Délmagyarország, 1965. április (55. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-04 / 80. szám

12 Találkozás gpÍRLAP 1965. APRILB 4., VASÁRNAP Malinovszkij marsa Hal Az élet vihara a második világháború alatt Zircre vet; Zircre, abba a rideg kolos­torba. Itt voltam ugyanis szobainas. Havifizetésem 84 pengő volt. amikor egy ki­ló szalonnáért 50-et is elkér­tek. Ennyiért takarítottam, fát vágtam, fűtöttem, tálal­tam, mosogattam. Szobainas voltam ... A vihar dúl. A tengelyha­talmak nyaka körül szorul a hurok. Az egyházi hagyo­mányokat a fasiszta hordák és bérenceik széttörik. A zárt ajtók sarkukból kifordítva Hat óra felé a főapát,, a prior, a jószágkormányzó, a számvevő, a házgondnok, a teológia igazgatója teljes díszben megjelenik. Hét óra, nyolc óra, kilenc óra. Senki sem érkezik. Az urai: szo­báikba mennek szigorúan meghagyva: ha a vendégek megérkeznek, rohanjak fel értük... Egymagam ülök a szobá­ban. Tíz óra felé jár az idő. Léptek hangzanak a folyo­són, felcsapódik az ajtó, s a portás máris tessékeli be a vendégeket. Oda vagyok a nem állják útjukat. A klast- csodálkozástól, ami nem so­rom több mint két hektár káig tart, mert egyikük meg­beépített területének legna- szólal magyarul, üdvözöl, ke­gyobb részét a fasiszták zet. nyújt, bemutatkozik, s a uralják. Nem nagyon kell belépetteken végigmutatva azért az itt élt papokat saj- imigyen folytatja: a Szov­nálni, mert volt ekkor a jetunió Második Ukrán Had­dít: „üljön le az elvtárs". Én elvtárs? Sokáig fülembe cseng e furcsa megszólítás ... Feszengve leülök. Várom a következményeket, mert az még nem fordult elő a tör­ténelemben, hogy egy ko­szos szobainas együtt üljön az asztalnál egy marsallal ós egy főapáttal. De úgylátszik a történelemben is vannak fura dolgok. Ez történt meg most... Feszengtem, feszengtem, míg teljes súlyommal rá­ereszkedem a székre. A pa­pok egyik szeme szikrát hány, a másik mosolyog, de egyik sem szél semmit... Mindenkinek ennie kell. Kikoplalt inasi gyomrom, melyet osak szolgakoszt: pincékben még több ezer seregcsoport parancsnoki ve- kanszalonna, főtt krumpli, hektoliter somlai és ürmös, zérkara, majd megkezdi a badacsonyi és lúdlalpú ka- vendégek egyenkénti bemu­riarka, török góhér és fekete tatását: Malinovszkij, a frankos, juhfark fehér és Második Ukrán Hadsercgcso­még tokaji is, édes ürmös és port parancsnoka, a Szovjet­pécsi tökös, csemerinka és unió marsallja. A meglepe­barátcsuha, néhány vagon téstől majd, hogy lélegzeni alma, a raktárak tele 53 ezer sem tudok, csak a kezem hold termésével, a karámok, emelem kézfogásra. Msgráz­istállók, aklok tele állattal, a za vagy háromszor szűrős bankokban pedig több mint agy, naromszor' s™™* egvmillió pengő... szemevei szemembe nez. Március második felében Arcára barátságos mosoly nagy a zűrzavar a faluban, ül. Amíg kezem rázza, bal Jármű, járművet ér Győr, karját váUamra teszi Kírde_ Dudar, Veszprém felé szá- . . . , _ , guldanak. zi: mi vagyok én Itt? „Szol­Pereg a kisbíró dobja í7°" ~ válaszolom. „Ezután kihirdetik az ostromállapotot nem szolga Magyaror­és a kiürítést. Riadó, riadót szágon" — mondja mosolyog­kővet... va, s azt ismétli: Nyet, Március 20-án, és 21-én nyet... megbombázzák a községet. tea, rántott- és bableves flz első külföldi út Mindenkit érdekel az is­meretlen, a távoli. Gyerek­korunkban átkukucskáltunk a szomszédokhoz a keríté­sen, s ha tehettük, át is szöktünk rajta. En sem vol­tam kivétel. Mindent elkö­vettem, hogy jó megismer­jem környékünket. Később kocsira kóretzkedtem, majd megtudtam, hogy Makó, Apátfalva. Királyhegyes ha­tárán kívül is van élet. Tanyán laktunk, nem volt lehetőségem utazni. A regé­nyeket bújtam utazás he­lyett. Számot vetettem azzal, hogy tanyai ember eléged­jék meg, ha egyszer életé­ben feljuthat Budapestre. A felszabadulás megterem­tette az utazás lehetőségét is. Jártam szerte szét az or­szágban, és üdültem azo­kon a helyeken, ahová 1945 előtt talán belépnem sem lett volna szabad. A legnagyobb élményt azonban az első külföldi út adta: Három hetet töltöttem A FORMARUHA töltögetett és néha a lopott Lengyelországban. Sok-sok pH ÜSZ ESZTENDŐ" CÍMMEL MEGHIRDE­KÖZISMERT OLVASÓINK ELŐTT. A PÁLYÁZAT MEGHIRDETÉSE ÓTA TÖBBSZÖR KÖZÖLTÜNK RÉSZLETEKET, SZEMELVÉNYEKET A BEÉRKE­ZETT PÁLYAMŰVEKBŐL, A PÁLYÁZATON RÉSZT VETT ÍRÁSMŰVEKBŐL EZÚTTAL NYÚJTJUK AT AZ UTOLSÓ ÖSSZEÁLLÍTÁST AZZAL A REMÉNY­NYEL, HOGY JÓ ÉS HASZNOS SZÓRAKOZÁST JELENTENEK KEDVES OLVASÓINKNAK A község lakó1 az apátság pincerendszerébe menekül. It.t szorongott 2300 ember — gyermek, asszony, öreg ée fiatal, pap és apáca, de ijedtében átvedlett nyilas is. A szolgák feletti parancs­uralom megszűnik. Jómagam a papi pince egyikébe veszem be magam. Egy nagy hordó alá. fejem alá téve egy el­tulajdonított papi egyenru­hát. Ki tudja, nem veszem e egyszer hasznát.,. A községben nincs gyógy­szer, nincs segítségnyújtás. Az emberek pusztulnak. Te­metni kell. Engem is hívnak. Nem megyek. A otán az egyik megmutatja a zsákmányt. Egy zsebre való óra, gyűrű, fülbevaló... Közeledik a front.;? A németek a faluban nem veszik fel a harcot, csak ágyútűzzel lassítják a szov­jetek előrenyomulását.., A pincében parancsot ad­nak a bor aknába öntésére. Fél éjszaka ömlik az ital. A levegőtől meglehet részegül­ni ... Március 23-án délelőtt megjelenik az első szovjet katona a pince ajtajában Első szav: Nyemec'ti je«zt? Nyemecki nincs. Mindenki­vel kezet fog. Akad tolmács i« és én megtanulom az első orosz szót: mir — béke... A roverenda felvételére nem került sor... Hétfő veit március ífl-a. S/alad a házgondnok, hogy keressek egy szobát, takaró sam ki, terítsek asztJit, mert magas rangú szovjet tisztek érkeznek az apátságba ... Választásomnak egy kis szobára kellett esnie, mert a '•Bgyogó pompájú termekbe nem akarják vinni a vendé­geket, mert nem látták a látogatás kimenetelét... A szobát rendbeszedem. P'ehér abrosszal, dupla tá­nyérral terítek. Felöltöm a | fehér tálalókabátomat. A konyhán már párolognak a finom étkek... Még mielőtt ellépett volna előlem, még egyszer meg­rázza jobbomat, bal kezét pedig kezem fejére teszi, mintha a legjobb barátjával úri maradók, nagy kapacitá­súnak bizonyult. Jól lak­tam! Vacsora végeztével a mar­sall és a főapát pohárkö­szöntőt mond. Valamennyien felállva koccintunk. Amikor a marsall pohara az enyém­rázaia kezet a Moszkva folyó mel összekoccan, kedvesen hídján... Felocsulva a történtekből máris szaladok jelenteni a vendégek érkeztét... A vendéglátók gyorsan jönnél:. A bemutatkozás hű­vös eleganciával megtörté­nik. Egyik sem volt olyan bensőséges, mint az enyém ... Malinovszkij marsall az asztalfőn ül. Jobbján a fő­apát. Miután feltálaltam, temetések megszólal: „Szagyijtyesz to­vállalkozö váris. A tolmács gyorsan for­rámmosolygott. Örök ige­ként szállnak felém meggyő­ző szavai: „A fasizmusnak nemsokára vége! A szolga­sorsnak máris! Béke lesz! Szabadság lesz! Ez az ország a tiétek lesz! Én csak bólogattam. Szememfénye — tudom — túlragyogta valamennyi ki­tüntetését ... Rácz Sándor, Hódmezővásárhely, Alkot­mány utca 3/b feledhetetlen élménnyel tér­tem haza. Nem hallgatha­tom el azonban, hogy meg ne jegyezzem: figyelő sze­mem nemcsak a jót, a szé­pet, a különlegest vette ész­re. hanem azt is, hogy a bá­mulatos tenger hideg .. ^ fenségesek a hegyek, de fá­rasztóak ..., kristálytiszta jónéhány helyen a levegő, de kevés a napsütés .. „ gyü­mölcs is terem., de meg sem közelíti a mienket... Nagyon jó átlépni az or­szághatárt, jó ismerkedni más tájakkal, emberekkel, jó látni, tapasztalni, de élni legjobb itt, a kedves napfé­nyes Tisza—Maros szögében. Kiss Magda Szeged, Juhász Gyula a. 38. sz. Régi holmik ren­dezgetése közben kezembe akadt egy narancssárga vá­szonruha darabja. Hol láttam ehhez hasonlót: — igen már tudom. For­maruha volt. Mi­ként jutottam hoz­zá? Ezt akarom elmondani... A mai Cserebö­kény területén né­hány mozgalmi ember megalakí­totta 1948 tava­szén a földműves­szövetkezetet. Ez volt hivatva elin­dítani azt az er­jedést, amely az e területen élő parasztemberek életét megváltoz­tatja. Nem volt azonban egy he­lyiség. ahol össze­ülhettek ' volna ügyes-bajos dol­gaik megbeszélé­sére. A taglét­számmal sem le­hetett dicsekedni. Az a pár ember, akiket maguk mellé szerveztek, az is csak várako­zott: ugyan mi lesz ebből. A meg­oldandó feladatot többen magyaráz­ták, a legérthetőb­ben a kommunis­ták, akik szerint meg kell oldani az áruellátást, a felvásárlást, meg kell szervezni a termelést. Mindez akkor nemcsak szervezé­si kérdés volt, ha­nem létkérdés is. Arról volt szó, hogy megalapoz­zuk-e a szövetkezés kezdeti formáját, megszerezzük-e a környék dolgozó parasztságának bi­zalmát? Horváth Lajos, Dóczi Jó­zsef, id. Boros Imre, Erdei Mik­lós, Rab Lajos, Daróczi István, Szél Lajos, Csor­ka András és má­sok nagyon jól tudták, mi forog kockán. Nem hiá­ba dolgoztak éjt­nappá téve. a munka gyümölcse­ként létrejött a környék elsó ter­melőszövetkezete. Ekkor 1948-at írtunk. A szövet­kezet nevét a jobbágyfelkelés vezéréről, Budai Nagy Antalról kapta. Kezdetben tízegynéhányan voltunk, többnyire fiatalok. Hogy mit akartunk? Nem a világot megválta­ni, hanem a régi életkörülményeket megváltoztatni. Földéhségünk a földreform során kielégült. Azon­ban továbbra is rabja maradtunk a földnek. To­vábbra is gyalo­goltunk a barázda mellett, s hamar a mezsgyéhez ér­tünk. Nagyobb gé­pekkel meg sem lehetett volna for­dulni földjeinken. A jószágnevelés miatt még ünne­pünk sem volt. Ta­nulni, szórakozni? Ez. csak álom volt. Ezeken kellett te­hát változtani. Kicsi volt a mi szövetkezetünk, sok problémával küszködtünk. A hírnevünk azért megvolt Azok, akiknek nem volt lehetőségük belép­niük hozzánk, kí­váncsian lestek eredményeinket. A nagygazdák vi­szont gúnyos mo­sollyal kísérték erőfeszítéseinket. Meg kell vallani, mi is adtunk gú­nyolódásukra al­kalmat A baj az volt, hogy bár az alap megvolt de nem volt tapasz­talatunk a gazdál­kodáshoz. Vetet­tünk- mi a földbe sokféle magot, még gyapotunk is volt. Lassacskán jöttünk csak rá arra, hogy irreá­lisan terveztünk, mert kevés a ké­zierő és sok a munkaigényes nö­vény. Mondjam ki, bogy sok minden tönkrement föld­jeinken? A gépállomás 1948. augusztus 20-án megalakult Munkánk is köny­nyebb lett Gal­csik György, Pá­linkás Mihály és a traktorosok de sok értékes segít­séget nyújtottak... Szövetkezetünk akkori tagsága ér­dekes emberekből állt. Nem egyfor­mán értelmezték az életet, tehát nem csoda, ha vé­leménykülönbsé­gek voltak. Ezért valósult meg az a javaslat, hogy csináltassunk ma­gunknak formaru­hát. A cél elég fu­ra volt, — meg­különböztetni a tagságot a kívül­állóktól. Vitatkoz­tunk a formaru­hán, s végül csak eldőlt: narancs­sárga vászonöl­töny, katonai sza­bású, hozzá ma­gasszárú cipő, de­rékszíj és tányér­sapka. Ebben fe­szelegtünk később a rendezvényeken, — móg a Világif­júsági Találkozóra is eljutott benne közülünk egyne­hány. Így jutot­tam én is a na­rancssárga forma­ruhához. Később tévedé­sünkre rájöttünk: ne a külsőségek­ben váljunk ki dolgozó társaink közül, hanem a munkával megte­remtett tartalom­mal. Azóta szövetke­zetünk egyesült más szövetkeze­tekkel és megta­lálta formáját. A régiek közül ki a jogutód szövetke­zetben, ki másik­ban dolgozik. Töb­ben, mint jóma­gam, továbbtanul­tunk, és máshol álljuk meg a he­lyünket. A kezembe ke­rült narancssár­ga vánon darab ezekre emlékezte­tett... Ifj. Boros Imre Szentes Dózsa György 32/A A zt mondják a bölcsek, hogy az írás min­dig beszél. Hát. beszéljen az írás... Felejthetetlen Hódmezővásárhelynek 1944. október 5, 6, 7, 8 napjai, — s főleg nekem. Szel­lemi ínségmunkásként dolgoztam a városházán. Attól a naptól, hogy apámat és két társát (Posz­tós Sándort, Karácsonyi Ferencet és Borsi Já­nost) internálótáborba vitték, attól kezdve ál­landóan az a veszély fenyegetett, hogy elvesz­tem állásomat, mert hiszen kommunista leánya vagyok. Pedig arra a csekély alamizsnára na­gyon rá voltunk utalva, mert cn voltam akkor a kenyérkereső. Nehéz idők keserű tapasztalatai szőtték át egész életemet. Küzdeni a minden­napi létért, harcolni a szocializmusért, de sok­szor harcolni kellett az elvitt elvtársakért. Meg­keresni azokat, akik segíteni mertek, hiszen mindenki veszélyben volt a náci uralom alatt, aki felmerte emelni szavát a munkásságért. Azért kellett mindenkinek vigyáznia, aki kö­zénk tartozott. De összetett kézzel sem néz­hettük. hogy három embert elvittek a városból. A segítők között az elsők voltak Takács Ferenc, Szőke Imre. Búza Ferenc, Kiss La jog. Vad Já­nos elvtársak, noha minden pillanatban várhat­ták, hogy őket is elhurcolják, mert már vagy 30-an megjárták a letartóztatottak útját. Ál­landó házkutatás, folytonos zaklatás volt az. itt­hon maradottak élete, mindaddig míg a német nácik el nem haeyták végleg városunkat. Soha nem felejtem el azt a napot, amikor a német nácik a Kokron-féle harisnyagvárat ki­fosztották. Amikor a napyértékű kötőgépeket rakták a gépkocsikra, akkor jöttem hazafelé a hivatalból. Ahogy néztem a rakodást, az ar­comra volt írva a gondolatom- Ti gyilkosok, meg ettől az értéktől is megfosztjátok az amúgy is e'eslgázott, agyonhajszolt és kifosztott varos munkásságát. Lesújtó gyűlölettel néztem rájuk. Gépkocsijuk irányába érve, vállamnál fogva visszafordított egy náci tiszt és megszólalt ma­gyarul: „Hallod-e! Ezt a gyűlöletet azonnal töröld le az arcodról, mert ha nem. úgy fel­doblak az autóra. hogy megtanulod a mi Hit­lerünket tisztelni". Engem annyira váratlanul ért ez a tamadás. hogv nem fog!tam fel a hely­zet súlyosságát és azt feleltem a náci tisztnek: .A gondolatot még a maguk szárnyaló gépesí­téssé sem tudja rögzíteni, tehát nem láthat bele Visszapillantás (Röviditve) gondolataimba". Erre ismét vállamnál fogva úgy meglódított, hogy majdnem orra buktam és sziszegte: „Te büdös kommunista azonnal tűnj el, mert nem felelek magamért". Sokszor eszembe jutott ez az epizód, Ha ez a náci tiszt is olyan kegyetlen lett volna, mint a haláltáborokban sínylődök kivégz.ői, akkor én is megismerhettem volna azft a kegyetlenséget is. De azt gondolom, hogy bár gyűlölt minket, szocialistákat, mégis inkább figyelmeztető volt t elem szembeni cselekedete, hogy jobban vi­gyázzak gondolataim kinyilvánítására. <kkor már közeiről hallottuk a felszabadj­E íj tó szovjet csapatok előnyomulását. Min­dennap délután, amikor a szovjet, rádió bemondta, hogyan halvdnak előre a csapatok, ott voltunk Zsai-kó szomszédéknál. Mondanom sem kell, hogy őrt is kellett állni, nehogy meg­lepjenek. Este pedig a Posztós-ház volt a tár­gyalóterem, ahol apróra megvitattuk a hallotta­kat, hogy felkészülve álljunk a felszabadulás után reánk háruló feladatokkal szemben. A „vi­tában" részt vett a ma is ismert Zsarkó család. Kiss Lajos és családja. Szenti Sándor és csa­ládja, a szomszédok közül azok. akik velünk együtt nagyon várták a felszabadulást.. SOksZOr 20—30-an is vcltunk. Közben Vásárhelyen is kiadták a napiparan­csot, hogy mindenki hagyja cl a városit. Pár napi eleséggel, megfelelő ruhaneművel vonul­janak Szentes felé Budapestnek. A közalkalma­zottak 80 százaléka — felelő'lenül — él is hagyta a várost. Így lettek ezek a nyilas pro­paganda áldozatai, még a munkásság részérő] is soka;; azok. akik nem látták a jövőt. A menekülök végeláthatatlan sora hömpölygött, az utcákon. Szekéiek. teherautók megrakva embe­rekkel. gyermekekkel, poggyásszal. Mentek, s nem tudták miért mennek, főleg hova és med­dig. Csak mentek. Az otvosok nagyobbik aaá­zaléka is itthagyta a kórházat, s benne a be­tegeket, a közalkalmazottak a közügyeket. Va­jon mi lett volna a várossal, ha elvhű szocia­listái. akik addig is legálisan vagy illegálisan harcoltak állandóan a szocializmusért, nem tud­ták volna hol kell lenniök, mit kell cseleked­niük, amikor a szovjet csapatok bevonulnak. A mi szocialista elvtársaink szocialista köteles­ségtudással azonban helytállottak az új helyzet­ben is. Az elmeneküllek viszont, ahelyett, hogy lelkiismeretfurdalást éreztek volna visszatértük után és bekapcsolódtak volna az új világ épí­tésébe és részesei lettek volna az újjáépítésnek — mondom ehelyett — kevés kivétellel — ma­gánvagyon sértésekről, egyéni sérelmekről, hi­vatalaiktól való megfosztásukról, sőt jogos kö­vetelésekről beszéltek. Pedig abban az időben minden do'gozó kézre szükség tett vo'na. hogy felégetett hazánkat, benne lerombolt városain­kat újraépíthessük. Évek elmúlta kellett ahhoz, hogv beismerjék a bizalmatlankodók: az új világ küszöbét igen­is akkor átléptük. Minden, ami múlt, vissza nem jön. H f ódmezővásárhelynek, dolgozó munkáseinbc­reinek 1944. október 8-a hozta :n e a régen várt és érte sokat küzdi szocialista élet­forma kialakulásának lehetőségét. Bizony sok elmaradottsággal kellett megkü-demök. sok ne­hézséggel szembenézniük az akkori harcosok­nak. A háború okozta nehéz gazdasági helyze­tét kellett először meroldani, Mennyi harc. cL tenszeíűlés, kételyszülte ákadáM tett ár'a'maf­lanná a két munkáspárt egyesült ereje. Persze mindez időbe tellett. Most már látszik a- ered­mény. Tekintsünk vissza a húsz. év előtti Hőd­mezőVAsárhé'yre és nyomban felmé, betővé vál­nak az eredmények. A mai fiatalságnak már nyitva é'l az út a meg szebb, még boldogabb étet éní'ésjlte". Csak értsék a múltat, becsüljék a múltban harcott veteránok mozgalmi munkáját, hogv a jetente»n komoly és meginpa ha'á'lan al-.pkfív- i luhcvse­óek a jövő kómmunisfa társadalmának. Posztós Jusztina Hódmezővásárhely Kisfaludy u. 11. sz. >

Next

/
Thumbnails
Contents