Délmagyarország, 1965. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-24 / 70. szám

A Voszhod-2 hőseinek iv —» / <*y » # ünnepélyes fogadása a szovjet fővárosban Leonyid Brezsnyev j Az űrpóros jelentése beszéde a Vörös téren feladataik teljesítéséről VILÁG PROLETÁRJAI; EGYESÜLJETEK! déiMúyjmoníiÁü A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 55. évfolyam, 70. szám Ara: 50 fUlér Szerda, 1965. március 84. „Jelentjük, hogy feladatunkat sikeresen végrehajtottuk"! Pirityi Sándor, az MTI moszkvai tudósítója írja: Tavaszi derűvel és meleg­séggel köszöntötte Moszkva kedden délben a Voszhod—2 hőseit, Pavel Beljajev ezre­dest és Alekszej Leonov al­ezredest, akik reggel szálltak repülőgépre Bajkonurban, a távoli, kopár szteyppén épült űrrepülőtéren. Ütban Moszk­va felé átrepültek Ulja­novszk, Lenin szülővárosa felett. 12 óra 13 perckor tűnt fe! Vnukovó légiterében az űr­hajósok IL—18-asa, a szov­jet légierő hét lökhajtásos vadászának diszkíséretében. A gépek egy tiszteletkört ír­tak le, majd az IL—18-as méltóságteljes leereszkedés utáin lassan a repülőtér főépü­lete elé gördült „A kísérletet sikeresen e/végeztük" Katonás tisztelgés. Pavel Beljajev ezredes lép a mik­rofonhoz: — Jelentem a lenini kom­munista párt központi bizott­ságának, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa elnökségének és a Szovjetunió Miniszterta­nácsának, hogy a Voszhod—2 űrhajó útja befejeződött A kísérletet, amelynek kereté­ben az űrhajóból ember ment ki a kozmikus térség­be, elvégeztük. Az űrhajó személyzetének közérzete ki­fogástalan. Készek vagyunk teljesíteni a párt és a kor­mány újabb megbízatásait. Leonyid Brezsnyev, Alek­szej Koszigin, Anasztasz Mi­kojan és a többi szovjet ve­tető kezet szorítanak a koz­mosz hőseivel, forrón meg­ölelik őket. Felcsendül a szovjet himnusz. A repülő­tér szélén felsorakozott lö­vegek 21 díszössztüze kö­szönti Beljajevet és Leono­vot. Alighogy elhangzik a himnusz, a két űrhajós fe­leségét és hozzátartozóit kö­szönti. Ezután következik a másik „család", a kilenc szovjet űrhajós, akik a világ­űr meghódításának né© dia­dalmas évét személyesitik meg, élükön Jurij Gagarin­nal, akit a napokban „A világ első szocialista ál­lamának állampolgára küz­dötte le elsőnek a Föld ne­hézségi vonzását és emelke­dett fel a kozmoszba. Most ismét szovjet ember volt az, aki bátran és magabiztosan kilépett az űrhajóból a vi­lágűr végtelenségébe." A Voszhod—2 parancsnoka hangsúlyozta, ho© ez a szo­cialista rendszer, a szovjet tudomány és technika fölé­nyének tanújele. Beljajev szerint a tökéletesített űrha­jó-változattal végrehajtott kísérlet azt mutatta, hogy lehetséges az ember célirá­nyos tevékenysége a világűr­ben, lehetséges a helyzetvál­toztatás, megfigyelések és egyéb műveletek végzése. A Voszhod—2 személyzete si­kerrel tanulmányozta az élet és a munkavégzés feltétele­it a világűrben. Beljajev ezredes na© el­ismeréssel szólt a Voszhod —2 kvalitásairól, majd az­zal zárta szavait, ho© a szovjet nép szeretete, a párt és a kormány gondos­kodása új erőt ad az űrha­jósoknak és újabb teljesít­mények elérésére sarkallja őket. Beljajev „beosztottja", Alekszej Leonov alezredes azzal kezdte beszédét, ho© őszinte köszönetet mondqtt a tudósoknak, tervezőknek, mérnököknek, munkásoknak, valamint a korábbi űrhajó­soknak, akik tevékeny részt vettek kettőjük felkészítésé­ben, a Voszhod—2 útjának előkészítésében. „Abban a szerencsés hely­egyik francia publicista „a 2etben voltam' hogy Bem 32 bolygóközi ügyek földi mi- urhajo ablakan keresztül, niszterének" nevezett. nem e© keskeny sávon lát­Az űrhajósok ezután elvo- hattam a Földet, a Napot és nulnak a virágokkal, zász- _ „„;,,„„„].„. , . . lókkal integető moszkvaiak előtt. Kezet szorítanak a fo­Budapestre érkezett Raul Castro Ruz A Magyar Szocialista Mun- MSZMP Politikai Bizottságé­káspárt Központi Bizottságá- nak póttagja, vezérezredes, nak mghívására kedden dél- honvédelmi miniszter, dr. ben baráti látogatásra ha- Korom Mihály, az MSZMP zánkba érkezett Raul Castro Központi Bizottságának tít­Ruz, a Kubai Szocialista kára, Erdei Lászióné, a Ma­Forradalmi E©ségpárt or- ©ar Nők Országos Tanácsá­szágos vezetőségének tagja, nak elnöke, Garai Róbert, miniszterelnök-helyettes, a az MSZMP Központi Bizott­fe©veres erők minisztere és ságának osztályvezetó-he­felesége, Vilma Espin, a Ku- lyettese, Szarka Károly kül­bai Nőszövetség elnöke. Kí- ü©miniszter-helyettes, Ger­séretükben Budapestre érke- gely Miklós, a Külü©mi­zett Carlos Olivarez Sanchez, nisztérium protkollosztá­a Kubai Köztársaság moszk- lyának vezetője, a tábornoki vai na©követe, Fernando kar több tagja. Jelen voltak Flores, a Kubai Köztársaság a fogadtatásnál dr. Jüan Jo­varsói nagykövete, valamint sé Fuxa Sanz, a Kubai Köz­Joaquin Mendez Comiche társaság budapesti na©kö­százados. vete vezetésével a kubai Pontban 12 óra 30 perckor felpattant a különgép ovális ajtaja és megjelent előbb Alekszej Leonov, majd a Voszhod—2 parancsnoka, Pavel Beljajev. Üdvrivalgás, zászlók lengetése és a repü­lő-díszinduló hangjai mel­lett indultak el a tribün fe­lé, ho© feladatuk teljesíté­séről jelentést tegyenek a párt és a kormány vezetői­nek. A kubai vendégeket ünne- na©követség tagjai. pélyesen fogadták a Ferihe- A magyar vezető személyi­©i repülőtéren. A kedves ségek meleg szeretettel üd­vendégek fogadtatására meg- vözölték a repülőgépből ki­jelent Komócsin Zoltán, az lépő Raul Castro Ruzt és fe­MSZMP Politikai Bizottságá- leségét, valamint a kísére­nak tagja, Czinege Lajos, az tűkben levő személyeket. • Vendége van Ma©aror- 15 esztendei börtönbüntetés­szagnak. A földgolyó másik re ítélik a terrorrendszer feléről, a távoli ország, a bírái, s csak 1955-ben a dol­testvéri szocialista állam for­radalmi népének szeretettel gozó tömegek egyre erősödő nyomása nyitja ki előttük a köszöntött küldötte, Raul börtön kapuit. Akkor szám­Castro elvtársunk. Amerika fizetésbe kényszerülnek — szabad földje, í© nevezik ám 1956 decemberében 82 hazáját, a forradalmi Kubát nemcsak Latin-Ameriká forradalmár partraszáll az elnyomott, kizsákmányolt. ban, hanem mindenütt a vi- szenvedő sziget földjén. A lágon. S ho© Kubából Ame- nyolcvan kettőből tizenketten rika szabad földje lett, hogy maradnak élve és jutnak el a távoli kontinensen először a Sierra Maestra hegyláncai­győzött e© országban a nép, hoz, ahol megkezdődik a abban a fiatal Raul Castró- kubai partizánhadsereg szer­nak kiemelkedő szerepe volt vezése. S ©őz a kubai nép inkább térbelileg, miként környező világunkat is szok­tuk látni. Kitűnően emlék­renülőtérre kiiött tudósokat szem a fekete-tengeri part­étákön Keidig tóad&nlkustí vidéktol Szahalmig terjedő a Szovjet Tudományos Aka- B ^ « gadásukra megjelent diplo­matákkal. Külön üdvözlik a az démia elnökét Százezrek a Vörös téren Beljajev és Leonov űr­utazása előtt sok autogramot adott, akár most, ismét a Földön. A repülőtéri fogadtatás után a két űrhajós beül a ZIL—111-es autóba. A két űrhajóson kívül a két fele­ség és a Leonov kislány fog­lal helyet ebben a kocsiban. Motoros rendőrökből álló ék veszi át a több kilométeres autóoszlop vezetését. A világűrben megtett 720 000 kilométerhez képest elenyésző ez a 30 kilométer, de szépségében, bensőséges­ségében legalább olyan em­lékezetes. Kétoldalt moszk­vaiak tíz- és százezrei. Az autóoszlop fölött a moszk­vai televízió helikoptere. A Lenin sugárút zászlódíszben. Hatalmas feliratok éltetik a Voszhod—2 hőseit, a tudóso­kat, a mérnököket, a munká­sokat, akiknek része volt e páratlan teljesítményben. Pár perccel két óra előtt kanyarodott be a Kreml ka­puján az űrhajósok acél­szürke kocsija. A Vörös té­ren, amely hatodszor kö­szöntötte a szovjet űrhajóso­kat, százezrek vonultak fel zászlókkal, színes feliratok­kal, Beljajev és Leonov vi­rágkeretbe foglalt fényké­peivel. Hangszórók közvetí­tették a moszkvai rádió helyszíni riportját a repü­lőtérről és az űrhajósok egész útvonaláról. kívül 28 000 kilométeres óránkénti sebességgel tettem meg." „Közeledik az idő — zár­ta beszédét Leonov —, ami­Pontban 2 órakor elfoglal- kor a Föld körüli orbitális ták helyüket a Lenin-mauzó- Pályákról áttérhet az ember a Holdhoz, vagy a Marshoz, leum mellvédjén az SZKP a Vénuszhoz, esetleg a nap­és a szovjet kormány veze- rendszer e©éb bolygóihoz tői, valamint Pavel Beljajev vezető pályákra", ezredes és Alekszej Leonov alezredes, akik repülőtiszti dísze©enruhát öltöttek erre az alkalomra. Mögöttük fel­sorakozott az egész „kozmi­kus család". A nagygyűlést Nyikolaj Podgornij, az SZKP Közpon­ti Bizottsága elnökségének tagja nyitotta meg, majd átadta a szót Beljajev ezre­desnek, a Voszhod—2 pa­rancsnokának. Uj fejezet a világűr meghódításában Pavel Beljajev beszédében rámutatott, hogy a kétszemé­lyes Voszhod—2 útja minősé­gileg új fejezetet nyitott meg a világűr meghódításában. (Folytatás a 2. oldalon) Huszonkét esztendős ifjú 1953 júliusában, amikor bátyjával, Fidel Castróval, a forradalma. Amerika szabad földjén Fidel Castro szavai szerint a hatalom ma azt jelenti, kubai forradalom vezetőjével hogy fegyver van a nép ke­együtt fe©verrel a kezében zében. A fegyveres erők élén indul a gyűlölt Batista-dikta- pedig ez a fiatal, de a far­túra e©ik jelképe, a Mon- radalmi harcban már oly sok cada kaszárnya elleni tárna- tapasztalatot szerzett férfi dásra. Bátyjával e©ütt őt is áll, vendégünk, Raul Castro; Vilma Espin, Czinege Lajos, Raul Castro és Komócsin Zoltán a Ferihegyi repülőtéren Sikeresen leszállt az Egyesült Államok első kétszemélyes űrhajója Az űrhajó háromszor kerülte meg a Földet Molly Brown az Atlanti­Ma megnyílik az SZKP Kö plénuma A TASZSZ ©orshírben szerdán megnyílik az SZKP plénuma. (MTI) Kedden delelott Cape Ken- rán. Ütttársa John Young másik nevén nedy-ből helyi idő szerint 9 űrhajós. leereszkedett ora 24 perckor Titán típusú A Gemini űrhajó a tervek óceán vizére, rakétával fellőtték az Egye- szerint három fordulatot tesz Az űrhajó háromszor ke­sült Államok első kétszemé- meg a Föld körül, e©-egy rülte meg a Földet és közel fordulat minte© 90 percig 5 órát töltött a világűrben. tart- Az amerikai haditengeré­A harmadik kör beifejezé- szet e©ik repülőgépe már séhez közeledve Grissom, az rádióösszeköttetést teremtett amerikai" űrhajó vezetőpiló- a kabin utasaival. Grissom tája megkapta az utasítást a és Young. a két amerikai fékezőrakéták bekapcsolása- űrhajón magyar idő szerint ra. Az űrhajó sebességének este 9 óra után elhagyta a csökkenésével egyidejűleg is- tengeren úszó űrkabint ós mét csökkent pályájának a helikopterre szállt. Földtől való legkisebb, illet- A helikopter leszállt az ve legna©obb távolsága is. íntrepid repülőgép-anyahajó Ezután kinyíltak a kabin ej- kifutópályáján és szerencsé­tőernyői és — ma©ar idő sen ..szárazföldre" tette a szerint — néhány perccel 20 űt hajóst, óra után a Gemini, illetve (Reuter. AP, AFP) lyes űrhajóját. A két űrhajós közül Vir­gil Grissom már korábban tett egy kirándulást a világ­űrben egy rakétakísérlet so­jelentette: március 24-én, Központi Bizottságának

Next

/
Thumbnails
Contents