Délmagyarország, 1965. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-14 / 62. szám

Jelzések a világűrből Csillagközi repülések vagy rádiókapcsolatok? Szupercivilizációk Elpusztult civilizációk A földön kívüli civilizá­ciókkal való kapcsolat föl­vétele a legutóbbi időkig technikailag megvalós tha­trólannak tűnt, s e problé­ma tárgyalása főleg a fan­tasztikum szférájába tarto­zott. Most, a rádiófizika, a rádiócsillagászat és a kiber­netika meghökkentő sikerei­nek eredményeképp megje­lentek az ezlréhyú elméleti kutatások és kísérletek reá­lis előfeltételei. Hány bolygón élhetnek értelmes lények? A kapcsolat lehetőségei a civilizációkat elválasztó tá­volságoktól függnek, ezt pedig a világegyetem mérete és benne a civilizációk szá­ma határozza meg. A kor­szerű csillagászati eszközök­kel körülbelül tízmilliárd fényévnyi sugarú tőr hozzá­férhető számunkra. Rendkí­vül meglepő lenne, ha e térben, a gigantikus számú csillag között egyedül a ml Napunk, e teljesen szokvá­nyos csillag közelében kelet­kezett volna élet és fejlő­dött volna kl az értelem. Persze nem minden boly­gó alkalmas arra, hogy élet keletkezzék rajta. A galak­tikában az élet kialakulásá­ru alkalmas bolygók száma százezer és tízmilliárd kö­zött mozog. Hátra van még az egyik legfontosabb és legnehezebb kérdés: vajon hány olyan bolygó van közöttük, ahol az élet olyan fejlettségi fo­kot ér el, amelyen értelmes, gondolkodó lények jelenhet­tek meg? Feltételezhető, hog.v a világegyetemben az értelmes élet keletkezése az anyag fejlődésének törvény­szerű folyamata. Ám, ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az élő anyag evolúció­jának minden bolygón múl­hatatlanul el kell vezetnie -ez értelem kialakulásáig. A legfontosabb kapcsolat A más civilizációkkal való kapcsolat problémája szem­pontjából nem tarthat ér­deklődésre számot minden civilizáció, amely galaktiká­ban valaha is létezett, ha­nem csupán azok a civilizá­ciók, amelyek o mienkkel egyidejűleg léteznek. Elvileg a civilizációk között a kap­csolatok következő típusai lehetségesek: közvetlen kon­taktusok vagy kölcsönös lá­togatások; hírközlő csatorná­kon tartott kapcsolatok; vegyestipusú kapcsolatok, vagyis olyan automatikus berendezések küldése a vizs­gálandó bolygórendszer tér. ségébe, amelyek e rend­szeri megadott program sze­rint tanulmányozzák. Az emberiség szempontjá­ból a csillagközi repülések problémáját csupán igen tá­voli perspektívában vizsgál­hatjuk. Ugyanakkor a kor­szerű rádiótechnikai eszkö­zök lehetővé teszik, hogy már most regisztráljuk a csillagközi térségekből kül­dött jelzéseket. Éppen ezért a jelenlegi szakaszban a rádiókapcsolatnak van a legnagyobb jelentősége. A csillagközi kapcsolat szempontjából az adó telje­sítőképessége a legfontosabb paraméter. Ettől függ a kapcsolat maximális távol­sága, a továbbítandó infor­máció mennyisége, a jelzé­sek jellege, s következéskép­pen a jelzések észlelésének módszere is. Milyen adóteljesítményre lehet számítani a más civili­zációkkal való rádiókapcso­lat megteremtésekor? Nyil­vánvaló, hogy ez az adott civilizáció energetikai poten­ciáljától függ. Ezer fényévnyi távolságok A természetes energiafor­rásoktól eltérően, amelyek minden irányban és széles spektrumban sugároznak energiát, a mesterséges jel­zéseknek két sajátosságuk van: irányítottságuk és mo­nokromatikus voltuk. Ez le­hetővé teszi, hogy viszony­lag szerény kisugárzási ka­pacitás mellett óriási távol­ságból észleljük őket. Így például a tíz kiloherces frekvenciáján működő 10 ki­lowatt energiájú, körülbelül száz méter átmérőjű antenná­val rendelkező adó korszerű eszközökkel a legközelebbi csillagoknak megfelelő távol­ságából már észlelhető. A ci­vilizációk közti távolságok ennél bizonyára jóval na­gyobbak: legalábbis néhány száz, de talán az ezer fény­évet is elérik. Az Uyen tá­volság áthidalására 1—1000 millió kilowatt teljesítményű adó szükséges. Az ilyen adó létrehozása grandiózus vállalkozás. Még­is, ez a feladat műszakilag nem megoldhatatlan. Amíg a jelzés a Földre jut A miénknél fejlettebb szu­percivilizációk nagy kapaci­tással rendelkezve megen­gedhetik maguknak azt. a fényűzést, hogy minden irányba terjedő jelzéseket sugározzon széles tartomány­ban, emellett biztosítsa az adás tízmillió fényévtől tíz­milliárd fényévijj terjedő ko­losszális távolságát. Ez azt jelenti, hogy ha galaktikánk­ban valahol vagy akár más galaktikákhan is — tízmillió fényévnyi távolságon belül — akár egyetlen Ilyen típu­sú civilizáció is létezik, ak­kor mi már most, a tech­nika jelenlegi szintjén ész­lelni tudjuk az általa kül­dött jelzéseket. Hány év telik el a jelzé­sek küldésének pillanatától a jelzések felfogásának pil­lanatáig? Előfordulhat, hogy az a civi­lizáció, amely a jelzést küldte, már megszűnt lé­tezni. Ám, az általa felhal-, mozott tapasztalatok és is­meretek nem vesznek el, hanem a többi civilizáció közkincsévé válnak. Hogyan lehetne észlelni az ilyen szupercivilizációk jel­zéseit? A mesterséges rádiósugár­zásoknak több megkülönböz­tető Ismérvük van. A tu­dósok most ezen ismérvek pontosabb meghatározásán munkálkodnak, és új, szigo­rúbb kritériumokat dolgoz­nak ki. így tehát a legközelebbi csillagok kutatásán kívül üzenete még egy út kínálkozik a Földön Hívüli civilizációk­ról származó jelzések kere­sésére: a kozmikus rádiókl. sugárzási források részletes tanulmányozása, abból a célból, hogy kiválasszuk kö­zülük az esetleges mester­séges eredetiteket. Ez az út szorosan összefügg a rádió­csillagászat időszerű felada­taival. A mai tudomány és tech­nika színvonala lehetővé te­szi, hogy aktív kutatásokat végezzünk mindkét irány­ban. Lev Gindilisz a fizikai-matematikai tudományok kandidátusa Qhinepi Qiu eh -Il i (Kj üer s e mj e k Szegeden. Bach születésének 280. év- zenekara által előadott h­fordulója alkalmából a Sze- moll szvit lesz.' Március 25­gedi Zeneművészeti Szakis- én a tanárok adnak hang­kola ünnepi Bach-hangver- versenyt. Kedves Tamás és senysorozatot indít. A hat Nagy István a D-dúr szoná­előadásból álló sorozatban az tát játsszák, Joó Csilla és intézet legjobb növendékei Gregor József — a Szegedi és tanárai szólaltatják meg Nemzeti Színház tagja, meg­a halhatatlan zeneszerző hívott vendég — kettőst éne­legszebb műveit. kel a Karácsonyi oratóri­Az első koncertre a Ze- umból. A c-moll verseny­neművészeti Szakiskola műt két zongorára fíodcs nagytermében március 20- Péter és Delley József fiatal án, az évforduló előestéjén tanárok szólaltatják meg. kerül sor. Onczay Csaba, 26-án este 7 órakor Bach Matuz István és Márffy két- és háromszólamú in­Gabriella, az intézet növen- vencióit adják eló az inté­dékei adnak elő néhány zct zongoratanszékének nö­örök értékű Bach-darabot. vendékei. A második hangverseny Március 29-én esle 7 óra­március 24-én lesz. A kon- kor a szakiskola növendékei cert legérdekesebb, s egy- adnak hangversenyt, majd ben legértékesebb műsor- 31-én a tanárok és növendé­száma a szakiskola kamara- kek közös hangversenyével ér véget a sorozat. Ez az utolsó hangverseny különös élményt ígér a zene kedve­lőinek. Az eredetileg orgo­nára írt műveket Ván tus István fúvósokra hangsze­relte úgy, hogy azok meg­tartsák orgonaszerű hangzá­sukat. Fúvószenekaron szó­lal meg például a g-moll fantázia és fúga, s a c-moll Passacaglia. Most Induló munkákhoz beruházási építész­mérnököket és gépészmérnököket keres felvételre a József Attila Tudományegyetem. Fizetős a 170 1%0. M. M. sz. utasítás szerint. Jelentke­zes személyesen 1965. máre. 25-lg Duaonirs tér 13. sz. S/emélv/etl csonortnal. Szaktanácsokat ad az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Már régen elkészült az sek szerint 7—8000 hold Alsótiszavidéki Vízügyi Igaz- ilyen „végi építésű" öntözö­gatóság idei termelési terve, telep található. Egy-egy tíz­Az idei feladatok között sze- ezer holdnyi kiterjedésű repel többek között ötmillió mezőr_ -.dasági üzemről vagy forint értékű szántás-vetés több . zemről, ha az összes is. Az elmúlt esztendők terület 25 százalékán öntö­alatt az igazgatóság gép- zésre rendezkedtek be, ag­parkja jelentősen megnőve- rárközgazdasági hasznosítási kedett, s jelenleg hetvenöt tervet kell az öntözési cso­erőgépük van. Tavaly mint- portnak készítenie. A terv egy nyolcezer holdnyi terű- tartalmazza a szövetkezet letet építettek meg öntözés- közgazdasági lehetőségeit, re, ezzel szemben az idén felméri a tápanyagszükség­— a halastavakkal együtt — letet, a rendelkezésre álló csak 3022 holdon építenek trágyamennyiséget, a műtrá­ontözőtelepet. Az így felsza- gya felhasználást, a szállító­badult munkagépeket a kü- eszközök kapacitását, lönböző mezőgazdasági nagy- Üj feladat az is, hogy az üzemekben az időszerű mun- új öntözőtelepek indításánál káknál, szántásnál, vetésnél a vízügyi igazgatóság szak­foglalkoztatják. emberei szaktanácsokkal lat­Tervek szerint ebben az ják el a mezőgazdasági évben 1150 holdon létesíte- nagyüzemet. A szaktanács­.íek új öntözőtelepet. így adás természetesen már jó­például elkeszúl a részkei val megelőzi a telep üzemel­Kossuth Termel ős zövet kezet- tetését, hiszen kiterjed a te­ben a kétszáznegyven holdas rület kijelölésére, a tervek esőszerű öntözésre berende- készítésére és az építkezésre zett telep is. Befejezik még is. A vízhasznosítási csoport a tavalyi évről áthúzódó ön- tagjai tehát sok közös gaz­tözőtelepek építését, mint a daságnak nyújtanak szak­szegedi Haladás Termelőszö- mai segítséget. vetkezetben is 170 holdon. — Az idén összesen 64 038 hold­ra juttatják el az éltető vi­zet, és az. 5310 holdnyi ki­terjedésű halastavakat is ki­elégítik. így tehát több mint 200 millió köbméter vizet használnak fel. Tavaly 190 millió köbméter vizet akar­tak kiöntözni, de a csapa­dékos időjárás következté­ben összesen 152 millió köbméter elengendő lett. Az csőszerű öntözés tért hódít: az idén 34 773 hold kap így vizet, felületi öntözéssel pe­dig 29 265 hold. Űj feladatok is várnak a vízügyi igazgatóság, lllelve a vízhasznosítási csoportra: azokat a régebben megépí­tett öntözőtelepeket, amelye­ket már három éve nem üzemeltetnek, bevonják az öntözéses termelésbe. Mint­egy ezer hold ez. Felméré­Orvosi honorárium: Munkácsy Mihály­levél A Magyarok Világszövet­ségéhez nem mindennapi küldemény érkezett. A fel­adó: Váczi István, az Egye­sült Allamok-beli Trentop­New Jerseyben élő magyar származású 70 éves orvos. A ritkaértékű küldemény Munkácsy Mihály 1892-ben kelt, sajátkezű, német nyel­ven írt többoldalas 'evele, amelyet Luxemburgból kül­dött dr. Engel főorvosnak Balatonfüredre. Munkácsy levelét kiegészíti feleségének ter.jedelmes írása dr. Engel főorvoshoz. , Váczi István kísérő sorai­ból kiderül, hogy egy magyar származású betege hagyta rá a levelet — továbbá egy kisebb tanulmányíéjfest­ményt — honoráriumkép­pen." A festmény Munkácsy „Ki a legény a csárdában" című 1883-ban készült alko­tásának egy részlete. Váczi István részéről — ahogy írja — ez „csekély hozzájárulás a magyar kul­turális értékek összegyűjté­séhez; hálámnak csak sze­rény törlesztése magyar kul­turális neveltetésemért..." A Magyarok Világszövet­sége az értékes ajándékot eljuttatta a Nemzeti Galé­riának. Indul a motorosidé^y Az idén 157 000 kerékpár 4 milliót Import útjá' _ ez kerül forgalomba. A gyere- be a kereskedelem. Ele. /;­keknek külön ötezret vásá- dőnek ígérkezik 1965-ien a rolt a kereskedelem külföld- 17 500 Pannónia és a 12 009 ről. A KRESZ rendelkezese- kisebb, 125-ösPanuvir motor­neik megfelelően — amely kerékpár. Az igényekhez ké­szerint a kerékpárok csak pest továbbra ls kevés a kis­elsö és hátsó világítással el- motor. Bár mintegy húszezer látva közlekedhetnek — biz- beszerzésére lenne lehetőeé­tositották a szükséges felsze- ge a keresHedelemnek, egye­relést. A tavalyi mennyiség lőre ennek még csak egv kis háromszorosa. 617 000, elsövi- részét sikerült realizálni. Az lágítáera alkalmas lámpa ke- első félévben 3000 Jawa-Ideál rül forgalomba. Különben kismotor érkezése várhaté. 1,1 millió „hátfényt" rendelt Az ®gész évre tervezett a kereskedelem, s ez a járművekből mintegy 70 000 mennyise.? \ arhatóan már kerékpár 8000—9000 motor­v*rj. a vevőket, s izzó mutatkozik kevésnek, csaknem 100 000 buk sisak A hazai ipar mindössze 1.3 kerül az idény kezdetéig az milliót ígért, ezért mintegy üzletekbe. (MTI) Rájuk csukódott a börtönojtó Több hetes büntetését tölti a Csillag börtönben D. Sán­dor 35 éves, szegedi és K. J.-né 20 éves tápéi lakos, mert sorozatosan és vissza­esőként különböző szabály­sértéseket követtek el. A 29-es zárkából lép elém D. Sándor, akiről azt tudom meg. hogy mint botrányt okozó idült alkoholistát el­tiltották a nyilvános szóra­kozóhelyek látogatásától esle 8 óra után. Megszegte. Raj­takapták. Ezért büntetése 25 napi elzárás. Közben utol­érte egv másik esete: egy nőismerősére éjszaka ráverte a lakása ajtaját, amiért az nem engedte be. Ezért külön kapott még 25 napot. Eny­hítő körülménye nincs. A társadalomra nézve viszont veszélyessé vált. j il/ szolgáltatások a Város! Gőzfürdőben! 1. A férfi gőzosztályon a medencefürdonél hideg­meleg vizes váltófürdö alsó végtag vérkeringési za­var, onv hc vérnyomásemclkedés és enyhe fokú szívmegbetegedésben szenvedők részére. Igénybevé­tele orvosi javaslat alapján. 2. Az iszaposztályon férfiak éis nők részére egyaránt elektromos vibrntis massage. Elsősorban izom­reumában, izom fáradtságban szenvedő betegeknek ajánljuk. Az új szolgáltatások március 15-től vehetők igénybe, x 66 446 Szegedi Fürdők és Hőforrás Vállalat. Fafaragáshoz, dísztárgyak készítéséhez ér­té. ló kézügyesség*! dolgozókat felveszünk Jelentkezni lehet Háziipari Szövetkezet S/esed. Lenin krt. 13 To\ abba felvessünk szakkeozett síkkötőt köz­ponti üzembe Jelentkezés: síkkötőrészlegnél. Takarék­tár U. S. 4136 Valamikor önálló üveges­ként kezdte. Az ital tönkre­tette, lecsúsztatta. A felesé­ge elhagyta három kisgye­rekkel, viszont ő nem fi­zette a gyerektartást. Ezért tíz hónapot ült. Egy másik asszonnyal élt most együtt, aki gyereket vár tőle. — Mennyi volt a havi ke­resete? — kérdezem. — Kétezren felül. Ha kü­lönmunkát is vállaltam, ak­kor még egy ezres jött hoz­zá. Az asszony is keres 1100 —1200 forintot. — Mennyit költött italra? — Mikor hogy. Mikor ki­ve! voltam. Sajnos, mióta el­Méf idejében rendeljen cserépkályhát Szövetkezelünk a lakosság szolgálatában vállal cserépkályhi­építést, átrakást, tisztítást. Cserépká'vha K>sz Szeged, Go­gol u. 9. sz. x 08460 vonókúrán voltam, nem tu­dok meginni két liternél többet egyszerre. Azelőtt. .. akár a 25 nagyfröccsöt is. — Ezért nem küldőit pénzt a gyerekeinek? — A feleségem nem ér­demli meg — vágja rá ko­nokul. — Mielőtt idehozták, az­nap éjjel mennyi pénzt szórt el? — Ügy 1400—1500 forin­tot — szűri át foga közt a szót, majd hozzáteszi: — Higgye el, hog.v csak magamat büntetem most is. Nem vagyok én rossz ember. Nagyon szeretek átnézni a tiszta ablakon, amelyet én helyezek keretbe, én gitte­lek körül. Mindig a két ke­zem munkájából éltem. — Várandós élettársa most miből él? 7 — öt nem bünteti? S hi­ányzik a munkahelyén is, el­vegre jó szakmunkás lenne maga. — Igaz. igaz — mondja 'magábaszállva, aztán hirte­len kitör: — Van itt mindenkinek egy téglája, mit akarnak pont éntőlem? — Nem sokat. Haggya ab­ba az ivást, akkor sosem kerül összeütközésbe a tör­vénnyel, a társadalommal — 6zól közbe a nevelőtiszt. S ha innen kimegy, haza­várják? — Lehet... — mondja kurtán, majd a levél befe­jező sorait idézi: „Ezért nem okolhatsz senkit. Dalolhatod, hogy te akartad így. Tiszte­lettel: Erzsi". K. J.-né, vagy lánynevén Anna, néhány évvel ezelőtt még tápéi népviseletben rop­ta a táncot a faluban a kü­lönböző ünnepi alkalmak­kor. De messze esett ettől azóta! Mint kiskorú, férjet vitt haza, aki később el­hagyta. Aztán hazavitt egy másik fiatalembert. Az most katona. A szülei különöseb­ben nem kifogásolták a „fér­jek" gyors váltogatását. A falu annál inkább megszólta érte. És visszavárja a kiskato­nát, Anna? — Vissaa bizony! — csap ra a kérdésre mohón. Akkor miért járt el má­sokkal szórakozni? — S miért nem dolgozott? — Anyám biztatott — vé­dekezik —, hogy tájára se menjek a tsz-nek. És a kendergyárnak, ahol azelőtt volt? — A gyékéoyesmunkát jobban szerettem otthon — tért ki a válasz elől. De azt sem csinálla. csak hébe-hóba Egy hónapja már aludni sem járt haza. — Eev asszonv-barátnőm­né' laktam, mielőtt ide hoz tak volna. — Ez a barátnője most hol van? — Ügy tudom, itt, ahol én ... ' Szintén szabálysértésért? — Nem. Telefonfülkét tört fel valakivel. — Miből élt a barátnője? — Fiúktól kért kölcsönö­ket. • — Mit adott ellenszolgál­tatásként? — Hát visszaadta a pénzt — mondja naivul, s a szája sírásra görbül. Ha innen kikerül, mit csi­nál? — Hazamegyek. Apám be­komendál a tsz-be. Ha fel­vesznek, „behozom" eddigi elmulasztott életem, s talán akad egyszer, aki igazán szeret. L. F. 4 DÉL-MAGIARQRtZAQ vasárnap, 1965. március 14.

Next

/
Thumbnails
Contents