Délmagyarország, 1965. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-12 / 60. szám

Keveset lőttek a csatárok SZEAC—Kecskemét 0:0 A SZEAC labdarúgó-csa­pata csütörtökön Szegeden u Kecskeméti Dózsa NB II­cs együttesével játszott elő­készületi mérkőzést és a já­ték gól nélküli eredménnyel végződött. SZEAC. Korányi (Tóth) — Kővári, Cserkó, Kürtösi dr., Arató — Dezsőfi, Remé­nyi k — Szekeres, Nemes, Linka (Zöldi), Boros dr. Kecskemét: Czéh — Wink­ler, Koltai, Menczel — Pel­Icr, Szőczei — Ézsi, Kiss, Schneider, Rozfionyi, Lieber. A csatárok mindkét rész­ről csak nagyon ritkán lőt­tek kapura. A kecskeméti védelem jól tömörült; s ezért a szegedieknek csak kevés helyzetük akadt A SZEAC-ban a szünet után beállt ifjúsági Zöldi lendüle­tesen játszott., volt is egy nagyon veszélyes, közeli ka­páslövése, de azt Molnár, a kecskeméti cserekapus láb­bal védte. A hajrában az előrehúzódott Arató nagy lövése a kapufáról vágódott vissza a mezőnybe. Változa­tos játékban a Kecskemét jó edzőtárs volt NB l-es csapatunk vasár­napi, Pécsi Dózsa elleni ösz­szeállítása még nem dőlt el véglegesen. Várható, ho© a tegnapi, Kecskemét elleni kezdőtizene© játszik, bár lehet ho© Tóth és Zöldi közül az e©ik bekerül a csapatba A Hunyadi téren játszott barátságos labdarúgó-mér­kőzésen a Szegedi VSE a Szegedi Dózsa ellen 2:1 (1:0) arányban nyert. fi román válogatottal játszik a SZEüC Nem elsö eset, hogy a Ro­mán Népköztársaság labda­rúgó-válogatott csapata ed­zőmérkőzésre hívja meg a SZEAC NB l-es labdarúgó­csapatát. Néhány napja is­mét meghívás érkezett Sze­gedre. A SZEAC vezetősége elfogadta és március 31-én Budapestről repülőgéppel utazik a csapat Bukarestbe és játszik majd edzőmérkő­zést a román válogatott csa­pattal. A számok tükrében Az NB II és a me©ei bajnoksag után a hét vé­gén rajtol a labdarúgó Nem­zeti Bajnokság többi osztá­lya. Pályára lép a pontokért a SZEAC NB l-es, az UTC, a Szegedi Építők és a Sze­gedi Honvéd NB III-as csa­pata is. A SZEAC itthon kezd a Pécsi Dózsával, akivel 1959­ben együtt került fel az NB I-be. Mindketten hatodik éve megszakítás nélkül ját­szanak az élvonalban. Jobb mérlege a SZEAC-nak van. A mieink né©szer megelőz­ték a pécsieket, míg a Dó­asa kétszer volt jobb a SZEAC-nál. 1959 óta tizen­egyszer játszottak e©más ellen (hatszor Pécsett, öt­ször pedig Szegeden), s eb­bőil ötször szegedi ©őzelem született, háromszor pontosz­tozkodás volt, és háromszor nyert a Pécs. Mi lesz most a nyitányon? Fl©elmeztető, ho© a két legutóbbi szegedi SZEAC—Pécs találkozó dön­tetlent hozott. Az NB Il-es SZVSE is most kezdi az idényt, bár ebben az osztályban már lejátszották az első fordu­lót, csak éppen a szegediek nélkül... Ebben viszont a SZAK-pálya volt a ludas... A vasutasok í© most ide­genben kezdenek, méghozzá Na©bátonyban, ahol mint­e© öt hónappal ezelőtt 5:1 arányban alulmaradtak. Len­ne tehát törleszteni való ... Mit vár Feri bácsi az UTC-től ? Az Újszegedi TC labdarú­gó-csapatának mérkőzésein majdnem minde©ik edzé­sén kinn van Szeged leg­régibb sportvezetője, a 86 éves Czinky Ferenc. Az idős sportember már 52 évvel ez­előtt közreműködött az UTC megalakításánál és most is tagja a ©ári e©esület ve­zetőségének. — Mit vár idén a csapa­tától? — kérdeztük tőle a keddi edzésen. — Nincsenek nagy remé­nyeim — mondta —, de azért a tavalyihoz hasonló eredményeket várok. Nem szeretném, ha a kiesés ellen kellene küzdeni, és hiszem, hogy erre nem is kerül sor ... Jónak tartom a csa­patot, bár a pálya rossz talaja miatt, majd a pálya javítása miatt idén legtöbb­ször a Tisza-parton trénin­geztek a fiúk. Egyébként a tavalyi csapattal játszunk idén is. A kupamérkőzések hőse. Farkas nálunk maradt, sőt az Alsóvárosból vissza­jött hozzánk Fehér, és ve­le még erősödik a csatár­sorunk ... Szeretnék idén is kijárni mindegyik mér­kőzésre, mert nagyon sze­retem a labdarúgást. A sportnál jobban csak két unokámat szeretem: a fiú már kész orvos, a kislány pedig idén végez majd a szegedi orvosegyetemen ... M. K. SOROK N A szegedi városi úszószö­vetség hamarosan úszóver­seny-bírói és vízilabda-já­tékvezetőképző tanfolyamot indít. Kérik a vízisportokat kedvelöket, a régi verseny­zőket és játékosokat, hogy a két tanfolyamra minél többen jelentkezzenek. Az úszók tanfolyama március 23-án kezdődik és né© elő­adásból áll. Ezen nők is részt vehetnek. Jelentkezni írás­ban vagy személyesen a vá­rosi TS-ben, Széchenyi tér 11. szám alatt lehet. * A kosárlabda NB II-ben idén Szegedről a Postás fér­ficsapata és a SZEAC női csapata vesz részt. A fiúk Heiszig József, a lányok Ha­lász János edzők vezetésé­vel készülnek a bajnokság­ra. A rajt március 21-én lesz. Az első fordulóban a SZEAC és a Postás is a Pé­csi EAC-cal mérkőzik, s mind a két játék itthon, Szegeden lesz. A postások ma az u©ancsak NB Il-es Hódmezővásárhelyi ME­DOSZ-szal játszanak előké­születi mérkőzést Szegeden, a Rókusi Tornacsarnokban, este fél 7 órai kezdettel. Magyar mérkőzések A totó 11. számú szelvényének főmérkőzésel mind magyar mér­kőzések. nb i Ferencváros—Tatabánya 1 x Komló—Bp. Honvéd x 2 Salgótarján—Vasas 1 2 Dorog—Újpesti Dózsa x 1 Szeged—Pécs 1 x NB I/B Budafok—Szombathely 1 2 Jászberény—Diósgyőr x MA V-DAC—Debrecen x 1 Oroszlány—Gonz-MAVAL 1 NB II KISTEXT—Eger 1 2 Bp. Spartacus-Kecskemét 1 x Pénzügyőrök—Szolnoki MAV 1 Szolnoki MTE—Bp. Előre 1 Olasz bajnokság 1S±1 Venezla—Spal 1x2 Pótmérkőzések Alessandria—Palermo x 1 Brescla—Modena 1 Az NB III-as nyitányon a szegediek közül kettő ide­genben szerepel. Békéscsa­bán Honvéd rangadó lesz a csabai és a szegedi e©üttes részvételével, míg a tavaly kitűnően szereplő Újszeged a délkeleti csoportban elő­ször szereplő Kalocsai Kini­zsi otthonában lép pályára. Békéscsaba tavaly második volt az NB III-ban, a Kalo­csa pedig ötödik, délnyuga­ton és otthon csak öt pon­tot adott le. így mindkét csapatunk nagyon nehéz mérkőzés előtt áll. Az Épí­tők itthon játszik a Csong­rádi Petőfivel. Tavaly mind­ketten csaknem hajszálra egyforma teljesítményt nyúj­tottak, s még az egymás el­leni eredmények is 1:1 ará­nyú döntetlennel végződtek. A hazai pálya előnye most az. Építők mellett szól. Nagy összecsapások, szo­ros eredmények várhatók a megyei bajnokság második fordulójában is. Nehéz len­le élőre megmondani példá­ul az Alsóváros—SZAK mér­kőzés kimenetelét, hiszen tavaly mindkettő az élcso­portban szerepelt. Most a SZAK kezdett jobban, de a piros-feketék a Szabadság téren még csak egyszer nyer­tek. A tavalyi második, és most tucatnyi góllal kezdő Szegedi Spartacus Hódmező­vásárhelyen az ottani .Hon­védban nehéz ellenfélre ta­lál, mert a Honvéd most jobb, mint 1964-ben volt Igaz, a Spartacus még soha­sem vesztett Hódmezővásár­helyen a Honvéddal szem­ben, de ettől függetlenül most teljesen nyílt a játék kimenetele. Háromesélyes a Cserepes soron megrendezés­re kerülő Kinizsi—Ruha©ár találkozó ls. Remélhetőleg, ho© szombaton délután nem ismétlődik majd meg a két csapat tavalyi rosszemlékű, botrányos összecsapása ... Hármai László Idénynyitás az atlétáknál Az atléták versenynaptára már tavaszt jelez. Szegeden vasárnap délelőtt fél 11 órai kezdettel Fodortelepen, a körtöltés Tölgyes utcai sza­kaszának végénél rendezi meg a Szegedi Spartacus idénynyitó országos mezei futóversenyét hat kategóriá­ban. A verseny iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg és különösen a békéscsabai fu­tógárda készül eredménye­sen bemutatkozni az eszten­dő első atlétikai versenyén. Természetesen ott lesznek a szegedi fiatalok is és ők igyekeznek majd felülmúlni a csabaiak sikereit. A SZEAC-VEZETÖSÉG KÖZLEMÉNYE Ezúton értesítjük a labda­rúgó-mérkőzések látogatásá­ra érvényes igazolvánnyal rendelkező sportolókat, sportvezetőket, ho© már a vasárnapi Pécsi Dózsa elleni mérkőzésre is csak az 1965. évre érvényesített igazolvá­nyokkal léphetnek be. Megszépült a Somogyi-könyvtár Több mint másfél éve, kisebb-na©obb megszakítá­sokkal lakatosok, asztalosok, villanyszerelők, szobafestők dolgoztak Szeged nagymúl­tú könyvtárában, a Somo­gyi-könyvtárban. Falújítot­ták, tatarozták a régi épü­letet és közben helyet te­remtettek az új beszerzésű könyvek számára. Az épü­let korábbi bővítése során készült, a Tisza-part felé eső nagytermet kétszintű, kor­szerű vaspolcos raktárrésszé alakították. Ezáltal a könyv­tár egyre égetőbb raktáro­zási gondjai e© időre meg­oldódtak. Rz o'vasóterem A rendkívül szúk helyen szorongó feldolgozócsoport részére egészségesebb mun­kakörülményeket teremtet­tek, két tágas helyiség ki­alakításával. De gondoltak az olvasók igényeire is. Má­jusban-júniusban, az e©e­temi vizsgaidőszakban igen sok e©etemista fordul meg naponta az olvasóteremben. A helyiség szellőztetése azonban nem volt kielégítő. Ezen segítettek, két ventil­látorral. U©aní© oldották meg a szellőzést a talán még zsúfoltabb kölcsönzőhelyi­ségben is. Minte© né© hónappal ezelőtt újra birtokukba vet­ték az épületet a szakiparo­sok. Üjra csattogott a kala­pács, zengett a fűrész. A rendkívül magas, nehezen fűthető helyiségeket álmeny­nyezettel választották ketté, melegebbé és egyben barát­ságosabba is téve ezzel a szobákat. U©anakkor 3 újabb munkaszobát is ki­alakítottak, így a könyvtá­rosok e©mást kevesebbet zavarva, kényelmesebben dolgozhatnak. fl kutató do'gorószniiója Am a könyvtárnak az ol­vasók igényeihez kell alkal­mazkodnia. Ezt tartották szem előtt az átalakítás megtervezésekor is. Végre helyet kapott két külön©űj­temény. A helytörténeti anyag raktárszobája mellett még e© kis helyiség épült, ahol a kutatók kényelmesen dolgozhatnak. Az eszperan­tó külön©űjtemény is önál­ló szobát kapott, az olvasó­terem mellett Ttíbo az olvasó A legna©obb forgalmat — napi 150—200 kölcsönzést — lebonyolító kölcsönzőhe­lyiség kétszeresére bővült. Az olvasók most már két­szer annyi könyv között vá­logathatnak szabadon. Nem csak a szépirodalom, hanem a szakirodalmi művufc is szabad polcra kerültek. A statisztikák szerint ugrás­szerűen meg is nőtt a for­galmuk. Olyanok is, akik eddig csak regényeket, no­vellásköteteket kölcsönöz­tek, kivisznek irodalmi ta­nulmányokat, művészettör­téneti munkákat, va© tech­nikával foglalkozó szakköny­veket. Olyan könyvanyag jut el í© az olvasók kezéhez, amit eddig éppen hozzáfér­hetetlensége miatt kevesen olvastak. Az öreg könyvtár pedig megifjodva, megszépülve várja a szórakozni vá©ó és a tudásra szomjas olvasókat e©aránt. Gyuris György es Mérnök « színész: b9 » Egy filmszerep különös története Ilyen még nem volt a CSOMITERV-nél. Megnyertek e© nemzet­közi pályázatot? Va © talán valami óriási építkezésterve­zésbe fogtak? Nem. Filmszí­nész érkezett hozzájuk. Jö­veteléről a Csongrád Me­gyei Tervező Vállalatnál elő­re tudtak, s az emberek a Film, Színház, Muzsikával a kezükben várták. Abban je­lentek meg a filmszínész fényképei, s amikor hozzá­juk érkezett, izgatottan les­ték, vizsgálták az arcát. Tényleg az-e, akit a fényké­peken láttak? Tényleg az volt. Asztalos Béla, az Álmodozások kora című új magyar film e©ik főszereplője. Az izgalomra az adott okot, ho© a fiatal színész nem azért jött a CSOMI­TERV-hez, ho© e© mér­nök—művész találkozón részt ve©en. Dolgozni jött. Házakat, épületeket tervezni. Asztalos Béla u©anis nem színész, hanem építészmér­nök. Diplomáján alig száradt meg még a tinta. Tanulmá­nyait tavaly fejezte be. Ilyen még csakugyan nem volt a CSOMITERV-nél. Hogyan lett Asztalos Béla filmszínész? Nem akart az lenni. Apja is építész, ő is annak ké­szült. Mindig érdekelték u©an a művészetek, az épí­tészeten kívül főképpen a zene és a film. Annyira azonban nem, hogy a filmre szánta volna rá az életét. De azért filmklubokba jároga­tott, szakmai vetítéseket né­zett meg, s közben — pesti fiú lévén — megismerkedett a Balázs Béla stúdió fiatal művészeivel, s e©szer ját­szott is e© rövid filmben, Gábor Pál Prométheuszá­ban. Ekkor ismerkedett meg Szabó Istvánnal, az Álmo­dozások kora rendezőjével. Jelenet az Álmodozások kor ából. Bálint András és bal oldalt Asztalos Béla S e©szer e© távirat várta otthon: próbafelvételre hív­ták. A felvétel sikerült., s megkapta az Álmodozások korának e©ik főszerepét. ö volt a fiatal mérnök, aki meghalt a filmben. Az Álmodozások korának sikere lett. Újszerű monda­nivalói élénk visszhangot váltottak ki fiatalok és idő­sebbek között e©aránt. Vi­tákat, ankétokat rendeztek róla. Ezeken Asztalos Béla is részt vett Nemrég a film rendezőjével e©ütt a sze­gedi e©etemistákkal talál­kozott, tegnap este pedig az újságíróklub vitaestjén be­szélgetett az érdeklődőkkel a filmről. Itt találkoztunk ve­le mi is. Az Álmodozások kora fia­tal értelmiségiek munkába állásáról szól. Amikor a film készült, Asztalos Béla még e©etemista volt. De ta­valy szeptemberben ő is munkába állt. Féléves ta­pasztalatai harmonizálnak-e a film mondanivalójával? Belvízveszély Domaszéken és Zákányszéken A folyókon apadás várható Az utóbbi napokban a Tiszának és mellékfolyói­nak a víz©űjtőjében erősö­dött a hideg. Az olvadás már nem ©arapítja a fo­lyók vizét, meggyorsult az apadás. Naponta általában 20—30 centiméterrel csőként a víz szintje a mellékfolyók­ban. Most már e©etlen fo­lyón sincs másodfokú ké­szültség. A Fehér- és a Fe­kete-Körösön minte© két­méteres volt az apadás, ezért itt szerdán megszüntették az elsőfokú árvízvédelmi ké­szültséget is. A Maroson, a Tiszán és a Körösök alsó szakaszán még fi©előké­készültséget sem kellett be­vezetni. A Tisza szintjének emelkedését a kisebb lökés­szerű áradások okozták, ame­lyek azonban még az első­fokú készültségi szintet 6em érték el. A szegedi járásban több helyen belvízveszély van. A februári sok csapadék mi­att na©obb területeket árasztott el a belvíz, különö­sen Zákányszéken és kör­nyékén. Az Alsótiszavidéki Vízü©i Igazgatóság felhívja a belvíz által veszélyeztetett területek lakóit, ho© az el­sőfokú belvízvédelmi ké­szültség tennivalóit, a csa­tornák és levezető árkok tisztítását végezzék el. — A filmről — mondja —• érthetően nem tudok kívül­állóként beszélni. Abban azonban biztos va©-ok, hogy a film becsületes és igaz. Saját tapasztalataim is erről ©őztek meg. Közben kiderül, ho© van e© külön elmélete az épí­tészet és a film összefüggé­seiről. Mindkét művészet kollektív, produktumainak megteremtésében alkotócso­portok vesznek részt, ame­lyeket e©-e© szervező, a rendező va © az építész irá­nyit. Más adatok ugyanerről a témáról: két művészt ismer­tünk eddig, aki építészmér­nökből lett színész. Latino­vics Zoltánt és Szegedi Mol­nár Gézát. Most a harmadik: Aszta­los Béla. Va© az Álmodozások ko­ra csak e©szert kirándulás volt, epizód? Nem követik újabb szerepek? A fiatal mérnök bizonytalanul int. Nem tudja, nem lényeges. Az a fontos, hogy mint mérnök, jól dolgozzék. ö. L. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Mumtas­párt Csongrád megyei ás Szeged városi blzottfágának lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lőkős Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 35-33. 30-03 Éjszakai teleion: S:V06 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács LászlO Kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 35-00, 31-10. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adnnk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász u. B. INDEX 25 058 Terjesztik a Csongiád megyei postahivatalok. Előfizetést dl) egy hónapra 12 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és ké>­besitőnéL 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Péntek. 1966. március 15.

Next

/
Thumbnails
Contents