Délmagyarország, 1965. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-28 / 74. szám

tm. MÁRCIUS 88.. VASÁRNAP NÉVNAP: GEDEON FELHŐÁTVONULÁSOK, FUTÓ ESŐK Várható Időjárás vasárnap estig: felhőátvonulások, szórványosan előforduló át­futó esőkkel. Mérséklődő északnyugati, északi szél. A nappali felmelegedés kissé erősebb 'esz, mini szomba­ton volt. Várhaté legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma 11—16 fok között. A Nap kel 5 óra 32 perckor, és nyugszik IS óra 08 perckor. A Hold kél 4 óra 02 perckor, és nyugszik 12 óra 59 perckor. VÍZÁLLÁS A Ti3za vízállása Szegednél szombaton «lusz 544 centiméter. 1965. MÁRCIUS 29.. HÉTEÖ NÉVNAP: AUGUSZTA A Nap kel 5 óra 31 perckor, és nyugszik 18 óra 09 perckor. A Hold kél 4 óra 32 perckor, és nyugszik 14 éra 06 perckor. SZAZ ÉVE. 1865. március 28-án született Pol­lak Antal mérnök, aki társával, Virág Józseffel, a róluk elneve­zett gyorstá vírók észül éket fel­találta. 1898-ban óránként 50 ezer szót sikerült továbbítaniuk, ezt rövidesen 8n ezer szóig fokozták. Évekig tartó változtatásokkal, tökélei esftésckkcl készüléküket betűírásra alakították át. amely Tercenként, átlag 750. tehát órán­ként 45 ezer szót továbbít. Nagy tel i est tményképeeségét teljesen még ma sem tudlak kihasználni. HÜSZ ÉVE, ff.' március 28-án felszabadult Komárom Nagyigmánd. Gönyü, Győrszentlván. Győr. Rábos/ent­m'hálv. Csorna. Rábasebes. Sár­vár. Ostffyasszonyfa. Káld. Gép­re Bögö'e. Nemesvlta. Szigliget, •csabrendek. Sümeg, Zalaszent­grót. Megalakult a Nénbfróságok Or­szágos Tanácsa (NOT). 1045. március 20-én felszabadult Kőszeg. Szombathely. Csánig, Pilk, Gencsnpátl, Vépi. Pccöl, "kervár. Bérbaltavár. Répcelak, Hegyfalu, Kapuvár, Mihályi, Ré­zi. Pusztaszeren, az első magyar országgyűlés szfnhelvén. ünnepé­lyes nagygyűlés keretében meg­kezdődött a földosztás. bábszínház Délelőtt 11 órakor Kinizsi-bér­let, délután 3 órakor bérletsz.ü­net: Hagymácska. NEMZETI SZÍNHÁZ Ma, vasárnap délután fél J órakor: Leányvásár. Bérletszü­net. Ma, vasárnap este 7 órakor: Tanner John házassága. Ady-bér­let. Kedden délután 3 órakor: Tan­ner John házassága. L Diák­bérlet. Szerdán eete 7 órakor: Leány­vásár. Somlay-bérlet. Csütörtökön este 7 órakor: Tan­ner John házassága. Déryné-bér­let. Pénteken este 7 órakor: Fide­lio. I. Opera-bérlet. Szombaton este 7 órakor: Ünne­pi díszelőadás hazánk felszaba­dulásának 20. évfordulója alkal­mából. Jegyek ncm válthatók. Vasáman délután fél 3 órakor: Tanner John házassága. Gárdo­nyi-bérlet. Vasárnap r«te fél 9 órakor: Egy szerelem három éjszakálá. Bér­letszünet. KAMARASZÍNHÁZ Ma, vasárnap délután 3 és este 7 órakor: Imádok férjhez menni. Pénteken, szombaton este 7 és vasárnap délután 3 órakor: Imá­dok férjhez menni. Április 4-én este nincs előadás. MOZIK Fáklya: Tárgyalás. fNcgyed 4, fél 6, háromnegyed 8.) Matiné: Viharok bolygója (Fél 11.) Hét­fő: Tárgyalás. (Negyed 4. fél 6. háromnegyed 8.) — Vörös Csil­lag: Cleo 5-től 7-ig. (4. 6 és ne­gyed 9.) Matiné: Puskák és ga­lambok. (rél 11.) Hétfő: délután 2 és 4 órakor: Csodálatos malom, este 6 és negyed 9 órakor: Félté­kenység. Postás Mozi: Ha egvszer húsz év múlva. (Fél 6 és fél 8.) Ma­gyar film. Móricz Zsigmond Művelődési Otthon, Mihálytrlek: Itóvős a kődben. (4 és 6.) Szovjet film, korhatár nélkül. Nyugdíjas Szakmaközi Műve­lődési Otthon, Szeged. Kossuth Lajos sgt. 53.: Honfoglalás. J. II. rész. dupla helyárakkal. (5 óra­kor.) November 7. Művelődési Ott­hon, Újszeged: Gyilkosság Szicí­liában (6.) Clasz film. 18 éven felülieknek Vasutas Művelődési Otthon: Hot a tábornok? (4.) INSPEKClOS ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Március 27-től április 3-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap nappal ls) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes: dr. Rosti Ince állami állatorvos. Lakása: Gogol n 4. Telefon: 36-48. Az állatorvos kiszállításáról a hívő fél köteles gondoskodni. CÍÍSP[»GMMJÍ =s Baltával támadt családjára A politikai akadémia előadásai Az MSZMP Szeged városi bizottsága politikai akadé­miájának soron következő előadását április 2-án, pénte­ken délután fél 3 órakor a Fáklya Filmszínházban tart­ják. Dr. Fehér István, a Jó­zsef Attila Tudományegye­tem ad junktusa tart előadást „Az 1956-os ellenforradalom, az ellenforradalom leverése és. a konszolidáció" címmel. Az előadásra a zöld jelzést! igazolványok érvényesek. Az előadás után filmet vetíte­nek. — Az idén 100 ezer forintot szánt a tápéi községi tanács járdaépítésre. A régi tégla­járdák felszedését a lakos­ság társadalmi munkában vállalta, hasonlóképpen vég­zik a házak és a járda közti szegély kitöltését. Előadások — rendezvények — Diókelőadás a Postás Műve­lődési Otthouban. A Madách Im­re Általános Iskola úttörőcsapa­tának színjátszó szakköre ma délelőtt fél 9 órai és délután 2 órai kezdettel a Postás Művelő­dési Otthonban bemutatja Mark Twain Koldus és királyfi című regényéből készült színdarabok Az előadást Száraz László tanár rendezte. — A gyepjavflást kísérletek eredményeiről tart előadást dr. Frettenhoffer Imre, a mezőgaz­dasági tudományok doktora 2»­én, hétfőn délután 5 órai kez­dettel az. MTESZ Széchenyi téri előadótermében. Előadását az Agrártudományi Egyesület ta­lajtani szakosztálya rendezi. — Az Ipari hőmétsékletmérésről és szabályozásról tart előadást Hargittai Emil, az MTA műszer­ügyi szolgálatának munkatársa kedden, 30-án délután 4 órai kezdettel az MTESZ-ben. Elő­adását az MTESZ Csongrád me­gyei intéző bizottsága rendezi. Több ember ellen elköve­tett emberölés kísérlete mi­att állt a Csongrád megj-vi bíróság dr. Sós József taná­csa előtt Gebei István ki­rályhegyes! traktoros. Hét gyermeket nevelt fel, s szor­galmasan dolgozott, mint traktorvezető. Családja fel­bomlása először azzal kez­dődött hogy 15 éves lányuk megszökött egy fiatalember­rel. Később a feleségére gyanakodott és hűtlenséggel vádolta. Az asszony emiatt megbántódott és ott akarta hagyni férjét három gyerek­kel. Gebei egész eddigi élete értelmét látta elveszejtve, s ezért elhatározta, hogy vé­gez magával és a családjá­val is. Egy éjszaka búcsúle­velet íri a rendőrségnek, majd először feleségére, s aztán a gyermekekre sújtott a baltával. Szerencsére az ütések nem okoztak halált. Ezután Gebei önként jelent­kezett a rendőrségen, s egye­dül önmagát tette felelőssé a tragédiáért. Ügyében most hirdetett ítéletet a Csongrád megyei bíróság, amely 6 évi szabadságvesztésre ítélte, s öt évig eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. Parti -eows­A SZÓFOGADATLAN — A 13. JÁTÉKHÉTÉN beérkezett 8 490 662 darab lottószelvény. öttalálatos szelvény nincs. Négy talála­tot 53 fogadó ért el, nyere­ményösszeg egy szelvényre 91 S48 forint 75 fillér. Há­rom találatot 1448 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 446 forint 25 fil­lér. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 153 920 darab. Ezek mindegyikére 15 fo­rint 80 fillért fizetnek. Vaszy Viktor köszöntése Vaszy Viktor érdemes mű­vészt, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatóját — kar­mesteri munkásságának 40. évfordulója alkalmából — tegnap este bensőséges ün­nepségen köszöntötték a Vas­útforgalmi Technikumban. Az ünnepségre azután ke­rült sor, hogy a Bartók Béla Zenekar és a Szegedi Zene­barátok Kórusa a jubiláló művész vezényletével az in­tézet diákjai előtt bemu­tatta Bach: János Passió cí­mű művét. Vaszy Viktort az ünnepségen, amelyen az elő­adás szólistái, Berdál Valé­ria, Kemény Klió, Gregor József, Sinkó György és Szabó Miklós, a Szegedi Nemzeti Színház tagjai is megjelentek, Rózsa Lajos tanár meleg szavakkal kö­szöntötte. Győztes kórusok A Vasútforgalmi Techni­kum nagytermében rendez­ték meg az általános isko­lák énekkarainak hagyomá­nyos éneklő ifjúsági kon­certjét a Ságvári kulturális szemle keretében. A hang­versenyen 22 kórus lépett fel. A rendezőség nyolc együttest különböző fokoza­tokkal jutalmazott. Arany fokozatot kapott a rókusi ének-zenetagozatú általános iskola Strohner Józsefné ve­zette kiskórusa és a Kalmár Ferencné vezette nagy kó­rusa, a Ságvári gyakorló ál­talános Kiss Mária vezette énekkara, valamint a tanár­képző főiskola két együtte­se, amelyeket Sinkó György­né, dr. Bárányi Albertné és Erdős János vezényelt. Az arany jelvényt nyert kóru­sok tovább jutnak az úttörő­szemlén. A zsűri tíz kórust rádiófelvételre is javasolt Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Garasin Rudolf nyugdíjasnak, több évtizedes munkásmozgalmi tevékeny­sége elismeréséül, 70. szüle­tésnapja alkalmából, a Mun­ka Vörös Zászló Érdem­rendje; Török János nyug­díjasnak, több évtizedes munkásmozgalmi tevékeny­sége elismeréséül, 70. szüle­tésnapja alkalmából, a Munka Érdemrend arany­fokozata kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetéseket Dobi Ist­ván, az Elnöki Tanács el­nöke nyújtotta át. — ERFURTBAN megnyílt a demokratikus jogászok nemzetközi szövetsége tit­kárságának ülése. Az ülé­sen magyar küldöttség is részt vesz. A VILAGÜR HŐSEI A TELEVÍZIÓBAN Pavel Beljajev és Alekszej Leonov szombaton narrátor­ként működött közre annak a filmnek a bemutatásánál, amelyet a Voszhod—2 fedél­zetéről vettek fel háromszáz kilométer távolságban a Földtől, amikor Leonov „sé­tált" a világűrben. — MOSZKVÁBAN siker­re! zárult az Elektroimpex magyar külkereskedelmi vál­lalat híradástechnikai áru­bemutatója. AUTÓ ELÉ UGROTT Tegnap délben Szegeden, a Retek utcában a sütőipari vállalat tehergépkocsija elé szaladt Fogas Géza 6 éves gyerek. A járművezető fé­kezett, a kisfiú azonban megsérült 8 napon túl gyó­gyuló sérülést szenvedett. A mentők a klinikára szállí­tották. Áprilisban Szegeden szerepel a szabadkai színház Tegnap kétnapos látoga­tásra Szegedre érkezett a szabadkai népszínház három vezetője: Joszip Buljovcsics főigazgató, Dévics Imre, a magyar tagozat igazgatója és Ászics Milán karnagy. A ju­goszláv színházi vezetők kölcsönös vendégszereplések­ről folytattak tárgyalásokat a szegedi színház vezetőivel. A megállapodások értelmé­ben a szabadkai színház magyar tagozata Krlezsa Léda című drámájával sze­repel Szegeden. Az előadás­ra április 20-án kerül sor. A további vendégszereplése­ket későbbi tárgyalásokon döntik el. A szabadkai színház ve­zetők tegnap este megtekin­tették Shaw Tanner John házassága című vígjátéká­nak szegedi premierjét. Gyászközlemények Mfly fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagy­mama. ÖZV. DUDÁS MATÉNÉ, életének 87. évében csendesen el­hunyt. Temetése folyó hó 29-én 16 órakor lesz az újszegedi te­mető ravatalozójából. A gyászoló család. T. 3619 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett féri és testvér, TABI ISTVÁN, életének 67. évé­ben hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése folyó hó 29-én 15 órakor lesz a belvárosi temető kupolacsarnokából. A gyászoló család. T. 3620 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy' szeretett férj. édesapa, nagyapa és testvér VÖRÖS MA­TTAS. életének 59. évében tra­gikus hirtelenséggel elhunyt. Te­metése .folyó hó 29-én 11 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalo­zójából. A gyászoló család. T. 3623 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősüknek, kik szeretett halottunk, DEAK JÁ­NOSNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. T. 3613 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, szomszédoknak, a lük szeretett nagynénink, özv. BAGICS MI­HÁLYNÉ temetésén megjelentek és virágadományaikkal fájdal­munkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. T. 3619 Köszönetet mondunk as egye­tem dolgozóinak és mindazoknak, akik testvérem. LOVAS JANOS­NE temetésén megjelentek, virá­gaikkal és részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni Igyekeztek. Hegedűs család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek jó barátoknak, kik szeretett édes­apánk. CSANYI LAJOS temeté­sén megjelentek. Részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmun­kat enyhíteni Igyekeztek. A gyá­szoló család. T. 3611 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, volt munkatársaknak kik szeretett halottunk. PAPP FF.RENC teme­tésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. adasvetel 1100-as Skoda Fur­gon eladó. Zsombó, Bába dűlő 88. x Hawai gitár, elekt­romos (ü), lemezját­szó dobozban eladő. Szeged, Kelemen u. 4., L emelet, a. aj­tó. Bármikor meg­tekinthetó. x Motorcsónak. Ter­ta oldalmotorral el­adó. Petöflteiep, VI. 296. X Alig használt kom­binált szoba eladó. Kálmány u. 13., I. 1. SZ. X Opel-Rekord kifo­gástalan eladó. Oros­háza. Könd 2. x P. 70-es személygép­kocsi eladó. Gedó, Selmect u. 11. Tele­fon 37-00. Érd.: egész nap. Bnkorrózsa újdonsá­gok. Havai, Suppers stár. Bakkara. Mon­fezuma stb. fajták­ban kaphatók Tul­lfusz Mihály, Újsze­ged. Bérkert u. 26. vám. x 4 db lülenchónapos süldő pladó. Sza­bad-alté u. 26. \ alas-tasi malacok eladok. Remény u. 25. sz. alatt, érdek­lődni szombat és vasárnap. x Wartburg prfma ál­lapotban eladó.. Sza­badkai tl. 40. X OTP-hitellevélre áru­sítunk mindennemű bűforfélPségeket. rá­diót. magnetofont, fényképezőgépeket, szőnyeget. Bővebb felvilágosítást, az üz­letben adunk. Bizo­mányi Áruház Vál­lalat, Szeged, x 49 g Tetőburgonya eladó. Ábrahám Jó­zsef. zákányszék, Lázár iskola mellett. Opel-Rekord kitűnő állapotban eladó. — Mátyás tér 10. x Hathónapos süldők. választási malacok, keveset használt Panni-robogó, ötven mázsa rózsa vetőbur­gonya eladó. Érd.: 8—12-ig. Alföldi u. 40. • • Óriási faj tarka ka­csatojás keltetésre ls kapható. Újsze­ged. Bérkert u. 30. szám. x Parkettszegély léc minőségi kivitelben beszerezhető. Faesz­tergálycs. Bal fasor 47 x Magnetofon Jó álla­potban eladó. Haty­tyú u, 91. Fehér sport babako­csi eladó. Kossuth L. sgt. 101 sz. Mé­száros. Zongora Jó állapot­ban olcsón eladó. — Korányi rakpart 8.. I. 1. 3 db igásló eladó. Hétvezér u. 83. sz. Hálószoba. cseresz­nye igényesnek, to­vábbá sezlon, szek­rény. asztal stb. köl­tözködés végett Pl­adó. Érdeklődni mindennap délig Kormánvos u. 23. 1756-os Opel-Recorrt szemétvgénkorst el­adó. Petőfi Sándor sgt. SS. x Jó állapotban levő nyugati robogó igé­nvesnek eladó. Fel­ső Tisza-pert 23. Kétszemélyes és egyszemélyes reka­mié. 2 fotel. 2 szék sürgősen eladó. Va­sass7PPtpéter u. 23 . 3-aa ajtó. Egy jókarban levő 1/7-es Mercedes sze­mélygépkocsi eladó. Érd.: Klskundorozs­ma, Pozsonyi ti. 8. szánt. Csikós. Fekete Pannónia el­adó. Szabadkai út 10. (Ságváritelep.) 407-es- Moszkvics jó állapotban eladó. — Dorozsmai u. 47. Eladó hétfőtől, négy­kerekű kiskocsi, nagy támasztólétra, különböző kőműves­szerszám. Melegágy! táblaüvcg, Tápéi u. 3. sz. Jó karban levő Pan­ni-robogó eladó. — Kiskundorozsma, Vörösmarty u. 17. Ló 6 éves eladó. Balla József, Doma­szék 711. looo Wartburg Ll­mousine Igényesnek eladó. Érd.: 12-től. EcserL Nagy Jenő u. 4 Óriás gyümölcsű szentendrei egres, piros, sárga, febér tövek kaphatók da­rabonként 5— fo­rintért. Toronyi kertésznél. Békés­csaba. Sztraka 27. Danuvia motorke­rékpár. konyhabú­tor. evőeszköz eladó. tnbísT. cívnla u. 31. Wartburg 907-as ki­fogástalan állapot­ban eladó. Vasas­szentpéter n 15/b. szántó Hélvcget logolönyö­:ebben vásárolhat, értékesíthet. Falus hőlypgkereskediés. Felemen ti. 4. x Cipőfestés minden színben szakszerűen készül Szent Miklós a. 7. Felsöváros. x Kárpitozott garnitú­ra kifogástalan ál­lapotban sürgősen eladó Vasassz.entpó­ter a. IS. sz. Modern bűtórfélesé­geket vásárolunk, htloszobát, kombi­nált szekrényt, re­kamiét egyes dara­bokat ls. Hívásra házhoz megyünk. — Bizományi Áruház Vállalat, Szeged. x Opel Kapitan 93 ki­fogástalan állapot­ban, generálozott motorral, rádióval eladó. 409—359. Bu­dapest, xm, Mo­hács u. 18 /b. x Trágya eladó. Szél U, 80. SZ. Két hathónapos fe­hér süldő és trágya eladó. Alsóváros, Csonka u. 16. Külföldi képcsöves AT 505 tv és Kolibri­robogó eladó. Meg­tekinthető vasárnap 10-15 óráig. Csaba u. 19. sz. Lottón nyert női ke­rékpár. komplett felszereléssel el­adó. Deák Ferenc u. 6. Dér József. Szép festett kombi­nált szekrény eladó. Tömörkény n. 2 +>. n. Eladó egy tlzhóna­pos hasas ló 2700 Ft­ért. Érdeklődni öt­halmi u. 3. SZ. ÖSZ u. végénél. Politúros szép háló­szobabútor eladó. — Szende B. u. 12.7). vasárnap 14—18-ig. hétköznap 16—18-lg. Alig használt kifo­gástalan állapotban levő zöld Pannónia igényesnek eladó. Feltámadás u. 17. n km-re! Moszkvi­csot átvennék. Szki­va, Petőfi sgt 85'e. Eladó takarmányré­pa a Haladás Tsz­nél, Alsó Tisza-part 15. P. 70-es személygép­kocsi eladó. Szeged, Tavasz u. ló. Méhészek! Gödöllői anyanevelők eladók. 16 darab. PilUch K. u 3. Jégszekrény egy tab­la jégférős kifogás­talan, jő eladó. — Dankó Pista utca 21. Cezeta-robogó igé­nyesnek eladó. Kis­kundorozsma, Ara­di utca 20. Folytonnyllo futó­és babarózsatő el­adó. Ojszeged, Tá­rogató u. ?o. Moszkvics 407-es el­adó. Római krt. 25., délután. 1 db Jó igásló eladó. Petőfitelep, Bánk bán u. 38. sz. (volt 24-es u.). Megtekint­hető vasárnap egész nap. Fehér, mély gyer­mekkocsi. modern vonalú, kifogástalan állapotban eladj. — Ogyessza, XVTTT.. A földszint 1. Világoskék gyere mek sportkocsi ' el­adó. Korda u. Ma Eladó egy darab bejáratott „Panni­blokkmotor" és 2 db Panni-robogó .— Érd.: vasárnap rle. Ézőreg, Nagyberske­roki u. 1. szám alatt. Érett trágya eladó. Újszeged. Alsókikö­tő sor 11. szám. iak14 Leválasztható vagy üres belvárosi szo­bát keresk, költség­térítéssel. „Tdös asz­szony 4698" jeligére a Sajtóházba. x Szentes központjá­ban ajánlok 2 + 2 összkomfortos vari­álható lakást. 3 szo­bás szegediért. Ér­deklődni 13-81/233. Szeged Belvárosban, vagy Újszegeden be­költözhető másfél, kétszobás, összkom­fortos főbérieti vagy szövetkezeti lakást átvennék. „Költség­térítéssel 68758" Jel­igére a Hirdetőbe. József Attila sgt. elején udvari nagy szoba, fáskamrás la­kásom elcserélném szoba-konyhásért- — ..Költségtérítéssel 4722" jeligére Saj­tóházba. Orvostanhallgató kis albérleti szobát keres Belvárosban, fürdőszobával. — ..Nem dohányzó 4719" jeligére Saj­tóházba. Miskolc új lakóte­lepén egy é« fél szobás erkélyes, táv­fűtéses. meleg vi­zes modern laká­som, elcserélném szegedi hasonlóért. ..Sürgős 474t" Jel­igére a szegedi Saj­tóházba. Elcserélném két szo­ba összkomfortos új házban levő, m emeleti belvárost lakásomat 3 szoba összkomfortosra. 1. emeletig. „Sürgős 68821" jeligére á Hirdetőbe. x Budapesti 1 szoba earzon lakásomat el­cserélném szegedi 2 szoba összkomfor­tért. „Tiszavirág 68931" jeligére a bu­dapesti Felszabadu­lás téri Hirdetőbe. Napfényes belvárosi kettőszobás össz­komfortos lakás el­cserélhető 2x1 szo­básért. „Komfort 68818" Jeligére a Hirdetőbe. Bútorozott szoba ki­adó két diáknak vagy diákházaspár­nak, Blaha Lu.iza u. 13 . r, emelet 1. — Takács. 1963-ss Pannónia el­adó. Kossuth Lajós sgt. 8. Geodézia 29­38. Fiatal házaspár kis­gyermekkel albérleti szobát keres. „Jó család 6890.5" jel­igére a Hirdetőbe. Szobatársat keresek Idős értelmiségi nőt. „Ideál 68810" Jel­igére a Hirdetőbe. Egyetemista lány szobatársat keresek. „Füidőszobás 68944' jeligére a Hirdető­be Egy rendes dolgozó nőt albérletbe fel­veszek. Mikszáth K. utca 4., I. emelet . felső csengő. Debreceni utcai szép 2 szobás lakást költ­ségtérítéssel elcse­rélnénk 3 szoba összkomfortra. — „Naaykörútlg 6"960" Jeligére a Hirdetőbe. ingatlan Lomnicl u. 22. sz. magánház, 2 szoba, mellékhelyiségekkel, lokásátadással el­adó. Tiszaszigeten. busz­megállóhoz 1 perc. 1400 n-öl beltelek házhelynek eladó. .4599" jeligére Saj­tóházba x 200 n-öl házhely a Lomniezi uteában és üvegfal eladó. Imre u. 2/d„ felső esengő. (Víztorony­nál. x Petöfltelopi házamat megegyezéssel el­cserélném. víz. vil­lany bent. érdeklőd­ni Miksz.álh Kálmán u 13. Geleta. x Balásiya 208.. szép tanya egy hold föld­del eladó, sával. Lakó nélküli magáin ház eladó. Érdeklőd­ni mindennap 3 órá­tól Bihari u. 19. Szőregen Vágóhíd 17. számú ház eladó. Büszke HL K. 189 szám alatti ház el­adó. Kertes magánház összkomfortos la­káscserével eladó. — Érdeklődni vasárnap délután Pe'.őfltelep, 16. utca 863. szám. (Babér u. 10.) Mórahalom, József Attila utca 10. szám alatti ház szabadkéz­ből azonnali beköl­tözésre eladó. x soo forint eleijára­dékkai és készpén­; ért eladó beköllöz­hető négyszobás ma­gánház garázzsal. — Lajta u. 7. Ház eladó lakáscse­rével m. ker. Szél u. 33. Népbolt mel­lett. x Kiskundorozsma, Dózsa György u. 35. számú ház eladó, x A I, I, A S Gépjárművezető el­helyezkedne sürgő­sen. „Tsz vagy vál­lalat 4678" Jeligére a Sajtóházba. x Perfekt gyors- é« gépírőnőt keresünk. Szegedi Tervező Szövetkezet. Mérey u. 8. _ x KAZANFCTÖT ke­resünk géplakatos ezakbi/onyftvánnvnl előnyben. Szered 1. Téglagyár, Bajai u. Kőműveseket, ku­bikosokat. férfi és nőt sgeérimunká­sokat. önálló bri­1 Eádokat. is. buda­pesti munkára felveszünk. Szál­lást biztosítunk. Jelentkezés sze­mélyesen az FM 43. sz. Állami Vál­lalat központjá­ban. Budapest VT.. Dombovári u. 19 szám alatt (megközelíthető: 4-es. 47-es villa­mossal.) T,. Rakodó és egyéb fi­zikai munkára férfi segédmunkásokat felveiz a Csongrád megyei Talaj erőgaz­dálkodási Vállalat. Szeged, Dorozsmai üt 5. sz. Szentes: Nagynyomás u. 83. Hódmezővásárhely: Bajcsy-Zsilinszky u. 38 Makó: Eötvös u. 10 sz. * Mecbí/ható férfit keresek szőlő mun­kára. n hónapra, koszt, fekvőhely — megegyezéssel. Cím: Gólya a. 9. ir.tfb Kölcsönözzön: mo­dern fazonú és anya­gú női. férfi eskü­vői, alkalmi ruhát és kellékeit. Jelmez­kölcsönző Vállalat, fiók. Szeged. Lenin krt. 34 x ..Négyes vilamossal" háromszor négyötve­ne.s szobatulajdo­nos címet nem írt. közölje. Horváthné Pusztaszert u. 14 címre. Anna-rorra* Hmvz­kén garázst kere­sek „Mielőbb 8R636" Jeligére a Hirdetőbe üjazpgedl gyümöl­csös felesbe kiadó. Érd.: Szered. Köl­csey u. 6. Hajdú­nál. Esernyő Javítást és áthúzást szakszerű­en és pontosan vál­lalok. Menniur Ist­vánné. Mikszáth K idea 7. r Kárpitosmunkát. bútor, autóvédflhu­zai és ftlrgön var­rást. szerelést vál­lalok. Klcment kár­nl'cs. T.enln krt. 20 Grór-oalota. x Elveszett eay fekete barna — tacsri ku­tya. Jutalom ellené­ben kérem Kossuth Lajos sgt. 47. sz alatt átadni Vasárnap, 1965. március 88. DÉL-MAGYARORiZÁG 7

Next

/
Thumbnails
Contents