Délmagyarország, 1965. április (55. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-06 / 81. szám
nyilatkozatai 55. évfolyam, 81. szám Ara: 80 fillér Szabadságunk húsz esztendejét köszöntöttük április 4-én Nagyszahúsú díszszemle ci fővárosban ta Munkáspárt Központi Bizottsága és a forradalmi munkás-paraszt kormány nevében üdvözölte a testvéri országok párt- és kormányküldöttségéit, majd a következőket mondotta: Népünk hálásan gondol a hazánk felszabadításáért legnagyobb áldozatot hozott szovjet nép és a vele vállvetve küzdő román, bolgár, jugoszláv népek fiaira. Kegyelettel emlékezünk azokra, akik vérüket, ontották, életüket adták, hogy sokat szenvedett hazánk megszabaduljon a német fasiszta hódítók igájától, s a kettős elnyomás alatt sínylődő nép felett is felfagyogjon a szabadság éltető sugara. Kegyelettel emlékezünk népünk legjobbjaira. akik megalkuvást nem ismerve bátran harcoltak a fasiz(folytatás a 2. oldalon) A díszszemle után Kádár János és A riasztasz Mikojan a következő nyilatkozatot adta a Magyar Rádió munkatársának és a jelenlevő újságíróknak: Kádár János: — Kedves vendégeinkkel együtt végignéztük a katonai parádét, amelyet bizonyára sokan láttak a televízióban, vagy követtek a rádióban — mondotta Kádár János. — Megelégedettek vagyunk. Jó hadseregünk van. Ezen a területcu is folyik a munka. Olyan a helyzet, hogy ssnikség van rá. Mi annak örülnénk, ha mar nem kellenének a fegyverek. de őrködnünk kell vívmányaink felett és a békét meg keli őriznünk. — Ezen a nagy napon szívből jövő üdvözletünket! a Központi Bizottság, a kormány üdvözletét, személyes üdvözletemet küldöm a magyar munkásoknak. parasztoknak, érteimiségieknek. dolgozó népünknek. Szívből kívánok minden jót személyes életükben: sikert, előrehaladást, boldogulást. — Ha kitartunk eddigi politikánk mellett, a munkát komolyan fogjuk, megőrizzük egységünket, a párt és a nép egységét idebení, megőrizzük egységünket, nemzet közi szolidaritásunkat a Szovjetunióval. valamennyi szocialista ország népével, a haladás minden erejével, akkor a mi ügyünk diadalmaskodik. Munkában, harcban megyünk előre, dolgozni kell, verekedni kell, de fokról fokra elérjük nagyszerű céljainkat, a szocialista társadalom felépítését, népünk boldogabb, nyugodtabb, szebb jövendőjét. Anasztasz Mikojan: — A szovjet emberek, akárcsak a magyarok, ünneplik ezt a nagy napot, Magyarország felszabadulásának, a fasizmus magyarországi megsemmisítésének igazi évfordulóját. Ilyen alkalmakkor az ember mindig szívélyesen tekint végig a meglett két évtizeden, végigtekint azon az úton. amelyen sikereinket, ercdmcnyciuket elértüli. Végigpillantunk azon, ami jó volt, hogy sikereinket a jövőben megsokszorozzuk, és ugyanakkor nem felejtjük el a rosszat sem. hogy soha többé ne ismétlődhessék meg. Tanulni a történelem leckéjéből es alkotni a történelmet, munkálkodni a magyar nép, valamennyi nép boldogságán: ez a mi közös célunk. — Mi, kommunisták, saját boldogságunkat nem állítjuk szembe más népek boldogságával, mindenkinek boldogságot kívánunk. Ha valamennyi nép nemcsak magának, hanem minde.n más népnek is boldogságot fog kívánni, akkor ez a boldogság korábban következik be és teljes lesz. — A Magyar Rádión keresztül szeretném tolmácsolni a Szovjetunió. a szovjet emberek üdvözletét. a magyar dolgozóknak és sok sikert kívánok nekik. Kádár János és Anasztasz Mikojan (MTI Foto - Vigovszki Ferenc felvétele* Koszorúzás! ünnepségek Szegeden A DÍSZSZEMLÉT KÖVETŐEN Kö SZÖNTIK A MEGHÍVOTT VENDEGEKET DOBI ISTVÁN, KADAR JÁNOS, NYIKOLAJEV. V. V. TYEBESKOV A—NYIKOLAJK V A, ÉS MIKOJAN ELVTÁRSAK A iszabadsag születesének huszadik évfordulóját ünnepelte vasarnap az ország népe bensőséges megihittségzel, örömmel a jelen, s rendíthetetlen biza lommal a még virágzóbb holnap felé fordítva tekintetét. Zenekarok ébresztették a szabad Magyarország huszadik születésnapjának enyhe-szép tavaszi reggelén a féllobogózott főváros lalióit. Fél kilenc után már sűrű sorokban áradt a nézők tömege a liget felé, hogy tanúja legyen a Magyar Néphadsereg minden eddiginél lenyűgözőbb felvonulásának. A díszemelvényen foglalt helyet Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspart Központi Bizottságának első titkára, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komocsin Zoltán, Nemes Dezső, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, dr. Korom Mihály, a Központi Bizottság titkára, Pap János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Benkei András belügyminiszter, Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka, Sarlós István, a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának elnöke, továbbá a tábornoki kar több tagja. Ugyancsak a díszeimelvény mellvédjéről tekintették meg a díszszemlét a felszabadulási évfordulóra hazánkba érkezett párt- ás kormánydelegációk vezetői; A. I. Mikojan, a szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa.- Elnökségének elnöke; Emil Bodnaras, a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, miniszIMTI Foto — snicó László (elvéfele) SZÁRAZFÖLDI CSAPATOK KIS HAIOTiVOMÁGC RAKÉTÁI teretaök-helyettés, Zsivko Zsivhov, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese, Alekszandar Rankovics, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága végrehajtó bizottságának tagja, a Kozpanti Bizottság titkára, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság alelnöke, Otakar Simunek, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagja, miniszterelnök-helyettes. A diszemel vőn y en foglalt helyet R. J. Malinovszkij, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságán nak tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, valamint V. V. Tyereskova-Nyikolajeva. a világ első női űrrepülője és férje. A odriján Nyikolajev űrhajós alezerede®. A díszemelvény melletti tribünön ott volt az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a kormánynak számos tagja, a politikai, a gazdasági. a kulturális élet sok más vezető személyisége, s innen nézték végig a fegyveres erők díszegységeinek felvonulását az üzemek, hivatalok, intézmények kiváló dolgozói, a termelésben élen járó munkások, szocialista brigádtagok. Á tribünökről tekintették meg a díszszemlét a külföldi párt- és kormánydelegációk tagjai. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője ós tagja. Az MSZBT meghívására a Szovjetunióból hazánkba látogatott. s a felszabadító harcokban részt vett katonák, volt partizánok, az f lesett hősök hozzátartozói, veteránok, békeharcosok, a külföldi szakszervezeti küldöttségek tagjai, a Magyarok Világszövetségének vendégei, szintén a tribünökről nézték végig a díszszemlét. Pontosan tíz órakor felharsant a kürtösök dfszjele. majd a diszszemleparancsnok jelentéstétele után Czinege Lajos honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet. A Maerar Szociális(Somogyiné (elv.) A fegyveres alakulatok díszmenet? az e mlékművek előtt. Hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából az MSZMP Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága, a Csongrád megyei tanács és a Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottsága vasárnap délelőtt 1® órakor koszorúzási ünnepséget rendezett Szegeden. A város dolgozóinak nagy tömegei állták körül a Széchenyi téri szovjet hősi emlékműveket. Az emlékművek előtt a fegyveres testületek díszalakulata sorakozott fel. A katonai jelentéstétel után a Munkásőr-zenekar a magyar és a szovjet himnuszt játszotta, közben díszsortüzek dördültek. Ezután az emlékművek talapzatára koszorút helyezett az MSZMP Csongrád megyei. Szeged városi és szegedi járási bizottsága, a Csongrád megyei, Szeged városi és a szegedi járási tanács végrehajtó bizottsága, az SZMT, a KISZ Csongrád megyei, Szeged vá rosi és szegedi járási bizottsága. a Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottsága. Koszorút helyeztek el az deiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet alakulatok, s a felszabadulásunkért, küzdött szovjet harcosok Csongrád megyébe érkezett küldöttségének tagjai, a magyar fegyveres testületek, a szegedi felsőoktatási intézmények, a tömegszervezetek, az üzemek és a termelőszövetkezetek, valamint a posta és a MÁV igazgatóságának képviselői. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. Ezt követőien a fegyi'eres alakulatok díszmenetben vonultak el az emlékművek előtt. A Széchenyi téri ünnepséggel egyidőben megkoszorúzták a Dugonics temetőben a szovjet hősök sírjait és a belvárosi temetőben a román hősi emlékművet. A megyei, városi és járási pártbizottság, valamint a tanácsok és a megyei, városi népfrontbizottság képviselői, továbbá a szovjet és a magyar fegyveres alakulatok, a szegedi üzemek, termelőszövetkezetek, intézmények és tömegszervezetek képviselői helyezték el koszorúikat, virágaikat a hősi halottak emlékművére, sírjaira. ikepelt a szegedi járás A szabadság 20. születésnapját a szegerii járás valamennyi községében is méltóképpen megünnepelték. Asotthalmon például az ünnepi felvonulásra mintegy 700 ál!ami gazdasági dolgozó, szövetkezeti gazda és tanulófiatal jött el. A parádés felvonulás után itt is, mint a többi községben nagygyűlés következett. Kisteleken szombaton este ünnepi tanácsülésen emlékeztek meg a nagy évfordulóról. Vasárnap délelőtt megkoszorúzták a helybeli swjvjet hősi emlékműveket. Tápén, Mórahalmon. Kisl.undorozsmán, Zsombov és több helyen hosszadalmas gyűjtőmunka eredményeként a község fejlődésének 20 éves történetéből rendeztek kiállításokat. Számos szövetkezetben és állami gazdasági üzemegységben külön is mea-T,•)..%)<•>?« i n .évfordulóról Dicsérő oklevelekkel. Kiváló szövetkezeti tag jelvényekkel, pénzjutalmakkal ismerték el a szocialista építés élen járóinak eddigi áldozatos munkáját. * * 4 *