Délmagyarország, 1965. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-14 / 11. szám
ü nemzetközi diszpécserközpont tanácsénak iiiése A szocialista országok energetikai diszpécserközpontjának tanácsa Prágában megkezdte ötnapos tanácskozását, amelyen Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió képviselői vesznek részt. Napirendben az együttműködés további bővítésének kérdései szerepelnek a villamosenergia-ellátásban. (MTI) Dr. Ilftai Miklós előadása az MSZMP Politikai Skadím á;á?i A Magvar Szocialista Munkáspárt Politikai Akadémiájának előadássorozatában szerdán dr. Ajtai Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, az Országos Tervhivatal elnöke az 1965. évi népgazdasági terv fő kérdéseit ismertette. Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában megtartott előadáson megjelent Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság póttagja. Jelen volt a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács és a forradalmi munkás-paraszt koriyány több tagja, politikai és gazdasági életünk számos képviselője. A nagy folyam új korszaka Fél évszázad telt el azóta, leti feladatok nagy részétel- 25 kilométer hosszú, 50—00 hogy a Duna Pozsony—Bu- végezték és nincs messze az négyzetkilométer felületű dapest szakasza villamos- . .. __ikop hazánk és víztárolót. A Duna napi 16 energia-hasznosítás szem- az ldo' ar"lk0r bazf"K éS órás feltartóztatása a jelenpontjából felvetődött, szomszédunk torteneteben is iegi vízmagasságot lényegeSchmidthauer Antal mérnök egyik legnagyobb építkezést sen megnöveli. Érthető, ha tervét azonban - amelynek megkezdik. • kialakítandó vízgyűjtő töl... téseit különleges biztonságim anszírozasara a svájci Mit mond a pozsonyi Vízi- gal szükséges készíteni. Buss-cég vállalkozott - az erőmű Tervező Vállalat spe- A tároIóban összcgyűjtött első világháború meghiusi- cialistája, dr. Damisovits vizet 25 kilométer hosszúsátotta. 1922-ben a budapesti Péter a leendő erőműrend- gú üzemi csatorna vezeti a Duna Vízierő RT az emlí- szerről'' gabcsikovói turbinákhoz. A tett cégtől átvette a fo.yam _ A Dunának a Pozsony hasznos:tasanak a jogát és —Budapest szakaszán má- vízcsatorna elkészítése boúj tervet készített. A Duna sodpercenként átlagosan 2000 nyolult műszaki feladatokat mellékágának hasznosítására köbméter víz áramlik. Ezt a ad Du^aszt^ miatt azüzetervezett 10-37 megawatt hatalmas vízmennyiséget a ^\CTercnlegr p^nához mlr! teljesitmenyu eromu döku- legésszcrűbben két egymás- ten — 16—18 méterrel mamentuma ugyancsak feledés- sa] összeköttetésben dolgozó gasabb lesz. A Duna régi be merült. erőműrendszerrel lehet hasz- medre is megmarad, amelyA « világháborút J--L_* ^ - >££ J kővetően, 1948-tol a szakem- vonajban a csehszlová- és csallóközi erdősegek a berek számos változatban kiai Gabcsikovo község tér- szükséges nedvességet megfoglalkoztak a Pozsony—Bu- ségében létesül az egyik vízi kapják. De az öreg Dunának , . , . erőmű A másik erőmű a medrére azért is szükség dapest közötti dunai vízierő- N^marosnál épül fel lesz, hogy az áradások idemű-rendszer létrehozásával. ™print a Jén rendkívül nagy víztömeA végső, most már megváló- gatcsikovf csúcserőmű lesz. **> pedig a jeget el" sításra érett tervet a két ba- A Duna egész napos hely- c el e ' ráti ország, hazánk ós a Cseh- zeti energiáját a szükségnek Kilencszáz megawatt szlovák Szocialista Köztár- megfelelően néhány óra alatt akkor alakítja át villamos Sokan attól tartottak, hogy árammá, amikor a legszük- a hajózás az üzemi csatorségesebb. A csúcscrőmű ter- nában — az alkalmazandó mészetesen növeli az építke- zsilipkamrákkal — bonyoKözös erővel zési költségeket, mégis ez a lultabbá válik. Az üzemi megoldás a gazdaságosabb, csatornában azonban bizMindkét országnak nagy hiszen reggeli és esti órák- tonságosabb lesz a vízi közkapacitású energiaforrásra ban három-négyszeresére nö- lekedés. A Dunának ugyanis van szüksége. A megnöveke- vekedik a villamosáram-fo- éppen ez a snikasza szeszédett ieénv és természetcsen syasztás" b'es gyorsasággal homokzálgeny' es lermeszeresen tonyokat épít, és sok vea gazdaságosságra való tö- Különleges műszaki szélyt. akadályt ad a hajórekvés alapján született a megoldások soknak. E veszély megszűGabcsikovo—Nagymaros ví- nik- Az üzemi csatornában, zierőmű rendszernek az el- A gabcsikovói csűcserőmű ahová a nagyméretű zsiiipzieromu-rendszernek az el- a Duna átlagos vízhozama kamrák felemelik, illetve legondolasa. négyötödének a felfogását és eresztik a hajókat, az egyenAz 50-es évek vérétől nan- tárolását igényli. Ehhez ki letesen mély vízben teljesen az 50 es evek véoét0l nap keU alakítani a Pozsonytól biztonságossá válik a hajójainkig a ket ország szak- keletre a Körtvélyesig tartó zás. emberei a tervezés és kísér- 1000-3000 méter' széles és A gabcsikovól csúcserőmű nyolc hatalmas Kaplan tursaság közös oldja meg. beruházással Nemcsak elismerésre méltó Miért teljesítette túl tervét az autójavító ? A XT. számú Autójavító megfelelőképpen illusztrálják helyt, új kompresszorházat Vállalatnál is elkész tették az autójavító dolgozóinak ta- építettek, s bővítették a rakmár a tavalyi termelés elő- valyi munkáját, amely nagy- tár területét. A fődarab>k, zetes összefoglaló adatait, s ságára nézve felülmúlta a motorok tárolását emeletes kimutatták, hogy az 1964-re korábbi esztendőkét. állványokkal qldctták meg. 6zóló termelési tervet 104 szá- - , , . Átszervezték a Hibafölmércf t, zalékra. a munkadíj-tevételi l/J gyártási új műszaki adminisztrációt, tervet 105,5 százalékra telje- technológiák "j gyártási és javítási terhsítették. Tudván, hogy az or- nológiai eljárásokat vezettek szágutakon mind több teher- A nagy ütemű felfe lődés be. és személygépjármű közieke- még 1903-ban vette kezdetét, ,, . . dik, s ezért a javítani való amikor áttértek a két müsza- Megalapozták ls nagymértékben nö-. eke- kos termelésre. A dolzozök az idei munkát dett, a vállalat tervteljesítése száma csaknem kétszeresére nemcsak elismerésre méltó, növekedett, s 1964 végére A tervszerű műszaki fejhanem szükségszerű is. megközelítette a 350 fit. De lesztés keretében több korT"í i ' / nnn a totszám „felfutása" egyma- szerű szerszám- ésmunkagélOUU nunl ifUU gában nem biztosította volna pet állítottak munkába 1964nagyjavítás a fejlődést. Szükség volt kü- ben, másfél millió forint érlönböző hathatós szervezési tékben. Hogy csak a jelenHa a végzett munka tény- és műszaki intézkedésekre is. tősebbeket említsük meg: 3 számait összeadjuk, rrezlepő Elsősorban biztosítani kel- esztergapadot, 2 oszlopos fűadatokat nyerünk: több mint lett a nagy létszám megfe- rót, hidraulikus prést, ts'cs38 ezer gépkocsi fordult meg lelő szociális ellátását, ezért köszörűt, villamos próbapatavalv a válla'atnál. Mint is- új öltözőhelyiségeket és ebéd- dot helyeztek üzembe. Megmeretes, az országban egve- lőt alakítottak ki. Az autó- gyorsította és könnyebbé tetdül itt, a Tolbuhin sugárúton szerelő, vasesztergályos és te a munkát a pneumatikus végzik a szovjet gyártmányú karosszérialakatos szakmák- és villamos meghajtású kéziGAZ tehergépkocsik főjavi- ban továbbképző tanfolya- szerszámok használatba vétását. A mintegy 3400—3600 mot szerveztek, főképren az tele is. kocsi/a tehető állományból úi dolgozók részére. Ezeken Ezeken kívül mérés céljára 838 nagyjavítás jutott 1964- 72-en vettek részt. A műszaki motorfékpadot áll tattak be, re, több, mint amennyit ter- könyvtár állományát is 10 csapágyöntő műhelyt szeveztek. ezer forint értékű könyvvel reltek fel, célgépet kész tetÜgynevczett középjavftásgazdagították. tek a vezérmű-tengel vek köra is sok kocsi állt be hoz- Több műhelyt építettek, át- ^^J*™* záiuk, s futójavításra még alakítottak, s bennük az új ^^^nTsan végreS több. Csaknem 14 ezer sze- körülményeknek megfelelően intézkedések következtében mélyautá futójavítását, s több a munkát is átszervezték. Új a vállalat műszaki felkészültmint 14 ezer szerv z- unká t műhelyt aiakítottak ki a vil- sdgi foka nagymértékben nö"" lamosalkatrészek javítására, vekedett a múlt esztendőben. a szervizre kerülő jármű- Miután a vállalat igyekevécezték el. 671 motort javítottak meg, s 989 porlasztót szabályoztak be. vek alkatrészeinek mosására, zett biztosítani a terme'ési Ezek a kiragadott adatok felújították a kárpitcsmű- feltételeket és a dolgozik odaadassal, lelkesedéssel végezték munkájukat, sikerült azt is elérni, hogy a vállalt határidőket szinte kivétel nélkül betartották, és a javítások minőség" is megütötte a kívánt szintet.' Az elmondottakból az is kitűnik, hogy a Xí. sz. autójavító dolgozói körültekintő, tervszerű munkával érték el a kiemelkedő termelési eredmén t. s ezzel megalapozták az id"4 1965-ös évet is. Idén ugyanis semmivel sem kevesebb feladataik száma, a tavai vinál is több nagy-, közép-, futóés szervizjavítást kell elvégezniök. F. K. Á tudományos- és műszaki kutatómunkák koordinálása A KGST tudományos és műszaki kutatómunkák koordinálására alakult állandó bizottság Moszkvában megtartotta rendes ülését, amelynek munkájában Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Mag: arország, a Német Demokratikus Kö/társaság, Románia és a Szovjetunió képviselői vettek részt. Külön megállapodás értelmében az ülésen jelen voltak Jugoszlávia képviselői is. Az állandó bizottság jóváhagvta az 1966-tól 1970-ig teriedő időszakban végzendő kutatásokról szóló e'őzetes jelentést és megvitatta a tudományos és műszaki tájékoztatások területén folyó együttműködés kérdéseit (MTI) binája 710 megawatt teljesítményű lesz és 2,58 milliárd kilowattóra energiát szolgáltat. A nagymarosi erőmű tíz kisebb Kaplan turbinával 200 megawatt áramot termel majd. Ez az erőmű folyamatosan üzemel és 1,1 milliárd kilowattóra villamos energiát biztosít. A nagymarosi erőműnek — az áramszolgáltatással együtt — nagyon fontos feladata: a két erőmű között a víz szintjét úgy szabályozza, hogy Gabcsikovótól Nagymarosig A hajózás állandóan biztosítható legyen. A két erőmű összesen 910 megawatt energiát szolgáltat. Az áramfejlesztő rendszer Közép- és Nyugat-Európa egyik legnagyobb vízi erőtnűve lesz. A monumentális erőmű építéséhez 800 000 tonna cementet, 10 000 tonna acélt, 30 000 köbméter fát, 5000 millió köbméter homokot és kavicsot és 1 millió köbméter követ és egyéb anyagokat használnak fel. Mielőtt a nagy építkezés megkezdődik, miniatűr erőművön működés közben is ellenőrzik a tervek realitását. A pozsonyi Hidrotechnikai Kísérleti Intézet ablakai alatt békésen hömpölyög az öreg Duna. Bent, az intézeti laboratóriumokban pedig -nár azt figyelhetjük, miképpen alakul majd a nagy folyam új korszaka. LÓNYAI SÁNDOR A hideg „befogja" a Tiszát Az utóbbi napokban erő- ták be a Tiszát. A vízrajzi södött a hideg a Tisza felső szakemberek véleménye szeszakaszán. A mínusz 10—13 rint a jégtakaró egy, lcgfelfokos fagyok 5—0 centiméter jebb két nap múlva a szovvastagra hizlalták a folyó jet—magyar határig terjed jégtábláit. A zajlás is erősö- A Tisza középső és alsó szadött, majd pedig a tiszalöki kaszán még majdnem fél fok duzzasztóműben megakadt és meleg a vf f szorosan egymás mellé so- J rakozott jégtáblák két nap szórványos, és csak a vízlüalatt mintegy 170 kilométer körnek alig 10—15 százaiéhosszú szakaszon fagyasztót- két fedik jégtáblák. A tüz kialszik ? A z ötvenes évek elején rátom tehát egy bizonyos tfmegismertem egy fia- pust képvisel: a falu kulturátal pedagógust, aki a falusi lis életétől visszahúzódó, elnépművelésnek — hogy nagy zárkózó pedagógus típusát szavakat használjak — való- Nem sok ilyen pedagógus sággal fáklyája volt. Rendkí- van, mert hiszen akkor megvüli lelkesedéssel, igazi lón- szűnne falun a népművelés, golással-lobogással dolgozott, de nem nehéz belátni, hogy A lehetetlent nem ismerte, ha számszerűen kevesen vanmindent megcsinált, amit nak is, korábbi nagyszerű, akart. Munkája ötletes, friss színvonalas munkájuk hiáés kitartó volt, s kitűnő ered- nya nagy kárára van a faménycit ismerték megyeszer- lusi népművelésnek, te. Mást ne mondjak, amíg Dehát miért húzódtak viszsok faluban érdektelenségbe, sza ezek a pedagógusok? Leközömbösségbe fulladtak a tagadhatatlan, hogy vannak Szabad Föld Téli Esték elő- köztük olyanok — de igazán adásai, hallgatóságuk vagy csak jelentéktelen számban egyáltalán nem volt, vagy a —, akiket valami konkrét sélegjobb esetben is csak 0— relem ért. Ez ugyan nem le10 parasztember gyűlt össze, het megfelelő és elfogadható fiatal pedagógus ismerősöm indoka az elzárkózásnak, de úgy szervezte ezeket az elő- magyarázata talán lehet. Naadásokat, hogy annak bizony gyobb részüknek azonban a csodájára jártak. Egy-egy semmi baja. Jól érzik maguestén 300—400 érdeklődő zsú- kat a világban, szeretnek fafolódott be az újonnan épült lun élni, s a falusiak is szeművelődési ház nagytermébe, rétik, megbecsülik őket. A hallgatóság természetesen Gondjaik, problémáik persze nemcsak az előadásra volt nekik is vannak — kinek ne kíváncsi, hanem a színes mű- lennének? —, de ez nem érinsorokra is, amellyekkel a ti az alapállást, a kiinduló Szabad Föld Téli Esték elő- pontot. Akkor hát miért hűadásait befejezték. Hogy kul- zódtak mégis vissza? Ne haturális műsor is kell ehhez a ragudjanak a szóban forgó rendezvényekhez, azt persze pedagógusok, nem tudok másutt is tudták. Csak éppen mást mondani: kényelmesnem tudták jól megcsinál- ségből. Ezért nem vállalják ni. Az a fiatal pedagógus vi- azt a munkatöbbletet, amit a szont, akiről beszélek, ab- népművelési munka jelent és ban különbözött a szürke át- okoz. Mert kétségtelenül ezlagtól, hogy nemcsak egysze- zel jár a népművelés, mégrűen megcsinálta, hanem hozzá nem is kevés többletszínvonalasan, ötletesen, ér- munkával, s ez valóban erődekesen csinálta ezt. feszítést, áldozatot igényel. Mostanában rosszakat hal- erre az áldozatra szüklottam falusi barátomról. Kö- s£g van Eaiun korántzös ismerőscink azt mondták sem fejeződött még be a meróla, hogy korábbi lelkes zőgazdaság szocialista átalamunkája elszürkült, ötletei kításának hatalmas, történelelfogytak, nem a régi már, mi jelentőségű munkája. Az a lángolasnak, lobogasnak aiapokat már leraktuk, de vége. A tűz kialudt. Először nagy utat kell még megtennem akartam hinni ezeknek n«nk ahhoz, hogy mai terme„ , i , „„, • „„_„. loszövetkezeteink korszerű a híreknek, de aztán annyi- szocialista nagyüzemekké szor és annyi embertol hal- váljanak. Sokat kell még lottam, végül is el kellett to- ezért dolgoznunk, s ebben a gadnom, hogy valami csak- munkában nagy szerepe van „ ...... „ a népművelésnek, a falusi peugyan tortént a barátommal. dagógusoknak is' HivatásukElhatároztam: meglátogatom. kai és sajat múltjukkal keBiztosan valami sérelem érte, rülnek szembe azok, akik — megbántották, 6 megsértődött n°ha még nem is olyan réés visszavonult. Ez lehet az f^^ l^ön^lt oka a változásnak. lőie. Szükség van rájuk, Amikor aztán személye- nagy szükség van munkájuksen találkoztunk, kide- ra, tapasztalataikra, ötleteikrült, az égvilágon semmi ba- re Föllendül, színvonalasabja. Nem bántotta őt senki, .... . ellenkezőleg, segítették, tá- ba vallk ezzel a munka- a mogatták, megbecsült ember falusi népművelés. Nem is a faiujában. Az viszont tel- beszélve arról a haszonról, jesen igaz, hogy az a régi amit ez a visszatérés azoktűz kialudt, elhamvadt ben- . .. , . „ , , , ne. Ezt ő se tagadja. Iskolai nak a flatal Pedagógusoknak munkáját ugyan jól elvégzi, jelent, akik most indulnak el színvonalasan és igényesen, — tapasztalatok és falusi vide a falu kulturális életében szonyok mélyebb ismerete szinte alig vesz reszt, nem ,,.... , ,. izgatják, nem érdeklik a néIkul ~ népművelőként az problémák. Miért? Nem tud- emberek közé. Segítségre, táta megmondani. Ügy értem: mogatásra szorulnak. Ki adkielégítő, elfogadható ma- hatna nekik többet saját koI_ gyarazatot nem tudott er- . ... ,,„ ről adni. Mert mon- ágaiknál? do" ö, a°k mindent, hogy Na ré t lá például o „régi vágású" nep- . , ' művelő, s a megváltozott új esztendővel ezelőtt azt olvasfeladatok és követelmények tam valahol, hogy a pedagóközött nehezen tud ki igázod- gusok az értelmiségnek különi. Más volt akkor, az ötve- nösen értékes t jai mert öfc nes évek elején a helyzet, , . , , , , , mint most, úgy érzi, ebbe kópesek leginkább túllátni már nem tud bekapcsolódni, szakmájuk kerítésén, ők tudfőképpen nem tudja irányi- nak leginkább közösségi, tártani. Nincs hozzá fantáziája. sada,mi méretekben dolgoznl Nem volt nehéz bebizonyí- és gondolkodni. Tudom, hogy MógíT' nyugtalanul"CS S ^k az -m volt mondó érzésekkel váltam el teljesen igaza: más értelmitőle. Tudtam, hogy nem ju- ségek is képesek erre. De a tottunk el a probléma lé- doiog lényegét ez a hiba nyegehez, s ezért egyáltalán . . . .... . , nem voltam biztos abban, szlnte nem 18 érint1' A szak" hogy a barátom megváltozik, mán túli érdeklődés és felhogy a tűz, mely úgy látszik, adatvállalás valóban a pedatényleg kialudt benne, ismét gógushivatás lényegéhez tarlángra kap. Izgatott az ügy, ... ... ,, , , . . s utánanéztem, érdeklődtem, tozlk' A társadalmi feladavannak-e másutt, más fal- toktól elforduló, visszahúzóvakban hasonló pedagógusok, dó pedagógus nem teljes érKiderült: vannak. Az én ba- tékű tagja a tanítók, tanárok nagy táborának. Jpzért a tűznek nem szabad kialudni. Tény, hogy a régi láng néhány pedagógusban már nem lobog úgy, mint 8—10 évvel ezelőtt. De még parázslik és fújnak azok a szelek, amelyek lángra lobbanthatják. Mi más lehetne ez a szél. mint a szocializmus építésének falusi feladatai? Ezeknek megvalósítása kívánja a nagvobb aktivitást a népművelésben, s maga a falu népe kéri ezt pedagógusainktól. ökrös laszlö Csütörtök, 1965. január 14. dél-magtarorszag 3