Délmagyarország, 1965. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-21 / 44. szám
SZOLGALTATO HAZ — félig üresen „Ilyeneknek képzeltem őket" Egy család húsz éve Régen elkészültek mindhárom kerületben a szolgáltató házak azzal a céllal, hogy olyan kisipari műhelyekkel népesítik bc ezeket, amelyekre a kerületek lakóinak nagy szükségük van. Ám Petőfitelepen például több mint egy évig üresen állt a szolgáltató ház több üzlethelyisége, mert nem akadt kisiparos, aki oda akart-volna települni. Egy cukrászda és egy műszerész műhely rendezkedett csak be. Jó egy év után talált gazdára a többi üresen álló helyiség. Most már teljes a bérlök száma, üzletet nyitott itt a cipőipari ktsz (javító-részleget), valamint dolgozik egy háztartási gépjavító. Sajnos, a III. kerületben a Szabadság téri szolgáltató ház ma sincs kihasználva, pedig évekkel ezelőtt építették. A négy üzlethelyiségből álló házat csak a szövetkezeti cipőjavító vette igénybe egy helyiség erejéig. Pedig Alsóvárosnak erre a részére kellene férfiszabó- és asztalosműhely, de más mesterségek művelőiét is szívesen látnák a környék lakói. A III. kerüjeti tanács mindmáig nem tudott kisSzigorú egészségügyi ellenőrzések Néhány hét múlva megkezdődnek a mezőgazdasági munkák. Az Egészségügyi Minisztérium szerint az egészségügv is felkészül a mezőgazdasági munkáikkal kapcsolatos teendőkre. A körzeti orvosok és a KÖJÁL szakemberei azt a feladatot kapják, hogy fokozott szigorral ügyeljenek a szabályok megtartására. A nyári idénymunkák alatt a körzeti orvosok, ren dőlés i idejét úgy szabályozzák, hogy a munkából hazatérő dolgozóknak módjuk legyen az orvost felkeresni. A körzeti orvosok feladata az is. hogy ellenőrizzék a mezőgazdttsági üzemek és a szálláshelyek higiéniáját. Elsőrendű követelmény .a jó ivóvíz biztosítása. Ivóvíznek csak a KÖJÁL vagy az Országos Közegészségügyi Inléz.et szakemberei által vegyi és bakteriológiai szempon tból ellenőrzött vízvezeték, vagy kút vizét szabad felhasználni. A közegészségügyi szolgálat szakemberei — az. őket 6egítő vöröskeresztes egészségügyi felelősökkel és a MEDOSZ munkavédelmi felelőseivel együtt — nagv gondot fordítanak a fejőházak, tejházok, üzemi konyhák, élelmiszerraktárak, tárolóhelyek higiéniás viszonyaira is. A tanácsok egészségügyi állandó bizottságaira többek közölt az a feladat vár, hogy megszervezzék az egészségügyi felvilágosító előadásokat, amelyekein a dolgozók megismerkedhetnek a nyári fertőző betegségek (tífusz, dizentéria), .a hő- és porártalom, a legyek által közvetített fertőzések, az üzemi balesetek elleni védekezés módjaival. (MTI) KGST állandó bizottság ülése Pozsonyban A KGST kőolaj- én földgázipari állandó bizottsága február 15-től 19-ig Pozsonyban tartotta meg ülésszakát. Megvitatták a tudományosjijüszak< együttműködés kérdéseit a kőolajiparban, valamint az 1965-től 1966-ig terjedő időszak feladatait, továbbá a műszaki-tudományos kutatással összefüggő kérdéseket az. 1970-ig terjedő időre. Autóértékesítés A Merkúr Személygépkocsi fia-téteesitő Vállalat fővárosi Röppent y 6 utcai lelepón méretűn l-én új szolgáltatást vezet \>e. amollyel_a magángépkocsi-tulajdonosoknak nyújt segítséget az eladásra szánt, használt gépkocsik értékesítésében. Az autóbizomőnvi mintegy 400—500 kocsi befogadására képes. A vállárát bizományi értékesítésre bármilyen gyártmányd, típusi), évjáratú, üzem és forgalomképes személy autóé átvesz, amennyiben a kocsi per- és igénymentes, tulajdonjoga, adója és kötelező biztosítást) rendezett. Kivételt képeznek a vámgépkocsik és az alkatrészekből „házilag" összeszerelt személyautóik. Ezeket csak az elvámolást, illetve az összeépítést követő két év után veszi át a vállalat bizományba. OBSIT A hagyományos obsitosztó ünnepség felemelő volt tegnap délután a MÁV Petőfi Sándor Művelődési Otthonban. Az 50. évükön átlépő apák és nagyapák, akik az első világháború első évében születtek, a második világégésben pedig ott szorongtak a lövészárkokban, boldog örömmel köszöntöttek egymást: — Hát megvagyunk, pajtás, erőben, egészségben, ha sorainkat megpörkölte, meg is tizedelte a második háború . .. Sok ismerőst, barátot, jó cimborát ezért nem találtak meg tegnap a mostani ötvenévesek, akikiöl, mint katonai szolgálaton felírd korosztálytól, elköszönt a honvédség. Ez a derékhad, amelyre 1945 után az országópítés, majd a szocializmus alápkövének lerakása várt, és most is ott állnak a munkapadok mellett — munkások, értelmiségiek, parasztok —, hogy családjukért, magukért, embertársaikért, a haza boldogulásáért munkálkodjanak. Éppen ezért csak elköszöntek tőlük a hadsereg tisztjei, Apró István őrnagy és Laki János százados. Az ötvenévesek soraiban ki-ki megmarad annak, ami eddig volt. csak az obsitot vitték haza nagyon is drága emlékül. Az otthon, a szocialista haza ezután is épp úgy számít rájuk, mint eddig. Ezt mondotta el az obsitosok nevében Markos Andi ás, a Szegedi Tanárképző Főiskola gyakorló általános iskolájának igazgatója. Utána pedig a fiatalok, az Irodalmi Színpad tagjai szóltak apáikhoz, nagyapáikhoz a versek hangján, majd Kárpáti Mihály vezetésével A Tisza Szálló zenekara kedveskedett szép műsorral és Ormándi Vendel népdalokat énekelt. iparost megnyerni, hogy az új ház helyiségében rendezkedjen be. Markos Károly vb-titkár elmondotta, hogy évek óta nem volt kisiparos, aki ide kérte volna magát. Három helyiség ott áll most is üresen. Valószínű azonban, hogy már nem sokáig. Szükségme;! vldásként találtak rá gazdát: a vendéglátóipar cukrászdát nyit a hái-pm helyiségben. Eredetileg a cukrászda számításba sem jött, s csak az újabb közvéleménykutatás „dobta fel" a presszós cukrászda ötletét. Igaz, Alsóvárosnak ezen a részén nincs presszó, s a i közeljövőben ezen a területen nem is épülnek olyan házak, ahol majd cukrászdát nyithatnának. Kétséges azonban, hogy az alsóvárosiaknalc az lett volna a legnagyobb gondjuk, s azért verték volna a III. kerületnél az asztalt, mert nem volt presszó, ahova betérhettek volna kávézni. A szolgáltató ház tehát itt nem rendeltetését tölti majd be. Itt Ls ugyanaz a probléma. mint amely fennállt a II. kerületi tanács szolgáltató házának esetében. Az eredeti elgondolás, jiogy a város különböző pontján szanált házakból egy-egy kisiparos műhelyének a külvárosban adjanak helyiséget, nem vált be. Ezt pedig az hiúsította meg. hogy nem elég csak a lakosság igényeit felmérni. hogy milyen iparosra, javító részlegre lenne szüksége. Meg kellett volna kérdezni a szanálásba vett házakban működő, kisiparosokat is. hogy adott esetben dolgoznának-e külvárosban, új üzletházban. A probléma tehát „úgy ahogy", megoldódik a Szabadság téri szolgáltató ház esetében. Presszót nyitnak a kisiparosok műhelyei helyett. Ez viszont nesze semmi, fogd meg jól —, csak önmagunkat áltatjuk, hogy lám, az igényeket kielégítettük: kávézhatnak az alsóvárosi dolgozók. Az apróbb javításokkal viszont továbbra is bejárhatnak a városba. fc. F. Már akkor is — húsz évvel ezelőtt — ebben a házban laktak. Az ablak üvegén át a nagykörútra nézhettek a lányok, ha felkapaszkodtak a párkányára, vagy felemelte őket. Azóta nagyra nőtt, felnőtt lett valamennyi. Marika — véletlen, hogy elsőnek a legkisebb — már három éve asszony. Rozika és Ica maguk keresik kenyerüket. Ibolyából néhány hónap múlva mérnök lesz. Tóth József ne — pedig most is éppen úgy szereti őket, mint akkor, amikor még gyámolításra szorultak —, azért azt mondja: ..Ügy érzem, hogv nem tudnám még egyszer igy végfg csinálni. Bár pontosan olyanok lettek, amilyeneknek elképzeltem őket". — A férjem 1945-ben tűnt el, hadifogságba esett a fronton. Marikát már nem is látta. Vártam, hogy visszajön nagyon. Csak nyolc év után kértem holttányilvánitását. Azért tovább vártam, de soha semmit sem halottam felöle. Magas, igazán csinos barna asszony. Húsz éve özvegy. Húszéves egyedüllét a négv lány mellett. 1949-ig nevelési járulékot kapott, később meg csekély nyugdíjat a férje után. — Kcrféfe — a sógornőm, meg mások is —, adjak oda egy gyereket. Vagy biztattak. hogy könnyebben menve a sorom. ha nevelőotthonba tenném valamelyiket. Nem adta, s nem is tette. Melyiktől tudott volna j megválni? Ha néha-néha í nyaralni ment valamelyik, az a két-három hét is ólomlábon akart elmúlni. Igaz, voltak olyan idők is, amikor ő inkább az étel szagával lakott jól, csak azért, hogy a gyerekeknek több jusson... S évekig volt olyan helyzetben, hogy a lányokon lévő ruhán kívül a váltás a kötélén száradt, a szekrény belseje meg üresen tátongott. — Nelié* kenyérkereset volt ez igy. A lányok megnőttek, mint c gombi. Mentem volna én üzembe dolgozni. csakhogy rom vettek fel sehová. Abban az időben nehéz volt elhelyezkedni. Végül egy ismerőse segítette a szegedi kenderionóba 1950-ben. Nagyon iparkodott, serénykedett, nem akart szégyent hozni ajánlója fejére. A lányok akkor már nagyobbacskák voltak. A legnagyobb. Rozika azon az őszön iratkozott a harmadik elemibe, a legkisebb inog akkor lépte át először az iskola kapuját. 1952-ben került a finomítóba, gerebenező géphez. Azóta is „jó barátok", nap mint nap találkoznak. A sztahanovista oklevelet is „együtt" szerezték. — Kis gyerek kis gond. a gyerek meg nagy! Így van ez, s tgy volt nálunk is. Amikor az üzembe mentem dolgozni jobban kezdtünk élni. Férjhez is mehettem volna. De soha sem szántam rá magam a gyerekek miatt. Égy anyának mindig azok az elsők, nem akartam egy jószándékú embernek a negy gyerekkel a terhére lenni. Első időben nehezen szokta meg, hogy ne legyen állandóan a lányokon a szeme. A gondolata állandóan körülöttük volt az iskolában, vagy a napköziben. Mit csinálnak, nem esik-e valami bajuk? És az ötvenes évek végén azt hitte, nem bírja má * tovább. Betegeskedett, több ízben operálták. Amikor eljött a szeptember, a gyerekek maguk ajánlották, hogy abbahagyják az iskolát, elmennek inkább dolgozni. Akkor Rozika már középis"kolába járt. Nem emlékszik pontosan hogy mit, de azt tudja, hogv akkor valamiket eladott, s abból vásárolta meg a tanszereket. Rozika vezető könyvelő Ibolya mérnök lesz Ilona diszpécser Marika munkás Derék fiúk vagytok, rakétások „A hordozórakéta utolsóelőtti fokozatának modellje a megadott körzetben érte el a tengerfelszínt" — közölte néhány héttel ezelőtt a TASZSZ. A Krasznaja Zvezda riportja azt mondja el: mi minden történt addig, amíg a TASZSZ-közlemény napvilágot láthatott. Utolsó simítások mínusz 27 fokbon Az egyórás indítási készenlét bejelentése után mindenki elfoglalja helyét. Ki a bunkerben levő periszkópok és televíziós készülékek mellett, ki a vizuális megfigyelőhelyekre. Együtt vannak az indítás parancsnokai, az állami bizottság tagjai, a . tervezők. — Figyelem, start! Megremeg a föld, tompa dübörgés hallatszik, majd Idén Az újtípusú szovjet kísér- érkeznek a jelentések: leti hordozórakétát elindi- — Elszakadás normális! tották a Csendes-óceán — Repülés normális! egyenlítői térségébe. Mínusz leselkednek 27 fokos hidegben végezték el a mérnökök az utolsó si- az amerikaiak mításokat a 13 000 kilométe- A kísérleti rakéta indító res útra készülő ezüstfehér központja állandó közvetrakétán. len kapcsolatban állt a A kíserleti hordozoraketat elemetrikus berendezések tömegével látták el, hogy útja minden pontjáról közölhesse a földi követőállomásokkal a pályájára, a hajtóműveinek, illetve vezérlőberendezései nek, műszereinek munkájára vonatkozó adatokat. — Számára ez az első és utolsó út — írja a Krasznaja Zvezda tudósítója. — E rakéta rövid élete azonban nemes célt szolgál: érettségi bizonyítványt kell adnia azonos felépítésű társairól is. amelyeket mar nem tudnak ennyire dédelgetni, s amelyek már sötétzöld, terepszínű ruhát kapnak... Gyors indítás A megbízhatóság, a gyors indítási képesség mellett a tervezők gazdasági, takarékossági követelményeket is tekintetbe vettek a szerkesztésnél. .. szovjet haditengerészet ,.Szibir" nevű mérőhajójával, amely a rakéta számára megjelölt becsapódáshely közelében állomásozott. A kísérlet tökéletes sikeréről szóló helyszíni jelentéseket egyébként az amerikai őrhajók is megerősítették, amelyek egy pillanatra sem szakadtak le a .,Szibir"-völ. Az amerikai légierő követö hajója, a ..Generál-Arnold" radarantennái nyugtalanul fürkészték a borús egei. . . A hivatalos nyugtázás befejeződött, s a szovjet tengerészek a Csendes-óceán távoli részéről ezt üzenték haza: — Derék fiúk vagytok, rakétások! Szegeden i osztály szeptemberben új szakközépiskola' tagozat indul a Tömörkény István Gimnáziumban. A városi tanács művelődésügyi osztályának és az iskola vezetőségének kezdeményezésére létrehozott egészségügyi szakközépiskolai osztályban kizárólag lányok tanulnak majd. Tantervükben — szakközépiskoláról lévén szó — nagv szerepet kap a gyakorlati oktaíás. Az első és másodikosok heti hat, a harmadikosok és negyedikesek heti tizenkét órát töltenek gyakorlati foglalkozásokkal. E gyakorlati foglalkozások színhelye első- és másodévben az iskola Vnár elkészült demonstrációs helyiségei, harmad- és negyedévben pedig az Ogyessza-lakótelep korszerű bölcsödéje lesz. x E mellett heti 18—20 órában tanulnak közismereti tárgyakat. A szakkközépiskola elvégzése után az érettségi bizonyítvány mellé csecsemő- és gyermekgondozói oklevelet is kapnak, s Szeged egészségügyi intézményeiben helyezkedhetnek el. A közismereti tárgyakat a gimnázium tanárai, a szaktárgyakat egészségügyi szakemberek, orvosok tanítják. — Szakszervezeti segélyt akartam kérni, amikor az Ibolyát felvettek a budapcsli műszaki egyetem elektromernoui karara. Sok mindenre volt akkor szüksége egyszerre. Első napon öt, azután meg a gyereket hivatták a szegedi kenderforió személyzeti osztályára. Kötöttek Ibolyával egy szerződést, az első évben havi 400 forint ösztöndíjat kapott. Mivel jó tanuló, emelkedett az ösztöndíja is. Most már 556 forintot kap kézhez minden hónapban. Az ő szemében azonban olyan igazi kislány még mindig. Olyan, mint amikor az elemiben állandóan picikátópolkázott az iskola folyosóján, meg az utcán is, mindenütt, akármerre járt. Rengeteg cipőt koptatott. Ibolya kedélye nem változott most sem. — Két lány még ma ti itthon lakik. Ica tavaly érettségizett esti iskolán, Rozi meg most jár előkészítőre. összeI kezdi a közgazdasági egyetemet. Marika már három éve aszszony. Az anyósáéknál lakik, igazán jol megvannak. Rozika a textilmüvekben helyezkedett el. miután befejezte a közgazdasági technikumot. Most már vezető könyvelő. Négyük közül nem hiába a legidősebb, a legmegértóbb és legkomolyabb is ö. Esti egyetemre akar járni. Ica az általános iskola után szép ruhákra vágyott Ezért ment el dolgozni. Egy évig volt szövő az újszegedi kenderben. Aztán esti gimnáziumba iratkozott. Két év után a minisztériumba címezte a kérvényt, s amikor megjött az engedély, a következő évben újból másodikosnak iratkozott a textiltechnikumba. Tavaly érettségizett, most már diszpécser. — A lányok csak kosztpénzt adnak haza. A villanyt, a lakbért, n televU ziót, a kiadásokat közösen fedezzük-. De azért mindig egyiit> beszéljük meg. hogy mire költsék a náluk maradt pénzt. Jólesik, hogy segítik Ibolyát is, vesznek neki mindenféle holmit, amire szüksége van. Az asz'alon hófehér horgolt terítő, a régi bútor átalakítva. új kárpitozott fekhelyek a két szobában. A televíziót már közösen vették, amióta a lányok dolgoznak. A varrógép OTP részletét Ica törleszti. Beiratkozott egv tanfolyamra. Jó lesz, há a négy lány közül kikerül egy ..házivarrónő" is. Mindenki maga mos s vasal. De amikor megáll a lányok „tudománya", akkor gyorsan anyut hívják segítségül. Szeretik egymást, ragaszkodók. összetartanak. Marikáéknak lakásgond iule van. A pénzük is nagyjából egyben, ha sikerülne, vennének egv szövetkezeti lakást. Marika a fonalmentöben a csomagolóban dogozik. A férje asztalos. — Szinte úgy érzem, nem, tudnám meg egyszer igy végigcsinálni. bár pontosan olyanok lettek, amilyeneknek elképzeltem öket._ Tóth József né magas, csinos. barna asszony. Ma már többet pihenhet, s jólesik neki. amikor a lányok meglepik valamivel. A gyárban első perctől nagyon igyekezett. Mindig jó munkás volt. Otthon a fiókok mélyén őrzi a Könnyűipar Kiváló Dolgozója oklevelet és a hat Kiváló Dolftozó jelvényt és oklevelet. Méry Éva •múimp, 1965. február 21. OtL-MAGYARORSZAG $