Délmagyarország, 1965. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-18 / 41. szám

Q=MMMMD 1963, FEBRUÁR II., CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: SIMON A HŐMÉRSÉKLET NEM VÁLTOZIK Várható Időjárás m i estig: túlnyomóan felhős Idő, több­felé, főként keleten hava­zás. Elénk, nyugaton helyen­ként átmenetileg erős szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet mínusz 2— plusz 1 fok között. (MTI) Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Grandpierre Lajos­nak, a Hajdú-Bihar megyei Napló helyettes íőszerkesztő­jének újságírói tevékenysége elismeréséül 60. születés­napja, valamint nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fekozata kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Kiss Károly, az Elnöki Tanács tit­kára nyújtotta át. Jelen volt Darvasi István, az MSZMP KB osztályvezető helyettese, Naményi Géza, a Minisz­tertanács Tájékoztatási Hivatalának vezetője és Pallós Imre, a Hajdú-Bihar megyei Napló főszerkesztője. * - egymillió forint Kozmetikusok sikere szamócából. a forrás­kút! Haladás Tsz tavaly 32 Párizs lakossága tavaly hold szamócát telepített, összesen mintegy 500 ezer melyből 4 hold feketefóliás, kilóval lett könnyebb. Ezt a telepítés fóradságdíjának megtérülését az idén várják a tsz-tagok. Az előzetes szá­mítgatások szerint meghozza az 1 millió forintot. A Szovjetunió új mezőgaidasági minisztere Vlagyimir Mackevicset ki­nevezték a Szovjetunió me­— AFONYIN ALTÁBOR­NAGY, a Szovjetunió Hőse, a Budapest felszabadításá­nak évfordulójára hazánkba H U érkezett szovjet küldöttség súly veszteséget' "elsősorban tagja megtekintette a MA­a francia főváros 350 kozme- ka ona> Rtud'°nj.ab3" tikai intézetének köszönhe- készu'!; J^^SZ tik. ahol az embereket kü­lnnfélp eliárásokkal döfiő- kezunk címu dokumentum­lonfee eljárásokká dogo- A dokumentumfilm nyozik, masszírozzák, gozo- .prjljs ele;jén kerü, a köaön. lik. A francia nők ragasz­kodnak a divatos vonalak­hoz, viszont szeretnek jól enni és nem rajonganak tul- Külföldi munkások ságosan a nagy testmozgá­sért sem. A kozmetikai cé­gek viszont különféle „cs"­damódszerekkel" fogyasztják ség elé. ,leépítése" Svájcban A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Haász Árpád tógazdasági miniszterévé. Az az embereket. Ujabban fiók­a Nap kél r, óra 45 perckor, egyetemi tanárnak, a közgazdasági tudományok dokto- üzletet nyitott Párizsban egy és nyugszik 17 ora 12 perckor, rának — m ugalomba vonulása alkalmából - eredményes íj" amerikai cég is, amely vi­és nyugszik 2S óra II őrekor ^üiti'.i tevékenysége elismeréséül a Munka Érdemrend " lágszerte háromszáz fogyasz­arany fokozata kitüntetést adományozta. vízállás a Tisza vi/nllása Szegednél szerdán plusz 174 centiméter. H FELVÉTELT HIRDET a Hódmezővásárhelyi Felso­SZAZNEC.YVEN ÉVE. fokú Mezőgazdasági Techni­l82?'J,abruar 18rí" szü,e.tP,.t Jó" kum állattenyésztési és ta­kal Mór, a múlt szazad legna- , . , . g.vobb magyar regénylró-elbeszé- karmányozási szakára. A lője. Diákkorában került jó ba- nappali tagozaton a tanul­ratsagba Petőfivel, majd egyik mányi idő négy, a levelező vezető tagja lett n Petőfi körül csoportosuló fiatal költö és poli­tikus táborunk. Mar Ismc-i (ró. amikor egyik vezéralakja az 11148-us márciusi eseményeknek. Vtlágos után — bujdosás közben - álnévvel Irt cikkeivel tiltako­zott uz önkényuralom ellen. I863­bun egy vezércikk miatt bebör­tönözték. Később azonban Inga­dozóvá. majd megalkuvóvá vált. tagozaton hat félév. Jelent­kezhetnek a középiskolai végzettséggel, érettségi bizo­nyítvánnyal rendelkező 35. életévüket még be nem töl­tölt férfiak és nők. Bővebb tájékoztatást a technikum nyújt Hódmezővásárhelyen, Ez különösen rgves késet müve- Lenin utca 15. szam alatti ln tükröződik. Rendkívüli ter­mékenységgel alkotott. Mint gy — KILENC SZAZALÉK­110 kötetnyi regény, elbeszélés f(AL emelték a termolékenv­n,ellett lapokat szerkesztett, Jo- toré emeneK a iermeieaeny lentékeny kö/lról működést foly- séget a tervezett 4,2 szazalé­taiott. Humoristaként is az éivo- kos növekedés helyett a Mi­nalba számított. A magvar elbe- nőséiri Cinőgvár szegedi szélö stílust Igazi művészt ma- "°?®f„„„ z gaslatra emelte és megieremtet- gyáregységének dolgozói to uz egyik leggazdagabb ma- 1064-ben. Idén további öt­gvar írói nyelvet A nagy képze- százalékos termelékenység­lőerőről tanúskodó müvei az élő- növekedést terveznek. Beszélj — megmondom ki vagy Edward Chelman, az ismert amerikai pszicho­lógus, sokesztendős vizs­gálatai alapján arra a megállapításra jutott, hogy az amerikaiak be­szélgetés és levelezés so­rán leggyakrabban: pénz, venni, folyószám­la, csekk, haszon szava­kat használják. Svájcban e héten eletbe léptek az első intézkedések a külföldi munkások számá­nak csökkentésére. Végre­hajtásuk a legnagyobb mé­retű kitelepítési akciót jelen­ti Európában a háborút kö­vető évek óta. A tervek sze­rint június végéig öt száza­lékkal, a jövő év júniusára pedig további öt százalékkal kell csökkenteni a jelenleg az országban dolgozó több mint 800 000 külföldi mun­kás számát. Svájc külföldi állampolgárságú lakosainak száma 1 millió körül van. az összlakosság 17 százaléka, Tegnap, szerdán délelőtt míg a dolgozók között 28 10 óra tájban az algyői úton százalék a külföldiek ará­tanulókocsival karambolozott nya, a vendégmunkások LÁNYT a tsz-majorban For- Kovács Sándor tanulóvezető, többsége olasz (430 000). ráskúton. A DÁV szakembe- Szeged, Ogyessza városrész Utánuk 90 000 spanyol és rei a napokban kezdték meg 14-es épület alatti lakos Fa- 80 000 nyugatnémet követke­a 300 ezer forint értékű vil- ragó Aurél oktatóval együtt, zik! E héttől szigorú határ­lamosítési munkát. A gazda- ötven kilométeres sebesség- intézkedésekkel gátolják el­sági épületek világítása gel előzlek egy teherautót, sósorban az oIasz munká_ ségét töltötte be Ivan Volovcsenko eddigi mezőgazdasági miniszter ez­után a mezőgazdasági mi­niszter első helyettesének tisztségét tölti be. 1 — Ipari üzemek energiagazdál­kodása címmel tart tlőadást Hö­tömpó József, a Dél-Magyaror­K/agi Áramszolgáltató Vállalat ífirpérnöke a Faipari Tudomá­nyos Egyesület szegedi csoport­jának rendezésében ma délután 5 órai kezdettel az MTESZ Szé­chenyi téri helyiségében. — szerelik a vil­tó intézetet tart fenn. Sike­rének titka: különféle elekt­romos gépekkel a háj „tet­szetősebb elosztásával" meg­felelő méreteket idéz elő a női alakon. Karambol az algyői úton beszéd szellemes alkalmazása revén mindmáig közvetlen kap­csolatot tudtak teremteni az ol­vasókkal NEMZETI SZÍNHÁZ Esté fél 7 Órakor: Madame X Móra Iparttanuló-bérlet. kb. 9.90 órakor. - Az arab szr rializmusról tart előadást ma délelőtt 9 órakor a megyei tanács épületében Kulik mellett a gépjavítóműhely, a s a tanulóvezetű oly hirtelen István, a budapesti Közgazda- kertészeti vízszivattyúk is kanyarodott vissza a jobb ol- *ok további beözönlését. nyos1 Xnkatárfa éCsmFlUd«mEÍ °!csó és biztos energiafor- dalra, hogy átvágódtak az út (MTI) Haszab aspiráns. ráshoz jutnak. túlsó oldalára, s az árokban felborult a kocsi. Személyi Egészségház epül Zákányszéken sérülés nem történt, a ko­csin azonban 4 ezer forint A zákányszéki községi ta- sen 1 millió 200 ezer forint kár keletkezett. A felelősség nács az idén 800 ezer forint községfejlesztési alapot for- megállapítására folyik a nyo­részköltséggel megkezdi az dit a tanács. mozás. új egészségház építését. Eb­Közlemények KAMARASZÍNHÁZ Ma nincs előadás. MOZIK Szabadság Moziban nincs • üj BÉLYEGEK. A pos­tavezérigazgatóság közli, hogy a tokiói olimpia ma­gyar s portered ményeinek Vége megörökítésére február 20-án ben kaP helyet az anya- és ,n ,n -n Kn „a gyermekvédelmi tanácsadó, Zu, 30, 50, 60, 70, 80 filléres, „,_. „ ,, , . valamint 1 1 20 1 40 1 50 yalam'bt a véd™l6i laM?-A Az Egyesült Államokban a ™ am'nV', : • íervez5k ?rra ls, gondoltak, Cape Kennedy-támaszpont­1,70 és 3 forintos értékek- hogy a babakocsiknak és ke- rbj szerdán 140 tonnás At­ből álló „Tokiói olimpia ér- rékpároknak fedett várót las—Agena rakétakombiná­eiőadás. - Fáklya: Az éjszaka mei" elnevezésű bélyegsoro- biztosítsanak. A jövő évre ció segítségével felbocsátot­remgnemdP-y8eón,kór!) '-Vöíő. zatot bocsát forgalomba. áthúzódó építkezésre össze- • Ber-4B elnevezésű istilsg délután 2 és 4 órakor: űrszondát. A 367 kilogramm Riksakuli, este fi cs negyed 9 •'«• .c-»j zrí r zj t súlyú, hat televíziókamerá­óriikor: Álmodozások kon.. UJ OOOIOK O rOÍOrOÍ e$ SZOmSZSOairOl vai felszerelt úrlaboratóri­Postus Mozi! Dvnal kirándulás. „ um a tervek szerint szomba­P'ei 9 és fél 9.) Csehszlovák film. A Prágában tartott geo- A Nap tomége — az eddigi ton _ magyar jdő szerint November 7. Művelődest ott- fizikai szimpóziumon a leg- állásponttól eltérően nem i. nn órakor — rnn nnn ihw hon cjszeged: I.övé, a kMtu,., kórSzerúbb eszközökkel vég- „csupán" 330000-szer hanem ./ °raK,°r ,fi, Szovjet kémfilm. Korhatár ^ morés(.k alapjan ÜJ '332958-sZor nagyobb, minta méteres ut megtetele utan a már hivatalosnak tekintendő Földé. A Föld és a Hold vt- Nyugalom Tengerének tér­adatokat fogadtak el a Föld szonyában nincs változás, ségében eléri a Hold felszí­és a Naprendszer bizonyos Földünk tömege az új ada- Útközben a televíziós mFöltóink: mttmr az ** S2eri,lt ÍS 81'3~SZer ^^ kamerák körülbelül négyezer Foldunk sugara az .egyen- k ra> mint a Holdé az át- fe,vételt készitenek Amerikai űrszonda a Holdra azokat a földi megfigyelő­állomásokhoz. Az első jelek arra valla­nak, hogy a kísérlet sikeres­nek ígérkezik. Tizenkét per­ces száguldás után a rakéta 115 mérföld magasságban „parkolt", majd további 12 perc után megkezdte útját a Hold felé. Az űrszonda óránkénti sebessége körül­belül 39 240 kilométer. x Szeged termelőszövetkezetéi­nek fejlődése, eredményei eim­mel ifimeretterjrsítő előadást rendez a Móra Ferenc Művelő­dési Otthon február hó 19-án, ma este fi érakor. Elő­adók: Hovorka István Szeged m. J. városi tanács mezőgazdasági osztályának vezetője. Nagy Ist­ván az. ÜJ ÍJIet Termelőszövetke­zet elnöke. Belépődíj nlnes. Min­den érdeklődőt meghív a műve­lődést otthon vezetősége. x Az alkohol káros hatásai eimmel dr. Kovács Béla főorvos tart előadást a Juhász Gyula Művelődési Otthonban február 19-én, pénteken este 6 órai kez­dettel. Az előadás etán az Utol­só fuvar, Egészségünkre és a Gonosz palack c. filmeket mu­tatjuk be Belépés díjtalan. Min­den érdeklődőt szívesen látunk. nélkül. ÍNSPEKCIOS ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Gyászközlemények a Hold­Február 13-tól 30-lg este 6 őrá- ... tói reggel 6 óráig (vasár- és ün- htonel 228 méterrel rövidebb, lagos távolság pedig a két nepnap nappal ls) elsősegély és nunt eddig tartották: 6 378 160 égitest között valóban 384 400 ról, és a továbbítóberendezé­nehézellés esetére ügyeletes dr. méter. A sarkok táján vi- kilométer. (MTI) sek segítségével eljuttatják Komáromi János állami állator- szont a lapultság nem egé­Mély fajdalommal tudatjuk, hog> HFGEDÜS ISTVANNÉ, éle­lének 65. évében elhunyt. Teme­tése folyó hó 18-án 15 órakor lesz az alsóvárost temető kápol­nájából. A gyászoló család. T. 3394 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kisfiunk, HER­C/.EO ISTVÁN, éleiének 9. évé­ben hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése folyó ho 19-én 14 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. Gyászoló szülei és testvérei. T. 3395 vos. Lakása: Torontál tér 3. sz. szén' fél százalékkal kisebb Telefon: 40-64. az eddig számítottnál. A Föld Az állatorvos kiszállításáról sugara itt l:29R.25-del rövi­s hivó fél köteles gondoskodni, debb, mint az egyenlítőnél. Rádió- és televizióműsor Csütörtök KOSSUTH RtntO 4.30 Hírek TÜ5 VidHman-írls­sen! 3.oo Hírek. 5.05 Falurádió, fi.oo Hírek. 7.oo Hírek. 7.10 ÜJ könyvek. 7.30 Színház- és mozi­műsor. «oo Hírek. 8.05 Műsoris­mertetés 8.15 Időszerű nemzet­közi kérdések. 8.25 Kórusok és népi zenekarok műsorából. 8.55 Örömmel élni. 0.20 Zenekari mu­zsika. 10.00 Hirek. 10.10 Harsan a kürtszó: 10.50 Bécsi vér. — Operett részletek. 11.33 Munkás­akadémia. I2.ni) Hirek. la.tű Tánczenei koktél. 12.37 A vidéki színházak műsora. 13.00 Válaszo­A Várpalotai Szénbányásza­ti Tröszt férfi munka­erőt vesz fel 18—45 éves korig mélyszinti ' bányamunkára. Kedvezményes munkásszál­lást és napi háromszori ét­kezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évenlo «« mázsa ahydráll szenei kaprok térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén megtérítünk. Felvételhez szüksége*: munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi Igazo­lás és katontvkönyv. Jelentkezni lehet folyama­tosan a Várpalotai Szén­bányászati Tröszt Munka­ügyi Osztályán. K. 10 lünk hallgatóinknak. 13.15 Mi­hály András: Három darab régi stílusban. 13.40 Füvószene. 14.00 Hírek. 14.05 Mélyszántás. 14.34 Nyikolaj Anoszov vezényel. 13.40 Elődök — hagyományok. 16.00 Hírek. 16.10 Színes népi muzsi­ka. 16.40 Zengjen dalunk. 17.10 Lányok, asszonyok 17.20 Képzelt beteg. 18.00 Hirek. 18.15 Ifjúsági őrjárat. 19.10 Zsilipek. Rádió­játék. 19.40 Magyar nóták. 10.49 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti Krónika. 20.25 Kosslnl: A sze­vtllai borbély. Opera. Közben 22.00 Hírek. 22.15 Sporthírek. 23.12 Téli rege. 23.27 Népdalok. 24.00 Hírek. 0.10 Könnyűzene Szófiából. rETOll RADIÜ fi.00 Hirek. 6.10 Torna. 7.00 Hí­rek. 8.00 Hírek. 14.00 Cigányda­lok. 14.10 Időjárásjelentes. 14 25 Hölgyválasz — operettrészletek. 13.00 Hirek. 15.03 Könnyűzene. 16.00 Opera részletek. 18.38 Az öreg utcai lámpás. 17.00 Hirek. 17.05 Látogatás a koncerttermek­ben. 17.25 Házi befőtt, vagy gyá­ri konzervt 17.33 ,.A Meteoroló­giai Intézet jelenti. . Zenés műsor. 18.28 Slrokay Zsuzsa és Dőrv Zoltán hangversenye a stúdióban. 10.00 M, tönént a nagyvilágban? 10.15 Az Izraeli Filharmonikusok hangversenye. 10.45 Csupa ezüst — téli vers. 20.25 Fiatalokról — fiataloknak. 21 .no Hfrek. 22.00 Tánczene, 23.00 Hírek. TEI.F.VtZlf) 15.50 Iskola-tv: Élővilág — az ált. Iskolák VIL oszt. számára. A tálul és művelése. (Ism.) 16.15 A gulyától a7. atomhnióig. Az. Intervizin műsora Moszkvából. 17.10 iskiön-tv: Kémia a dolgo­zok gimnáziuma T. oszt számá­ra. Az. oxigén es a kén. (Ism.) 17.43 Hírek. 17.59 Export, Import és vegyipar, ipart riportmüsor. 18.15 A jövő hét műsora. 18.30 Mr/űrazdns.u't szak.fi': msorozat: A betakarítás gépesítése. 18.35 Telesport 19.20 Esti mese. 19.3(1 Tv-híradó. 19.50 Napló. 20.00 Föl­dönjáró csillagok. A televízió vi­lágirodalmi vetélkedője. I. adás: \ görög dráma. Közben: 21.00 Parabola. 22.05 Tv-híradó. n. ki­adás. (MTI) ADÁSVÉTEL Panni vagy Berva motorkerékpárt jó állapotban a Bizo­mányi Vállalaton ke­resztül megvételre keres a Gépipari Ktsz. Szeged, Püs- | pök u. ll/a. X12396 Hét darabból álló kárpitozott garnitúra kisipari készítésűek családi okok miatt sürgősen eladó. Ber­csényi u. 16., fszt. 12477 Egy darab 12 V-os akkumulátor eladó, új. Pál út 4/a. X12460 Kötvénnyel nyert személygépkmhii utalványt megve­szek. Választ „Kp 12437" Jeligére a Saj­ti házba. X12437 Bőrkabátját alakít­tassa. javíttassa víz­hatlan bőrpuhító festéssel. Csordás börruhakészitö mes­ternél. Szent Miklós u. 7. szóm. Felsővá­ros. X12413 Eladó egy 180 kg kö­rüli serlés. Sándor u. 4(i/b sz. 12460 Szputnyik mély R.vcrmekkocsi eladó. Kossuth Lajos sgt 21.. II. 2. 12463 Eladó, költözködés­ből kin áradt hár­masszekrény, Varia­szekrény, 2 fotel, 2 zék, négyszemélyes, kétszemélyes reka­mié, sezlon, ágyak, gyalupad, asztal, szé­kek, sparhelt, ágy­betétek, hálószoba­bútor, konyhakre­denc, gyerntekfür­ciökád, gyerekásy. — I.isz.t u. 1. Felsőváro­si cipőgyárnál. X12418 Háztartási villany­gépeket, edényeket, porcelánkészleteket, egyes darabokat is vásárolunk. Bizomá­nyi Áruház Vállalat, Szeged. x676ii2 Modern bütorfélesé­geket vásárolunk, hálószobákat, kom­binált szekrényt, re­kamiét, festett kony­habútorokat. Hívás­ra házhoz megyünk. Bizományi Áruház Vállalat, Szeged. X67G60 Kifogástalan, alig használt Pannónia varrógép eladó. Cím Bocskai u. 9 , II. e. 13. Kecskeméti Já­nosné, X67778 1611 kg korüli hizó eladó. Petőfilelep, sirály u, 19. szám. X67820 151) kg-os hizó eladó. Sz.écsl u. 12. X6772II Konyhabútor eladó. Este 7 után Nagy­János, Sagvárl End­re u. 12. 12464 üthónapos süldők eladók. Sz.atymnzl ú. ltl/h sz, 12461) Egy darab 5 és lel éves csupa magyar nagy herélt ló eladó. Hódmezővásárhely, Tanácsköztársaság lér 44/a. V. 97988 Varia-heverő. két fo­tel, dohányzó asztal, sürgősen eladó. — Arany János u. 1 X12492 Üj állapotban levő Danuvia, 4 hengeres Opel-Kadett motor sebességvá-tó diffe­renciál és egyéb al­katrészek eladók. Oldalkocsis motor­kerékpárt beszámí­tok. Nngyhegy 393. Vámház mellett. V. 40860 Világos keményfa háló. fásláda, kony­haszekrény, madon­na, mosdó. szeny­nyeóáda. polc, ágy­neműtartó. szőnye­gek. horgolt teritok, függöny eladó. Dó­zsa Gy tt. 9., rr. e. 11. SZ. 12401 136 kg körüli sertés eladó. Osz u. 36. sz. 12428 2 darab héthónapos leher süldő eladó. Hattyú u. 64. 12316 Oldalszekrényes konyhakredenc, ka­rikahajós varrógép, 2 agy. modern, el­adó. Sz.atymazi u. 15. Gázgyárnál. 12410 Eladói használt csi­kóprem, állólámpa, karakul pléd, 3 fió­kos kiesi szekrény. Hunyadi sgi. 20. j-z., hazfelügyelőnéT megbízásból. 12568 Jó állapotban levő Danuvia motor el­adó. Osztrpvszk.v u. 2 c sz. 12440 Trabant garázsnak vagy strandkabin­nek alkalmas ,'tonx 230-as deszkabodé eladó, lemeztetővel. Szent István tér 5. , Dobóéknál. 12513 Lottón oj ert mosó­gép és centrifuga tgyüflesen eladó. — Kálmán Károly. Ju­hász Gyula u. 14. sz. 12443 Trabant garázsnak vagy strandkabin­nek alkalmas ,'tonx 230-as deszkabodé eladó, lemeztetővel. Szent István tér 5. , Dobóéknál. 12513 Lottón oj ert mosó­gép és centrifuga tgyüflesen eladó. — Kálmán Károly. Ju­hász Gyula u. 14. sz. 12443 Büsendorfer zongo­ra, rövid. kitűnő hangú, ango<l mecha­nikás, igényesnek el­adó, vagy bérbeadó. Erd.: Hajnóczy utca 15., II, emelet. Bű­sék, délután 5 órá­tól, vasárnap egész nap. 67859 120 kg-os fiatal fe­hér hizott sertés el­adó. Pálfl u. 54. sz. 12449 Büsendorfer zongo­ra, rövid. kitűnő hangú, ango<l mecha­nikás, igényesnek el­adó, vagy bérbeadó. Erd.: Hajnóczy utca 15., II, emelet. Bű­sék, délután 5 órá­tól, vasárnap egész nap. 67859 F.ladó dobfelszerelés, klarinét és hegedű. Maros u. 48. 12454 Büsendorfer zongo­ra, rövid. kitűnő hangú, ango<l mecha­nikás, igényesnek el­adó, vagy bérbeadó. Erd.: Hajnóczy utca 15., II, emelet. Bű­sék, délután 5 órá­tól, vasárnap egész nap. 67859 F.ladó dobfelszerelés, klarinét és hegedű. Maros u. 48. 12454 Külföldi bált ruha eladó. Horváth Mi­hály u. 1. sz., udvar­ban. 67851 Jolana gitár, 25 W erősítő. 10 W hang­szóróval eladó, vagy elcserélném "Danu­viára" jeligére Saj­tóházba. 12459 Külföldi bált ruha eladó. Horváth Mi­hály u. 1. sz., udvar­ban. 67851 Jolana gitár, 25 W erősítő. 10 W hang­szóróval eladó, vagy elcserélném "Danu­viára" jeligére Saj­tóházba. 12459 Üj 3 személyes reka­mié eladó. Hajnóczy u. 13.. fszt. 1, Érd.: 14 órától. 67885 2 db hathónapos sül­dő eladó. Sz.atymazi u. 51. ' 12480 Üj 3 személyes reka­mié eladó. Hajnóczy u. 13.. fszt. 1, Érd.: 14 órától. 67885 2 db hathónapos sül­dő eladó. Sz.atymazi u. 51. ' 12480 160—120 kR-os fiatal fehér hízok eladók. Körtöltés u. 29/b. 67893 S/cp, használt, fes­lett diófa színű há­lószobabútor olcsnn eladó. Mikszáth K. u 12. Molnár. 12473 160—120 kR-os fiatal fehér hízok eladók. Körtöltés u. 29/b. 67893 S/cp, használt, fes­lett diófa színű há­lószobabútor olcsnn eladó. Mikszáth K. u 12. Molnár. 12473 Eladó 0.5 LE 286 386 V. 3006 fordulatú mo­tor. reszelővágó. — T'ulez u. 11. X6789I Egy használt spar­helt eladó. Füzes u. 18. sz. 124113 Eladó 0.5 LE 286 386 V. 3006 fordulatú mo­tor. reszelővágó. — T'ulez u. 11. X6789I Egy használt spar­helt eladó. Füzes u. 18. sz. 124113 Keresek külföldi, vagy Teli gyártmá­nyú légpuskát, új­szerű állapotban. — Megegyezünk 67824" jeligére a Hirdetőbe. X67824 Jó állapotban levő, szép kanapé, reka­mié, kárpitozott szé­kekkel. asztallal, új porvedő huzattal és egyéh bútorok el­adók. Érdeklődni délután 3 órától Üj­szeged. Vedres u. „C" 1h. II. em. 3. 12492 Keresek külföldi, vagy Teli gyártmá­nyú légpuskát, új­szerű állapotban. — Megegyezünk 67824" jeligére a Hirdetőbe. X67824 Jó állapotban levő, szép kanapé, reka­mié, kárpitozott szé­kekkel. asztallal, új porvedő huzattal és egyéh bútorok el­adók. Érdeklődni délután 3 órától Üj­szeged. Vedres u. „C" 1h. II. em. 3. 12492 250 cm~ Pannónia motorkerékpár ki­tűnő allapotban el­adó. Erd.: a délutá­ni órákban Kószó Imre. Kálvária tér 18. S7, X67H36 Fehér cseh mélyko­csi Jó állapotban el­adó Eéke u. 6. Erd.: du. 2-től. 12501 250 cm~ Pannónia motorkerékpár ki­tűnő allapotban el­adó. Erd.: a délutá­ni órákban Kószó Imre. Kálvária tér 18. S7, X67H36 Fehér cseh mélyko­csi Jó állapotban el­adó Eéke u. 6. Erd.: du. 2-től. 12501 250 nagykorekű Jn­wa újszerű állapot­ban eladó. Szabad­sajtó u. 22. X67843 1200 Ft-ért rekamié, sezlon. szép garnitú­ra, matracok, Ben­ezur-tv olcsón el­adók. Dugonics u. 10. SZ. 19504 250 nagykorekű Jn­wa újszerű állapot­ban eladó. Szabad­sajtó u. 22. X67843 1200 Ft-ért rekamié, sezlon. szép garnitú­ra, matracok, Ben­ezur-tv olcsón el­adók. Dugonics u. 10. SZ. 19504 Eladó garanciás Bu­dapest rádió, szov­jet Rakéta porszívó. Honvéd tér 5„ 17. 09. 67946 Alba Regia tefievizió eladó. Tape, Dózsa György u. Hifi. 67838 Halószobabútor sür­gősen eladó. Tolbu­hln sgt. 30., I. 3. 67836 Eladó 1 darab 100 kg körüli hússertés. Ér­deklődni 16-tól Ar­Vlz u. 22. 67826 Jó állapotban levő festett kombinált szekrény, 1 szemé­lyes rekamié, klhuz­hatós asztal. 4 da­rab kárpitozott szék­kel eladó. Bajcsy­Zsilinszky u. 16. sz... fszt. 2., délután 2-4­ig. 67777 Tolósúlyos vasmázsa 1000 kg-os, 6 HP-S villanymotor, 16 ka­lapácsos terményda­ráló. Duna nagykép­ernyős tv, Révai nagy lexikona, 21 kötet kifogástalan állapotban költözkö­dés miatt eladó, elm Pusztamérges, Kos­suth u. 46. Telefon: 7. sz. 67824 HÁZASSÁG Megismerkedne egy 66 ev körüli özvegy ember 4(1—50 év kö­zütti szép, molett asszonnyal házasság célj.ból. „Unalmas ogyedü,l" Jeligére a Sajtóházba. X12432 :,« éves független jól kereső férfi házassá­got kötne 45—50 éves magános nővel. ..La­kás legyen" Jeligére a Sajtóhézba. 12435 Házasság céljából megismerekdnék 60 eves. diplomás fér­fival. jó anyagiak közölt elő nő. „Jó­zanság 67828" Jeligé­re a Hirdetőbe. 67828 72 éves özvegy nyug­díjas. gazdálkodás­hoz értő férfi meg­ismerkedne házasság céljából korban hoz­záillő nővel. „Szőlő­virág 67822" jeligére a Hirdetőbe. 67822 ÍOTEB Gyermekgondozást lakásomon vállalok. •Moravaros, Alkony u. lé/b. I. emelet. Haszonbérbe kiadó Baktóban vlllamostol pár percnyire 290 n-öl gyümölcsöskert. Érdeklődni: Bajcsy­Zsilinszky u 15. Tra­fikban. Ugyanott megbízható takarító­nőt hetenkent pár órára a'ikulmazunk. Kisgyermek gondo­zását lakásomon vállalom. Muraváros. Korda u. 13. 12438 Orásmührlyemet át­helyeztem Horváth Mihály u. 7. Fáklya Mozival szemben. — Orajavltásokat fe­lelősséggel vállalok. Koitál Sándor órás. X67808 Kevés előleggel ké­szít ágybetétet, re­kamiét kárpitos, Budapest. VII ker. Wesselényi u. 21. Bp 6365 Faredónyt részletre is kesz.il Létéire vá'las'zol Szabó Sán­riorne. Budaoest. VII.. Wesselényi u. 22. sz. Bp. 6369 Rekamiék, foteiqlc ágybetétek készíté­sét. javítását fizeté­si kedvezménnyel vállalom Sajka u. 13. Dudás kárpöos­Felveszilnk általános és építőipari normá­sokat azonnali be­lépéssel. Hletmény, besorolás szerint. Jelentkezés: Vegyes­ipari Szolgáltató V., Hódmezővásárhely, Vörös Csillag u. fi. „Nehéz egyedül él­ni" jeligére levél van a Hirdelőben. I.atin nyelvoktatást felelősségei vállalok. 1 enln krt. e . I. 5. Gyermekek gondo­zását. felügyeletét, szép otthonomban vállalom. „Megbíz­ható 67855" Jeligére a Hirdetőbe. 6788* 4 DÉL-MAGYARORSZÁG C.üt»rtök. 1965. február 18.

Next

/
Thumbnails
Contents