Délmagyarország, 1965. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-11 / 59. szám
Közös válasz I az arab államoktól lik, hogy az éitiekezleten •a 0 Kairó (MTI) Az arab állá m/ók szemé- előterjesztett javaslatok lyes megbízottai nak kairói következők voltak: tanácskozásán megállapod tak abban, hogy vasárnap O Valamennyi arab állam figyelmeztesse Nyufndkivüli külügyminiszteri gut-Nemetorszá.got, hogy ertekezletei tartanak, szintén megszakítja kapcsolatait Kairóban, hogy jóváhagyják Bonnal, ha elismeri Izraelt, o bonni politikával szemben vagy fegyvereket szállít ne" ' •• ti© ki. alkalmazandó arab ellenin tézkedéseket, amelyeket a megbízottak értekezlete kidolgozott. A megbízottak tanácsko- ból. zása után kiadott közlemény szerint a részvevők az Izrael elismerésére vonatko- li támogatását az EAK korzó bonni elhatározást az mányának Nyugat-Németarab népek ellen intézett országgal szemben elfoglalt nyílt kihívásnak minősítették, amely az. imperialisták közel-keleti terveit szolgálja Az arab kormányok xaladóktalanul hívják vissza nagyköveteiket BonnO Az összes arab kormány fejezze ki feltétel nélküálláspontja iránt. O Az olajtermelő arab államok figyelmeztessék a HBi nyugati hatalmakat amelyek Noha az arab államok Izraelnek gazdasági, katonai. képviselői egyelőre titokban tartják a Nyugat-Németor vagy politikai támogatást nyújtanak, hogy ha ezt szaggal szemben teendő kö- folytatják, az arabok meazös ellenintézkedéseket, jól szüntetik a velük való értesült körökben tudni vé- együttműködést Csőmbe Nairoiban nem kapott „csekket 99 0 Nairobi (MTI) gok által rendelkezésére boNairobiban, ahol kedden csátott csapatokat felhaszért véget az Afrikai Egység- nálni, s ezúttal a követkeszen ezet miniszteri taná- zőket mondotta: „Kongó kacsának értekezlete, Thomas tonai kádereket kér majd Kanza, a kongói szabadság- egyes afrikai országoktól, de harcosok külügyminisztere nincs szó afrikai csapatoknyilatkozatot adott az újság- ról". A miniszterelnök kotróknak. Kijelentette: zölle azt is, hogy felkéri „A kongói nép most már Szenegál, Nigéria, Dahomey, tudja, hogy a harmincöt af- Malgas, Libéria, Zambia, rikai kormány közül leg- Marokkó, Elefántcsontpart, a alább húsz elismeri, hogy a Közép-afrikai Köztársaság, leopoldville-i kormány nem Csád és Kamerun kormátörvényes, és nem alkotmá- nyát, küldjenek megfigyelőnyos, s a ml harcunk nem ket a március 18-án kezdölázrdás, nem elszakadás, ha- dő kongói választásokra. Vénem igazi forradalom. Csom- gül kijelentette: „Afrika ma be ezúttal hazatérésekor megosztott Van egy forranem lebegtethet csekket, dalmi és van egy realista mint Brüsszelből visszajövet Afrika. A mi barátaink a tette. Afrikának pontosan realisták közül kerülnek ki", az ellenkező a véleménye' * Csombéról és rendszeréről, A kongói hadsereg teljes mint az Imperialistáknak", hírzárlatot rendelt el az orCsombe ugyancsak nyilat- szág északkeleti részére, között. A leopoldville-i mi- ahol az elmúlt hetekben keniszterelnök, aki, mint Isme- meny harcok folytak a szaretes, elutasította az Afrikai badságharcosok és a korEgységszervezet ad hoc bi- mónvesapatok között. Az AP zottságának a kongói kér- értesülése szerint a kongói dóiról szóló jelentését, kije- hadsereg Buniában állomálentette: azért utazott Nai- sózó zászlóalja megtagadta a robiba, hogy bebizonyítsa parancsot és nem volt hajkészségét az Afrikai Egység- landó egy 250 főnyi fehér szervezettel való együttmű- zsoldos egységgel együtt az ködésre. Utalt korábbi ja- ugandai és szudáni határvivaslatalra, amelyeknek ér- dékre vonulni. A katonák telmében a zsoldosok he- követelték, hogy szállítsák lyett szeretne afrikai orszá- vissza őket Elisabethville-be. Néger tüntetések az USA-ban 0 Washington (MTI) A déli négérek mozgalmának támogatására országszerte nagyszabású mozgalom bontakozott ki az Egyesült Államokban. Detroitban Romney kormányzó vezetésével mintegy tízezer ember tartott tüntető felvonulást. Az amerikai republikánus párt vezetői, akik szerdán Washingtonban „egyesítő" tanácskozásra gyűltek össze, nyilatkozatot adtak ki, amelyben együttérzésükről biztosítják a néger választójogi mozgalmat. Fizetésemelések a Szovjetunióban 0 Moszkva (MTI) adóvállalatok, a terményfel... , , ..... vásárlással foglalkozó szerAz ide, tavasz sokmillió vezetek az államigazgatási szovjet dolgozónak hoz fi- és gazdasági szervek dolzelésemelést. Január elseje gozoinak fizetésemelésére, óta magasabb illetményt «=«.vben mindezeknél a dolkapnak a közrendvédelem ." dolgozói. Február—márciusban a közüzemek és szolgáltató vállalatok, március— áprilisban a kereskedelem és a közétkeztetés dolgozóinak fizetését emelik. Áprilisban kerül sor a művelődésügyi intézmények, a kiÖssxeül a Biztonsági I anács A Bundestag vitája az elévülésről A bonni szövetségi gyű- határozott, hogj- az eddig lés (Bundestag) szerdán benyújtott javaslatokat tomegkezdte az elévülési prob- vábbi tanácskozás céljából léma megtárgyalását az illetékes bizottságok elé A vitát Bucher igazságügy- utalják, miniszter nyitotta meg, aki Lehetséges, hogy a világ kijelentette, hogy Erhard közvéleménye által kifejtett kancellár a minisztertanács- erős nyomásra, a bonni ban — mivel itt jogi és lel- parlament végül is valamikiismereti kérdésekről van jy^ formában az elévülés szó — nem akart élni az- felfüggesztése mellett dönt zál az alkotmányban biz- majd. tosított jogával, hogy meg- ' : határozott álláspont elfogadására szólítsa fel a minisztereket. Bucher hangsúlyozta, hogy ő személy szerint „kizárólag jogi okokból" továbbra is ellenzi az elévülést határidő megváltoztatását. Benőn kereszténydemokrata képviselő többek között hivatkozott arra a nyilatkozatra, amelyet a közelmúltban 76 neves jogtudós írt alá, s amely hangsúlyozza: az elévülés meghosszabbítása vagy eltörlése semmi esetre sem alkotmányellenes. Ellenkezőleg, az igazságosság elvének arculcsapása lenne, ha a náci gyilkosokat futni hagynák. Jahn szociáldemokrata képviselő hangsúlyozta, hogy az elévülés körüli huzavona máris nagy kárt okozott külföldön az NSZK presztízsének, ezért a feletősség elsősorban a kormányt terheli, amely megakadályozta, hogy a parlament idejében cselekedjék. A kormányt felelősség terheli azért is, hogy a nyugatnémet hatóságok nem láttak hozzá idejében a külföldön levő terhelő anyagok felkutatásához A képviselők túlnyomóan nagy többsége végül is úgy 0 New York (MTI) Mint a UPI jelenti, U Thant ENSZ-főtitkár kedden magához kérette Afganisztán, Algéria, Argentína, Ausztrália és Brazília ENSZdelegátusait és tárgyalt veminimális illetményeket is. lük a világszervezet békefenntartó akcióinak irányítására hivatott újonnan alakult 33 tagú bizottság munkájáról. Az ENSZ szóvivője kedden bejelentette, hogy a Biztonsági Tanács március 17-én összeül. Az ülésen U Thant főtitkár jelentést terjeszt. be és ebben feltehetően indítványozni fogja, hogy a ciprusi ENSZ-csapatok megbízatását március 2fl-a után további három hónappal hosszabbítsák meg. Más hírügynökségi jelentések a faji elkülönítés felszámolására hivatott 11 tagú apartheid-bizottság felhívását ismertetik. A bizottság kétnapos vjta után határozatot fogadott el és ebben felszólítja a Détófrikai Köztársaság kormányát, hatálytalanítsa négy afrikai hazafi halálos ítéletét. Sürgeti, hogy a dél-afrikai kormány térjen le eddig kövelett útjáról, hagyjon fel a fajüldözéssel. Hazafiak, mert milliók gyilkosai ? A lengyel televízióban nyilatkozott Bertrand Russel világhírű angol filozófus, aki többek között kijelentette: „Minden felelősség alól felmenteni a hitlerista gyilkosokat csak azért, mert eddig nem sikerült biróság elé állítani őket, egyszerűen nevetséges. Sok hitlerista bűnös magas állást tölt be a nyugatnemet kormányzatban. Amennyiben ezek egy embert öltek volna meg, az igazságszolgáltatás keze elérné óket. Mivel azonban milliók gyilkosat voltak — hazafiak pózában tetszeleghetnek". Diplomáciai tevékenység a vietnami válság körül A szabadságharcosok úiabb akciói 0 Saigon (MTI) térni az 1954 évi megálla- egy Vietnammal foglalkozó Dél-Vietnamban ismét podásokhoz. tárgyalás útján értekezlet összehívása ügyémegélénkült a szabadsághar- meg kell teremteni a félté- ben. Az értekezleten az cosok tevékenysége. A szer- teleket ahhoz, hogy Dél-Vi- Egyesült Államok, a Szovjetdára virradó éjszaka Binh ctnam semleges, független unió, Franciaország, a Kinaj Dinh tartományban Bong és minden fajta külső be- Népköztársaság, valamint a Son és Hoai között a par- avatkozástól mentes állam ket Vietnam képviselői folytizánok rajtaütöttek a dél- legyen. vietnami kormánycsapatok egyik gépkocsioszlopán. Tizennyolc dél-vietnami katona megsebesült, egy amerikai „tanácsadó" életét vesztette. Amerikai részről Az Usí-nak nm deli a közveW és tatnának előzetes tárgyalásokat a vietnami probléma megoldása érdekében. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője kedden óvatosan "fogalmazott nyilatŐfelsége — sztár? A windsori herceg • — avagy a trónról VIII. Kdtvardnak ismert főméltóság — polgári asszonyt vett feleségül anno és lemondott trónjáról. Most. polgári foglalkozással tölti öreg napjait: filmezik. Mert kell a pénz... Ha nem is király, királyi összegekre van szüksége. Csak egy kérdés merül fel a gyanútlan olvasóban: ha filmszerepében is olyan lesz, mint uralkodóként? ... Éles választási harc Párizsban és Marseille-ben 0 Párizs (MTI) ros szocialista munkásai köHérom nappal a községi zött. A kommunista párt és választások első fordulója a Defferre-től elpártolt szoelőtt egész Franciaországban cialisták közös választási folyik a harc a szavazók gyűlései mind nagyobb részmegnyeréséért A kommu- vétel mellett folytak le. A nista párt törekvése, hogy a demokratikus egységfront szocialisták és a kommunis- több marseille-i kerületben ták együttesen szálljanak győzelmi esélyekkel indul a szembe a jobboldal jelöltjei- választásokon, vei, részleges sikerrel járt. Marseille-ben nemcsak A harmincezer lakosnál na- Defterre polgármesteri széke gyobb városok (160 ilyen vá- forog kockán, hanem közros van Franciaországban) társasági elnökjelöltsége is, felében létrejött a demokra- amelyet veresége esetén a tikus erők közös frontja szoc1alista párt nem ^at amely a kommunista part, a szocialista párt a PSU és fenna radikális párt jelöltjeiből álló városvezetést javasol. Ezek között 11 százezer lakosúnál nagyobb város van. A két munkáspárt egységfrontjának legfőbb bástyái a Párizs körüli „Vörös övezetben" vannak. Legtöbb helyen az erőviszonyoknak megfelelően a listavezető polgármester-jelölt a kommunista párt tagja. Jelenleg is 16 Szajna megyei munkásváros áll kommunista vezetés alatt. Párizsban is létrejött a megegyezés a két munkáspárt között. Legkiélezettebb a választási harc Marseille-ben. Gaston Defferre polgármester listáján több helyi nagyiparos is szerepel, ami nagy visszatetszést keltett a vá0 New York (AFP) New York-i jelentós szerint kozatában visszautasította U közölték, hogy a Vietcong egy ENSZ-szóvivö kedden Thnnínak a vietnami kérkét egysege Da Nang kör- közölte, hogy U Thant főllt- désben összehívandó, hethazetéberi tűzharcot vívott az kár nem dolgozott ki újabb talmi, értekezletre vonatkozó amerikai támaszpont külső javaslatokat Vietnammal javaslalát. A nyilatkozat szevédelmi övezetében elhelye- kapcsolatban. Egyes ameri- rint a főtitkár többször tárzett dél-vietnami kormány- kai sajtójelentésok ugyanis - gyalt Stevenson amerikai csapatokkal. U Thant állítólagos új ja- ENSZ-delegátussal a déikeGeorge Ball amerikai kül- vaslatairól szóltak. A szóvt- let-ázsiai helyzetről és felügyminiszter-helyettes ked- vő ugyanakkor közölte, hogy ajánlotta közvetítését Vietden magához kérette Fran- a főtitkár február 24-i sai- nammal kapcsolatban. Az ciaország, Anglia, Olaszor- tóértekezlete előtt tájékozó- amerikai kormány azonban szág, Hollandia és Nyugat- dott Washingtonban, MoszJk- jelenleg ' „nem lát lehetőséNémetország washingtoni vában. Párizsban, London- get" ilyen értekezlet megnagyköveteit és több ázsiai ban, Saigonban és Hanoiban tartására, ország diplomáciai képviseAz USA VII. flottájához tartozó hadirepülőgépek és Dél-Vietnam léglA7 AfHrCC70D flottájának provokáeiósorozalát 11Mt AUIttidPáUCl luszir.ilja térképünk. A múlt évi és lőit, hogy ismertesse velük az Egyesült Államok Dél Vietnammal kapcsolatos álláspontját és az ottani helyzetet. A külügyminisztérium llllllllllllllllll liilllllllllllllllllllll Idol kalóztámadások együttesen szeszóvivője szerint azoknak az országoknak a diplomáciai képviselőit hívták meg a „tájékoztatóra", amelyek valamilyen formában részt vettek a Dél-Vietnamba irányuló „segélyakciókban". Francia javaslat 0 Párizs (MTI) Couve de Murville francia külügyminiszter a szenátus külügyi' bizottsága előtt beszámolt a vietnami helyzet alakulásáról a francia fennhatóság megszűnése óta. Véleménye szerint a dél-vietnami válság csakis politikai eszközökkel oldható meg. Ennek érdekében vissza kell CELPONTíAi lepelnek az ábrán, a támadások pontos dátumának megjelölésével. A repülök egyrészt Dél-Vietnamban, másrészt amerikai repülögép-anyahajóról szálltak fel. Wiison Washingtonba készül 0 London (MTI) Wiison amerikai látogatáAngol hivatalos körök „ki- sának sietős kiszivárogtatása szivárogni" engedték: Wil- újabb jele annak, hogy a son miniszterelnök április miniszterelnök kénytelen maközepe táján Washingtonba nőverezni amiatt, hogy az utazik, hogy Johnson elnök- Egyesült Államok vietnami kel „egyebek között" meg- agresszióját támogató hivavitassa a vietnami helyzet talos kormánypolitika egyre alakulását. A Daily Te- inkább a brit közvélemény legraph szerint illetékes he- ellenállásába ütközik, lyen hangsúlyozzák, hogy A találgatással szemben Wiison' útja nem hasonlít- viszont már hivatalosan jeható össze Attlee volt mun- lentik: Wiison miniszterelkáspárti miniszterelnök wa- nök elfogadta a meghívást, shingtoni villámlátogatásával hogy Rómában április 27-től a koreai háború kritikus pil- 29-ig hivatalos látogatást telanatában, amikor az USA gyen. Később Moszkvába, az atombomba bevetésével majd Indiába, Pakisztánba fenyegetőzött. és Malaysiába látogat. DaNang 0 íltflETNAIf 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök. 1965. március IV v