Délmagyarország, 1965. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-03 / 52. szám

Csökken a Saxik üresjárata „mindentudó" forgalmi napló — Jobb menetirányítá* és ellátás Szegeden kevés a taxi az befutott igényeket nem tud­tgényekhez képest. Különb- tuk kielégíteni. Most érvé­sen csúcsforgalom idején. A szegedi 10-es AKÖV vezetői ezért foglalkoznak azzal, ho­gyan lenetne enyhíteni a taxihiányt( S hogyan oldják meg a menetirányítást? nyesítjük azt a rendeletet, — A menetirányító a „min­hogy a gépkocsivezetők az dentudó" forgalmi naplóba útjuk végcéljához legiköze- felírja, melyik állomáson lebb eső taxiállomáson je- hány kocsi van. mikor énke­lentkezzenek — mondja Ká- zik valamelyikhez taxi. Ha _ tay Ferenc, a 10-es AKÖV telefonon rendelnek kocsit, * személyforgalmi osztályának az™nal küldi a "megrendelő Mivel idén újabb taxikat vezetóje. - így legtöbb eset- Ezek Rzerint _ ha a rende­ltem kap a vállalat, a mód ^ tud^ kocsit küldeni a leteknek érvényt szereznek­most a szervezettebb menet- telefonon jelentkező utasok- megszűnik a taxi miatti bosz­irányítáe. Mert mi volt ed- nak_ Azoknak az utasoknak dig a gyakorlat? A taxisofő- sem kell a Takaréktár utcáig rök megvárták, míg a Taka- gyalogolndok, akik másik ál­réktár utcai központi állo- lomáshoz laknak közelebb, másra begyalogolt az utas, és csak onnan szállították el. ® Aztán a város legtávolabbi részéből visszatértek a köz­pontba, mondván ott van fu­var. a „taxivárok" ott csopor­tosulnak. Ezért a kocsik nem álltak be a legközelebbi taxi­állomásra. — Sok felesleges utat tet- utasok, ha tek a kocsik, s a telefonon autót Nem drágítja meg a fuvart, ha a távolabbi állomástól küldik a megrendelőnek a kocsit? — Esetleg néhány forinttal, szánkód ás? — Minden esetre csökken a panaszok száma. Máris ja­vult a helyzet. Majdnem minden esetben lehet kocsit találni az öt kisebb állomá­sunkon is. iPersze a taxiprob­lémát véglegesen csak na­gyobb számú kocsiparkkal lehet megoldani. Taxi tehát ott lesz, ahol kell. Nem az utasoknak kell keresniük autót, hanem a taxi várja az utast. De csak de azt szívesen kifizetik az a taxi állomácson lehet kocsit azonnal kapnak szerezni? — Nem, bármelyik üres taxit le lehet inteni, a gép­kocsivezető köteles megállni, még akkor is, ha* megrende­lésre megy. Ilyenkor közöl­nie kell, hogy már foglalt a kocsi. \Játasiol at UUtíUts A köztisztaságról Lapunk február 13-i szá­mában az Olvasóink írják rovatban Szemét-szemét há­tán és Ne kíméletlenül! cím­mel két levél Jelent meg. Mindkét panaszra most ér­kezett válasz a Szegedi Vá­rosgazdálkodási Vállalat igazgatójától, dr. Hammer Fidéltől. A kerületi tanácsokkal kö­tött szerződés érdekében — mondja a válasz — a kuka szemétgyűjtő gépkocsikkal csak a nagykörúton belüli területekről szállítjuk el a szemetet, a többi helyekről „félpormentes" gépkocsikkal. Miután a Bépkert utca az ©gyesszai körúton kívül esik, ebből az utcából is félpormentes kocsival szál­lítjuk a szemetet. Ehhez azonban nem megfelelő a kuka gyűjtőtartály, mert azt kézierővel — nehéz súlya miatt — dolgozóink a kocsi magasságáig felemelni és ki­önteni nem tudják. Ezért atiratban kértük az IKV-t, hogy a kőrúton kívüli terü­leten lévő házaknál cserél­je ki a kuka tartályokat olyan szeméttartókra, ame­lyekből kézi erővel ki lehet üríteni a szemetet. Ha ez a csere megtörténik, a lakók panaszai megszűnnek. A Rigó utcai lakók beje­lentése alapján — akik kér­ték, hogy ne dobálják kí­méletlenül szemetes edényü­ket — újra nyomatékosan felhívtuk dolgozóinkat az edények kíméletére. Egyben kérjük a lakókat, hogy a lehetőségekhez mérten jobb szeméttartókat alkalmazza­nak. A rossz edények sérü­léseket, s a felöntéskor visszahulló szemét fertőzése­ket okozhat dolgozóinknál. A magasabb díjszabást, azaz 2-es tarifát este 23 órá­tól reggel 5 óráig lehet al­kalmazni. Nappal csak ak­kor, ha pályaudvarra, sport­pályára, esküvőre, temetésre, vagy tarifa határon túl ter­jedő fuvarra veszik igénybe a kocsit Honnan tudhatja meg az utas, hol a tarifahatár? — Ezt az utakon tábla jel­zi. De a gépkocsivezetőnek is meg kell állnia a tarifa­határnál és közölnie kell az utassal, hogy onnan már két­szeres a fuvardíj. Reméljük, a jobb szerve­zéssel javul a taxiellátás, a taxisofőrök is megtartják a rendelkezéseket az utasok érdekében. K. A. Középiskolások színvonal versenye Február 27—28-án az iro- népi tánccsoportok március dalmi színpadok vetélkedő- 6-án, Makón mérik össze jével kezdődött meg a sze- tudásukat. A tánczenekarok gedi középiskolák idei szrín­vonalversenye. Március 4-én délután 4 órai kezdettel az énekkarok versenyével foly­tatódik a szemle a Ságvári Endre Gimnáziumban. A Csaló, sikkasztó bűnszövetkezetet tartóztattak le az építőipari vállalatnál Előzetes letartóztatással bűnvádi eljárást indított a Csongrád megyei rendőr-fő­kapitányság Takács István, Szeged. Hunyadi János su­gárút 39—41. szám alatti la­kos, építésvezető; Gál József, Üjszeged, Rózsa Ferenc su­gárút 55. szóm alatti lakos, művezető. valamint Szenti Sándor, kőműves brigádve­zető, Hódmezővásárhely, Ság­vári Endre utca 2. szám alatti lakos ellen. Mindhár­man a Csongrád Megyei Ál­lami Építőipari Vállalat al­kalmazottai. Társadalmi tu­lajdont károsító csalás, lo­pós, sikkasztás és egyéb bűncselekmény terheli őket. Az irányításuk alá tartozó kőművesek egy csoportjával magánépítkezéseket végez­tettek szerte a megyében. Ugyanakkor ezeket a mun­kasokat úgy szerepeltették, mint akik Üjszegeden, az Ogyessza-lakótelep új há­zainak felépítésén dolgoz­nak. A listán ezeknek a munkásoknak elszámolták a bérüket, teljesítményüket, holott munkahelyükön meg sem jelentek, mert magan­munkákat végeztek, a bűn­szövetkezet irányításával. A? így mutatkozó „bevéte­len" természetesen osztoz­tak. A bűnügyben a viasgálut tovább folyik. színvan álversenyének szín­helye ismét Szeged — Móra Ferenc Művelődési Otthon — s időpontja március 7, dél­előtt 9 óra. A szólóénekesek, illetve szóló hangszeresek március 8-án délután 3 órai kezdettel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Szakiskola nagytermében tartják vetél­kedőjüket. A vers- és pró­zamondók színvonal verse­nyére március 9-én délután 2 órakor a Móra Ferenc Művelődési Otthonban kerül sor. A szegedi és járási kö­zépiskolások. illetve érettsé­gizett ipari tanulók szellemi vetélkedőjét március 7-én a Rózsa Ferenc Gimnáziumban rendezik meg. Az acél, a vegyipar és a tokaji hazája Ha az ember sok éve él Borsodban, s valamelyest is­meri változásait, gondjait és örömeit, rájön arra, hogy ennek a megyének valósága és a róla kialakult kép nem fedi mindenben egymást. Mégis: hol mutatkoznak el­térések? Hadd ragadjunk ki közülük néhányat! Ki ne tudná például, hogy Borsod jelentős szerepet ját­szik népgazdaságunkban. Bá­nyái adják széntermelésünk egyötödét. Diósgyőr és Ózd az acél 63 százalékát. Innen kerül ki a hengereltacél 62 százaléka és a villamos ener­gia egyharmada. Az elmúlt esztendőkben épült fel a Borsodi Hőerőmű és a Tisza­palkonyai Erőmű. Kevésbé él azonban a köz­tudatban, hogy amikor a kor­szerű magyar vegyipar ki­alakulásáról és fejlesztéséről szólunk. Borsod megye az el­sők között áll. Kazincbarci­kán és Tiszaszederkényben a magyar vegyipar bázisai épültek. Az első régebbi, az utóbbi második ötéves ter­vünk 2,7 milliárd forintos beruházása. 1964. augusztus 20-án in­dította el a gyár az első va­gon nitrogén műtrágyát. A Tiszai Vegyikombinát a szo­cialista gyárépítés történeté­ben két okból is különleges helyet foglal el. Az egyik: a legkorszerűbb termelési folyamatokat biztosító be­rendezései mellett szépsége, gyárépületeknél sajnos vaj­mi ritkán élvezhető esztéti­kuma miatt ls csodájára jár­nak az emberek. A másik: példamutató beruházásként taníthatják történetét a köz­gazdaságtudományi egyete­men. A felépítésére és be­rendezésére megszabott óriá­si összeget egyetlen fillérei se lépték túl, s a munkák­kal határidőre készüllek el. Mindkét helyen, Barcikán és Szederkényben élő, ter­melő üzemek fogadják a lá­togatót, de korántsem befe­jezett alkotások. Még több WWOpIl} óllsohssa••' í!? Szorgalmasan gyakorolnak a hallgatók a Miskolci Ne­hézipari Műszaki Egyetem ásvány- és kőzettani tanszékén műtrágyára, PVC porra, lakkfestékre, kaprolaktánre. műanyagra, a kémiai „bo­szorkánykonyhák" ezernyi csodájára, termékére van bél, rendezetlenségéből, nyo­morúságos konglomerátumá­ból nem rajzolódhatott ki tetszetős városkép. Ma a városi könyvtár 27 szükségünk. Éppen ezért fiókkal működik, az önálló Miskolc egyik büszkesége: a SZOT székháza újabb milliárdokat fordít szimfonikus zenekar épp a népgazdaságunk a borsodi vegyipar fejlesztésére. • Az országos köztudatban a hagyományoknak megfelelően aszúval koccintanak a tarcali szüreti ünnepségen Kis történetek Károlyi Mihályról Kilencven eszten- pilapokban, de az volna, hogy amióta Az egyik költő deje, 1875. március egyik lapban Káró- kevesebbem van, azonban a legszívé­4-én született Káró- lyi Mihály neve mel- többre becsülnek. De lyesebb kínálás elle­lyi Mihály, az 1918- lett. tévedésből egy így van ez rendjén, nére sem nyúlt az as köztársaság elnö- másik miniszter fele- Ezentúl nem lesz a italhoz. Károlyi csö­ke és tíz esztendeje, ségének neve szere- politika az urak hun- dálkozva kérdezte 1955. március 18-án pelt az ő felesége he- cutsága és még ke- tőle: hunyta le örökre sze- lyett. vésbé a huncutok — Hát te miért meit. A földosztó Másnap Károlyi urasága. nem iszol? Antialko­Károlyira emlékezve, felhívta a lap főszer- * holista vagy talán? néhány apró mozaik- kesztőjét telefonon: Károlyi Mihály so- A költő tagadóan ból idézzük fel an- — Mondja, főszer- kat volt együtt fia- rázta meg bozontos nak a politikusnak kesztő úr, micsoda tal írókkal és újság- üstökét, alakját, aki szembe- házasságtördelés volt írókkal. A szegény, — Nem mondhat­fordult az ellenforra- az ön lapjában? de tehetséges költők nám. dalommal, s mélysé- * előtt nemcsak háza A házigazda moso­ges felháborodással A parádi Károlyi- volt nyitva, hanem lyogva jegyezte meg: bírálta a Magyaror- kastélyban a gaada- az erszénye is. Főleg — Hát akkor mi­szágon dühöngő fe- sági alkalmazottak a hónap vége felé ért tolod el magad­hérterrort és az el- fáklyás felvonulást látogatták őt sűrűn a tói a poharat? lenforradalmi rend- rendeztek a földosztó sorsharaggal egy A poéta zavartan szer népelnyomását. Károlyi Mihály tisz- anyaméhben saüle- válaszolta: Az 1918. október teleiére. Károlyi ba- tett költők, akik Ká- — Mert ha iszom. 31-én megalakult Ká- rátságosan parolázott rolyi ' Mihályék asz- berúgok és elfelejtek rolvi-kormány tagjai- a felvonulókkal, de tálánál jó falatokhoz tőled kölcsönkérni ... nak életrajza megje- megjegyezte: és jófajta itókához is Révész Tibor lent a budapesti na- — Sohasem hittem hozzájuthattak. gyűjtése napokban aratott szép sikert Budapesten is. Évről évre megrendezik az Országos Képzőművészeti Kiállítást, amely a városban élő, csak­nem harminc, országosan js imert művész jelentkezése mellett hazánk legkiválóbb festőinek, grafikusainak se­regszemléje. Egyik legismer­tebb intézménye a 141 éves Miskolci Nemzeti Színház, az ország egyik legrégibb állan­dó kőszínháza. Még egy számadat: 1949­től 1963-ig 14 ezer új lakás épült. A szép tervek között szerepel a Miskolc hosszan­ti, elnyúló fekvését megha­tározó Avas hegy beépítése mintegy 15 ezer lakással. • És mi van az aranynedű­vel, amelyről annyi jeles eu­rópai között, akiknek fellett érzékük volt mindenfajta öröm és szépség iránt, Vol­taire így írt: „Tokaj tün­döklő borostyán nedűje meg­táltosítja az agyrostokat, s gyúlnak tüzében szellemes szavak, "oly csillogók, mint habzó gyöngy, e boriul, ha sárga cseppje a pohárba csordul." A föld erejét fenn is ken megye a szocialista ipar fel­legváraként él. Ez igaz, de központja, Miskolc immár tartan', kiváltképp ha évti­abban az értelemben is „ipa- zedeken át rablógazdálkodást rí fellegvár", hogy több mint fo'ytattak vele. A tokajhegy­tíz esztendeje kitűnően fel- al3ai rekonstrukció eredmé­készüit bánya-, kohó- és gé- nyeként évről évre javulnak pésamérnököket képez az a szőlők. Az elmúlt két esz­országnak. tendőben volt már ok és kel­A város művelődési élete 16 mennyiségű bor az elége­igen sokat fejlődött, és a dettséere. Vidám és jó re­miskolciak szeretnék, ha ezt ményekkel eltelve rendezték az eddiginél országosan is meg< a hagyományoknak jobban számba vennék. Jo- megfelelően a színpompás gos ez az igény, márcsak Hegyalja} Szüreti Napokat, azért is, mivel a felszabadu- Mondani se kell. hogy er­láskor, a Horthy-rendszer refelé ls szívesen isszák a csődtömegéből kibontakozva tokajit. De a finom aszú nehéz volt az elindulás. Nem megszépítő varázsa nélküL volt a városnak se könyv- — a tények józan igazságára tára, se valamirevaló műve- támaszkodva — mondjuk: lődési háza. Voltak szép forr, pezseg az. élet Borsod­számban nyomortelepei, ba- ban: gondokkal és feladatok­rakklakásai, felháborítóan el- kai birkózva itt is formá­hanyagolt utcái, kerületei, lódik az új világ, amelyeknek összevisszasága- Sárközi Andor Szerda, 1965. március 3. OÉL-MAGYARORS2A6 J§ i

Next

/
Thumbnails
Contents