem a szabadulást követő hónapok legjobb példa rá, de érdefeladatait a közlekedésigaz- ^ flilpi nnlnlia a míiczorl mes megfigyelni, hogyan alagatási csoport látta el, a m UUEL PU,U,IA a IHUSZeri kult Budapesten a baleseti helyszínelést pedig g^ gonddal bajjal járó balesetek száma, a bűnügyi csoport végezte. küzdelmes esztendők tapaszRomokban hevertek a hl- talataiból fejlődött ki a közdak házak romjai bontottak lekedésrendészet mai formáaz utakat, ezert 1945 elejen ja A kezdeményezések, prómeg igazan mindegy volt, bálkozások sora lényegében hogyan közlekednek az em- 195o_ie tartott, ekkor alakult ^ek ^ enuíletnyi magas- meg az önálló közlekedésrendészeti osztály. De még ekkor is kevés volt a jármű és az ellenőrző műszer. Legtöbbször csak az emberek helyfoglalási engedélyek ki- ötlete segített. Ma. bizony adásával. Rendezni kellett mosolygunk azon. hogyan el- Ht a háborúban teljesen meg- lenőrizte az egyik járőr az kell jegyezni: ennek legfőbb semmisült gépjármű-nyil- ittas szekerest. Először ta- oka nem a gépjárművek vántartást, meg kellett ke- gadta, hogy ivott. Valakinek számának emelkedése, haresni a járművek jogos tu- eszébe jutott: a járőr hasz- nem inkább az emberek felajdonosait. E nehéz mun- rvált Pobjedájának hátsó lelőtlensége. A közlekedéskát Szegeden például csak ülésénél leszakadt a kapasz- rendészet fő célja: a megnégv év alatt tudták befe- kodó. Ebbe a gumicsőbe le- előzés, a balesetek elkerüléjezni. heltették az öreget, a gépko- ^ érdekében a felvilágosítás, az ellenőrzés. Amióta megalakult a Belügyminisztérium közlekedéssagú romok között. De megkezdődött a szervezett munka, a jogosítványok. a rendszámok és a Év: 1950 1951 1952 1953 1954 balesetek száma: 4362 3491 3473 2995 2950 » Fü cél: a megelőzés, a nevelés Sajnos, azóta ezek a számok növekedtek, bár meg FELHÍVÁS! Felhívjuk a szegedi ingatlantulajdonosok figyelmét, hogy a Szegedi Víz- és Csatornamű Vallalat 1965. április hó 5-től megkezdi a belső vízellátó berendezések és azok tartozékainak (vízmérőakna, udvari kifolyó stb.) egészségügyi és műszaki ellenőrzését Amennyiben vízellátó berendezéseiknél szabálytalanságot, vagy egészségileg kifogásolható állapotot találunk, űgv a vétőkkel szemben vízellátás és közegészségügy veszélyeztetés címén hatósági eljárást indítunk. Szegedi Víz- és Csatornamű Vállalat x K 67 A SZEAC Bukarestben Okölvívóverseny9 NB If-es labdarúgómérkőzés A SZEAC labdarúgó csapata szerdán délután Buka- . , . . restben Románia utánpótlás és még sok mas esemény az ünnepi sportműsorban lyírt0t£omlT íSótt Szegeden a hét végén ün- di meg az ünnepi kupamérvál 9-n ín m \7 nepi sportműsort bonyolita- kőzeseket. Ugyancsak Üjszeelső féhdóben nak le. A program már geden lesz szombat délután ^ütte több* támadod de szombat délután megkezdő- az UTC-Békéscsabai VTSK heh^zeteit nem twha kihász- *k. A Kisstadionban felsza- NB III-as labdarúgó-találko„ . . , badulási röplabda-torna lesz zo is. Este a Rókusi tornanálm. A szegedi csapatban Kombaton délután fél 3 őrá- csarnokban 7 órától Szegedi Korányi, Szekeres es Cserko tó, majd ugyanott 3 órai Dozsa-Szekszardi Dózsa nyújtotta a legjobb teljesít- kezdettel négv megyei férfi ökölvívó-mérkőzést rendez* «« kézilabda-csapat kez- -k. Az NB H-es^endégcsalözője van, többek Között Kálmán Antal, a moszkvai EB harmadik helyezettje is náluk versenyez. Ezért érdekes küzdelemre van kilátás. Vasárnap a Kisstadionban délelőtt folytatódnak a röplabda* és a kézilabda-mérkőzések, ezenkívül 9 órától kosárlabda-torna is kezdődik. A Vasutas-pálya tornatermében délelőtt megyék közötti birkózó-verseny lesz. A Rókusi tornacsarnokban délután 2 órától játsszák az idei röplabda NB I egyik idénynyitóját, a rendkívül nagy küzdelmet ígérő Szegedi Kender — Bp. Utasellátó női találkozót. Szombaton és vasárnap teljes •tanuT •fyfll SZAK-pályán játszik az SZVSE NB II-es csapata, ellenfele a Bp. Spartacus lesz. Serdűlő labdarúgó-bajnokság [IITOII Főbb nyeremények: Berendezett családi ház garázzsal. Moszkvics autóval, balatoni telek víkendházzal, autóval, víkendházak autókkal, hűtőgépek, televíziók, magnetofonok, rádiók es még 10 000 nyeremény. VIT-SORSJEGY Kapható: KISZ-szervezeteknél, úttörőcsapatoknál, továbbá hírlapárusoknál, postahivatalokban és postai kézbesítőknél. Ára: 3,50 Ft ffésás: pilivs JJ»én. rendészeti csoportfőnöksége, ez a szerv foglalkozik a forgalomszervezéssel, a közlekedésrendészeti előírások megszerkesztésével. A mai közlekedési rendőrség már jól felszerelt, rádió-telefonnal ellátott gépkocsik tucatjaival. motorkerékpárokkal rendelkezik. Nyáron helikopteren ellenőrzik a forgalmas főútvonalakat, bevált a sebességet ellenőrző radarberendezés. Ezek is bizonyítják, hogy a régi módszerek elavultak, s új típusú ellenőrzést alakítanak ki. Eredményesen kísérleteznek például a sebességmérő órával együttműködő fényképezőgéppel. A fő cél a nevelés és nem a büntetés. A közlekedésrendészet dolgozóinak egyik felauata, hogy javuljon a viszony a gyalogosok és a gépkocsivezetők között, hogy fegyelmezettebbek legyenek az emberek. 1950-ig a közlekedési rendőr munkáját lényegében egy 1929-es elavult rendelet szabályozta, ekkor módosí- •; io+ták először. 1953-ban lépett életbe a KRESZ, amelyet 1962-ben módosítottak, s az idén korrigáltak. A szakemberek szerint az újabb módosítás sem végleges, hiszen állandóan figyelembe kell venni a nemzetközi szokások változásait is. A közlekedésrendészet foglalkozik a városközpontok. az új városok kialakilásával, az idegenforgalom adta feladatokkal. Ma máivá n lehetőség arra, hogy rendszeresen képezzék a közlekedési rendőröket. Bentlakásos iskola működik például Balatonfüreden az idegen nyelvet tanuló rendőrök számára. Kapalyag Imre Falusi sportolók sikerei A falusi spartakiádok té- (Gátfalviné, Link Margit) li versenysorozata a Hód- győzött A női egyéniben: 1. mezővásárhelyen megtartott Link Margit, 2. Jávor Olga megyei döntőkkel véget ér- (Tiszasziget). Női párosban: 1. Link Margit, Gátfalviné. ma ma ^Mb Ama Vegyespárosban: 2. Jávor Olga, Schmidt Károly (Tiszasziget). A férfi asztalitenisz-versenyben Ásotthalom (Horváth, Csiszár, Nyerges) szerezte meg a második helyet. Egyénileg Horváth (Ásotthalom), párosban Horváth, Csiszár ugyancsak a második lett. tek. A megyei döntőben a A sakkozók csapatküzdelszegedi járás 14 versenyző- mében Dorozsma (Gábor, labdarugo-fordulót bonyolftavel vett részt, és a küzde- Bakos, Süle Cs. Horváth) a nak le' VasárnaP délután a lem a járásiak nagy sikerét bajnok^ egység: i. Pintér hozta. A 9 bajnoki szam- . ' ... ból a szegedi járásiak 5 baj- Lal°« (Mórahalom), nokságot, 5 második helyezést és egy harmadik helyet szereztek, s ezzel megnyerték a pontversenyt. IA női asztalitenisz-ver- A Csongrád megyei labda- megrendezi a serdülő egyesenyben Dorozsma csapata rúgó-szövetség idén tavasszal sületi bajnokságot. A küzdelmek kiírása nagyjelentőségű, « • ? • rw r mert lehetőséget nyújt teN&CFVmUI&ttnmnŐ&V hetséges játékosok kiválasz' / rVWfcfcW J tására. A tornán 1950-ben és 1951-ben született játékosok Nem rózsás kedvvel, kissé bosszankodva, de csöppet szerepelhetnek, valamint csasem letörve hullámzott vasárnap délután hazafelé a lab- patonként két-két 1952-es is darúgást kedvelők sokezres szegedi serege a Tisza parton, játszhat. Mindenkinek érvéA Honvéd elleni vesztett mérkőzés tanulságait latolgat- nyes minősítési igazolyányták az emberek és sok elismerő szót lehetett hallani a nyal és sportorvosi engedélySZEAC játékáról, csapatépítési tervéről, taktikájáról. E iyel kell rendelkeznie. Nemkomoly. értékelő beszélgetést hangos rigmusokkal zavar- csak egyesületi, hanem. isko-. ták a piros-fehér zászlók alatt menetelő Honvéd szurko- lai csapatok is nevezhetnek lók: „Négy-kettő-négy, SZEAC hová mégy, Nem megyek Az iskolai együtteseknél az én messzire, Csak az NB II-be." igazgatónak kell igazolnia. Jól tudjuk, szó sincs arról, hogy éppen a négy-kettő- hogy játékosaik az iskola négyes rendszer miatt kerüljünk lejjebb a „ranglistán", rendes tanulói. A győzelemittas szurkolók szellemeskedései nem „cukkol- a beérkezett nevezések ták" a szegedieket, már csak ezért sem, mert lényegében száma határozza majd meg, szóra sem érdemes az ilyen élcelődés. Hogy mi mégis szót hogy a serdülő egyesületi ejtünk erről, nem a négy-kettő-négy és a Honvéd szúr- bajnokságot kiesési rendszerkólók miatt tesszük, hanem mert mint minden vesztett ben. vagy pont és gólarány mérkőzés után agadnak okosok, ha nem is élcelődnek, sza- szerint bonyolítják le. A raepulják a szegedi együttest, vagy a felállítási formát, dc gyei torna befejezése után a jobb taktikát tudnak ajánlani a SZEAC labdarúgó csa- legjobb hat helyezett csapat patának. tagjait díjazzák. Az első heBátran elmondható, s ezt sokezer néző is tanúsíthatja, lyezett a vándorserleget nyehogy a Szeged NB l-es labdarúgói vasárnap délután a ri el, ezenkívül egy labdát négy-kei tő-négyes rendszerben idei legjobb játékukat nyúj- kap, a játékosok pedig eremtották. Akik láthatták a tatai edzőtáborban rendezett ba- díjazásban részesülnek, rátságos mérkőzéseket, bizonyára látták, hogy mint. mon- A serdülő egyesületi bajdani szokás, a szegedi csapatnak fekszik a négy-kettő- nokságra nevezni a Csongrád négy. A Győr elleni mérkőzésen a szakvélemények szerint megyei labdarúgó-szövetségis a szegedi együttes ilyen felállítási formában megmu- ben lehet. A nevezési határtatta oroszlánkörmeit. A Honvéd ellen pedig a mérkőzés idő április 10-e. nagy részében eredményesen játszott, rugalmasan alkalmazza ezt a formát, s többször emberelőnyt teremtve vé- HOGYAN TIPPELJÜNK? dekezésben és támadásban egyaránt.. Láthattuk, hogy a "B i SZEAC nemcsak védekezett, hanem diktálta is a tempót. S^Sr íai-^ní ^ , , , ' , • , f... ojor idj—rerencvaros (4) Tulzas lenne azonban csak a taktikanak. a felállí- SBTC (íO)-Tatabárjya (5) tási formának tulajdonítani a esapat jó játékát, s ebben Dorog íia>—Komló (io keresni a jó csapatmunka titkát. A négy-kettő-négyes for- ViUiilb <7-fl)~^'?sI<íS (9) mát a 11 lelkes játékos töltötte meg tartalommal, azzal, DVSC (L»)—Diósgyőr (i) hogy küzdött, harcolt, s nem volt számára elveszett labda. Nyíregyháza ti6i— Ha szabad azt mondani, paprikás szivvel, a szegedi színek- ,T?20„rnDS!i?r.ly <6—7) hez méltóan játszottak. Ügy hisszük, ha a jövőben is ez ' NB„ lesz a „taktikájuk", akkor sok jó mérkőzésnek lehetünk Békéscsaba (!5)-Gyuia rs) majd szemtanúi a felsővárosi labdarúgópályán. N. P. 1 1 x 3 x 1 X 1 x l X i x S X 1 bx a X =S=0=R=0=K=B=A=N= i Ma SZVSE—SZAK barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz a SZAK sporttelepén délután 4 órai kezdettel. Szegedi Építők Sportköre 19«5. április 2-án délután 16.30-kor tartja közgyűlését Szeged. Boc-kai u. lé. sz. alatt.. Az elnökség ezúton is ken a sportköri tagok megjelenését. 4W4 Szegedi VSE (17)— Bp. Spartacus (7) Veszprém (18)—Pápa (4-S) Olasz bajnokság floren ti na (5)—Milán (1) 1 x í Juventus (3)—Torino (4) 1 ái-v Sámpdoria (t2)-Genoa" (IS) 1 Pótmérkózéfek NB II Z. Dózsa (151— Pécsi Bgnyász (171 X SZ.-MAV (1)—ZTE (10) 1 Zárójelben a csapatok helyezési számát közöljek. DÍL-MAGYARORSZÁG Elveszett a Dél-alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet Gazdasaga Szeged, kerülete Kiszombor. MNB 623 5. feliratú bélyegző A bélyegző éa-ver leien! S 68 9S0 A megyei labdarúgó-bajnokság bét tizenegye a következő: Tarr (Szentesi Kinizsi) — Csónaki (Sz. Dózsa), Gágyor (Szentesi Kinizsi), Laudisr. (Ruhagyár) — Va- i iao (Alsóvaros), dr. Vass (SZAK) — Rarta (Textilmü- A Magyar Szocialista MunKáavek), Pa esi ka (Alsóváros), I párt Csongrád megyei es Szeged Tóth I. (Mindszent). Polyvás városi bizottFagának lapja. (SZAK), Dékánv (Ruhagyár). Megjelenik hétíö kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő Dtzuttság Főszerkesztő: dr. Lőkös Zoltán szerkesztőség: Szeged: Magyar Tanácsköztársaság otja 10. Telefon. 35-33. 30-to Éjszakai telefon: 35-04 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács Láazlc Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 35-00. 31-10. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adnnk vissza.) A lapot nyomja • Szegedi Nyomda Vállalat Szesed Kárász s 8. A szegedi városi kézilabda-szövetség alapfokú férfi ée női bajnokságára hétfőn a szöretség helyiségében (Széchenyi téri városi bérház) a hivatalos órák ideién. délután 6 órától még lehet nevezni. * Végleges: április 7-én Budapesten és 21-én Bilbaóban játssza le a Ferencváros az Atletico Bilbao elleni Vásárvárosok Kupa-mérkőzését. Az április 7-i mérkőzés 19 órakor villanyfénynél kezdődik a Népstadionban. INDEX 25 053 1'erjt'bZiik S c&i.ngiád cnegyei postahivatalok Slőüzetési dl) •?gy hónapra 15 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbetfttML