Délmagyarország, 1965. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-15 / 12. szám

y A kisipar a lakosság szolgálatában Elegendő a cipész, kevés a gyorsjavító lakatos és a vízvezeték-szerelő Nehezen nyílik az ajtó. A szolgáltató házak építésével, Különösen nem mondható bérlő nagy erőfeszítéssel íor- ahol gyorsjavító szakembe- jónak az egyes szakiparok dítaná a kulcsot a zárban, rek dolgoznak. De mindez megoszlása. Több mint két­de egy roppanás, s már el kevés, és a naponta előfor- száz cipész, női és férfisza­is törött. Bizony ezt már duló ilyen „technikai" hi- bó dolgozik Szegeden, laka­csak lakatos nyitja ki. De bák kijavítására bizony még tos azonban mindössze hu­hol van ilyen? mindig napokat, sőt gyakran szonkilenc, sőt vízvezeték­Elromlik a vízcsap, egyre heteket kell várni. Ezen a szerelő csak hat. Szobafes­jobban csepeg, folyik a víz. problémán akarnak segíteni tőkkel is igen rosszul ál­Gyorsan meg kellene csinál- a 6zegedi magánkisiparosok, lünk. Szegeden mindössze látni, egy ügyes vízvezeték- Erről beszél Sas Ferencné, a tíz szobafestő dolgozik. Gya­r-zerelő kellene. De hol van KIOSZ Csongrád megyei tit- kori a panasz a lakosság ilyen? kára. részéről, hogy egy-egy szo­Sorolhatnánk a naponta — A legutóbbi közgyűlé- bafestőre hónapokat is kell előforduló bosszúságokat, sünkön is igen fontos napi- várni, amíg hozzákezd a la­amelvek csak növekednek rendi pontként szerepelt a kás festéséhez, azzal", hogy nem lehet szak- lakosság srolgáltetásának biz- A szegedi kisiparosok nagy embert talalni, aki gyorsan tositása. Szegeden jelenleg kijavítaná a hibát. A kisipa- S52 kisiparos működik. Ez része a Belvárosban és kör­ri szövetkezetek egyre job- nagy szám, de sajnos, még- nyékén dolgozik. Ezért ért­ban végzik munkájukat, sőt sem elég ahhoz, hogy a la- hető, hogy még rosszabb a a helyi tanácsok is megtet- kosság részére szükséges a magukét úgynevezett szolgáltatásokat elvégezze. tek Téli oktatás az önkéntes tűzoltóknál Több mint kétezer önkén- koznak. A konzultációk után tes tűzoltó tevékenykedik indulnak egységeikhez, hogy Szegeden és a szegedi járás- megtartsák a szükséges elő­ban. S hogy milyen ered- adásokat, megismertessék a ménnyel, azt néhány szám- többi önkéntes tűzoltót is a adattal lehet bizonyítani, tűz megelőzésének fortélyai­1963-ban 88 tűz keletkezett a val és a tűzoltási eszközök járásban, amely 1 millió 284 használatával. ezer 510 forint kárt okozott. A járási tűzoltóparancs­1964-ben 31 százalékkal több nokság is sok segítséget tűzeset volt: 126 helyen nyújt az önkéntes tűzoltók­gyulladt ki gép. gabonaasz- nak. Több mint 90 százaié­tag, vagy ház. De a kár ér- kukat már ellátta egyenru­téke csökkent. Mindössze 185 hával, s valamennyi egység­ezer 824 forint értékű tárgy nek jó a felszerelése. lett a tűz martaléka. S eb- Komoly feladatuk van az hen nem kis részük volt az önkéntes tűzoltóknak. Az ál­önkéntes tűzoltóknak. A 126 iami tűzoltókat segítik mun­rűzeset közül 85-nél a tűz kájukban, s óvják a közva­kitörése után azonnal a hely- gyont a tűztől. Lelkiismere­szfnre siettek, s lokalizálták tesen dolgozik valamennyi egység. Szorgatmasan ké­szülnek a „veszélyes" idény­a lángokat. Most a tél! Idényben sem pihennek az önkéntes tűz­oltók. Továbbképezik magu­kat, elmélyítik eddigi tűz­rendészeti tudásukat. Az ön­kéntes tűzoltó-parancsnokok háromszor egynapos konzul­táción vesznek részt, ahol megvitatják a következő évi tűzrendészet! feladatokat és gyakorlati kérdésekkel Is­merkednek meg. A tűzren­dészet! ismeretek mellett po­litikai kérdésekkel is foglal­re, a nyárra. helyzet a peremkerületek­ben. A népes Mihálytelken például mindössze egy fod­rász és egy női szabó dol­gozik. Nincs lakatos, sem asztalos, sem egyéb fontos szakiparos. Sőt, itt még ktsz sem működik. Hasonlóan rossz a helyzet Hattyas tele­pen is, Újszegeden viszont az utóbbi hónapokban szé­pen fejlődött, javult a javí­tószolgálat. „Belépett" a szol­gáltatóház, sőt emelkedett az Újszegeden dolgozó ma­gánkisiparosok száma. Itt is akad azonban probléma, mert gyakori, hogy a kisipa­rosok, de a ktsz-ekben dol­gozók is szivesebben vállal­ják a nagyobb megrendelé­seket, e így a lakosság szol­gáltatása szerül háttérbe. A KIOSZ helyi csoportja állandóan napirenden tartja ezt a problémát. Az idén például elsősorban az igé­nyelt szakmákba szerződtet­nek tanulókat. Remélhető, hogy a tervszerű fejlesztés meghozza majd az ered­ményt Kinevezések — felmentések A Minisztertanács Kilián tegségére tekintettel, dr. Sza­Józsefet, az építésügyi mi- bó János építésügyi minisz­niszter első helyettesét - az terhelyettest - más munka­állami építőiparban kifejtett körbe történő áthelyezése mi­15 éves vezetői munkásságé- att - tisztsége alól felmen­nak elismerése mellett — be­A szegedi vegyészképzés a hazai ipar szolgálatában A kémiai műszaki okta- mája eredményesen segíti tás fejlesztésében jelentős lé- érvényesülni a gyakorlati ok­péseket tettek a József Atti- tatás-nevelés és a hazai ipar la Tudományegyetem alkal- közötti kapcsolatot, mázott kémiai tanszékén az elmúlt években. Korábban beszámoltunk már arról, hogy dr. Mészáros Lajos ad­junktus vezetésével komplex katalitikus berendezéseket hoztak itt létre. Ezt az a tény is sürgette, hogy az automa­tizálható vegyipar megterem­tette a világ szerves alap­anyaggyártását, amely tech­nikai, ipari és gazdasági té­ren forradalmi változást eredményezett. Ebből sürge­tően következik, hogy a ve­gyészhallgatók egy része ezen a téren is speciális kikép­zésben részesüljön. Az intézet laboratóriumá­ról jó benyomást szerezhet­tek a hazai és külföldi szak­emberek azokon a kiállításo­kon is, amelyeken edöig is szeretteitek az itt előállított komplex katalitikus berende­zések. Már 5 millió forintot költöttek az intézetben folyó kísérletekre. Azon túl, hogv az új konstrukciók segítik az egyetemi gvakorlati okta­tást. a megszületett eredmé­nyekből. az exportált komp­lex katalitikus laboratóriu­mokból. illetve azok alkat­részeiből 50 millió deviza­forintot forgalmazott nép­gazdaságunk. Az intézetben folvő eddi­gi és további oktatómunká­hoz úiszerű egvpfemi jegy­zeteket írtak, dolgozlak ki. A hallgatók ezekből is meg­ismerkedhetnek a rájuk váró gyakorlati munkával, amely­ben évfolyamonként csopor­tosanváltják egymást. A ve­gyészképzésnek ez az új for­tette. A Minisztertanács Somos­kői Gábort, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága építési- és közlekedési osztályának ve­zetőjét az építésügyi minisz­ter első helyettesévé: Bondor Józsefet, a fővárosi tanács vb elnökhelyettesét és dr. Sebestyén Gyulát, az ÉM építésgazdasági és szervezé­si intézetének főmérnökét építésügyi miniszterhelyette­sekké kinevezte. (MTI) A termelési tanácskozások és a munkaértekezlelek rendje (Folytatás az 1. oldalról) legcélszerűbb kialakítása és azoknak a dolgozóknak ét leggazdaságosabb végrehaj- kollektíváknak a nevét és A Minisztertanács csutór- tása> a minősei és műsza- eredményeit, akiket „kiváló töki ülésén a SZOT elnöksé- ki-technológiai, a munkavé- dolgozó" kitüntetesre, illetve gének javaslatára módosította delmi előírások teljesítése, a „szocialista brigád" cim vi­a termelési tanácskozásokról geiejt csökkentése, a terme- selésére javasolnak, a terme­szóló 1022/1061. MT—SZOT lékenység növelése, az lési tanácskozások megtartá­határozatot. Az új szöveg a anyag-, az energia- és a sa előtt legalább egy héttel 2. fejezet helyébe lép és a szerszá'mtakarékosság, a kötelesek a dolgozókkal is­termelési tanácskozások dif- munka és a technológiai fe- mertetni, Írásban közzétenni. ferenciáltabb rendszerének gyelem megtartása, valamint _ , , . „ , , kialakításáról rendelkezik. a társadalmi tulajdon vé- termelest tanacskoza­. ., . sokon elhangzott eszrevetele­Az együttes hatarozat delme. fce£> javaslatokat jegyzö­megállapitja: a termelesi ta- Q a tanácskozások íel. könyvben kell rögzíteni. Uj ,tS a adata és joga, hogy értékel- rendelkezés viszont, hogy a ertekezletek (a hivatalokban a ^ vezetés & a dol_ dolgozók javaslatait termeié­és az mtezmenyekben a ten- k munkájót, a termelési, si egységenként naplóba kell nivalók ismertetését és meg­vitatását szolgáló megbeszé­lések) biztosítják a dolgozók részvételét a termelés és a gazdálkodás ellenőrzésében. A termelési tanácskozások és a munka­értekezletek — a szakszerve­gazdasági eredményeket, bejegyezni. A naplók keze­ezekkel együtt a munkaver- léséről az érintett gazdasági seny eredményeit, s véle- vezető köteles gondoskodni. " ményt mondjon, illetve A naplókba a dolgozók jo­tranyuasaoan döntsön a kiemelkedő ered- gosultak észrevételeiket, ja­ményt elért dolgozók kitün- vaslataikat beírni. A terme­tetéséről és jutalmazásáról, melési tanácskozásokon el­A határozat a termelési ta- hangzott és a naplókba be­, , . . /I RUtUf UiöUI/ U líd § IU-" — — Üfí/LS nácskozásokat véleményező, jegyezett észrevételek, ja­lanacsuieseK es a szaxszer javaslattevö nietve döntési vaslatok megvalósításáról az vezeti bizottsági ulesek mel- " körrel ruházza fel. illetékes gazdasági vezeték lett — kifejezői a szocialista o ' gondoskodnak. A vállalat vezetési módszereknek, £ A termelési tanácskozás igazgatója a termelési egy­ugyanakkor lehetővé teszik véleményét, javaslatát kell ségenként rendszeresített az üzemi, hivatali demokrá- kérni a termelési lehetősé- naplókat köteles negyedéve ti­eid fokozottabb érvényre ju- gekre és gazdaságos kihasz- ként ellenőriztetni. Az ellen­tását. nálásukra, a mindenkori ter- őrzést és eredményét a nap­A határozat külön renderi melési-gazdálkodási feladatok lókban fel kell tüntetni. A .... , megvalósítására, beleértve a termelési értekezleteken fel­a gazdasagi es a szakszerve- műszaki fejlesztési, valamint vett jegyzőkönyv egy példá­zeti szervek feladatait a ter- a munka- és üzemszervezési nyát az adott gazdasági egy­melési tanácskozások és a intézkedések kialakítását és ség vezetője nyolc napon be­munkaértekezletek előkészí- végrehajtásuk megszervezé- lül köteles a vállalaton, gyá­téréhen és mee+artásáh-m sét Annak biztosítása vé- ron belüli közvetlen felettes testuen es megtartásaban. Rett> hogy a doig0zók még szervének és a megfelelő Kimondja: termelési ta- közvetlenebbül legyenek ér- szakszervezeti szervnek meg­nácskozásokat az ipar az dekeltek a végrehajtásban, a küldeni. A szakszervezeti építőipar és a mezőgazdasá- r^05"0* határozat elóírja, szervek jogosultak a dolgo­w .. . , . hogy a fontosabb újítási ja- zók javaslatainak megvalósí­gi termelő, javító, szolgálta- vaslatok üzemi alkalmazású- tását és elintézési módját el­fő tevékenységet folytató val kapcsolatban ki kell kér- lenőrizni, vállalatainál, gazdaságainál, n{ az érintett üzemegység­valamint a vasút, a közleke- beB doIgozók véleményét, dés, a posta és a kereske- # A termelést tandcsko­delem területén kell tartani. sás haÓVfa jóvá a jövőben is A tanáscskozásokat - mint f émrészen, jnűheiyen ... .„ , , belül a verseny-vállalásokat eddig — a vállalatoknál es és a helyi feladatokat leg­gazdaságoknál üzemen, eredményesebben segítő ver­üzemegységen belül, az el ha- senyformákat, továbbá dönt tárolt termelési kisegységek- f,."™?*}6 doI"°f.<5" k}tün'e' , „ . . tés és a „szocialista brigád" , ... ,. ben kell megrendezni. A ha- cím odaítéléséről Ugyan- ^Rendszeresen— általa­tározat továbbra is kötele- csak a termelési tanácskozás zően előírja, hogy a negyed- Jogosult visszavonni ezeket XöS l^rt n^S évi tanácskozáson kívül i. * «tüntetéseket -októKsze- ? .tr°°Ztok> ^ ipari nagyzaU mélyektol vagy kollektívák­A termelési egységek ve­zetői tizenöt napon belül kö­telesek a dolgozókat javasla­taik elbírálásáról értesíteni és a következő termelési ta­nácskozáson az elintézés módjáról tájékoztatást adni, valamint a naplóba beveze­tett észrevételek, javaslatok ügyében eljárni. lalatok, a gyárak és a gaz­meg kell tartani a termelési tói), akik méltatlanná vél-" ^Jl^L^hJ?! tanácskozást akkor, ha azt a tak a kitüntetés, illetve a dolgozók többsége javasolja, cím viselésére, illetőleg a szakszervezeti _ A szexvek vagy a gazdasági, ® termelési tandcsko­műszaki vezetők szükséges- zások előkészítéséről és nek látják. megtartásáról ezentúl is az A határozat a népgazdasá- illetékes gazdasági vezető és gi érdekek szem előtt tartá- szakszervezeti szerv köteles LadaSMelÜk 'SS?"* Okozások előkészítését ­mondja kl a határozat — a • Az üzem, illetve a vil- gazdasági-műszaki konfe­lalat dolgozoinak bevonása /,„ . , a vezetésbe, véleményük, ja- rc"c,ákon «Iletve az ezek­vaslataik kikérése és hasz- nek megfelelő fórumokon), nositása. A termelési tanács- továbbá brigád vezetői-, akti­kozások célja — állapítja vísta- és bizalmiértekezlete­meg a határozat - a terme- ken együttesen végzik. A hatóságok, hivatalok appar.í­tusaiban. A munkaértekezle­tek napirendjét az illetékes egyszemélyi vezető határozza meg, meghallgatva az illeté­kes szakszervezeti szerv vé­leményét. A termelő, javító, szolgáltató tevékenységet folytató vállalatoknál és gazdaságoknál és adminiszt­ratív, igazgatási (műszaki, ügyviteli) apparátusok mun­kaértekezletei döntenek a jö­vőben is arról, hogy kiknek adományozható „kiváló dol­gozó" kitüntetés, „szocialista brigád" cím. >7gen fontos és lényeges Kibővített ülést tartott a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa lési feladatok (programok) műszaki konferenciák a,ap_ intézkedés, hogy a termelési vető feladata a gazdasági tanácskozások és a munka­vezetőknek és a termelési Csütörtökön délelőtt Szegeden, a Juhász Gyula Művelődési Otthonban kibővített ülést tartott a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa. Ülésén megjelent Tóth Anna, a SZOT elnökségének tagja, a Tex­tilipari Dolgozók Szakszervezetének főtit­kára, Fabók Zoltán, a SZOT titkárságá­nak tagja, a SZOT osztályvezetője, Ágos­ton József, az MSZMP Csongrád megyei végrehajtó bizottságának tagja, a pártbi­zottság osztályvezetője, Csakmag György, a megyei pártbizottság osztálvvezetője. valamint Bíró Lajos, a KISZ Osongrád megyei bizottságának első titkára. Az ülés első napirendjeként Juhász Jó­zsef, az SZMT vezető titkára „A szak­szervezetek feladatai az 1965. évi nép­gazdasági terv teljesítésében" címmel is­mertette az SZMT elnökségének beszámo­lóját Az ezt követő vitában felszólalt Kiss István, az Építő-, Fa- és Építőanyag­ipari Dolgozók Szakszervezete Csongrád megyei bizottságának titkára, Kiss László, az SZMT munkásvédelmi főfelügyelője. Korom Mihály, a MEDOSZ Csongrád me­gyei bizottságának titkára, Farkas József­né, a textilművek szakszervezeti bizott­ságának titkára, Csikós Mihály, az ÉDOSZ Csongrád megyei bizottságának ti'kára, Fórián Eszter, a hódmezővásárhelyi Di­vat Kötöttárugyár szakszervezeti bizottsá­gának titkára, Csakmag György, Bíró Lajos és Tóth Anna. A tanácsülés elfogadta az elnökség be­számolóját és határozatot hozott arra, hogy a beszámoló és a hozzászólások alapján az SZMT elnöksége irányelvek formájában dolgozza ki a Csongrád megyei szakszer­vezeti szervek termelést segítő legfonto­sabb feladatait, s ezeket az irányelveket juttassa el a szakszervezeti bizottságokhoz. A Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa ezután elfogadta az SZMT és az elnökség 1965 első félévi munkatervét, majd szervezeti kérdésekről tanácskozott. Elfogadva a SZOT elnökségének javasla­tát, úgy határozott, hogy ideiglenesen fel­menti a vezető titkári funkcióból Juhész József elvtársat, aki hosszabb ideig tanul­mányokat folytat. A vezető titkári teen­dők gyakorlati ellátásával ideiglenesen dr. Németh Lajost, az SZMT titkárát bírta meg. A titkári teendők ellátásával pedig Hoffmann Mártont bízta meg, aki jelenleg a SZOT 2 éves iskoláján tanul és ez év nyarán tér vissza Szegedre. A Szakaszervezetek Megyei Tanácsa közgazdasági bizottsága eddigi vezetőjét, Juhász Nagy Antalt is felmentette, majd a szervezési bizottság vezetőjévé válasz­totta meg. A közgazdasági bizottság veze­tőjévé Hajas Lászlót, a Vasipari Dolgozók Szakszervezete Csongrád megyei bizottsá­gának titkárát választották. A munkaügyi viták eldöntését újólag szabályozó törvényerejű rendelet értelmé­ben az SZMT úgy döntött, hogy a területi munkaügyi döntőbizottság elnökévé Baga­méri Lajost, a Csongrád megyei területi egyeztető bizottság eddigi vezetőjét java­solja. A döntőbizottság tagjaivá pedig Csala Mihályt, dr. Cselőtei Istvánt és Ivánku Jánosnéi választotta meg. tanácskozások előadóinak megfelelő felkészítése a ter­melési tanácskozások meg­tartására, alapul véve az értekezletek rendszeres meg­tartásáról, azok színvonalá­ról a miniszterek és az or­szágos hatáskörű szervek ve­zetői kötelesek beszámoltatni adott termelőegység intézke- az irányításuk alá tartozó dési tervét. szervek egyszemélyi felelős A műszaki konferenciákat vezetőit, s a mulasztókkal a trösztöknél és az ipari szemben — különösen azok­nagyvállalatoknál, a vezér- t,„i „, .. . , igazgatóságokon, továbbá a k31 szemben- a dolgo­vállalatoknál és a gyárakban zók Javaslatainak intézésére igazgatósági szinten, a válla- vonatkozó rendelkezéseket lati és üzemi adottságoknak megszegik, vagy az ilyen megfelelően, differenciáltan mulaczHcnknt „inz»ib­kell megtartani. Ezeken a , ? ~ U~ tröszt, a vállalat, a gyáregé- lel6^egrevonást alkalmazni szét érintő termelési-gazda- Ebben a tekintetben a szak­sági feladatokkal kell foglal- szervezeti vezetők is jogo­kozm' sultak kezdeményezően fcl­Üzemrészenként és műhe- lépni. lyenként az illetékes gazda- A kormány és a SZOT sági vezető és a megfelelő együttes határozata ^ „ szakszervezeti szerv együtte- célt szoIgálja; hogy a soron sen köteles és jogosult meg- levő feiadatok sikeres vég_ határozni azt, hogy a ter- rehajtása érdekében mindé­melés. tanácskozásokon mi- nütf erőteljesen támaszkod­ni foglalkozzanak. A terme- janak a dolgozók véleményé­it ^cskozas beszámoló- re> javaslataÍTa> kaTQl ik ját mindenütt az illető egy- é$ hasznosltsák a jó fcez(fe. ség gazdasági vezetőjének ményezéseket Az üzemj & kell megtartania. a hjvataU demokrácia eddi. Oa határozat új és jelen- ginéi szélesebb körű kibon­tős rendelkezése, hogy a takoztatása és érvényre jut­gazdasági vezető(c és a szak- tatása jelentős erő a nép­szervezeti szervek a termeié- gazdaság előtt álló nagy fel­si tanácskozás időpontját, adatok sikeres megvalósítá­helyét és tárgyát, továbbá sában. (MTI) Péntek, 19*5. január 15, qtl-magyarorszag 3

Next

/
Thumbnails
Contents